Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-14 / 269. szám
1971. november 14. DUNANTOLI NAPLÓ 7 Zeneakadémisták POCSÉK szeles az idő odakint, a kollégium igazgatói szobájában mégis résre kell nyitni az ablakot. A köny- ■yű függönyt meg-meglebbenti a szél, s kivisz valamit a fűtőtestből áradó melegből. Dr. Erdős Lászlóné, az igazgatónő biztatóan, s egyben kissé aggodalmasan nézi a „fiait", a kollégiumlakó baranyaiakat. Négyen kerültek elő, Papp Zoltán, negyedéves zeneszerző szakos, Jandó lenő, negyedéves zongorista, Szabó András, másodéves hegedűs. Négy figyelmes fiú, mondhatnám, négy kamasz, ha nem lenne köztük Papp Zoli, mint veterán, . a maga huszonkét évével, ö nyugodtan üldögél, mint aki megadta magát sorsának, a többiek egyszerűen kíváncsiak. Szabó Andris kicsit pufókabb, Ligeti Andris éppenhogy soványabb kicsit a kelleténél, Jandó Jenő komor szakáll mögé rejti a fiatalságát. Engem is elfog némi megilletődés, amit persze nem közlök a fiúkkal. Furcsa dolog így szemtől-szembe ülni valakikkel, akikből még minden lehet. Fényekben úszó hangversenytermeket látok, zúgó tapsot hallok, a pódiumon szerényen meghajló frakkos férfialakot vélek felfedezni, valahol a jövő ködében. Am a romantikus hangulat pillanatok alatt kilebben a nyitott ablakon, s •Itűnik a Gorkij-fasor szélfútta, piszkos falevelei között Papp Zoltán 1967-ben végzett Pécsett, az azóta elhunyt Kincses József tanárnál. Pécsi kapcsolatai máig megvannak, a Mecsek Fúvósötössel, a Nagy Lajos és a Janus Gimnázium kórusával, személy szerint Ivasivka Mátyással. Már volt egy kis önálló szerzői estje is Pécsett, kérnek is tőle darabokat. Zömmel azonban még tanul. Hogy mit tanul? — Most már esők tizenhárom kőtelező órám von, ehhez jön a felkészülés. tanulás, a komponálás. Maga a zeneszerzés két „tárgyból" áll, először Is vannak a stílustanulmányok, a zenetörténet különböző korszakai és műfajai, ezt a gyakorlatban is ismerni kell, úgy értem, komponálni h kell Ilyeneket A második feladatunk e formák mai áttételei. Mondjuk készíteni kell egy Mozart-stilusú szonátát, majd egy mai, modern szonátát Papp Zoltánnak van egy külső elfoglaltsága is: korrepetitor a Színmü- vészeti Főiskolán. — Kiegészítő tanulmánynak h nagyon jó, bevezet a színpadi világba, ami úgyszintén érdekel, s máskülönben eléggé nehezen hozzáférhető lenne. Engem különben minden műfqj érdekel .., jelenleg éppen két musicalt Is írok ... Szerintem nincs rossz műfaj, csak rosszul megirt művek. Hogy mi lesz később? Rómába szeretnék eljutni, ösztöndíjjal. A LISZT FERENC Zeneművészeti Főiskola, amely nemrégiben kapta meg az egyetemi rangot, most kilencvenhat éves. Története szorosan kapcsolódik a magyar zene, zenetudomány és előadóművészet fejlődéstörténetéhez. Erős hagyományai vannak, de emellett folyton alakul és változik. Nemrégiben bevezették a művészképzőt, s van például a főiskolának egy különleges „részlege" is, amelynek keretében néhány különleges tehetségű, egészen fiatal, tíz év körüli gyermek tanul, olyanok, akiket így óvnak meg az elkallódástól. A főiskolán hét fő- tanszak működik: zeneszerzés, zene- tudományi zongora, vonós, fúvós, középiskolai énektanár- és karvezetőképző és ének főtanszak. A Zeneakadémiának kiterjedt kapcsolatai vannak külföldi intézményekkel, a moszkvai Csajkovszkij konzervatóriummal, a leningrádi, weimari, brüsszeli intézményekkel többek között. Olaszországba inkább a zeneszerzők és énekesek járnak a főiskola által támogatott kétéves ösztöndíjjal. AZT MONDJAK, a hegedűszak egyike a legnehezebbeknek a főiskolán. Majdnemhogy ritkaságszámba megy az ötös. Ligeti András mégis kitűnő jegyeket kapott. Koron alul került be a zeneakadémiára, s már a felvételi adatok is jellemzőek: harminkét jelentkezőből összesen négyen voltak vidékiek. Ö Pécsett Kovács Andrásnál, Graef Tildynél és Gyermán Istvánnál tanult. Magyarországon hegedűshiány van, ha tehát valaki sikeirel elvégzi •zt a szakot, kapkodnak utána a zenekarok. Hogy az iskolákról már ne is beszéljünk. Ligeti Andris láthatólag sajnálja, hogy ki kell ábrándítania, de ha már terveknél tartunk, legyünk precízek:- Nem az az elképzelésem, hogy iól-rosszul elvégzem a főiskolát és elhelyezkedem valahol. Ha lesz a tanulmányaimhoz kellő energiám, szeretném folytatni vagy ösztöndíjjal, vagy mint karmesterképzős. Nem vagyok kifejezett hegedűs típus. Olyan, akinek csak a hegedű van és semmi más. Zenész vagyok, aki történetesen hegedül. De Ojsztrah úgy hegedül, hogy tudja, mit fúj a második klarinét is . . . Eszményképen a sokoldalú, tudatos zenész, az értelmes zenész. Nehéz dolog . .. Mikor belekóstol az ember, akkor látja, mennyi mindent nem tud... RAJTUK, négyükön kívül még két pécsi tanul a főiskolán: Thész Gabriella negyedéves énektanárképzős, Meggyes Tamás ötödéves zongorista. Ök nem kerültek elő, ami egy ilyen bonyolult helyen, ahol alig akad két ember, aki egyfélét csinál, érthető is. Lássuk csak: a kötelező órák mellett ott a gyakorlás, ez az első. Mondják, napi 4—5 óra gyakorlás a normális, az elfogadható mennyiség. Nem lehet kihagyni egy napot se, mert a hangszeres zenész azonnal lemarad, mihelyt elmulasztotta a napi penzumot. A kollégiumban 79-en laknak. A zongorától a rézfúvósokig szól itt minden, reggeltől-estig. Vagy Itt, vagy bent a főiskolán gyakorolnak. Aztán koncertekre is járni kell, kötelező irodalmat olvasni, úszni, pingpongozni, sakkozni. Színház, mozi, könyv, előadás csábítja ezerfelé a diákot. A kollégiumban esztétika-előadássorozatot, Ba- bits-estet szerveznek, s hagyományos Mikulás-estet, amelyre mindig eljönnek a végzett diákok, volt kollégisták I*. A hallgatók más egyetemekre járnak: koncerteket adnak, előadásokat tartanak. Másoknak ismerkedés a zene világával, nekik pódiumlehetőség, erőpróba.- Miért lettem éppen klarinétost - töpreng Szabó András a kérdésen, amit ő nyilván régen tett fel magának. - Dunaújvárosban zeneiskolába jártam és egy fuvolatanárnál kezdtem tanulni. Mellesleg ennek még mindig érzem a hátrányát. Ez olyan véletlen volt, szétválogattak bennünket, mint az almát. Pécsre a művészeti gimnáziumba kerültem, ott Paláncz Tamás eléggé lefaragta rólam a sok beideg- zett hibát. Pécsett Harka Jánoséknál laktam, őket meg kéne említeni, mert ritka jó főbérlők voltak, valóságos család. Aztán eljöttem felvételizni, egy borzasztóan forró napon, és reggel kilenctől fél egyig vártam, hogy rám kerüljön a sor. Szörnyen izzasztó nap volt. Felvettek. Ez a szak fizikailag rendkívül fárasztó és a fúvósoknak amúgyls sok bajuk van. Nekem jó, itt lehet gyakorolni, de a fúvósokat, mikor gyakorolnak, többnyire utálják. Már úgy értem, ott, ahol laknak . .. Szólistaként ebből megélni nem lehet, nincs a hangszernek akkora irodalma, a zenekarokba sem kell általában csak két, legfeljebb három klarinét. . JELENLEG háromszázhatvan a Zene- művészeti Főiskola hallgatóinak össz- létszáma. Mindenki számára — persze, megfelelően felépített rendszerben — kötelezőek a következő tárgyak: zene- történet, szolfézs, összhangzattan, népzene, pedagógia, pszichológia, zongora, kamarazene, zenekar, kórus, filozófia, idegen nyelv és testnevelés. Az utóbbit különösen fontosnak tartják, mert a zenész fizikailag is könnyen károsodik. Napi 4—5 órán át a gyakorlás végül is egyoldalúan veszi igénybe a szervezetet. IFJ. JANDÓ JENŐ eddigi szereplése, sikerei ismertek Pécsett, ö is korábban került be a főiskolára, most negyedéves. Elfoglaltsága roppant egyhangúnak tűnik: zongora és zongora dés zongora. Nemes Katalin és Kadosa Pál — a tanszak vezetője — a tanárai. A zongorairodalom óriási, a kötelező anyag ugyancsak. Jandó Jenő szeretne ismét versenybe állni Ver- sailles-ben, mégpedig a jövő év májusában. Ez éppen elég nagy feladat lesz.- Távolabbi terveim? Továbbtanulni. Aztán mégtovább tanulni. Ha lehet, külföldön is. Hobbym? Az is van: az orgona. HA EGV-KÉT ÉVRE visszatekintünk, hol vannak a Pécsről felkerült zene- akadémistók: Kovács Kolos az Operaház énekese, Vajda József fagottos a rádiózenekar tagja és éppen Amerikában turnézik. Többre így hirtelen senki se emlékszik. Szétszóródnak az emberek, feledésbe merülnek a csoportosulások, oz indulás körülményei. Valahol persze nem mindegy, kit hogyan indítanak el a zenei pályán, de erre nincsenek statisztikák. Nem is lehetnek, egy idő után előtérbe kerül az egyéni teljesítmény. Az akaraterő, az intelligencia, az önvizsgálat és őszinteség igénye. Persze, a tehetség is. De ml a tehetség? A tehetség csak egy a feltételek között. Mondják, a zeneakadémián aligha vannak sztárok. Nagyon erős technikai színvonal mellett nehéz sztárnak lenni. Nem ér ró az ember - dolgozni kell. és ki a tehetség? Az, aki dolgozik is. Minden hangszer rohamlépésben fejlődik. A zenész ezenkívül egyszer, az adott pillanatban produkál, s ez az egyszerf- ség feltételezi az állandó készenlétet. S az igazán jó zenész túllát a hangszerén ; a muzsikán át végül is az egész élethez kötődik. Hogy milyen szinten - sokmindenen múlik, a főiskolán Is, a mestereken is, a lehetőségeken is, de végső soron rajta, saját magán. Hadarna Erzsébet ?OZSA SÁNDORRÓL Csatlakoznom keli számos előttem felszólalóhoz: a Rózsa Sándor — akárhogy csűrjük, csavarjuk — nem sikerült. A vállalkozás kétségtelenül igényes és tiszteletre méltó — hiszen „alapanyagát" tekintve a Rózsa Sándor feltétlenül értékesebb, mint a Ten- kes kapitány, a Princ vagy a Bors — a vállalkozás nagyságát azonban a megvalósítás, sajnos, nem igazolta. Nem az volt a legnagyobb baj, hogy a szereplők következetlenül vagy hibásan beszélték az ö-ző nyelvjárást, még kevésbé az, hogy nem eléggé korhűen, tájhűen és szakszerűen rágták a tökmagot. A fura frizuráknak meg a söprűszerű műszempilláknak sem érdemes különösebb jelentőséget tulajdonítani. — Hiszen a film alkotói a lényeget tekintve hűek akartak maradni a regényhez, s egészében véve a cselekményből minden fontos mozzanatot át is vittek a filmre. Mégis itt valahol, a lényeg körül volt a baj. Móricz — írásművészetének hatalmas erejével — meg tudta valósítani, hogy Rózsa Sándor betyársorsán keresztül a múltszázadi szegény nép sorsáról sőt ellenségeiről is hiteles képet rajzoljon. Móricz fel tudott villantani egy lényegében eposzi koncepciót, egyén és társadalom, hősök és tömegek egymásba fonódó és egymást erősítő ábrázolását A filmen mindezt nem sikerült megvalósítani. Egyén és közösség, hős és nép nemcsak külön szálon futott, de külön világ is maradt, csupán néhány pillanatra találkozott.. Mintha a film alkotói túlságosan is görcsösen igyekeztek volna egyszerre nyújtani önmagában is teljes érvényű, szórakoztató romantikus betyártörténetet — olyan rétegekre gondolva, akik ezt várják — s ugyanokkor valami mélyebb és igényesebb nép-eposzt — azoknak, akik többet várnak a betyárromantikánál. Az eredmény viszont az lett, hogy a film betyártörténetnek nem volt eléggé izgalmas, fordulatos, szórakoztató — a hiteles társadalomrajzot pedig mirvdBÜCSÜZASUL untalan széttördelték a betyáihistória epizódjai. Az eredeti regényben hiteles két ábrázolási réteg a filmben t*- hát többnyire nem erősítette egymást, hanem inkább rontotta, mintegy kioltotta egymás hatását, s végül iü mindkét célba vett néző-réteg elégedetlenkedett. Az izgalmas kalandna vágyók kevesellték a kalandot s a televízió ilyen jellegű sikeresebb sorozataira emlékeztek. Az igényesebb nézőik viszont kevesellték a mélyebb éty hitelesebb valóságábrázolást, és ők it emlékezhettek ilyen szempontból sikerültebb tévéprodukciókra. Egyáltalán nem arról van szó tehát, hogy a film alkotói nem értették meg a regény lényegét. Sok jel bizonyítja, hogy tökéletesen megértették és hasonlóképpen sok jel igazolja, hogy televíziónk szakmai és technikai felkészültsége a legigényesebb feladatot megoldására is alkalmas lehet. Lehetséges, hogy a Rózsa Sándor esetében eleve megoldhatatlan feladat a regényt súlyos értékcsökkenés nélkül televízióra adaptálni. Lehetséges, hogy ebben az esetben csak a radikálisabb képi újrafogalmazás segített volna, azaz jobban el kellett volna szakadni a regénytől, hogy a lényeghez való hűség megmaradjon. — De nincs-* itt valami ellentmondás? Ha a film alkotói tökéletesen megértették a regényt és jól ismerik a képi megjelenítés törvényszerűségeit is, hogyan lehetséges mégis a sikertelenség? Azt hiszem, úgy lehetséges, hogy a regény és a tévéfilm belső törvény- szerűségeinek összefüggései még egyáltalán nem tisztázottak. Ezért egy-egy nagyobb vállalkozás — mint a Rózsa Sándor is — ilyen szempontból kísérlet, amely nyilvánvalóan hasznos tapasztalatokat nyújthat. A nézőt persze nem érdekli, hogy a televíziósok kísérleteznek-e vagy sem, a néző jó filmet szeretne látni. Ezért maradjunk abban, hogy a Rózsa Sándor bizony — nem sikerült. Szederkényi Ervin KISS ATTILA RAJZA Zenekritika Ruha István zenekari estje Nagy nyeresége a pécsi hangversenyéletnek hogy viszonylag gyakran vendégének tisztelheti a nagyszerű kolozsvári hegedűművészt, Ruha Istvánt. Az idei második bérleti zenekari hangversenyt Ruha István közreműködése avatta eseménnyé. Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét hallottuk ezúttal a vendég művész előadásában. Ez a nagy ívben építkező, nagy emócióktól feszülő zene nem minden részletében csiszolt, anyaga nem egyenletesen magasrendű, de közérthető dallamossága és gazdag szenvedélyessége révéh mindig utat talál a közönséghez. Az előadóművész számára pedig kiváló alkalmat nyújt felkészültségének bemutatására. Ez a mű, amely keletkezése idején lejátszhatatlanul nehéznek tűnt, a mai hegedűművészek véleménye szerint a leghegedűszerűbb versenyműnek számít. Mintha Ruha István számára írta volna Csajkovszkij Hegedűversenyét! Kifejezetten romantikus előadói alkat a kolozsvári művész. Játéka hallatán úgy érezzük, hogy előttünk születik, fogalmazódik meg o műalkotás. Előadásmódja improvizatív jellegének forrását kutatva a népi énekesek és hangszerjátékosok teljesen spontán, megkötöttségektől mentes, ösztönösen zseniális előadására kell gondolnunk. Pedig Ruha István hegedülése ugyanakkor klasszikusan kiművelt és csiszolt is. Magas fokon mestere hangszerének. Mégis, a hallgatót az ragadja meg elsősorban, hogy játéka a zenemű engedte határokon belül mennyire elengedett, mennyire szabad. Mennyire élettel teli! Ennek a megállapításnak nem mond ellen, hogy Ruha István művészi fejlődése — megítélésünk szerint — a klasszi- eizálódás irányába mutat. Előadásmódjában egyre kevesebb az esetleges elem, improvizatívnak ható játéka egyre inkább a művek teljességét varázsolja elénk. Sikerrel küzd meg a rutinból fakadó veszélyekkel is. Sokadszor játszotta ez alkalommal Csajkovszkij versenyművét, Pécsett is hallottuk már tőle, tíz évvel ezelőtt. Igaz művészi tehetségét dicséri, hogy az évek során mit sem kopott, csupán éilelődőtt zenei elképzelése. Rendkívüli közönségsikere teljesen megérdemelt. Ráadásul Bach D-dúr szvitjéből az Air-1 játszotta, kamarazenekari kísérettel — mennyi élettől feszült előadásában ez a máskor oly mozdulatlan álomképként játszott muzsikai — és Ernst szólóhegedűre írt virtuóz Variációit. Odaadón, kisebb pontatlanságoktól eltekintve megbízhatón kísérte Ruha Istvánt a Pécsi Filharmonikus Zenekar. Hadd emeljük ki a hegedű- és a fafúvós szólisták remekbe sikerült kamaramuzsikálását a második tételben, A zenekar érthető módon elsősorban a további műsorszámokra koncentrált. Az orosz zenéből összeállított műsorban Muszorgszkij két remekművét hallottuk még. Hovanscsina operája nyitányának Hajnal a Moszkva folyó felett címet adta a szerző. Ebben az orosz népi dallamossággal, meglepő harmóniai fordulatokban gazdag műben jó alkalma nyílt a zenekarnak a puha, pasztell, halk, de ugyanakkor nem üres hangzások kipróbálására, kimunkálására. Virtuóz zenekarok kedvelt műsorszáma és próbaköve az Egy kiállítás képei. Ez a zongoraciklus Ravel hangszerelésében ezer színben csillog. A legemlékezetesebbek az orosz táj, történelem és ember telibe talál! zenei portréi. A mi zenekarunk egyelőre még nem kifejezetten virtuóz együttes, de a megszólaltatás így Is jelentékeny művészi szintet elért, a gondos felkészülés és a figyelmes, koncentrált előadás számos szép mozzanatot eredményezett. A vezénylő Breitner Tamás érdemeit nem választhatjuk el a zenekar teljesítményének méltatásától. Igazi betanító karmester, aki a próbák során alakítja ki a művek előadását, alapos gonddal ügyel az arányokra (csupán az ütősöket éreztük helyenként túl soknak), nem hagy tisztázatlan állásokat a zenekar játékában. Vezénylésmódja egyszerű, lényegre törő, a pontos összjátékot elősegítő. Nem az a típusú művész, aki a hangverseny során ragadja magával a zenekart és a közönséget a remekművek mélységének, nagy pillanatainak felvillantásával. A kiegyensúlyozott, megbízható színvonalú előadás a régebben nem egyszer hiányolt alapos felkészülést dicséri. Szesztay Zsolt