Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-30 / 282. szám
1971. november 30. DUNÁNTÚLI NAPlö Használt gépkocsik értékesítése Pécsett Kereskedelmi telepet nyitott a MERKUR Közismert, milyen drágák a gépkocsik a használtautó piacokon. A pécsi vásár — az árak tekintetében — jóval az országos átlag felett van. A használt kocsik árait szabályozni csak állami autókereskedelmi vállalat képes és csak ez a cég hivatott erre. Többek között azért, hogy az állami ár- szabályozó a konkurencia szerepét betöltse, a MERKUR használt személygépkocsi értékesítő telepet hozott létre Pécsett, melyet Orha István a MERKUR vezérigazgató-helyettese tegnap adott át rendeltetésének. A pécsi telep az országban a harmadik olyan vállalkozás, amely önállóan foglalkozik személygépkocsik kereskedelmével. A telep létrehozásával az volt a MERKUR célja, hogy Baranyába is bekapcsolódjék a használt-gépkocsi kereskedelembe, s ezzel betöltse az állami piacszabályozó szerepét. Vidéken egyre több ilyen keres" kedelmi egységet' hoz létre a vállalat, s ezzel decentralizálják o piacot. A pécsi telep felvásárol és elad gépkocsikat, valamint bizományi értékesítéssel is foglalkozik. Megbízásokat magánosoktól, közületektől egyaránt elfogadnak. A telep fel- cdata nemcsak a gépkocsikereskedelem, hanem foglalkoznak a gépkocsivásárlással, a MERKUR-ral kapcsolatos információkkal is. A távlati tervek között szerepel, hogy később az új személygépkocsik értékesítését is megszervezik Pécsett, azaz autószalont nyitnak. Megvalósítják majd azt oz elképzelést is — természetesen, ha lesz elegendő új személygépkocsi —, hogy a leadott, használt kocsi árát beszámítják az új autó árába. A vállalat a kocsi műszaki állapotával arányos árat alakít ki, s semmiképp nem fog az új kocsi árszintje felett vásárolni és eladni. Az amortizációt, tehát a kocsi elhasználódását nem lehet az eladási árba beszámítani. A pécsi telep csekély mértékben új, szállítás közben megsérült kocsikat is árusító" nak majd, az újnál alacsonyabb áron. Ezekből azonban nagyon kevés érkezik, s csupán választékbővítésre szolgálnak. A MERKUR használt-gépkocsi telepe 9 százalékos haszonkulccsal dolgozik, nem érdeke az árak minél magasabbra emelése. A telep kizárólag jó műszaki állapotú, műszaki vizsgán megfelelt kocsikat vásárol és árusít. Az üzemképtelen gépkocsikat alkatrészként értékesítik. Az állami vállalatok által leadott gépkocsikat OTP hitelakció keretében is meg lehet vásárolni. Ki kell fizetni a gépkocsi vételárának felét, s a vételár maximum 50 százalékát hitelezi az OTP. A hitelt 15 havi részletre adják. A használt- gépkocsi telep Pécsett, a Fürst Sándor ucai benzinkút mellett működik. 8"tól 15 óráig, szombaton 8-tól 12 óráig tart nyitva. Első képünkön: roham a nyitás pillanatában a gépkocsikért. — Második képünkön: a pécsi telep első vásárlója (balról) Hahner József, a Zsolnay Gyár lakatosa — Csőmé Sándor gépkocsi- vezető — terehegyi lakos — tegnap — hétfőn reggel 5.35 órakor az általa vezetett autóbusszal Harkány irányából Pécs felé közlekedett. Haladás közben Szalántán a Fő utca 66. számú ház előtt, menetközben törölte az ablaküveget. A gépjármű letért az úttestről és egy jobboldali fának ütközött, majd a vizesárokba futott. Személyi sérülés nem történt. Az anyagi kár mintegy 1000 forint Kiváló ifjúsági hiúk 1972. A Művelődésügyi Minisztérium o KISZ Vili. kongresszusán megjelölt ifjúságpolitikai, művelődési feladatok megvalósítása jegyében meghirdeti a „Kiváló ifjúsági Iclub 1972" pályázatot. Célja: az ifjúsági klubok a KISZ alapszervezetekkel együttműködve segítsék a „Jobb munkával, tanulással a szocialista Magyarországért” mozgalom programjainak megvalósítását Ezzel kapcsolatban a minisztérium illetékesei elmondották: — A féi évtizede esztendőről esztendőre megújuló pályázatokon eddig 300 klub nyerte el a Az írás — szolgálat 0 Tüskés Tibor szerzői estje Tüskés Tibor oz ősszel adta le kiadójának Kodolányi Jánosról írt munkáját. Utoljára azt a cikkét olvastam, amelyben a Janus könyvészettel foglalkozott. Nem tudom, hogy éppen most milyen félbehagyott munka fekszik az íróasztalán, de abban bizonyos vagyok, hogy témájában és műfajában is más a fentebb említetteknél. S az is biztos, hogy a hozzáértés, megbízhatóság nem fog hiányozni belőle. Mert Tüskés Tibor sokműfajú író, de sohasem eklektikus. Valamennyi írását a szolgálat jellemzi. „Két végén égő gyertya a kritikus élete. Az író és az olvasó lángja fogyasztja” — vallja kritikusi hivatásáról. A mindennapi életben is szolgálatot lát el: középiskolásokat tanít, irodalomra és emberségre. Olvasói, barátai is erre vezérlő elvre voltak kíváncsiak, amikor hétfőn este beültek a Doktor Sándor Művelődési Központ nagytermébe, szerzői estjére. Eljöttek a szülőföld, Somogy képviselői is, a kaposvári Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár vezetői, munkatársai. A színpadon helyet foglaltak a művészek, a nézőtéri világítást nem kapcsolták ki — otthonos hangulatot teremtve. Az est bevezetőjét a volt egyetemi társ, Bessenyei György, az Eötvös loránd Tudományegyetem docense mondotta. Arról beszélt, hogy nem az egyetemi évek, hanem Tüskés Tibor írásai tették barátjává az írót, mert mindig valamilyen balhitet oszlattak el benne. Tüskés Tibor meri vállalni a Dunántúl szeretetét, mert a részben mindig felmutatja az egyetemest is, szemléletét nem veszélyezteti a „pannonizmus”. Az esten a szülőföld, a lakóhely szeretete, megbecsülése vonult végig. Tüskés Tibor nemcsak otthonosan mozog a somogyi parton vagy a pécsi utcákon, hanem a jelenben mindig ott látja a múltat, a letűnt korok kultúráját, mindazt, amit érdemes és meg is kell becsülnünk. A lokálpatriotizmus ezen a ponton válik összehasonlíthatatlanul többé, az egész haza és magyar kultúra megbecsülésévé. Az író esszéit, vallomásait a „kiváló" címet. A mostani pályázati felhívásban megszabott feladatok között szerepel: a klubok vegyenek részt az ifjú kommunisták kongressrusi határozatainak, a KISZ 15 esztendős mozgalmi múltjának ismertetésében, továbbá az ifjúsági törvény gyakorlati megvalósításában. Fontos követelmény továbbá, hogy ösztönözzék tagjaikat a továbbtanulásra, ismereteik bővítésére, műveltségük növelésére. A „Kiváló" címért versenyző klubokban társadalmi feladatot vállalnak a hátrányos helyzetű fiatalok művelődésének előmozdításáért. Pécsi Nemzeti Színház művészei, Labancz Borbálo, iij. Kőmíves Sándor és Unka György tolmácsolták. Külön érdekessége volt az irodalmi műsornak Pribojszky Mátyás citeraművész szereplése. A Gyöngyösön élő Pribojszky Mátyás talán az egyetlen cite- rás jelenleg, aki nemcsak kedvtelésből; hanem nagy tudatossággal és művészi színvonalon játszik ezen a népi hangszeren. Műsorán a mátravidéki népdalok és virógénekek szerepeltek. Az est végén Tüskés Tibor olvasott fel Vallomás az írásról címmel. Iskolája, a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola virággal köszöntötte író-tanárát. A szerzői estet a Városi Tanács művelődésügyi osztálya, a Doktor Sándor Művelődési Központ, a Magyar írók Szövetsége Dél-Dunántúli Csoportja és a Jelenkor szerkesztő bizottsága rendezte. Ezzel az irodalmi esttel befejeződött az a sorozat, amely idén az itt élő írókat, költőket vonultatta fel Pécs irodalomszerető közönsége előtt. M. L Országos tanácskozás a kereskedelem feiadatairól Többéi vásároltunk ®z Mén Jövőre újabb forgalomnövekedéssel «zámolhatunk Felülvizsgálják a kereskedelmi adó mértékét A Belkereskedelmi Minisztérium hétfőn tartotta hagyományos országos értekezletét a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a tárca vezetői szám- baveték az idei eredménveket, gondokat, meohotá-orták a ke- "eskede'emoolitika iövő évi legfontosabb feladatait. Szurdi István be'korgskedelml miniszter beszámolóiábon pozitívon értékelte a kereskedjem tevókenyséoét. Az ál’ami és a szövetkezed vállalatok az idén mintegy 152—153 milliárd forintos forgalmat bonyolítanak le, 10 százalékkal magasabbat a tavalyinál. Tavaly minden 100 forintból 71 — az idén pediq 73 forintot költött el a lakossáq áz üzletekben. Az élelmiszer kiskereskedelmi és vendéglátóipari vállalatok foraálma — a tervezettnél nagyobb mértékben, egyaránt 9 százalékkal növekedett. A ruházati kereskedelem bevétele nem érte el a tervezettet. Ennek oka részben az, hogy a nagyobb kínálat nyomán inkább a tartós foíjyasrtásl cikkeket vásárolta ö lakosság, általában a ruházati termékek rovására. A szövetkezeti kereskedelem az idén is csaknem minden áru főcsoportban nagyobb ütemben növelte forgalmát, mint az állami kereskedelem. A jövő évi tervben azzal számolnak, hogy a kiskereskedelem áruforgalma a lakosság pénzbevételeivel azonos ütemben, további 9 százalékkal növekszik. A választék és a minőség színvonalát jobban kell közelíteni a fogyasztók igényeihez. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az idén a kedvező árualap ellenére akadtak ellátási hiányosságok. Olyan cikkek is hiányoztok az üzletekből, amelyeket megtermeltek, behoztak, de orra a kereskedelem indokolatlanul nem tartott igényt. Alapos gondossággal kell megszervezniük a kereskedelmi vállalatoknak a jövő évi áruellátást, amelyhez a minisztérium Is segítséget nyújt. Jövőre - a kereskedelmi vállalatok munkáidtól részben független pénzügyi nehézséqek megoldása érdekében — bizonvos szabályozókat kisebb mértékben módosítanak. FelülvizsgáPák például a kereskedelmi adó mértékét azokban a szakmákban, ahol indokoltnak látszik a nyereség növelése, vaoy csökkentése Fayes fix dotációkat csökkentének. Tervezik a hűtött baromfi árrésének növelését, s a kiskereskedelemben is bevezetik a szeszes itn'ok u*án a forgalmi adó fizetési kötelezettséget. A v“ndön'áfást mentes'f'k oz üdítőitalok fogalmi adóiétól, viszont. nőv“Úk a szeszesitalok forgalmi adó'ót. A minisztérium nlláspont'a: tó-«adalmi'aa nem hasznos az itolfornalom ielen- leai naavobbaránvú növekedése — az idén a vendéolátásban az éteüoraalom 6 5 százaikkal, az i*alforgalom 10 százalékkal emelkedett — a vállalatoknak az ételek értékesítésének növelésére kell törekedniük. Az idén a foraalomba kerülő fonvasztósi cikkek 17 százalékát külföldről szerzik be. A iövő évben az eddiginél szerényebb ütemben növelik a szocialista országokból származó importot, s a tőkés piacokról 20-25 százalékkal kevesebb fogyasztási cikket hoznák be. Fokozni kívánlak viszont a belkereskedelmi vélasztékcse- rét, feilesztik a kishatármenti áruforgalmat. Ebben az évben a szállodai kapacitás csaknem kétezer férőhellyel növekszik. Azt tervezik, hogy a fogyasztáscikk kereskedelemben képződő fejlesztési alapokból és egyéb forrásokból 2400 millió forintot fordítsanak a vállalatok és szövetkezetek állóeszközeik feilesztésére. Az idei tényleges ráfordítás várhatóan 3,2 milliárd forint lesz. A- korlátozásokat átmenetinek tekintik, az 1972. évi beruházási kieséseket a következő években pótolni kívánták. A vállalatok jövőre lehetőleg a leghatékonyabb beruházásokra koncentrálják eszközeiket. Befejeződött a Janus Pannonius versmondó verseny Névadója emlékének áldozott a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola, amely a közelgő jubileum jegyében hétfőn megrendezte a „Janus Pannonius versmondó versenyt.” A versenyen Baranya és Pécs tíz gimnáziuma és szakközépiskolája képviseletében összesen 49 diák vett részt. A zsűri elnöke dr. Bécsy Tamás volt. A bíráló bizottság tagjai voltak: Gergely János, Kerekes László, dr. Nagy Gyútóné és Handler Jánosné. A verseny kiírás szerint a résztvevőknek egy szabadonválasztott Janus Pannonius verset és egy 4 bokorba búit üldözői elől Rab'ókat ítéltek el Segélykiáltások hallatszottak október 10-én éjszaka Pécsett,' a Vörös Hadsereg utca egyik házának udvaráról. Két fiatalember megtámadta és kirabolta K. Zoltán 60 éves pécsi lakost. Az ügy körülményeinek tisztázására a Pécsi Járásbíróságon tartott tárgyaláson került sor. A tettesek: Rózsahegyi János 24' éves, valamint Németh Lajos 27 éves György-telepi lakosok a -pécsszabolcsi búcsúban szórakoztak a vádbeli napon. Este a közeli italboltban ültek le kártyázni K. Zoltán asztalához. Pénzben folyt a játék. Az idős embernek állt a szerencse, miközben Németh és Rózsahegyi veszítettek. Miután a nyertes hazafelé indult, a fiatalok követték, megállapodva, hogy minden áron visszaszerzik a pénzt. Ütőiéivé, fenyegető magatartásuktól K. Zoltán megriadt és az egyik ház sötét udvarába menekülve elbújt a bokrok mögé. A támadók — mintegy harapófogóba szorítva — két oldalról közelítették meg. Németh Lajos két ízben tarkón ütötte, miközben Rózsahegyi torkon ragadta a kétségbeesetten kiáltozó sértettet. Zsebeit átkutatva elvették tőle a talált 470 forintot, az összegen megosztoztak és még az éjjel elmulatták a kocsmában. A bíróság bűnösnek mondotta ki a vádlottakat társtettesként — Rózsahegyi vonatkozásában visszaesőként — elkövetett rablásban és á többszörösen büntetett Rózsahegyi Jánost 3 és fél évi, társát pedig 1 év 8 hónapi szabadságvesztésre ítélt*. mai magyar költő versét kellett előadniuk. Örvendetes, hogy a diákok Csorba Győző olyan Janus fordításai közül is előadtak, amelyek nyomtatásban még nem jelentek meg. A döntőbe 14 versenyző ju" tott be. A verseny győztesei, helyezésük sorrendjében: Pleitier Agnes (Nagy Lajos Gimnázium IV. E), Morvái Erzsébet (Janus Pannonius Gimnázium, I. A.), Szabó Zsuzsa (Janus Pannonius Gimnázium, Ili. oszt. egészségügyi szakközépiskola), Pusztay Mária (Mohácsi Kisfaludy Gimnázium, III. B.), Böröcz Gabriella (Leöwey Gimnázium, IV. F.), Nádai Éva (Janus Pannonius Gimnázium III. C). A győztesek 1972. március 26-án a Janus Pannonius irodalmi délutánon ismét fellépnek. Ugyanezen az ünnepen felolvassák pályamunkáikat a Janus Pannonius pályázat nyertesei is. A pályázatot úgyszintén a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola hirdette meg a megye középiskolásai részére. A pályázatra 22 munka érkezett be. Nyertesek: I. Vejkey Klára (Janus Pannonius Gimnázium III. C, 500 fo" rintos pénzjutalom), II. Nagy Agnes (Janus Pannonius Gimnázium IV. C., 300 forint), III. Bottá Jolán (Mohácsi Kisfaludy Gimnázium, III. C). M éréi György (Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola, II. E.) és Moticska Miklós (Janus Pannonius Gimnázium levelező tagozat) pályamunkáit 100—100 forintos pénzjutalomban részesítették. Valamennyi dolgozat Janur Pannonius gondolatainak idő szerűségét fogalmazta meg. GYCTSUSTA az 1971. november 29-én megtartott lottó-jutalomsoiso’ásró', cme'yen a 46. heti lottószelvények vettek részt. Szám Nyeremény 0 020 569 ruházati cikk 0 023 103 ki mit választ 0 027 880 mosógép 0 033 104 óro 0 202 886 háztartási gép 0 209 200 ki mit választ 0 210 049 éléskamra-utalvány 0 212 726 ruházati cikk 2 017 678 lemezjátszó 2 018 692 OFOTÉitT-utalvány 2 019 544 éléskamra-utalvány 2 021 123 rádió 2 022 440 televízió 2 023 094 magnó 2 208 319 ruházati cikk 2 210 520 bútor, lakbér. 2 212 058 háztartási gép 2 218 033 magnó 2 219 009 éléskamra-utalvány 3 207 999 táskarádió 3 217 264 láskarádió 3 217 811 rádió 3 230 682 háztartási gép 3 232 049 táskarádió 3 233 680 hűtőgén 3 251 687 mosógép 3 256 792 olajkályha 3 257 462 háztartási gép 3 272 433 utalvány 3 274 301 varrógép 3 286 667 éléskamra-utalvány 3 287 474 éléskamra-utalvány 3 291 795 ruházati cikkek 3 302 707 OFOTÉRT-utalvány 3 302 799 lakástextil 3 303 488 éléskamra-utalvány 3 305 367 ki mit választ 3 312 365 utalvány 3 313 611 mosógép 3 320 608 ki mit választ 3 325 052 hűtőgép 3 332 973 éléskamra-utalvány 3 333 364 hűtőgép 3 343 064 ruházati cikkek 3 349 699 fényképezőgép 3 350 746 varrógép 3 353 952 lakástextil 3 360 760 ki mit választ 3 361 200 éléskamra-utalvány 3 361 978 fényképezőgép 3 364 839 lemezjátszó 3 378 172 lemezjátszó 3 399 396 ki mit választ 3 409 069 OFOTÉST-utalvány 3 4)1 300 magnó 3 41,9 802 háztartási gép 3 422 986 háztartási gép 3 423 611 bútor, lakbér. 3 425 318 rádió 3 434 469 éléskamra utalvány 3 435 823 éléskamra-utalvány 3 439 508 háztartási gén J 445 707 ruházati cikkek 3 446 556 ruházati cikkek 3 447 634 televízió 3 451 177 lemezjátszó 3 455 206 éléskamra-utalvány 3 460 523 ruházati cikk 3 466 448 utalvány 3 368 456 ruházati cikk 3 469 259 lemezjátszó 3 471 086 lemezjátszó 3 475 198 televízió 3 476 576 televízió 3 498 652 méteráru 3 498 684 ruházati cikkek 3 499 236 táskarádió 3 501 309 élésk-mra-utalvány 3 502 706 ki mit választ 3 502 983 lakástextil 3 505 818 méteráru 3 518 375 OFOTÉRT-utalvány 3 519 206 ki mit választ 3 523 268 ki mit választ 3 535 077 táskarádió 3 538 117 lakástextil 3 541 806 éléskamra-utalvány 3 544 050 óra 3 544 898 háztartási gép 3 553 726 utalvány 3 556 317 bútor, lakbér. 3 566 534 ki mit választ 3 567 071 éléskamra-utalvány 3 574 434 rádió 3 582 387 magnó 3 586 396 utalvány 3 609 247 háztartási gép 3 622 639 hűtőgép 3 625 270 éléskamra-uta'vány 3 632 056 éléskamra-utalvány 3 648 868 OFOTÉH’T-uta'vány 3 655 579 OFOTéTT-uta'vány 3 675 910 utalvány 3 679 620 ki mit választ 3 682 263 bútor, lakbér. 3 688 279 ki mit választ 5 086 660 televízió 5 086 662 utalvány 5 095 994 méteráru 5 099 673 mosógéo 5 099 988 háztartási gép 5 103 957 o'ajkályha 5 118 252 televízió 5 126 «96 háztartási gép 5 133 216 ola:ká'yha 5 146 381 éléskamra-uta’vány 5 148 222 háTtnr*á-i gép 5 153 435 bútor, lakbér. 5 156 «64 uta'vány 5 162 650 ruházati cikkek 5 164 8*9 lakástextil 5 166 140 ruházati cP'k'k 5 173 269 é1-iVa'vány 5 173 543 hÓTtar'ási nép 6 079 730 ru,-*n-~»i c!kk 6 0?? 455 OFOTÉ*'T-uta*vány 6 0*4 982 ki mit vá'asrt 4 O'** 883 ház*nrtasi gép 6 1»0 ’36 varrógép 6 113 905 é 1 ősk n m'■n-ut -' vá ay 6 126 590 ki m;t vá’aszt 6 174 4«0 ki mit választ 6 150 760 óra 8 123 175 ruházati cikk A nyertes sr-’vénveke* '971. de'ember 7 0 i- kriil - totí 'oni ki éndeltségek, az OT?-fiőkok, vagy « Posta útlán a Sportfogadási és L-ttÓ- igazgatóság lebonya'itási osztályához (Sudanest, V.. Münnic") Ferenc útra 15.) e'fu’trtni. A gyors'ista kö'vsttenü' co*solás utón készült, az esetlege-, hibákért felelősséget nem vállalunk«