Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-01 / 180. szám

1971. augusztus 1. DUNANTOLI NAPLÓ I Évforduló Babits Mihály »Meghalt. Most öt »agy tíz perce. Most mossák. Az elsötétítés miatt ne­hezen jutottam fel az emeletre. Ahol az oldalfolyosótól elágazik, ott ült Ba- bitsné és barátnője, a nagy falióra alatt levő asztalkánál. Sokáig nem szóltunk egymáshoz. Később felpillan­tottam az órára, negyed egy múlt. Tehát öt vagy hat perccel éjfél előtt halhatott meg, hétfőn, augusztus 4-én... Arca nyugodt volt, semmi szenvedés nem látszott rajta. Megpró­báltam szemét lezárni. Nem tudtam, «37 maradt, gondolkodóan előreszeg- zett tekintettel.” Ezeket a drámai sorokat Illyés Gyu­la írta le Babits Mihályról, aki 1941. augusztus 4-én Budapesten a Sesta- szonatórium második emeletének 54-es szobájában harminc évvel ez­előtt örökre elköltözött az élők sorá­ból. Halálával a magyar Irodalomból olyan egyén tűnt el, aki a polgári humanizmus kimagasló alakja volt, a „Nyugat” nemzedékének Ady Endre és Móricz Zsigmond után egyik legmar­kánsabb egyénisége. Róla még a leg­első, szocialista szempontból megírt irodalomtörténet is úgy emlékezik njeg, hogy: „Babits Mihály, a magyar iro­dalomnak egyik legsokoldalúbb, leg­komplexebb jelensége, benne a XX. századi polgári humanizmusnak — ellentmondásaival s tévedéseivel is — értékes kiemelkedő képviselőjét tartjuk számon.” Babits Mihály és Pécs városa. Ez a két név szinte elválaszthatatlan egy­mástól. Haláláig a szeretet aranyszá- loi fűzték ehhez a történelmi városhoz. Életének tizenegy esztendejét, egész ifjúságát Pécsett töltötte és itt je­gyezte el magát az irodalommal is. Pécs ihlette versírásra s regényeinek alakjai is e város falai között mozog­nak. A kis Misi második elemista volt, amikor a család Pécsre költözött. Apja: Babits Mihály, a pécsi bíróság épületében hozta ítéleteit mint ítélő­táblái bíró, fia pedig abba az isko­lába járt, ahol ma a belvárosi fiúis­kola működik. Először a Xavér temp­lomhoz közel, az Alajos utcában lak­tak, később azonban az egykori Klimó, a mai Landler Jenő utca 8. számú házba költöztek. Amikor azután 1896- ban Babits édesapja meghalt, az ár­ván maradt kisfiút az agglegény nagy­bácsi: Kelemen Mihály honvédorvos fogadta magához a Zrínyi és Váradi utca sarkán lévő házba. Ebben a házban töltötte gyermekko­rának legboldogabb napjait, mert a felső lakásban valóságos szellemi kincsesbányára talált nagybátyja gaz­dag könyvtárában. Az érzékeny, kissé félszeg diák kerülte a játékot, a ját­szótársakat, főleg a leányokat, mert mindennél jobban érdekelték a köny­vek. A váradi Antal-Zrínyl utca sarkán levő, egyablakos ódon házból járt Babits Mihály 1893-tól 1901-ig a pécsi ciszterci, a mai Nagy Lajos Gimná­ziumba. Osztálytársainak jellemzése szerint, ő volt az osztályban a legki­sebb. Töprengő, csendes fiú volt. Ba­rátja nem volt, de mindenkivel szem­ben egyformán előzékeny és szíves. Hetedikes-nyolcadikos korában min­den önképzőköri ülésen szerepelt. A Sors iróniája az, hogy az a Babits Mihály, aki a pécsi önképzőkörben prózai írásokkal, tanulmányokkal sze­lepeit, költő lett, vetélytársa Surányi Miklós pedig, aki verseket írt, próza­íróvá vált. Pécs városát, annak akkori hangulatát később megírta: „Utca estefelé", „Emlékezés egy régi pécsi uszodára”, „Isten kezében", valamint „Harmincéves érettségi találkozó” cí­mű versében. Babits Mihály két regényében Is megörökítette Pécset. Az egyik a „Tí­már Virgil fia”, amely 1922-ben jelent meg. Ebben egy pécsi cisztercita ta­nárnak és tanítványának történetét írta meg. A másik, az 1927-ben nap­világot látott: „Halálfiai”. A pécsi Janus Pannonius Társaság 1941-ben fennállásának 10. évfordu­lóját készült ünnepelni és tiszteletbeli elnökké akarta megválasztani az ak­kor már súlyos gégerákban szenve­dő költőt, de augusztus 5-én a Pécs­ről elindult Babits Mihály Budapesten örökre lehunyta szemét. Emlékét azok az emléktáblák őrzik, amelyek a mai Nagy Lajos Gimnázium, valamint a Zrínyi és Váradi Antal utca sarkán levő ház falán vannak s egy pécsi könyvtár, amely nevét viseli ., V. J. Mit olvas a világ? ILYEN CÍMEN, ezzel a céllal nem készült ugyan statisztika, azt azonban tudjuk, hogy melyik országban milyen és mennyi művet fordítanak, s ebből is érdekes és figyelemre méltó képet alkothatunk a legelterjedtebb olvas­mányokról, az egyes nemzetek érdek­lődéséről, fordítási kultúrájáról. Az UNESCO kiadásában már több mint két évtizede megjelenik „A for­dítások nemzetközi repertóriuma” cí­mű sorozat, amelynek legutóbbi, 22. kötete az 1969-ben készült fordítósok adatait közli. A kötet tanúsága sze­rint ebben az esztendőben 65 ország­ban 38 172 művet fordítottak. A for­dítások nemzetek szerinti megoszlá­sát tekintve évek óta a Szovjetunió áll az élen. 1969-ben 3853 művet for­dítottak. A Szovjetuniót a két Német­ország összesített 3538 fordítása kö­veti, majd Spanyolország (2737), Olaszország (2483), Japán (2165), az Egyesült Államok (2059), Franciaor­szág (1989), Svédország (1669), Hol­landia (1606) és Csehszlovákia (1449) a további sorrend. Az első tíz legtöb­bet fordító nemzet után Dánia (1249), Belgium (1207), Jugoszlávia (1012), majd az előkelő 14. helyen Magyar- ország következik 960 mű fordításával. Érdekesebbek és tanulságosabbak a legtöbbet fordított művek és szer­zők adatai. 1969-ben, de már koráb­ban is évek óta változatlanul a kö­vetkező hat szerző, Ml. mű áll az élen: Lenin (209), a Biblia (202), Verne Gyula és Georges Simenon (126— 126), Shakespeare (102) és a nálunk kevéssé ismert Enid Blyton (95) nevű ifjúsági író. A ma élő szerzők közül — jellemző módon — a „legnagyobbak" között szereplő Simenon mellett a másik leg­többet fordított szerző szintén detek- tívregény-író: Agatha Christie. Rend­kívüli elterjedésükhöz mint ismeretes, hazánk is szép számmal hozzájárult, és Shnenon csillaga 1969 óta még magasabbra emelkedett nálunk. Ér­dekes viszont, hogy a nemzetközi me­zőnyben még jól futó Nick Cartert (18) még nem fedezte fel újra könyvki­adásunk; úgy látszik, a néhány év­tizeddel korábbi diadalmenet után végérvényesen — és megérdemelten — a feledésbe merült. A mesék és kalandregények műfa­jában Dumas a listavezető 07 fordí­tással. Öt követi Andersen (64), Jack London (52) és Stevenson (49). Századunk „nagyjai” sorában a nem is olyan nagy Pearl Buck áll az élen 76 művel. A további sorrend már „reálisabbnak” tűnik: Heming­way (53), Steinbeck (47), Jean-Paul Sartre (45), Graham Greene (42), Al­berto Moravia (41), Simone de Beau­voir (33), Faulkner (32) és Albert Camus (30). A filozófiai, ideológiai irodalom te­rületén az abszolút világelső Lenin után Marx 92, Engels 77, Marcuse 35, Mao Ce-tung pedig 20 művel szerepel 1969-ben. Az utóbbi kettőnél sokat mondó a „fejlődési vonal” jel­zése is: Marcuse 1968-ban 20, 1967- ben pedig még csak 7 fordítással szerepelt; Mao Ce-tung viszont 1968- ban 37, egy évvel korábban pedig 57-tel. VÉGEZETÜL még néhány név a leg­többe* fordított ötven szerzőé közül: André Maurois 27, Henry Miller 21, Francoise Sagan 19, Bertold Brecht pedig 18 művével került be 1969-ben a világirodalom áramába. Sz. E Eszék zenei életéről TUDOM, néhány napos eszéki tar­tózkodás kevés ahhoz, hogy alaposan megismerhessük a Dráva menti város zenei életét. Vendéglátóim jóvoltából azonban sikerült sok mindent meg­tudnom, sőt érkezésem után azonnal végighallgatnom a „Franjo Kuhac" Zeneiskola évadzáró növendékhang­versenyét. Különösen a nagylétszámú gitártanszak tehetséges fiatal növen- dikei arattak sikert, Hugo Borenic irá­nyításával. Borenic professzor, jóllehet már nyugdíjban van, még mindig je­lentős szerepet tölt be Eszék zenei életében. Ivan Zajc: Zrínyi operája szövegkönyvének magyarra fordításán kívül eddig kiadatlan, régi horvát, szlavón és magyar népdalgyűjtemé­nyének gazdag eredményét rendezi jelenleg sajtó alá. Gyakran játsszák két népszínművét, idén nyáron Dub­rovnikben is Színre kerülnek. Tőle tu­dom, hogy a zenei élet egyik köz­pontja a „Franjo Kuhac” Zeneiskola, melynek intim hangulatú koncertter­mében gyakran rendeznek hangver­senyt hazai és külföldi művészek ven­dégszereplésével. A névadó Franjo Kuhac — Koch Xavér Ferenc néven Pécsett született 1833-ban és zenei ta­nulmányait Budapesten végezte el. Hasonlóan a mi Kodály Zoltánunk­hoz (vagy még inkább Vikár Bélá­hoz), ő kezdte ei a horvát népzene gyűjtését és tudományos feldolgozá­sát Emlékét az eszéki Preradovics sé­tányon emelt szobra őrzi. Ugyanott találjuk Franjo Krezsma szobrát, akit viszont a horvát Paganininek nevez­nek. 13 éves korától kezdve hegedült és komponált, oly sikerrel, hogy 21 éves korában bekövetkezett halálakor már híres művész volt. Róla nevezték el az eszéki kamarazenekart, melynek Josip Skunca a karmestere. A hangu­latos eszéki sétányon látható harma­dik muzsikus szobra: Pajo Kolaricó (1821—1876), aki a ma már világ­hírű eszéki tamburazenel^ar megala­pítója. Az együttes bejárta fél Euró­pát, idén nyáron is Olaszországban mutatja be főleg népdalokból és népi táncokból álló műsorát. Régebben mintegy 15 kórus műkö­dött a városban, legnevezetesebb a „Kuhac"-énekkar volt mely a II. vi­lágháború előtt oratorikus műveket többek között Verdi Requiemjét le megszólaltatta. Ma a régi daloskui- túra emlékét a Pécsett is ismert kö­zel 100 tagú Lipa-énekkar őrzi, mely nevét onnan kapta, hogy egy hársfa alatt alapították 1876-ban. A pécsi Bartók Béla férfikarral tartanak fenn barátságot, melynek emlékét közös hangversenyek őrzik. A PÉCSIEK bizonyára még emlékei­nek arra a szép Trubadúr előadásra, melynek főbb szerepeit az eszéki Nemzeti Színház operaénekesei szó­laltatták meg Dragutin Savin vezény­letével. Eszéken is szívesen hallgat­ják az operaelőadásokat. Ebben az évadban a repertoár operák mellett Massenet: Manonját, Puccini: Pillan­gókisasszony, Gotovac: Erő című ope­ráját játszották és állandóan műsoron tartják Ivan Zajc: Zrínyi operáját Dragutin Savin ősztől kezdve Splitben vezényel, de az eszékiek remélik, hogy távozásával sem csökken a ze­nei élet színvonala és továbbra is sor kerülhet olyan jelentős nemzetközi ze­nei események megrendezésére, mint az Annáié, melynek gondolata ugyan­csak Dragutin Savintól ered. Dr. Nádor Tamás UJ MAGYAR FILMEK Elsőfilmes rendező jelentős vállalkozása a SZINDBÄD. A rövidfilmjeivel nemzetközi elismerést elért fiatal Huszárik Zoltán megkísérelte a film nyel­vére átfogalmazni Krúdy Gyula eredeti stílusát, líráját. A mintegy kétéves munka befejezéséhez közeledik, a rendező már az utómunkálatokat végzi munkatársaival. A színes, szélesvásznú SZINDBADOT Sára Sándor fényképezte. A fősze­replő Latinovis Zoltán. Néhány név az őt körülvevő sok nő közül: Ruttkai Éva, Pap Éva, Medgyesi Mária, Tancry Bella. A fiatal mérnök-filmes házaspár szerepet cserélt. Míg az ISMERI A SZANDI MANDIT? Gyarmaty Lívia rendezte és Böszörményi Géza írta, addig most a MADARKAK-at Böszörményi rendezi a feleségével együtt írt forga­tókönyvből. A faluból Budapestre szerencsét próbálni induló két fiatal lány történetét ismét azzal a derűvel, szatirikus ízzel viszik vászonra, mint ami a Szandi-Mandi jellemzője volt. A film operatőre Ragályi Elemér, a főszereplők: Schüthz lla, Bánsági Il­dikó, Cserhalmi György, Császár Angéla, Öze Lajos, Fonyó József és még sokan mások. Beethoven és Martonvásár Az M 7-es műút mellett, Budapest és Székesfehérvár között félúton fek­szik Martonvásár. Múltja régi időkre nyúlik vissza. A török hódoltság alatt — mint Dunántúl annyi más telepü­lése — pusztulásnak indult. „Nagy­apám, amikor Martonvásárt megvette — írja memoárjában Brunswick Te­réz (az első hazai kisdedóvó meg­alapítója!) —, csak határtalan mo­csarat talált itt. Egyetlen ház, néhány pár putri a juhászok számára, és itt- ott egy-két fa volt látható mindössze a nyolcezer holdas birtokon." A Brunswick család Mária-Terézia uralkodása idején, 1870 táján tele­pedett le Ma rtonvá sárra. Brunswick Antal, akit az uralkodónő 1775-bert emelt grófi rangra, részben királyi adományozás, részben vétel útján lett a nyolcezer hold tulajdonosa. Első dolga volt, hogy megépítette (1773— 1775 között) az uradalmi kastélyt. Flá, ifjabb Brunswick Antal művelt, felvi­lágosult férfiú volt. Ügyvédnek tanult, és mint kamarai titkár Pozsonyban kezdte meg közéleti tevékenységét. Az 1790—91. évi budai országgyűlésen mint a helytartótanács iskolai osztá­lyának vezetője, a nőnevelés reform­jára nyújtott be tervezetet. Négy gyer­meket nevelt a haladó eszmék szelle­mében: Terézt, Ferencet, Jozefint és Charlotte-ot (Teleld Blanka édesany­ja 0. Ifjabb Brunswick Antal szerette és pártfogolta a művészetet, főleg a zenét és az irodalmat Korai halála után gazdag budai és martonvásári könyv- és képtárát gyermekei vették gondozásba. A martonvásári kastély képtára egy­ben hangversenyteremnek 1* szolgált amelyben gyakran hangzottak el há­zikoncertek, és ahol Beethoven neve sokszor került szóba. Amikor 1795- ben egy bécsi újságból a martonvá­sári kastélyban tudomást szereztek ar­ról, hogy az Artaria-cég Beethoven Három trió-jára előfizetési felhívást hirdetett, özvegy Brunswick Antalfié az elsők között rendelte Meg a kot­tákat leányai számáré. Beethoven a Brunswick család ré­vén került kapcsolatba hazánickál. A kapcsolat létrejötte Zméskal! Miklós bárónak, á bécsi Magyar kancellária titkárának köszönhető, aki Beethoven barátja volt és jó gordonkás hírében állott. Áz ugyancsak jól gordpnkázó Brunswick Ferenc, aki gyakran töltött hosszabb időt Bécsben, Zmeskall ba­ráti köréhez tartozott. A Zmeskall- házban tartott zenés, baráti összejö­veteleken ismerte és kedvelte meg Beethoven Brunswick Ferencet. Beethoven 1799 májusában megis­merte Brunswick Terézt és Jozefint is. Brunswick Antal né Bécsbe vitte két ' nagyobbik leányát, hogy a császár- város akkor legkeresettebb zenetaná­rával, Beethovennel taníttassa zongo­rázni. Brunswick Teréz így írta le első találkozásukat Beethovennel: „Honom alatt tartva a hegedű- és csetiókisé- rettel ellátott Beéthoven-szonáiát, mint egy iskolába menő kislány, lép­tem be hozzá. A halhatatlan drága Ludwig van Beethoven igen kedves volt és annyira udvarias, amennyire csak telt tőle. Ekkor kötöttük meg Bee­thovennel azt a benső, szívbeli barát­ságot, amely élete végéig tartott. El­jött hozzánk Budára, eljött Martonvá- sárra, befogadtuk a nfi válogatott em- béreink köztársaságába.' Hogy Beethoven mikor látógatott el először Martonvásárra, azt ném tudja senki pontosan. Minden bi- zönnyal már 1799-bén. Anáak már írótt nyoMa van, hogy 1800-ban Ma­gyarországra utazott, ahol május 7-én a budai várban adott hangversenyt. Feltehető, hogy Beethoven, aki Bruns­wick Ferenc felkérésére vállalta el a budai szereplést, a hangverseny előtt Martonvásáron a Brunswick csalód vendége volt Mátray Gábor írja • „Nemzeti Zenede évkönyvé"-beit (1870), hogy: „Beethoven 1803-ban a budai fürdők használatára rándult le hazánkba. Ekkor kötött szorosabb is­meretséget gróf Brunswick Ferenccel, ki télen át pesti házában, nyáron pe­dig martonvásári kastélyában heten­ként több ízben is quartett mulatsá­gokat rendezett, melyekben Pest leg­jelesebb művészei vettek részt." 1806-ban a martonvásári kastély­ban ismét vendégül látta Beethovent Brunswick Ferenc. Beethoven egyik életírója szerint a Mester itt írta meg egyhuzamban az Appassionato szoná­tát. 1809 őszén járt utoljára Martonvá­sáron Beethoven. A Martonvásáron és a Budán töltött napok alatt írtű meg a Fisz-dúr szonátát és a Zón- gora-fantáziát (op. 77), amely műve­ket Brunswick Teréznek ajánlott, élki­hez meleg érzelmi szálak fűzték. Ha­sonló vonzalmat érzett Jozefin iránt is, akit a zenétörténeti kutatás ma már teljes bizonyossággal a „halha­tatlan kedves”-sél azonósít. Fejér megye Méltó módon áftáljd Beethoven és Martonvásár köpcsála- tót. 1960 óta évente három alkotóm­mal — június, július, augusztus hó­napok utolsó szombatján — koncer­teket rendeznek a kastély aarkjában csillogó tovon lévő kis szigeten. Az egykori Brunswick-kastély két föld­szinti termében Beethoven Emlékmú­zeum kapott otthont. Várnai Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom