Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-05 / 261. szám

1971. november 5. DUNÁNTÚLI NAPlö s Munkaközi tervmegbeszélés a ©-os gyorsforgalmi útról Ismét a 6-os gyorsforgalmi út pécsi átkelési szakasza volt a megbeszélés tárgya tegnap o Városi Tanács építési és köz­lekedési osztályán. Pécs város- építési szakembereivel tárgyal­tak az UVATERV tervezői az általuk bemutatott munkaközi tervről. Bár az egész átkelési szakaszról volt szó, az eltérő vélemények egyeztetésére első­sorban a belvárosi — Szalai András úti és Regős utcai - szakasz miatt volt szükség. A terv olyan nyolc forgalmi sávos úttest szélességet adott meg, ami nem egyezik meg a város központ építési előírásaival. Némi túlzással azt is lehetne mondani, hogy e terv megvaló­sulása esetén az SZTK-iroda- ház feljárólépcsőjének legalsó foka már az úttesten lenne. Vi­lágos, hogy ezt a koncepciót el kellett vetni. Több kompromisz- szumos megoldás lehetősége került szóba ennek kapcsán, s ezek közül a hat forgalmi Sá­vos út építésével kapcsolatos a legvalószerűbb. Vita tárgyát képezte a Baj­csy Zsilinszky úti forgalmi cso­mópont, s olyan vélemény ala­kult ki, hogy ha a gyorsforgal­mi út e fontos keresztezésévé1 kapcsolatos közlekedési érdeke­ket helyezik előtérbe, akkor ott semmilyen építkezés nem aján­latos, így az oda tervezett autó- alkatrész áruház részére is má­sutt kellene helyet kijelölni. A tegnapi tárgyalás előbbre vitte az út építésével kapcsola tos előkészületeket. Ebben a tervidőszakban el kell kezdeni a munkát, s az sem vitás, hogy hol. A belvárosban nagyok az igények, a növekvő forgalom egyre nagyobb terheket jelent a gyors és biztonságos közleke­dés tekintetében. Ennek leveze tésében a szóbanforgó szakasz megfelelő kialakítása bizonyos megoldást jelentene. Ezt indo­kolja egyébként a felüljáró épí­tése is. A Rózsa Ferenc utcá­ban Induló nagyarányú építke­zéssel egyidőben célszerű a gyorsforgalmi út becsatlakoz tatása, mert ez nagy mértékben elősegítené a Rákóczi út teher­mentesítését. ANYAKÖNVV PÉCS SZÜLETTEK Horváth Lajos, Thuránszky Tamás, Farkas József, Pichler Anita, Boo is Éva, Bazsa Ferenc, Husznai Róbert, Kasza Tibor, Elekes Krisztián, Szabó Anita, Rosenthál Edit, Krasznai Tibor, Orsós Flóra, Till Zsuzsanna, Schön­berger Rita, Horváth Tímea, Tóth László, Benedek Attila, Horváth Csil­la, Bozsek Zoltán, Rénai Zita, Kiss , Tamás, Tankovics Zsolt, Csirke Zsu- j zsanna, Belovárecz Cabrie'la, Vizhá- I- nyó István, Czoller Zsolt, Gubicza | Gabriella, Szabó József, Kaiser Esz­ter, Tüzér Tibor, Vető Csaba, Nyeste J Gyula, Nagy László, Gadár László, Nagy Mária, Papp Eszter, Mihá'y Já­nos, Gyimesi Lívia, Somo'iyvári And­rea, Gungl György, Gál Andrea, Bó- zso Erika, Sztázics Mihá y, Kótyán Attila, Pallós Andrea, Alexity Zso't, laborer László, Szedői Tímea. Dalos Gábor, Schierer János, Polhammer Éva, Bcrbás Zoltán, Abai János, Laki j Gabriella. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Tar Béla és Koller Hajnalka, üllőn György és Magyar Tünde, Körtvé ye- si László és Frauenholc Anna, Va- gyóczki László és Babos Mária, Sza­kács István és Galambos Márta, Ti­bori József és Nagy Ilona, Sándor Mihály és Kamu ibolya, Ihárosi Já­nos és Griqási Zsuzsanna, Vincze György és Cseresnyés Irén, Ferenc Péter és Vida Györgyi, Major Ede és Kocska Mária, Haraszti János és Nagy Magdolna, Kálmán Gábor és Mezőföldi Mária, Balogh János és Miseta Mária, Somoqyvári József és Márton Zsuzsanna, Pázmány Tibor és Mo'nár Mária, Kovács Béla és Héja Mária, Schmauzer József és Németh Zsuzsanna, Jakab Tibor és So’ymos Edit, Nagy Árpád és Bóka Márta, Varga István és Huri Ilona, Hüfner József és Hajdú Anna, Bérces László és Pao Ilona, Aoécai Ferenc és Hor­váth Erzsébet, Gál Isvtán és Lidvig Katalin, Kerekes Lajos és Rész Anna. MEGHALTAK Tóth Jánosné sz Kovács Katalin, Szabó Jánosné sz. Torbó Ro á'ia, Czéh Pálné sz. Móritz Katalin, Tantó István, Hohn Ilona, Kerekes Jo’án, Orsós Flóra, Marin István, MiVovics Ferenc, Békefi Ferenc, Böbék József- né sz. Bazsó Zsuzsanna. Tö'ayesi Bé- láné sz. Hegyi Julianna, Gyurkovics Ferencné sz. Fux Erzsébet, Róka im- réné sz. Kovács Karolin, Bartos Bri­gitta, dr. Horváth Endre, Vajda Jó­zsef, Richweisz Ferencné sz. Mar- schoíké Kuniqunda, Antal János, Ernőházy Emil, Naay István, Sri á^yi János, Sulyok Bertalan, Sós János, Pálmai Ferenc, Fuisz Istvánná sz. Fü- lop Rozália, Ponkotai Tamás, Ha'ász Beatrix, Kis Virág. Gúzs Imre, No«y Ferenc. Dobszai József, Szebén'd Jó­zsef, Rumbach Gábor, Imre József, Szombathelyi Lajos. MOHÁCS SZÜLETTEK Yaginuma Rika, Túri Ju 'it. Szeifert Balázs, Kálmán György, Kereke-. Nor­bert, Balog József, Be’várácz András, Vida Csaba, Ferenc Ildikó. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Tadics János és Kornyik Ilona. He- réb József és Koza Verona, Tábor- hegyí Ferenc és Gutimann Borbála, Marton István és Tóth Margit, Gajó- di József és Szvacsek Erzsébet, Czíjp- pon István és Kovács Katalin, Alföldi László és Pataki Ilona. MEGHALTAK Fischer Gvörgy, Bauer Ádá-nné sz. Bayerle Mária, Mo'nár Imréné sz. Bartalovics Erzsébet, Kollár Antalné sz. Bognár Rozália, Petras András, Hauck Rudolfné sz. Pfiszter Borbála. SZIGETVÁR SZÜLETTEK Kórus Csaba, Véber Mónik**, Orsós István, Kaoo'i Antal, Gáspár Evei, Fenyvesi Csci* a, Rotter Szilvia, Ku- rucz htvón, Schirm Ildikó, Na^y Sán­dor, Tö'ök Tünde, Matáncsi Szi’via, Balázs Veronika, Baumgartper And­rea, Orsós Éva, Tc-ök Gabrie'la, Vin­cié Zso't. Wáanei Éva, Kaizer Ró~sa. Paop Éva, Kere*7»u'i János. ,/ul~sár Gábor, Takács Zsolt, Mangó Tünde. HATAS “AGOT KÖTÖTTEK Légrádi István és Ostrosics Julian­na, Simon László és Ust'i Irma, Gyur­ii lézsef és Simonies Mária. Heiner László és Fenyves’ Zsuzsan­na, Nagv Árpád és Sroták Flroska, Auguszt Ferenc és Vic’ák Ilona. MEGHALTAK Orsós István, Koffer Gvuláné sz. Pao Erisébe*. Fertőn Jő-.se'né *z. Kéri Mária, Gajcsi József, Mát’ é Fe* «Mcné sz. Messzinger Mária. Táskaújdonságok Mit rendelt a gyermekemnek? Bármelyik szülő feltehette vol­na ezt a kérdést Garzó Ferenc- nének, a Sallai utcai írószerbolt vezetőjének, vagy bármelyik pé­csi boltvezetőnek, ha csütörtö­kön betér a PIÉRT pécsi leraka­tó nak Perczel utcai bemutató- termébe. Garzoné ezt válaszolta volna: — Csupa szép táskát. Meg­rendeltem az összes új formát óvodástáskából és iskolástáská­ból, összesen 78 félét. Ezenkívül persze a jól bevált régi táskák­ból is vásárolunk, hogy a vevők megtalálják a megszokott és megkedvelt fazonokat. Vucskics Lajosné mintaterem- vezető ezt mondaná a szülők­nek: — - Főleg kézi-háti táskákat gyártatunk, mert leginkább ezt szeretik a gyerekek és a szü­lők. Gondoltunk a középiskolá­sokra is, nekik újformájú, na- gyobbméretű táskákat tervezett 1972-re az ipar, s mi megren­deltük ezeket is. A boltvezetők részére rende­zett vándor iskolatáska-bemuta­tó csak csütörtökön volt meg­tekinthető Pécsett. Minden új formából rendeltek a boltveze­tők, akik a szép választék vizs- gálgatása közben megállapít­hatták: a tavalyihoz képest nem emelkedett és jövőre sem nő az iskolatáskák ára. Ünnepélyesen megnyílt a szovjet filmhét Tegnap zsúfolt nézőtér előtt ünnepi díszelőadás keretében tartották meg a szovjet filmhét pécs-baranyai megnyitóját. A nézők sorában ott láttuk a me­gye és Pécs város több párt-, állami és tömegszervszeti ve­zető személyiség ót, valamint a Baranya megyei Moziüzemi Vál­lalat vezetőit. Az ünnepi film- bemutató előtt dr. Takács Jó­zsef, a Hazafias Népfront Pécs városi Bizottságának titkára rö­vid megnyitó beszédében utalt a szovjet filmek iránti növekvő érdeklődésre. Néhány szóban megemlékezett az egyetemes filmművészet nagy halottlairól, a néhány napja elhunyt Mihail Romm szovjet filmrendezőről, akinek több világhírű alkotását (Sivatagi tizenhármak, Egy év kilenc napja. Hétköznapi fasiz­mus) hazánkban is a nézők százezrei őrzik emlékezetükben. Az ő emlékére vetítették le a tegnapi díszelőadás keretében Az élő Lenin című dokumen­tumfilmet, amely M. Romm ren­dezésében készült. A szovjet filmhét megnyitó filmjeként a Belorussz pályaud­var című színes, szélesvásznú alkotást tekintette meg az ün­nepség közönsége. Tisztúfítás a Közgazdasági Társaságban 20 éves a kaposvári fonógyár A Pamutfonóipari Vállalat kaposvári gyárának dolgozói csütörtökön emlékeztek meg a gyár fennállásának 20. évfor­dulójáról. Az üzemben, amely 1951-ben kezdte meg működé­sét 50 ezer Szovjetunióból im­portáltorsóval, ma már több mint 80 ezer orsón peregnek a finom pamutfonalak. A gyár adja az ország pamutfonal termelésé­nek 11—12 százalékát. Vezetőség- es küldöttválasztó közgyűlést tartott tegnap a Technika Házában a Magyar Közgazdasági Társaság megyei csoportja. A közgyűlésen, ame­lyen Palkó Sándor országgyűlé­si képviselő elnökölt, megjelent dr. Nagy József a Megyei Párt- bizottság titkára, az MKT me­gyei csoportjának elnöke és az MKT elnökségének képviseleté­ben dr. Kádas Kálmán profesz- szor. A csoport elmúlt két évi munkájáról dr. Várszegi Károly, a csoport titkára számolt be. A beszámoló utón a 21 tagú ve­zetőségre Koós László, a Me­gyei Pártbizottság gazdaság- politikai osztályának helyettes vezetője tett javaslatot. A köz­gyűlés egyhangú szavazattal választotta meg a vezetőséget. Tagjai: Bachman Mátyás, dr. Bőbei Hubert, dr. Buzánszky Jó­zsef, Fodor Imre, Garamvölgyi Miklós, Gida Béla, Gyöngyösi László, Jancsi Gyula, dr. Kisvá­rt András, dr. Komjáthy Zoltán, dr. Laky András, dr. Miklai Je­nő, Miklósvári Zoltán, dr. Nagy József, Nagy József, dr. Palotai Ferenc, dr. Szabolcs Lajos, dr. Szűcs Pál, Tóka Jenő, dr. Vár­szegi Károly. Vissi Vendel. A számvizsgáló bizottság tagjai: Sasvári Béla, Mészáros László, Szende Antal. A választás után a vezetőség megválasztotta tisztségviselőit. A csoport elnö­ke ismét dr. Nagy József, titká­ra ismét dr Várszegi Károly lett. Az országos közgyűlésre harminc küldöttet választottak. A közgyűlés záróakkordjaként dr. Nagy József mondott köszö­netét a bizalomért. Hét vé?e az élelmiszerpiacon Zavarta’cmna'c ígérkezik a hétvégi húsellátás ÚJ szövetkezeti kisvendéglő Ma nyílik az úfpelrei Napsugár Valósággal megszépült, ran­gosabb lett az újpetrei Fő utca, az új, reprezentatív kisvendég­lővel. A régi italbolt helyén 2,5 millió forintos költséggel alakí­totta ki a helyi fogyasztási szö­vetkezet. A község lakói ma délután veszik birtokba a 200 Főpróba az Állami Déryné Színházban A Sipos család Sarkadi Imre műve a baranyai falvakban Tíz éve, hogy tragikus körül­mények között meghalt a ma­gyar irodalom, és ezen belül a magyar drámairodalom egyik nagy reménysége: Sarkad! Im­re. Alkotásai nemcsak túlélték őt, hanem közülük sokat csak most fedezünk fel. A Sipos csa­láddal jó darabot választott az Állami Déryné Színház, a ma­gyar falvaknak sokat mondó művet, amely a nem is olyan régen volt 1955-ös évben törté­nik, a magyar parasztság szá­mára viszont már történelem­nek számító évben. Ami akkor cél volt, ma már valóság, ami akkor idegennek tűnt, ma ter­mészetes. A Sipos család törté­nete módot nyújt a falunak a másfél évtizeddel ezelőtti és a mai világ egybevetésére. Ahogy Sárkadi Imre darabjában törté­nik: a Sípos-gyerekek elhagy­ják az öregeket: Sipos Gábor és Sipos Zsófia belefáradtak abba, hogy szüléik tanyáját gyarapítsák, Sipos Pali állami gazdasági igazgatónak jön ha- j za, de a legkisebb gyerek, Jós- i ka is saját gyerekei jövőjére hivatkozik és elmegy a faluból. Maradnak az öregek. Szalai Vilmos, a darab rende­zője szerint: — A parasztság, a falu szorgos embereinek meg­jelentetése mindig „kényes” té­ma volt a színpadon. Sajnos, az ábrázolás módja nem mindig találkozott a falu tetszésével, ízlésével, sok sematikus mű riasztotta vissza a nézőt attól, hogy visszatekintsen a saját életére. Sarkadi Imre meg tudta őrizni látásmódja, kifejezésmód­ja tisztaságát. A valót látta meg és öntötte drámai formába. Nem kis gond, ugyanakkor öröm megbirkózni a Sípos család be­mutatásával. Egyszerűség, tisz­taság, emberi méltóság, igaz emberi érzelmek és indulatok felmutatása — ez a darab.- A Sipos családot több bara­nyai faluban is előadják. A Si­pos házaspárt Szalai Károly és Sallay Kornélia alakítják. Végül még egy pécsi-baranyai vonat­kozás: a jelmezeket a Pécsi-Ba­lett rendszeres munkatársa. Gombár Judit tervezto. vendég fogadására alkalmas kisvendéglőt. Vendégmarasztaló, színvona­las az új létesítmény. A nagy­terem falait nemes vakolat bo­rítja, mennyezete natúr fenyő­fával burkolt. A kerámia és fém­díszek, rézdomborítások, az egyik sarkot uraló lakkozott fa­törzs, a sárga és tűzpiros dra­périák, fekete, műbőr borítású székek kellemes összhatást nyúj­tanak. A csempézett, korszerűen felszerelt, gépesített konyhában gáztűzhelyen fö majd a sokféle ételkülönlegesség, s az egész vendéglőt olajkazán fűti köz­pontilag. A NAPSUGÁR elne­vezés jelképes. Új színfoltot, hangulatot, szórakozási lehető­séget jelent, megoldva négy község — Üjpetre, Kiskassn, Pe- terd, Pécsdevecser — tsz-tagjai- nak közétkeztetését is. A megnyitó kettős örömet je­lent, a kisvendéglővel egyidejű­leg adják át ugyanis, az új, régóta várt, korszerű húsboltot is. Az elmúlt év hasonló idősza kához képest ezen a héten 140 mázsával több hús kerül a me­gye üzleteibe Baranya 2040 mázsa tőkehúst kapott, ebből 550 mázsa jutott töltelékáru ké­szítésre, a fennmaradó mény- nyiség részint a közületek út­ján, részint az élelmiszer- és húsboltokon keresztül jut el a fogyasztókhoz. A heti húskeret jórészt sertésből áll. Mind a sertés-, mind a marhahús 80 százaléka friss. Ezen a héten, akárcsak a kö­zeli hetekben, kielégítő a pé­csi halszaküziet árukínálata. 160 mázsa élőpontyot kaptak, ezen­kívül korlátlan mennyiségű fi­iét, tengeri halat ajánlanak. A baromfipiac szenzációja a 20 forintos kilónkénti áron for­galomba hozott pecsenyeliba. Az elmúlt héten 51 mázsa fo­gyott el belőle Pécsett, a tar­talék további 200 mázsa, tehát a hét végén bőven lesz belőle. Dicséretes a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Válla­latnak az a törekvése, hogy ol­csó élelmiszereket szerezzen be a megye lakossága számára. A pecsenyeliba-akció ezt a tö­rekvést tükrözi. Másik törekvé­sük a választék bővítése. Ezen a héten nagyobb mennyiségű lángolt pulykamellet, pulyka­szalámit, tyúkparizert, tyúkvirs­lit, tyúk- és nyúlpástétomot sze­reztek be Kaposvárról. A rend­kívül ízletes baromfi töltelék­árukat e'sősorban a forgalma­sabb élelmiszer-áruházakban és boltokban hozzák foraalomba. Ami a vágott baromfit illeti, ezen a héten 65 mázsa frissen vágott csirkét kapnak a boltok, mélyhűtött baromfihús korlát­lan mennyiségben van a raktá­rakban. A MéK 5—15 százalékkal emelte ezen a héten a kelká­poszta, fejeskáposzta, vörös­hagyma, petrezselyemgyökér, zeller, sárgarépa, alma és kör­te árát. Az árak módosítására a MÉK központtól kapott tájé­koztatás szerint azért kerüli sor, mert ezeket a cikkeket már tárolják és az áremelkedésben a tárolási költségek fejeződnek ki. Pénteken és szombaton a következő mennyiségek kerül­nek a zöldség- és gyümölcsbol- tokba: buraonyából 300, vörös­hagymából 80, fejeskáposztából 200, vöröskáposztóból 20, kel­káposztából 40, karalábéból 20, karfiolból 60, zöldpaprikából 60, sárgarépából 40, petrezse­lyemgyökérből 40, céklából 20, szőlőből 40, körtéből 40, sütő­tökből 30 mázsa. Á KRESZ-rő! — haladóknak Ez év elején több módosítást vezettek be a KRESZ-ben, s a közlekedés biztonsága érde­kében feltétlenül szükséges, hogy valamennyi gépjárműveze­tő megismerje ezeket az új jog­szabályokat. A Magyar Autó­klub pécsi szervezete — mint az autósok érdekvédelmi és társa­dalmi szerve — segítséget kíván nyújtani ebben. A tanfolyamo­kon a hallgatók megismerked­nek az új jogszabályokkal és módosításokkal, műszaki to­vábbképzésen és műszaki gya­korlaton vesznek részt. Az Autóklub vállalati csoport­jai közül Pécsett elsőként a Sü­tőipari Vállalat 57 dolgozójá­nak indított tanfolyamot. Ezen a héten már a második foglal­kozást tartották meg. A tanfo­lyamon a hivatásos gépkocsi- vezetők és az úgynevezett „úr­vezetők" egyaránt részt vesz­nek. A szakképzett előadókát a KPM Autóközlekedési Taninté­zete biztosítja, s a vállalat anyagi támogatással is hozzá­járul a tanfolyam sikeréhez. Az Autóklub országos mozgalmat szeretne szervezni, s úgy hírlik, máris jelentkeztek más vállalati és helyi csoportok is. Például á Patyolat, a Tejipari Vállalat, ä mentők, a komlói és a sellyel helyi csoport. A tanfolyamat végzettek minősítő bizonyítványt kapnak, melyet a jogosítvány­ban kell elh'l''-;zni. Az újpetrei Napsugár kisvendéglő ma délutántól fogadja a vendégeket Madárkák a filmklubban Filmklubot indít novemberben a Pécs-Baranyai Népművelési Tanácsadó o népművelők és kultúrmunkások számára. A résztvevők magyal filmalkotáso­kat tekintenek meg. majd szak- emberej< irányításává1 megvi­tatják és értékelik a látottakat. A klub elősegíti a népműve lök filmesztétikái, művelődés- politikai tájékozódóját. A cél az, hogy a szerzett isme etek birtokában vállalati, üzemi film­klubokat vezethessenek és fel- készülten szervezhessék meg a filmesztétikai vitákat. Az első foglakozáson a •észt- vevők Bőstö-m énvi Géza fiatal renderő filmjét, a ‘ I "fártrákat tekintik meg. A vitái Tüskés Ti­bor vezeti. Sz. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom