Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-10 / 239. szám
WT1. október 10. DUNANTÜLI NAPLÓ Nem tudni, hogyan Pirandello színművének magyarországi bemutatója Pécsett A műit óvódból prolongált nagysikerű „Macskajáték’' előadásai után október 1-én, a „Nem tudni, hogyan" bemutatójával szerény ünnepélyesen megkezdődött a Pécsi Nemzeti Színház új szezonja. Egy héttel ezelőtt, ugyanezeken a hasábokon, alkalmunk nyílt már megdicsérni • darab khrá- tasztását: hazai Pinondello-bemutn- tóuí aligha lehetett volna megfelelőbb művet találni. A „Nem tudni, hogyan" kitűnően «•prezentálja a nagy olasz d ró mohó művészetét: nem olyan sziporkázó, formailag sem olyan bravúros, mint az ismert „Hat szerep keres egy szerzőt" vagy a „IV. Henrik”, benn« von mégis Pirandello világónok minden fontos jellemzője, eszmeiségét tekintve pedig mai szemmel is korszerűnek érezzük. Pirandello darabjainak „tartalmát" nem tanácsos röviden összefoglalni, mert az ötlet és a külső cselekmény többnyire félrevezetőén banális, sőt egyenesen giccses. Itt is artnyi „történik” csupán, hogy a derék és tisztessége« Romeo Daddi gróf — mióta« két héttel a függöny felgördül é- se előtt megcsalta a feleségét legjobb barátjának a feleségével — három felvonáson keresztül vívódik önmagával és környezetével, hogy feltárja-e a titkot a férjnek vagy sem. Az utolsó jelenetben úgy dönt, hogy feltárja, mire a férj lelövi és függöny. Pirandello művészete ott kezdődik, •hogy ebből « soványnak tűnő Ötletből olyan hitelesen emberi telki- szítuádákot és konfliktusokat fakaszt, •melyek — megfelelő előadás esetén — székükhöz préselik a nézőket Ennek eszköze sajátos filozófiája és dramaturgiája, ezek segítségével „épít föl helyzeteket, amelyeknek a valószínűségét a voJószínűségszómrtós sem tudná elég kis számmal kifejezni, s amelyeket mégis el kell fogadni” — ahogy Németh László írja. A csalás ősi sémája azzal emelkedik ki a darabban a hétköznapok szürkeségéből, hogy Pirandello mindkét fél részéről szándéktalan, „ártatlan bűnnek” állítja be, amely ellene mond mindkettejük egész addigi életének, jellemük alapvonásainak és házastársukhoz fűződő érzelmeiknek. Romeo Daddi szerelmes a feleségébe, Beatricébe, s az viszontszereti őt Ginevra szerelmes a férjébe, Giorgio Vond tengerésztisrtbe, s az is vrszont- szereti az asszonyt Daddi és Ginevra csalása egy varázslatos pillanatban esik meg — anélkül, hogy valamelyikük is csábította volna a másikat s anélkül, hogy utána valamennyire is közelebb kerülnének egymáshoz. Mindez azonban csupán előzmény. A dráma ott kezdődik, hogy Daddi képtelen megmagyarázni magának tettét amely idegen számára, ugyanakkor, mint megtörtént tény, elvá'aszt- hatatlan tőle. Iszonyúan szenved, annál is inkább, mert a szándéktalan bűn felidézte benne egy másik, még gyermekkorában elkövetett, ugyancsak ártatlan bűnének emlékét: megölt egy parasztgyereket Gyilkosságának tanúja nem volt ö maga nem beszélt róla, a büntetést elkerülte. Mindeddig • lelki!smeret sem gyötörte, mert a szándéktalanság tudata megnyugtatta. Most • bét bűn egymást fokozva kétszeresen nyomasztja. Úgy érzi, mindeddig álarcban élt amelyet le keü tépnie, hogy megnyugodjék. Mindent be kel tehát vallania, hogy • bűnhődésben nyerjen enyhülést Daddi konfliktusa, mint majdnem minden Píron del lo-drámáé, mór Indulásakor eleve feloldhatatlan csiki- esukf: így is malom, úgy is malom. Es a pi/andellói dramaturgia szabályai szerint az élet és szerepjátszás, az arc é* e maszk, • látszat és a valóság határai között vergődve jut el • dráma a végkifejletig. Daddi felvesz egy álarcát megjátssza az őrültet hogy bebizonyítsa: amit ö tett akárki mással megeshet hiszen töretlen hűségű feleségének látszat-flörtje vagy egy álombéli hűtlenség éppoly közel áM a valósághoz, mint az ő valóságos cselekedete egy ólom breo- fttásához. Játékának következménye éjobb kudarc: a látszat síkján „bebizonyosodik” feleségének potenciális hűtlensége, m valóság síkján azonban annál élesebben kirajzolódik szilárd hűsége. Amikor Daddi vele szemben leveszi az álarcot és bevallja bűnét Beatrice még magasabbra növekszik. Daddi kettős Ját&a — álarccal és álarc nélkül — e többi három szereplő számára I» szüntelen megpróbáltatás, melynek során moguk is többször szerepet váltani kénytelenek. Mivel a konfliktus Daddi számára megoldhatatlan, a darab végén eljut odáig, hogy a férj előtt is ledobja az álarcot ezzel vállalja a felelősséget vállalja a halált de nem meggyőződésből, mert utolsó szavaival is ártatlannak vallja magát. Bűnhődése igazságos és mégis igazságtalan, tragikus és ugyanakkor felesleges. A darab belső világának ez a summája — amely nemcsak a teljes problematika felölelésétől áll távol, hanem vázlatosságában Is csak egyike az értelmezési lehetőségeknek — elegendő talán ahhoz, hogy érzékeltesse a mű rendkívüli bonyolultságát. Elsősorban azt, hogy itt minden lényeges Daddi lelkében játszódik le, az ő szenvedése mozgatja a drámát, jelenetről jelenetre az ő szerepváltásai határozzák meg a többi szereplő magatartását. Ezért olyan lehetetlenül nehéz Pirandello-darabot játszani. Ahol minden a látszat és valóság, arc és álarc, élet és szerep finoman kiszámított kettősségében mozog, elég egyetlen hamis hang, egyetlen meg nem értett szó vagy gesztus, hogy a varázslatos játék átcsússzon a banalitásba vagy az üres „lelkizésbe". Sík Ferenc rendezői elképzelése Daddi felelősségvállalását állította a középpontba. Kétségtelenül értékes, szép gondolat ez, noha a megoldás szempontjából némi kényszerű egyszerűsítéssel jár, amelynek a pirondellái koncepció és szöveg itt-ott ellene szegül. A szereplők közül Tímár Éva Bice-alakítását éreztük a legki- forrottobbnak. Némi kezdeti bizonytalankodás után egyre tökéletesebbe« és gazdagabbon hozta a szerep bonyolult váltásait, villódzásait. Unka György szép orgánummal, lendületes dinamikával hozta Daddi egyik, az „álarcos”, őrült-szerepét, nyilván ez felel meg leginkább egyéniségének, mert a többi hangsúlytalan maradt, s így a belső szenvedés is némileg egy külsődleges szférára korlátozódott A sikerrel megoldott részfeladat világoson mutatta, milyen szerepkörben lehet az új színművész feltétlenül nagy nyeresége az együttesnek. Holt István és Vajda Márta Vanzí és Ginevra szerepében egyenletes, megbízható teljesítményt nyújtott Hol! a darab belső felében talán még a szükségesnél gazdagabb, színesebb egyéniséggé fs formálta a hajóskapitányt később kifogástalan magas színvonalon jutott el a gyanakvástól a pisztolylövésig. Vajda Márta Is a legvégére bontotta ki szerepének bonyolultságát. Bősze György Respi márkija Bice viszonylatában egysíkúnak tűnt második jelenete azonban jól Sikerült A „Nem tudni, hogyan" Ideális kamara-darab. A nagyszínházhoz szokott együttes átváltása a kamara-stílusra, az évad elején még nem sikerült tökéletesen. A bonyolult Pi-ran- dello-darabbal egyszeriben rendkívül magas mércét vállaltak. Ezt a közönség iránti megbecsülést és felelősséget jelző igényt is meghálálta azonban a bemutató meleg sikere. Szederkényi Ervin A film és a néző A Pécsett rendezett, egyhetes nemzetközi filmes szimpozion szombaton záróközlemóny aláírásával zárult. Miről tanácskoztak voltaképp a szovjet, német, lengyel, csehszlovák, bolgár, román és magyar kutatók? Mi e szimpozion célja, jelentősége? A kérdéseket dr. Taródi-Nagy Bélának, a Magyar Filmtudományi Intézet tudományos munkatársának, a magyar delegáció tagjának, a vitanidító referátum szerzőjének tettük fel. — A szocialista országok filmművész szövetségei — válaszolta dr. Taródi-Nagy Béla — még 1968-ban elhatározták, hogy a film, a tévé és a néző kapcsolatairól rendszeresen kicserélik tapasztalataikat. Ennek értelmében volt 1969-ben Berlinben, majd 1970-ben a szovjetunióbeli Re- pinóban az első két szimpozion, s végül itt, Pécsett került sor a harmadik nemzetközi szimpozionra, arra, amelyre már konkrét vizsgálati eredményekkel érkeztek a részvevők. A szim- poziont a filmművészeti szövetségek rendezik, de tudományos delegációk részvételével. A szövetségek maguk nem tudományos központok, nem is feladatuk, hogy a film, a tévé és a néző, azaz a befogadó kapcsolatának kérdéseit feldolgozzák. De mivel e szövetségek fogják össze e teljes filmszakmát, nyilvánvaló, hogy ilymó- don is ösztönzést nyújthatnak e tudományos kutatásokhoz, • szimpozio- nokkal Is elősegíthetik a szocialista országok közös törekvéseinek megvalósítását Filmművészek, kritikusok, esztéták, filmtörténészek, pszichológusok, szociológusok, statisztikusok, sőt, matematikusok jöttek ezúttal is ösz- sze, hogy beszámoljanak egymásnak a végzett munkáról. A mostani tanácskozás le bebizonyította, hogy szükség «an • tapasztalatok kicserélésére, az eredmények közzétételére, a módszerek vitájára. A több mint húsz külföldi delegátus emellett megismerkedett Pécs és Baranya nevezetességeivel. egyesek a pécsváradl altemplomhoz, mások a siklósi várhoz kirándultok, megnéztük a Pécsről készült Diákváros cfmű filmet, s kellemes napokat töltöttünk az őszi Mecseken. Csehszlovák kollégáink itt terjesztették elő meghívásukat a következő szimpozionra, s mivel a jelenlevők egyöntetűen elfogadták a javaslatot jövőre Prágában kerül sor erre a tanácskozásra. A szocialista országok filmművészetében a fesztiválok mellett tehát a „Film—tv—néző” szimpozionok is hagyományosakká váltak. — Filmhatásvizsgálatról, nézővizsgálatokról esett szó a szlmpozionon. Hová sorolhatóak a tudományok körében ezek a kutatások, illetve milyen tudományokat hívnak segítségül? — Abból kell kiindulni, hogy a film háromnegyed évszázaddal ezelőtt mint találmány jelent meg az emberiség történetében. Azóta az emberiséget befolyásoló, a személyiséget, a társadalmat alakító „nagyhatalommá" lett. Hogy a film művészet azon ma már nincsenek viták. De azt az utat amelyet a többi művészet több évezred alatt járt be, a film évtized alatt megtette. Ez a felgyorsult fejlődés kiváló alkalmat nyújt a tudósoknak arra, hogy megfigyelhessék, hogyan keletkezik, működik, fejlődik és hat egy művészet. Ha azt mondom, hogy film, ugyanakkor többféle értelemben mondhatom. A film mint technika, fizikai jelenség, az érzetek, amiket kelt, a fiziológia, az élmények, amelyeket okoz, o pszichológia hatáskörébe sorolja, végül, a magatartás révén, amely általa az emberekben kialakul, társadalmi jelenség. Mindezek 'vizsgálatára világszerte igen sok módszer keletkezett. Ami azonban a szocialista országok kutatásait közös nevezőre hozza — s ezt a szimpozionok le is szögezték —, az a következő: a különböző teóriáknak, bármely területről valók legyenek is, a társadalmi valóság szintjén igazolhatóaknak kell lenniük. Valamennyi szocialista országban az új, szocialista embertípus formálásának kérdése áll e vizsgálódások középpontjában. Jelenleg eltérőek az eredmények az egyes országok között, de a sorok rendeződése, a közös koncepció érvényesülése, a szintek nivellálódása már megindult A célok legfontosabbika, hogy a tudományos kutatóintézetekben végzett munkából mind többet adhassunk át a filmszakmának, illetve minél több olyon módszert dolgozzunk ki, amelyeket • nézővel foglalkozó szakemberek közvetlenül is hasznosíthatnak. A tudományos eredmények persze mindig átmennek hétköznapi gyakorlattá, de — egyszerűen szólva — a mi munkánk eredményessége is azon mérhető, mit nyer ezen maga a néző. — Az ön vitaindító és nagy érdeklődést keltő előadása a Kitörés című film hatását vizsgálta. Elmondaná összefoglalóan, mi e kutatások lényegei — Több mint egy évtizede végzek Hyen vizsgálatokat, s azt próbáltam kideríteni, ideál-e valóbon a kvalifikált néző, tipikusnak tekinthetjük-« abból a szempontból, hogy majdan, reményeink szerint, ilyenné válik minden néző. A vizsgálatok során arra az eredményre jutottam, hogy a jellegzetes nézőterekkel kell foglalkozni, illetve a közös pontok vizsgálata hozhatja csak meg a kívánt eredményt Lényegében arról van itt szó, hogy a befogadás szintje más és más ugyan, de minden rétegnek valamit „haza kell vinnie” a moziból. Ha tekintetbe vesszük, hogy a kvalifikált néző mindössze csekély hányada az összes nézőnek, mindenképpen az a 90—95 százalék a döntő, vizsgálódásaink fő területe, s távlati céljaink szempontjából is a lényeg. Másrészt ezek a vizsgálatok arra is irányulnak, hogy a nézővizsgálat hatékony, gyakorlatban is alkalmazható, egyszerű módszereit kidolgozzák. A tudományos módszerek gyakorlatba való átültetésének is megvan a maga módszere — a mi kutatásaink ezt is célul tűzték ki, s részben már eredményt is értek el. H. E. Á rpád csillogó szemekkel bajok hozzám a fogaskerekű vasúton: — Olyan boldog vagyok. Végre sikerült megszereznem Rabindranath Tagore verseit. Evek óta hajszolom ezt a kötetet. — Tisztellek becsüllek, ez valóban nagy öröm — hajoltam meg elismerően Árpád előtt. — Nézd, öregem, nekem nincs különösebb szenvedélyem. A cigarettáról leszoktam első gimnazista koromban. A borfejadagom évenként egy hosszúlépés a születésnapomon. Huszonkét éve csak egy nő van az életemben: a menyasszonyom. Ópiumot sohasem szivtam, nincs is szándékomban elkezdeni. Egyetlen szenvedélyem van: a könyv. Szép kis könyvtáram van. Egy új kötet megszerzése után valami csodálatos, kellemes zsibbadtságot érzek. Hálás vagyok Guten- bergnek, aki feltalálta a könyvnyomtatást. Van-e tisztább és igazabb öröm, mint amikor egy könnyű vacsora után ledől az ember a heve- rőre, jobb kezébe vesz egy jó könyvet, miközben a bal kezével csokoládés pralinét csipeget. Könyvek nélkül Szenvedély céltalan és üres lenne az életem. Esténként, amikor hazamegyek, első dolgom, hogy végigsimogassam a kis könyvtáramat. Büszke vagyok a gyűjteményemre. Megtisztelnél, ha egy pár percre felugranál hozzám. Kapsz egy jó feketét, és megmutatom a könyveimet — nézett rám kérőén Árpád. — Nagyon szívesen. Hiszen én is szeretem a nyomtatott betűt — teleltem, s rövid hegymászás után beléptünk Árpád otthonába. Habozás nélkül az ebédlőbe vezetett. Büszkén mutatott a mennyezetig érő polcokra: — Ez az én kis kétezer kötetes könyvtáram. Parancsolj, nézz körül, ómig elkészítem a feketét — mondta és magamra hagyott. Találomra leemeltem egy mólybor- dó vászonkötésű kötetet: Balzac ,,Pajzán históriáit" tartalmazta a könyv. A belső oldalon dőlt betűs kézírással ez állott: „Blankának, bérmálása alkalmából. Sok szeretettel: Bözsi néni." Az alsó polcon megtaláltam Thackeray „Hiúság vásárát". A belső oldalon kedves ajánlást olvastam: „Édes Klárikám! Főtörzsőrmesteri rendfokozatodhoz gratulál: • a te Ottód." Flaubert „Bovaryné" cimű alkotásában ez állott: „Abból az alkalomból, hogy az én Dezsőkém ma lett bádogossegéd. Örök szerelemmel Jolán." Fannie Hurst „Mellékutca" cimű regényében ez o dedikáció állott: „Lajoskám I Légy mindig ilyen jó fiú, mint mostanában. Ugye, soha nem fogsz többé lopni? Irma néni, aki bízik benned." Némi szemlélődés után megállapítottam, hogy Árpád könyveinek egy részét ajándékba adták, de nem Árpádnak. Mikor belépett az illatos feketekávéval, megkérdeztem: — A könyveidet biztosan valamelyik Múzeum körúti antikváriumban vásároltad? — Szó sincs róla. Kölcsönkérés útján szereztem a könyvtáramat — felelte szemrebbenés nélkül. — Mind a kétezer kötetet? — kérdeztem elhűlten. — Természetesen. Itt van például a legelső szerzeményem — mutatott Dickens „Pickwick Clubjára". Huszonegy évvel ezelőtt kértem kölcsön egy volt Iskolatársamtól. Szerintem ma már lemondott róla, hogy visszakapja. A legújabb szerzeményem pedig, amit te is láttál, Rabindranath Tagore versei. Ma délelőtt kértem kölcsön az utolsó barátomtól. — Mit jelent az, hogy utolsó barátod? — Mert a többi barátom már mind összeveszett velem, mert nem adtam vissza könyveiket. Egyedül állok a világban, nincs nekem senkim, csak ez a szép könyvtáram — suttogta elér- zékenyülten, és egy közepes nagyságú könnycseppet törölt ki a szemé- ből. — Az még sohasem jutott eszedbe, hogy pénzért vásárolj egy kötetet? — kérdeztem kiváncsion. — Ne gondold. Megpróbáltam, de amit pénzért vásárolok, abban nincs olyan öröm — felelte elgondolkozva. — Mindenesetre gratulálok a könyvtáradhoz. Valóban büszke lehetsz rá. — Köszönöm — mondta hálásan. A bal felső polcon megpillantot- tam Hemingway „Vadásznaplóját", amit már oly régen kerestem — „Add kölcsön! Két nap alatt kiolvasom — könyörögtem. Árpád hidegen nézett rám: — Ne haragudj, öregem. Ezért nem sértődhetsz meg: Könyvet elvből nem adok kölcsön! GALAMBOS SZILVESZTER
