Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-07 / 158. szám

Halálozás Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy PÁLINKÁS ISTVÁN, a Széchenyi Gimnázium és Szak­középiskola I. A. oszt. tanulója tra- t gikus hirtelenséggel elhunyt. Teme­tése 1971. július 7-én, szerdán du. j 3 órakor lesz Komlón. Emlékét ke­gyelettel őrizzük. A Széchenyi István*' ! Gimnázium és Szakközépiskola tan- j testületé és tanulóifjúsága. Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett drága jó férjem, drága jó édes­apánk, nagyapánk, dédnagyapánk, bátyánk és kedves rokonunk id. HEIDT SIMON borbálatelepi lakos, hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése 1971. július 8-án du. 4 órakor lesz a pécs- bányatelepi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett férj, testvér, sógor, nagybácsi, keresztapa, TAMAS FERENC, volt szabó, 61 éves korában, hosz- szú szenvedés után elhunyt. Teme­tése július 9-én, pénteken fél 4 óra­kor lesz a központi temetőben. A gyászoló özvegye és a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, dédapánk, apósunk, rokonunk, TEIXLER GYÖRGY szabómester, 90. évében csendesen elhunyt. Temetésére július 9-én du. fél 3 órakor kerül sor a pécsi központi temető kápolnájából. A gyászoló család és rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy Szere­tett jó édesapa, após, nagyapa, HORVATH MIHÁLY nyugdíjas, 85 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése július 8-ón, csütörtökön 4 órakor lesz a Vasas II. temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett jó férj, édesapa, TISLER JÓZSEF cserkúti lakos 63 éves korában tra­gikus körülmények között elhunyt. Te­metése július 9-én, pénteken 2 óra­kor lesz a pécsi központi temető­ben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett jő férj, édesapa, após, nagy­apa, dédapa, testvér és kedves ro­kon MAHÓ LAJOS nyugdíjas, 73 éves korában, hoss~’ szenvedés után elhunyt. Temetése jú­lius 9-én, pénteken 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, POZSGAI JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mon­dunk a MÉV II. üzem Ságvári bri­gádnak. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik szeretett halottunk, ifj. SZVIATKÓ JÓZSEF temetésén részt vettek, virágokkal, koszorúk­kal fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön mondunk köszönetét a testvéreknek, rokonoknak és já is­merősöknek. A gyászoló család. Dolgozókat felvesznek ÉJJELIŐRÖKET — lehet nyugdíjas Is — azonnal felvesz a MÉH Válla­lat. — Jelentkezés a munkaügyön. (1389) A B. M. TANACS KÓRHAZA fel­vesz D kategóriájú gépkocsivezetőt. Jelentkezés: Pécs, Garai u. 1. (1385) KONYHALANYT ÉS TAKARÍTÓT ál­landó munkára azonnal felveszünk. Szőlőskert vendéglő. Jelentkezés az üzletvezetőnél. (2628) LAKATOS szakmunkást felvételre keres a Pécsi Sütőipari Vállalat. Je­lentkezés a Vállalat TMK részlegé­nél Pécs. Könyök u. 2. (1363) SZENTLORINCI malomüzem gép­kocsirakodáshoz, jó kereseti lehető­séggel két férfit felvesz. (1375) A BARANYA megyei Építőanyag- Ipari Vállalat dömpervezetőt, gép­kocsirakodókat és kőbányai munká­ra segédmunkásokat vesz fel. Jelent­kezni lehet a vállalat központjában Pécs, Alkotmány u. 77. Bejárat a Rókus u. felől. Továbbá felvesz be­tonbedolgozó munkásokat a vállalat moháesi betonüzemébe. Jelentkezés Mohács, Duna-part, a Nosztra mel­lett az üzemvezetőnél. (1377) A Pécsi Ipari Vásáron megtekintheti, boltjainkban megvásárolhatja a legjobb olajkályha- típast A vásár ideje alatt vásárolt olajkályhát Pécsett díjmentesen házhoz szállítjuk 9-es sx. VASBOLT Pécs, Kossuth L n. 9. 15-ös sz. VASBOLT Pécs, Bajesy-Zs. út 26. 18-as sx. VASBOLT Pécs, Doktor S. utca 4. 29-es sz. VASBOLT Pécs, Irányi D. tér 4. A VOLÁN 12. sz. Vállalat sziget­vári főnöksége rakodómunkásokat és jegykezelőket vesz fel. Jelentkezés: Szigetvár, Dencsházai u. 3. sz. alatt. (1386) VIZVEZETÉKSZERELO szakmunkást felvételre keres a Pécsi Sütőipari Vállalat. Jelentkezés a Vállalat TMK részlegénél- Pécs Könyök u. 2. (1364) A KESZTYŰGYÁR oécsi 1. számú üzeme (Hőerőmű, Barakksor) aya- korlott bérelszámolót felvesz. (2740) NŐI ADMINISZTRÁTORT szállítási részlegünkhöz azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: B. m. Taná­csi Magas- és Mélyépítő Vállalót. — Pécs, Fürst Sándor u. 5. — anyaa- osztályon. (292037) A B. M. VILLAMOSIPARI és Gép­javító Ktsz felvételre keres autósze­relő szakmunkást, segédmunkásokat és éjjeliőröket. — Jelentkezés: Pécs, Meayeri út 63. (275894) NÉGY ÓRARA TAKARÍTÓNŐT — lehet nyugdíjas is — felveszünk. — TITAN, Raktárbázis, Megyeri út 99. (275893) VAS- ÉS MŰSZAKI szakmunkásokat azonnal felveszünk. TITÁN, Raktár­bázis, Megyeri út 99. (275892) RAKTÁRI segédmunkásokat azon­nal felveszünk. TITAN, Raktárbázis, Pécs, Megyeri út 99. (275891) ASZTALOS, ács, valamint kőműves mellé segédmunkásokat vesz fel a Pécsi Bőrgyár. Jelentkezés a műsza­ki irodában. (275890) RAKTÁRI MUNKASOKAT — 16—18 éves fiatalkorút is — felveszünk. Pé­csi Villanymalom, Szigeti út 69. sz. (292002) FELVESZÜNK lánctalpas tralrtenre- zetőt, autószerelőt, gépkocsivezetőt. Jelentkezés: Műszaki Erdészet, Pécs, Megyeri út 20. (291992) TAKARÍTÓNŐT, segédmunkásokat, rakodókat felveszünk. — TUZEP, Pécs, Rákóczi út 46. (275879) ELLENŐRZÉSI munkában jártas — tűzrendészet! vizsgával is rendelkező — dolgozót keresünk, közgazdasági technikumi végzettséggel. — Pince- gazdaság, István tér 12. Ellenőrzési osztályvezetőnél. (1391) GYORS- és GÉPIRÓNÖT felveszünk. TITAN Kereskedelmi Vállalat, köz­pont. Pécs, Lenin tér 6. (275885) KOZGAZDASAGI technikumi vég­zettségű nőt keresünk. Píncegazda- sáq. István tér 12., munkaügyi osz­tály. (1390) KONYHALANYT keres a H»ér ut­cai szociális otthon. — Jelentkezés: Tüzér u. 7., szombat kivételével 8— 16.30 óráig. (291988) Érettségizett lányokat vagy oya­k or lőtt bolti eladókat keres az OFO- TERT Kossuth Lajos utcai boltja. (275896) A DÉL-DUNANTOtl Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat középiskolai és szállítási vizsgával rendelkező férfi doiaozót gazdasáai Gayintézői mun­kakörbe felvesz Jelentkezés a mun­kaügyi osztályon. Pécs, Felszabadu­lás u. 107. sz. (275886) AUTÓFÉNYEZŐKET felvételre kere­sünk. Jelentkezés főművezetőnél. 5-ös EPFU Pécs, Megyeri út 50. (275877) TAKARÍTÓNŐKET, éjjeliőröket fel­veszünk. Kesztyűgyár Központi Üzem. (275873) A PÉCSI FÉMIPARI Vállalat laka­tos, esztergályos, szerszámkészítő lakatos szakmunkásokat, férfi és női segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés Felsőmalom u. 13. sz. alatt. (275868) FELVESZÜNK női és férfi segéd­munkásokat, valamint anyagkönyve­lőt. Pécsi Faipari Ktsz. Pécs, Rózsa Ferenc u. 20/1. (Bejárat a Zólyom utca felől.) (275898) Felveszünk takarítónőket, portásokat, gépkezelőket, betanított­és segédmunkásokat, lakatosokat, villanyszerelőket, csőszerelőt MÉV ÉRCDÚSÍTÓ ÜZEM, KÖVAGÓSZQLL05, zLLL Beteg mellé gondozónőt keresek azonnalra. Szente József, Pécs, Százszor­szép utca 12. (Kovácste­lep. > ________________________ E lhelyeznék 10 éves fiút nyárra szeptembertől dél­utánra Köztársaság tér. Szigeti rész környékén. — ..Pótmama” jeligére. a ■Sal'aí utcai hirdetőbe. Keresek egy megbízható nőt heti 2—3-szori ház­tartási munkák elvégzésé sére. Komló. Pécsi út 41., alagsor. Heti 3—4 alkalommal be­járónőnek elmennék. — Megbízható” Iéllgére a Sem utcai hirdetőbe. Eladó világos hálöbútor, rekamié sezlon. gyermek­ágy székek, parkettkefélő­gép. Déryné u. 43. I. em. FAANYAG, CSERÉP, LÉC. nyers Tégla AJTÓ, ABLAK olcsón eladó. ZÓ JA l). 9. f Bontásból dereka, stafni i íoijzni. kisebb gerenuák, j oszlopok stb. eladók. Ti- I zenhat órától. III. End­e,z uyörgy ut..a 13. vll I. altó. ____________________ 400 0 db. hódfarkú cserép sürgősen eladó. Megtekint­hető egész nap. Cím: Pécs III. Ybl M. u. 8. II. em 4. o^ó. kisvendéglő ve ’sét házaspár válla*- Vidéken Is. Pécsett ~ ét leg helylségblztosí­Í3sal. ..Szakképzett” jel­igére, a Sallai utcai hirde'obe. j Eladó konyhabútor. háló­szoba szekrények. asztal i és egy varrógép. Miklós utca 7/2. 1 Égy ló állapotban lévő hálóczeb'» bútor olcsón el­adó. Pécs I. Dankó Pista utca 8 sz. Veszek: csököpcnyt.. bőrcsizmát, sofőr bundát lábbelit, KOLTAI, Nagyliórián B. 1. • K» Megvételre keresünk: es/.terg-pad ekat, gyalugépeket, szalagf nr Sszg'jpeket és marógépet. Be’elontésekrt kérjük: MAGFV. Pécs. Ba.icsy-Zs. utca 35.. gépüzlet-ez ’eadnt Telefon: 29-04. Megvételre keresek dísz­tárgyakat. -égiségeket. fa- és csontfaragást. álló diszórát. régi nép művé­szeti dolgokat stb. Levél­hívásra házhoz megyek vi­dékre Is. Használtcikk bolt Pécs Doktor Sándor utca 29 Azonnal beköltözhető ket- tóüúObás. kertes ház, Vil­mos u. to. alatt. Híretek - Jőaru Miklós u. 7/2. Vennék kis házat, vagy szövetkezeti lakást Pécseit. 120 000 kp + részlet. — ..Életjáradék” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. ___ ■ ?Ö0 n-öl szőlő lakható épülettel eladó. Villany, víz van. Pécs. III. kér. Üróg-Alsóhegy 39. Garéban 57-es számú ház eladó. Érdeklődni a hely- -/■inen. «60 n-ol szőlő Nagy-Dain- ciolban betegség miatt sül* * gösen eladó. Érdeklődni: dr. Békési Ödönnél. Lad. Pécsétt. főútvonalán ut­cai házrész eladó. Siklósi út 94. Vennék családi házat Pé. esett, vagy Pécshez közel. ,,150 ezer kp.” jeligére, a Sallai utcai, hirdetőbe. Eladó kétszobás, távfűté­ses szöv. lakás. .150 ezer kp.” jeligére. a Sallai utcai htrdetőbe. __________ Családi ház, belvárosban. 3 szoba, ha»! összkomfort beköltözhetően eladó. Bá­thory utca_15-____________ 660 n-öl szőlő Nagy- Daíndolban szüret nélkül I 80 ezer forintért eladó. — I Érdeklődni* Nemes József. Lad.______________________ K omlói kettőszobás csa­ládi ház eladó komlói la­káscserével. plusz kész- i pénz. Érdeklődni: délután TCi ! tiyszob*. garzont j keltőszoba összkomförtos ‘ szövetkezeti lakást eladok Ili, Pollárk M. B. 4/B. I. em. 6. 4 és • őrá ké” zott. Sürgősen eladó KoBármia­lcny Pécsi út 4. szote- kónyhás családi ház, víz. villany, buszmegálló 1 perc. Érdeklődni Czirják Istvánnál. Villateleú eladó. Makár­tető három szám. csodás kör k’látással. 1000 n.-ol, megtekintés után bővebbet, ivlagyarürögl út 6. vegyes Fiatal házaspár két gyer­kekkel szoba-konyhán al­bérletet keres. ..Agnes” íeM^ére a Bem utcai hír. delébe._______ T atabárya-űjvárosl két­vzoba összkomfortos, táv­fűtéses állandó melegvi­zes II. emeleti lakásomat elcserélném harcnló pé­csiért. esetleg komfor­tosért. .Sürgős” jeligére. Tanbánya! Magyar Hir­____________ F iatal házaspár bútorozott ■-•lbh-letet keres. .Még jú­liusban” leltre, a Sallai Utcai hirdetőbe. ________ Külön bejáratú, bútoro­zott kicsi és nagy szoba kiadó. Mező Imre u. 56. Elcserélném belvárosi vi­lágos nagv szoba, konyhá­mat házfelügyelőire. ..Pa­lika” ie!1g‘Si-e. a Sallai utcai hirdetőbe. Idős bácsit vagv nénit la­kájért eltartanánk. ,,Péc3l városiák előnyben”. jel­igére. a Sallai utcai hir­detőbe. i i pítéshe* bontási anyag j eladó, Dló<; dűlő 17. _____ I Hódfarkú cserén, tetőléc I nagy ládák. asztalltűz- helv eladó. Tompa u. 20. I Garázst vennék, vagy bé- 1 relnék II kerületben. — . Garázs” jeligére a Sal­laj utcai hirdetőbe.__ K özelmúltban felüt ltott Trabant 500-rS kitűnő ál­lapotban huszonhatezerért eladó. Madách 4,_________ K ülön álló szoba, konyha, éléskamra bútorozva ki­adó. Kertváros u. 56. Külön bejáratú. bútoro­zott szoba fürdőszoba használattal 3 férfinak kiadó. József u. 17/1. — Fábián. Elcserélném uránvárosi 2 szoba, komfortos, ház- felügyelői lakásomat ha­sonló főbérletiért. Ér­deklődni lehet: Hajnóczy u. 31/ A. Földszint 1. 17 óra után. „SOEMTRON” automa­ta számológép ÖSSZEAD. KIVON. SZOROZ eladó vagv szalagos vll lanyszámoló gépért el­cserélhető. Cím: UNIVERZUM Szövetkezeti Vál­lalat. Hidas. 35 m2 drapp műanyag padló 50 1 bor eladó, v*gy építő anyagra cse­rélhető. Érdeklődni: Szi­geti út 9. I. 3.. az esti órákban. KISELEJTEZETT „LENGYEL” TfPUSÜ BÁI.AZÓGSPET KERESÜNK MEGVÉTELRE. ALKATRÉSZ- FELHASZNALÁ3 CÉLJÁBÓL. „342® SZ.” JELIGÉRE. A HUNYADI ÜTI HIRDETŐBE. Tfcetta eladó Motor” jel­igére a Sallai utóal hir­detőbe. [ 750-es Zastava príma ál­lapotban sürgősen e’adó. ! Pécs József A. u. 49/A. Frl.'/t. 3. 5P0-av Trabant Combi felújított motorral 21 000 ! Ft-ért eladó. Drávapaiko- nya. Sallai u. 74. Trabant 601-es ió álla­imban 35 000 Ft-ért el- I adó. ...Trabant” jeligére, a Sallai Utcai hl rdetőbe. L'KW Junior sürgősen fi­zetési könnyítéssel eladó. Htfoycs Endre u. 32. CM-es fehér 601-es Tra­bant eladó. Pécs Sándor utca 6. CÖ-«j Wartburg de Luxe 53 000-ért eladó. Regős u. 6._Tanműhely. . Trabant Combi C3-s. ga­rázsban tartott, eladó. — Kossuth Lajos u. __35.___ E ladó garázs 2x5 m-es, Szigeti utcai. ..Fűtött ga. rázs” lellgére. a Sallai utral hirdetőbe. Skoda Felicia eladó Illet­ve megegyezéssel elcserél­hető Zastaváért ..Megkí­mélt” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. 350-es Velorex betegség miatt olcsón eladó igény­jogosultnak. Alsóbalokány utca 45. Kig méretű cserép eladó, tetőléc. szarufa. deszka, tégla gerenda, ablak, aj­tó kétszárnyas üveges és teleajtó kő. cementlap, bontásból kikerülő anyag eladó. Siklósi út 9. Ko­vács Júlia. Belvárosban egy szoba, konyha, éléskamra átme­neti időre albérletbe ki­adó. „Azonnali albérlet” jeligére. & Sallai utcai hirdetőbe. Külön bejáratú, albérleti szoba 3 személy, vagy házaspárnak kiadó, fürdő­szoba. konyha használat­tal. Pécs. III. kér. End- resz György utca 1/1. I. emelet 1. ajtó. Bútorozatlan, vagy búto­rozott szobát fiatal házas­pár részére augusztus 1- től kivennénk. Ajánlato­kat: .Pedagógus” jeligére. 282 74Í számra a kapos­vári hirdetőbe. Külön bejáratú, bútoro­zott szoba dolgozó házas­párnak július 15-re kiadó. Kovácstelep, ürögi fasor 68. Külön bejáratú, szoba­konyhát«; bútorozott, al­bérleti lakás gyermekte­len házaspárnak kiadó. — Pécs. L Fúrj u. 9. 5 ÉS 10 TAGÜ 500-AS LEMEZ RADIÁTORT. ÉTI GÁZKAZÁNT. JUGOSZLÁV. RÉZ PERMETEZŐKANNAT A PÉCSVARADI VASMÜSZAKI ÁRUHÁZBÓL VÁSÁROLJON. TeL: Pécsvárad 66. Kifogástalan állapotban CU rendszámú 408-as Moszkvics eladó. Pécs, Lot7, Károly utca 18. Eladó Zastava. 750-es igé­nyesnek. Fürst Sándor u. 75. Vn. 3. Kocsis. _______ M agas sport gyermekko­csi eladó. Mártírok útja 30, Zenit—E fényképezőgép eladó. Móré Fülöp u. 2/A. ti. em. 7. Du. 5 után. GAZDASÁGI KOSARAK különbőzé méretben, KERTI BÚTOROK nagy választékban. Kapható: PÉCSVARADI HÁZTARTÁSI BOLTBAN. Jó állapotban lévő Moszk­vics. Wartburg vagy Sko da koóslt keresek 30 000 Ft készpénz. ..Fedezet van” jeligére a Bem ut­cai hirdetőbe. ingatlan Orffii 164 n.-öles víkend. telek eladó. Érdeklődni: Pécs. Kulich Gyula utca 34. Pu. 5-től._____________ C saládi ház építésére tel­ket keresek megvételre a m. kerületbe. „Tavaszi építés” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. Olcsón eladó Alsógyükéa 2. sz. szőlő, lakható szo­ba. konyha, présház fel­szereléssel. Víz. villany van. Érdeklődni: Erzsébet utca 12. Kovács István, délután._____________________ I hold szántó. szoba, konyha beköliözheíően. ol­csón eladó. Érdeklődni Pé­:-,ett. Kertész u. 9. ___ K étszintes társasházban egy lakrész átadó. .1. ke­rület” jeligére, a Sailai utcai hirdetőbe,___________ S /.amárkút közelében ki­sebb parcella szőlő és gyü­mölcsös eladó. Érd.: Pécs. Nagy Lajos u. 13 48-as tér. Knvácsné, Eladó Gyű késben G00 n-öl terület. részben szőlő, úionaan telepített gyü­mölcsfákkal és masszív fa házzal. Érdeklődni: Ba.i- csy-Zs. u 27. Adámné. Komló Rózsa u. 11. Dunaszekcsői víkendtele- pen 100 n-öl telek tizen­ötezerért eladó. .Közmű­vesített” jeligére, a Bem hirdetőbe. ; Porcelán és sírkőfényké­pek készítését vállalóul. ; Molnár fényképész. Csűr i gó Somogy megye. utca) Harkányban vennék kisebb házat. esetleg házrészt. ..Közművesített előnyben” jeligére. a Bem utcai hirdetőbe. Családi ház beköltözhető­en eladó Gazdálkodásra alkalmas Pécs Táltos u. 13. sz. Vennék másfél vagy ket- tőszobás távfűtéses, sző- J vetkezeti la kast második 1 emeletig. Telefon: 22-44 | 10—14 eréig._______________ S zőlő eladó megegyezés ! *■ Patacs Sülé völgv 23. sz. StR KIKÉSZÍTÉST VÁLLALOK. Pécs. Tettye b. 14. Kémiából és fizikából pót­vizsgára előkészítést Táplá­lok A válaszokat „Diák” jeligére, a Sallai utca) hirdetőbe. PARKETTA gs PADLÓ csiszolása és lakkozása legmodernebb porelszívó gépékkel. Előjegyzéseket elfogadok kó/ü letektől Is. Telefon: Negyvenöt­ül rmi róhat. Ha Budapestre jön, keresse fel a Halló (Bp. VII., Majakovszkij u. Lenin krt. sarok) MELEG ÉTELEK, HIDEGKONYHAI KÉSZÍTMÉNYEK. HÜTÖTT ITALOK II. oszt. árak! Egyéni és csoportos étkeztetés. Telefon: 421-106. Önkiszolgálás! — Koponyáéit koncertje a Ságvári­ban július 8-án, csütörtökön 17 óra­kor. Az együttes bemutatja új műso­rát. Utána tánc. (x) — Áramszünet lesz 30-ig 7—16 óráig Kovácstelep területén. (x) — Terliszter Mintabolt. — Jókai tér 2. A Centrum Áruház kezelésé­ben. (x) — Áramszünet lesz 6-án és 7-én 8— 14 óráig a Megyeri úton és''ti^József Attila utcában. (x) A Isóbé la telepen Dózsa Gy. T. 3. sz. alatti 82 m^-es befejezés előtt álló Iker­nyaraló (2 szoba. hall. 2 WC, főzőfülke, zuhanyozó, fedett eTkély. terasz, ga­rázs) sürgősen eladó. Ér­deklődni lehet: hétköznap a helyszínen. szombat, vasárnap József u. 23. D3. 16. so. alatt. SSL— 'nSP 1971. július hó 10-én barkácsszombat Pécsett a Nagy Lajos Gimnáziumban mgrendezésre kerülő „Csináld magad" kiállítás EZERMESTER ES ÜTTORÖ BOLT VÁLLALAT árusító részlegénél Egyes barkácsámkat 20®/o engedménnyel vásárolhat A .Füles” című lapban mejelent barkács-keresztrejtvény helyes megfejtései között a barkácsszombaton 11 órakor a kiállításon Jutalomsorsolást rendeznek I. díj 300,— forintos, II. díj 200,— forintos, III. díj 100,— forintos vásárlási utalvány, továbbá sorsolásra kerül 16 db kisebb értékű vásárlási utalvány. „Használja ki a hétvégi szabad napot, látogassa meg a barkácsszembatet” Bemutató és árusítás a Pécsi Ipari Vásáron RADNÓTI TECHN. I. EM. DÍSZTEREM. EREDETI terliszter FINOMGYAPJÚ SZÖVETEK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ acril SZINTETIKUS FONALAK MINTABOLTUNKBAN a vásár után is kaphatók! Pécs, Jókai tér 2. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom