Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-28 / 281. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. novembe» 2S. Pál Rita: A Naplót írok Arató Károly: Homo sapiens Fürkészem folyton - csodálom magamban. Szárnyas lábbal lépked az utcazajban, körülnéz, töpreng, kémlel és gomolygó lehelletével acél-, vas- és üvegcsodákat fuj a gazverte grundra. De nem varázsló mégse! Vájja, fúrja a föld alatt a dongó alagutakot, szerszáma kalapács, véső, gyalu. Néha kipillant: sáros és fáradtságszagú és lábai oly nehezek, mintha nem is lábak lennének, hanem bazaltkövek. Maga sem tudja: mily erősl Nem csodalény, nem mesehős e hasonmás: arca, füle és orra van «■ de tudása határtalan) Tervez, alkot, építkezik, gabonát érlel, érceket hevít, hol felhők közt matat, hol tengerfenéken — De néhanap mégis borzadva nézem: a karja csupa vér s kőbalta van kezébeiv Utánad # Ártalmas erőd öntudatlan: mosolyoddal zaklatod fel a házat: ha elmész, árvaságom kendőként lengetem utánad. Nyúlok utánad tiz körömmel -> királyfi vagyok - vesszen a királysági Ujjaim meggörbült faágak, a magas eget karmolásszák. Mert védtelen szeretlek, jól tudod: könnyű cipőd, pici lábad naponta megtaposhat, naponta megalázhat. Ámde csodának mindig megmarad az esténként felizzó neonlámpa: szerelmem nyúlánk, ideges, csöndesen hunyorgó virágai Káldi Dános: Egy mosónő arcképe alá Bizony,- kötélre rakva valamennyit — messze nyúlna el az ingek sora, függöny és lepel, s ha őket egyszer egybeöltenék, takarnák tán a negyed földiekét Kötélre rakva fennen lobognának hófehér zászlókként, intve utánad, ki mostad őket. Hajnalonta a szivedet vetted elő, s azzal tisztítottad a ruhák mezőit — egyik ősztől a másik őszig. Most aztán arcod elveszett Szállsz, szállsz, akár a hóesés végtelen, téli sík felett Aug. 22. így legalább nem felejtek el semmit és Anyu is mondta, ebbe a szép, fényeslapú füzetbe érdemes. Talán nem fog a piros tollával beleirkálni. Tudom, hogy van még egy-két helyesírási hibám. Nem lehet egyszerre mindent megtanulni. Aug. 27. Holnap szombat és utazunk falura. Nagyon unom. Minden szombaton utazni. így aztán soha nem látom Istvánt. Igaz, múlt vasárnap itthon maradtunk és mégse láttam. Talán ő is nyaral? Remélem, ha visszajön, azért jár majd^ misére. Hu, az Anyui De csodálkozott, mikor elmeséltem az Istvánt I Először nem akarta, hogy minden vasárnap misére menjen a Mamival. Aztán mégis elengedett, mert legalább van hozzá felhúzni a szép ruhákat és ott nem is piszkolom össze. Meg a Mami is örül neki. Én meg annak örültem a legjobban, hogy ott az István is a misén. Most viszont már nem is tudom, mióta nem láttam. Pedig legutóbb a bársonyruhámban mentem, az a legszebb. Csak egy kicsit meleg volt. Olyan hangosan énekeltem, ahogy csak bírtam. Egyszer azt mondta István a Valcsinak, hogy gyönyörű hangom van. A Valesi meg elmesélte, hogy István ötödikes, négyegészhat volt a bizonyítványa és mutatta, hogy hol lakik. Siept. tO. Láttam Istvánt. Kicsit dagi lett és éppen hogy rámnézett. Pedig megint volt a szememen egy picike óbból a kékből és az arcomat jól bedörzsöltem a jó szagú krémmel. Anyu észre se vette. Vasárnap mindig sokáig alszik és legfeljebb rámszól, hogy ne tollászkodjak már annyit. A számat Is kirúzsoztam, de az nagyon látszott, így aztán addig rágtam, amíg eltűnt A hajam jobb lenne szókén. Kipróbáltam a Mariettával. Mariette a babám. Hosszú, aranyszínű haja van és azt a fejemre igazítottam. Majd, ha tizenöt éves leszek, biztosan lehet már festeni. Sajnos, még csak kilenc múltam májusban. Oh. j. Csabától kaptam egy rajzot, frtő jól rajzol. Rá van írva, „Sziu indián. Csaba." Vagyis a rajz egy sziu indiánt ^ábrázol és Csaba rajzolta. Mutattam Anyunak. Klassz, mondta, csak ez úgy lett kopírozva. Nagyon mérges lettem. Legközelebb semmit se mutatok neki. Oh. 9. Megint kaptam rajzot Kettőt Látszik, hogy nem kopírozták. És a Létra is mondta, akivel Csaba a rajzokat küldi, hogy nem kopirozás. Anyu megkérdezte, hogy na és mi van az Istvánnal? Mit tudom én? Nem érdekel az olyan fiú, akit sose lehet látni. És mafla. Mindig is az volt. Meg bamo a szeme. A Csabáé meg olyan, mint az enyém. De egészen olyan. Oh. te. Ezek a fiúk úgy látszik mind szé- gyellösek. A Csaba is. Például soha Nem tudta, hogy mi a háború, csak azt tudta, hogy apja katona és na- gyon-nagyon messze van és anyja nagyon sokat sír esténként, amikor a húgát eteti. Anyja mosni meg takarítani jár. Olyankor neki kellett vigyázni a húgára, aki még kicsi volt. Egészen kicsi, alig nagyobb, mint a babák. De sírni már tudott Hangosan, visítva. Még a kinti szélsüvítést is elnyomta Mancika sírása és Fercsi olyankor mérges volt, a legszívesebben lerángatta volna húgát az ágyról. — Szeresd hugicádat — mondta neki csöndesen az anyja, valahányszor húzódozott attól, hogy vigyázzon rá. Ilyenkor legszívesebben rákiáltott volna az anyjára, hogy minek hozta hugicát ide, neki nem kell hugica, ó Szakos Palcsival csúszkálni szeretne menni a tóra. De amint anyja szomorkás szemét látta, csak elfordult és dühében halkan pityeregni kezdett. Az anyja közellépett hozzá, megsimogatta a fejét és azt mondta: — Tudom kisfiam, hogy játszani szeretnél. Dehát háború van, apód oda von. Nekem meg nincsen pénzem cipőre. Te már nagy fiú vagy. nem mond semmit. És mindig a Létrával küldi a rajzokat. Anyu szerint nyugodtan odajöhetne nagytízperc- ben az udvaron és beszélgethetnénk. De nem jön. Csak üzenget. Oh. 14. Nagyon helyes srác ám a Létra, persze, egyáltalán nem olyan, mintha fiú lenne, értelmes is meg minden, és lehet vele beszélgetni. Szerinte a fiúknak az a véleményük, ha egy lány nem mondja meg őszintén, tetszik-e neki a fiú, kár több időt rápocsékolni. Oh. 21. Megint kettest kaptam számtanból. Nem tudom a decimétert és a többi ilyesmit. Tornából viszont ötöst és írásból is. Csaba az elsőben kitűnő volt, másodikban négyegésznyolc, tavaly meg négyegészhat. Számtanból mindig ötöse van. Oh. 22. Most aztán igazán nem tudom, mit feleljek Csabának. Először azt kérdezte, szeretem-e? Illetve, hát a Létra kérdezte, mert még mindig ő a postás. Mondtam, igen, egy kicsit. Erre visszaüzent, hogy csak úgy szeretem, vagy szerelemmel szeretem? Nagyon nehéz erre felelni. Nem Is tudok. Anyu szerint elégedjen meg azzal, hogy egy kicsit szeretem és kész. Nem Is töröm rajta a fejem. Holnap majd megmondom a Létrá- nok. Oh. 25. A téglalap és négyzet területére kaptam egy hármast. Rajzból meg ötöst Az őszről kellett festeni. Fákat, meg madarakat, szóval ilyesmit. Házat Is lehetett. Meg felhőket. Kitaláltam egy kislányt, rengeteg színes léggömbbel szalad. Ügy rajzoltam a lábát hogy majdnem lefut a papírról. Egy lila és egy sárga léggömb meg röpül a felhők közé. Később kipukkadnak, de ezt már nem tudtam megcsinálni. Oh. 27. A Létra megkért, csináljam meg helyette a rajzót. Mellettem ül, így könnyű volt És ennyit Igazán megérdemel. Kapott Is egy négyest és a tanítónéni mondta, ejnye, milyen ügyes voltál, pedig tavaly olyan csúnyán rajzoltál. Nov. 3. Már a százezres srámkőrt tanuljuk. Kezdek belejönni. És ma kilenc rajzot kaptam Csabától. Alig vártam, hogy az Anyu lássa. Anyu egyébként egy krumplit se tud rajzolni és most már kezdi értékelni a Csaba tehetségét. Legjobban az tetszett neki, amire rá van írva, hogy PIF, de igazán gyönyörűen és alatta egy olyan jópofa kiskutyafej. Nekem meg az, ahol több kiskutya is van, táncolnak és kimondottan nevetnek. Aztán van még egy PIF, de az nem hasonlít a Egy hét éves fiúnak már segítenie kell. Ma megint elmegyek mosni, te meg vigyázz a hugicára, ha nagyon sír, vedd fel egy kicsit. Sietek haza — azzal kilépett a havas udvarra. Mit lehetett tenni? Olyan jól esett az anyja simogatása, hogy amikor magára maradt, még jobban eleredtek a könnyei. Bántotta a lelkiismeret, hogy annyiszor nem engedelmeskedett az anyjának. De aztán múlt az idő, a faliórát nézte egyre. Már ismerte az órát, még iskolás kora előtt megtanította rá a nagyapja, aki mesz- sze, másik faluban lakott. Tett a tűzre. A leckét megírta gyorsan, azzal nem volt soha semmi baj. Legfeljebb a tanító néni mérgelődött egy kicsit azért, hogy olyan csúnya az írása. De amit írt, az mindig jó volt, legyen számtan vagy helyesírás. Volt, amikor ő segített kijavítani a többiek fogalmazását, mert a tanító néni férje is bevonult és két osztályt kellett tanítania. Csak így szólt: „Fercsi, gyere, az egyik soron szedd össze a füzeteket, és javítsd ki". Olyankor boldog volt. Alighogy elrakta a füzeteket a cek- kerjébe, kopogtak. másikhoz. Csak azt nem értem, ahol egy sisakos, vasruhás ember áll és mellette egy kopasz kisfiú. Meg egy napraforgó. És egy harmonika. Nov. 5. Tegnap küldtem Csabának egy tollat. Narancsszínű filcet. És ma a nagy- tízpercben kaptam tőle: 1 kék kagylót, 1 rózsaszínű kavicsot és 1 láncot. És kaptam 1 Szerelmes levelet. „Köszönöm a tollat, amit adtál. Szeretlek. Csaba.” Azonnal válaszoltam: „Csaba, légy szíves köszönj, ne csak mosollyal jelezd a köszönésed. Kösz a kagylókat és a láncot. A terem elé / megint gyere fel.” és rajzoltam egy szívet. Oda is írtam mellé, hogy Szív. Nov. 6. Ja, a Létra pedig kapott két forintot, amikor én a láncot. Csak azért, mert neki is akart valamit adni a Csaba és láncot mégse lehet egy fiúnak ajándékozni. Meg kagylót se. De azért ebből is látszik, hogy a Csaba milyen jószívű. No-/. 9. Megint nem értem a kilogrammot és a dekagrammot, illetve mindig összekeverem. Ma is azt írtam, hogy egy kilogrammban tíz dekagramm van. És a kilométerben száz méter. Nov. 12. A Csaba még mindig nem beszél. Csak áll és mosolyog. Arra se képes, hogy köszönjön. Egyszerűen nem értem a fiúkat. Nov. 14. Ma viszont jó hosszú levelet írt. Mert észrevette a Tóbiást. Pedig mindig mondom neki (a Tóbiásnak), hogy ne hülyéskedjen, mert a Csaba látja. Most aztán itt van. „Kedves Agnes. Én tudom, hogy a Tóbiás csak akkor adja neked a képnézőt, ha megsimogatod. De ha te megsimogatod, akkor éngemet is simogass meg. Szeretlek. Csaba.” Nem tudom, mit képzel? Menjek oda hozzá, mondjam, hogy szia és simogassam meg? Hogyisne! Kezdje csak ő az ismerkedést. Meg is írtam neki. „Kedves Csoba. Ha jobban megismerjük egymást, lehet, hogy meg foglak egyszer simogatni. Addig csők így levélben simogatlak meg. Ágnes." Nov. 17. Tornaórán már egészen jól tudom a bölcsőt. Majdnem úgy,- mint a Szilvi, pedig az balettra jár. Én még nein tudom, mi leszek, patikus, vagy színész. Csaba biztosan énekes, vagy festőművész. Az énekkarban neki van a legjobb hangja és ma megint küldött egy festményt. Irtó szép. Csak az Anyu nem ért hozzá. Mert miért baj az, hogy a fák lilák és az őzikék pirosak? Én rögtön láttam, hogy ez egy meseerdő és a mesében minden lehetséges. Ezt az iskolában is mondta a tanítónéni. — Ki az? — szólt ki, és pillanatok alatt átfutott az agyán sok szörnyűség; jöttek a farkasok az esti meséből: biztosan be akarnak jönni és meg akarják enni. Vagy rablók törnek rá. Az izgalomtól elkeskenyedett a szája. Végre a kis ablakon ki mert pislogni és megnyugodott, de akkor érezte csak igazán mennyire ver a szíve, s reszket a lába. Szakos Pali állt kint. Elhúzta a reteszt — Szevasz, Palcsi. — Szevasz. Nem jössz csúszkálni a tóra? — Aáá, láthatod, ott van ... — és a húga felé mutatott, aki éppen fel is riadt szendergéséböl és nyekkent egyet-kettőt az ágyon. — Látod, hogy nem lehet. Miatta. — Dehogynem lehet — mondta Pali —, nincs messze a tó és majd ide-ideszaladunk megnézni, mint tegnap. Tényleg, tegnap is elszökött, az anyja nem is tudta meg. Nem lett semmi baj belőle. — Ma nem lehet... — próbált azért védekezni, de már tudta, hogy ma is Palival megy. Igaz is, hát majd hazaszalad megnézni a húgát. Csak egyet-kettőt csúszkál, és máris szalad haza I A régi telek nem múlnak et, magunkban hordozzuk őket, csak össze vannak gyúrva, akár a hógolyók. Hogyan is volt tovább azon a napon? Akárcsak máskor, észre sem vették. hogy mikor esteledett rájuk. Vígan csúszkáltak a jégen. Közben lassú eséssel eleredt a hó. Nem kellett félni attól sem, hogy beszakadnak, mert az egyik nagyobb fiú fejszével vizsgálta meg a jeget: csaknem húsz centi vastag volt. Fercsi is nagyokat ugrott, hogy megroppantsa, de nem sikerült. Valami furcsa döndülés hangzott a lába alól, de a jég nem repedt meg. Arra eszmélt, hogy valaki kiabál neki. Végre nagysokára meghallotta, hogy mit: — Fercsi, Fercsi! Jön az anyád) Igen, jött. Kibontakozott a pilléző hóesésből, már ott állt a tó szélén, kezében a ruháskosár. Csak lassan mert közeledni hozzá és három lépéssel megállt előtte, mert nem tudta volna elviselni, hogy a többiek előtt kapjon pofonokat, hiszen leállt minden játék, és várták, hogy mi történik. De az anyja nem volt mérges. Inkább szomorú arccal állt. Halkan mondta: — Most már eredj haza, és száro- gasd meg a cipődet. Nekem vissza kell mennem, hugit megetettem — mondta és elindult a mind sűrűbbé váló hóesésben. Már olyan messze járt, hogy imbolygó alakja egészen idegennek tűnt. Vissza se nézett. És ez volt a szörnyű! Mert Fercsi maradt. Szakosnak meg a többieknek azt mondta a jégen, hogy az anyja megengedte. Pedig égette valami belül. Az, hogy az anyja nem is nézett vissza. Amikor késő este, a többiek után, vizes harisnyával indult el haza, sosem érzett izgalom és félelem fogta el. Azt kívánta, bárcsak támadnák meg a farkasok vagy betyárok, hogy ne kelljen hazudnia. De nem támadta meg senki. Viszont észrevette, hogy a jobb cipőjének a talpa az orránál levált. Most kezdte érezni a beáramló hideget Már égett a lámpa, amikor hozóért. Anyja az ágyon ült és sírt. Akkor sem hagyta abba, amikor sok tipródás után benyitott. A tűz is kialudt. Mi történt?! Talán a húgával? Nem verte meg az anyja, de ez rosszabb volt minden verésnél. Ma már tudja, hogy őt siratta az anyja, az ős rosszaságát meg a saját sorsát, elhagyatottságát Inkább verte volna meg, akkor jobb lett volna mind a kettőjüknek. Hordozza magában a régi teleket Minden jóvátehetetlenséget hordoz, melynek tudata nehéz, mint a sá. De talán ma azért tud más lenni mért akkor ilyen volt, mert okkor maga is átélte és megsejtette az emberi szomorúság lehetséges okáit. A régi telek nem múlnak el bennünk, akár a régi emlékek. Csak elhalványul, arrti nem volt fontos ami azonban fontos volt, áz Mindinkább élesebbé vélik az időben. S világít bennünk, a lélek belső csillagaként Kiss Dénes: Belső csillagok
