Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-30 / 256. szám

DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. október SO. A Dráva hidjai Különös véletlen: szinte vala­mennyi Dráva-híd építésének legalább egyik fon testesemé nye áprilisban történt. A regi dráva­szabolcsi hidat 1908. április 10- én adták át a forgalomnak. Az új barcsit pedig 1969. április 30-án. 1963. április 3-án volt az a magyar—jugoszláv megbe­szélés, amelyen bejelentettük, hogy a felrobbantott barcsi híd kocsipályáját lebontjuk. Ugyan­ekkor tettünk jávaslatot a híd újjáépítésére. Igaz, az új dráva- szabolcsi közúti híd alapkövét tegnap helyezték el, de a Dél­dunántúli Vízügyi Igazgatóság búvárjai a Dráva áprilisi der­mesztő hideg vizében kezdték \ el vizsgálni: a felrobbantott híd / megmaradt pillérei lehetnek-e támaszai az újnak. A II. világháború alatt 2177 közúti és vasúti hidat bombáz­tok szét, illetve robbantottak fel. A Dunán, Tiszán és a Dráván egyetlen ép híd sem maradt. 1948 és 1961 között a dunai és tiszai hidakat újjáépítettük, a Dráva-hidakat azonban csak később kezdtük építeni. 1955- ben még csak a Röszke->-Hor- gos közötti határállomás volt oz egyetlen átkelőhely a két ország között. 1961-ben létesítették a letenyeit. Barcson 1969-ben 252 ezer ember és 48 500 gépkocsi közlekedett az új hídon. Egy esztendővel később már 3,8 millió utas és 824 700 gépkocsi vándorolt itt hazánk és Jugo- szlávia között... A DRAVA A folyók lehetnek természetes határok két ország . között, de ugyanakkor összekötő kapcsok is. A Dráva forrásvidéke Olasz­országban van, s 695 kilométe- / rés útján míg Eszék alatt a Du­nába ömlik 40 490 négyzetkilo­méteres terület vizét gyújti ösz- sze. Hazánk és Jugoszlávia kö­zött 170 kilométeres szakaszon alkot határt. A Dráva a Duna után a leg­bővebb vizű folyónk. Százado­kon keresztül intenzív kereske­delmi útvonal volt. A hajdani Stájerországból sajkákon és de­reglyéken szállították a fát, ól-, mot, vasat és oltatlan meszet, egy-egy vízijármüvei 300—500 1 mázsa árut. 1863—64-ben már gőzhajók füstölögtek a folyón, s 1869-ben 3,5 niillió mázsa kü­lönféle árut szállítottak. A csúcs 1913. Ekkor 12,1 millió tonna­FELVESZUNK: esztergályos szakmunkást, gyakorlattal rendelkező TMK lakatost, fémcsiszoló és gal­vanizáló részlegünkhöz be­tanított férfi és női segéd­munkást, öntödei segéd­munkást és fiatalkorú (16 évet betöltött) segédmun­kást Jelentkezés: Pécsi Vasas Ktsz, Zsolnay Vilmos u. Munkaügy. 15. Tíz nap a homokon A borcsi híd. 1966. október 31-én kezdték et építeni kilométer volt a Dráva teher­szállításának mutatószáma. Talán ebben az időszakban vetett a legnagyobb hullámot a „Dróva-háború” . is, hiszen ugyanekkor 100 vízimalom ke­rekét forgatta a folyó. A hajó­zás legnagyobb akadályai vol­tak a malmok, ezért a hajósok sokszor a vízbe huzatták őket. Valóságos közelharcok dúltak molnárok és hajósok között. Az elmúlt századokban na­gyon jelentős vojt a révek for­galma is, melyek közül az eszé­ki valóságos kincsesbányája volt az árendásnak. Az árvíz elleni védekezés már a középkorban megkezdődött a folyó mindkét partján. Az 1827- es katasztrofális árvíz utón Sely- lyén határozta el a kirendelt kormánybiztos az elfajult ka­nyarok átvágását. Ezt megelő­zően még Mária Terézia idejé­ben építették a ma is ismert töltésrendszert. HIDAK Az egykori fahidakról kevés feljegyzés maradt Az eszéki a török háborúban játszott fontos szerepet. A barcsi öregek hallo­másból úgy vélik, mintha Bar­cson is létezett volna valamikor fahíd. Az biztos, hogy száza­dunk első éveiben Barcsnál vashidat építettek. Kettőt is. Az egyiken vasút, a másikon közút vezetett. A vasúti híd kőoszlo­pokon nyggvó 5 nyílású híd volt. Négy nyílás a mederben, egy pedig az ártérben helyezkedett el. A híd hossza 277 méter volt A közúti híd három kőpilléren nyugvó négy köríves vasszerke­zetű 280 méter hosszúságú híd volt. A zákány! híd olyan volt, mintha a két barcsit egyvonal- ban helyezték volna el. A me­derben levő három kőoszlopon köríves vasszerkezet, az ártéri öt pilléren egyenes vasszerkezet tartotta a vasúti pályát. A híd hossza 502 méter volt. A zalátai vasúti hídé 280. Há­rom kőpiíléren feszült a négy- köríves vasszerkezet. A drávaszabolcsi csak ket- | tón, s az ivek száma is csak I három volt, hosszúsága viszont j 319 méter. A hidat 1905ésÍ908 között építették. Az akkori meg- | ítélés szerinti legkorszerűbb szerkezet 22 méter mélységű i ugyancsak újszerű keszonala- j pokon nyuaodott. Teherbírása i is egyedülálló volt. A próbater- I helésnél négy 14 tonna súlyú . mozdony, három 12 tonnás szer- i kocsi és 12 tonnás tengelynvo- mású terhelésekből összeállít­ható, a legkedvezőtlenebb ter­helést adó vagonokat vittek a hídra. Jó! állta a próbát. A há­borúét azonban már kevésbé. A 22 méter mélységű 40 négyzet­méter alapterületű, egyenes parti betonpillért kifli alakúra hajlította. ÚJJÁÉPÍTÉS I Magyarországon az utóbbi másfél évtizedben elkészült a [ ayékényes—koorivnicai vasúti, a barcsi közúti híd, Jugoszláviá­ban Varasdon és Eszéken éoütt egy-eoy új vasúti és ugyaneny- nyi közúti híd. A hídroncsokat Maayarorszá- gon 1967 és 1969 között távolí­tották el. A roncseltakaritás késett né­hány évet, de végül is elkészült már több mint 2 és fél éve a j barcsi híd, melyről még 1956 óorilisában kezdtek tárgyalni. I Kármán Péter, aki társszerző I volt a barcsi híd tervezésében, a drávaszabolcsi pedig oz ő tervei alaoján készül, ismerteti a részleteket: — Mi készítéttük a terveket, a híd acélszerkezetét, az anyag- vizsqólatot, a próbaterhelést és a híd mázolását. A jugoszlávok készítették a teljes alépítményt, az út és gyalogjárók építését, az elektromos berendezéseket, s a szerkezetek beemelését, egy­szóval Barcson többnyire o ju­goszlávok dolgoztak a helyszí­nen. A ránk eső teljes költség II millió 400 ezer forint volt — Drávaszabolcson egy kissé felcserélődtek a szerepek: a fel­szerkezetet tervezik és építik a jugoszlávok, az alépítményeket pedig én terveztem és a Híd­építő Vállalat építi. Az aszfalt- utat. járdát, korlátokat mi épít­jük és a próbaterhelés is a mi feladatunk ... lombosi Jenő PÓDIUM NEM LESZ PREMIER - Szekszárdon. A Pécsi Nem­zeti Színház korábbi tervét megváltoztatta és Puccini: Bohémélet című ooeráiának nremierjét nem Szekszárdon, hanem Pécsett, a már úijá- ala'ritott nagyszínházban tartja: 1972. január 8-án. * KOOS-EXPRESSZ SHOW címmel rendezi meg az Or­szágos Rendező Iroda leg­újabb könnyűzenei estiét a Liszt-teremben, november 16-ón kedden, délután fél 6 és este 8 órakor. A mű­sorban Dékány Sarolta mű­ködik közre. * KÖZÖNSÉG-MŰVÉSZ TA­LÁLKOZÓ lesz november 15-én a Siklósi Hiúsági Ház­ban, ahol Vári Éva, a Pécsi Nemzeti Színház szubrettje és Uhrik Dóra, a Pécsi Ba­lett szólótáncosnője találko­zik a siklósi ifjúsággal. (Ké­pünk: Vári Éva.) i * AZ ELEFANT ÉTTEREMBEN játszik jelenleg Dörömböző Géza és népi zenekara. Jó­nás Elek és együttese pedig a Sopiano étteremben lép fel esténként. Négyszázhúsz tanulóval, ti­zennégy tanár kíséretében tíz napon át szőlőt szüreteltünk a vaskúti homokon. Második alkalommal vállal­tunk munkát a Bajai Állami Gazdaságban. Az első kísérlet a múlt évben jól sikerült, ezért tértünk vissza, és úgy érzem, hogy oz elkövetkező években is megtaláljuk az utat a vaskúti „aranyhomokra". A szüret a vidámság, a jó­kedv, pörköltillat, mézédes must, nehéz óbor, dal, tánc és játék összességét szimbolizálja, de a valóság, legalább is közel két­ezer hold szőlő viszonylatában egészen más. Itt a szüret ne­héz, kemény munka, ami ugyan nem zárja ki 0 vidámságot, a jókedvet, de valahogy a nap jártával felfelé ívelő jókedv a nappal együtt hajlott le, hogy a mélypontot a visszaindulásko' érje el. De mindent legyőz a fiatalság. Ami a számokat illeti, igen tetszetősek. Az összteljesítmény 60 vagon szőlő, az egy főre ju­tó napi teljesítmény 2,34 mázsa, az egy főre jutó napi kereset 74 forint 40 fillér. Ezek a számok — nji tagadás — nem jelentéktelenek, mégis nem ez a legfontosabb. A középiskolai tanulók őszi munkájával kapcsolatban a tár­sadalom állásfoglalása nem egységes, sőt nagyon sokan el- marasztalólag nyilatkoznak ró­la, mert egyoldalúan, csak a veszteség oldaláról nézik. Mert az is van. Hat-nyolc napi kiesés a tanulmányi munkából. Lénye­gében gyorsan és könnyen pó­tolható kiesés, ha a tudatos ne­velő munka „szőlőszedés" köz­ben sem szünetel. — Ez az egyik oldal. Nézzük a másikat is! És ez a közösségi nevelés, amelyre oz őszi mezőgazdasági munka, a „táborozás” olyan tehetősé­geket nyújt, amihez hasonlókat iskolán belül hiába keresünk Az a tény, hogy négyszázhúsz tanuló és a tanári kan tíz na­pon keresztül egy táborban élt, naponta közös programot haj­tott végre, jelentősen hozzájá­rult oz iskolai közösség jó irá­nyú alakulásához. Az egymást segítés, a kis és nagy közösségeken bejüli mun- k(»verseny, melyet naponta ér­tékeltünk, a munka megszerve­zésének és végzésének demok­ratizmusa, a végrehajtás, a munka és célkitűzéseink egysé­ge a közösségi, egyáltalán a nevelés olyan lehetőségeire ad­tak alkalmat, amelyek hatása meghatározó lehet az egész tanév munkájára. Mostanában sokat beszélünk a tanár—tanuló viszonyról. Már oz előző évben azt tapasztal­tam, hogy az együtt átdolgozott napok és szabad órák olyan le­hetőségeket nyújtanak a ta­nulók megismerésére, amelyek­hez hasonló alkalmak soha nem adódtak. Az előző évben csak az első és második évfolyamos osztályaink tanulói dolgoztak a Bajai Állami Gazdaság vaskúti kerületében, most éppen az előző tanévi tapasztalatok alap­ján döntöttünk úgy, hogy az is­kola valamennyi évfolyamat és tanulóját elvisszük. Két-három nap után egységesen állapít­hattuk meg, hogy a négyszáz­húsz tanuló közül ugyanazzal ■ 10-12 tanulóval van probléma, akik állandó szereplői a tanári szoba beszélgetéseinek, fegyel­mi ügyeknek. De néhány pró­bálkozás után ezek a tanulók is tudomásul vették, hogy mit szabad és mit nem. Egyetlen komoly fegyelemsértés nem tör­tént, a munkafegyelem mind­végig töretlen volt. A mi iskolánk viszonylatában nem egyszer elmarasztalólag hangzott el, hogy immár sok éve ősszel mezőgazdasági be­takarító munkában veszünk részt, holott az építőipar mun­kaerőhiánnyal küzd. A megál­lapítás mindenesetre tetszetős, de aki ismeri a körülményeket, hamar megérti, hogy négyszáz­húsz tanulóval egyidőben Pé­csett az építőiparban nincs mi­hez kezdeni. Ez nemcsak anyag, szerszám, munkahely kérdése, hanem ezen túlmenően techno­lógiai kérdés is, hiszen Pécs építőiparát az előregyártott ele­mek felhasználása jellemzi, és már csak ezért sincs lehetőség a munkába való bekapcsoló­dásra. Ezzel szemben lehetőség nyílik arra, hogy ipari pályára készülő fiatalok megismerjenek • egy számukra lényegében isme­retlen munkaterületet, és megis­merve annak minden szépségét, érdekességét, nehézségét, meg» ismerkedjenek egy közel har­mincezer holdas korszerűen gazdálkodó állami gazdaság munkájával, — a tanulók saját munkájukon, fáradságukon ke­resztül ismerik meg, hogy mit jelent a mezőgazdasági mun­ka, milyen nehéz és milyen sok munkát követel akár egy kiló szőlő megtermelése is. Hasznos volt a közös mező- gazdasági munka azért is, mert ismét lehetőséget nyújt a ha­gyományos országjáró kirándu­lások megrendezésére úgy, hogy a szülők zsebét nem érin­tik.­A táborban azonban nem csak munkából áll az élet, ha­nem van szabadidő és ebbe sok minden belefér. Mindenek­előtt a tudatossal foglalkozom, azzal, amivel már otthonról el­indultunk őszi táborunkba: a szabadidő megtervezett részét elsősorban a honvédelmi neve­lés elemeivel töltjük ki. Felejthetetlen élmény volt a fegyveres erők napján a három­négy méter magas lángokkal égő tábortűz, amelyet négyszáz­húsz fiatal vett körül, akik a műsor után katonadalokat éne­keltek. A bajai határőr srakasz fegyverbemutatót tartott és be­mutatta két „legtehetségesebb” kutyáját munka közben. A tá­borban fellépett a bajai „Gi­tár" beat-együttes, a csillagá­szat iránt érdeklődő tanulók a bajai csillagvizsgálót tekintet­ték meg. Asztalitenisz, röplabda és lalpdarúgóbajnoksóg zajlott le az osztályok és évfolyamok között, közös tv-nézés és klub­foglalkozás tette érdekessé, színessé a délutánokot, esté­ket. Mindez együttesen magyaráz­za, hogy valamennyien szívesen gondolunk vissza o vaskút! „aranyhomokon” töltött tíz nap­ra és egy év múlva örömmel megyünk vissza. Debitzky István líomolytalan rajai A dolog szelíden kezdődött. Megszerettem a környé­ket és végeztem gyanútlan esti sétáimat a Marci kutyával. Sétálgattunk. Főleg az Erreth Lajos utcában. .Este ugyan sö­tét volt. Nem akadt egy lámpa sem, (DÉDASZ!) de ez minket nem zavart. Aztán valamikor panelházunk udvarán elkezdtek egy szép nagy, szabályos árkot ásni. — Megint ásnak! — mond­tam, amiben benne volt, hogy árkot általában ásni szoktak, meg az is, hogy gyakran. Ez ugyan elkeserített, mert vártam már, hogy folytatódjon az a lassú rendcsinálás, ami ilyen új," nagy építkezés körül észrevétlen megindul. Ha isme­rős jön egy év múlva, akkor ilyeneket állít: — Alig találtalak meg ben­neteket, úgy megváltozott a kör­nyék, — mondja, pedig mi úgy látjuk, hogy semmit nem vál­tozott. Nekünk is igazunk van, meg neki is. A kis változások egy év alatt nagyokká tesznek. Mi csak azt látjuk, hogy egyik héten leszórnak rengeteg sze­MIÉRT NEM LETTEM I ÜRES EMBER AZ ERRETH LAJOS UTCÁBAN? | gélykockát. Az ott hever két hó- j napig aztán elvonszolják. Majd megjelenik három katona, egy darabig böllenkednek egymás­sal, majd nekikezdenek csáká­nyozni. Aztán a föld ott ma­rad. Egy ideig kerülgetjük, ami­kör megszokjuk, akkor eltűnik. A változást a kukaedények jelzik. Ha valami készül, akkor azok más helyre költöznek. Volt úgy, hogy kötéltáncosmutatvány volt a megközelítésük, majd be­tonjárdán átfektetett deszkákon közlekedtünk, mert a beton még száradt. Most, hogy újabb nagy vál­tozások előszele fújt, csak az újonnan épült lépcsőről voltak elérhetők az edények. Az ügy azzal a bizonyos árok- ; ásással indult. Szép mély árok I volt és az árokásó szaktársak óriási energiával, és még ennél i is több, nagy szakértelemmel mélyitgették. Büszke is kezdtem lenni arra, hogy lám a mi kör­nyékünkön ássák ebben a vá­rosban a leggyorsabban az árkot. A kehe ott tőrt ki, hogy az árokásást hasonló lelkesedéssel folytatták az Erreth Lajos utcá­ban. Ott barikádot készítettek és elzárták a lakókat. Mi meg még sétálgattunk, bár már kevésbé nyugodtan, a Marci kutyával. Közben éreztük, hogy lélektani változás követ­kezett be. Ezt a házmester nyi­latkozata előre jelezte. Gyakorta hallottunk ilyesmit: — Ezt valakinek meg kellene irnil * — Mit? Hogy árkot ásnak? — mondtam én egy-egy eszmecse­re végén. — Art mindig ássák! Különben mi lesz itt? — Távfűtés vezetéke, itt ma­rad a tavaszigl — Lehetetlen. Beleesnek a ré­szegek, meg az ártatlanok. A házmester felesége is gyak­ran hangoztatta, már nem előt­tem, hanem felettesem, az asz- szony előtt, hogy: — Hiába vannak ebben a házban olyanok, akik cikket tudnak írni, de erről a gödör­ről nem írnak. — De az ég áldja meg őket, ha ásnak, akkor gödör is kell. Majd elviszik a földet. De nem vitték el. Illetve vive- gették ugyan, mert eleget dö­römböltek, főleg éjjel, amikor már nyugalmat óhajtott volna az Erreth Lajos, meg a Madách utcai magyar, de a föld nem fogyott el. Kicsit csökkent. — Látod ezt! — rontottak nekem ismerőseim, akik ezt nyil­ván nem azért mondták, mert azt hitték, hogy vaksi vagyok, hanem mert valakinek ezt meg kellene írnia. Végül egy középkorú honfi­társam épp reggel, amikor men­ni akartam, a lépcsőházban el­kapott, és azt mondta, hogy bennem bíznak az Erreth Lajos utcaiak. (Számot is mondott, hogy hányán, de azt elfelejtet­tem). Hosszú idő óta nem tud­ják hova vinni a szemetet. Ha én megírnám ... Kibújtam alóla. Reggel. Este azonban elkapo’tt a lelkesedés. Hát élnek még olyan emberek ebben a városban, akik azt hi­szik, hogy egy humoros cikkre elviszik az útban lévő földet? Hát ilyen romlatlan egy egész utca? Éjfélre kész volt cikk. Kértem trenne, hogy óvják meg egy cso­mó becsületes hiszékeny ember hitét, akik bíznak még abban, hog) a humor célra vezet, áz­­kokat temet be, fölösleges föl­det visz el, hogy az Erreth Lajos utcaiak egyedül emiatt a cikk miatt ki tudják majd cipelni a szemetet, autót tudnak az ut­cába beállítani, nem esnek bele a gödörbe, egyik sorról át tud­nak menni a másikra. Mindezt majd nekem köszön­hetik, aki megírtam ezt a cik­ket. Nagy ' ember leszek végre valahol, ha csak a saját utcám­ban is. Valahol el kell kezdeniI Reggelre minden kész volt, le is gépeltem, csak még art kel­lett megírni,» hogy ki a felelős ai árokért, meg a dombokért, men ezt nem tudtam. Amikor leérek, látom, hog) csoda törtépt! A föld eltűnt, ai árkokat átjárók ívelik át, al árok szélén korlát. És mindéi egyetlen éjszaka alatti Most itt állok felháborodva Nem várhattak volna még eg) napigf Ha nem péntek, haner szombat éjszaka csinálják mind ezt, ma én vagyok a leghire sebb ember az ‘ Erreth Lajo utcában, akinek a szavára még az építők is adnak. Ha vártak két hónapig, miér nem vártak még egy napot? Szöllösy Kálmán I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom