Dunántúli Napló, 1971. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-10 / 213. szám

2 DUNANTOL! NAPLÓ 1971. szeptember 18. 24 ora a nagyvilágban Kádár János, Losonczi Pál és Fock Jenő fogadta a francia külügyminisztert Tito beszéde egy zágrábi gyárban Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön délelőtt hi­vatalában fogadta a hazánk­ban hivatalos látogatáson tar­tózkodó Maurice Schumann francia külügyminisztert. A francia vendéget a Parla­mentben fogadta Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, s Maurice Schumann hivatalában kereste fel Fock Jenőt, a Mi­nisztertanács elnökét. A szívélyes légkörben lezaj­lott látogatásokon — amelye­ken e két ország közötti kap­csolatok fejlesztésének lehető­ségeit, valamint az időszerű nemzetközi kérdéseket tekintet­ték át — különös jelentőséget tulajdonítva az európai bizton­sági konferencia összehívásá­nak — jelen volt Péter János külügyminiszter és Mód Péter, hazánk párizsi nagykövete, to­vábbá Jacques de Beaumar- chois, a külügyminisztérium po­litikai ügyek igazgatója, Paul Lemerle kabinet főnök és Ray­mond Gastambide, a Francia Köztársaság budapesti nagykö­vete. L. Brezsnyev Párizsba utazik- Moszkva: A TASZSZ jelentése szerint Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára október 25-e és 30-a között hivatalos látogatást tesz Franciaországban, Pompidou és a francia kormány meghívásá­ra. ♦ 4 RIO DE JANEIRO: Ojabb áldozata van a brazíliai „halál­brigádnak". Egy ismeretlen te­lefonáló bejelentése nyomán a rendőrség egy férfi felismerhe- tetlenségig összeroncsolt holt­testére bukkant a rio—santosi országút mentén. Ez volt a hír­hedt szervezet első akciója jú­lius óta. 4 NEW YORK: Letartóztattak «jár­dán New Yorkban egy jezsuita pa­pot. Azzal vádolják, hogy az «Imáit hónapban részt vett a New Yersey állambeli Camden városka katonai sorozóirodája ellen intézett támadás­ban. Húsz másik személyt, köztük há­rom papot már őrizetbe vettek az üggyel kapcsolatban. 4 VARSÓ: Gdanskban a Westerplatte félsziget csúcsánál épül a Balti-tenger legnagyobb kikötője. A tervek szerint a ki­kötő első részlegét 1974-ben ad­ják át rendeltetésének. A kikö­tőben 100—120 ezer tonnás ha­jók is rakodhatnak majd. B e I g r á d : A jelenleg Zágrábban tar­tózkodó Tito jugoszláv elnök megtekintette a horvát főváros egyik szerszámgépgyárát, majd az üzem dolgozói előtt rövid beszédet mondott. Egyebek közt hangoztatta: „társadalmunkban sok a probléma, akadnak kö­zöltük aggasztóak is, ilyen pél­dául a gazdálkodás kérdése. Nem azoknak a gyarapodása, akik gyárban dolgoznak, ha­nem azoké, akiknek semmi kö­zük a termeléshez, akik sem­mit sem adnak a társadalom­nak, csak kihasználják a ter­melőket, az anyagi javak lét­rehozóit. Egyszer majd felvet­jük nekik a kérdést: hogyan ju­tottak ennyi pénzhez, házhoz és villához? Meg kell tennünk ezt, különben kirívó aránytalanság keletkezik egy nem éppen kis réteg életszínvonalában, akik nem termelnek ugyan, mégis gazdagodnak. A körmükre kell koppintanunk és bizonyos in­tézkedéseket kell tennünk". Tito elnök beszédét így foly­tatta: „nem engedhetjük meg, hogy különféle elemek a köz­társaságok egymás elleni úszí- tására használják fel a nemzeti kérdés további rendezését... Dr. Tímár Mátyás Chilében KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Kádár János, az MSZMP KB első titkára, csütörtökön hivatalában fogadta a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Maurice Schumann (balold.) francia külügyminisztert. A képen (középen): Schumann magyar kollégája, Péter János. Maurice Schumann francia külügyminiszter csütörtökön sajtókonferencián találkozott a hazai és a külföldi sajtó képviselőivel a városligeti Gundel étterem dísztermében. Küzdelem flngeía Davis életéért San Rafael: Az Angela Davis ügyében illetékes bíró csütörtökön elutasította a védelemnek azt az indítványát, hogy ejtsék el a polgárjogi harcos ellen emelt vádat, tekintettel arra, hogy a vádemelő esküdtszék összetétele nem volt megfelelő. Az ügyvédek emellett javasolták: a tárgyalás színhelyét más­hová tegyék át, mivel a San Quentin börtönben augusztus 21-én lezajlott események olyan mértékben rontották a légkört, hogy lehetetlen biztosítani a pev tárgyilagos lefolyását. A vád elejtésére irányuló indítványt azzal indokolták, hogy az Angéla Davist gyil­kossággal, emberrablással és összeesküvéssel vádoló 19 tagú esküdtszékben a szegények és a kisebbségi csoportok nem voltak kellően képviselve. KS/D. NAPLÓ, TELEFOIC Black pool-ban ülésezik a Brit Szakszervezetek kongresszusa. Képünkön a főtitkár, Vic Feather referátumát mondja, amelyben élesen támadja a Heath-kor- mányt. A brit szakszervezetek állásfoglalása szerint London a Közös Piachoz való csatlakozás ügyében behódolt a francia kö­veteléseknek. Berlini megbeszélések Berlin: Csütörtökön délelőtt folyta­tódtak a megbeszélések dr. Michael Kohl, az NDK állam­titkára és Egon Bahr, az NSZK államtitkára, illetve dr. Günter Kohrt, az NDK államtitkára és Ulrich Müller nyugat-berlini szenátusi igazgató között. Mind­két megbeszélésre az NDK fő­városában került sor. 4- BERN: A négysávú ország­utak kivételével sebességkorlá­tozást vezetett be a svájci kor­mány az egész ország területén. A felső határ ezentúl 100 kilo­méter. Svájcban eddig nem volt érvényben hasonló korlátozó rendelkezés. 4 VIENTIANE: Kézigránátot dobott egy nyugalmazott laoszi tiszt szerdán egy Vientiane-i iskolára. Tizenegy 10 —12 éves gyermek és egy fiatal ta­nítónő súlyosan megsebesült, örült tette után a támadó öngyilkosságot követett el. 4 GAZA: Egymásba rohant két utasokkal zsúfolt autóbusz az Izrael által megszállt Gaza- övezet közelében. Kilenc sze­mély — köztük 5 gyerek — éle­tét vesztette, mintegy húszán megsebesültek. 4 CATANIA: Megkezdődött szer­dán a szicíliai Cataniában az euró­pai kereszténydemokraták kongresz- { szusa. A találkozót oz európai ke- ! reszténydemokraták szövetsége és az i Európai Parlament kereszténydemok- ; rata csoportja szervezte. A megnyitó beszédet Mariano Rumor, az Európai Kereszténydemokraták Szövetségének elnöke mondta el. 4 WASHINGTON: Leonard Bernstein Mise című alkotásá­nak bemutatójával szerdán hi­vatalosan megnyílt Washington­ban a John F. Kennedyről elne­vezett előadóművészeti központ. A gálaesten részt vett a néhai elnök édesanyja, Edward Ken­nedy szenátor és a család több tagja. 4 VARSÓ: Nguyen Thi Binh asz- szony, a Dél-Vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormányának külügyminisztere hivatalos lengyel­országi látogatásának negyedik nap­ján, csütörtökön Krekkóba érkezett. 4 KOBE: Kobeban befejező­dött a Tokyo Tanker Company japán cég számára épült 372 ezer 400 tonna űrtartalmú óriás tartályhajó gyártása. Az új hajó a világ legnagyobb vizijármű- vének számit. Hosszúsága 347, szélessége, 54, magassága 35 méter. 4 MONTREAL: A Nemzetközi Pol­gári Repülésügyi Szervezet égisze alatt megnyílt szerdán Montrealban a repülésjogi diplomáciai konferen­cia. A szeptember 23-ig tartó érte­kezleten megvitatják a polgári légi­közlekedés elleni erőszakos cselekmé­nyek különböző formáit és megelőzé­sük módszereit. Nixon kongresszusi beszéde Nixon elcfök a kongresszus két házának csütörtök déli együttes ülésén bejelentette, hogy az au­gusztus 15-én hatályba lépett ár- és bérbefagyasztás 90 napos időtartamát nem hosszabbítják meg. A 30 perces gazdasági tárgyú rendkívüli kongresszusi üzenetben az amerikai elnök történelmi és világpolitikai ke­retbe Helyezte a dollár védel­mére hozott intézkedéseit, s lé­nyegében eddigi programbeszé­deinek összefoglalását adta. 4 OTTAWA: A kanadai me­zőgazdaság tanulmányozására 9 napos látogatásra hattagú szov­jet küldöttség érkezett Ottawá­ba. 4 FRANKFURT: A dollár hely­zete a frankfurti valutatőzsdén szerdán kissé megszilárdult. A londoni és a zürichi valutatőzs­dén viszont kissé gyengült Fülöp herceg hazánkba látogat London : A királyi udvar csütörtökön hivatalosan bejelentette, hogy Fülöp edinburghi herceg, az angol királynő férje, szeptem­ber 16—19 között Magyaror­szágra látogat 4 BERN: A svájci óragyártó ipart erősen érinti a tízszázalé­kos amerikai importadó. Az Egyesült Államokba irányuló svájci óraexport már 1971 má­sodik negyedében 17,2 százalék­kal csökkent. 4 OSLÓ: A Ford Művek nor- véglai leányvállalata bejelentet­te, hogy az Európában gyártott Ford gépkocsik árai szeptember 8-tól kezdődően 2,7—3,9 száza­lékkal emelkednek. „A Bonnann-kacsa“ Moszkva: Egy nyugatnémet kiadóvállalat a közeljövőben szándékozik meg­jelentetni Reinhard Gehlen volt Wehrmacht felderitőtiszt — ké­sőbb a nyugatnémet kémszolgá­lat vezetője — emlékiratait. A nyugalmazott náci kém azt a „szenzációs leleplezést” akarja közhírré tenni, hogy Martin Bor- mann, a nürnbergi perben távol­létében halálraítélt hírhedt fa­siszta vezér — Hitler helyettese — valójában szovjet ügynök volt, s a harmadik birodalom össze­omlása után „menedéket” kapott volna a Szovjetunióban. A képtelen „szenzáció” kapcsán Jurij Kornyilov, a TASZSZ szemle- írója rámutat, egyáltalán nem véletlen, hogy a Springer kon­szern vezető lapja a Die Welt 25 000 dolláros összegért szerezte meg a Gehlen-féle történet köz­lési jogát. Ezek a körök ma, amikor Európában számos erő­feszítés történik a feszültség eny­hítésére, semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy gátat vessenek a folyamatnak. Váloga­tás nélkül folyamodnak nyilván­való hazugságokhoz, sőt a hitleri háborús bűnösök „tanúvallomá­saihoz*1 is. 4 LONDON: Anthony Wedg­wood Ben, a Brit Munkáspárt elnökhelyettese szerdán a Kínai Népköztársaságba utazott. 4 HANOI: A Laoszi Hazafias Front Központi Bizottsága memoran­dumot tett közzé, amelyben élesen elitéli az Egyesült Államokat, amiért laoszi agressziójához 20 000 thaiföldi zsoldost is felhasznál. 4 MIAMI: Óránként 160 ki­lométeres sebességgel száguld az Edith nevű hurrikán a Me­xikói-öböl partjai felé. Az ame­rikai előrejelző központ jelen­tése szerint még nem lehet pon­tosan megállapítani, hogy a partvidék melyik pontját veszé­lyezteti a „szörnyű hölgy”. Szerdán Oscar Mario Ches- cotta tábornok, ipari- és keres­kedelemügyi miniszter ebédet adott dr. Tímár Mátyás és kí- , sérete tiszteletére. Az ebéden I megjelent Eduardo V. Di Prisco, | a miniszter első helyettese, to- I vábbá Ernesto Bonsignore ipa­ri, Alfredo J. Girelli külkereske­delmi és Juan C. Villa belkeres­kedelmi államtitkár. Este Mátyás László, hazánk Buenos Aires-i nagykövete fo­gadást adott Timár Mátyás és kísérete tiszteletére. A fogadá­son megjelent Gustavo Malek oktatási és kulturális miniszter, a diplomáciai testület és a gaz­dasági, kulturális élet sok ve­zető személyisége. Timár Mátyás, a Miniszterta­nács elnökhelyettese este va­csorát adott a Buenos Aires-i Plaza Hotelban vendéglátója, Oscar Mario Chescotta minisz­ter tiszteletére. A magyar—argentin tárgyalá­sok hivatalos programja ezzel végétért. A tanácskozások so­rán — amelynek keretében a miniszterelnök-helyettes és kísé­retének tagjai magas szinten tárgyaltak az argentin kormány képviselőivel — áttekintették a két ország gazdasági kapcsola­tainak fejlődését és körvonalaz­ták a kereskedelmi együttmű­ködés kölcsönös érdekekre ala­pozott bővítésének lehetőségeit A magyar vállalatok elsősor­ban kikötői és vasúti berende­zéseket szállíthatnak, közremű­ködhetnek a gyógyszeripar és az állatgyógyászat fejlesztésé­ben, szóbakerült továbbá lám­pagyár szállításának lehetősé­ge és kooperációs együttműkö­dés a nyersbőr feldolgozására. Figyelembevéve, hogy az elmúlt években vásárlásaink számotte­vően meghaladták Argentínába irányuló exportunkat, kivitelünk növelése kölcsönös érdek, mert ez lehetővé tenné a magyar im­port további bővítését. A tárgyalások során argentin részről fontosnak ítélték hagyo­mányos áruik szállítása mellett ipari exportjuk növelését is. Csütörtökön helyi idő szerint a déli órákban - a magyar- argentin tárgyalásokat befe­jezve — Timár Mátyás és kísé­rete a chilei fővárosba utazott. Dél-amerikai körúton Tímár Mátyás, a Miniszterta­nács elnökhelyettese hivatalos látogatásra Argentínába, Chi­lébe, Peruba és Ecuadorba uta­zott. Látogatásának célja: ha­zánk és a meglátogatandó or­szágok közötti kapcsolatok erő­sítése, gazdasági együttműkö­désünk bővítése. ARGENTINA a kontinens mér­sékelt éghajlati övezetében fek­szik, Latin-Amerika legjelentő­sebb agrár-ipari tőkésországa. Az utóbbi időben jelentősen fejlődött az állami ipar: a kő­olaj- és érckitermelés, a gép- és a hajóépítés. A mezőgazda­ság magántulajdonos rendsze­ren alapul, a földterület 15 szá­zaléka szántó, a hazai összter­mék 15 százaléka mezőgazda- sági eredetű. Az ország kivite­lének 70 százaléka is innen származik. Az állatállomány fe­le a gazdaságok 1 százaléká­nak tulajdonában van. CHILE sajátos társadalmi fej­lődése alapján a világ érdeklő­désének középpontjában álló, az Andok gerince és a Csen­des-óceán partja között húzó­dó, keskeny (átlagos szélesség 175 km) 4300 km hosszú, válto­zatos éghajlatú ország. Az ipa­ri fejlődés alapja a fokozato­san állami ellenőrzés alá vont ércbányászat (rézérc, vasérc, salétrom) — amely a teljes kivi­tel 90 százalékát adja. A la­kosság egyharmada az ország­terület 12 százalékán végzett szántóföldi művelés segítségé­vel a nemzeti össztermék 10 százalékát szolgáltatja. Első­sorban gabonaféléket, gyümöl­csöket és ipari növényeket ter­melnek. PERU, az inkák egykori biro­dalmának központja, a Kordil- lerák legmagasabban fekvő szubtrópusi országa. A fokoza­tosan államosított kőolaj- és ércbányászat (nemzeti összter­mék előállításából 6 százalék­kal részesedik) mellett a nem­zetgazdaság legfontosabb ága, a nemzeti össztermék 20 száza­lékát adó feldolgozóipar, amely a gazdasági élet alapját képe­ző halászat termékeinek feldol­gozására épül. ECUADOR gyengén fejlett ográrország, a nemzeti jövede­llSSpfeSSfe JsCvMtos T"!f ; Y- I } <) B Í... ... ♦ ! w *2 •;>> :W ■f'-k-A'S J ÉA <*\ v ­■'j&db-. ****'+» )&***? i ■'*v * ) K-Z , ' Mm W-'-" V-V ■ '£>7.7 ■V~ VI .V \. fe / eoLflziA^ < j -O T > A'* ■» &'"V\ *! :: ínp'" -vVh ***** •>* ............i v *e • jmm 43%^: '-L • : <é hv. Ä • : ':v; , « **>> *>.« wM , - , S* . VötéF* /a' ~?T_ * V C «t« ■xx\ ^ Jft , “ '?És : ' éet*»■-:<; T VN' f xf \\ í*. j { i!K< I ..^ í kpi # Fssroäi A ■- ' > ,4, ?:í,W7 ;: ,fc, felárt . a '*.1 O &#i«r, 'ü rőt*.«lj«f f ifeiJSÍS-ií lem 34 százalékát a mezőgaz­daság adja, amelynek termé­keire a feldolgozóipara épüt. Gazdaságának rohamos fejlő­dését lehetővé teszi az utóbbi időben felfedezett kőolaj és rit­ka színesfémére lelőhelyek ki­aknázása, amelyet az ország el­maradott infrastruktúrája még akadályoz. Hazánk jelentős kölcsönökkel járul hozzá a fenti országok ki­termelő és feldolgozó iparának, valamint infrastruktúrájának fej­lesztéséhez. Bánya-, élelmiszer-, vegyipari és szerszámgépeket, kórházi és gyárberendezéseket, közlekedési eszközöket és gyógyszeralapanyagokat szállí­tunk ezekbe az országokba. Chiléből cellulózt, fát, rézércet, mezőgazdasági termékeket, Pe­ruból hallisztet, kávét, kábelt, Ecuadorból banánt, Argentíná­ból főleg bőrt importálunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom