Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-15 / 165. szám
Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy sze* retett jó férj,- édesapa, após, nagyapa, dédapa, testvér és kedves rokon, KUSZINGER ANTAL nyugdíjas 80 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetése július 16-án, pénteken 1 órakor lesz a központi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, PÉCSI GYÖRGY temetésén részt vettek, koszorú, virág vagy távirat küldésével fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. A család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, HERGENRÖDER EDE te- ! metésén részt vettek, koszorúkkal, ! virágokkal fájdalmunkat enyhiteni 1 igyekeztek. Gyászoló család. Köszönetét mondok mindazok I nak, akik szeretett édesanyám, özv. SZÉKELY JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, virágokkal, koszorúkkal búcsúztak a kedves halottól és részvétükkel igyekeztek enyhiteni fájdalmamat. Dr. Székely Gizella. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, ALBRECHT JÁNOS temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. Külön köszönet a jószomszédoknak és a széleskörű rokonságnak. A gyászoló felesége. 20 évi szakmai gyakorlat, tál. képesítéssel főkönyvelő vidékre állást változtat. ..Pécs és környéke 27 697" jeligére, a budapesti Felszabadulás téri hirdetőbe. ______ T eljesen független, egyedül álló nőt házvezetőnőnek keresek. Hakalovics Sándor útőr. Kátoly. Segédmunkást azonnal felveszek. Újvári öntő m. Pécs. Fürst S. u. 8. — Áramszünet lesz 30-ig, 7—16 óráig Kovácstelep területén. — Július 5-én elveszett Buksi nevű, fekete testű, barna lábú kutyám. Megtalálóját vagy nyomravezetőjét magasan jutalmazom. Molnár Lajos, Pécs, Márton u. 20. (x) — Elvesztettem szerdán délelőtt a 6-os műúton Pécs és Szentlőrinc között irattárcámat a benne lévő katonai és egyéb igazolványokkal együtt. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében sürgősen adja le Pécs, Bartók Béla u. 41. sz. alatt. (x) A TERMELŐSZÖVETKEZETEK ÁRUÉRTÉKESÍTÉSÉT SZERVEZŐ IRODA IPARI KOOPERÁCIÓT SZERVEZŐ FŐOSZTÁLYA értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy MEGRENDELÉSEKET ELFOGAD NI polistirolhab tömbre (3000x1000x500 mm) és méretre vágott táblákra MŰBIZONYLATTAL, RÖVID SZÁLLÍTÁSI HATÁRIDŐRE LEGFONTOSABB ALKALMAZÁSI TERÜLETE: J hűtőházak, szállítóeszközök, üzemépületek hószigetelése. t/V Információ, tanácsadási VEVŐSZOLGÁLATUNKNÁL, Budapest, XI., Fehérvári u. 118. sz. Telefon: 452-700. írásbeli megkeresésre díjmentes mintát küldünk. tilcserélriein sürgősen pusztaszabolcsi kertes családi házamat pécsi összkomfortos lakásért Törpe téli- almás” jeligére, a Sállal utcai__hn-deiőbe. Fiatal, gyermektelen tanárházaspár bútorozott, vagy bútorozatlan albérletet k^rns. ..Fürdőszoba” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe kérjük az ajánlatokat _______________ B udapesti kétszoba komfortos lakásomat pécsire cserélném ..Gizi" jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. Belvárosi 2V2 szobás ossz- j komfortos. házfelügyelőit ' cserélnék családi házért. Kandó Kálmán u. 22. _ ' Fiatal házasoár albérleti í szobát keres, fürdőszoba, konyha használattal. — ..Gyerek lesz" jeligére. 8 Sallai utcai hirdetőbe. Kiadó déli fekvésű, száraz. 22 négyzetméter nagy. ságú szuterinhelyiség. laboratóriumnak megfelelő. Anna utca 47. __________ O rvosnő külön bejáratú, bútorozott szobát keres, fürdőszoba használattal. — , .Diplomás" jeligére. a Sallai utcai hirdetőbe.____ K ettő szoba összkomfortos távfűtéses lakásomat ha. scnló háromszebásra cserélném. Újmecsekalja. Építők útja 1/B. III. em. 10. szám._______________________ E gy nőt albérletbe felveszünk. Vöröskereszt utca 16. szám. ______________ Ü res albérlet* szobát keresek a belvárosban. — ..Rendes családnál” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. CP-s Zastawa eladó. Vasas, II. Fenyő u. 10. ___ G arázst bérelnék Hunyadi Kaposvár vagy Péter utca környékén. ..Skoda" jeligére. a Hunyadi úti hirdetőbe.___________________ S 100-as Skoda 1000 km-t futott eladó. ..Augusztus" , jeligére. a dunaújvárosi hirdetőbe. 250-es Velorexet veszek, j vagy megegyezéssel Simson ; Stárért cserélek. .Áraján- : lat" leligéve. a 3a!lai ut_ j cai hirdetőbe. _ í Eladó fűtött. kisméretű j garázs. Szigeti út 21. sz. 1 alatt. Érdeklődni esti órákban. Szigeti út 1. I. em. 1. _____________________ J ó karban levő oldalkocsis motor eladó. Pécs, Mórsi Ferenc u. 11. Warszava olcsón, alkatrésznek Is eladó. ..Szétszedhető" .eligére. a Sallai utcai hirdetőbe. Jó állapotban lévő 125-ös MZ el}dó. Borbálatelep. Előre u. 7. Érd.: délután 2-től.__________ CS-es rendszámú Wart- *burg de Luxe műszaKi vizsga után eladó. Érd.: 60-40/592 vagy 34-89. Családi hájé. háromszob&s. legmodernebb igényesnek elíoglalhatóan eladó. — ..Siklósi utcánál" jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Minden Igényt kielégítő háromszobás beköltözhető öiöklakás eladó. ..Perczel utcánál” jeligére a Bem utcai hirdetőbe Szanatóriumnál családi ház 400 n-öl szőlő - gyümölcsössel olcsón eladó. ,,Azonnal beköltözhető" jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Eladó olcsón Egerág. Kas_ sa u. 139. sz. ház mely kétszoba. konyha. pince. 1950 n-öi terület , érdeklődni délelőtt a Gyógyszertárban du. a helyszínen. ___ B eköf tűzhető ház kerttel, gyümölcsössel eladó. Sza- J bölcs. Hősök tere. Harka : völgy. Rábai. ____________ 1 Eladó azonnal beköltözhe- i tőén Márok községben. ! Villány mellett a 83. számú. kétszobás 2 egyszo- j bás lakásból álló ház. Bő- I séges melléképpletekicel, két pince. Many. müút, 1500 n-öl kert. Buszmegálló kettő perc. Bővebbet: Komló Vörósmartv u. 9. II. em. 3._____________ o á saM«8 Utak javítására, aszfaltburkolatok készítésére kiválóan alkalmas hidegaszfalt-keverék eladó a PÉCSI KÖZÚTI ÉPÍTŐ VALLALAT PÉCS, Kénes u. keverőtelepén. Ara 515, Ft/to. gépkocsira felrakva azonnal elszállítható A hidegaszfalt keverékből burkolatok építését rövid határidővel vállaljuk. Megrendeléseket a Pécsi Közúti Építő Vállalat Műszaki Osztályára (Pécs, Köztársaság tér 5.) kérjük eljuttatni. Adler Juniorhoz alkatrészt veszek. Használhatatlan állapotban levő Adler is érdekel. Levélcím* Vén László, Pécs. Hl. Sirály u. 12. _ Darabokban lévő Pannónia Komárért elcserélendő. — Érdeklődni: Pécs. Hl. Páfrány u. 47. VI. em. 1. ajtó. 407-es Moszkvics motort vennék Pécs. Márton u. 11. Balatoni, _______________ C P-s fehér Trabant Igényesnek eladó. Telefon: 61-31. KAGYLÓFOTEL, epedarugos ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható: V A I 1 A kárpitos Pécs, Déryné u. U Telefon: 36-75 „vállalati SZEMÉLV GÉPKOCSI KÉSZÉRE garázst bérelnénk PETŐFI UTCA KÖRNYÉKÉN,” AJÁNLATOKAT 15-72 TELEFONON KÉRJÜK Megvételre keresek dísztárgyat. régiséget. fa és csontfaragást, régi nép- művészeti dolgokat stb. — Cím: Használtcikk bolt, Doktor Sándor u. 29. Levélhívásra házhoz megyek vidékre Is. Pekingi palotakutya kölykök eladók. Mezőszél u. 3/A. Kotsyné. Használt deszka, faoszlopok. félpadlók, kis gerendák eladók. III. Endres? Gy. u. 13. VII. 1. Reg- gel 6-tól de. 9 óráig. Asztalosnak való faanyag eladó. Érdeklődni I. kér. Hegedűs Mihály u. 7. 3 óra után. _______________ Vennék két ágyba matracot „Tiszta" jeligére. 8 Bem_ utcai ^hirdetőbe.___ 2 db ágy sodronnyal, mat. raccal. 1000-es acéllemez radiátor eladó. Tinódi u. 3, sz. Eladó új állapotban lévő, világos, fényezett „Délibáb" háló. Érdeklődni: Komló. Fürst S. U. 27. Bischof.____________________ F érfi kerékpár eladó. Ku- lich Gyula u. 23. Egy erős kézikocsi és egy kis piros Jawa motor príma állapotban eladó. Pécs. III. Endresz György utca 42, Törpéknél._______ F ényezett hálószobabútor ágybetéttel olcsón eladó. Felső-Balokány utca 39. Eladó egy betegtoló kocsi motorral rászerelve. — Ugyanott egy bútorozott szoba külön bejáratú kiadó. Gyöngy u. 16. Kis- állomás alatt. Fafűtéses fürdőkályha el- adó. Dugonics u. 16. sz. Lehel 70-es hűtőszekrény eladó. Berze Nagy Jáno6 utca 9/A. Házfelügyelő. Rózsa F. u. 34. alatt ajtó, ablak. gerenda. cserép, léc. deszka, betondrót eladó. Érdeklődni: Petrovics Kálmánnál._________________ Díjnyertes szülőktől 6 hetes sárga boxer kölykök eladók, kedvezményesen Is. Pécs Öreg-Meszes. Apaí- fv út 34. Fonyód Szt. István u. 45. alatti telek, nyaralóval el_ adó. Érdeklődni levélben. Cím; Várszegi Gyuláné, Fonyód.. Szt. István u. 45. Kitűnően termő szőlő és hétvégi telekként gyümölcsös eladó a pellérdi elágazásnál. Cím: 39-es Dandár u. 3/a. VT. em. Drávavölgyi. 17 óra után. Málom. Alsó U. 14. sz. ház gazdasági épülettel, kerttel azonnali beköltözéssel eladó. Ugyanott eladó házhely, kert építési engedéllyel, anyaggal, egy lakható helyiséggel. Balatonmáriafürdőn 151 n-öl telek sürgősen adó. elÉpítők útja 13-/B. Fdaxt. 2. Mohácson víkendtelek köz müvesítve eladó. Pécs, Szendrey Júlia u. 4. sz Csonka. Kétszobás, nagy családi ház 600 n-öl kerttel, terméssel 90 000 Ft beköltözhetően eladó. Görcsöny, Aszódi u. 11. Eladó 1000 n-öl szőlőnek kiválóan alkalmas terület, építési lehetőség van. Jo befektetés. Pécs. Engels út 217. Bálint._______________ Vennék másfél, vagy kétszobás szövetkezeti házat. ..Készpénz azonnal" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe; ________________________ E ladó beköltözhetően háromszobás hallos. összkomfort©s öröklakás belváros központjában. Leve. leket „szép” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Balatonmárián 100 n-öl telek eladó. .,500 m a part” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe.____________ S »őlő, gyümölcsös épülettel. felszerelései eladó. — 40-13. Dr. Münnich Fe- renc u. 3/A. Fdszt. 1. Magasföldszinten háromszobás. személyzetis beköl_ tözhetően. eladó. Bíró’ Semmelweis utca 2. sz. Csütörtöktől vasárnapig, 1—6-ig. vegyes Vendéglőt átvennék „Vidéken is” jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. MIMI Dunaszekcsőn vízparti te. tek eladó. Bem utca 3’. órásüzlet. Javítóvizsgára oroszból. németből előkészít szakta- nár. Jogász u, 2. I. 3. Pulikutya egyéves hím. jó házőrzőt. állatbarátnak ajándékozom. — ..Családi ház" jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. StRKÖKÉSZtTÉST VÁLLALOK. Pécs. Tettye n. 14. «. Dolgozókat felvesznek Ha Budapestre jön, keresse (el a Halló Éttermet! (Bp. VII., Majakovszkij u. Lenin krt. sarok) MELEG ETELEK. HIDEGKONYHAI KÉSZÍTMÉNYEK, HŰTÖTT ITALOK II. oszt. árak! önkiszolgálás! Egyéni és csoportos étkeztetés. Telefon: 421-106. A PÉCSI KÖZÚTI Építő Vállalói fel- vételre keres VÖCSI rakodógépkeie- löket, D4K—B voniatóvezetöt. Jelentkezés a Pécsi Közúti Építő Vállalat Pécs, Felszabadulás útja 16. szám alatti telephelyén. (1439) A B. M. TANACS KÓRHAZA felvételre keres gépírni tudó osztályos adminisztrátort. — Jelentkezés: Pécs, Garay u. 1., belgyógyászati osztályon. (1442) GYAKORLATTAL rendelkező gépkocsivezetőt felveszünk. Jelentkezés: B. m. Sxikvíz és Szeszipari Vállalat komlói szikvízüzemében. (1428) A ZENGŐ ALJAI Állami Gazdaság azonnali belépéssel keres olyan szakácsot, szakácsnőt, aki megfelelő képesítéssel és szakmai gyakorlattal rendelkezik, ennek folytán a gazdaság üzemi konyhájának vezetését biztosítani tudja. Fizetés megegyezés szerint. — Jelentkezés személyesen vagy írásban a gazdaság személyzeti előadójánál. (1429) A DÉL-DUNANTÜL! Vízügyi Igaigatóság szállítási üzeme (Cserkút) felvesz gépkocsivezetőket, lakodókat, rakodógepkezelőket (HON 1. forgórakodó) es nyugdíjas gépkocsivezető két éjjeliőrnek. (1431) KŐMŰVES és vízvezetékszerelö szakmunkást, segédmunkást, valamint egészségügyi gyakorlattal tenderező leltárellenőrt keres felvételre a Dr. Veress Endre utcai rendelőintézet. (1422) VIDÉKI minőségvizsgáló laborató- liumunkba fiatal technikusokat és érettségizett fiúkat keres a Bányászati Kutató Intézet kőietmechanikai osztálya. Budapest, Hl., Míkoviny Sámuel u. 2—4. - (784) NŐKET — fiatalkorút is — köny- nyebb fizikai munkára felveszünk, arra alkalmasakat gépkezelésre betanítunk. Középiskolás diákokat napi 8 órai munkára alkalmazunk. — Pécsi Keményítőgyár, Siklósi út 47, (2831) SZALLITMANVKISÉ 'ŐKET azonnali belépéssel felvesz a Pécsi Tejüzem. Tüzér u. 15. (2840) A PÉCS—BARANYAI Népművelési Tanácsadó gépkocsivezetőt -»esz fel. Jelentkezés: Pécs, Széchenyi tér 9., II. emelet. (275947) FELVESZÜNK autóbuszvezetőt. Mü szaki Erdészet. Pécs. M.egyeri út 20. (292190) GÉPKOCSIVEZETŐKET, gépkocsist« relöket, karosszéria-lakatosokat és fényezőt felveszünk. Posta Szállítási üzem. Diósi út 51. (275914) A PÉCSI Fémipari Vállalat lakatos, esztergályos, szerszámkészítő lakatos szakmunkásokat, férfi és női segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés Felsőmalom u. 13. szám alatt. (275868) A PÉCSI HŐERŐMŰ Vállalat lakatosokat, hegesztőket, férfi és női segédmunkásokat keres felvételre. (292576) RAKTÁRI segédmunkásokat azonnal felveszünk. TITAN Kereskedelmi Vállalat, Raktárbázis. Pécs, Megyeri út 99. (275950) KÖZGAZDASÁGI érettségivel rendelkező, adminisztrációban jártas munkaerőt felveszünk. — Jelentkezés: Új Élet Tsz, Pécs-Reménypuszta, főkönyvelőnél. (1444) TIZENHAT ÉVET betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamuttextiimüvek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét. Ezen idő alatt havi 1050 forint bruttó fizetést és napi egy forintért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett, leányotthon- szerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés írásban a PTM Jacquard Szövőgyár munkaerögazdálkodási osztályán. Budapest, XIII., Szekszárdi u. 19—25. (674) A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT állandó egyműszakos beosztással azonnali belépésre keres: kőműves, tetőfedő, ács-állványozó, kövező, épületasztalos, épületlakatos, épületbádogos, víz-qózszerelŐ, köz- Dontifűtés-szerelő, gépszerelő, vasbetonszerelő’ háromműszakos beosztásba : gyalus, marós szakmunkásokat, valamint építőipari betanított és segédmunkásokat. Felveszünk továbbá: szakma né’küli férfi munkaerőket, vasúti pá- lyajavitási és éoitési munkára, női munkaerőket: pályatakaritási munkára. Vidéki dolgozók részére munkásszállást biztosítunk. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra, villamosra, HEV-re és Metróra szóló díjmentes utazási igazolványt biztosítunk. Felvétel: Budapest, VII., Kertész utca 16, és a vállalat valamennyi telephelyén, (287) STbDdrr Jó keresettel munkát biztosit a megye területén PÉCS, MOHÁCS. BEREMENDEN (+30%-os pótlék), 10 munkanap, 4 pihenőnap és az ország bármely pontján. felveszünk ; CSŐSZERELŐKET, VÍZVEZETÉK SZERELŐKET, LAKATOSOKAT, HEGESZTŐKET, valamint BETANÍTOTT SM., és SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: SIKLÓS, KOSSUTH TÉR 6. FELVÉTELI IRODA. (Hétfő du., kedd, szerda 8—16 óráig, csüt. de.) Értesítjük kedves vevőinket, HOGY A 2-es számú építőanyagtelepünket A NAGY LAJOS UTCÁBÓL A MEGYERI ÚT 101. SZ. RAKTÁRBÁZISBA HELYEZTÜK AT. MEGKÖZELÍTHETŐ A 40-ES AUTÓBUSSZAL TUZÉP, PÉCS. 5-OS EPFU AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZETTEL KÖZÖS SZERVEZÉSBEN hivatásos gépjárművezetői tanfolyamot Jelentkezés: SZOMBAT KIVÉTELÉVEL. Pécs, Megyeri út 50. Munkaügyi Osztály. „BARANYA-TOLNA MEGYEI TÉGLAIPARI VALLALAT FELHÍVJA a görcsönyi 1. számú téglagyárra szóló diszpozíciókkal és TUZÉP-FMSZ téglautalványokkal rendelkező vevőket és fuvarozó vállalatokat, hogy jobb és szervezettebb téalo szállítási lehetőség miatt KÖZÚTI SZÁLLÍTÁSAIKAT ALTALABAN í SZOMBAT ÉS VASÁRNAPRA ÜTEMEZZÉK. MINDKÉT NAPON ÁRUKIADAS REGGEL 7 ÓRÁTÓL. DÉLUTÁN 3 ÓRÁIG BIZTOSÍTVA VAN,”