Dunántúli Napló, 1971. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-19 / 221. szám

197t. szeptember 19. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 3 Országos hírű tsz-ek élén Tíz éve tsz-elnökök + Ünnepség a Pécsi járási Pártbizottságon Bensőséges ünnepség szín­helye volt szombaton délelőtt a Pécsi járási Pártbizottság’ tanácsterme. A virággal díszí­tett fehér asztalok mellett a já­rás párt- és állami vezetői, a területi szövetségek képviselői hét olyan termelőszövetkezeti elnököt ünnepeltek, akik tíz éve vagy annál régebben töltik be ezt a tisztet ugyanannak a szö­vetkezetnek az élén. Az ünnepeltek kissé megha- tottan hallgatták Cyenis Pál, járási első titkár méltató sza­vait. Gyenis eivtárs felidézte a hőskort, az alakulás, az in­dulás napjait, éveit... Kegye­lettel adóztak elhunyt társuk, Gere János, volt újpetrei tsz- elnök emlékének, aki most nyol­cadikként ült volna közöttük. Az ünnepség hangulata akár egy érettségi találkozóé, hisz bár a munkahelyük más és más, a közös életpálya szoros­ra fűzte az évek során e törzs- gárda útját, s a sok kormány­kitüntetés, nem egy országos hírnévre szert tett tsz-elnök olyan elfogódottan vette át a házigazda szerény ajándékát, egy-egy stílusos Zsolnay kis­plasztikát, egy csokor virágot, mint a legmasabb erkölcsi megbecsülés jelképét. A gesztus valóban szép és nemes a pécsi járási pártveze­tés részéről, hisz Baranyában — sót az országban sem tudunk még hasonlóról — első ízben rendezték meg a tízéves, illetve annál régebbi tsz-vezetók ta­lálkozóját. De talán nem is vé­letlenül, hisz ebben a járásban a legkisebb a tsz-elnökök fluk­tuációja, s legtöbb az olyan vezető, aki nehéz időkben is kitartott a rábízott közösség mellett. S ez a helytállás, mert ez a legszebb szó rá, meg is hozta eredményét. A járásból sok úttörő módszer indult el országos útjára, a belvárdgyu- lai családtervezés szorosan ösz- szefügg Fischer Ferenc tsz-elnök nevével, aki szintén az ünne­peltek között van, hisz 15 esz­tendeje vezeti a belvárdgyulai szövetkezetei. Országos hírne­A komputer-ügy fejleményei Robotront vesz a DÉDÁSZ Mikor lesz a DÉDÁSZ-nok komputere? Másfél hónapja tettük fel a kérdést lapunk ha­sábjain, miután ellátogattunk az Áramszolgáltató Vállalat vadonatúj pécsi adatfeldolgozó központjába, ahol minden együtt volt (és van), csak „a számítógép légkondicionált ter­me csupasz és süket”. Akkor az ügy hátterét teregettük, a leg­fontosabbra azonban senki sem tudott válaszolni: végül is mi­kor lesz és mikor kezd dolgozni Dél-Dunántúl második kompu­tere? Másfél hónap telt el, s most végre megcsillantak a ki­bontakozás reménysugarai. Mi­előtt azonban a jövőről beszél­nénk, röviden összefoglaljuk az elmúlt — reményekkel és kiáb­rándulásokkal terhes - évek tör­ténetét. A DÉDASZ az Elektronikus vet hozott Boksának a háztáji kooperáció, amelynek bölcsőjét itt ringatták. A többszörösen ki­tüntetett szövetkezetét tíz esz­tendeje Boksái Antal vezeti. Tíz esztendeje tsz-elnök Haraszti László, a vókányi és Vice Já­nos, a hosszúhetényi tsz elnöke is. Tizenkét esztendeje vezeti a szabadszentkirályi tsz-t Úbert Béla, és ugyancsak 12 éve el­nök Nagy Károly, a bicsérdi Aranymező Tsz elnöke is. Az ünnepeltek nevében ők ketten köszönték meg a meleg méltató szavakat, a figyelmes­séget. Hangsúlyozták, hogy az új évtized újabb feladatokat állít a tsz-ek elé, amit az egy­séges szövetkezeti törvény úgy fogalmaz meg, hogy a tsz nem­csak gazdálkodó egység, de fontos társadalmi szervezet is. Ez a tíz év semmivel sem lesz könnyebb az előzőnél, bár a fundamentumot, mint azt Ha­raszti László megjegyezte már lerakták, de a gazdálkodásban lépést kell tartani s ez nem könnyű, sőt egyre nehezebb. Kislaki László, akit annak ide­jén kormánybiztosként helyez­tek ki Pogányba, s pór év múl­va á tsz-tagok ragaszkodása miatt utasította el egy nagyobb tsz ajánlatát, az utánpótlás ki­nevelését jelölte meg a veze­tők fontos feladataként. Óbert Béla, aki tizenkét év óta na­ponta csak öt órát alszik, Vice János és Haraszti László, akik évek óta nem vették ki teljes évi szabadságukat és a többi­ek valamennyien, akik nem Is­merik a nyolcórás munkaidőt, s szinte alig élnek magánéle­tet, ebben a röpke ünnepi órá­ban úgy érezték: megérte. Kétezerötszázan az esti iskolákon Tanuló munkások Két nap alatt 177,4 millió forint nyeremény Egy hét múlva békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénztár egy hét múlva, szeptember 27- én és 28-án rendezi az 1., az 5. és a 6. Békekölcsön 1971. második félévi sorsolását. A hú­zásokat mindkét napon az Utas­ellátó Vállalat Arany János ut­cai művelődési termében tart­ják. Szeptember 27-én, hétfőn fél tíz órai kezdettel az 1. Békeköl­csönt sorsolják; 103 400 köt­vényre összesen 27 437 600 fo­rint jut. Szeptember 28-án, ked­den először az 5. Békekölcsönt húzzák, 460 900 kötvényre 60 082 800 forintot sorsolnak ki nyeremény és törlesztés formá­jában. Utána a 6. Békekölcsön 690 400 kötvényére 89 907 800 forint nyereményt sorsolnak ki. A kétnapos húzáson a há­rom Békekölcsönből összesen 1 254 700 kötvényre 177 428 200 forint jut, nyeremény és törlesz­tés formájában a kötvénytulaj­donosoknak. A kisorsolt kötvé­nyek beváltása október 5-én kezdődik. Tulajdonképpen csak az tud­ja, aki csinálja. Aki napi mun­káját letéve fáradtan hazamegy és — hogy ne zavarja a kör­nyezetét, sem azok őt — a la­kás eldugott kis zugába vonul, vagy a konyhába, hogy felké­szüljön a soron következő vizs­gára, elkészítse a szükséges raj­zokat, elolvassa a kötelező iro­dalmat ... Tanul az ország. Bizonyos időnként megtelnek a vonatok karikásszemű, zötykölődéssel mit sem törődő, tankönyvek fö­lé hajló emberekkel, akik meg­mérkőzni utaznak egy osztály­zatért, azért, hogy bebizonyít­sák: valamit megtanultak, amit eddig nem tudtak. Estik és levelezők. Egyetemis­ták, középiskolások, általános iskolások. Sokszor éjszakába nyúló tanulás, amelynek foko­zott ingerlékenység az ára, ott­honi és munkahelyi veszekedé­sek ... Strapás dolog munka mellett iskolába járni. Volt is­merősöm, aki örömmel újságol­ta : felvették az egyetemre, hat­éves képzésre, öt esztendő múlva fáradtan nézett rám, amikor meglátogattam. Nem járt szórakozni, minden szabad idejét a könyvek mellett töltöt­te. Amikor kérdeztem: megéri-e, azt felelte: — Mindenképpen megéri, de már alig várom, hogy vége le­gyen. És mégegy: újból nem kezdeném el... Még a Kerepesi út sárga ke- ramitkockáit szedte fel, most itt dolgozik a MÁV Pécsi Igaz­gatóságán Köteles Vince útbur­koló. A személyzeti osztályon úgy tudják, gimnáziumban ta­nul. — Tulajdonképpen építész- technikus szeretnék lenni — mondja —, csak mór nagyon kizökkentem a tanulásból. Azért jelentkeztem a gimnáziumba az idén, hogy könnyebb legyen a tanulás. Két év múlva különbö­zetivel szerettem volna átmen­ni az építőipariba ... És vajon miért „volna"? A technikumhoz tavaly a munka­adó hozzájárult, csak nem sike­rült a felvétel. A gimnáziumhoz viszont nem járultak hozzá: .nem szükséges a munkakör Megnyílt az úttöröház Tegnap délután megkezdő­dött az új évad a pécsi Szabó István Uttörőházban. A város általános iskolásainak, úttörői­nek ebben az úttöróotthonban most újdonságokkal kedveznek: művészeti csoportokat szervez­tek, mégpedig kórusének, szóló­ének, hangszer- és előadó-csg- portokat. De nem volt még ed dig természetvédelmi és környe­zetvédelmi szakkör sem. Ezt most a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság támogatásával hozták létre. Pécsett többek kö­zött levegőszennyeződési, vidé­ken vízminőség-vizsgálatot gya­korolhatnak majd a gyerekek. Ezen kívül még egy újdonság lesz: futószakkör. Mindezek mellett az eddig megszokott foglalkozásokat is megtalálják majd o gyerekek. betöltéséhez". A kérvényen vi­szont ő sem jelezte azt a szán­dékát, hogy két év után külön­bözetit kíván tenni. De azt sem kérdezték tőle, hogy miért akar gimnáziumban tanulni? Egyál­talán miért akar tanulni? — Már régen elhatároztam, hogy technikumba iratkozom — mesélte —, de mindig közbe­jött valami. Azért most sem adom fel ... Majd jövőre. — Miért szeretne építésztech­nikus lenni? Felcsillan a szeme. — Valami újat csinálnék ak­kor. Egy épületet, vagy kitalál­nék valami jó megoldást az építkezéseken. Itt maradhatnék, nem is akarok elmenni a MAV- tól... Valami újat. Ezt a tulajdon­ságot mindenképpen ápoln) kellene az emberekben. Külö­nösen, ha vállalják az áldoza­tokat. Köteles Vince Szaváról jár be, reggel fél ötkor indul és este hat körül ér haza min­dennap. Biztosan el is végezné az iskolát, legyűrné a felada­tot, amit megszabott magának. Tanuló munkások. Budavári Károly gázszerelő a PIK-nél. Nemrég iratkozott be a Gép­ipari Technikum második osztá­lyába, az elsőt sikerrel végezte. Szerény, de magabiztos fiatal­ember, jó szakmunkás — így mondták a vállalatnál. Vasárnap reggeli álmából zcvarom fel. Egy perc sem telik el, máris faggathatom: mit je­lent számára a tanulás? — Nagyon érdekelnek a ko­csik, a motorok. Ez szinte a hobbym. Az ára? Hát elég ne­héz az iskola, különösen a raj­zok elkészítése. Sokszor négy­öt órát is igénybe vesz, gya­kori az éjszakai műszak itthon... Nagyboylereket javítanak ketten Kuti Károllyal. Jóbará­tok, s ez biztosan így is van. Ezt mondta ugyanis: — Gyúrom a Karcsit, sike­rült is rávennem: jövőre ó is beiratkozik a technikumba. Audiovizuális módszert dol­gozott ki magának. Magnóra veszi az anyagot, aztán vissza- hallgatáskor ellenőrzi a feljegy­zésekből. A módszer jó, de szükség is van rá, hiszen nagy a vizsgadrukk. — Rossz vizsgázó is vagyok, meg aztán meg is kell fogni a dolgokat, hogy értelme legyen... Három év múlva egy jólkép- zett technikussal több lesz az ingatlankezelőnél... Aki napi munkáját letéve ha­zamegy és a lakás egy eldu­gott kis zugába vonul, könyvei fölé görnyed, gondolkodik, fej­leszti magát — minden segít­séget és dicséretet megérde­mel. Még akkor is, ha — uram bocsá' — nem bizonyul a vizs­gákon kiugró talentumnak, zse­ninek. Igénye van, hogy több legyen, hogy többet is adjon. Sokan vannak. Pécsett 330- an járnak a dolgozók általános iskolájába. Több mint ezren végzik az esti és levelező gim­náziumot, szakközépiskolát. Csak a Zipernovszky Gépipari Technikumba — a szekszárdi és bajai központtal együtt — ezer- kétszázan járnak. De ezek csak a pécsi iskolák, nincsenek ben­ne a felsőoktatási intézmények, az ország más területén levő speciális iskolák sem. Tanul az ország. Vizsgaidő- szak idején megtelnek a vona­tok az utolsó oldalakat magoló, vagy rezignálton maguk elé né­ző „öreg diákokkal". Utaznak vizsgázni, bizonyítani, hogy ér­demes volt. Kampis Péter Magyar-libanoni idegenforgalmi egyezmény Szurdi István belkereskedel­mi miniszter, az Országos Ide­genforgalmi Tanács elnöke és dr. Szaeb Dzsarudi libanoni gazdasági és turisztikai minisz­ter a két kormány képviseleté­ben szombaton a Duna-lnter- continentalban aláírta a ma­gyar—libanoni idegenforgalmi egyezményt. Szurdi István az aláírás al­kalmából hangsúlyozta, hogy ez az egyezmény lehetővé te­szi a két ország közötti ide­genforgalom bővítését, a ta­pasztalatcserét, a kölcsönös szakmai segítségnyújtást. Mun­kabizottságot hívtak életre, amely állandóan figyelemmel kíséri az idegenforgalom ala­kulását és segíti megteremteni a forgalom bővítésének feltéte­leit Mérőkészülékek Gyárában ren­delte meg számítógépét, a szál­lítási határidő 1970 nyarára szólt. Többszöri határidőmódo­sítás, huza-vona után a buda­pesti gyár az idén tavasszal bejelentette, képtelen leszállí­tani az EMG-830-as számító­gépet. Mindez rendkívül érzé­kenyen érintette a DÉDÁSZ-t, hiszen felépítette és berendezte pécsi adatfeldolgozó központ­ját, átszervezte és ide csopor­tosította ügyvitelét, felvett és kiképzett egy csomó embert. Miután a szerződés meghiúsult, az Országos Műszaki Fejlesz­tési Bizottságtól kértek javasla­tokat a megoldásra. Mivel a javaslatok egyike sem jelentett járható utat a DÉDÁSZ-nak, megbízták a Számítástechnikai Koordinációs Bizottságot egy tanulmány elkészítésével — most mi a teendő? A tanulmány elkészült, a legújabb fejlemé­nyekről Németh Istvántól, a DÉDÁSZ igazgatójától kértünk tájékoztatást. Az SZKI javaslata szerint a jelenlegi helyzetben az NDK- ban gyártott Robotron számító­gépet érdemes megvásárolnia a vállalatnak. Ez kompatibilis a KGST gyártmányaival. A szo­cialista országok ugyanis közös fejlesztési programot dolgoztak ki és úgy határoztak, hogy szá­mítógépeik egységes rendszert alkotnak. A Robotron megfelel a DÉDÁSZ eredeti elképzelé­seinek, többet tud az EMG— 830-nál és kapcsolódik az ipar­ág számítógépéhez. A feladat most az lesz, hogy a DÉDASZ szakemberei megismerkedjenek a keletnémet számítógéppel. Mivel a plovdivi vásáron kiállí­tottak egy Robotront, megte^ kintésére hamarosan szakembe­rek utaznak Bulgáriába. Ugyan­akkor működés közben is ta­nulmányozni kívánják. Erre Kari Marx-Stadt-ban, az otta­ni Áramszolgáltató Vállalatnál, esetleg Lipcsében és Drezdá­ban nyílik lehetőség, ezért a közelejövőben tapasztalatcse­rére delegáció utazik az NDK- ba. így, ha két évi késéssel is, de remény van arra, hogy a jövő év derekán munkába, ál) a DÉDASZ számítógépe. A Ro­botron egyébként 24 millió fo­rintba kerül, de egyelőre még nincs határozott ígéret, hogy ezt az összeget a DÉDÁSZ rendelkezésére bocsátják. E mellett aztán már igazán har­madrangú kérdésnek tűnik, hogy a DÉDÁSZ továbbra is viselheti a holtpontra jutott komputer-ügy hátrányos követ­kezményeit. Apparátusa to­vábbra is csak tréningezhet, az ügyviteli munkát kénytelenek bérmunkában elvégeztetni, ami több időbe telik, mintha ma­guk végeznék, és persze pénz­be is kerül. Pedig ez sem mel­lékes körülmény, és most már nagyon-nagyon gyorsan be kel­lene hozni azt a Robotront, mert így sem 24 millióba, ha­nem már sokkal többe kerül a népgazdaságnak. Miklósvári Zoltán — Műemlék-séta szeptember 19-én, vasárnap délelőtt 10.30- kor Romvári Ferenc művészet- történész vezetésével a belvá­ros műemlékei között. Találko­zás a Szepessy-szobornál a Sé­tatéren. Részvétel díjtalan. — A tervek szerint jövőre vil­lanyt kap az egyre népszerűbb mohácsi vikendtelep. Tavasszal a Duna-parton a harmadik te­lep kialakítására is sor kerül, ahol kétszáz új telket árusíta­nak majd. Mecsek Áruház hanglemez osztályán SZEPTEMBER 22-ÉN (SZERDÁN) 15.00 ÓRÁTÓL Űíalataa ej (Sarc)/fa táncdal énekesnő DEDIKÁLJA AZ OTT MEGVÁSÁROLT HANGLEMEZEIT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom