Dunántúli Napló, 1971. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-17 / 219. szám
2 DUNANTÜLI NAPLÖ 1971. szeptember 17. 24 ora a nagyvilágban Dr. Mahmud Favzi befejezte kormányalakítási táigyalásait Kairó: Az AI Cumhurija úgy értesült, hogy dr. Mahmud Favzi kijelölt miniszterelnök befejezte kormányalakítási tárgyalásait. Az AI Ahram szerint Szadat elnök csütörtök esti rádió és televíziós beszédét követően 48 órán belül bejelentik az új kormány megalakulását. AZ AFGAN KIRÁLY MOSZKVÁBAN. Moszkva: Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára szeptember 15-én a Kremlben fogadta ú hivatalos látogatásra érkezett Mohamed Zahir Sah afgán királyt. A király mellett balról egy meg nem nevezett tolmács Befejeződött a „tízek klubja" London : A tízek csoportjának miniszteri értekezlete tegnap délután 4 órakor — a vártnál két órával korábban — befejeződött. A miniszterek helyetteseikre bízták a később kiadandó közlemény megszövegezését. A közlemény az előzetes értesülések szerint bizonyos megállapodást tükröz. Az értekezlethez közelálló körök szerint megegyezés született arra nézve, hogy milyen eljárást követve próbálják az érintettek megoldani a nemzetközi valutaválságot. ♦ ♦ PANNIINDZSON: Csütörtökön délelőtt Panmindzsonban 10 perces találkozót tartottak a KNDK és Dél-Korea Vörös- kereszt társaságainak képviselői. A két küldöttség kicserélte azoknak a küldötteknek a névsorát, akik hétlön ugyancsak Panmindzsonban előkészítik a két vöröskereszt társaság meg- bizottainak részvételével rendezendő későbbi tárgyalásokat. 4 SAIGON; George McGovern, amerikai szenátor, a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó politikus csütörtök reggel befejezte négynapos délvietnami ténymegállapító látogatását és repülőgépen Tokióba utózott. 4 MARION: Ai lllinoisi Marion börtönében szerdán szökési kísérlet során életét vesztette egy Fegyenc. Két társával elrabolt egy betonkeverő kocsit, s azzal akarta áttörni a büntetőintézet kerítését. Társai sértetlenül úszták meg a szökési kísérletet, amely a marioni börtönben hat hét leforgása alatt a harmadik volt. 4- NEW YORK: A perui kormány szerdán U Thant ENSZ- fötitkárhoz intézett jegyzékben követelte, hogy Franciaország véglegesen hagyjon lel a Csendes-óceán déli részén végrehajtandó nukleáris kísérletekkel. 4 PÁRIZS: Chaban-Delmas francia miniszterelnök a becsületrend parancsnoki érdemrendjével tüntette ki Yehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt. 4- BUENOS AIRES: Az argentin kormány újabb intézkedéseket foganatosított az ország súlyos gazdasági helyzetének ellenőrzésére. A hónap elejen elrendelt ár-, adó- és szolgáltatási illeték-befagyasztás után 60 napos időtartamra teljes behozatali tilalmat rendelt el. 4 WASHINGTON: Az amerikai képviselőház 23 tagja határozati javaslatot nyútjott be, hogy oszlassák fel az „ameri- kaellenes tevékenységet vizsgáló bizottságot”. Jerome Welche képviselő kijelentette, hogy a javaslat benyújtását előidéző okok egyike az a közlés volt, amely szerint a bizottság 754 ezer amerikairól rendelkezik adatokat tartalmazó titkos dossziékkal. Waldie azt is elmondta, hogy 50 más kongresszusi képviselő szintén határozati javaslatban sürgette a bizottság megszüntetését. 4 RIMINI: Itáliában, úgy látszik, minden napro jut egy műkincsrablás: ismerelten tettesek ezúttal szerdán éjszaka a rimini Modern Művészetek Galáriájából lopták el több, mint 100 millió lira értékben számos kor- társ olasz festő műveit.-4 NEW YORK: Az amerikai telelőn- és távirótársaság beje- , lentette, hogy a Kinai Nép- | köztársaság hozzájárult a két ország közötti közvetlen rádiótelefon kapcsolat helyreállításához. A közvetlen távközlési kapcsolat 1968. november 15-én szakadt meg az Egyesült Államok és a Kinai Népköztársaság I között. 4 TOKIÓ: Húsztagú japán parlamenti küldöttség indult csütörtökön Fuzsijama, volt külügyminiszter vezetésével Pe- kingbe, hogy a két ország közötti kapcsolatok normalizálásáról tárgyaljon a kinai vezetőkkel. 4 TEL AVIV: Idí Amin tábornak, a jobboldali beállítottságú ugandal rezsim vezetője gyakori vendég Izraelben. A tábornok, úton Franciaország és a Vatikán felé, szerdán Tel Aviv- ba érkezett — két hónap leforgása alatt mar harmadizben. Megérkezésekor kijelentette: ez alkalommal nem kíván izraeli vezetőkkel tárgyalni, viszont ha a pápa már fogadta őt, vissza akar Jeruzsálembe utazni. 4- RABAT: Szerdán megkezdte hivatalos marokkói látogatását Douglas Home brit külügyminiszter, ö az első brit kormánytag, aki a marokkói függetlenség elnyerése óta ebben az országban jár. 4 BECS: Szerdán Bécsben felavatták az új Tungsram gyárat Az üzem évente 12—15 millió különböző méretű izzólámpát gyárt. Gépi berendezéseit az Egyesült Izzó szállította. 4 WINNIPEG: Kanadai illetékes helyen közölték, hogy Kanada mintegy 20 millió bushel búzát ad el a Kinai Nép- köztársaságnak. 4- ROMA: Rómában bejelentették, hogy megalakult az Idegenforgalmi Szervezetek Nemzetközi Uniója. 4- BEIRUT: Rahman El-lriani, ' a Jemeni Arab Köztársaság | Elnöki Tanácsának elnöke — mint az várható volt - Moha- szen El-Eini veterán diplomatát ! bízta meg az új kormány megalakításával. 4 MOSZKVA: Nyikolaj Podgornij, i a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El- | nökségének elnöke csütörtökön fogad- ! ta Kristian Gestrin finn hadügyminisztert, aki Grecsko marsall, szovjet honvédelmi miniszter meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik Moszkvában. A megbeszélésen Grecsko marsall is részt vett. ♦ PEKING: A Kinai Népköz- társaságban idén a kilencedik egymást követő évben igen jó volt a tea-termés és az év első hat hónapjában mennyisége 20 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakának terméseredményét. Hótakaró az NDK-ban Berlin : A több mint 1200 méter magas Fichtelberget, a Német Demokratikus Köztársaság, legmagasabb hegycsúcsát két centiméteres hótakaró borítja. Általában a Fich- telbergen csak október végén szokott összefüggő hótakaró keletkezni, úgyhogy ez a természeti jelenség most egy hónappal hamarabb következett be. •f STRASBOURG: A szeptember 3-tól 14-ig megrendezett | 39. strasbourgi európai vásárt 8 százalékkal többen látogatták meg, mint 1970-ben. 4 TUCUMAN: Az argentínai To- cuman egyetemének hét fakultását foglalta el szerdán tábbszáz tüntető diák. Ennek előzménye az volt, hagy a helyi rendőrség egy börtönből való véres kitörési kísérlettel kapcsolatban lefogta és Buenos Airesbe szállította egyik „szélsőséges" társukat A rendőrség azt állítja, hogy a diáknak része volt a tucamani börtön ellen szeptember 6-án végrehajtott támadásban, amelynek során öt börtönőr vesztette életét és 17 fogoly szabadult ki. Argentínában egyébként nincs szükség vádemelésre ahhoz, hogy valakit őrizetben tartsanak; igy egyelőre a szóban forgó diák Páblo Fontdevilla ellen sem emeltek vádat. 4- ÚJ DELHI: A PTI indiai hírügynökség jelentése szerint pakisztáni ügynökök bombát robbantottak az indiai Assam államban közlekedő személyvonaton. A merényletet csütörtökre virradó éjszaka hajtották végre Karimganj város közelé: ben, amelynek egy halálos, s 15 sebesült áldozata van. A sebesültek közül tizenegyen az indiai hadseregben szolgálnak. , 4 ROMA: Ai El AI iiroeli légi- társaság Marseille és Tel Aviv között közlekedő menetrendszerű gépe szerdán programon kívüli leszállást haj- tott végre Rómában. Mint kiderült, minderre azért került sor, mert dz : egyik utas egy „gyanús" bőröndben bombát sejtett. Róma repülőterén a , Boeing 707-es minden ^utasát kiszállították, a bőröndöt átvizsgálták, de kozmetikai szereken és borson kívül semmi egyebet nem találtak benne. 4 BERLIN: Pjotr Abraszimov, a Szovjetunió berlini nagykövete csütörtökön délelőtt Berlinből visszautazott hazájába. + MÜNCHEN: Egy nyugatnémet | rendőr az utóbbi évek legnagyobb hasis-szállítmányát foglalta le szer- | dán, egyszersmind letartóztatott négy török állampolgárt, akik hűtőkocsik- i ban próbálták becsempészni a kábítószert a városba, az európai kábítószer-kereskedelem egyik központjába. 4- TEL AVIV: Edward Kennedy, amerikai demokratapárti szenátor csütörtökön befejezte izraeli látogatását és Tel Aviv- ból repülőgéppel Koppenhágába utazott. Az amerikai szenátor közvetlenül. elutazása előtt találkozott Mose Dajan izraeli hadügyminiszterrel. 4 MEXIKÓVÁROS: „Ez a pénz a forradalomé" — kiáltotta négy fiatalember szerda délután Mexikóvárosban, miközben fegyvert szegezve az alkalmazottakra magához vette egy bank 300 ezer pesóját. Kedden más fegyveresek 200 ezer pesót raboltak el egy pénzintézetből, $ volt egy harmadik rablási kísérlet is, amelynek a tettesét azonban még a bank épületében letartóztatták. +• PEKING: Nguyen Thi Binh asszony, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány külügyminisztere csütörtökön Párizsból Pekingbe érkezett. 4 BANGKOK: Egy 32 éves terhes lány Thaiföld Rayong tartományában felgyújtotta magát, s halálra égett, Az égő emberi fáklya tüze egy egész üzletsort s számos kunyhót lobbantott lángra később — közölte a helyi rendőrség. A lány azután követte el tettét, hogy — nyilvávaló okokból — összeveszett barátjával, egy amerikai katonával. 4- WASHINGTON: Nixon amerikai elnök csütörtökön este tartott rögtönzött sajtóérte kezletén ismét leszögezte, hogy az Egyesült Államok ragaszkodik az úgynevezett két Kina elmélethez. 4 CANBERRA: Az ausztráliai parlament egyetlen bennszülött tagja úgy feldühödött az amerikai bumeráng-behozatal miatt, hogy a képviselőház lépcsőjén állt neki bebizonyítani : a bennszülött-bumerángok különbek. El is hajította fegyverét, de a rakoncátlan szerszám nem jött vissza — beleállt egy fába. Budapestre érkezett az edinburghi herceg Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására csütörtökön magyarországi látogatásra Budapestre érkezett Fülöp edinburghi herceg, az angol királynő férje, a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöke. KS/D. NAPLÖ. TELEFOTO A Narita nevű tokiói külvárosban tombol a „repülőtéri csata”. A lakosság új repülőtér építésével kapcsolatos tervek ellen tiltakozik. Képünkön: rendőrök és diákok csatája az iszapban ~ .......................-—A" Baráti látogatóban (Folytatás az 1. oldalról) tájékoztatás szerint baráti, szívélyes és őszinte légkör jellemzett. Az Elnöki Tanácsunk elnöke köszönetét mondott a meghívásért, a baráti fogadtatásért, amely elősegíti a két nép közötti hagyományos barátság további erősítését. A tervezett további program lehetővé teszi, hogy barátaink között jár. vo Losonczi Pál látogatása ez* a célt maradéktalanul és mindkét fél megelégedésére elérje. A koreai vendéglátók örömmel fogadták, hogy a hivatalos tárgyalás végén Losonczi Pál meghívta Coj Jen Gen-t magyof- országi látogatásra. így történt ez csütörtökön Mang Jonde faluban, Kim Ir Szénnek, a Koreai Munkapárt első titkárának, a Minisztertanács elnökének szülőhelyén is, ahova a magyar vendégeket Szó Csői, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára kísérte el. E látogatás során a nagymúltú forradalmi intézettel ismerkedtek meg a magyar vendégek, majd a Nagyszínház díszelőadásán vettek részt. Mitzki Ervin Magyar—chilei közös közlemény Dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese befejezte chilei látogatását. Ebből az alkalomból Santiagóban magyar-chilei közös közlemény aláírására került sor. A közlemény teljes egészében így hangzik: Clodomiro Almeyda Medina, a Chilei Köztársaság külügyminisztere meghívására dr. Tímár Mátyás, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnök- helyettese 1971. szeptember 9. és 14. között hivatalos baráti látogatást tett a Chilei Köztársaságban. Dr. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettest fogadta dr. Salvador Allende, a Chilei Köztársaság elnöke. Tárgyalásokat folytatott a Chilei Köztársaság kormányának több tagjával és az állami élet vezetőivel. A két kormány képviselői kicserélték nézeteiket a nemzetközi helyzet egyes fontos kérdéseiről. Az érintett kérdésekben teljes nézetazonosság áll fenn. A tárgyaló felek megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország kapcsolatai, különösen az utóbbi időben kedvezően fejlődnek. A tárgyalások eredményeként új lehetőségek nyíltak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítésére. Ennek elősegítése érdekében gazdasági együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek keretében a magyar kormány tizenötmillió dollár összegű hitelt nyújt a chilei kormánynak magyar gépek és berendezések szállítására. A tárgyaló felek aláírták a kormányközi vegyesbizottság működési szabályzatát E bizottság feladata a Magyarország és Chile közötti gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok további fejlesztésének előmozdítása. A két ország közötti műszaki I és tudományos együttműködés erőteljesebb kiépítése céljából I műszaki-tudományos együttműködési egyezményt kötöttek, amely egyebek között szakér- ' tök kiküldését és fogadását, műszaki-tudományos továbbképzést, technológiai ismeretek cseréjét irányozza elő. A látogatás idején megtar- tortták a két kormány között aláírt kereskedelmi megállapodás értelmében létrehozott kormányközi vegyesbizottság első ülését. A chilei alumíniumipar létrehozásának lehetőségeit a magyar szakértők bevonásával fogják tanulmányozni. Mindkét részről kívánatosnak tartják a hagyományos és nem hagyományos chilei exportcikkek bevezetését Magyarországra. Ennek elősegítése érdekében szükséges a chilei exportőrök tevékenységének fokozása Magyarországon. Rövidesen magyar delegáció utazik Chilébe a chilei exportlehetőségek tanulmányozására. A megbeszélések eredményét záróokmányban foglalták ösz- sze, amely a két fél által a megállapodások végrehajtására teendő intézkedéseket tartalmazza. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökhelyettese átadta Losonczi Pál, o Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének magyarországi látogatásra szóló meghívását dr. Salvador Allende-nek a Chilei Köztársaság elnökének, aki o meghívást köszönettel elfogadta. A Magyar Népköztársaságban teendő látogatásra meghívást fogadott el Clodomiro Almeyda Medina külügyminiszter és Pedro Vuskovic Bravó gaz- daságügyi miniszter. * Tímár Mátyás tegnap délben Limába, a perui fővárosba érkezett. A Szovjetunió egyik legszebb része, a Krím-félsziget híres kitűnő klímájáról. Itt akkor is kellemes, enyhe fuvallatok lengetik a lombokat, amikor északabbra már bizony zúzmara lepi el a kopasz ágakat. Van valami jelképes abban, hogy Willy Brandt ezen a félszigeten, Oraendában találkozik a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárával: nemcsak a Krímben, hanem az európai politikai életben is enyhe szelek fújnak. Ebben — ha távolról sem egyenlő arányban — kétségtelenül szerepük van mind a Szovjetunió, mind a Német Szövetségi Köztársaság vezetőinek. Az előzmények önmagukért beszélnek. Bonn csaknem negyedszázadon keresztül az enyhülés esküdt ellenségeinek előretolt bástyája volt. A CDU— CSU vezetés mindent végrehajtott, amit a feszültség fokozásának nyugati hívei mondtak neki — sót, nem egyszer annál is lényegesen többet. Közben azonban a világ változott, a Rajna-parti palotákban ülők gondolkodása viszont nem. Várható volt, hogy ez az állapot nem tartható fenn az idők végtelenségéig. Most, amikor mőr annyi minden történt, érdemes emlékeztetni arra, hogy a Német Szociáldemokrata Párt vezére, Willy Brandt, mindenekelőtt az új keleti politikával kapcsolatos jelszavai és ígéretei nyomán lett az NSZK kancellárja. Beiktatása pillanatában sem volt különösebben nehéz megjósolni. hogy ezen, a keleti politikán áll, vagy bukik a kancellár belpolitikai jövője is. Brandt jórészt betartotta ígéreteit. Betarthatta azokat, mert valóságos körülményeken alapultak és nem utolsósorban azért, mert tárgyalópartnerei — a szocialista országok diplomatái - konstruktív szellemben közelítettek meg minden kérdést. Biztosak lehetünk abban, hogy ilyen előzmények után a Krímben már könnyebb lesz megvitatni a további haladás módozatait — bár természetesen ez nem jelenti azt, hogy akár az NSZK—szovjet kapcsolatok, akár az összeurópai enyhülés útja a jövőben akadály- mentes lesz. A fagyos légkör híveinek biztosan nem tetszik a kancellár krími látogatása sem. Annál inkább tetszik azoknak, akik a politikában is kedvelik a Krím-félszigetre oly jellemző enyhe légkört. \ A krími levegő