Dunántúli Napló, 1971. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-16 / 218. szám
t DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. szeptember 16. Ember és természet képeken, fotókon ■ Nedves gombók nagy, re- pedtszélű kalapján, áttetsző fehér fényben sötét bogár kapaszkodik, akár egy szívós, céltudatos öregember. A páráJó levelek közt átszivárgó fényben ez az egy sötét folt uralja a képet: a bogár, amely szívósan gyalogol a gombán. Odébb egy pisztráng ugrik ki a vízből, pikkelyei csillognak, szája kicsit nyitva, szép teste merő csillogás és erőfeszítés, a víz hullámai, fölvert csöppjei sűrüek, szinte kézzelfogható a víz heves ellenállása, amelyet a pisztrángnak le kellett győznie. És le kell győznie mindig, ezer évvel ezelőtt és holnapután, amíg csak pisztráng és víz létezik. Az Ernst Múzeumban Az angol U. Jeffree „Bogár" és a csehszlovákiai Stochl „A pisztráng" című képe egy-egy kategóriában első díjat nyert a vadászati világkiállítás alkalmából az Ernst Múzeumban megrendezett nemzetközi fotókiállításon. De külön méltatást erdemeine a Grand Prix nyertesinek, az argentin P. L. Raotá- nak képe is, amelynek címe: Találkozás a nappal. Végtelennek tűnő, széltől hullámos homoksivatag egy gyűrt szélű dombján ballag fölfelé két meztelen gyerekfigura. A homokdomb mögött lebukó nap felé ballagnak, vaskos, rövid lábuk a homokot rója, kézenfogva mennek, á nagyobbik mintha védené is, irányítaná is a kicsit. Valódi költészet ez a kép, valóban méltóan fejezi ki a kiállítás alapgondolatát: ember és természet elválaszthatatlan, örök és ellentmondásosságában is fenséges kapcsolatot. Mert ezzel az alapgondolattal rendezték meg a kiállítást, s való igaz, a legtöbb kép sokoldalúan, szépen tükrözi is ezt a viszonyt. A sziklákkal viaskodó hegymászók, a vizet élvező gyerekek, a tájban haladó vándorok, a hálót húzó, kínzott arcú .halászasszony (ugyancsak Ra- ota képe), a lovasok, vadászok, erdészek, a golyótól kimúló szarvasok, a zsinórra fűzött, halott fenyőrigók — mind ezt a bonyolult kapcsolatot példázzák, a természet szelidségét és ellenállását, az ember természetformáló nagyszerűségét és k'- szolaáltatottságát, születést és halált. Ami azonban a kiállítást járva egyszercsak megragadja az embert, noha nem számított rá, nem készült rá — az a szétszórtan elhelyezett, mégis egységgé összeálló állatportrék. Nyilvánvaló, hogy rengeteg állatfotó került a kiállításra, hiszen mi más lenne a lényeg a vadászatra gondolva, hiszen magán a vilánkiállításon is az állatok csodálatos, kifogyhatatlan fajtagazdagsága, szépsége a főtéma. De a rohanó szarvasokról, ugró őzekről, az eget elborító madarakról, a vágtató lovakról készült fotók között fel- I tűnik néhány, amely akarva- akaratlan furcsa, emberi portré. Nagygyörgy Sándor Dám- bikáját nyilván mint szép felvételt díjazták, s a vadászok feltehetőleg azért értékelik, mert pompás, erős, bátor kiállású állat. A nézőben mégis felidéz valami mást is: kihívóan, büszkén, kissé ostoba bátorsággal áll ott szemben a lencsével, egyszersmind gyanútlanul is. Emberek állnak így néha a veszély elé. S emberek tudnak olyan riadtan egymáshoz bújni, mint a csehszlovák Losták Testvérek című képének két kis őze. Érdekes módon két Magányosság című kép is szerepel o kiállításon, de a szovjet Pokrovszkij képe, amelyen a sötét, kietlen domb tetején egy medve áll, kifejezőbb, mint az NSZK-beli Stahlmann képe, amelyen a tájban egy férfialak hivatott a magányosságot érzékeltetni. Fogatlan, butaságban megőszült emberre emlékeztet Fricke Furcsa madár című portréja, tökéletesen illik a cím („Anyu, hol vagy?") Lvov képére, amely egy fatöizs mögül előpislogó medvebocsot ábrázol. Vén alkoholistára gondolunk a csimpánz-portré, piacon csevegő asszonyokra a Pingvin-család láttán, emberi típusokra utal a bölény, a vadászkutya, a görény, a szarvas kitűnően elkapott „ábrázata". Miért van így, miért sem — annyi biztos, hogy aki nem kimondottan vadász-szemmel nézi ezeket az állatfotókat, annak szépségükön, kifejező voltukon túl izgalmas élmény, furcsa bá- mulnivaló az a sok emberi vonás, ami a képeken felfedezhető. Tanulságos, érdekes, élményt nyújtó az Ernst Múzeum fotóanyaga - ezért is kár, hogy a rendezést nem lehet dicsérni. Szegényesnek is nevezhetnénk a kiállítás installációját, ha ez nem lenne illetlenség. De sem a képek elrendezése, sem válogatása nem húzza eléggé alá a gondolati tartalmat, sem pedig az összkép eleganciája nem éri el azt a szintet, amelyet joggal elválhatnánk ettől a — végeredményben ünnepi alkalomra készült — kiállítástól. A Műcsarnokban A Műcsarnokban látható képzőművészeti kiállítás rendezésével külsőségekben nem lehet vitánk. Rendkívül mutatós, gazdag anyagú tárlat, a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Galéria képeiből és külön részvételi szabályzat alapján összegyűjtött, kiválogatott kortárs-művekből. De nézzük csak a kiállítás megfogalmazott célját: „a vadászati világkiállítás szakmai bemutatói mellett képzőművészeti alkotásokkal is illusztrálja az ember és természet kapcsolatát. A közönség elé tárja a régi és kortárs művészetnek azokat a színvonalas alkotásait, amelyeket a vadászat és a sporthorgászat - tágabb értelemben a természet — inspirált ” Nos . . . nem szeretnénk éppen most, a világkiállítás idején s azzal éppenhogy kapcsolatos témában valamilyen fanyalgó, kákán csomót kereső okvetet- lenkedés hibájába esni. De ez a megfogalmazott, írásban is rögzített cél mégiscsak sántít, ha a vadászatot és sporthorgászatot tekintjük elsődleges inspirálónak, s csak másodszor, s csak „tágabb értelemben" a természetet magát. Ha így fogalmazunk, vajmi kevés festőt, szobrászt találhatunk, akiket éppen a vadászat és sporthorgászat insDirált. Különösen manapság. S mint rendező elv, mint kiállítási alapgondolat ez így kissé vérszegénynek, csinálnak tűnik. Ez volt-e vagy Ha kezdődik Szekszárd népművészeti hete P. L. Raota; Találkozás a Nappal A hagyományos szekszárdi szüreti napok eseményei jz idén egybeesnek a II. Dél-Dunántúli Népművészeti Héttel, amelynek ezúttal Szekszárd a rendezője. A népművészeti hét tudományos tanácskozásai a megyeháza nagytermében ma csütörtökön délelőtt kezdődnek meg. A tanácskozások központi témája: Dél-Dunántúl néptáncai. A vitaindító után két Pécs—baranyai korreferátum is elhangzik. Dr Andrásfalv y Bertalan kandidátus a két megye szé- kelységének, dr. Vargha Károly főiskolai tanár pedig a táj németajkú nemzetiségének tánc- hagyományairól tart előadást. Holnap a néptánckutatásrói, szombaton oedig a mozgalom időszerű kérdéseiről tanácskoznak az itt összesereglett fol- kiórkutatók, tudósok, koreográfusok és a meghívott néptánc együttesek szakvezetői. A nép- művészeti hét keretében országos fotókiállítás nyílik, esténként pedig a résztvevő megyék (Somogy, Tolna, Zala, Baranya és Pécs) folklórműsora hangzik el. Pécs—Baranya műsorában — holnap, pénteken este — a Mecsek Táncegyüttes, a szebényi népi együttes, a niecseknádasdi német csoport, az átai délszláv csoport, a mohácsi népi nemzetiségi táncegyüttes és a dunaszekcsői lánycsoport szerepel. Szombaton, szeptember 18- án délután 3 órakor nyitják meg ünnepélyesen a szekszárdi szüreti napokat. Ennek keretében rendezik meg a IV. szekszárdi néptáncfesztivált, amelynek résztvevői között Baranya megyét a Mecsek Táncegyüttes és a mecseknadasdi német tánccsoport képviseli. Néhány kiemelkedő rendezvény: autós szüreti bál a Sió csárdában; vasárnap reggel ökörsütés lesz a gimnázium udvarán majd ebéddel egybekötött szüret a hegyoldalon és szüreti felvonulás. Vasárnap délután tartják meg a táncverseny ünnepélyes eredményhirdetését. Ezt gálaest követi a Művelődési Központban: ünnepi műsorral, népviseleti szépségversennyel és díjátadással. más az oka, de a kiállítás valóban vegyes is lett, csinált is, kissé erőltetett is. A régi, ilyen jellegű témákat feldolgozó festmények kellemes, szép összképe után a jelenkori anyag rendkívül változatos képet mutat, mind megközelítésben, mind színvonalban. A képek többsége becsületes és egyszerű céit: egy vadászjelenet, egy állat ábrázolását tűzte ki maga elé. Ilyen kép, az angol Raymond Watson végletesen pontos és finom madárábrázolása nyerte el a festészet díját is. Ritkább az olyan kiállító művész, akinek kedvelt, gyakori témái közé tartozik a vadászat, s művei mégis, művészileg is többet mondók, mint például a lengyel Korolkiewicz Vaddisznók című gouache-a, amely jellegében a barlangrajzokra emlékeztet. A magyar anyag — természetszerűleg — viszonylag igen gazdag, helyet kapott benne sok kitűnő festőnk, szobrászunk egy- egy, valóban idevágó vagy csak szegről-végről a kiállítás céljához kötődő alkotása (Bartha László, Bálványos Huba, Berki Viola, Csáki-Maronyák József, Domanovszky Endre, Feledy Gyula, Gerzson Pál, Kerényi Jenő, Makrisz Zizi, Márton László, Sarkantyú Simon, Somogyi József, Varga Imre és mások). A vadászati világkiállítás alkalmából rendezett kiegészítő jellegű kiállítások gondolata természetesen jó. A megvalósítás kisebb-nagyobb tisztázatlanságai és hibái talán a sok gazda — sok szempont nem könnyű helyzetéből fakadtak. Mindenesetre az biztos, hogy a fotó- és képzőművészeti kiállításon látható alkotások zöme érdemes arra, hogy megtekintsék. H. E. A Budapest Szállótól a moszkvai Magyar Étteremig Ormánság volt az ősszülője... — A legszebb emlékeim? — Nehéz a választás, mert külön- külön is nagy élmény volt az egymást követő nyolc országos pályázatom megnyerése, köztük egy nagy díjjal. Mégis azt hiszem, hogy az a nap volt számomra a legemlékezetesebb, amikor megkaptam az értük járó okmányt, a Népművészet mestere címet is, amit a miniszter-asszony adott át személyesen. Amikor kezet fogott velem azt mondta: „Kétszer is gratulálnom kell önnek, mert ilyen fiatalon nagyon kevesen őrzik ezt a címet.” — Pedig hol voltam én már akkor is a fiatalságtól a negyvenöt évemmel. Kereken tíz éve történt mindez, és Szalaváry Imre voltaképpen azóta szerzett igazán hírnevet a munkáinak. Hogy néhány példát is említsünk a cső1* dálatos szépségű és gazdagságú népi szőtteseinek sikereiről, drapériái, faliszőnyegei, pávás- függönyei, mintás bútorszövetei megtalálhatók a Budapest Szálló, a Varsó Étterem, a Vörös Csillag Szálló szalonjaiban csakúgy mint a moszkvai Magyar Étterem halijában, de egy sor európai és tengerentúli nagyváros előkelő szállodáiban is. Pedig mégcsak nem is úgy kezdte, mint a népművészek. — Én inkább amolyan rá- csodálkozója voltam minden szépnek gyerekkoromban — mondotta. — Megbámultam a Stradivári magyar utódjának látogatása szülőföldjén Ponyvasza bászt, varrónőket ozonnalra felveszünk Alkalmazás esetén útiköltséget térítünk Nyugdíjas is lehet Szentlőrinci ÁFÉSZ Védőruha üzeme Szentlőrinc, Erzsébet u. 6. Regényes sorsú, érdekes pályafutásé hazánkfia látogatott hosszú távoliét után szülőföldjére, Tolna megyébe, i Tatár Péter — alias Mr. Peter Tatar — a cremonai mesterhegedűk készítésének jelenleg New Yorkban élő, arany- ; diplomás „professzora". A bátaszéki születésű Tatár í Péter a műasztalosságot ta- j nulta ki, s már inaskorában titokban a hegedűkészítés ejtette bűvöletbe. Amikor segéd I lett, a hajdani vándorlegények | nyomában, gyalogosan indult I el 1933-ban Itáliába, Cremoná- i ba, a mesterhegedűk készíté- j sének mekkájába. Első útján ! azonban csalódás érte, nem sikerült elszegődnie a híres ] mesterekhez, de kitűnő hallá- j sa és hangja révén végighege- ' dűlte és dalolta Itáliát, majd hazatért. Két év múlva — 1935-ban — újra vándorbotot vett a kezébe, s akkor feltűnt szerencsecsillaga. Kalandregénybe illő útjain, mint a nemzetközi műnyelv hívét, olasz eszperantisták segítették. Tagja lett Milano város állandó énekkarának, majd rendkívüli tehetségére felfigyelve, ösztöndíjasként felvették a cremonai hegedűkészítók iskolájának egyenesen a harmadik évfolyamára, Néhány év múlva az intézet tanára lett. Tizenöt esztendőn át munkálkodott a Stradivári emlékére alapított iskolában, ahol arany éremmel, diplomával tüntették ki. Közben családot alaDÍtott, majd 1958-ban New Yorkba költözött Manhattan szívébe, — a Carnegie Hallal szemben — műhelyt és szép üzletet rendezett be, amelyben nagyobbik fiával készíti a cremonai hegedűket. Eddig mintegy 250 mesterhegedűt, 20 brácsát, több csellót és gitárt készített, s márkáját fémjelzi, hogy 2500 dollárral kezdődik hegedűinek „árfolyama”. Tizennyolc tanítványt nevelt, s közülük többen híressé váltak. A 62 éves Tatár Péter kilenc éves kisebbik fiával egy hónapot töltött az óhazában. Közben a Balatonnál is körültekintett. A héten indul vissza otthonába, s mint elmondotta: az a terv foglalkoztatja, hogy a Balaton környékén, vagy — olasz származású felesége esetleges óhajára — az olasz tengerparton telepedik le véglegesen idősebb korára. juhászok faragott botjait, a fazekasok szép mintázásait, karcait, ősi sírok réz- és vasvere- teit, de talán ezeknél is jobban a sámodi, a falumbeli „szüvő” asszonyok mesélően szép abroszait, ágytakaróit. . . Kicsit azért módosítatunk kell azon, hogy nem úgy kezdte mint az elhivatottak, mert kisiskolás korában ő volt az iskola egyik legügyesebb rajzolója. — Sajnos, a folytatás nekem nem úgy sikerült mint Rajnai Gabinek, az iskolabeli riválisomnak — mondotta. — Ügy tudom, ő porcelán festő lett, méghozzá a javából, én meg lakatos, mert annak idején így látták jónak az öregeim. S csak jó évtizedek múltán környékezte meg ismét a kísértés, hogy valóra váltsa gyerekkori álmait. Ez sem sikerült úgy ahogy eltervezte. Szövőmester lett ugyan, elismert, jólmenő kisiparos, de ez utóbbit elsősorban annak köszönhette, hogy az általa „gyártott" férfi, női ruhaszövetek nagyon kapósak voltak. — ötvenkettőben adtam le az iparengedélyemet — mondotta. — Miért bizonygassam, hogy könnyű szívvel tettem, vagy azzal, hogy beleuntam, mert nem mondanék igazat, de any- nyi bizonyos, hogy onnan kezdődött az a lépésem, ami elvezetett idáig. Két lehetőség között választhatott. A Komlói Bányagépjavító Vállalat jobb jövedelmet biztosító művezetői posztját, vagy a szerényebb beosztást, s még szerényebb osztalékot ígérő Pécsi Háziipari Szövetkezet tagságát választhatta. Nem bánta meg, hogy ez utóbbit választotta. Különösen azután, hogy a szövetkezetben megho- nosult a népművészet sokrétű művelése is. Előbb bedolgozója, majd rövidesen vezetője lett a szövőrészlegnek, ahol közel húsz esztendeje váltja valóra az oly sok éven át dédelgetett terveit. — Minden vágyam az — mondotta —, hogy a világhíres kalocsai, sárközi, palóc, székely szőttesekkel egyenrangúra emeljem a baranyai, de ezen belül is szűkebb hazám, az Ormánság, már-már veszendőbe menő szőttes kincseit, öt teljes évem van még rá a nyugdíjamig, s ennek legjavát már erre szentelem. Ami azt illeti, eddig is tett egy és mást ezért, mert az említett elsődíjas pályaművei között ott volt az a madaras, babás faliszőnyeg is, amelynek egykoron Ormánság volt az ősszülője. Amikor szóbakerülf, hogy elég lesz-e a visszalévő „öt esztendő" a nagyon szép. de emellett rengeteg munkát, gondot jelentő terve megvalósításához, ránkcsodálkozott. — A terveim egy részét eddig sem az üzemben, hanem otthon munka utón tettem át papírra, és ha ez bevált eddig, miért ne folytathatnám a nyugalmas években is. Tényleg miért is ne, amikor olyan „szerszám" van az ő kezében, amit nem lehet csak úgy egyszerűer átadni a leendő váltótársaknak. P. Gy. — Pécsiek a családjogászok nemzetközi konferenciáján. A családjogászok IV. nemzetközi konferenciáját szeptember 27- től október 1-ig rendezik Bratis- lavóban. A konferencián pécsiek is részt vesznek: dr. Csi.kv Ottó, a Megyei Bíróság elnöke és dr. Papp Tibor, egyetemi tanszékvezető tanár.
