Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-31 / 204. szám
I DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. augusztus 31. Iskolaavatás Felsömindszenten Tegnap délelőtt Felsömindszenten a község és a sásdi járás társadalmi vezetőinek részvételével ünnepélyesen felavatták a 2 millió 700 ezer Ft-os költséggel épült 6 tantermes új iskolát. Felső- mindszenten tavaly összedőlt a rozzant épületben lévő régi iskola, azóto a gyerekek a művelődési házban és más szükségtantermekben tanultak. Az új iskolában politechnikai műhely, három szertár, folyóvizes mosdóhelyiség, új bútorok várják a 140 tanulót, akik az új tanévben új iskolában kezdik meg a tanulást. A régi iskola helyén már megkezdték a tornaterem építését is, tehát egy minden igényt kielégítő létesítménnyel gyarapodott a megye iskolahálózata.----------------------------*---------------------------1 971. AUGUSZTUS 31 KEDD Szeretettel köszönt/ük névnapiuk alkalmából ERIKA nevű kedves olvasóinkat • A Nap kél 5.00, nyugszik 11.27 órakor. — A Hald kél 15.43, nyugszik 23.47 érőkor. Születés Káta - Urbán Margit és Bognár István szülők örömmel értesítik ismerőseiket, hogy augusztus, 21-én Andrea nevű kislányuk született. (x) örömmel értesítjük kedves ismerőseinket, hogy augusztus 22-én Zsuzsanna nevű kislányunk született. Márics András és felesége, Barnucz Margit, (x) Vida Pál és Enesei Eya szülőknek augusztus 23-án Eszter nevű kislányuk született. (x) Mang János és Csek Klára szülőknek augusztus 24-én Valéria nevű kislányuk született. (x) Szilágyi Dániel és Bakonyi Éva szülők értesítik ismerőseiket, hogy augusztus 26-án Erika neyű kislányuk született. (x) Papp Sándor és Máté Erika szülők örömmel értesítik kedves ismerőseiket, hogy augusztus 13-án Sándor nevű kisfiúk született. (x) Esküvő Pécsi József és Nyéki Éva há- zasságkötése szeptember 4-én, du. negyed 4 órakor lesz a Városi Tanácson. (*) ♦ — A Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola értesíti növendékeit, hogy tanévnyitó ünnepé yét szeptember 1-én 10 órakor tartja. Levelező tagozatra jelentkezőknek 2-án 14 órakor beiratás lesz. — A Tanárképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolája tanévnyitó ünnepélyét szeptember 1-én délután fél 6 órakor tartja az iskola udvarán. — A Magyar Autóklub Pécsi Szervezete értesíti klubtagjait, hogy szeptember hóban ismét beindítja a ,.Csináld magad” mozgalom tanfolyamait Szeptember 6-án, hétfőn kétütemű motorok részére, 7-én, kedden a négyüteműeké kezdődik. Tanfolyamra jelentkezés a klubirodában, ügyfélfogadás ideje alatt. (x) — A József Attila Művelődési Ház (Korvin Ottó u. 20.) SZABAS-VARRAS tanfolyamot szervez kezdők részére, 1971. szeptember 16-tól, 12 héten át, csütörtöki napokon 17—19 óráig. Tanfolyamdíj: 120 forint. Jelentkezés a művelődési ház irodájában szeptember 14-ig. 8.30—16.30-ig. Tanfolyamvezető: Szőllősy Kálmánné. (x) ♦ ÉRTESÍTÉS A Pécs? Hőszolgáltató Vállalat értesíti használati melegvíz fogyasztóit, hogy a pécsi forróvíz távfűtési rendszeren szeptember 1 én 0 órától, 3-án előrelátnatólag 24 óráig erőművi és hálózat’ karbantartási munkálatok végzése miatt üzemszünetet tart, a használati melegvíz szolgáltatás ezen idő alatt szünetel. % — Szocialista brigádok az óvodásokért. A József Attila utcai óvodát évek óta patronálja a Hőerőmű Gagarin brigádja. Most a Petőfi brigáddal és a Sopiana Gépgyár Czukker-bri- gádjával kiegészülve újjá varázsolták az óvodások „játékpark- ját". Udvari játékokat, mászót, kisszekereket készítettek az új tanévre. Belekapcsolódott az akcióba a PIK és a fodrászszövetkezet egy-egy brigádja is: irodát parkettáztak, illetve festési munkálatokat végeztek társadalmi munkában. — Az ország eddigi legnagyobb sertésnevelő és hizlaló j telepét építik fel 1972 végére | a Bajai Állami Gazdaságban. A hatalmas kombinát teljes beruházási költsége mintegy 350 millió forint lesz. A sertéskombinát teljes üzemeléssel évente mintegy 120 000 hízott sertést bocsát ki. — Zsűrizték a szeptember 18-án rendezendő szekszárd' szüreti napok országos fotópályázatának képeit. A beérkezett 437 alkotásból 106-ot állítanak ki. A díjazottak között van Csonka Béla „Zselicségi képek" című fényképsorozata is. — Ismét o bányászok. A Mecseki Szénbányák Ifjú Gárda zászlóalja tavaly elnyerte a megye legjobb IG-egységének járó vörös vándorzászlót. A megyei szervek most ismét őket találták a legjobbaknak. A jelképes zászlóátadásra szeptember 5-én, a szigetvári Zrínyi-ünnepségek keretében kerül sor. Ertesitjü« kedves vevőinket, hegy e terményeladást szüneteltetjük! PÉCSI KERTÉSZETI ES PARKÉPÍTŐ VALL. Szigeti tanyai üzem. Balesetek Súlyos baleset történt vasárnap éjszaka Szederkényben, ahol egy motoros halálra gázolta Mufics András szociális gondozottat. Telefonhívásra a mentők azonnal a helyszínre siettek, de Mufics Andráson már nem tudtak segíteni. Baleset színhelye volt hétfőn délután a Pécsvárad és Erzsébet közötti útszakasz is, ahol Varga Lajos, Pécs, Február 24. utca 5. szám alatti lakos egv teherautónak ütközött. Vargo Lajost fejsérüléssel szállították az idegklinikára. Életveszélyes sérülésekkel, koponya, borda, láb é$ kartörés sei került kórházba hétfőn délután Szűcs Dániel 75 éves Pécs, Mártírok útja 23. szám alatti lakos. A szerencsétlen embert személygépkocsi ütötte el. Megalakul a pécsi „Röpülj páva“-! ör Vasárnap délelőtt a Sógvári Endre Művelődési Házbon gyűltek össze azok a pécsi népdalkedvelők, akik társas körben is szívesen énekelnek és játszanak népi hangszereken, hogy megalakítsák a pécsi „Röpülj páva" kört. ötvenheten vettek részt az alakuló összejövetelen. Várnai Ferenc, a kör vezetője ismertette a kör terveit, közeli és távolabbi programjait. Duga Ilona és Fábián János, a kör alapító tagjai népdalokat énekeltek, majd Nagy Sándoiné fejezte ki azt az örömét, hogy ilyen népes, családias körben nyílik lehetőség egyéni és csoportos népdaléneklésre, daltanulásra. A bemutatkozások, a szereplé sek sorát a citerán játszó Pintér Józsi bácsi, MAV-nyugdíjas nyitotta meg. A meghallgatot- tak közül több jóhangú énekes — fiatal és idősebb — bukkan^ fel. A kör vezetősége kéri, hogy mindazok, akik csak most szereztek tudomást az eseményről, de szívesen vennének részt a kör munkájában, írják meg. vagy adják le címüket a Ság vári Endre Művelődési Házban (Hajnóczy u. 36/d.). ♦ — Jelentkezni lehet a pécsi Úttörőház központi művészeti csoportjába. A művészeti csoport kórus és szólóének, hangszeres és előadói, (versmondói) tagozataiba hirdet felvételt. A jelentkezőket szeptember 15 után meghallgatásra, illetve felvételre hívják be. Az új együttes bemutatkozó előadását októberre tervezik. — Bányászkórus szerepelt Békéscsabán. A Viharsarok székhelyén megrendezett kórustalálkozón szép sikerrel szerepelt a Mecseki Szénbányák Kodály Zoltán férfikara. Egy napot a festői szépségű gyulai vérfürdőben töltöttek el, ahol ugyancsak fellépett a pécsi bányászkórus. — Értesítjük ai érdekelteket, hogy a felüljáró építésével kapcsolatos elektromos kábelek áthelyezése miatt a Rózsa Ferenc utcát a vasút keresztezéstől a Bolgár Néphadsereg u. elágazásig szeptember 1-én 7 órától szeotember 3-án 16 óráig lezárjuk. DÉDASZ üzemigazgatóság. (x) Hűtőgépszerviz PÉCS. MEGYERI OT «5 Tel.: 11 -52 MINDEN TIPUSÜ HŰTŐGÉP JA VITAS A. A SZOT Elnökségének határozata A szakszervezetek segítsek a beruházási egyensúly megteremtését Csökkenteni kell a beruházások idejét, fel kell lépni a népgazdaság anyagi eszközeinek pazarlói ellen, felelősségre kell vonni azokat, akik indokolatlanul emelik az árakat — mondotta ki egyebek mellett hétfői ' ülésén a Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége. Az Elnökség határozatban hívta fel a szakszervezetek figyelmét, hogy fokozottan segítsék a beGépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 639 r’é~kocsit adott át a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 471 -et Zsiguli (Budapest) típusból adtak ki. A gépkocsik e heti előjegyíési sorszámai a következők: Trabant Limousine 36 008 Trabant Combi * 310 l Wartburg Limousine 16 471 ) Wartburg de Luxe 12 331 I Wartburg Tourist 1 598 Skoda 100 22 900 Moszkvics 412 26 814 Po'skl FIAT 1300 T 2?6 Polski FIAT 1500 2 3’4 Zastava 2 106 Zaporozsec 2 458 Zsiguli (Budapest) 2 950 Zsiguli (Debrecen) 1 560 ♦ — Az új tanév feladatai. Hétfőn a Megyei Tanácson Bárdi László, az oktatási csoport munkatársa tájékoztatta a megye középiskoláinak és középiskolás kollégiumainak igazgatóit az 1971/72-es tanév feladatairól. A következő tanév legfontosabb feladatai közé tartozik az oktatási reform elmélyítése és az oktatás hatékonyságának növelése. A következő tanév egyben felkészülési év lesz a tantárgy szerkezeti kísérletek bevezetésére. — Tizenhét új oktató kezdi meg munkáját az 1971—72-ei tanévben a Mar» Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pécsi kihegyezett tagozatán. — Szolidaritási gyűlést tartottak hétfőn délután a Mecseki Ércbánya Vállalat KISZ fiataljai a Vietnami Demokratikus Köztársaság felszabadulásának 26. évfordulója alkalmából. Az ifjú kommunisták köszöntő táviratot küldtek a budapesti vietnami nagykövetségre, amelyben szolidaritásukat fejezték ki az agresszió ellen küzdő hős néppel. ♦ tdőjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: időnként megnövekvő felhőzet, egy-két helyen átfutó esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő, változó irányú szél. A reggeli órákban párásság, a mélyebben fekvő helyeken köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete hétfőn 11 órakor Siófoknál 21 fok volt. Távolabbi kilátások, péntekig: változékony, időnként esőre hajló idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek 9—14 fok között, legmagasabb nappali hőmérsékletek 20—25 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm-es) eső az ország területének 60 százalékán várható. ruházái^egyensúly megteremtését, az építőipar műszaki színvonalának emelését, s a közösség, o társadalom egyetemes érdekeinek érvényre juttatását az egyéni, illetve csoportérdekekkel szemben. Az Elnökség az érintett szakmák képviselőiből bizottságot hozott létre, mely a beruházások jelenlegi helyzetét, illetve a helyzet javításának módozatait tanulmányozza. Tanácstagi fogadóéra 34-es számú választókerület: Gálosi József, Pécsbányatelepi üzemi pórtház, szeptember 1-én. 18 órakor. 102-es számú választókerület Nemeskéri Sándor, Úttörő úti ált. iskola, szeptember 1-én, 18 órakor, ütögi Kultúrotthonban szeptember 2-án, 18 órakor. 6-os számú választókerület- Mendly Lajos, István-aknai kyl túrház, szeptember 2-án, 18.15 órakor. 26-os számú választókerület: Hegedűs Béla, Bártfa úti ált. iskola, szeptember 3-án, 18 órakor. 39-es számú választókerület- Szoyka Pál, Fémipari Vállalat, Felsőmalom u. 13., szeptember 3-án, 18 órakor. 77-es számú választókerület: dr. Kisvári András, Gyakorló iskola, Alkotmány u. 38., szép tember 3-án, 17.30 órakor. 101-es számú választókerület: Hehmann Adóm, Ságvári Művelődési Ház, szeptember 3-án 18 órakor. ♦ — Mongóliába exportálandó vágóhidakhoz lakatos munkákat végeznek, kocsikat, létrákat, húsbontó asztalokat készítenek a B. m. Autó- és Motorjavító Szövetkezetben. A Majláth utcai régi telephelyen 1 millió forint értékű termék készült el eddig, az év végéig még két millióért vállaltak szállításokat. — Munkaruházati szaküzlet. Pécs, Sallai u. 8. A Centrum Áruház kezelésében. (x) — OLCSÓ ZOMÁNCOZOTT EDÉNYVASÁR! — Óriási készlettel, 39-es Dandár u. 2/c., alagsor. — Nyitva: m a 7—17 óráig. , (x) — Női és férfi ballonkabát, férfiöltöny, fiúöltöny és nadrág, női munkaköpeny 20—40 százalékos engedménnyel kapható a LEÉRTÉKELT ÁRUK BOLTJÁBAN. Pécs. Sallai u. 6. (x) — A Nevelők Háza német nyelvű gyermekfoglalkoztatójába felveszünk 3 és fél—6 éves korú gyermekeket. Napi foglalkozás 8 órától 1 óráig tart. A tanfolyam díja havi 200 Ft. Beíratás szeptember 1-én 9—1 óráig. (x) — Műbőrök és műanyagpadlók nagy választékban. Pécsi ÁFÉSZ borboltja, Rákóczi út 16. (x) — KOZULETEK FIGYELEM! 60 literes saválló, zománcozott fazék kapható. 39-es Dandár u. 2/c., alagsor. Nyitva: ma 7—17 óráig. (x) — F. hő 29-én a Mecsekről lefelé vezető úton elvesztettem fehér kardigánomat. Kérem a megtalálót jutalom ellenében adja le a nagy csemege vezetőjének. (x) — 21-én elveszett egy fekete női retikül. Kérjük a becsületes megtalálót az igazolványokat a benne lévő címre elküldeni. (x) Megemlékezés Mohácson 445 évvel ezelőtt — 1526. augusztus 29-én — zajlott le o mohácsi csata, ahol mint ismeretes a török sereg 26 ezer magyar és szövetséges katona életét oltotta ki. A csatában vesztette életét II. Lajos király i*. Nemzeti történelmünk e gyászos napjáról kegyelettel emlékeztek meg vasárnap Mohácson. Ez alkalomból a mohácsi Bar- I tők Béla Művelődési Központban a város fiataljai rövid megemlékezést és helytörténeti vetélkedőt tartottak. A vetélkedőn a Farostlemezgyár, a KISZ bútorgyári szervezetének, a hátán- őrségnek, az újvárosi ifjúsági klubnak és a honismereti szakkörnek 3-3 fős csapata vett részt. Végül is a szellemi vetélkedőt a honismereti szakkör csapata nyerte meg. A történelmi vetélkedő résztvevői délben hajóra szálltak és a Csele-patak torkolatánál horgonyoztak le. Itt rövid előadás keretében elevenítették fel a mohácsi vész körülményeit, majd a II. Lajos emlékmű talapzatánál helyezték el a kegyelet virágait. A város lakói virággal díszítették a Hősök terén emelkedő lengyel emlékművet is, mely a mohácsi csatában hősi halált halt 1600 lengyel katona emlékét őrzi. ♦ — A Pécsi Vízmű értesíti a »árot lakosságát, hogy a tisztasági fürdő kazántisztítás miatt augusztus 31-től szeptember 6-ig zárva tart. — A Szék- és Kárpitosipari Vállalat mohácsi bútorkiállításán vásárolt sorsjegyeket kisorsolták. A fődíjat az Apolló garnitúrát a 175-ös sorszámú sorsjegy tulajdonosa nyerte meg, a 459-es számú sorsjegy egy Guliver típusú gyermekágyat nyert, a Jumbó gyermekjárókát a 129-es számú sorsjegy tulajdonosa nyerte. — A Pécsi Vizmfl értesíti a véros lakosságát, hogy a Hullámfürdő lát» gatottság hiányában szeptember 5-é* bezár. ♦ Kolozsvári szobrász Sikolóson Kolozsvár! szobrászművész *endéga volt a minap a siklósi müvésztelep- nek. Puskás Sándor ismerkedett az itt folyó alkotó munkával. Idén még nem kapcsolódott be a művésztelep életébe, jövőre szeretne hosszabb időt eltölteni itt, hogy terveit valóra váltsa. Puskás Sándor 1928-ban született Kolozsvárott, 1948 óta szerepel kiállításokon. Első önálló kiállítása Időében volt, azóta Berlinben, Bukarestben, Varsóban, Moszkvában, Kairóban, Párizsban, Damaszkuszban és Szófiában szerepeltek müvei. 1954- ben részt vett a velencei biennalen, 1957-ben pedig elnyerte a moszkvai VIT diját. Romániában 12 szobra áll köztereken, a legutóbb a kolozsvári új telefonközpont falán helyezték al nagyméretű alkotását. Selejt akkumalátorakal minden mennyiségben ÁTVESZÜNK VBKM Akkumulátor és Czárazelempyára 4. st. javító Pécs, Megyeri út 105. SíDQZEO ZBkJCH: ^ KLOss mmm 27. Nem használt az újság. Elért megállt asztalánál. • — Csak ne zavartassa magát, hadnagy - mondta, amikor von Vormann meglepetést színlelve felugrott és vi- gyázzba kapta magát. A lábával közelebb húzta az egyik széket, leült, helyesebben lehuppant rá - ahogyan a hadnagy a jelenetet gondolataiban rögzítette, és mitsem kerdezve töltött magának a borból. — Még szüntelenül egyedül, hadnagy? Még nincs társasága? Ha akarja, bemutatom a bajtársaknak. — Köszönöm, ezredes úr, már bemutatkoztam az elöljáróimnak - felelte hűvösen. - Itt privát émberkénl tartózkodom. — Okvetlenül társaságot kell találnia magának, mert itt rohadtul unalmas az élet.- Én Apsem unatkozom, ezredes úr, kérem.- Értem — mosolygott Elért. — Ha egymagában üldögél, a legjobb társaságban van. Lehet, hogy közben anekdotákat mesél magának? - Majd komolyra fordítva a szót, ezt mondta: — Ne feledje, hogy nekünk, Abwehr- tiszteknek a legszorosabb kapcsolatot kell tartanunk az emberekkel. A mi szolgálatunkban nincs hivatalos idő és privát idő. Meg tudja ezt jegyezni?- Igenis - válaszolta. Hű, de meggyűlölte őt hirtelen, örömmel belete- nyérelt volna zsírpacni, önelégült kepébe. Milyen jogon merészeli őt leckéztetni egy ilyen jött-ment Elért? Öt, von Vormannt? Hogy meri őt dorgálni, mint valami kisiskolást? Elért egy pillanatra von Vormann arcát fürkészte.- No, jól van, hadnagy, tessék szétnézni Saint Gilles-ben, bár Isten az atyám, sok látnivalót nem talál. Egykét nap és hozzálátunk a munkához. — Még a fejével sem biccentett von Vormann felé, csak felállt és megindult az ajtó irányába, mintha jövetelének egyetlen célja az lett volna, hogy itt a kaszinóban beszélgessen vele. Erik félretette az újságot és körülnézett a teremben. A szomszéd asztalnál egy utász százados tartott élmény- beszámolót a Le Havre-i bordélyban szerzett tapasztalatairól, a büfépultnál egy kesehajú, szemöldök nélküli 5S-altiszt incselkedett a gömbölyded segédszolgólatos lánnyal. Von Vormann megérezte, hogy valaki figyeli. Megfordult. Az egyik ablak melletti asztalnál, éppen úgy, mint ő, magányosan üldögélt egy Toldt szervezetes férfi. Amikor észrevette, hogy von Vormann meglátta, felállt és ment egyenest hozzá.- Bocsánatot kérek, hadnagy úr.- Tessék? — mérte végig hűvösen. A Toldt szervezet egyenruháját viselő férfi eléggé bizonytalanul mosolygott. — Ideülhetek a hadnagy úrhoz? Én Is nemrég érkeztem, és teljesen egyedül vagyok. Senkit sem ismerek itt. A Főkormányzóságban voltam . . . Erik csak képzeli, vagy a férfi csakugyan meg van ijedve? — Tessék — szólt vállat vonva. — Ha « úgy gondolja, hogy kettesben mulatságosabb, akkor üljön le. - Eszébe jutott Elért iménti tanmeséje a kapcsolatkeresésről az emberekkel. Legyen boldog. — Ormelnak hívnak — mondta a férfi, ajkán még most is ugyanazzal a mosollyal. — Boldog lennék, ha a hadnagy úr meginna velem egy pohárko konyakot. Három napja vagyok itt és már tudom, hogy a bor ihatatlan panes, de a konyak... - csettentett egyet az ujjaival, így akarta felhívni magára az arra menő pincérnő figyelmét. - Két konyakot kérek, kisasszony- rendelkezett. — De háború előttit — tette hozzá és elnevette magát, mert a kiegészítést szellemességnek szánta Von Vormann-nak csak most tűni fel, hogy amit a másik arcán látott nem mosoly volt, hanem grimasz, amelyet egy vigyázatlan sebész telepíthetett oda. Alaposabban szemügyre véve Ormelt, szája bal szegletében kis heget vett észre. Az arcán kissé erősebben meghúzott ránc keltette o szüntelen mosoly benyomását.- Von Vormann - mutatkozott be Erik —, és az igazat megvallva, szeretek egyedül lenni. A konyakot sem fogyasztom el önnel, nagyon sietett a rendeléssel.- Akkor magam iszom meg — mondta Ormel. Cígafettatárcájót tolta von Vormann elé, de amikor Erik nem reagált, kiemelt egy cigarettát és rágyújtott.- Ma reggel érkezett, igaz?- Látom, nehéz elriasztani magát- szólt, s megigazította monokliját. - Miért, mi van abban?- Párizson át utazott?- Attól tartok, hogy más út nincs is.- Remélem, volt ideje egy kis városnézésre.- Gondolja, hogy Párizs olyan érdekfeszítő?- Párizsban - válaszolta a másik, s közben erősen a szeme közé nézett- a legjobb gesztenyét a Place Pi- galle-on lehet kapni. (Folytatása következik) f