Dunántúli Napló, 1971. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-05 / 209. szám
T97t. szeptember 5. DUNANTOLI NAPLÓ 5 Kerekasztal-beszélgetés a KGST Komplex Programjáról DUNÁNTÚLI NAPLÓ: A komplex program is érzékelteti: az út hosszú, s a megoldásra váró feladatok hatalmasak. Mi vár* ható a közeljövőben, melyek lesznek az első lépések? A gazdaságpolitika már nagyon régóta nemcsak a közgazdászok ügye. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXV. ülésszaka által elfogadott. s éppen egy hónappal ezelőtt teljes terjedelmében nyilvánosságra hozott komplex fejlesztési program ma napjaink egyik legtöbbet emlegetett, idézett, vitatott dokumentuma. A bukaresti tanácskozás, melyen a KGST tagállamok delegációi a miniszterelnökök vezetésével vettek részt, a szó legszorosabb értelmében világgazdasági, sőt világpolitikai esemény volt, olyan összejövetel, mely már az előkészítés időszakában jelezte, hogy sorsdöntő lesz a holnap szempontjából. A 22 éves KGST, melynek gyermek- és kamaszkori betegségeiről egy kicsit talán mindig többet beszéltünk, mint produktumairól, kinőtte a régi kereteket, s a komplex program most arra a kérdésre adott választ: hogyan tovább? Árucsere helyett integráció. Egy mondatban így lehetne megadni a választ a fenti kérdésre, a szakemberek és a közvélemény körében azonban joggal vetődik fel: mit jelent mindez konkrétan a mi számunkra, magyarok számára? És egyáltalán: milyen ütemben, módszerekkel és milyen anyagi-technikai eszközökre támaszkodva valósul majd meg ez az integráció? Vagy itt van egy másik kérdéscsoport: milyen szerepe volt hazánknak e program kidolgozásában? S miképpen befolyásolja majd ez az új típusú KGST egyik legféltettebb kincsünket, nemzetünk szuverenitását? — Gazdaság- politikai rovatunk kerekasztal- beszélgetése keretében ezekre a szinte mindenkiben felvetődő kérdésekre keresett választ. A beszélgetés résztvevői elméleti szakemberek, neves közgazdász-tanárok. Zinhóber Ferenc, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pécsi kihelyezett tagozatának tanszékvezető egyetemi tanára, Stámusz Árpádné, a Megyei Pártbizottság oktatási igazgatósága politikai gazdaságtan tanszékének vezetője, Báli József főiskolai tanár, Horváth Levente és Takács Béla egyetemi docensek. Lapunkat a beszélgetésen Békés Sándor gazdaságpolitikai rovatvezető képviselte. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: Mindenekelőtt beszélgessünk eg, kicsit magáról erről a szóról, illetve fogalomról: integráció... Báli József: A lényeg nagyon egyszerű. A nemzeti gazdaságok, termelőbázisok és szervezetek a fejlődés egy bizonyos fokán kezet nyújtanak egymásnak és összekapcsolódnak. Képletesen szólva: az egymással addig csak érintkező nemzetgazdaságok, illetve annak részei most már egységes szervezetet alkotnak. Horváth Levente: Az integráció eszméje hihetetlen karriert futott be. A gazdasági szakirodalomban a II. világháA magyar híradástechnikai ipar a világ élvonalában halad ború után tűnt fel ez a szó, s bár mi sokáig tagadtuk, hogy az integráció szocialista viszonyok között is lehetséges és szükséges, ma a mi közgazdászaink is egyértelműen ebben látják a jövő útját. Nem véletlen persze, hogy ez a fogalom nálunk csak most kezdi meg hódító útját. Az integráció bizonyos fejlettségi színvonalat tételez fel, s persze azt, hogy az integrációban érdekelt országok közel azonos technikai-tudományos és kulturális színvonalat képviselnek. A KGST elmúlt húsz esztendejének főérdeme éppen e színvonal elérése, illetve a tagországok közötti színvonal-különbségek erőteljes mérséklése. integráció egyébként jellegzetesen a kis és közepes országok útja, azaz az egyetlen olyan út számunkra, mely a versenyképesség eléréséhez vezet. Az önellátás — hiú ábránd. Egyetlen ország, még a legnagyobbak sem képesek mindent előállítani, s pláne nem világszínvonalon. Az integráció lehetővé teszi a szellemi kapacitások és anyagi eszközök koncentrációját, megnöveli a piacot, azaz a sorozatokat, s ezáltal fokozza a gazdaságosságot. Ma már minimálisan 100 millió lakosú gazdasági egységnek kell lennie a versenyképességet biztosító piacnak, perspektivikusan azonban csökkenését — itt mindig kölcsönösségre gondolok —, már eleve olyan mumusnak tekintenénk, amire gondolni sem szabad. A nemzetek nem légüres térben élnek, nincsenek az abszolút elszigeteltség és függetlenség állapotában, sőt megfigyelhető, hogy a gazdasági fejlődés együtt jár a nemzeti gazdaságok kölcsönös függőségének fokozódásával. Hasztalan lenne védelmezni a nemzeti önállóság bástyáit a kölcsönös függőség ésszerű fokozásával szemben — mert ha ezt tennénk, objektív történelmi folyamattal próbálnánk szembeszállni. .. . Nem gondolkodhatunk azonban úgy sem, hogy a nemzeti önállóság problémája nem létezik... A mai történelmi periódusban a szocializmus termelőerőinek és termelési viszonyainak alapvető létformája a nemzeti gazdaság. A KGST csúcsán történő közös tervezéssel szemben olyan együttműködési alternatívát helyes választani, amelyben integrálódnak bizonyos funkciók az országok gazdasági kapcsolatának fejlesztésében, de amelyben alapelv marad a nemzeti önállóság, megmarad a nemzeti tervezés, a pénz- és hitelrendszer, a nemzeti költségvetés és gazdaság- irányítás. Ilyen felfogásban a gazdasági integrációt mintegy beépítjük az önálló nemzetgazdaságokba, a nemzeti érdekek találkozási pontján." DUNÁNTÚLI NAPLÖ: A komp- lex program nagy teret szentel a közös valuta problematikájának . . . Zinhóber Ferenc: Ez kulcskérdés a jövő szempontjából. Egy primitívebb fokon megfelelt a naturális árucsere-rendszer, ma azonban már a továbbfejlődés akadályozója. Az árukompenzáció csak két állam között képzelhető el, a jelen és a jövő azonban a sokoldalú kapcsolatoké. A program szerint a KGST-tagorszá- gok az 1972—74-es években megállapítják a nemzeti valutáknak a kollektív valutához és egymáshoz viszonyított arányait, majd 1976—79 között napirendre tűzik a tagállamok nemzeti valutája egységes árfolyamának kérdését. A terv Szovjet hőerőmű. A Szovjetunió segíti a baráti országokat Ol energiaellátásban DUNÁNTÚLI NAPLŐ: Vállalati körökben gyakran felvetődik a kérdés: az integráció erősödésével hogyan változnak majd a vállalati lehetőségek? Kormányközi, vagy vállalatok közötti kapcsolatokra épül majd az integráció? Báli József: A nemzeti tervek kidolgozása és koordinálása természetesen mindig állami feladat marad, s a kormányszervekre vár a legfontosabb hosszúlejáratú megállapodások előkészítése, megkötése is. Ugyanakkor megnövekszenek a vállalati lehetőségek: nemzetközi méretű kooperációba és specializációba kezdhetnek, ami különösen az úgynevezett hiánycikkek felszámolása vonatkozásában eredményezhet gyors sikert. Az integráció a kormányok, szervek, intézmények és vállalatok szintjén, azaz több szférában valósul meg, a vállalati lehetőségek kibontakozása szempontjából éppen ezért rendkívül nagy jelentőségű, hogy a társult országokban milyen ütemben növekszik a vállalatok önállósága? A szinte minden szocialista országban folyamatban lévő gazdasági reform üteme és eredménye tehát a továbblépés egyik előfeltétele. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: Az in- tegráció a „sebészi” beavatkozásokat is elkerülhetetlenné teszi. Újra kell értékelni a nemzetgazdaságok produktumait, s bizonyos termékekre, sőt ipartudományos kutatás, műszaki fejlesztés, gyár- és gyártmány- fejlesztés terén a versenyt. Minden országban azt kell fejleszteni, amihez a legjobbak az adottságok, aminek a legnagyobb múltja van, s amivel a legnagyobb sikereket érték el. Ugyanígy lesz a tudományos kutatás terén is. Nem vállalkozhat egyetlen ország, még a Szovjetunió sem minden téma egyidejű kutatására, fejlesztésére, pedig a Szovjetunióban él a világ tudósainak fele. A tőkének szabadon kell áramolnia, az ésszerűség diktálta elvek alapján. Közös beruházásokra van szükség, s nem arra, hogy például Magyarország is, Csehszlovákia is, Bulgária is egyidejűleg toldozza-foldozza szerszámgépgyártó iparát. Báli József: A közös fejlesztéssel kapcsolatos elképzelések kialakulóban vannak. Lengyel- ország a bányászat, bányagépgyártás, Bulgária bizonyos vasötvözet előállító gyárak, Románia olajipari berendezéseket gyártó üzemek, a Szovjetunió a nyersanyagtermelés és a vegyipar, az autó- és repülőgépipar, Magyarország a műszeripar, papíripar, Csehszlovákia pedig a különböző gépipari ágazatok nagy ütemű közös fejlesztésére számíthat más egyebek mellett. A szovjet autóipar termékei az egész világon elismerést volta nak ki szerint a nemzeti valuták egységes árfolyamának bevezetéséről 1980-ban döntenek — tehát meglehetősen hosz- szú még az idő, s ez az, amit én személyesen kissé aggódva veszek tudomásul. Az integráció, mely versenyképessé tehet minket a világpiacon, elképzelhetetlen közös valuta és vámrendszer nélkül, s ezek még távoli dolgok. A Közös Piac példája és sikerei szemléletesen mutatják, milyen lehetőségek rejlenek a nemzetközi erőkoncentrálásban és munkamegosztásban. Viccesen fogalmazva azt mondhatnám: nem az az igazán nagy baj, hogy még mindig nem tudtuk megoldani a lakáskérdést, hanem az, hogy csak most került elfogadásra ez a közös program. ágakra ki kell mondani, hogy ráfizetéses, életképtelen. Bizonyos termékek gyártását "rgyik vagy másik országban be kell szüntetni. Tehát profil-átrendezésre lesz szükség. Termékeket kell leadni, termékeket kell átvállalni Az egyes iparágak, gyárak, emberek szempontjából minden súlyos következményekkel járhat. ■ . Zinhóber Ferenc: Volt már ilyen termék-átadásra példa, s a szubjektív akadályok nagyobbak voltak, mint a műszaki-gazdasági jellegűek. Éppen azért megint csak azt tudom mondani: a jövő szempontjából rendkívül nagy jelentősége lesz annak, mennyiben sikerül megértetnünk és elfogadtatnunk a lehető legszélesebb körben az integráció eszméjét. Minden azon múlik, hogy sikerül-e belátnunk, hogy az egyes országok mindkevésbé képesek állni a minden irányú Horváth Levente: Az ipar területéről említenék néhány feladatot, melyek időrendben a legközelebb állnak hozzánk. 1971—73-ban kidolgozzuk — 2000-ig terjedően —, a tagországok energiaszükségletének prognózisát, s ugyanebben az időben előkészítünk egy szerződést a Szovjetunióval, melynek értelmében közös hasznosítású vasmű épül majd a Szovjetunióban. 1971—72-ben kell kidolgozniuk a tagállamoknak a technológiai szakosítás fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket. illetve a geológiai berendezések, fúrótornyok gyártásszakosítására vonatkozó terveket. Ugyancsak ebben az időben kezdődik az a nagyszabású kutatómunka, mely a kipufogógázok csökkentését, azaz a levegőtisztaság védelmét célozza. Legkésőbb 1973-ig javaslatokat kell kidolgozni a traktorok, főbb mezőgazdasági gépek gyártásszakosításának és kooperációjának elmélyítésére. 1971—75 folyamán ki kell terjeszteni az alapvető építőipari gépek és berendezések, illetve építőipari anyagok gyártásszakosításának programját — egyszóval a munka folyik. Nagy ugrásról egyébként nincs szó. A KGST, mely immár több mint két évtizede hatékonyan segíti a tagországok fejlődését, minden irányú előrehaladását, magasabb osztályba lépett. A Tiszai Vegyikombinát, a mezőgazdaság kemizálósának fontos bázisa Zinhóber Ferenc: Magam is rendkívül fontosnak tartom, hogy ezt a fogalmat a lehető legszélesebb körben ismerjék és fogadják el az emberek — s nemcsak a szakemberek! —, azt azonban szeretném már elöljáróban leszögezni, hogy még nagyon hosszú utat kell megtenni ahhoz, hogy az integráció reális tény, s elevenen ható erő legyen Közép-Európá- ban. A KGST mai szervezetében már fellelhetők az integráció csírái, egyelőre azonban azt kell mondanunk: még jó ideig az árucsereforgalom lesz a jellemző a tagországok gazdasági kapcsolataiban. A közös program kapunyitás egy új lehetőséget ígérő, magasabb szintű együttműködés felé, de mindenképpen mérsékelt program, mely messzemenően figyelembe veszi Közép-Európa sajátos helyzetét, a tagországok egymástól még mindig meglehetősen különböző gazdaságát, a nemzeti érdekeket és hagyományokat. Takács Béla: Én azt hiszem, azt is fontos lenne megjegyezni, hogy nem arról van szó, hogy amit eddig csináltunk a KGST-ben az nem jó, s valami egészen újat, mást kell kezdenünk. Az integráció az eddig alkalmazott együttműködési formákból következik. Itt van például a közös bank, a közös vagonpark, a több iparág vonatkozásában megvalósult termelésszakosítás. Ez már integráció, ezt kell kiteljesíteni. Az 300 millió körül van az optimális nagyságrend. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: A leg- különbözőbb megnyilvánulásokból, közleményekből széles körben köztudott, hogy hazánk le'kes híve ennek az egyesülési folyamatnak, s számos vonatkozásban kezdeményező is volt az új program kidolgozásakor ... Stámusz Árpádné: Ez helyzetünkből következik, abból a tényből, hogy külkereskedelemre orientált, nyersanyagban szegény, kis belső piaccal bíró ország vagyunk. Csak egyetlen adatot: népességünk a világ népességének 0,3 százalékát teszi ki, a világ-külkereskedelemből azonban 0,8 százalékkal részesedünk. Kezdeményező szerepünk összefügg azzal a ténnyel is, hogy sikeresen valósítjuk meg az új gazdasági mechanizmus főbb célkitűzéseit, azaz egyre** nagyobb szerepe van a gazdaságunkban a piacnak. Az integráció viszonyai között a gazdasági hatékonyság legfőbb mércéje a piac, pontosabban: a nemzetközi piac. KGST-n belüli együttműködésünk fő módszere eddig a kormányszintű koordináció volt, a jövőben ezt a módszert kiegészíti a piac, mint nagyerejű ösztönző. DUNÁNTÚLI NAPLÓ: Integráció — arai összeolvadás — és nemzeti függetlenség. Hogy hat az egyik a másikra, s egyáltalán : összeegyeztethető-e ez a két fogalom? Horváth Levente: A közős program nem írja elő államok feletti, döntési joggal bíró szerv létrehozását. Minden intézkedésben saját döntésük és helyzetmegítélésük alapján vesznek részt a tagországok — a legszigorúbb önkéntesség alapján. A nemzeti függetlenséget tehát semmi sem csorbítja. Mindennek ellenére helytelen lenne azt állítani, hogy az integráció viszonyai között nem növekszik a függőség. A gazdasági függőség már ma is tény, minden ország elkötelezett ezzel vagy azzal az országgal, ország-csoporttal szemben, s ez csak fokozódni fog. Természetesen kölcsönös függőségről van szó. Stámusz Árpádné: Nyers Rezső elvtárs ezzel kapcsolatban kifejtett véleményét szeretném idézni. „Nem lenne helyes, ha ... a nemzeti önállóság Árucsere helyett integráció V
