Dunántúli Napló, 1971. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-19 / 221. szám
8 DUNANTOt! NAPLÓ 1971. szeptember 19. A forrongó Közel-Keleten Á kétszázadik puccs felé Kemál Atatürk földjén Istanbul, az Aya Soiya Miután egyetlen óra leforgása alatt zsebemben - pontosabban: útlevelemben — volt a Várban lévő török, illetve a Rózsadombon található szír nagykövetség vízuma, néhány térképpel felfegyverkezve útnak indultunk minden turista álmainak földjére, a Közel-Keletre. 15 órás, pontosan 1000 km-es autóút után érkeztünk a bolgár határvárosba, Szvilengrádba, s a határtól pár méterre lévő, minden igényt kielégítő motelben gyűjtöttünk erőt a következő napok még nagyobb feladatainak megvalósításához. Másnap reggel pár perces vízumellenőrzés után törők földre léptünk. A határállomáson nem az ősi bizánci várossal, Hadrianopolisszal (a magyar történelemből ismertebb nevén Drinapoly), a mai Edirnével, az első „szultáni” fővárossal való találkozásra gondolok, hanem arra, hogy Magyar- országnak talán összesen nincs annyi határ- és vámőre, mint amennyi a ka- pikulei kis határállomáson szolgálatot teljesít (a valósághoz híven: ténfereg). Végülis hosszú-hosszú semmittevésre kárhoztatás után belépünk e „nyugati” országba (mert hiába vagyunk — a Szovjetuniót nem számítva — már itt Európa legkeletibb pontján, nekünk, keletieknek tudomásul kell vennünk, hogy ez mégis nyugat): ahol minden — a dzsámik, mecsetek és a leírhatatlan szegénység — a képzeletbeli, mesés Keletre emlékeztetnek. Az első török szultán, Murád fővárosát néhány órás víziút után magunk mögött hagyjuk, s megindulunk a nagy, fátlan, kopár ország belseje felé. Útközben nem tudnék nem emlékezni franciaországi tanulmányutam egyik, a területi tervezés problémáival foglalkozó komoly tudós, Michel Phllipponneau (Rennesi-i Egyetem) professzor szavaira, aki, mint a török kormány meghívott szakértője, elkészítette az európai országrész rendezési-fejlesztési tervét; miközben számolnia kellett a török kormány (amelynek elnöke ekkor ugyanaz az Ismét Inönü volt, aki harminc évvel korábban, mint Kemál jobbkeze, a Török Köztársaság első kormányának élén is állott) azon igényével, hogy a bolgár—török határ mentét „erdőtle- níteni" kell egy váratlan bolgár támadás veszélye miatt (ezt, ahogy a professzort megismertük, nem tréfaként mondta). Az út két oldalán sovány kecske- és juhnyájak legelésznek, sátrakban, földbevájt kunyhókban pedig emberek élnek (hivatalos adatok szerint még ma is több mint egy millió ember lakik földkunyhókban). És minden településnél: gyerek, gyerek. A népszaporulat, az elmúlt húsz év alapján, átlagosan 3% (tízszerese a magyar- országinak), akkor, amikor a nemzeti jövedelem növekedésének üteme alig haladja meg az évi három százalékot. Az országban megtett mintegy 5 ezer km-es út után elmondhatjuk, igaza volt Kemál Atakürnek — aki a félfeudális, militarista szultáni Oszmán Birodalomból politikai értelemben modern Törökországot formált —, hogy a legnehezebb a szívós, napi gazdasági munka, a legnemesebb és legnagyobb feladat az évszázadokon át kisemmizett, megalázott népet felemelni, s mint ankarai mauzóleumának szobor-alakjai mutatják: ő megpróbálta. De utódai — és különösen a legutolsó évtizedben — a Menderesz- kabinettől a mai Demirel-kormányig, a legkegyetlenebb módon fosztják ki ezt a már végsőkig agyonsanyargatott jobb sorsra érdemes népet. Törökországnak mind a 67 vilajetjében (kerület) és a városokban is, katonai közigazgatás váltotta fel a polgárit (a városok ki- és bevezető útvonalain ott állnak a géppisztolyos katonák, a „Kontroll” vagy „Szigorú kontroll" — „Állj" — táblákkal ékesített épületek mellett), A mai tösök kormány megvalósította — amit egyetlen NATO-beli szövetségese sem tartott kötelességének —, hogy a közvetlen, saját erejéből a NATO fenntartására fizetett hozzájárulása jóval meghaladja az összes állami kiadások harmadát, s a 14 tagország közül Törökország az egyetlen, ahol 20 év alatt ezek a kiadások több mint *‘z- szeresére növekedtek (míg pl. Angliában nem egész háromszorosára, Olaszországban alig négyszeresére), akkor, amikor az egy főre jutó évi jövedelem alig haladja meg a 200. falun (ahol a lakosság több mint 2/3-a él) a 100 dollárt, az 1000 török lírát (összehasonlításul: 1 liter szuperbenzin közel 2 líra). A nyílt katonai diktatúra bevezetésétől három hónap telt el, de mint Párizsban végzett an karai közgazdász ismerősöm elmondta, de még csak — polgári érte- letartóztatások óta nemhogy marxista, de még csak — polgári értelemben — haladó könyveket sem mernek olvasni. Sőt csak börtönbüntetés terhe mellett lehet nyilvános helyen pozitív hangsúllyal kiejteni pl. a kommunista párt vagy Lenin nevét (mellékesen jegyzem meg: Atatürk igen nagy tisztelője volt Leninnek). ’Törökország — Európa legszegényebb országa (tegyük mindjárt hozzá azt is: az ország területének túlnyomó része 1000 méter feletti szárcz, sziklás sztyepp). Az első pár km után tapasztaljuk: ami legjobban hiányzik, az a fa és a víz. Mint a gyerek, ki pihenni vágyik, úgy örülünk egy-egy megélő, mégoly kis árnyat adó fának is. A nagy szegénységnek mégsem ez az oka. Hiszen pl. búza-, rozs- és árpatermelése a világtermelésben a 6, helyet biztosítja számára, s igen előkelő helyen áll az ipari növények termesztésének világranglistáján is (elsősorban dohány, olíva, textilnövények, gyapot, napraforgó), de a szőlő, déligyümölcsök, valamint a mogyoró termesztésében is az elsők között van. Mezőgazdasága mégis nagyon elmaradott: a legfontosabb növényféleségek még a belső szükségletét sem fedezik. Cséplés idején utaztunk ke- resztül az országon, de egyetlen igazi cséplést (cséplőgéppel) láttunk, a legtöbb helyen (öszvérrel, lóval, szarvas- marhával vagy szamárral) nyomtattak vagy még ősibb módon, emberi erővel (cséphadaróval) teremtették elő a mindennapi életet. Növénytermesztéséhez hasonlóan állattenyésztése is rendkívül alacsony termelékenységű. Szinte az ország egész területén, mindenütt juh- és kecskenyójakkal (az értékes mohairt adó angorakecske-állomány megközelíti a 10 milliót, ami a világállomány majdnem felét jelenti), valamint nagy — de termetre-súlyra apró állatokból álló — szarvasmarha csordákkal találkoztunk. Az ország szarvasmarha-állománya kb. 13—14 millió darab. Kemál Atatürk tevékenysége eredményeképpen megkezdődött az ország iparosítása, de az elmúlt negyedszázadban, a két világháború közötti állapotokhoz képest — éppen az óriási hadikiadások miatt — alig van előrelépés. A külterjes mezőgazdaság kétszer nagyobb hányadát adja a nemzeti jövedelemnek, mint az ipar; s ugyanakkor az előbbi szektorból származik a kivitel majdnem 90%-a. Ugyanakkor ezen belül is nagyoki az aránytalanságok: az összes kivitel több mint 3/5-ét — egyenlő mértékben — a dohány, a gyapot s a dé'i- gyümölcsök adják. Persze, jól tudjuk, a fejlettségnek (vagy éppen a fejletlenségnek) sok összetevője van. A világ jelentős részét uralma alatt tartó török nép esetében pedig egy olyan paradoxonról is szó van, amely első hallásra meglepő. Az a Bizánc, amely egy évezredig képviselte a sötét középkorral szemben a haladást, ennek a Bizáncnak a helyére lépő Istanbul, 30 év híján pontosan fél évezreden keresztüli „fővárosnoklása" alatt (1923. október 29-ig) éppen a birodalmat megteremtő és fenntartó népet, a törökót nyomta el a legkegyetlenebbül. Úgy annyira, hogy a nemzeti ébredés, a nemzeti mozgalom éppen nála jelentkezett a legkésőbb, a táisa- dalmi-gazdasógi fejlettségi szintjét tekintve a legutolsó volt az Oszmán Birodalom népei között. Találóan állapították meg a kortársak Kemál forradalmáról, hogy az o törökök felkelése volt az „oszmánok" ellen. A mai Törökország területe több mint 3/4 millió km2, lakossága meghaladja a 35 milliót. Törökország mai területén, 4 évezred óta, különböző államok, birodalmak léteztek. Az ie. II. évezred első két harmada a hettita birodalom, míg az évezred utolsó és az első évezred első századai — a partmenti területeken — a görög városállamok (Jónia) kora volt. A két évszázadig tartó perzsa uralom után a hellenisztikus időszak következett kétszáz évig, ami után — majdnem fél évezredig — római provinciává válik (i. e. 133 - i. u. 324.). A IV. sz. elején a római császár, Nagy Konstantin, székhelyét az ősi Bizáncba helyezi, s a századvégen az ezeréves keletrómai (bizánci) birodalom fővárosává válik. A X. század körül kezdődik Kisázsiába a törökök letelepedése, akik — a XIII. és XIV. sz. fordulóján — Oszmán vezetésével folyamatosan kiterjesztik hatalmukat a mai Törökország egész ázsiai részére, sót a XIV. sz. közepén már Európába is letelepszenek. 1365-ben, miután Murad bej elfoglalja a mai Edirnét és felveszi a „szultáni" címet, megkezdődik a törökök hódító tevékenysége. Ennek első áldozata Konstantinápoly: 1453- ban II. Mohamed elfoglalja. Ezután Dél-Oroszországtól a Balkánon, Szírián és Egyiptomon át egész Algériáig több millió km3-t hódítanak meg; majd 1526 következik. Mohács után még Bagdad — s a Szigetvár alatt elhunyt II. Szulejmán alatt éri el az Oszmán Birodalom hatalma csúcspontját. Ahogy a birodalom felemelkedése, úgy bukása is hazánk földjén következik be. 1680-as évektől a hanyatlás egyre gyorsuló ütemben folytatódik, s 1917-re gyakorlatilag a mai területére zsugorodik. A magyar—török kapcsolatokat a múltban nemcsak a 150 éves török uralom, e sötét kor jelzi. A kapcsolatoknak vannak világosabb lapjai is: elég csak nyelvünk török eredetű ezernyi jövevényszavára vagy Rodostóra és Kütahyára gondolnunk (hazánk két nagyjának, Rákóczinak és Kossuthnak — s velük annyi másnak - törökországi száműzetésének helyére), Rodostóra, amiről Mikes, a legtovább itt élő száműzött azt írta, hogy már annyira szereti, hogy el nem felejtheti — Zágont. BENKE JÓZSEF (Folytatása csütörtöki számunkban.) BOLIVIA a 146 év alatt amióta független Spanyolországtól - csaknem 200 lázadást élt ót; egyedül a legutóbbi húsz évben 12 kormányt emésztett meg. A ma 4,5 milliós bolíviai nép tragédiája a - lakosságnak csak egytizede nem indián vagy mesztic és legjobb esetben is csak 40 százalék tud írni és olvasni —, 1545-ben kezdődött, amikor a spanyol hódítók Potosinál hatalmas ezüst lelőhelyeket fedeztek fel. Az Andokban fekvő állam uralkodó rétege azóta a bányászatból és földbirtokából él, míg a lakosság nagy tömege nem kapcsolódhatott bele a civilizáció fejlődésébe. Bolívia 1880-ban elvesztette a Chilével az atacoma-sivatagi salétrom-lelőhelyért folytatott háborút és ezzel a tengerparthoz vezető utat is. 1932-től 1935- ig bolíviaiak tízezeréi véreztek el a Paraguay ellen viselt Chaco-háború- ban, amelyet egy dzsungelért folytattak, mert ott nyersolajat gyanítottak, és mert a terület elnyerése megnyitotta volna az Atlanti-óceánhoz vezető vízi utat. Abban az időben a fiatal tisztek rajongani kezdtek Mussolini fasiszta államáért, amely úgy látszott, hogy rendet és társadalmi haladást ígér. Fiatal értelmiségiek —, köztük Paz Es- ternssoro, a későbbi elnök —, megalakították a Nemzeti Forradalmi Mozgalmat (MNR), amely a fasiszta ideológiát fokozatosan szocialistára cserélte fel, a bányászoknak jólétet és a koldusszegény mezőgazdasági munkásoknak saját földet ígért. 1952-BEN a mezőgazdasági munkások és a bányászok felkelése — a legvéresebb forradalomban, amelyet Latin-Amerika valaha átélt — az MNR vezetésével elsöpörte a régi rendszert. De az a veszély fenyegetett, hogy a bányák államosítása, a nagybirtokok felosztása és egy költséges szociális program bevezetése teljesen tönkreteszi az ország szűk gazdasági bázisát. De ismét fiatal tisztek voltak azok, akik a társadalompolitikai igazságosság iránti lelkesedés mellett a modem technika ismeretét is magukkal hozták és szétverték a magát lejáratott MNR-kormányt. Figyelemre méltó, hogy az MNR 1952 után csaknem felszámolta a régi hadsereget, hogy a hagyományos militarizmust kiirtsa. Arra gondoltak, hogy a szakszervezetekre és a parasztmiliciákra fognak támaszkodni, hogy a hadsereget nélkülözhessék. A szakadék az ígéretek és a valóság között azonban különösen a szak- szervezetekben egyre nagyobb csalódást keltett az MNR-kormánnyal szemben, úgy hogy az ellensúlyozásképpen ismét kiépített egy új „forradalmi” hadsereget, amely mindenesetre nagyon gyorsan magáévá tette az ország szokásait és magához ragadta a hatalmat — 1967-ben a hadsereg véresen szétzúzta a felfegyverzett bányászok ellenállását és különösen a kisparasztok sorsával törődött. Az 1966. évi viszonylaq szabad választások során az MNR, amely azelőtt rendszeresen a szavazatok kereken 90 százalékával számolhatott, most a szavazatoknak mindössze 14 százalékát kapta és számos egymással rivalizáló csoportra esett szét. Ebben ismét annak a személyi kultusznak a hagyománya nyilvánult meg, amelynek Bolívia nevét köszönheti: az országot Simon Bolivar tábornokról nevezték el. aki másfél évszázaddal ezelőtt megtörte Spanyolország Latin-Amerika feA testvérvárosok világszövetségének 7. kongresszusán, amelyet 1970-ben Leningrádban 80 ország kétezer küldöttének részvételével tartottak meg, határozatot hoztak arról, hogy Szófiában felállítják a technikai információ és az urbanizáció világközpontját. A szövetségnek öt világrész háromezer városa a tagja. A világközpont nagy figyelmet szentel az urbanizációnak, melynek problémái a Föld egész lakosságát érintik. A központ elsősorban a technikai információ és dokumentáció cseréjét szervezi a testvérvárosok között, a közlekedés, a városközpontok, az élő környezet, a városi lakástípusok, a munka- és pihenőövezetek kérdésében. A központ már gyűjti, tárolja, feldolgozza és felhasználja ezt az információt ankétok, technikai kartotékok, valamint a modern szervezés- és számítás- technika segítségével. A központ a különösen fontos problémákról összeletti uralmát. A. lakosság így tehát 1970. október 7-én ujjongva köszöntötte a puccsban győztes Torres tábornokot. A hatalomért vívott, intrikákban gazdag harcot, amelyet szociális és nemzetpolitikai jelszavakkal is folytatnak, ideológiai színezetű jelszavak és szitkozódások is beárnyékolják. Torres, mielőtt távoznia kellett, megkísérelte, hogy a népet azok ellen a hadseregben lévő „fasiszták" ellen mozgósítsa, akik ezt megelőzően oz elnököt és politikáját „bolsevizmus- nak" bélyegezték. TORRES egy katonai puccskísérlet és több összeesküvés felfedése után kivonta a csapatokat a bányavidékekről, hogy a hatalomra éhes tábornokokkal szemben biztosítsa a még 1967-ben véresen elnyomott és lefegy- verzett bányászok rokonszenvét Ezáltal egyre inkább az a veszély fenyegetett, hogy az elnök hatalomra törő riválisai polgárháborút robbantanak ki. Torres azonkívül megengedte a szakszervezeteknek, hogy „népi gyűlést” alakítsanak mea, amely ugyan még nem rendelkezett hatalommal, a rendszer ellenfelei azonban egy „bolsevista szovjet állam” csírájának tekintették. Az állítólagos jobboldal mindezt a kommunizmus felvonulási terveként értelmezte, noha Bolívia valódi kommunistái legalább 3 egymással rivalizáló pártra szakadtak szét és sohasem jelentettek többet, mint egy kis szako- dár csoportot. Ez az MNR-nek tulajdonítható: a pórt nacionalista baloldali politikája már eleve kifogta a szelet a szervezett kommunizmus vitorlájából. Torres tábornok bukásával Latin- Amerika politikai képe gyökeresen megváltozott. Bolívia, amelyet 1970 októbere óta nemzeti forradalmi katonai vezetők kormányoztak, a chilei népfront-kormánnyal és Peru reformista tábornokaival együtt „baloldali tömböt” alkotott, amely az egész kontinensen éreztette hatását. Úgy látszott, hogy ez a baloldali tömb, amely „imperialistaellenes” politikát folytatott az Egyesült Államoktól való gazdasági és politikai függés ellen, még Washingtont is arra készteti, hogy latin-amerikai politikáját megváltoztassa. WASHINGTONBAN ismét megerősödhet a csalóka remény, ha Bolíviában hatalmon marad egy jobboldali tábornoki rendszer, hogy még nem múltak el azok a régi idők, amikor az Egyesült Államok a Pentagon befolyása alatt álló latin-amerikai tisztekben bízhatott. Hosszabb távon azonban a bolíviai jobboldali puccs kevés okot szolgáltathat az Egyesült Államoknak az elégedettségre. Torres tábornok baloldali rendszerének tíz hónapja elegendő volt ahhoz, hogy a fiatalabb tisztek, a szakszervezetek, az egyetemi hallgatók és a parasztság szegényebb rétegeinek , körében felébressze azokat a reményeket, amelyek makacs ellenállásra ösztönözhetik őket. Egy gazdasági szempontból konzervatív, erősen az Egyesült Államokra támaszkodó rendszer ezeknek az erőknek az ellenében csak véres elnyomó módszerek alkalmazásával maradhatna fenn. A gerillák, akikkel Torres humánus módon megbirkózott, egy jobboldali puccs után valószínűleg ismét tevékenyek leszn-’: - ez alkalommal a fiatal tisztek támogatásával. (Salzburger Nachrichten) gyűjtött információt közzéteszi negyedévenként megjelenő bulletinjében és évente megjelenő kiadványaiban, valamint a Vilógszövetséq „Egyesült városok” című lapjában. Megkezdődött a konkrét munka valamennyi város kartotékjának összeállítására. Ez tartalmazni fogia a városok valamennyi szükségletét. A központ konzultációkat szervez, terveket dolgoz ki és javasol ezekben a kérdésekben. A központ első nagy alkotó intézkedése a városok világkonferenciája lesz, a következő témával: „A város és az ember élő környezete." A konferenciát 1972 áprilisában tartják meg Szófiában. A konferencián valameny- nyi testvérváros képviselői részt vesznek. Megvitatják majd a városokban fellépő káros hatások - a levegő és a víz szennyeződése, a zaj stb. — elleni harc kérdéseit. A bolgár szakemberek jelentős kutatásokat végeznek ezekben - a városi lakosság számára igen aktuális - kérdésekben. Szófia — a nemzetközi információcsere központja
