Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-02 / 232. szám

Nem változik a Komló összeállítása Izgalmas mérkőzés? ígér vasárnap a Oózsa—Rába ETO találkozó A Magyar Labdarúgó Szövet­ség elnöksége a szövetségi ka­pitány kérésére úgy határozott, hogy a Franciaország elleni EB mérkőzésre való felkészülés ér­dekében a vasárnapra kitűzött Bp. Honvéd—Újpesti Dózsa és a Salgótarján—Ferencváros NB l-es mérkőzéseket későbbi idő­pontban játsszák le a csapatok. A Pécsi Dózsa labdarúgói a bajnoki szünetben nem pihen­tek. Naponként tartottak edzé­seket, volt olyan nap, amikor kétszer is dolgoztak, Preiner Kálmán edző irányításával. Egyik előkészületi mérkőzést a másik után játszották. A va­sárnapi Győri Rába ETO elleni csapat azonban csak nehezen alakult ki. — Tóth I. ugyan megkezdte már az edzéseket, de rá még nem számíthatunk vasárnap a győriek elleni mérkőzésen — mondotta Szekeres Ambrus, a szakosztály vezetője. — Kincses II. már edz, de még nincs tel­jesen rendben. Reméljük vasár­napra harcképes lesz. Solymosi is sérüléssel bajlódik. A jeles játékos csütörtökön azonban már edzett. Kocsis pihen, sérült lábát ápolják. A szerdai BTC elleni mérkőzésen sérült meg. A Győri ETO ellen pályára lépő tizenegy a következő játé­kosokból kerülhet ki: Rapp, Hernádi, Solymosi, Kincses I., Kincses II., Tóth I., Kocsis, Kon- rá_d I., Rónai, Máté, Kardos, Daka, Zombori. Sokan már eltemették a Dó­zsát. A szurkolók egyrésze pesz- szimista, a vezetők azonban bi­zakodók. — Nagyon időszerű lenne, ha a fiúk végre kilábalnának a hullámvölgyből. Az ETO-nak legalább két gólt kell rúanunk, ha mind a két pontot Pécsett akarjuk tartani — mondotta Szekeres Ambrus. — Reméljük, annyi balszerencse után kijön a lépés és nyerni fogunk. Kosárlabda NB I. Szigetvár—PVSK megyei rangadó RÖVIDEN KÉZILABDA MEGYEBAJNOKSAG. Férfi csapatok: Nagyharsány—Bányász II. 20:20, Ércbányász II.—István-akna 20:26, PEAC—Sikiós ifi 24:21, Szent­lörinc—Kesztyűgyár II. 21:20, Tanár- j képző—Beremend 42:21, Boly—Me- I cseknádasd 29:20. Női csapatok: í Nagyharsány—Bányász II. 12:8, Kesz- ! tyügyár—István-akna 10:9, PEAC— | Spartacus 12:5, Komló—BTC 21:16, j Sellye—Szigetvár 7:5, PEAC—Nagyhar- j sány 13:11. A női csapatoknál a Kesz- I tyűgyár, a férfi csapatoknál az István- j aknai Bányász áll a bajnokság élén. HÁROMTUSA A Pécsi Sportiskola rendezésében tartották meg az ál­talános iskolások háromtusa ver- J senyét. Tizenkét iskola küldte el ta­nulóit, és ezek közül is kiemelkedett a Köztársaság téri, Acsády és a Ka­rikás utcai általános iskola nagy létszámú és igen jó képességű csa­pata. Az úszás és a futáson kívül most első ízben versenyeztek az ál­talános iskolások légpisztollyal, mely igen sok tehetséges tanulónak adott lehetőséget képességeinek bizonyítá­sára. Egyénileg Pethes Zoltán, a Ber­csényi utcai általános iskola tanu­lója nyújtót* kiemelkedő teljesítményt, de jól szerepelt még Fülöp Péter (Jó­kai) és Csonkics Károly (Acsády u.), akik megnyerték korcsoportjukban a j versenyt. ! KOSÁRLABDA. Az NB lll-ban a I Komlói Bányász női csapata egymás után nyeri mérkőzéseit. Nem véletle­nül állnak a bajnoki táblázat élén, A fiúknál ismét változott a helyzet. A Pécsi Postás, mely a PEAC Szekszárd- tól elszenvedett veresége után, felzár­kózott a vezető egyetemistákhoz, most ismét leszakadt. A postások sem bír­tak a jó formába lendült Szekszárd­ijai. T ATLÉTIKA. A Honvéd hétközi nem­zetközi versenyén öt pécsi és kom­lói atléta ért el figyelemreméltó ered­ményt. Férfiak: 800 m.: 5. Kiss dr. (PVSK) 1:50.1, 1500 m.: 4. Honti (PVSK) 3:45.5, 5000 m.: 4. Homoki (Komlói Bányász) 14:16.2, távolugrás: 4. Németh (TF) 717 cm. A Komlói Bányász belgrádi győzelme még mindig beszéd­téma a szurkolók körében, bár az MTK elleni mérkőzés is élén­ken foglalkoztatja a sportem­bereket. Vajon a kék-fehér gár­da meg tudja-e ismételni a Crvena Zvezdával szembeni jó teljesítményt. Erre várják a vá­laszt a komlóiak. — Értem a kérdés lényegét — mondotta Lantos Mihály. — j A mai összetételű MTK ellen győzelmet várnak tőlünk, s ez érthető. Őszintén szólva Palics- kó csapatából csak két-három játékost ismerek. A papírforma szerint nyernünk kellene. Ez per­sze nem les? könnyű! A kupa- mérkőzés nagy csatája, a vizes, mélytalajú pálya és a hosszú utazás sokat kivett a játéko­sokból. — Tehát mit vár? — Számszerű eredményre nem tippelek. Az biztos, nagy küzdelem lesz. Várható, hogy a fővárosiak mindent elkövetnek a győzelem érdekében. Remélem, hogy a mi labdarúgóink is ha­sonlóan cselekszenek majd. — Milyen összetételű együt­tes kezd? — Nincs szándékomban vál­toztatni, tehát az a csapat kezd, amely szerdán a jugoszláv fővá­rosban is pályára lépetté: — Buus — Lazaridisz, Kovács, Makray, Csordás — Horváth, Solymosi, Orsós — Bordács, Ju­hász, Bencsik. A Bányász labdarúgói pénte­ken két foglalkozáson vettek részt. Szombaton egy könnyű edzést követően a kora délutá­ni órákban indulnak Budapestre. V. L Belgrádi mozaikok Kettős forduló Kettős fordulót bonyolítanak le a kosárlabda NB I. férfi és női csapatai. A PVSK férfi és női és Szigetvár női csapataira nehéz percek várnak. A mér­kőzések közül kiemelkedik a Szigetvár-PVSK megyei női rangadó. A két csapat szom­baton, ma délelőtt 10 órakor méri erejét össze Szigetváron. Tavasszal 58:51 arányban Pécsett a szigetváriak nyertek. Mi lesz most az eredmény? Két fordulót játszottak az őszi idényből, a szigetváriak mérle­ge két vereség, a PVSK-é egy győzelem, egy vereség.- Az Előrétól és a Videoton­tól elszenvedett vereség után szombaton délelőtt ellenünk feltétlenül javítani szeretnének a szigetváriak — mondotta Mán­iái Zoltán, a PVSK edzője. - A mi csapatunk jó formában van, ezt Pozsonyban a vasutós EB-n, azt megelőzően Szigetváron a Zrínyi Kupán, de most legutóbb a TF és a Spartacus ellen is igazolta. A bajnoki táblázaton a szi­getváriak jobb kosárarányukkal megelőzik a pécsieket, de pont­számban a vasutasok beérték riválisukat. A Szigetvár 7., a PVSK 9., a két baranyai csapat közé ékelődik a BEAC, mely ugyancsak 22 ponttal rendel­kezik.- A mostani hétvégi kettős fordulóban minden bizonnyal mégváltozik majd a három csa­pat közötti sorrend - mondotta Mánfai Zoltán. - A szigetvári szombati mérkőzésünk után Eger csapatát látjuk vasárnap vendégül Pécsett, a szigetváriak vasárnap Kecskeméten szere­pelnek. Riválisunkra a papír­forma szerint nehezebb mérkő­zések várnak. A PVSK férfi csapata is két­szer pályára lép a hét végén. Szombaton a vasutasok Kecs­keméten játszanak, vasárnap Pécsett Baját fogadják. — Nagyon bíztam, hogy sike­rül nyernünk Budapesten a Cső­szerelők ellen. A kezünkben volt a mérkőzés, de a fiúk a haj­rában visszaestek. Most vasár­nap Baja legyőzésével kárpó­tolhatják magukat és szurkoló- táborukat — mondotta Erdősi Lajos, a csapat edzője. Kupakrónika Pénteken Belgrádban 65 eu­rópai labdarúgó klubcsapat volt érdekelt a BEK, a KEK és az UEFA Kupa 1971—1972. évi küzdelemsorozatának második sorsolásán. A rajthozállt 4 magyar együt­tesből az U. Dózsa, a Ferenc­város és a Vasas számára volt érdekes a sorsolás. Magyaror­szágon még egyáltalán, vagy csak nagyon ritkán szereplő csapatokat kaptak, s miután mind a három magyar együttes október 20-án idegenben kezd, november 3-án (valószínű, hogy másodikára vagy negyedikére helyeznek mérkőzést), jó labda­rúgó csemegéhez jut a magyar közönség. A BEK-ben, az U. Dózsa a spanyol Valenciával csap össze, míg az UEFA Kupában a Va­sas a skót St, Johnstone-val, a Ferencváros pedig az Atletico Madrid—Panionios Athén mér­kőzés győztesével küzd a to­vábbjutásért EGYMILLIÓ DOLLÁROS AJÁNLAT Villanyfénynél edz a Komló. A tartán futópályán megjele­nik Miljan Miljanics, a Zvezda edzője. Pillanatok alatt kis cso­port alakul ki körülötte. Rep­kednek a kérdések felé, ő min­denre válaszol. Egy kérdésnél azonban szerényen nemet int fejévet. Markovics menedzser segítségünkre siet és mondja: — A mexikói vb. előtt felkeres­ték Miljanicsot a brazil veze­tők. Kérték, hogy vállalja el az edzőséget a brazil válogatott­nál. Három hónapra 100 ezer dollárt kap. Ha Brazília világ­bajnok lesz, egymillió dollár a jutalom. Miljanics nem vállal­ta. De miért? Széttárja a karját, a pályára mutat és mondja: — Hát itt lehet hagyni ezt a stadiont? Huszonöt éve van a Crvena Zvezdánál. DZSÁJICS Szerény, nagyon szimpatikus sportember. Igaz, ő már sze­rény lehet, hisz félmillió dollárt ígértek neki csak egy aláírá­sért. Izgatottan vártuk a játékát. A világ legjobb balszélsőjét nem mindennapi esemény egy az egyben látni. Csodálatos a technikája, bá­mulatos amit művel parányi te­rületen. Aztán feltűnik, hogy egy lövés vagy beadás után keserves arccal indul visszafelé. Szünet után már nem is jön ki a pályára. A mérkőzés után tudjuk csak meg, hogy súlyos derékbántalmai vannak, VASFEGYELEM A Crvena Zvezda a mérkőzé­sek előtti napokat edzőtábor­ban tölti. Ilyenkor megszakad a játékosok kapcsolata a kül­világgal. Még telfonálniuk sem szabad. Egyébként a harminc fős keretből csak hárman nő­sek. És ha igaz, amit az egyik belgrádi lap ír, akkor már any- nyian se. A tudósítás szerint Dujkovics kapusnak pár nappal ezelőtt volt a válópere. Talán éppen arra gondolt Bencsik góljánál. KAPUSSORS Buus kiábrándítóan védett Komlón a 7:2-nél. Belgrádban jóvátett mindent. Métereket úszott a levegőben, védett láb­bal, lejjel, váll-lal. A szünetben a jugoszláv újságírók azt kér­dezték, hogy új kapust igazolt a Komló? SZÉP VOLT, FIÚK! A zuhogó esőben a lelkes komlói szurkolók végigtrombi­tálják, kiabálják a mérkőzést. Pár perccel a befejezés előtt rákezdenek: „Szép volt, fiúk!" Valóban szép volt. Olyan este volt, amikor nemcsak a csapat, hanem a szurkolók is jelesre vizsgáztak. Lázár Lajos Súlyemelő világcsúcs Kijevben a szovjet Adam Gnatov lepkesúlyú nyomásban 115 kilóról 115.5 kilóra javította ez év július 16-án felállított világcsúcsát Limában a magyar Holcz- reiter Sándor ugyanabban a fogásnemben 120 kilós ered­ményt ért el, de ezt nem hite­lesítették. RÁDIÓ, r TELEVÍZIÓ SZÍNHÁZ MOZI „Megtört a jég11 Olaszországban A röplabda Európa-bajnok- ság utolsó előtti fordulójában, Olaszországban a női hatos döntőben a magyar válogatott megszerezte első győzelmét: 3:0 arányban bizonyult jobbnak az NDK együttesénél. A férfi csapat gyenge szereplése azon­ban tovább tart, a negyedik fordulóban Románia ellen mér­kőztek és 3:1 arányban kikap­tak. A két magyar csapat ed­digi szereplése tehát a döntő­ben: 7 vereség és ezzel szem­ben mindössze egy győzelem. A döntő állása: Férfiak: 1. Szovjetunió 8 pont 2. Csehszlovákia 6 pont 3. Románia 6 pont 4. NDK 4 pont 5. Lengyelország 4 pont 6. Magyarország 0 pont Nők: 1. Szovjetunió 8 pont 2. Csehszlovákia 6 pont 3. Lengyelország 4 pont 4. Bulgária 4 pont 5. Magyarország 2 pont 6. NDK 0 pont FISCHER NYERTE AZ ELSŐ JÁTSZMÁT Buenos Airesben, a San Mar­tin színházban csütörtökön este zsúfolt nézőtér előtt kezdődött el a Fischer (amerikai)—Pet- roszjan (szovjet) sakkvilágbaj- nok-jelölti döntő. Fischer vezette a világos bá­bukat A szicíliai védelmű játsz­mában a megnyitásban Pet- roszjan újítást alkalmazott, s a 12. lépésig pozíció előnyre tett szert. A folytatásban Fischer ki­egyenlítette a játszmát, s aztán fokozatosan túljátszottá ellen­felét. Petroszjan a 40. lépésben feladta. SZALONIKI: Az európai por­tyán lévő mexikói labdarúgó válogatott 10 000 néző előtt 1:0 (1:0) arányban győzött Görög­ország válogatottja ellen. A ta­lálkozó egyetlen gólját a 22. percben Boras lőtte. Á hét vége sportműsora SZOMBAT, OKTÓBER 2. Labdarúgás: NB I. B mérkőzés: Pécsi Bányász—Zalaegerszegi TE, Pécsújhegy, 14.30. NB II. mérkőzés: PVSK—Savária Cipőgyár (Szombat­hely), PVSK pálya, 14.00. NB III. mérkőzések: Pécsi BTC—Volán 12-es (Szigetvár), BTC pálya. 15.00. Megye­bajnoki mérkőzés: Pécsi Gázmű— Mágocs, Kokszmű pálya, 14.30. Birkózás: NB II. kötöttfogású csb. mérkőzések: Ganz-MÁVAG, Csepel, ÉTI és PVSK együttesei részvételével, PVSK csarnok, 17.00. Kosárlabda: NB I. mérkőzések: Szi­getvári ÁFÉSZ—PVSK nők, Szigetvár, 10.00. Modellezés: Körrepülő modellek Dunántúl Bajnoksága, Üjmecsekaljá, körrepülő pálya, 10.00. Röplabda: NB II. mérkőzések: PEAC —Kaposvári Dózsa, férfiak, Ifjúsági stadion, 15.00, PEÁC—Kaposvári Va­sas Izzó nők, Ifjúsági stadion, 15.00. Teke: NB II. mérkőzés: Baranyai Építők—Dorog, férfiak, Űjmecsekalja, Építők csarnok, 16.00. Torna: Területi felnőtt női és férfi III. o. egyéni bajnokság, Tanárképző Főiskola, 15.00. VASARNAP, OKTÓBER 3. Labdarúgás: NB I. mérkőzések: Pécsi Dózsa—Rába ETO, PVSK pálya, 14.30, MTK—Komlói Bányász, Buda­pest, 14.30. NB II. mérkőzés: Pécsi Ércbányász—Szekszárdi Dózsa, Üjme- csekalja, 10.30. NB III. mérkőzések: PEAC—Bonyhád, Pécsújhegy, 10.30, Mohácsi SZTE—Honvéd Steinmetz SE Mohács, 14.30, Máza-Szászvári Bá­nyász—Barcsi SK, Szászvár, 14.30. — Megyebajnoki mérkőzések: Boly— Pécsi Ércbányász II., Boly, 15,00, Fstván-aknai Bányász—Sásd, Pecs- szabolcs, 14.30, Vasas II. Bányász— Véménd, Vasas II. Bányatelep, 14.30, Pécsi Bányász II.—Véménd, Vasas II. Bányatelep, 14.30, Pécsi Bányász II.— Siklós, Pécsbányatelep, 10.00, Sziget­vári Kinizsi—Pécsi Kinizsi, Szigetvár, 10.45, Szigetvári Cipőgyár—Pécsi Va­sas, Szigetvár, 10.30, Beremend— Töttös, Beremend, 13.45. Atlétika: Baranya Kupa döntők, Tüzér utca, 10.30. Birkózás: NB II. kötöttfogású csb. a Ganz-MÁVAG, Csepel és PVSK együtteseinek részvételével, PVSK csarnok, 10.00. Kézilabda: NB I. mérkőzések: Pé­csi Bányász—Csepel, nők, Pécsújhegy, 10.00, Pécsi Bányász—Szondy SE, fér­fiak, Pécsújhegy, 11.00. NB II. mér­kőzések: Pécsi Kesztyűgyár—Bp. Te­lefongyár, férfiak, Postás pálya, 10.00. Kosárlabda: NB I. mérkőzések: PV­SK—Egri Tanárképző, nők, PVSK csarnok, PVSK—Baja, férfiak, PVSK csarnok, 11.10. Modellezés: Körrepülő modellek Dunántúl Bajnokság, Újmecsekalja, körrepülő pálya, 8.00. Sportlövészet: Béke Kupa XI. for­duló. MHSZ lőtér, 8.00. Röplabda: NB II. mérkőzés: Pécsi VM Élelmiszer—Főkert HSC, nők, If­júsági stadion, 11-00. Tájékozódási futás: Megyei váltó­bajnokságok, Abaliget térségében, rait a barlangtól 8.00. Teke: NB II. mérkőzés: Pécs? BTC —Győri Lenszövők, nők, BTC pálya, 9.00. Torna: Területi felnőtt női és férfi 111. ©. egyéni bajnokság. Tanárképző Főiskola, 9.00. Mecseki túrák Október 3-őn a Pécsi Vörös Meteor szervezi a túrát. Találkozás: a Kos­suth téren a 34-es autóbusz-megálló­nál. 7.25 órakor. Útirány: Dömör- kapu, Kisrét, Melegmányi völgy, Ba­rátság forrás. Rigó-kát, Pécs. Visz- szaérkezés Pécsre kb. 16 órakor. Tá­volság kb. 9 kilométer. Költségek: 6 forint. (Könnyű túra, amely a Me­csek egyik legszebb völgyén, a Me- legmányi völgyön halad keresztül.) Tú rávezető: Hack József. A KOSÁRLABDA NB I. Állasa Nőt CSAPATOK 1. TFSE 15 15 — 920: 699 30 2. MTK 15 12 3 1032: 742 27 3. BSE 15 12 3 1044: 772 27 4. Videoton 15 11 4 984: 824 26 5. VM. Egyetért. 15 10 5 943: 817 25 6. Kecskemét 15 8 7 864: 838 23 7. Szigetvár 15 7 8 842: 864 22 8. BEAC 15 7 8 867: 895 22 9. Pécsi VSK 15 7 8 906: 932 22 10. FŐKÉRT HSC 15 5 10 757: 846 20 11. Szfv. Építők 15 3 12 796: 990 18 12. Bp. Spart. 15 3 12 759: 996 18 13. Eger 15 3 12 660: 979 18 14. BKV Előre 15 2 13 877:1057 17 FÉRFI CSAPATOK 1. Bp. Honvéd 14 14 — 1270: 874 28 2. Csepel 14 12 2 1048: 818 26 3. Sopron 14 9 5 1208:1065 23 4. MAFC 14 8 6 1103: 989 22 5. Baja 13 8 5 982: 913 21 6. G.-MAVAG 13 8 5 1005: 965 21 7. Kecskemét 14 7 7 897: 956 21 8. BSE 14 7 7 1064:1010 21 9. Csőszerelő 14 6 8 999:1086 20 10. Videoton 14 4 10 909:1082 18 11. V. Izzó 14 4 10 868:1000 18 12. Pécsi VSK 14 4 10 1050:1248 18 13. Diósgyőr 14 2 12 938:1143 16 14. Oroszlán, M 2 12 949:1141 W SZÍNHÁZ Kamaraszínház: Nem tudni hogyan (este 7 órakor), Somlai „A”-bérlet. MOZI Park: A nagy zsákmány (4, i*7, f9 — felemelt helyári). Petőfi: Ragyogj, ragyogj csillagom (4. 6, 8). Kossuth: Sötét pillanat (10, 12, 7, 9). A nagy zsákmány /(f3, hn5 — felemelt helyári). Gyárváros: Katonazene (4). A halál erődje (6). 16 éven felül! Mecsek- alja: özvegy, aranyban (5, 7). —- Pécsszabolcs: Hahó, öcsi I (10, 3^ 5, 7). Vasas II.: Maigret felügyelő csapdája (f6). Harkány: Dél csilla­ga (7). Mohács: Forró éjszakában (6, 8). Sellye: Ködös éjszaka (7). Siklós: A medveember (7). Sziget­vár: A szicíliaiak klánja (8 — fel­emelt helyári). 16 éven felüli RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. Időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Orvosi taná­csok. Kb. 7.50: Múzeumi híradó. — 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsor- ismertetés. 8.15: Színházak és mozik műsora. — 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Nóták. — 9.16: Kónya Sándor operettdalokat énekel. 9.28: Herbert von Karajan vezényel. Közben 10.00— 10.05: Hírek, időjárás. 10.41: A pénz­ember. Rádiójáték. 11.33: Wagner: A walkür — az I; felvonás zárójele­nete. 12.00: Déli krónika. — 12.20s Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódia- koktél. 13.50: Pesti mániák. Várkonyi Endre írása. 14.00: Louis Armstrong felvételeiből. 14.10: Hétvégi külpoli­tikai figyelő. 14.25: Új zenei újság. 15.00: Hírek. 15.05: Kis magyar nép­rajz. 15.10: Csak fiataloknak 1 Kom­játhy György tánczeneműsora. 15.55: Rádióreklám. 16.00: 168 óra. Közben 17.00—17.05: Hírek, időjárás. 17.30: Apaszív. Részletek Mesterházi Lajos regényéből. 18.00: Hírek, időjárás. 18.07: Új lemezeinkből. 18.58: Hall­gatóink figyelmébe! — 19.00: Esti krónika. 19.25: Töltsön egy órát ked­venceivel! — 20.25: A világirodalom humora. 20.54: Esti pihenő — muzsi­kával. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: Táncoljunk! 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—1.58: Melódia­koktél. Közben 0.55—1.00: Hírek, idő­járás. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. — 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Cho- pin-zongoraművek. — 8.45: Hatok és Tizek (ism.). 9.00—9.30: A hét mű­sorából: 9.00: Lemezmúzeum. 9.20: Az élő népdal. 9.30: Jacques Douai énekel, a Rokokó együttes játszik. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00: A zene hullámhosszán. Köz­ben 11.00—11.05: Hírek, időjárás. — 11.50: Egy szép napon. Versek. 12.00: Térzene a Halászbástyáról. — 12.30: Mozart: A-dúr hegedűverseny. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Nevelés és önnevelés — hazaszeretetre. 13.33: Hangszerszólók. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—15.00: Napra­forgó. A Gyermekrádió órája. 15.00: Gondolatok a családról. Hermann István írása. 15.15: Kórusmuzsika. — 15.25: Falvakban, mezőkön. — 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: Orvosi tana- I csők (ism.). 16.10—17.30; A hét mű- I sorából; 16.10; Kortársaik. — 16.50: J Népzenei magazin. 17.30: Kíváncsiak Klubja. 18.20: Közvetítés a Csepel— Diósgyőr bajnoki labdarúgó-mérkő­zésről. 18.50: Operettrészletek. 19.25: Holnap közvetítjük. 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti krónika, II. 20.25:' ÚJ könyvek. 20.28: Az MRT népi zenekara játszik, Gaál Gabri­ella és Domahidy László énekel. — 21.03: Az áruló. Elbeszélés. 21.50: Amíg a színdarab találkozik a kö­zönséggel. 22.05: Gluck: A rászedett kádi. Egyfelvonásos opera. — 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Zenekari mu­zsika. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RÁDIÓ 16.00: Hírek, Időjárás. — 16.05: A dzsessz kedvelőinek. — 17.05: ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.07: Hanglemezparádé. Könnyűzene. — 19.00: Fenyves Lóránd (hegedű) és Anton Kuerti (zongora) Beethoven- hangversenye a kanadai Jeunesses Musicales fesztiválon. 19.59: Beverly Sills énekel. 20.23: A magunk sze­génysége. Elbeszélés. 20.43: A Bajor Rádió szimfonikus zenekarának hang­versenye. 22.00: Életem, emlékeim. Csuka Zoltán vallomása. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor. Szabad szombat. Zenés összeállítás 18.35: Beszéljünk róla! Rózsa László jegyzete 18.40: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Baranyán ét. — Hírek, tudósítások, 19.30: Német nyelvű műsor. Dalban, riportok. Hallgatóink kérésére. Zene l versben a szüretről. Neue Zeitung I előzetes. Szombat esti muzsika l 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV. 9.30: Műsorismertetés 9.31: A divat. Szovjet kfsfTlm (Ism.) 9.50: Mi újság? (ism.) 10.10: Gyilkosság opera után. Ma­gyarul beszélő NSZK film (ism.) 11.40: Alba Regia napok — Videoton Interjazz-fesztivál, 1971 (ism.) 15.28: Műsorismertetés 15.30: Talpalatnyi föld. — Magyar film 17.00: Hírek 17.05: Reklámműsor 17.15: Ex libris. Látogatás Idsgraflka­gyűjtőknél 17.40: A Monitor. Nürnber . .. 18.20: A tenger titkai. Dokumentum­filmsorozat. — 11. Előrenyomulás a mélybe 19.10: Cicavízió 19.30: Tv-híradó 20.00: A perceim meg vannak szám­láivá. Mikes György ötperce 20.05: Egy férfi és egy nő. Magyarul beszélő francia film (14 éven felüli) 21.45: Budapesti művészeti hetek. — Delibes: Coppélia. Balettfilm 23.00: Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV. 13.10: Diplomások (Ism.). 14.00: A jugoszláv asztalitenisz egyéni bajnok­ság döntője. 15.15: Jugosz'áv asztali- tenisz csapatbajnokság. 17.45: Hang­verseny zenekarra és szólistákra. — 18.30: Borongás ősz. 19.20: Felvevő­géppel a világon át: Ausztrália. — 20.35: Népdalok és népi táncok. — 22.20: Egy játékfilm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom