Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-30 / 256. szám

197t. október 30. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Január 1-től Az utóbbi hónapokban mind több szó esik arról, hogy módo­sítják a hdtályos anyagi bün­tetőjogi szabályt. Erről beszél­gettünk dr. Tárkányi. Ernővel, megyei bíróval. . — Valóban dolgoznak a mó­dosításon — mondta. — A BTK egyes rendelkezései a társadal­mi-gazdasági követelmények­nek, a bűnözés alakulásából levonható következtetéseknek megfelelően módosításra szo­rulnak. Az előreláthatóan 1972. január 1-én hatálybalépő tör­vényerejű rendelet tervezetét az igazságügyi kormányzat a pé­csi gyakorlati jogászoknak is rendelkezésére bocsátotta. A tervezett módosításokat egy szúkkörű értekedet nemrég megvitatta és észrevételeit az illetékes helyre eljuttatta. — Jelentés módosítás várha­tó-e« — A legjelentősebb változás abban jelentkezik, hogy a bűn- cselekmények két csoportba fognak tartozni aszerint, hogy kisebb vagy nagyobb mérték­ben veszélyesek a társadalom­ra. A fennálló jogszabályok sze­rint a néhány forint értékű pénz, vagy dolog ellopása ép- penúgy bűntett, mint a százezer forint érték eltulajdonítása. A jövőben a kisebb jelentőségű bűncselekmény vétségként a na­gyobb jelentőségű bűntettként nyer elbírálást. Ez a bűncselek­mény differenciáltabb megíté­lésére ad lehetőséget így pél­dául o vétség miatt elítélt há­rom, a bűntett miatt elítélt hat hónap kitöltése után feltételes szabadságra bocsátható. A fel­tételes szabadságra bocsátás lehetősége egyébként is általá­ban a szabadságvesztés há­romnegyed és nem az eddigi kétharmad részének letöltésével nyílik meg. — Leii-e ki ttom • maottS búnótók cselekményeinek elbírá­lásában« — Az új szabályozás különle­ges elbírálás alá kívánja vonni a „különösen veszélyes vissza­eső" -fogalmát. Azt a bűnözőt tekintjük majd ennek, alkit ugyan­olyan, vagy hasonló bűntett mi­att már három ízben szabad­ságvesztésre ítéltek. Az ilyen bűnözőt utógondozási felügye­lőt aló kell helyezni, amely a büntetés letöltésétől számított három évig tart. Ez Wő alatt köteles meghatározott munka­helyen dolgozni, az előírásra kerülő magatartási szabályokat betartani, mert különben újabb Vétség és bűntett Utógondozási felügyelet — 15 év helyett 25 évi szabadságvesztés Súlyosabb büntetések közúti veszélyeztetésért Előadássorozat a kápzőoiővészetekröl Üj sorozattal nyitja kapuit a TIT Munkácsy Mihály Szabad* egyetemének művészeti tagoza­ta. Az első előadásra október .28-án 19 órai kezdettel a Pol­lack Mihály MűLzaki Főiskolán kerül sor. Szilágyi Péter kandi­dátus, főiskolai tanár Az esz­tétikumról tart előadást, egy évi szabadságvesztésre íté­lik. A vagyon elleni bűntettek elkövetőit pedig már akkor is súlyosabban büntetik, ha ko­rábban két ízben ítélték el őket szabadságvesztésre hasonló bűntett miatt. — Várható-« módosítás a halál­büntetés kiszabása és a szabad­ságvesztés felső határának meg­állapításában? — Szocialista gazdasági ren­dünk kialakulása és megszilár­dulása folytán nem indokolt az azt sértő vagy veszélyeztető bűncselekmények elkövetőit ha­lálbüntetéssel fenyegetni, ezért ennek lehetőségét a törvény va­lóban kizárni kívánja. Termé­szetesen a politikai és az' em­ber élete elleni legsúlyosabb megítélés alá eső bűncselekmé­nyeknél a halálbüntetés kisza­básának lehetősége megmarad. Viszont az is gyakran elhang­zott észrevétel, hogy a halál- büntetés és a helyette kiszabott 15 évi szabadságvesztés közötti distancia igen nagy, a halál- büntetés helyébe lépő szabad­ságvesztés súlya az előbbihez viszonyítva túl enyhe. Ezért a : tervezet szerint a halálbüntetés helyébe kegyelemből való át- I változtatás esetén a szabadság- vesztés 25 évre, a halálbüntetés helyett vagylagosan kiszabható szabadságvesztés felső határa 20 évre, halmazati büntetés vagy össrbüntetés kiszabása esetén 25 évre emelkedik. — Terveznek-e változást a köz­ét! közlekedéssel összefüggő bűn- cselekmények megítélésére? — Ezeket a bűncselekménye­ket törvényi rendelkezések a „foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés” elnevezés alatt szabályozzák, mégpedig a ve­szélyhelyzet gondatlan felidé­zését véve alapul, mert a ve­szélyhelyzet szándékos felidé­zése csak súlyosabb büntetési tételt maga után vonó minősí- ! tett eset. A jövőben önálló bűn­tetté válik „közúti veszélyezte­tés” elnevezéssel a közúti bal­eset veszélyének szándékos fel- ■ keltése, amelynek súlyosabban büntetendő esete, ha a cselek­mény súlyos testi sértést, illetve halált okozott. Bűntett marod és 1 évtől 5 évig terjedő szabad­ságvesztéssel büntetendő a köz­úti közlekedés szabályainak megszegése, ha az elkövető gondatlanul másnak halálát okozza. Míg 2 évtől 8 évig ter­jed a büntetés, ha a cselek­ményt szeszesitaltól befolyásolt állapotban, vagy több ember halálának, illetve tömeges bal­esetnek az okozásával követi e1. Ha a közlekedés szabályainak megszegője csak súlyos testi sértést okoz gondatlanul vagy idegen vagyontárgyban jelentős kórt, a büntetés' 1 évig terjedő szabadságvesztés, javító-nevelő­munka, vagy pénzbüntetés. Ha a cselekmény maradandó testi fogyatékosságot, illetve súlyos egészségromlást, tömeges bal­esetet, vagy különösen nagy kárt okoz, vagy a szeszesitaltól befolyásolt állapotban követik el, a büntetés 3 évig terjedő szabadságvesztés. — Az ittas állapotban való vezetés, a vezetés átengedése ilyen személynek, egy évig ter­jedő szabadságvesztéssel, javí­tó-nevelő munkával, vagy pénz- büntetéssel büntetendő, hason­lóan annak a balesettel érintett járműnek a vezetője is, aki a baleset helyszínén nem áll meg, vagy onnan azért távozik el, hogy magát az eljárás alól ki­vonja. Kiemelendő még, hogy a következményekkel (halál, sú­lyos testisértés stb.) nem páro­suló gondatlan veszélyeztetést elkövető gépjárművezető ugyan­úgy büntetendő, de csak akkor, ha cselekménye a közlekedési fegyelmet súlyosan sérti, mert különben csupán szabálysér­tésért felel. — Továbbra is érvényesül-e ai a jogpolitikai elv, hogy a társa­dalmi tulajdont fokozottabb bün­tetőjogi védelemben kell része­síteni ? A jogalkotó meglátása sze­rint tulajdonviszonyaink egysé­gesen szocialista jellege lehe­tővé teszi, hogy a társadalmi és személyi tulajdont károsító cse­lekmények a büntetés feltételek tekintetében egységes megíté­lés alá vonassanak. További je­lentős módosítás következik be azzal, hogy a lopás elkövetőjé­vel azonosan, vagyis 3 évig ter­jedő szabadságvesztéssel lesz büntetendő „használat lopás” miatt az, aki idegen gépjármű­vet jogtalan használat végett vesz el, vagy szerez meg más­tól. Ha pedig használat lopá­sát visszaesőként bűnszövetség­ben, helyiségbe, vagy bekerített helyre jogtalanul behatolva il­letve a járművet megrpngálva követik el, a büntetés 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés, míg ma egységesen 1 év. Garay Ferenc Szabad szombat Ray Charles a pécsi rádióban i A múlt héten Budapesten ven­dégszerepeit Ray Charles, a blues egyik kiemelkedő képvl- i selője. A koncert előtt hónapok­kal elkapkodták a jegyeket, s az a szerencsés hatezer ember, aki ott lehetett az Erkel Szín­házban tartott két előadáson, felejthetetlen élménnyel gazda­godott. Köztük volt Dóm László is, aki a pécsi stúdió népszerű „Egy kicsit nekem — egy kicsit neked” beat-műsorát vezeti, és akinek sikerült bejutnia a két előadás szünetében Ray Charles öltözőjébe. A pécsi stúdió ma esti „Szabad szombat” című műsorában hangzik el az a ri­portmontázs, melyet a világhírű néger énekessel és együttesé­nek tagjaival készített, termé­szetesen Ray Charles legnép­szerűbb dalaival együtt. A pécsi stúdió holnaptól kezd­ve 12 vasárnapon keresztül megismétli Nádor Tamás: „Éle­tem — muzsika” című zenés so­rozatát, melyben a város zenei életének múltját eleveníti fel személyes emlékei, muzeális ér­tékű korabeli koncert-felvételek, hanglemezek, valamint az egy­kori szem- és fültanúk beszá­molói alapján. Hétfőtől kezdve pedig minden nap 10 perces műsorban számol be Nádor Ta­más Finnországban tett útjáról. Bemutatja a neves finn szemé­lyekkel Lahtiban, Tamperében és Helsinkiben készített riporto­kat’, hangversenyfelvéteieket, a Pécsett is járt finn emberek val­lomását, üzenetét. Csak őszintén Beszéljük megl... Szóljunk | •hozzál... Csak bátran, ami a szívünkön, az legyen a szán­kon !... Sok helyen és sokszor hang­zik el ez a biztatás. Sajnos, sok esetben az eredmény egy-két hivatalos hozzászólás, esetleg egy-két önigazolás vagy szófürdő. A szünetben, a, végén? — Akkor van véle­mény: ez nem pontos, arról sem beszéltek stb. Nincs olyan munkahely, ahol mindig jól mennének a dolgok. A munka, az új fel­adatok, emberi gyarlóságok mindenütt okoznak kisebb-na- gyobb gondokat Ezeket, ha időben kezelésbe veszik, köny- nyen gyógyítani lehet. Sok he­lyen így történik, de sok he­lyen nem így. Hagyják össze­gyűlni a bajokat, hibákat, le­gyen az gazdasági, emberi vagy egyéb természetű. Ké­sőbb már egyik szüli a mási­kat és nyomukban akadozik a munka, romlik a munka­kedv, eltorzulnak az emberi kapcsolatok, teret kap a sut­togás, a bizalmatlanság. Kérjük, .biztatjuk az erpbe- reket, hogy beszéljenek, mondjanak véleményt, dicsé­retet vagy kritikát, segítsék elő szóval Is a jót és irtsák a rosszat. Ennek ellenére elterjedt és helyenként uralorpra jutott a be nem avatkozás álláspont­ja, a „Nem az én asztalom". Ök a semlegesek, nem törőd­nek a többiekkel, se örömük­kel, se bánatukkal, s éppen ez a nemtörődömségük jelenti negatív beavatkozásukat. Va­lamibe nem beavatkozni is ál­lásfoglalást jelent. És sok pél­da bizonyítja, hogy rossz ál­lásfoglalást. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a „Nem az én asztalom" ellenére élén­ken tárgyalják az ügyeket. Hasonló, de az előbbinél rosszabb felfogás a kivárás: majd meglátjuk, mivé fejlődik az ügy. Amikor aztán kipat­tannak az ügyek, melyek egyébként is közszájon forog­tak, a semlegesek felhábo­rodnak, g Várakozók pedig előbb csendesen, majd har­sányan örülnek. 1 Nem szóltak időben egy jobb sorsra érdemes elnök­nek, hogy kezd fejébe szállni a „felelősség” és a vezetőség tudta nélkül kezd intézkedni. Végül sajátjaként kezelte a szövetkezetét, szabálytalansá­gokat halmozott és anyagi ügyeskedésekbe keveredett. Amikor terítékre kerültek a bajok, a „tiszták" felháborod­tak. Egy munkahelyen bércsalás történt. Azzal kezdődött, hogy közös vacsorát akartak ren­dezni. Feltették a. kérdést: mi­ből, fizetésből? Vagy van va­lami jobb ötlet? Volt. Két-há- rom embernek el kellett szá­molni plusz munkabért Az agilisak szervezkedtek, három borissza vállalkozott az alá­írásra. A többiek pedig nem kérdezték, „elfelejtették" kér­dezni, mennyivel kell beszáll­ni. Az esetek ismétlődtek, vé­gül már nemcsak evésre-ivás- ra, zsebre is tellett. Akik gya­núsnak ítélték a helyzetet, csak annyit tettek, hogy el­maradtak o bulikról. Később azt állították, hogy ők elhatá­rolták magukat. Egy munkahelyen klikk szer­veződött. Nem a tehetségesek­ből, szorgalmasakból, mert ne­kik minek a klikk. Fúrtak, nyír­tak, tapostak. Akik ellen dol­gozott a klikk, összehózód- tak, vártak. Végül, amikor a klikk felbomlott — mert min­den klikknek előbb-utóbb ez a sorsa —,, a tétlenségbe hú­zódok követelték a legszigo­rúbb büntetést. Három példa, de lehetne tíz is, mert az élet Szinte min­den nap tálcán kínálja őket Mi ennek a helytelen maga­tartásnak az oka? Nem az a szólás-mondás, hogy Ne szólj szám, nem fáj fejem, vagy Mondj igazat, betörik a fe­jed. Arra kevés példa van, hogy megtorlatlanul maradt a jogos észrevétel, kritika, figyel­meztetés és bejelentés vissza­utasítása, elfojtása, ha art a megfelelő helyen tették. Arra azonban sok, hogy egy-egy kellemetlen ügy vizsgálatokat elfelejtik megkérdezni a csen­des vagy várakozó közönsé­get, hogy mennyi az ó fele? lösségük a helyzet elromlá­sában, az emberekben vagy qnyagiakban okozott kárban, így aztán nem is ébred fel a személyes és a közös felelős-; ségtudat. Nem volna szabad az ilyes­mit elmulasztani. Egy-két eset­ből sokan tanulnának és vál­toznának a magatartásformák. S ebből nemcsak egyes em­bereknek, a közösségnek is előnye származna. Kőszén József Á Videotonban elkészült a 75000. Zsiguli autórádió Pénteken o székesfehérvári Videoton rádió gyáregységében elkészült az idei hetvenötezre­dik autórádió a Zsuguli gépko­csik számára. Ezzel a rádió­gyáregység teljesítette idei szov­jet exporttervét A tizenkét vol­tos, akkumulátorral működtethe­tő rádiókészülékhez felerősítő tartozékokat és hangszórót is szállít a Videoton a szovjet autógyárnak. A közép- és hosz- szú hullámon működő székes- fehérvári autórádiókkal elége­dett a szovjet megrendelő. Az export megrendelés telje­sítésével egyidejűleg a Videoton a hazai autósok igényeit is ki­elégíti. 1971-ben összesen tizen­kétezer 12 voltos és hatezer 6 voltos üzemeltetésű autórádiót készít a hazai autósoknak. Az Egészségügyi Minisztérium „Irányelvek és útmutató"-t bo­csátott ki a szociális otthonok működtetéséről. Baranya me­gye és Pécs város e kérdéssel foglalkozó csoportvezetőit ke­restük fel és szociális otthono­kat látogattunk, hogy megtud­juk mit jelent a rendelet a ve­zetés és a gyakorlat számára. * — Szükség volt az irányel­vek összefoglaló írásbeli lefek­tetésére — mondja Csobó Dé­nes dr. főorvos, Baranya megye szociális gondozásának vezető­je. — Az első olyan rendelet, amely felveti a gondozáson kí­vül a foglalkoztatottság kérdé­sét Az ezzel járó emberi fel­adat és teljesítmény valóban tartalmat adhat az idős kor éveinek is. Együtt nézzük végig a rende­letet, és minden gondolatához fűz egy gyakorlati problémát. Mint vezető a fejlesztés problé­máját látja legélesebben. Mennyiségi fejlesztés a közel­jövőben nincs beütemezve, mi­vel Baranya 48,4-es ágyszóm- nal messze az országos átlag Irányi elzés útközben — 23,5 — felett áll. Viszont a mi­nőségi fejlesztés problémát okoz. Fia eleget kívánnak tenni a rendeletnek, nem lesz köny- nyű a sokszor zsúfolt otthonok színvonalának fenntartása. Pécs város szociális gondo­zásának problémájáról dr. Ko­vács Antalnéval beszélgettünk. A számszerű ellátottság jóval a megye szintje alatt van, bár az országos átlagot meghaladja 27-es mutatóval. A béremelést követő kedvező hangulatban jól összetanult, stabil törzsgár- dáva! indulhat a minőségileg magasabb szintű szociális gon­dozás megvalósítására. Vezetői problémái inkább anyagi természetűek. Nem tart-, ja méltányosnak, hogy a gondo zottak közül a nyugdíjasok anyagi hozzájárulása 400—400 forint, függetlenül attól, hogy ez a teljes nyugdíj 80—90 szá­zalékát jelenti, vagy annál lé­nyegesen kevesebbet így nagy különbség állhat fenn „zseb­pénz” dolgában. Progresszív hozzájárulással emelni lehetne az étkezési normát, vagy egyéb fejlesztésre felhasználni. Szélesre tárt kapu, tágas napsütötte udvaron, tucatnyi idős nénike kézimunkázik. Köz­tük egyetlen fiatal fehérköpe­nyes — nem is látszik gondnok­nak, inkább barátnő, vagy ro­kon — ül köztük, a Xavér utcai otthon vezetője, Kiss Andrásné. Távolabb kis csoportban idős bácsik beszélgetnek, a falak körül állványok, vakolás, külső javítás folyik. — Sajnos, csak kívülről csi­nosítunk, javítunk, a belső zsú­foltság marad. A 7,5- négyzet- méter előírt helyett 2,5 négy­zetméter az átlagos férőhely. 13 ágyas szobáink is vannak. Ennek ellenére közismert az otthon jó betegellátása, hisz elsősorban beteggondozó ott­honról van szó. Nagy könnyebb­séget okozna — mondja —, ha a különösen nyugtalan betege­ket sikerülne külön elhelyezni. Az alacsony élelmezési normát nagyon terheli a diéta. A foglalkoztatást a rendelet értelmében jól végre tudják hajtani, az öregek kötőgetnek, kézimunkáznak, büszkén említik magnójukat, amely szinte az otthonok fő szórakozását képe­zi. Nagy öröm az öregek szá­mára saját |hangjukat vissza­hallgatni, programokat rögtö­nöznek, szavalnak vagy énekel­nek. A Tüzér utcai kertes szociális otthon vezetője dr. Molnár Lászlóné, nemrég jött meg egy pesti tanfolyamról, amely ép­pen a rendeletet ismertette. A tárgyi feltételeket biztosítottnak látja. A többnyire 2—3 ágyas szobák ideálisak, megfelelnek a rendeletnek. A foglalkozta­tottság megoldása nem jelent problémát, már eddig it annak szellemében végezték a gondo­zást. Az öregeknek munkát biz­tosítanak, konyha kertben, kony­hán, takarításnál. Mindenkinek „saját virágoskertje” van, amit magáénak tekint, abban gon­dozza virágait. Pécs legmodernebb szociális otthona az Alkotás utcai még „kevés hagyománnyal” rendel­kezik. Kutnyánszky Gyuláné fő- nővér véleménye szerint a foglal­koztatást jól megoldották, ké­zimunka délutánok vannak, vi­etnami takarókat készítenek. Büszkén újságolja, hogy ez év­ben EKG-t szereztek, ez sok utazgatástól kíméli meg a gon­dozottakat Kertes „magánpanzióhoz" ha­sonlít a Timár utcai szociális otthon. Szépen gondozott kert­jében virágok közt üldögélő öregek, a szobák nagy része 2-3 ágyas. Kétágyas házastársi szobák is vannak. így már kér­dezés nélkül is láthatjuk, meg­van az alap a rendelet által ki- 1 vánt minőségi munka elvégzé­sére. Adonyi Ivánná alaposan ismeri a rendeletet. Ügy érzi, eddig is annak szellemében dolgoztak, s most, hogy mun­kájuk lényegét írásban is ol­vassák, mintegy elismerését je­lenti annak, amit eddig szak­mai és emberi megérzésből csi­náltak. Láthatják, hogy eddig is jó úton haladtak. Családias légkörre törekszenek, minden lehető családias jelleg nyújtá­sával. A külön kis konyhában az öregek elkészíthetik kedvenc ételüket. Rendszeresen vannak kézimunka délutánok. A rendelet emberekről, 'em­berekhez szól. Szavainak nincs hivatalos íze, okos, megfontolt orvosi és emberi tanácsok. „Tar­talmat az éveknek” szép és ko­moly elve bomlott ki részletei­ben, megvilágítva, bekeretezve az otthonokban folyó munkát. Az ösvény mellé irányjelzó-tób- lák kerültek. Konkoly Thege Aladár

Next

/
Oldalképek
Tartalom