Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-11 / 266. szám

4 NYUGAT-BERLIN: A szov­jet Inturiszt utazási iroda nyu­gat-berlini helyiségének kirakat­üvegeit ismeretlen tettesek ked­den este horogkeresztekkel és „SS" jelzésekkel mázolták tele. A nyugat-berlini rendőrség hi­vatalos jelentése szerint az is­meretlen tettesek „valószínűleg jobboldalis radikális körök” tagjai. 4 LAGOS: Folyóba luhant egy embereket szállító teherautó a ni­gériai fővárostól mintegy négyszáz ki­lométerre északra, s a baleset kö­vetkeztében huszonöt ember életét vesztette, heten súlyos sérüléseket szenvedtek. A gépkocsi vezetőjét — aki csodával határos módon sértet­len maradt — a rendőrség őrizetbe vette. Haditanács Kairóban A harccal szemben nincs más alternatíva Kedd este Kairóban négyórás lést tartott oz egyiptomi leg- slső haditanács. A tanácskozó­én Anvor Szádot köztársasá- li elnök, főparancsnok elnök- stével megvitatták a „jélen- :gi közel-keleti helyzet eshető- égeivel összefüggő katonai kér­déseket”. A haditanács érdemi nunkójáról részletek — a dolog ermészeténél fogva — nem ke- ültek nyilvánosságra. Szadek hadügyminiszter ked- len a szuezi frontszakaszon ál- omásozó alakulatok tisztjei és atonái előtt kijelentette: Szá­lát, aki november elsejével ót­ette a fegyveres erők közvet- en irányítását „idejének java észét a hadseregnek szenteli, nivel világossá vált, hogy a tarccal szemben nincs más al- ernatíva". CHILE VÁRJA FIDEL CASTROT. Chile fővárosának, Santiagónak központjában készült a felvétel: üdvözlő plakátok seregével várják Kuba vezetőjének, Fidel Castronak látogatását. A felirat: „üdvözöljük Fidel elvtársat'1 Szovjet—lengyel tárgyalások Fide! Castro utazása 4 PÁRIZS, BONN: Indiro Gandhi indiai miniszterelnök szerdán délelőtt Párizsból há­romhetes európai és amerikai kőrútjának utolsó állomására, Bonnba repült. Párizsi tárgya­lásainak mérlegét megvonva a francia hírügynökség azt írja, hogy a francia kormány veze­tői jobban megértették a kelet­pakisztáni válság okozta tragé­diát, amelynek következtében Indiát közel tízmillió menekült árasztotta el. Párizs a maga ré­széről közölte, hogy a jelen helyzetben továbbra sem szállít fegyvert Pakisztánnak. SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertaná­csának meghívására november 10-én Moszkvába érkezett Ed­ward Gierek, a Lengyel Egye­sült Munkáspárt Központi Bi­zottságának titkára, Piotr Jaro- szewicz, a LEMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Miniszter- tanács elnöke, Jan Szydlak, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tit­kára és Mieczyslaw lagielski, a LEMP Politikai Bizottságának póttagja, a Minisztertanács el­nökhelyettese. Az SZKP Központi Bizottsá­gában november 10-én elvtársi véleménycserére került sor a Szovjetunió és a Lengyel Nép- köztársaság párt- és állami ve­zetői között, az alábbiak rész­vételével : Szovjet részről L. I. Brezsnyev, A. N. Koszigin, K. F. Katusev, N. K. Bajbakov, K. V. Ruszakov, Lengyel részről: Edward Gierek, Piotr Jaroszewicz, Jan Szydlak, Mieczyslaw Jagielski és Zénón Nowak vett részt a tárgyaláso­kon. A találkozó résztvevői mély megelégedéssel állapították meg, hogy sikeresen fejlődnek a sokoldalú kapcsolatok a Szovjetunió és a Lengyel Nép- köztársaság testvéri pártjai és népei között. Kifejezték, hogy kölcsönösen készek minden mó­don segíteni a szovjet—lengyel együttműködés további elmélyí­tését. Nemhiába nevezik napjainkat a külpolitikai kommentátorok az „utazások korának". Éppen a legutóbbi órákban kerüli sor például két olyan utazásra is, amely nem is olyan régen még egyszerűen elképzelhetetlen lett volna. Az egyik a kínai ENSZ- delegqció New Yorkba utazása — a legújabb jelentések szerint a küldöttség megérkezett Pá­rizsba, ahonnan majd folytatja útját -, a másik a kubai kor­mányfő chilei látogatása. Ez az út azt bizonyítja, hogy bár az utóbbi hónapokban La- tin-Amerikáról a fontos európai és ázsiai fejlemények miatt vi­szonylag kevés szó esik a sajtó hasábjain, a rádió hullámhosz- szón és a televízió képernyő­jén, ez a szubkontinens is fi­gyelemreméltó fejlemények szín­helye. Dr. Fidel Castro kubai minisz­terelnök utazását csak a múlt j ismeretében lehet kellően érté- j kelni. Az egykori ügyvéd, aki j megjórtg a Bati$ta-diktatúra j börtön-poklait, mert emberként I is, jogászként is a szegények, az elnyomottak pártját fogta minden szempontból hosszú : utat tett meg. Nem sokkal több, I mint egy évtizede zúdult le a ! Sierra Fiaestre rengetegéből az I általa gyűjtött és hóiabdasze- ! rűen lavinává növekedett népi j sereg. Fulgencio Batista, az I amerikaiak bábja, a gyűlöit tö­meggyilkos egy Constellotion ti- j pusú repülőgépen, nyolcszázmil- liá dollárnyi összerabolt érték­kel hagyta el a cukorszígetei. j Kubában győzött a forrada­lom, de az imperializmus föld­rajzilag is túlságosan közel volt. Először gazdaságilag próbálta [ megfojtani a népi rendszert: j megtagadta a cukorvásárlást és oz olajszállítást. De a szocia­lista tábor — mindenekelőtt g Szovjetunió — nem hagyta ma­gára Kubát: megvette a cuk- j rőt és leszállította a szükséges olojat. Ezután katonai kísérlet [ következett, a hírhedt Playa j Giron-i invázió. A kubai nép ezt visszaverte. A harmadik próbál- I kozás diplomáciai természetű j volt: az USA kirekesztette Ku- ! bát az Amerikai Államok Szer- I vezetéből és igyekezett elszige- j telni. Ez egy ideig - legalább- I is latin-amerikai viszonylatban — sikerült is. Csakhogy azóta a szubkontinensen is sok minden történt. Haladó elnök győzött a leg­utóbbi chilei választásokon és Peruban is Amerika-ellenes sze­lek fújdogálnak. Mivel a tervek szerint Castro Limában is meg­áll, a kubai kormány egyszerre két latin-amerikai ország vi­szonylatában tör ki az elszige­teltség gyűrűjéből. Aligha lehel vitás, hogy ez csak a kezdet. 4 STANFORD: Ui síivel kopott o 5* évet Richard Müeller hétfőn a ka­liforniai Stanford egyetemen. Ai itte­ni sebestek eddig őssiesen 58 ilyen műtétet hajtottak végre: pácienseik közül tS-en »annak életben. Müeller állapota kielégítő. + SAIGON: Szerdán Saigon­tól 27 kilométerrel délkeletre lezuhant egy amerikai helikop­ter. A gép ötfőnyi legénysége szörnyethalt. — Amerikai sta­tisztika szerint ezzel 4657-re emelkedett az indokinai hábo­rúban elpusztult amerikai heli­kopterek száma. 4- PÁRIZS: Franciaországban Société d'Étude de Television (SETEL) néven új televiziótársa- ság alakult az állami televízió- programon kívül egy pót-televi- zióprogram létesítése lehető­ségeinek tanulmányozására. Ve­zetékes televíziót is terveznek. 4 RABAT: A marokkói igatság- ügyminisztérium kedden bejelentette, hogy 15 személyt korrupció miatt vád alá helyeztek. A szóban forgó sze mélyek mind magos állásokat töltöt­tek be: köztük van öt volt miniszter, öt volt mogasrongú kormánytisztvise­lő és három vállalati igazgató. 4- RABAT: A júliusban vég­zett marokkói népszámlálás végeredménye szerint Marokkó összlakossága 15 379 259 fő, közülük 111987 külföldi. Casa­blanca lakóinak száma 1 500 114 fő, Robotban 530 336 személy lakik. 4 RIO DE JANEIRO: A Brazil Nemzeti Bank keddejr bejelen­tette, hogy szerdától 2,3 száza­lékkal leértékeli cruzeirót. A bank egy hónapon belül már másodszor értékelte le a brazil valutát. Vcsarnap: választások az NDK-ban A Német Demokratikus Köz­társaság választópolgárai vasár­nap járulnak az urnákhoz, hogy megválasszák a Népi Kamara, továbbá a megyei képviselőtes­tületek tagjait. A népi kamara 500 tagja kö­zül 434-et választanak meg most vasárnap, míg 66-ot majd az új berlini városi parlament de­legál a Népi Kamarába. A Nemzeti Frontban tömörült pártok és tömegszervezetek je­löltjei közös listán indulnak. Az országnak mind a 67 választó- kerületében a listákon mintegy 20—25 százalékkal több jelölt neve szerepel, mint amennyi képviselői hely van, s a válasz­tók kihúzhatják az általuk visz- szautasítoti jelöltek nevét, vagy új neveket írhatnak fel a listára. A jelöltek között igen magas a nők és a fiatalok aránya, Je­lenleg a népi kamara képvise­lőinek 31 százaléka nő, qz új jelöltek közül minden harmadik (33.3 százalék) a nők közül kerül ki. ♦ HELSINKI: A linn parla­ment ratifikálta a Szovjetunió­val kötött gazdasági, műszaki és ipari együttműködés fejlesz­téséről szóló szerződést, amelyet 1971. április 20 án írtak alá Moszkvában. 4 BUKAREST: Francesco de Martino olasz miniszterelnök- helyettest szerdán fogadta Ni- colae Ceausescu, a Román Ál­lamtanács elnöke. De Martino délelőtt hivatalos tárgyalásokat folytatott Ilié Verdet-tel a nem­zetközi helyzet egyes időszerg kérdéseiről. Különös tekintettel az európai biztonságra és együttműködésre. 4 PÁRIZS: Pörixjbon találkoiott n Francia Kommunista Párt és a Fran­cia Demokratikus Munkósssövetség (CFDT), a második legnagyobb fran­cia ssaksseryexet küldöttsége. A ki­adott közös közlemény hangsúlyozza, hogy az őszinte hangvételű megbe széléseken eszmecserét folytattak a politikai pártok és szakszerveietek feladatairól, a kapitalizmus ellen a szocializmus győzelméért vívott harc­ban. A közlemény rámutat: a CFDT és az FKP „ismét eltökélte, hogy elő­mozdítják a dolgozók olyan akcióinak fejlesztését, amelyek a kapitalista rendszer ellen az új szocialista tar­totok megteremtésére irányulnak".-f NEW YORK: Alan Shepard amerikai űrhajós, az Apollo—14 egykori parancsnoka, az ameri­kai ENSZ-delegáció tagja a vi­lágszervezet delegátusait meg­ajándékozta az Antares hold­komp egy-egy szines fényképé­vel és az Ápollo-14 emblémá­jával. Érdekes, hogy a New Yorkba érkezett kínai „előőrs" azonnal megkapta az ajándé­kot, noha az a küldeményhez mellékelt kártya szerint a dele­gációnak szól, amely csak csü­törtökön délután érkezik meg. A DAR ES SALAAM: Tanzá­niai hivatalos közlés szerint kedden ugandai tüzérségi egy­ségek tüzet nyitottak Tanzánia határmenti területeire. — A vé­delmi erők viszonozták a tüzet, s az incidens tanzániai veszte­ségek nélkül zárult — hangzik a közlemény. 4 BUENOS AIRES: Az argen­tin kommunisták szerdán ün­nepelték Orestes Guioldinak, a kommunista mozgalom kiemel­kedő személyiségének, az Ar­gentin Kommunista Párt köz­ponti bizottsági tagjának 70. születésnapját. 4 LIMA: A perui kormány kedden elhatározta, hogy átve­szi az ellenőrzést q magánkéz­ben lévő perui televízió fölött. Ennek megfelelően a tv részvé­nyeinek 51 százalékát a kor­mány kisajátította, eleget téve a távközlésről szóló általános törvény előírásainak.-4 LISSZABON: Hét baloldali por tugál fiatalt állítottak bíróság elé kedden a portugál fővárosban. A re­zsim azzal vádolja őket, hogy fel­forgató tevékenységet folytattak és tagjai dz illegális kommunista párt­nak. 4 LIVORNO: Két holttestet sikerült eddig felfedezniük a mentöhajáknak a keddi olasz- országi repülőgépkatasztrófa ál­dozatai közül. Szinte bizonyos, hogy a szerencsétlenséget a re­pülőgépen utaz.ó 52 katona kö­zül senki sem élte túl. 4 MOSZKVA: Vlagyimir Alhi- mov külkereskedelmi miniszter- helyettes vezetésével szerdán delegáció utazott New Yorkba. A szovjet küldöttséget az Egye­sült Államok kereskedelemügyi minisztériuma, valamint ameri­kai üzleti körök hívták meg. Lezuhant az angol királyi légihaderő egy repülőgépe Olaszországban. A katasztrófának 52 halálos áldozata van. Felvételünkön a mentő expedíció partra viszi a roncsok közt talált tárgyakat 1 24 ö ' ./fri' v; ’ : á ra a nag yvi tagban ;H mm 1971. november 11. Nixon megkezdte választási hadjáratát Nixon elnök kedden este öt- j millió dolláros gála-vacsorán nyitotta meg a republikánus párt 1972-es elnökválasztási korteshadjáratát. Az Egyesült Államok húsz legnagyobb vá­rosában két lépcsőben rende­zett vacsorán a republikánus „felső tízezer” közvetlen tévé- kapcsolásban láthatta és hall­hatta Nixon elnököt, aki két bankett között repülőgépen pendlizve személyesen is meg­jelent a New York-i és a chica­gói rendezvényen. A választási évadnyitó rész­vételi díja fejenként 503 dollár volt, s az első számítások sze­rint a húsz városban összesen mintegy ötmillió dollár folyt be a republikánus pártkassza kor­tesalapjára. A New York-i és a chicagói vacsorán Nixon elnök az év folyamán elmondott beszédei­nek gyűjteményes összefoglaló­jaként a következő fő témákat variálta: Amerikának erős és elsőosztályú katonai hatalom­ként kell fennmaradnia, „meg kell óvnia erkölcsi értékeit, ame­lyek naggyá tették". Útján bé­kére kell törekednie a Szovjet­unióval és Pekinggel, és meg kell fékeznie az inflációt Nixon megjegyezte, hogy „már Iat6- tóvolban van a béke és a jövö nemzedék iránti kötelességünk, Nixon elnök ezzel mintegy hogy megragadjuk az alkal­mat". előrevetítette, hogy a napokban várható újabb bejelentése a Dél-Vietnamban lévő amerikai fegyveres erők kivonásának ütemtervéről a most legmaga­sabb szinten megindított vá­lasztási kampány „béketémájá­ba” fog szervesen beleilleszked­ni. A demokratapárti ellenzék tá­borában nagy aggodalmat kelt az a tény, hogy a néhány hó­nappal ezelőtt még rendkívül sebezhetőnek látszó Nixon el­nöknek meglepetésszerű beje­lentéseivel és látványos diplo­máciai kezdeményezéseivel si­került magához ragadnia a bel­politikai kezdeményezést. Ez tükröződik abban is, hogy a legutóbbi Gallup-felmérés sze­rint Nixon „népszerűségi rátá­ja” már 8 százalékkal mégha- | ladta Edmund Muskie szenáto­rét, a demokratapárti elnökje­lölt-mezőny éllovasáért. Ebben ! az is szerepet játszott, hogy a túlságosan sok demokratapárti pályázó megosztja az ellenzéki l tábort. Árnyék Afrika fölött IRUNDI vP\>| lniiÉMtii i r CABINDA Luanda 5,.Töj:ili0 afrikai ) > '<j «térj % , faltér/ ANGOLA (Port) 56? ezer sfnkst— ezer fehér —\ NAMIBIA w*mt S? • fí’JjSOTSWANAfsjji VSndhoek | DNY AfjjlKA,64:, ‘A' pf.torja iSZVAZIFÖlD; LESOTHO ’C.S.rCA?R!VISTRi» I f Namíbia’ K-KENYA A Dél-afrikai Köztársaság a közel- f múltban fegyveres agressziót hmjtott végre északi szomszédja, Zambia el­len. Először fordult elő, Hogy a pre­toriai kormány fegyveresei közvetle niil megsértették a szomszéd ország szuverenitását. Az agresszió éles vissz hangot keltett a független afiikai or szagokban és a kelet- és közép-afri Icai országok VII. csúcsértekezlete ha­tározott támogatást ígért Zambiának. Érdemes ezeknek az eseményeknek tükrében kissé részletesebben meg­vizsgálni a Dél-Afrikában kibontakozó helyzetet. Hn a térképre pillantunk, ózonnal kitűnik, hogy a Dél-afrikai Köztár­saságot függő vagy gyarmati terű- : letek gyűrűje veszi körül, amelyek el­zárják a független, progresszív nem­zeti kormányok vezetése alatt állá afrikai országoktól. A korábbi brit gyarmatok, a Dél-Afrikc területébe szigetszerűen beágyazott Lesotho és Szváziföld, továbbá o nemzeti és ál lami fejlődés kezdeti fokán álló Botswana Köztársaság gazdosóqiloo teljesen kiszolgáltatott a fajvédő kor mány kénve-kedvének. A két világhá­ború között népszövetségi mandá­tumként nyilvántartott, maid a má­sodik világháború után ENSZ nvóm- sági területté vált Namibia (Délnyu­gat-Afrikai teljes egészében a Dél­afrikai Köztársaság ellenőrzése alá került. Az északi szomszéd, Rhodesia (Zimbabwe) az 1965-ben deklarált eavoldalú füogetlensénet, majd fi ennek nyomán meghirdetett EN.CT- szankciókrt kővetően elsősorban Dél- Afrik ára támaszkodva favekexett aar- dasó-*i nehézségeit áthidalni. It* nyil­vánvalóan közreiátszott a belpolitikai nézetazonosság is. Mint ismeretes, Jan Smith karma nya — déli szomszédjához hoson'é-m — kislé4* zómú fehér telfoes réfen egyeduralmára támaszkodik n fekete töShsér>~*l srembon. H-4mi|lió feke*e afrikai fő!*4» min*e-»v 2<1fl e^er fehé* urr>?kod;k P1—‘-V^i^an. fi'-t'-'*4ő ezek utón a SmJth-V-»-niőny hi­szen e«v hatékpnv «erfl!am^zr*a|om oz orsTánben tarth—4-»tlan ha'yzg^t teremthetne n számára. Fz arra kényszeríti a rh*»desiri kormán*'4. hor-Y sz©ro«~*'S-a fűzze kapcsolatait «**•? elvbarátaival. Az ér-R-Irnvu^nton és északkeléin két r«*iunál nvarmaton, An- no!«b*n és már e-»v évtizede, illetve K» n r-e­A f*M*e!ők Jelenes slke reket érnek el. ov H*i*'nl-*j z>«»­pefemSgq j^t.5-.'»Ap4 ke,r>4­keznek. a-metvek meno'^rók oz éré­két. Problémát okoz az is, hogy a vá­rosokban és kikötőkben eddig nem sikerült nagyobb befolyásra szert tenniük, s így ezek a portugál had­sereg szilárd bázisául szolgálhatnak Mozambikbon némileg más a hely­zet. Afrikában itt működik az egyet­len egyesített gerilla-mozgalom, o FRELIMO, omely több éve aktiv fegy­veres harcot folytat a portugálok el­len. A nagyobb városokban azon­ban — Angolához hasonlóan — itt sem sikerült tért nyerniök. Az ország északnyugati részén elterülő, ellen Őrzésük alatt állá területek túl messze esnek a két fő kikötőtől, Beirától é» Laurenco Mcrqucs-töl, ami kétségte lenül a gyarmatosítóknak kedvez. A portugálok a közelmúltban Je lentös olajkészleteket fedeztek fel Luandától délre, valamint a közigaz­gatásilag Angolához tartozó Cabinda területén. Ezzel csaknem eayidőben kezdték m^a a Zambezi folyó mo­zambiki szakaszán a hatalmas Ca- bora Bassa víztároló és erőmű éní- tését, amely a tervek szerint 1975. után DM-Mrika teljes villamos,energia szüksóg'etének P százalékát szolgál­tatja. Fon‘cs tényező ez. különösen ha finKefemhe vesszük, hány az új ol«-itf>»őh-'h’ek nem c.sunón Portugália sz,?hsé-»u*Aj fedoz:k, hanem a Dél- afrikai Kö’tá-iasóaot As RSn^*>s»át ;s fü-'nnflenithetik a külső olajszállítá­soktól. A független Zambia helyzete igen kényes. A Rhodesia ellen hozott gaz­dasági blokád következményeit első­sorban ez ez ország szenvedte meg, hiszen földrajzi helyzete miatt ener­gia-, gép- és közszükségleti cikk­ellátása a szomszédos Rhodesiától fügq. Nincs olyan közlekedési útja saját rőrbán-cii termőLoinek elszál­lítására, amely ne a szomszédos faj­védő kormányok területén, vagy o a portugál ayarmrto'ion át veze'ne. Rézbányái jelentős részét dél-afrikai trösztök ellenőrzik. Zambia kormánya, politikájának kieHkiíávénél kénytelen ezekkel a körülményekkel is számolni. A befolyási övezet kiterjesztésére irányuló kiíérlet ncv'oli Foke4e-.Vrika haladó ko-márrr\n-k e"rnál!áspt a protrriai l'ormány terveivel szemben. Ezzel párhuzamosan növekszik a fegy­veres öss--^4-"7ér.ek vetzél”©, amelyek egv^c'^nék a korsze­rű feayvorakks! vívott r»'*rm"tosiíó hábft-ű S©-"'Imáit a faj"MözAs ke- rve'l-miéaeive». S ha faelembe ve^.r'k a D'M?*fr?,',i KÖT*ársa.váq r'ikloárs rjetést jelent Afrika népei szá­mára. T. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom