Dunántúli Napló, 1971. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-19 / 299. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek i Ara: 1 forint Dunántúli XXVIII. évfolyam, 299. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1971. december 19., vasárnap Mindig támaszként A mostanában megtartott brigádvezetői tanácskozásokon sűrűn elhangzik az észrevétel; sok szakmai vezető a nyugo­dalmas időszakokban szinte el­felejti a szocialista brigádok lé­tét. Többnyire a rendkívüli helyt­állást, erőfeszítést kívánó idő­ben fedezik fel újra és újra őket A munkaverseny-mozga- lom értékelésében itt is, ott is elhangzik: a munkapadoknál oz irányító gazdasági vezetők nem úgy viselkednek a brigá­dokkal, mint ahogyan a felül­ről hangoztatott elvek szerint kellene. Szinte tehernek érzik a bri­gádokkal való törődést. Más­ként nehezen lenne elképzelhe­tő, hogy bár majd minden üzemben megtalálhatók brigád­közösségek, nem mindig ők a hangadók. S néhány helyen „békésen megfér” egymás mel­lett az igazán emelkedett mun­kaerkölcs a kirívó fegyelmezet­lenséggel, a társadalmi tulaj­don óvásának , szép példája a herdálással. Márpedig a szo­cialista munkaverseny igazi cél­ja, rendeltetése, hogy oz elma­radókat az élenjárók színvona­lára emelje. Akkor jó valamely brigád, ha tagjainak munkája, magatartása az egész műhely kollektívájának büszkesége, pél­daképe, amelyhez hasonulni, méginkább tartozni minden va­lamire való munkás törekvése. S ennek lényeges eleme, hogy minden gazdasági vezető irá­nyító tevékenységében támasz­kodjék természetes segítőire, a brigádközösségekre. Mert a törődés hamar meg­térül. Számos példát lehetne felsorolni, hogy a brigádokkal napról napra együttműködő szakvezetőknek nincs gondjuk a fegyelmezésre, a munka elosz­tására, a szabadságok egyen­letes beosztására, a betegek helyettesítésére, a munka ér­dem szerinti jutalmazására. Mert mindezt önállóan és jól végzik a brigádok. A szocialis­ta címet méltán viselő közössé­gekben élénk és tartalmas po­litikai és kulturális nevelés fo­lyik. Mindez nagyon megköny- nyiti a vezető dolgát. A brigád teremtette meghitt emberi kapcsolatok aligha tű­rik a normális munkát gátló rendellenességeket. Ha a bri­gád és szakvezető együttműkö­dése nem formális, hanem élő, eleven, a közösség érdekeinek szolgálatán alapul, nem ma­radnak rejtve a problémák, kö­zös erővel gyorsan elháríthatják a bajokat Az üzemszervezés tökéletesí­tése, a munka- és technológiai fegyelem erősítése, a minőség védelme és a takarékosság, a közös tulajdon óvása, gyarapí­tása mind olyan feladat, amely­hez a cimet megérdemelten vi­selő szocialista közösségek még a mostaninál is többel járul­hatnak hozzá. Országos ipar­ági tanácskozások folynak a szocialista brigádok küldöttei­nek részvételével. Ezeket meg­előzték a brigádvezetők h'elyi megbeszélései. E tartalmas esz­mecserék haszna a hétközna­pokon realizálódik. S csak oly módon, ha a brigádtagok ér­zik: vállalatuknál a munkaver­sennyel való törődés az üzem­vezetőnek, művezetőnek épp­úgy szívügye, mint az igazgató­nak, a párt- és szakszervezeti bizottság titkárának. Ez utóbbiaktól főként azt vár­ják a munkaverseny kipróbált harcosai, hogy az MSZMP Köz­ponti Bizottsága állásfoglalásá­val méginkább felvértezve, ma­radéktalanul érvényesítsék kö­zépen és „lent" is a helyes el­veket. Zászlóátadási ünnepség a laktanyában A Petőfi Sándor honvédlaktanya kiszeseinek ítélte a KISZ KB a vörös vándorzászlót Aczél György elvtárs , Pécsett Ismét Pécsett maradt a KISZ Központi Bizottságának vörös vándorzászlaja, melyet a leg­jobban dolgozó honvédségi KISZ-bizottságnak ítélnek oda évről évre. Tavaly a Bajcsy-Zsi- linszky laktanya kiszeseit érte a kitüntetés — idén a Petőfi Sándor laktanya fiataljainak munkáját értékelték a legna­gyobbra. A zászlóátadási ünnepségre tegnap délelőtt került sor — if­júsági nagygyűlés keretében, melyen az alakulat személyi ál­lománya mellett a katonákkal szoros kapcsolatot fenntartó üzemi, illetve területi KISZ-bi- zottságok is képviseltették ma­gukat. Részt vett az ünnepsé­gen Megyaszai József, a Me­gyei Pártbizottság osztályveze­tője, Gergely László, a Megyei KISZ Bizottság titkára és Szeli József, a Magyar Gyapjúfonó Vállalat igazgatója is. A KISZ Központi Bizottsága nevében Pánicska Zoltán, a KB osztály- vezetője adta át a zászlót, s gratulált elsőként az alakulat ifjúsági vezetőinek, parancsno­kainak és katonáinak. A Petőfi Sándor honvédlaktanya szemé­lyi állománya már évek óta a Magyar Néphadsereg legsike­resebb kollektívái közé tartozik. Ez az alakulat nyerte el 1970- ben a felszabadulási jubileumi díszszemle legjobb egysége cí­met, s az idei évben is több rendkívüli feladatot hajtott vég­re, s ezek kiváló teljesítéséért számos magas elismerést- ka­pott. Részt vettek azon a ma­gyar—szovjet együttműködési harcgyakorlaton is, melyet a Varsói Szerződés kiképzési prog­ramjának megfelelően bemuta­tó jelleggel hajtottak végre a kijelölt csapatok az idei év fo­lyamán. Az egység KlSZ-bizott- sága a feladatok tudatosítása, a szocialista versenymozgalom szervezése, a politikai és harc- kiképzés, illetve a szabad idő hasznos eltöltésének segítése te­rén ért el különösen kiemelkedő eredményeket. A zászlót Pallós Attila főhad­nagy, a KISZ-bizottság titkára vette át. Lukács László a váro­si KISZ-bizottság nevében gra­tulált, majd a Táncsics Mihály úttörőcsapat, a Mecseki Szén­bányák KISZ-bizottsága és a testvéralakulatok küldöttei em­lékszalagokat kötöttek a zászló­ra. A Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség legmagasabb ki- I tüntetése elnyerése alkalmából ' számos ifjúsági vezetőt, tisztet, illetve sorkatonát megjutalmaz- ] tak. Többen soron kívül előlép- i tek, illetve parancsnoki , juta- I lomban részesültek. Aczél György elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tit­kára tegnap Pécsre látogatott. Délelőtt 9 órakor a Megyei Párt- bizottság tanácstermében Egri Gyula elvtárs, az MSZMP KB tagja, a Megyei Pártbizottság első titkára üdvözölte a vendé­get, aki a megye párt-, állami és kulturális vezetői részére po­litikai és művelődéspolitikai kér. désekröl tartott konzultatív elő­adást. Fehér Lajos megkezdte iraki tárgyalásait Az iraki fővárosban tartózko­dó Fehér Lajos magyar minisz­terelnök-helyettes szombaton részt vett az első iraki—magyar munkaülésen. A tanácskozáson az iraki küldöttséget Abdel Khalek Szamarrai, az Iraki Baath Párt regionális vezetősé­gének tagja, megbízott gazda­ságügyi miniszter vezette. Az ülésszak megnyitása al­kalmából elmondott üdvözlő beszédében Szamarrai nagyra értékelte Magyarország hozzá­járulását az iraki, valamint más arab országok gazdaságának megszilárdításához. Vá.lp.szbe- szédében Fehér Lajos elisme­réssel nyilatkozott az iraki kor­mány azon intézkedéseiről, amelyeknek célja, hogy véget vessenek a gyarmatosítás min­den formájának. A nap folyamán a magyar miniszterelnök-helyettest fogad­ta Murtada Szaid Abdel-Baki iraki külügyminiszter. A Bangla Desli zászlai lobognak a daccal házakon Eddig hatszázezer menekült tért vissza otthonába Hétfőn összeül az országgyűlés Tizenöt parlamenti bizottság vett részt a költségvetési törvényjavaslat előkészítésében Dzsagzsivan Ram indiai had­ügyminiszter szombaton a par­lamentben ismét megerősítette, hogy Indiának nincsenek terü­leti igényei Pakisztánnal szem­ben, de biztosítani kívánja, hogy a háborús áldozatok tar­tós eredményekhez vezessenek. Bilaterális tárgyalások útján új kapcsolatot kívánunk terem­teni Pakisztánnal, nem a konf­liktus, hanem az együttműködés alapján nyugvó kapcsolatot — hangsúlyozta az indiai hadügy­miniszter. Az indiai parlament szombati együttes ülésén a képviselők - pártállásuktól függetlenül — élesen bírálták az Egyesült Ál­lamokat az indiai-pakisztáni háborúval kapcsolatos politiká­ja miatt * Egy indiai hivatalos szóvivő szombati közlése szerint a ti­zennégy napos háborúban 2473 indiai katona meghalt 6653 megsebesült és 2238 eltűnt Az indiai haderők vesztesége ösz- szesen 11 364 fő: a nyugati fronton 7186 fő és a kelet-pa­kisztáni fronton 4178 fő. Az indiai rádió szombaton közölte, hogy Daccát a Vörös- kereszt semleges övezetnek nyil­vánította és vöröskeresztes szol­gálatokat létesített a városban. A rádió egyidejűleg jelentette, hogy eddig 600 ezer menekült tért vissza hazájába. Daccában az élet fokozato­san visszatér a rendes kerékvá­gásba. A telefon- és távirati összeköttetés azonban még nem állt helyre. * A Daccában állomásozó in­diai haderők szombaton meg­kezdték o pakisztáni katonák lefegyverzését. Az indiai had­sereg előzőleg önvédelem cél­jából engedélyezte a pakisztá­ni katonáknak a fegyverek meg­tartását, de emiatt kisebb fegy­veres összetűzések voltak. A pa­kisztáni katonákat indiai fogoly­táborokba szállítják és onnan fogják őket repatriálni Nyugat- Pakisztánba. * Meg nem erősített értesülé­sekre hivatkozva jelentette szombaton Karachiból az AFP, hogy az összes nyugat-pakisztá­ni politikai pártok képviseleté­ben küldöttség keresi fel börtö­nében Mudzsibur Rahman sej­ket, hogy puhatolódzó megbe­szélést folytasson a kelet-pa­kisztáni vezetővel olyan rende­zésről, amely biztosítaná ^ Pa­kisztán egységét. Mudzsibur Rahman sejk perének tárgya­lását állítólag ítélethozatal nél­kül befejezték. * A daccai házakon ott lobog a Bangla Desh piros-zöld-arany lobogója, az utcákon a lakos­ság két nap óta szinte folya­matosan ünnepli a tartomány függetlenségét és a felszabadí­tókat, a külvárosokban azon­ban itt-ott még mindig ropog­nak a fegyverek: indiai ejtőer­nyős egységek füstölik ki a nyu­gat-pakisztáni rohomosztago- sokat, akik elsáncoltók magu­kat a peremkerületek házaiban. Az országgyűlés hptfőn kez­dődő, s ebben oz esztendőben utolsó ülésszakán - a napiren­di javaslat szerint — a jövő esz­tendei költségvetésről döntenek a képviselők. Az államháztartás pénzügyi program-tervezetével már kora ősszel megismerked­tek az országgyűlés tagjai: ok­tóberben hat állandó bizottság tűzte napirendjére az 1972-es állami költségvetés tervezetét, irányelveit. Véleményük, indít­ványaik így kellő időben hang­zottak el ohhoz, hogy helyet kaphassanak a végleges költ­ségvetéshez. A parlamenti élet demokratizmusának továbbfej­lesztése kamatozott a pénzügyi prognózis tárgyalásának új módszerében - erről tanúskodik az elmúlt napokban lezajlott üléssorozat, amelyen a bizott­ságok joggal megállapíthatták: észrevételeiknek, kéréseiknek fi­gyelembe vételével készült el a jövő esztendei költségvetési tör­vényjavaslat, Az a gyakorlat, hogy a parlament munkacso­portjai két ízben is góicső alá veszik a kiadások és bevételek alakulásának országos tervét, érdemben is növeli az ország- gyűlés törvényhozói tevékenysé­gének jelentőségét. A költségvetési törvényjavas­lat előkészítésén 15 állandó bi­zottság munkálkodott, s a ta­nácskozás-sorozat vitáiban csak­nem száz képviselő kért és ka­pott szót. Részletes, ágazati bontásban is elemezték a nép- gazdasági terv és a költségve­tés összefüggéseit — elmélyült, alapos munkájuk bizonyítéka, hogy a bizottsági üléseken el­hangzottakat tartalmazó jegy­zőkönyv terjedelme meghaladja az ezer oldalt. A bizottsági tanácskozásokon egyöntetű vélemény volt, hogy a jövő évi költségvetés összeállí­tói gondos, körültekintő munkát végeztek, az 1972-es pénzügyi program jó alapot, elegendő fedezetet biztosít a legfontosabb feladatok elvégzésére. Nem me­rült fel kiegészítő, módosító ja­vaslat, de valamennyi képviselő egyetértett azzal, hogy a meg­növekedett feladatok a népgaz­daság minden ágazatában na­gyobb követelményeket támasz­tanak a gazdálkodás színvona­lával szemben. Más-más megfogalmazásban, de minden bizottsági ülésen elhangzott: határozott lépéseket ; kell tenni a gazdaságos terme- I lési és termékstruktúra kialakí­tására, a gazdaságtalan tér. melés visszafejlesztésére. A bel­földi szükségletek kielégítése mellett erőteljesen kell fokozni a gazdaságos exportot, javítani kell a vállalati költséggazdálko­dást, fel kell tárni a termelőka­pacitásokban, a munkaszervezés terén meglévő tartalékokat. A munkaszervezéssel kapcsolatban arra hívták fel a képviselők a figyelmet, hogy nem csupán oz adminisztráció csökkentése, vagy gépesítése oz e téren el­végzendő legsürgősebb feladat, a munkaszervezésnek ki kell terjednie a vállalati, üzemi, vagy gazdasági tevékenység minden területére a termelé­kenység javításától a munka­erő-gazdálkodásig, a műszaki, technológiai korszerűsítéstől az eszközköltségek csökkentéséig. Központi témája volt a bizott­sági üléseknek a beruházási helyzet. A népgazdaság egyen­súlya — húzták alá — megkö­veteli, hogy e téren is lényeges javulás következzék be. Kon­centrálni kell a fejlesztési erő­forrásokat a folyamatban lévő beruházások gyors befejezésére, fokozottabban kell ügyelni azok hatékonyságára, gazdaságossá­gára. ENSZ-döntés a baktérium-fegyverekről A Gemenc! Állami Erdő- és Vadgazdaság pörbölyi erdészetében nagyteljesítményű gépeket állítottak munkába. A Kommander finn gyártmányú kérgező gép, amely önmagát „kiszolgálja”. Az ENSZ-közgyűlés 26. ülés­szaka 110 szavazattal és 1 tar­tózkodással jóváhagyta a bak­tériumfegyverek, valamint a mérgező vegyianyagok kidolgo­zásának, gyártásának és fel­halmozásának betiltásáról és e fegyverek megsemmisítéséről szóló egyezményt. A közgyűlés egyidejűleg határozatot hozott, amelyben minden államot fel­szólít, hogy tartózkodjék a ka­tonai célokat szolgáló mérgező vecjyianyagok további kidolgo­zásától, gyártásától és felhal­mozásától. Az egyezmény azonnali ha­tállyal életbe lép, aláírásra nyit­va áll valamennyi állam számá­ra és ratifikálhatja minden or­szág, amelynek kormánya az aláírók között szerepel. A rati­fikációs okmányokat a Szov­jetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányainál kell letétbe helyezni. A szocialista országok kezde­ményezésére a közgyűlés hatá­rozatot fogadott el, amely fel­hívja a genfi leszerelési bizott­ságot: folytassa tárgyalásait a vegyifegyverek alkalmazásának és gyártásának teljes betiltásá­ra vonatkozó megállapodás mi­előbbi megkötéséről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom