Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-16 / 166. szám
1*71. júliusi«. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Óriási csarnoksátrak a Marx téren Ma nyit a 2©. Szegedi Ipari Vásár Munkatársunk telexjelentése: Két hatalmos és impozáns légsátor, vagy sátorcsarnok, ahogy tetszik, ez tartja most izgalomban a szegedieket. Alighogy bezárta kapuit a 3. Pécsi Ipari Vásár, kaput nyit a legrégibb vidéki vásárrendező város: Szeged. Tegnap tartották e sajtótájékoztatót s ma ünnepélyes keretek között megnyitják Dél-Magyarország legnagyobb ipari seregszemléjét:a 26. Szegedi Ipari Vásárt. A Tisza-parti város az idén újított Eddig a belvárosban tartották az ipari kiállításokat most az egészet átheJyezték a Marx térre, a tulajdonképpeni nagypiacra. Itt ÓH a két óriás sátorcsamoik, és itt sorakoznak a kiállítók pavilonjai. A szabadtéri minivásórvárost a Felsőfokú Vasútforgalmi Technikum épületei egészítik ki, a kettő egymáshoz kapcsolódik. Ez az eddigiekhez képest óriási és még tovább bővíthető terület. A mintegy 7 ezer négyzetméternyi hasznos clapterületen közel száz hazai és ötven jugoszláv kiállító mutatja be termékeit, hasonlóan a pécsihez, elsősorban fogyasztási cikkeket. A hazai kiállítók fele szegedi és csongrádi, a másik fele budapesti és vidéki vállalat az ország tizenhat megyéjéből, nagyjából azok a nagy cégek, amelyek egyben a Pécsi Ipád Vásárok állandó kiállítói is. A bemutatott árucikkek köre: ruházati, élelmiszeripari- és aprócikkek, háztartási gépek, elektroakusztikai készülékek, bútorok, hangszerek, vegyicikkek, boráruk, üveg- és kerámia, építőanyagok. Az eddigiek nem, de ez a vásár összességében lényegesen nagyobb és látványosabb a pécsinél. Persze más kérdés, a méreteivel arányban Búcsú Pécstől Pécsett tegnap — csütörtökön — bezárult a nemzetközi ifjúsági zenei tábor, amelyet az ifjú zenebarátok — Jeunesses Musicales — magyarországi szervezete és Pécs megyei város Tanácsa negyedik alkalommal rendezett meg a világ fiatol muzsikusai számára. A huszonkét európai és tengerentúli országból érkezett fiatal művészek, tanárok és hallgatók két hetet töltöttek a me- csekaljai városban és kellemes emlékekkel, zenei élményekkel gazdagabban búcsúztak Pécstől. áll-e majd üzleti haszna. Mindenesetre kipakoltak a jugo- szlávok is, irodát nyitott a KONSUMEX, vagyis ez a vásár is, akárcsak a pécsi, egyben a magyar—jugoszláv határmenti kereskedelem fontos fóruma, amelynek vonzásköre túlnőtt a Vajdaságon, hiszen szinte egész Jugoszláviából érkeztek kiállítók Szegedre és mindez jelen tős üzletkötésekkel kecsegtet. Dr. Csikós Ferenc, Szeged tanácstitkára tegnapi sajtótájékoztatóján készségesen megismertette a részletkérdésekkel is a Városi Tanács dísztermébe sereglett újságírókat. A két felfújható, közel 80 méter hosszú csarnoksátrat a Győri Pamutszövő- és Műbőrgyártói vásárolták egymillió forintért. Az egyik sátor alapterülete 900, a másiké 1200 négyzetméter, oldalaikon állandóan levegőt fu- vatnak be, ez tartja a sátrakat. Egyetlen kellemetlenségük, hogy odabenn nagy a forróság, de ez kiküszöbölhető technikai fogyatékosság. Fenntartási költsége egészen minimális, a kiállítás tíz napja alatt 400 ezer forint bevételt hoznak. Tehát igen rövid idő alatt amortizálódnak. A vásárzárás után a helyszínen maradnak, további hasznosításokra számos ötlet született: az egyiket tejpiacnak rendezik be, a másikban kiállításokat, szakmai bemutatót rendeznek egész évben, de bármi másra, garázsnak, raktárnak is felhasználható. Ugyanakkor már készül a Marx tér végleges vásárvárossá történő kiképzésének tanulmányterve. Az új, végleges kiállítási csarnokokat — elsősorban könnyűszerkezetes építészeti megoldásokra gondolnak — a jövőben egymás után, anyagi erejükhöz mérten építik fel. Egyébként itt Szegeden, a vásár gazdája egy önálló igazgatóság, amelynek három függetlenített alkalmazottja van annak ellenére, hogy az ipari vásár az Onnepi Hetek, s mint ilyen, az idegenforgalom rendezvénye. A szegedi tanácstitkár, a jövőt illető elképzeléseiket is körvonalazta. Ismeretes a Gazdasági Bizottság döntése, amely szerint vidéken kétévenként szabad vásárt rendezni. Először is tisztázni kell, ki kezdje előbb hogyan váltogassák egymást a pécsi és szegedi vásárok. 1972- ben Szeged szeretné kezdeni, ezt azonban még tárgyalásoknak kell eldönteniök. Az üres években Szeged mezőgazdasági és élelmiszeripari vásárt és kiállítást kíván rendezni, esetleg jugoszláv kiállítókat is fogad. Egyébként Szeged a köIngyenes nyolchónapos művezetőképzőtanfolyamra jelentkezhetnek kőműves, ócs- állványozó és vasbetonszerelő szakmunkások. HATHÓNAPOS ÉPÍTŐIPARI gépkezelőképzőtanfolyamra férfi segédmunkások, kubikosok és betonozok jelentkezhetnek. A tanfolyam kezdete: BÁJÁN: szeptember 16-án, KECSKEMÉTEN: augusztus 16-án, és augusztus 30-án. A tanfolyamok befejezése után kötelező szakmai gyakorlat nincs. A tanfolyam ideje alatj jó kereseti lehetőségek, munkásszállást és ebédet biztosítunk. Útiköltség hozzájárulást fizetünk. Érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatást. BACS MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT Kecskemét, Klapka utca 34. zeljövőben egy nagy áruházai épít, és szívesen venné, ha az áruházat Szabadka látná e! áruval. Erről most folynak a tárgyalások. Ismét fordulópontot hozhat az 1976-os Szegedi Ipari Vásár, amely jubileumnak számít. A csongrádi újságírók ugyanis előbányásztak egy oklevelet, amelynek tanúsága szerint Szegeden már 1876-ban rendeztek ipari vásárt és kiállítást. Erre öt országból meghívták testvérvárosaikat. Az újságíró benyomása: Szeged láthatóan sokat ad magára, büszke rendezvényére, s egyre nagyobb ipari vásárokról álmodik. Miklósvári Zoltán Tegnap nyitották meg a Jókai téren a Jókai presszóhoz tartozó előteret. Fotó: Rácz József Hét vége az élelmiszerpiacon árcsökkenés a zöldségboltokban Ezen a héten a múlt hetivel megegyező menyiségű húst kapott Baranya. Az 1600 mázsás keretből 350 mázsa friss marha-, 930 mázsa friss sertés-, 230 mázsa fagyasztott marha- és 70 mázsa fagyasztott sertéshús. A keret terhére 20 mázsa turistaszalámit szereztek be Zala megyéből. Az 1600 mázsa húst a következőképpen osztotta el az operatív bizottság: 406 mázsából töltelékárut készített, 840 mázsát a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat boltjainak juttat, a fennmaradó menyisé- get közületek kapják. Friss csirkéből 49 mázsát szállít a baromfiipar. Mirelitcsirkéből, pulykából, kacsából, aprólékból, polietilénbe csomagolt combból, mellből, félcsirkéből együttesen 160—170 mázsa kerül ezen a héten forgalomba. Halból a szükségesnél jóval kevesebbet, összesen 30 mázsát szállított Pécsre a Halértékesítő Vállalat. Ezzel szemben a kitűnő tengeri halakból, hal- filékből szinte korlátlan meny- nyiség áll rendelkezésre. Jövő héttől ismét zavartalan áruellátást ígér a Halértékesítő. A zöldség-gyümölcs boltokban egyre kedvezőbb a helyzet. Az üzleteket elárasztják a nagyüzemi gazdaságok mindenféle áruval. Az árudömping arra késztette a MÉK-et, hogy ismét, ezen a héten már másodszor csökkentse az árakat. Mától kezdve igazi nyári ára lesz már a paradicsomnak, kilónként 9 forint helyett 4 forintért mérik. A zöldpaprika ára is lényegesen mérséklődött: mától 16—22 forintba kerül kilója. Olcsóbb lett még a sárga- és a zöldhüvelyű bab. A zöldségboltok mai újdonsága a 1 Juliska-bab. Ami a felhozatalt illeti, burgonyából 500, vöröshagymából 100, paradicsomból 150, zöldpaprikából 150, fokhagymából 30, zöldbabból 50, uborkából 150, főzőtökből 100, görögdinnyéből 80, sárgadinnyéből 30, fejeskáposztóból 20, kelkáposztából 10, karalábéból 30, karfiolból 30, őszibarackból 100, körtéből 20, almából 10, kajsziból 20 mázsa kerül a MÉK boltokba. Tanácstagok járási csoportja Sásáén Az új tanácstörvény lehetőséget biztosít arra, hogy a megyei tanács a községekben megválasztott megyei tanács- tagökból a járásokban tanácstagi csoportot hozhat létre a járás helyzetének és a járási hivatal tevékenységének figyelemmel kísérésére. Tanácstagi csoport alakítását kezdeményezte a Hazafias Népfront Baranya megyei és a Sásd járási Bizottsága. Az alakuló ülésre tegnap került sor Sásdon, a járási hivatal helyiségében. A tanácstagi csoport szerepét, jelentőségét és feladatát dr. Lányi Ernő, a HNF járási elnöke ismertette, majd Kasza Ferenc megyei tanácstagot, az Erdőgazdaság igazgatóját csoportvezetőnek megválasztották. Ezután került sor a csoport második félévi munkaprogramjának vitájára, illetve elfogadására. Az alakuló ülésen részt vett és felszólalt dr. Hazafi József, a Megyei Pártbizottság munkatársa. Bezár a XIV-es Munkácsy utcai szerviz.e Tíznapos kényszerszünet Mint orról mór beszámoltunk, az AFIT XIV-es Autójavító Vállalat Munkácsy utcai részlegének udvara a sorozatos esőzések és az udvar alatti rejtett üregek miatt beszakadt. A szakadás miatt a telep közmú-vezeté- 5' ke elnyíródott. A szakadás miatt szinte egyik napról a másikra megállt az élet. A dolgozók fürdési lehetősége mindösz- sze egy mosdóra korlátozódott — melegvíz nem volt. A szerviz, a garanciális javítások nagyrésze megköveteli a kocsimosást is, s ezt sem végezhették. Az illetékesek megvizsgálták az udvart, és úgy döntöttek a napokban, hogy új csatornahálózat építése szükséges. A javító dolgozói elvállalták, hogy saját erőből elkészítik az új aknát — az utcai szennyvízelvezetőhöz kivezetik az új csöveket. A munkálatokat szombaton reggel kezdik, s e miatt egyhetes — esetleg tíznapos — kényszerszünetet tartanak, így a gépkocsijavítások szünetelnek. Felkérik a gépjárműtulajdonosokat, hogy a szocialista gyártmányú gépkocsik garanciális javításával a Diósi úti ktsz-hez forduljanak. Egyébként autósegélyszolgálatot tartanak fenn — kisebb hibákkal az udvari munkálatok közben is fordulhatnak a tulajdonosok a XlV-eshez. A PIV rejtvényversenyeinek nyertesei A Szabadtéri Színpadon 1971. július 11-én, vasárnap a Pécsi Ipari Vásárnak a Mezőprop által rendezett show műsorán megtartott sorsolásokon az alábbiak nyertek: „Keresztrejtvényfüzetek’' nyertes sorszámai: 01542, 01196, 01404, 00914, 00003. „Röplapok” nyertes sorszámai: 48 905, 48 801, 78 639, 45 854, 77 441, 45 866, 45 869, 81 189, 26 450, 54 881. A „kaputelefont” nyerte a 01 406 sorszám. (Gelencsér Ferenc vájár, Komló, Akácfa u. 7/1. szám.) A „MEZŐPROP” rejtvény helyes megfejtői közül a kisorsolt nyertesek: Balaskó Imréné Pécs Tettye u. 53., dr. Vastagh Gá- borné Budapest XI. Kökörcsin u. 27. fszt., Kovács Lórántné Pécs Színház tér 1., Nagy Istvánná Pécs I. Korvin Ottó u. 9., Zádor György Szekszárd Wossinszky 160/301., Szegvári János Szekszárd Hirling Á. u. 4., Kováts Lóránt Pécs Kun Béla tér 7., Rubel Nándorné Pécs Sörház u. 4. fszt., Kávé József Pécs Mezőszél u. 4., Regős Ferencné Pécs Hunyadi u. 45. lakosok. A ,,B. m. Élelmiszerkereskedelmi Vállalat” rejtvénye helyes megfejtői közül a nyertesek: Vargha László Pécs Légszeszgyár u. 3., Pécsi Rejtvényfejtők Klubja Pécs József u. 15., Maytinszky László Újszeged Gyapjas Pál u. 47., Melczer Ferencné Pécs Ótemető u. 24/3., Kávé József Pécs Rákóczi út 39/0. lakosok, A „Centrum Áruház” rejtvénye helyes megfejtői közül nyertesek: Várszegi Jónosné Pécs Tettye u. 42., Szegvári János Szekszárd Hirling Á. u. 4., Kováts Lóránt Pécs Kun Béla tér 7. lakosok. A „Villamosberendezés és Készülék Művek Akkumulátor és Szárazelemgyára” rejtvénye helyes megfejtői közül nyertes: Kávé József Pécs, Rákóczi út 39/b. lakos. Az „AFIT XIV. Autójavító Vállalat” rejtvénye helyes megfejtői közül nyertesek: Fehérvári János Szekszárd Csaba u. 30^., Kovács Lórántné Pécs Színház tér 1., Maytinszky László, Újszeged Gyapjas Pál u. 47., Hellenbrand Károly Pécs Hunyadi út 64/b., dr. Deák Petemé Pécs Dohány u. 7. Kávé József Pécs Mezőszél u. 4. Csizmadia Zoltán Pécs III Vadrózsa u. 4. lokosok. A „Merulor” rejtvény helyes megfejtői közül nyertesek: BaANYAKONYV PÉCS SZÜLETTEK laskó Imréné Pécs Tettye u. 53., Papp András Pécs, Engels u. 17., Apró Mihály Szekszárd Kadarka u. D/2. III. 2., Meződi Józsefné Pécs Ajtósi Dürer u. 4/b. lakosok. A „Jelmezkészítő Vállalat” rejtvénye helyes megfejtői közül nyertesek: Balaskó Imréné Pécs Tettye u. 53., Badacsonyi Kálmánná Szombathely, Rejtvényfejtők Klubja, Várszegi Gyula Pécs, Felsőmalom u. 1/1. lakosok. A „Harkányi Fürdővállalat” rejtvénye helyes megfejtői közül nyertesek: Maytinszky László Újszeged Gyapjas Pál u. 47., Horváth Zoltán, Károly Klára Pécs Irányi D. tér 2. lakosok. Az „IBUSZ” rejtvény helyes megfejtői közül nyertesek: Vargha László Pécs Légszeszgyár u. 3, Nádasi István Pécs I. Fürst S. u. 75., Bátori Béláné Szekszárd Széchenyi u. 43., Melczer Ferencne Pécs Ótemető u. 24/3., dr. Deák Péterné Pécs Dohány u. 7., Meződi Józsefné Pécs Ajtósi Dürer u. 4'b. lakosok. A nyertesek a nyereményeket átvehetik: Mezőprop. Pécs, Hunyadi út 21. szám alatt 8— 16 óra között. (x) Orbán Klára, Hergeth Mónika# Strausz Erika, Novák László, Pichler Piroska, Kiss Melinda, Bagó Attila# Szita Péter, Szopoliga Tünde, Koch Beatrix, Bárány Gabriella, Ternácz Zsófia, Jung Renáta, Stengi Anikó# Csicsók Izabella, Hederics Valéria, Dombi Zsuzsanna, Ragoncsa Józaef# Lőrincz Dezső, Herendi Andrea, Bh czó Andrea, Lasancz Mária, Telek Brigitta, Kovács Hajnalka, Szikora Szilvia, Tandics István, Bózsa Andrea, Bózsa Krisztina, Lukácsi Kálmán, Ferenc Szintia, Kovács Zoltán, Klotz Ildikó, Sándor Eszter, Farkas István# Tornai Gedeon, Fellegi Tamás, Dudás Tímea, Törnek Iván, Barabás Béla, Molnár Kálmán, Hugyák Andrea, Horváth Éva, Balázs Gabriella, Kókai Zoltán, Hofmann Renáta, Linke Zoltán, Teimel Mihály, Széli Zsolt# Baumann Csaba, Rózsahegyi Klára# Nagy Zsolt, Szőke Tivadar, Kárpáti Agnes, Farkas Valér, Gazdag Sándor. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Milovecz József és Mitzki Veronika, Siklósi Csaba és Végh Zsuzsanna, Flórián Lajos és Hirczl Éva, Lengyel Péter és Dékány Györgyi, Lendvai Kálmán és Tomecskó Ilona, Sóvári Sándor és Pataki Márta, Magony István és Hídvégi Valéria, László József és Tóth Mária, Csordás Imre és Kindla Klára, Hofer József és Szarnék Ida, Szabó József és Anesányí Juliánná, Gróf Ferenc és Csollán Éva, Netik József és Kingl Margit, Almássy Albert és Märcz Márta, Piti Zoltán és Tömpék Katalin, Király Vilmos és Tamás Erzsébet, Gulyás-Kovács Pál és Révész Mária, Tegzes Ferenc és Révész Ibolya, Bocz Tibor és Ritzl Erzsébet, Varga István és Zsikó Zsuzsanna, Sípos András és Molnár Edit, Vágó László és Pozsgai Ilona, Rózsahegyi Nándor és Barta Mária, Schubert Péter és Jobbágy Judit, Futó Endre és Jobbágy Mária, dr. Fiedler Tibor és dr. Bátki Erika, Lázár László és Kása Zsuzsanna, Ki-s- kuti László és Patk Erzsébet, Bács- ván Sándor és Biri Zsuzsanna, Csabai János és Borsos Valéria, Vájná Pál és Horgos Klára, Papp Emil és Somogyvári Margit, Szimán Mihály és Sírácz Ágnes, Móricz János és György Magdolna, Nyikos Géza és Raffai Ilona. MEGHALTAK \ Rankl Antal, Gyarmathy Pálné sz. Janota Etelka, Jónás András, Bőd- zsár István, Tamás Ferenc, H:gyi József, Székely Józsefné sz. György Verona, Fischer Lipót, Csapó János, Kovács Jááós, Cselényi Jánosné sz. Pécsi Erzsébet, Németh Lajosné sz. Szikinger Erzsébet, Bohár Józsefné sz. Horváth Julianna, Ferencz Jánosné sz. Tóka Rozália, Király Istvánná sz. Visnyei Julianna, Bandi Józsefné sz. Petrás Katalin, Török Imréné sz. Ma- zurkiewic Leonoldina, Pallaq József, Hederics István, Szabó István, Ar- galás Ferencné sz. Orgyán Mária, Pártái Imre. KOMLÓ SZÜLETTEK Vilmányi-Kiss Zsolt, Fledrich Tünde, Horváth Tünde, Bartha István, Walk® Gabriella, Laki Ibolya, Somfai Éva, Földi Erzsébet, Kincse Tünde, Fábián Andrea, Csizmadia János, Laczi Béla. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Kishalmi Zoltán és Enyeszti Mária, Medgyesi Bálint és Márton Erzsébet, Botár Vilmos és Solymosi Mária, Ta- pisa István és Bedecs Kornélia, Tká- lecz József és Laki Eszter, Dómján Árpád és Túri Ágnes, Cvetkó János és Berg Klára. MEGHALTAK Főglein Antal, Kovács Mihályné sz. Dózsa Katalin. MOHÁCS SZÜLETTEK Kaczor László, Kálcsics Zsuzsanna, Deák Ildikó, Gojkovics Gábor, Kovács Ildikó, Orsós Ann*?, Király Mária, Leib Zso't, Sárközi János, Millich János, Szabó Andrea, Krumpek Csaba, Illés Hajnarka, Szabó Gábor, Holocsi József, Béres Tímea, Janko- vics Gabriella, Haraszti Anita, Pap Gábor, Rótt János, Steiner József. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Bérdi Imre és Rumán Mária, Fink | János és Weisz Katalin, Le’kes István és Waszner Irén, Gőbel Ottó és Földvári Mária, Simkovits Béla és Miklósi Anna. MEGHALTAK Gyurosovits József, Csonti Péter# Németvarga János, Török Ferenc# Kovács Lőrincné sz. Bunyevácz Anna, Bruckner Károlyné sz. Hasenai Rozália. Felveszünk darukezelőket, továbbá gépkezelőket, betanítottés segédmunkásokat, villanyszerelőket, lakatosokat, takarítónőket, (4 órára is), portásokat. MÉV ÉRCDÚSÍTÓ ÜZEM, KÖVAGÓSZOLLOS. I J