Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-13 / 241. szám

DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. október 13. 24 ora a nagyvilágban IS'* Megnyílt a KGST 55. ülésszaka Moszkva : Moszkvában kedden megnyílt a KGST végrehajtó bizottságá­nak 55. ülésszaka. Az ülésszakon, amelyen Mihail Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese elnököl, meg­vitatják a KGST-országok gazdasági és tudományos-műszaki együtt­működésének további fejlesztésével összefüggő kérdéseket.' 4 COTTBUS: Hermann Ann, a Német Szocialista Egységpárt PB tagja, a KB titkára hétfőn Cottbus- ban beszédet mondott a választási bizalmiak konferenciáján. Rámutatott arra, Hogy a Szovjetunió és az NDK kormánya a nyugat-berlini négyolda­lú megállapodás létrehozása érdeké­ben jóindulatról és nagy előzékeny­ségről tett tanúbizonyságot. 4 VARSÓ: Mindössze 450 grammos csecsemő született Felsösziléziában, a swietochlo- wicei kórházban. A kislány már elmúlt hét hetes és az orvosok szerint nagy remény van arra, hogy életben marad. A kicsi a világ legkisebb újszülöttje, ed­dig még nem anyakönyvezték, mert a lengyel törvények értel­mében csak 600 grammnál sú­lyosabb csecsemő sorolható be az állampolgárok közé. 4 KOPPENHÁGA: Dániában kod- den egy tanyára zuhant az angol légierő egy Phantom típusú vadász­bombázója. A repülőgép személyzete időben katapultált és megmenekült, a házban azonban, amelyre a gép zuhant, egy asszony és 5 éves gyer­meke életét vesztette. 4 VARSÓ: A Lengyel Katoli­kus Püspöki Kar pásztorlevelet adott ki Maksymilian Kolbe atya boldoggá avatásáról. Az auschwitzi hitlerista koncentrá­ciós táborban mártírhalált halt volt lengyel katolikus papot VI. Pál pápa a Vatikánban a jövő vasárnap avatja boldoggá. ENOERBE ZUHANT ARGENTIN RE­IILOGEP. Röviddel a felszállás után tengerbe zuhant egy repülőgép az rgentin főváros közelében. A Bue- >s Aires-i Colon színház táncegyOt- rsének 9 tagja életét vesztette a erenesétlenség következtében. Kép: repülögéproncsot kiemelik a ten­gerből 4 VARSÓ: 5 hónaposak múl­tak kedden (október 12-én) dél­előtt a gdanski ötösikrek. A há­rom fiú és a két kislány egész­séges, s állandó orvosi ellenőr­zés mellett szépen fejlődnek. A Rychert család most a városi klinika közelében kapott átsző-- bás villában lakik.-f RIO DE JANEIRO: Egy szuper market-hálózat alkalmazottait, akik a bankba vittek 40 000 dollárt, út­közben csaknem egy tucatnyi rend­kívül jólöltözött férfi támadta meg. Két kocsival közrefogták az áruház autóját, figyelmeztető lövéseket ad tak le, majd a pénzeszsákot maguk­kal vive elmenekültek. Az egész ak­ció összesen egy percig tartott. + DELHI: A Patriot círpű lap tudósítójának Jammu és Kasmír államból keltezett jelentése sze­rint az indiai—pakisztáni hatá­ron a pakisztáni sorkatonaság alakulatai váltják fel a határ- rendőrséget. A határmenti pa­kisztáni _ falvakból a lakosság eltávozott. A polgári személyek nagy tömegekben hagyják el a határtól 12 kilométerre fekvő Sialkot ipari várost. Hasonló a helyzet . több más nyugat-pa­kisztáni városban is. 4 HONGKONG: A hivatalos látogatáson a Kínai Népköztár­saságban tartózkodó Hailé Sze- lasszié etiópiai császár hétiön megtekintett egy sanghaji gyá­rat és egy népi kommunát. Sanghajból kedden Kantonba repült, majd szerdán befejezi kínai látogatását és Iránba uta­zik. 4- BELFAST: A Reuter angol hír- ügynökség értesülése szerint az észak-irórszági biztonsági erők jövő héten megkezdik az országot az Ir Köztársasággal összekötő kisebb utak felrobbantását, mert a betiltott ir köztársasági hadsereg (IRA) állító­lag a szomszédos Ir Köztársaságból kapja a fegyvereket. A határon át­haladó fő országutakon kívül való­színűleg felrobbantják a kisebb uta­kat is. A Reuter szerint a kérdésben a döntés Heath angol és Faulkner észak-ir miniszterelnök múltheti tár­gyalásai sarán született. 4 PÁRIZS: A Párizsi Közleke­dési Vállalat igazgatósága és a szakszervezetek között az éj­szaka egészen hajnali 4.15 óráig elhúzódtak a tárgyalások, majd félbeszakították azokat, hogy a szakszervezetek az 1973-ra szóló új béremelési javaslatokat meg­tárgyalhassák illetékes szervük­kel. Akkor döntenek majd ar­ról, hogy folytatják-e vagy meg­szüntetik a sztrájkot. 4 BUKAREST: A szocialista or­szágok nagyáruházai közötti megál­lapodás keretében, a bukaresti Vic­toria ámháiban keddea délelőtt megnyílt a budapesti Divatcsarnok nagyáruház árusítással egybekötött bemutatója. A magyar népművészeti, kozmetikai, háztartási cikkaknok, já­tékoknak, kötöttáruknak, méteráruk­nak ás italoknak nagy sikerűk van a román vásárlók körében. 4 KAIRÓ: Szádot egyiptomi elnök 17 éves Lubna nevű leá­nya vasárnap tartja eljegyzését legszűkebb családi körben a 28 éves Ahmad Meszirí volt test- őrségi parancsnokkal, Szádot elnök titkárságának tagjával. Államosítások Chilében Santiago: A chilei főszámvevő hétfőn este úgy nyilatkozott, hogy Chi­le nem köteles kártalanítást fizetni annak a három ameri­kai társaságnak, amelyeknek az országban levő rézbányáit álla­mosították. Ezek a társaságok tevékenységük során olyan ext­ra-profitra tettek szert, hogy az Anaconda és a Kennecott tár­saság összesen több mint 388 millió dollárral tartozik Chilé­nek. Ennek ellenére a kormány méltányosnak tartja, hogyaCer- i ro és az Anaconda társaság a nemrégiben megnyitott bá- ! nyák ellenértékét mintegy 28 { millió dollárt kapjon. BISZKU BÉLA BERLINBEN. Biszku Béla (balrcl), az MSZMP P3 tagja, a KB titkára az NSZEP K3 meghívására púrtküldüítság élén az NDK fővárosába érkezett. A képen Paul Verner, a P3 tagja, a KB titkára fogadja Biszku Bélát Új alkotmány Pakisztánban Rawalpindi : Jahja Khan, pakisztáni elnök kedden este bejelentette: az or­szág új alkotmányát december 20-án hozzák nyilvánosságra, s egy héttel azután összeül a nemzetgyűlés, hogy megalakítsa az új központi kormányt. Az el­nök rádióbeszédében közölte, hogy célja a hatalom átadása „a nép megválasztott képvise­lőinek”. Hozzáfűzte azonban, a nemzetgyűlés ülése után még legalább három hónapig meg­tartja államfői tisztséget. 4- HANOI: Az Afroázsiai Szolida­ritás Vlotnami Bizottsága, a Vietna­mi Bókebizottság és a Vietnami Ha­zafias Front Központi Bizottsága gyű­lést rendezett a laoszi függetlenség kikiáltásának 26. évfordulója alkal­mából. A gyűlés résztvevői felszólí­tották a vietnami népet, fokozza szo­lidaritását a laoszi és a kambodzsai néppel, az amerikai agresszorok le­győzése céljából. 4 VERBANIA: Luigi Pintort, az II Manifesto című szélsőbal- oldali olasz lap szerkesztőjét — aki egyúttal parlamenti képvi­selő is — a rendőrség a köz­rend megzavarását szolgáló ha­mis és célzatos hírek terjeszté­sével vádolja. Pintor lapjában azt állította, hogy Verbania tér­ségében több szakszervezeti funkcionáriust letartóztattak és hogy egy funkcionáriusnak csak nagynehezen sikerült elkerülnie a letartóztatást. A hatóságok cáfolják Pintor állításait. 4- SZÖUL: Szöulban tovább tarta­nak és egyre nagyobb méreteket öl­tenek a diáktüntetések. Kedden reg­gel a dél-koreoi fővárosban mintegy 3000 egyetemista vonult ki az ut­cákra. A tüntetők a korrupt rendszer ellen tiltakoztak és követelték Csoj- Hung Ju hadügyminiszter azonnali lemondását. A tüntető fiatalok köve­ket hajigáltak a rendőrökre, akik könnygáz-bombákkal próbálták őket szétoszlatni. A Reuter értesülése sze­rint a rendőrség több egyetemistát őrizetbe vett. ¥ METROSZTRAJK PÁRIZSBAN: Hétfőn tovább folytatódott a párizsi metrósztrájk, amely továbbra is óriási nehézség:’:?* okoz a frcncio főváros közlekedésében. Kép: Az utazni vágyók s-ézai várakoznak «9!f'e8f autóbuszmegállónál 4 INDIANA: Mansfield sze­nátor az amerikai szenátus de­mokratapárti csoportjának veze­tője a pennsylvaniai Indiana ál­lambeli egyetemen mondott be­szédében hétfőn este amellett foglalt állást, hogy a NATO- tagállamok hadihajóiból álló tengerészeti erővel váltsák fel a Földközi-tengeren állomásozó amerikai 6. flottát. 4 BONN: A diáktüntetések jegyé ben zajlik Hirohito japán császár bonni programja. A japán militariz- mus és az imperializmus allen küzdő diákligák kedden a belvárosban til­takoztak a látogatás ellen. A rend­őrség vizágyút vetett be szétosztó- fásukra. 4 VATIKÁNVÁROS: John Krol bíboros, Philadelphia érseke hétfőn a szinádus előtt ismertet­te mintegy 59 000 amerikai pap körében végzett közvélemény- kutatás eredményét, amelyből kitűnik, hogy az amerikai pa­pok 87 százaléka szerint a cöli­bátus megkönnyíti a papi hiva­tást. Banditák és rsstlärök csatája Nairobiban Egyetlen pisztolyos bandita 500 I < géppisztoiyos rendőrrel vívott 1 órás csatát hétfőn a kenyai fő­városban. Egy banda bankrablást követett el, de a riasztóberendezés jel- > zésére a rendőrök hamarosan a < helyszínre értek és követték a ) menekülő gengsztereket, akik egy ) házba vették be magukat. A hó- { rom bankrabló közül csak az ) egyiknek volt pisztolya. Ennek el- \ lenére azonban, bár a rendőrök könnygázt és magasnyomású víz­fecskendőket vetettek be és gép­pisztollyal tartották tűz alatt az épületet, amíg a gengszter lő­szere el nem fogyott nem tudtak behatolni a házba. A lövöldözés során egy kéthetes csecsemő és egy 13 éves kislány megsebesült. Az 500 tagú rendőri különítmény­nek végül sikerült elfognia a há­rom banditát. + RÓMA: Paj Hsziang-Kuo külke­reskedelmi miniszter vezetésével na­gyobb kínai kormányküldöttség ké­szül látogatást tenni Olaszország­ban október 28-án — közölte a ró mai külügyminisztérium. A küldöttség Mario Zagari olasz külkereskedelmi miniszter meghívására tesz majd egy­hetes hivatalos látogatást. ♦ MOSZKVA: Mint Moszkvá­ban közölték, kedden a korábbi megállapodásnak megfelelően, megkezdődtek a tárgyalások a szovjet és az amerikai lél között az esetleges tengeri vagy légi incidensek elhárításának kérdé­seiről. ± PÁRIZS: Lezuhant a francia lé­gierő egyik Mirage IV. típusú repü­lőgépe. A földhöz csapódva felrob­bant, kéttagú személyzete életét vesz­tette. •f MOSZKVA: A Nemzetközi Gaz­dasági Együttműködés Bankja Moszk­vában megtartotta tanácsülését. A bank tanácsa jóváhagyta a Nemzet­közi Gazdasági Együttműködés Bank­jának 1972. évre szóló hiteltervét és munkatervét. 4 BEIRUT: Gaafar Mimen, a Szu- dóní Köztársaság első megválasztó^ elnöke kedden letette o hivatali es­küt — közöJte 9i amdurmani rádió. Szovjet—egyiptomi tárgyalások Moszkva: Moszkvában megkezdődtek a tárgyalások Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, Nyikolaj Podgor- nij, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, va­lamint Anva> Szádot egyiptomi elnök között. Mint jelentettük, Anvar Szódat hétfőn érkezett hivatalos látogatásra Moszkvá­ba. A barátság, a szívélyesség és a teljes kölcsönös megértés légkörében folytatott tárgyalá­sok során megvitatták a szov­jet-egyiptomi kapcsolatok to­vábbi erősítésének és fejleszté­sének kérdéseit az 1971. május 27-én aláírt barátsági és együtt­működési szerződésnek megfe­lelően. Ugyancsak megvitatták a kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartó fontos nemzetközi kér­déseket. Különös figyelmet szenteltek a közel-keleti helyzetnek, és azoknak a kérdéseknek, ame­lyek az izraeli agresszió követ­kezményeinek felszámolását és a Közel-Kelet tartós békéjének megteremtését szolgálják a Biz­tonsági Tanács 1967. november 22-i határozata valamennyi té­telének teljesítése alapján. A tárgyalások tovább folyta­tódnak. Scheel televíziós nyilatkozata Az NSZK külpolitikájának kétéves mérlege Az 1972-es esztendő számos igen fontos külpolitikai ered­ményt ígér a Német Szövetségi Köztársaság számára — mon­dotta televíziós nyilatkozatában Scheel nyugatnémet külügymi­niszter. A nyugatnémet politikus meg­vonta az NSZK kormánya kül­politikai tevékenységének két­éves mérlegét és azt a követ­keztetést vonta le belőle, hogy a nyugatnémet kormány nem hagyta kihasználatlanul a lehe­tőségeket, hanem gondosan felépített ütemterv alapján ma­ximális eredményeket ért el egész külpolitikájában, bele­értve Nyugat-Németország és a kelet-európai szocialista orszá­gok közti viszony fejlesztését. Hangsúlyozta, hogy az NSZK egységes külpolitikai célokat követ és „keleti politikáját" egész külpolitikai tevékenysége szerves részének tartja, bár sor­rendben előbb következett be Nyugat-Európa irányában köve­tett politikájának aktivizálása. Az 1972-es esztendőben már „számos párhuzamos tevékeny­ség” várható — mondotta Scheel. Ezek nem bilaterális jel­legűek lesznek (mint a szovjet­nyugatnémet megállapodás) és nemcsak Kelet-Európa és az NSZK kapcsolataira korlátozód­nak, hanem az egész európai földrészt érintik. A folyamat el­kezdődik a nyugat-berlini egyez­mény végleges aláírásával." Ez­után lezajlik a ratifikációs vita a szövetségi gyűlésben és meg­történik a Szovjetunióval és Lengyelországgal kötött szerző­dések ratifikálása. Ezt követi — az előbbiekkel összhangban — a diplomáciai kapcsolatok fel­vétele Lengyelországgal, s eset­leg más kelet-európai államok­kal. Mindezzel párhuzamosan megkezdődik az európai biz­tonság és együttműködés kér­déseiről tartandó értekezlet sok­oldalú előkészítése. Ugyancsak | ezzel párhuzamosan, de vele összefüggésben, megkezdődnek a véleménycserék a NATO-szö- vetségesek - vagy a NATO- szövetségesek zöme — és a Var­sói Szerződés tagállamai között a csapatok és fegyverzet köl­csönös és kiegyensúlyozott csök­kentéséről. Scheel visszautasította azokat az ellenzéki vádaskodásokat, amelyek szerint az NSZK túl­ságosan gyorsan haladt előre külpolitikai céljainak érvényesí­tése útján. Rámutatott, hogy az NSZK törekvései egy világpoli­tikai folyamatba illeszkednek bele, amelytől nem szabad le­maradni, miként a múltban oly­kor megesett. Befejezésül Scheel pozitívan értékelte a két koalíciós párt, az SPD és FDP együttműködé­sét és hangsúlyozta,'hogy — a CDU-CSU állításaival ellentét­ben — igen harmonikusan mű­ködik együtt Brandt kancellár­ral. Kambodzsától San Franciscóig Nem kell hozzá különleges távolbalátó készülék, hogy biz­tosak lehessünk abban: az ame­rikai hadügyminisztérium, a Pentagon hatalmas, ötszögű tömbjében ezekben az órákban a szokottnál is idegesebb a han­gulat. A Pentagon illetékesei­nek ugyanis néhány napon be­lül immár másodszor kell szem­benézniük egy olyan helyzettel, amely sokkal rosszabb — mert kényesebb és perspektívában veszélyesebb — egy kisebb- nagyobb ütközet látványos el­vesztésénél. Először szombaton érkezett hír arról, hogy a vietnami há­ború egyik neuralgikus pontján, a kambodzsai határnál lévő Pace amerikai bázison a kato­nák megtagadták feletteseik parancsát. Petíciót adtak át egy újságírónak, akit arra kértek, juttassa el állásfoglalásukat Edward Kennedy szenátornak. Aláírásaik felett a szöveg úgy hangzik, mint egy kétségbe­esett segélykiáltás — és tulaj­donképpen az is. Mondanivalójuk lényege, hogy mindaz, amit parancsolnak ne­kik, „törvénytelen" és „felér egy öngyilkossággal”. Ez az okmány tartotta izga­lomban a Pentagont a hétvégén és az új hét kezdetén. Álig csökkent az ezzel kapcsolatos idegesség, megérkezett a másik hasonló hír — ezúttal Washing- I tanhoz sokkal közelebbről, az Egyesült Államok távol-keleti [ kapujából, a világszép San I Franciscoból. Itt, az öbölben várja a Viet- i namba indulási parancsot az amerikai hadiflotta egyik leg­nagyobb és legkorszerűbb re- pülőgép-anyahajója, a Coral Sea. Ennek a legénységétől ér­kezett a második petíció, amely­nek címzettje egyenesen a kongresszus volt, de tartalma kísértetiesen hasonlított a Pace- támaszpont segélykiáltásához. Nem is olyan régen az ame­rikai lapokban még gúnyos utalások láttak napvilágot ar­ról, hogy milyen a dél-vietnami kormánycsapatok harci szelle­me. Hírek kezdtek szállingózni az amerikai morál közelgő Dien Phu-járól, a marihuana — vagy éppen heroin kábulatában he­verő katonákról, a hazatérést követelő mozgalomról és a de- zertálási kísérletek növekvő számáról. Most pedig megérke­zett a hír o két parancs-meg­tagadási petícióról. Az első ilyen akciót megle­pően gyorsan követte a máso­dik és nem elképzelhetetlen, hogy láncreakciónak leszünk tanúi. De ha a most felboly­gatott méhkashoz hasonló Pen­tagonban megtorlásokkal és ígé­retekkel meg is állítják a folya­matot, már eddig is valami rendkívül lényeges történt. Ame­rika és a világ félreérthetetlen jelzést kapott arról, hogy a hé- borúellenes mozgalom immár nemcsak a civileket hatja át, hanem elérte a washingtoni szempontból lehető legkénye­sebb közeget: a harcoló had­sereget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom