Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-15 / 192. szám
8 DUNANTOLI NAPLÓ 1971. augusztus 13. Déli szomszédunk: JUGOSZLÁVIA Bármennyire is izgalmas egy ország történelme, vonzók és felüdülést ígérők a tájai, sokat ígérők a műemlékei, látnivalói, nem kevesebb érdeklődéssel kutatjuk mai arculatát, állami és gazdasági viszonyait, lakosainak mindennapi életét. Nem kivétel e te kintetben déli szomszédunk, Jugoszlávia sem. Ott jártamkor én is a mai Jugoszláviát figyeltem; azt kutattam, hogyan valósulnak meg a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége által megszabott feladatok, hogyan találnak kiutat a felgyülemlett gazdasági, politikai problémáknál? Hogyan tud a JKSZ irányt mutatni azoknak, akik őszintén keresik a megoldást? Már a lapok címei is a helyzet komolyságára figyelmeztettek. Néhányat belőlük: „Első számú feladatunk a gazdaság megszilárdítása” - „Nincs elég pénz a búza felvásárlására” — „Minden népnek joga van, hogy maga irányítsa sorsát" — „Mit akar a szakszervezet?" — „Hogyan szüntethető meg a gazdaság pénztelensége?” — A cikkek tömkelegé a dolgozók azon töprengéseire keres választ, melyeket az oktalan, indokolatlan és könnyelmű intézkedések sorozata bennük kiváltott. A beszélgetésekből, a lapok cikkeiből kicsendült azonban az is, hogy a jugoszláv elvtársak szembenéznek fogyatékosságaikkal, az anyagi, tárgyi és személyi gyengéikkel. A TÁRSADALOM ÉS AZ ALLAMREND Déli szomszédunk területe 255 ezer 804 négyzetkilométer. Lakóinak száma 20 millió. Jugoszlávia hat köztársaság szövetsége. Ezek: Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina Crnagora és Macedónia. Szerbián belül két autonóm területe van: a Vajdaság és Koszovó-Metohija. Fővárosa Belgrád, a város lakóinak száma 750 ezer. Jugoszláviában a legfőbb hatalmi szerv, a szövetségi nemzetgyűlés, amelynek hat háza van. A szövetségi nemzetgyűlés a végrehajtó hatalmata szövetségi végrehajtó tanácsra (kor- mányra és a köztársasági elnökre ruházza. A szövetségi végrehajtó tanácsnak tizenhét tagja van. Az egyes államtitkárságok (nálunk minisztériumok) vezetői korábban nem voltak tagjai a végrehajtó tanácsnak, a kormánynak). A mostani alkotmánymódosítás azonban helyet itt biztosít számukra. Az igazgatási teendőket az államigazgatási szetvek látják el. Jugoszlávia mintegy ezer igazgatási egységre — a kommunákra — oszlik. Ezek élén a helyi tanácsok állnak. A politikai és társadalmi élet a mintegy 1200 különféle önálló társadalmi szervben is zajlik. Ezek közül a Dolgozó Néo Szocialista Szövetsége (Népfront) a legjelentősebb, mintegy hét és fél millió tagot számlál. A szövetségbe a polgárok önkéntes elhatározásuk alapján lépnek be. Tagja lehet továbbá egész politikai szervezet is. Ilyen kollektív tagságuk van a többi között a szakszervezeteknek, az ifjúsági szervezetnek, a nőszervezetnek és a volt harcosok szövetségének. A változások jelentőségét és a to vábbi fejlődés irányát ottjártamkor még aligha lehetett lemérni. De két dolog már ebben a pillanatban bizo nyos: a köztársaságok és tartományok önállósága s ezáltal a felelőssége is sokkal nagyobb lesz, mint eddig volt. Beszélgető partnereim állították: „A társadalmi rendszer e minőséginek mondható változásaira a további fejlődés érdekében feltétlenül szükség van.” A központosított államigazgatás lebontásának folyamata Jugoszláviában már 1950-ben, a munkásönigazgatás bevezetésével megkezdődött. A decentralizáció nem haladt mindig zökkenőmentesen. E nehézségek megszüntetésére nagy szükség volt. Ezt bizonyítják a gazdaság már-már krónikussá váló nehézségei és nem utolsó sorban az alkotmány-függelékek mea- hozatalának gyors üteme. Annak ellenére, hogy az alkc'mány-függelékek ilyen gyorsan megkapták végső for májukat, nem lehet azt állítani, hogy könnyű volt a megállapodás A politikai és gazdasági rendszer megvál toztatásáról folyó vitában Tito elnök tavaly októberi kezdeményezésétől a> alkotmány-függelékek végső megszövegezéséig voltak olyan pillanatok is. amikor a mindenkit kielégítő megoldás nagyon is távolinak tűnt. A nézeteltéréseken nem is kell csodálkozni, hiszen a szövetség hatáskörének részleges átruházása a köztársaságokra és tartományokra nem egyszerű dolog. (Lásd nálunk a minisztériumok s helyi tanácsok hatásköri kötélhúzását) Akarva, nem akarva össze kell egyeztetni a vita részvevőinek sokszor ellentétes érdekeit. Az eddigi előkészületek alapján úgy látszik, hogy a köztársaságok kü- lön-külön is, még az év végéig meghozzák új alkotmányaikat, hogy minél előbb alkalmazkodhassanak az újonnan előállott helyzethez. Jugoszlávia sok nemzetiségű állam. Lakosságának 42 százaléka szerb, 23 horvát, kilenc szlovén és öt százaléka macedón. A tizenöt nemzeti kisebbség közül a legjelentősebbek az albánok, a magyarok, a törökök, az olaszok és a szlovákok. Mivel én a Horváth Szövetségi Köztársaság fővárosában, a félmillió lakosú Zágrábban és a Vajdaság fővárosában, Újvidéken jártam, leggyakrabban a horvát-szerb viszonyról és a magyarok helyzetéről érdeklődtem. A hibákat említették beszélgetőpartnereim először, pedig pozitívum is van jócskán. Az autonóm Vajdaság területén él a körülbelül félmillió jugoszláviai magyarság legnagyobb része; mintegy 450 ezer. Jugoszlávia alkotmánya teljes egyenjogúságot, széles körű kulturális lehetőséget, kiterjedt nyelvhasználati jogot biztosít számukra. Az autonóm Vajdaság közigazgatása két nyelvű, szerb és magyar. Az egyetemen magyar tanszék, tanítóképző, a magyarlakta helységekben pedig elemi, közép- és szakiskolák biztosítják az anyanyelven való oktatást. Több magyar nyelvű napilap és folyóirat jelenik meg; az Újvidéki Rádió adásidejének egy részében ma gyár műsort sugároz, Szabadkán pedig Állami Magyar Nemzeti Színház működik. A GAZDASÁGI ÉLET Az utóbbi időben az alkotmány módosításán túl a lapok a legnagyobb figyelmet a gazdasági élet problémái nak elemzésére, a kézzel fogható eredmények összegezésére, de különösen a hibák, fogyatékosságok bírála tára fordítják. A cikk írói hangoztatják, hogy a gazdasági reform óta - 1955 - a fejlődés ütemét tekintve Jugoszlávia világviszonylatban is előkelő helyet foglal el, eközben azonban bizonyos gyengeségek és káros jelenségek is mutatkoznak. Az egykor Európa legelmaradottabb agrárországának számító Jugoszlávia az elmúlt évtizedek alatt a közepesen fejlett ipari államok sorába lépett. Bár az ország gazdasági élete is gyors ütemben fejlődik, mégsem mentes a problémáktól. A beruházási terveket évek óta túllépték, bizonyos aránytalanságok keletkeztek. Egyes áqazatok, elsősorban a mezőgazdaság, a közlekedés, a nyersanyagipar elmaradt a többi mögött. A külkereskedelmi mérleg évek óta deficites. Az 50-es évek végén jelentkezett munka- nélküliség tovább növekedett, annak ellenére, hogy sokan külföldön vállaltak munkát. Aránytalanul nagy a szakképzetlen munkások száma. Nyílt titok már az infláció. Az élelmiszerárak 12—14 százalékos emelke dése. Pénztelenség jelentkezik országszerte. A Szövetségi Gazdasági Kamarától és a Belgrádi Piackutató Intézettől származó adatok szerint a következő hónapokban csökkenni fog a kereslet a közszükségleti cikkek iránt. Az Újvidéken megjelenő Magyar Szó arról panaszkodik: „Minden évben, az idén is nehézségeket okoz a jó termés. Nincs elég pénz a búza felvásárlására. Ezért a Köztársasági Végrehajtó Tanács felhívja a Szövetségi Végrehajtó Tanács figyelmét, hogy a jó termés és a terményárak növekedése miatt több pénzre lesz szükség. A becslések szerint a búza felvásárlására 700 millió dinárra.” Másutt pedig, mint Zomborban a hús árának megemelését kérte a mező- gazdasági ipari kombinát. Jelenleg a sertéshús ára Zomborban 17 dinár (34 forint), a dolgozók keresete havonta 500—1200 dinár (1000—2400 forint). Az új ár 19 dinár lenne kilogrammonként (38 forint). Ezek és más hasonló jelenségek arra mutatnak, hogy a baj a mellékajtón tör be. Azonban a Szocialista Szövetség, valamint a szak- szervezetek erős befolyása a kormányt is sok mindenben újabb megfontolásra késztette. A szakszervezet abból a meggondolásból indul ki, hogy az infláció a munkásosztály legnagyobb ellensége. Szigorú, megtorló intézkedéseket kér azok ellen, akik közvetlenül vagy közvetve hátráltatják a stabilizációs intézkedések végrehajtását. KÜLFÖLDI MUNKAVALLALAS Jugoszlávia 082 ezer lakosa dolgozik külföldön, főként Nyugat-Német- országban. A 4 millió 442 ezer lakosú Horvátországból 272 ezren vállaltak más országban munkát. „Valóban nagyszámú munkás dolgozik. más országokban, pedig vállalatainknak sok mérnökre, technikusra és magasan kvalifikált munkásra van Szüksége — válaszolta kérdéseimre Andrija Podruzic munkaügyi államtitkár. Sok dolgozónak — szakembernek is — volt munkája itthon, de azért távozott külföldre, mert nem részesült megfelelő javadalmazásban. Ezért részben mi is hibásak vagyunk. Túlságosan sokáig tétováztunk azon, hogy megkezdjük az emberek munka szerinti javadalmazását. Az egyenlősdi most megbosszúlja magát. E problémát természetesen nem tudjuk egyszerre megoldani, nem hívhatunk mindenkit egyszerre haza, nem adhatunk mindenkinek munkát, olyan magas keresetet, mint amennyit külföldön kap. Igaz, hogy az ott dolgozók devizát keresnek, országunk ezért nagy árat fizet. A haszon ott marad, ahol a munkás dolgozik." További cél? „Dolgozóink, különösen pedig az ifjúság külföldi munkavállalására jóval nagyobb figyelmet kell fordítani. Nem adminisztratív intézkedésre gondolok, hanem a nevelésre, a hazai szakmunkásképzésre, valamint a szakemberek munkájának megfelelő értékelésére, bérezésére." A beszélgetés során kiderült az is. ho / a piacokon megjelentek az em- be.l.ufárok, ügynökök, csábítók, akik busás hasznot húznak e szorult helyzetből. A közelmúltban szép számban akadtak magán-munkaközvetítők, akik a nyugati országokban felkeresték azokat a vidékeket, ahol nagy volt a munkaerőhiány, összeírták a kisebb üzemek igényeit és hazatérésük után munkásokat toboroztak. A közvetítésért tetemes összeget kértek mind a munkásoktól, mind a munkaadóktól. Mindezt annak ellenére tették, hogv az érvényben lévő rendelet szerint magánszemély nem foglalkozhat munkaközvetítéssel. Amióta Jugoszlávia az érdekelt országokkal megállapodott abban, hogy a külföldi munkaadók csak a munkaközvetítő hivatal által szerződtetett munkásokat foglalkoztathatják, ez a ténykedés alábbhagyott. Helyette egy másik jelenség ütötte fér a fejét. Nem egy olyan munkaszervezetről tudnak, amely külföldre szállított dolgozókat, illetve bérbeadta őket- Hogy meg legyen a törvényes formája a közvetítésnek, az ilyen vállalat a munkaerőhiánnyal küzdő külföldivel, névleges műszaki vagy beruházási szerződést kötött. Ezt a törvény így biztosította: ha a hazai vállalat külföldivel ilyen értelmű szerződést köt, a munkálatokat saját dolgozóival végeztetheti el. így játszották ki a vállalatok a törvényt és busás haszonra tettek szert. Egy nyugatnémet partner például a jugoszláv kivitelezőknek minden munkás után 15 márka órabért fizetett, a dolgozó azonban ebből csak 5 márkát kapott. A különb séget a vállalat vágta zsebre. Ez csak egy példa a sok közül. Ezért mondják Jugoszláviában: „Igaz, hogy a kinti munkások devizát keresnek, az ország ezért azonban nagy árat fizet." A nagy árhoz tartozik még az is, hogy a külföldre vándoroltaknak 5—8 százaléka nem tér vissza Jugoszláviába. Törekvésük most a jó szakmunkás helybeli képzése. Olyan szakemberek nevelése, akik úgy a munkapadnál, mint a vezetésben is megállják a helyüket. A mostani törvény értelmében minden ötven fizikai munkás után egy tanulót, egy technikust, vagy mérnöki diplomával rendelkező gyakornokot kell az üzemnek felvenni. Erről a gyakorlatról Aleksander Bútor, az Újvidéki NOVKÁBEL főmérnöke tájékoztatott engem. Jelenleg náluk az 1500 dolgozóhoz harminc gyakornokot alkalmaznak. Mint mondotta, igen érdekes módon. A technikust vagy egyetemi végzettet a Kábelgyárban egy éven keresztül először a munka minden folyamatával ismertetik meg, egészen a drótválogatástól a teljes kábel elkészítéséig. Együtt dolgozik a fizikai dolgozókkal. Az egy év leteltével szak- dolgozatot készítenek, melyet az üzem vezető mérnökeiből, idős szakembereiből alakított bizottság osztályoz s ennek eredménye vagy eredménytelensége szerint sorolják be, nevezik ki vezető beosztásba. Ez a módszer olyannyira jónak ígérkezik, hogy a Kábelgyárból eddig még soha sem kívánkozott senki külföldre menni dolaozni. Itt említem meg, hogy a Kábelgyárnak igen jó kapcsolatai vannak magyar — budapesti, csepeli, debreceni — kábelüzemekkel. Természetesen nem ez a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködés egyetlen eredménye. A két ország közötti árucsereforgalom egyre nagyobb méreteket ölt. A tavalyi 100 millió dolláros forgalom ar idén 121 millió dollárra emelkedik, míg a következő öt évre 630 millió dolláros forgalmat irányoztak elő. Nagymértékben növekszik a kis-határ- menti árucsereforgalom is. Az is isme retes, hogy gazdasági együttműködési vegyesbizottság létesült, amely feltárta az együttműködés fejlesztésének újabb lehetőségeit. Ez elsősorban a gépiparban, a fémkohászatban és o vegyiiparban gyümölcsöztethető. FORDULÓPONT Azon a napon, július 7-én, léptem az ország területére, amikor a partizánok első puskalövésének 30. évfordulóját ünnepelték országszerte. Annak a forró júliusi napnak, 1941. július 7-nek évfordulóját, amikor a hitleristák elleni felkelés és forradalom kezdődött. Egy kicsit mint magyar, az ünneplők közé tartozónak éreztem nyögöm. Leírások alapján tudom: 1943. augusztus 15-én a Papuk hegység lábánál megalakult a Petőfi Sándor zászlóalj, amelynek egy Kiss Ferenc nevű magyar volt a parancsnoka. A zászlóaljba tömegesen léptek be a szlovéniai magyarok és az anyaországból odaszökött hazafiak. 1944 ben a vajdasági hadműveletek alkalmával a bácskai és bánáti magyarok belépté- vel a zászlóalj brigáddá alakult, mely legnagyobb csatáját Baranyában és Bolman környékén vívta. A 30 évvel ezelőtti július 7. egy új társadalmi rend születését jelezte. Új Jugoszlávia alakult ki, azzal a törekvéssel, hogy a nemzeti összetételben rendüívül tarka orsíág valóban az egyenjogú népek és nemzetiségiek közössége legyen. Jugoszláviában megalakulása óta a nemzeti kérdés mindenkor nagy próbakő volt. Ma az itt élő emberek büszkén vallják magukat jugoszlávoknak és ugyanakkor szerbnek, horvátnak, macedónnak, szlovénnak, vagy magyarnak. A nagy többségnél a kettő nem áll ellentétben, sőt feltételezi egymást. Nagyobb erő vallja, hogy az új Jugoszláviát nem azért alkották olyannak, amilyen, hogy felszabadítsák a centrifugális erőket, hogy azok törjék és darabolják az országot. Úgy épült meg, hogy mindenki érvényesíthesse egyenjogúságát s hogy ezt beleépítse a közös függetlenségbe. Megvallom őszintén, nem érzem magam jogosultnak arra, hogy a tapasztalatokat dicsérjem vagy bíráljam. Tegye meg helyettem a Jugoszláv Kommunista Szövetség lapja, a Kommunista 1971. július 8-án megjelent Kedvezőtlen irányzatok című cikke, amelyből szó szerint idézem az alábbiakat: „Az egyre kedvezőtlenebb gazdasági irányzatok újra igazolják azt, hogy általános értékelésekkel és állás- foglalásokkal nem tudunk lényegesen változtatni a helyezten, ha nem teszünk konkrét intézkedéseket is. Megannyi ellenállást kell megtörnünk, megannyi tévhitet és illúziót kell szer- tefosziatnunk s nem egy kiváltságot kell megszüntetnünk a gazdálkodásban. Nyilvánvaló, hogy az elkövetkező ckciókat meg kell goyrsítani, kezdve a föderációtól egészen a vállalatokig. Minden további idáfecsérelés miatt nagyobb és nagyobb árat kell fizetnünk a gazdaság kedvezőtlen helyzetéért mindenekelőtt az életszínvonal kárára." Rocskár Janó» Kutmán épül Jugoszlávia legnagyobb műtrágyagyára, amely napi 2500 ton ■ás termelésével Európa tíz legnagyobb műtrágyagyára közé tartozik majd.
