Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-30 / 178. szám

1971. július 30. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 3 Génmatuzsálemek (4.) Évről évre Kemencék és téglák A téglagyár karcsú kémé­nye felkiáltójelként ott áll az országút mellett. A ki­váncsi autós, ha betekint, csilléket tologató félmezte­len alakokat lát. Kibontják a kemencenyílást, mintha a pokol bugyrát nyitották vol­na fel, a kilövellő forróság izzadtságot facsar a ke­mencemunkásokból, száll a por, nyelik a port. A kör­kemence igazi matuzsálem. Idők folyamán ugyan tol- dozgatták-foldozgatták, de akad olyan téglája, melyet még hetven évvel ezelőtt építettek be. Magyarország­nak ma még csak mindösz- sze 15 téglagyára tartozik a korszerű gyár kategóriá­jába és ezek az összes tég­latermelésnek a 14 száza­lékát adják. Szép fejlődés Kétségtelen, nagyon mélyről indultunk. A háború előtt ren­geteg maszek kis téglagyár mű­ködött, olcsó volt a kézi mun­kaerő, a gyárak gépesítésével, modernizálásával nem sokat tö­rődtek. Az államosításkor a tég­lagyárak a községi tanácsok és vállalatok kezelésébe kerültek. A hatvanas években újabb át­szervezés. Megszűnt a tanácsi kezelés, az egész országban centralizáltak. Ma két-három megye téglagyárait egy-egy nagyvállalat irányítja. Közben visszaesés! időszak tarkította az elmúlt húsz év történetét. Egy- időben egymás után zártak be „nem rentábilis" téglagyárakat, hogy aztán később újra meg­nyissák őket. A nyersanyagkész­letek is nagyon megcsappantak. Például Pécsnek mára már egyetlen téglagyára maradt, oda is 10—15 kilométeres tá­volságból kaparják össze az agyagot. Dombóvárnak valami­kor három gyára volt, most úgy ahogy kettő nagykeservesen üzemel. A téglagyártás fejlesztésére legalább húsz esztendőn ke­resztül nagyon keveset költöt­tek. Ennek ellenére, bár ma is téglahiánnyal küszködik az or­szág, téglagyáraink az államo­sítás óta sokat fejlődtek. Abban a téglagyárban, amelyben vala­ha 3—4 millió téglát égettek évente, ma 8—9 milliót égetnek. A Baranya-Tolna megyei Tégla­ipari Vállalat gyárai ma évi 200 —210 millió téglát állítanak elő, tíz évvel ezelőtt 50—60 millió­val kevesebbet. A fejlődés fő­ként az utóbbi 10 esztendőben számottevő. Feltárták a belső tartalékokat. Először a bányá­kat —, ahol kézi fejtés volt — korszerűsítették. A fejtés mg kotrógépekkel történik, a szál­lítás pedig szalaggal. 1964-ben az utolsó gyárban, Tamásiban is áttértek a kézi vetésről a gépi sajtolásra. Hozzákezdtek a bel­ső anyagmozgatás gépesítésé­hez. Ahol lehetett, áttértek a másfél-kétműszakos termelésre, növekedett a gépek kihasznált­sága. A hatvanas évek elején sikerült gazdaságos megoldást találni-a téglához kevert szén arányát illetően. Harminc-negy­ven százalékkal megnövekedett a kemencék teljesítőképessége. Mindebben vitathatatlan érde­meket szerzett a Baranya-Tolna megyei Téglipari Vállalat mű­szaki gárdája. A kemencekapa­citással a nyersgyártós és a szárítókapacitás is megnöveke­dett. Feladatok Fejlődés tehát van, de amint említettük, még mindig nincs elegendő téglánk, nincsenek modern téglagyáraink. Nagy a lemaradásunk a fejlett orszá­goktól. Amíg nálunk egymillió tégla legyártásához 5—7 fő kell, addig a fejlett országok­ban csak 0,5—1 fő. A megol­dást a modern alagútkemencés gyárak jelentenék, ahol minden szalagszerűen gépesített és a gyártás teljesen független az időjárás viszontagságaitól. Csak egy-két ilyen gyárunk van. Lé­pést jelentene előre már az is, ha a körkemencékben áttérné­nek az olaj- vagy a gáztüzelés­re, bár Baranyában gázra várni reménytelen. Egy sor téglagyár­nak már van terve az átállásra, ée nincs rá pénze, nagyon költ­séges az átállás. Persze ezen­kívül is vannak még jócskán belső tartalékok. Mert különben miért volna az, hogy két, nagy­jából azonos adottságokkal rendelkező téglagyár közül az egyik évente 3—4 millióval töb­bet ad, mint a másik. Ismeretes, az utóbbi években rázúdult a pénz a téglaiparra, több új beruházás kezdődött, amely készületlenül érte az ipart. Elég csak az új görcsönyi tég­lagyárra, vagy a mohácsi gyár nagyszabású rekonstrukciójára utalni. Mindkettőn kiütköztek a gyermekbetegségek, szinte itt kísérletezgették ki a téglagyár­tó gépeket, melyeknek techni­kai fogyatékosságai elkeserí- tőek. Ezek a beruházások tete­mesen csúsztak, teljes kapaci­tásukat nagyon lassan érték el. Mindez aggasztó, ha meggon­doljuk, a jövő útja kizárólag a további gépesítés, új, modern gyárak létrehozása lehet, hi­szen a jelenlegi téglahiány egyik magyarázata éppen a nagyfokú létszámhiány. Ráadásul a jelenlegi közgaz­dasági szabályzók is fékezően hatnak. A téglaipar a moder­nizálásra, mivel az rendkívüli eszközigényes, az élőmunkával való takarékoskodásra ráfizet, a korszerűtlenebb termelés nyere­ségesebb, mint a korszerű. Gaz­dasági napilapunkban olvas­hatjuk: a tégla- és cserépipar vezetői kiszámították, hogy az új, modern kisüzemek belépésé­vel az emelkedő költségek ha­tására a téglaipar 1975-ben mihtegy 78 millió forintos vesz­teséggel zárná az évet, szemben az 1968. évi 323 milliós nyere­séggel. Sürgősen felül kell tehát vizsgálni a közgazdasági sza­bályzókat. Időközben a téglaipar gyárt­mánystruktúrája is változott. Megjelentek az üreges téglák, a blokktéglák. Nos, a B—30-as blokktéglát annak idején nem voltak hajlandók átvenni a fel­használók. Az üreges téglákat, sajnálatos módon, még ma is idegenkedéssel fogadják, főleg a családi ház építők. Holott ez a tégla olcsóbb, gazdaságo­sabb, munkaerő takarítható meg vele, könnyebb és olcsóbb szál­lítani. A gyártmónystruktúra megváltoztatását egyébként or­szágosan eldöntötték. Bátaszék már ennek az elképzelésnek a jegyében született. Mint ismeretes, Bátaszéken egy nagy gyár építését kezdték meg, ahol olasz technológiát alkalmaznak. Itt már nem is tégláról, hanem durva kerámiá­ról beszélnek. Óriási előrehala­dás. Bátaszék már megközelíti a világszínvonalat. A nagy ke­rámiabetétek a tárzsalus építési módoknál kitűnően alkalmaz­hatók. Ebben persze a gyártó és a felhasználó vállalatoknak az eddigieknél sokkal jobban kell kooperálniuk. Termelés komputerekkel A téglatermelés világszerte emelkedő tendenciát mutat. A fejlett országokban a tégla szé­les választékát teremtették meg. Kuhár Antal, a Baranya-Tolna megyei Téglaipari Vállalat fej­lesztési csoportvezetője egyéb­ként Európában két irányzatról beszél. Az egyik az északi or­szágoké. Ök a téglát a hagyo­mányos formájában kívánják el­készíteni, főleg tömör téglákat égetnek és annak esztétikai sze­repét domborítják ki. Színes téglákat gyártanak. A másik irányzat, a német—olasz, a tég­lát durva kerámiaként kezeli, öreges téglákat gyártanak és a téglát a panelszerkezetes épí­tési módhoz készítik elő, alkal­mazkodnak a modern technoló­giákhoz. A födémszerkezetek változatos struktúráját hozták létre, vannak mór 30 méteres fesztávolságú donga födémeik is. A világ élvonalában járó tég­lagyárakban pedig ma már a komputerek dirigálnak. A meg­rendelő, aki mondjuk szállodát akar építeni, átadja a tervraj­zot. Adatait betáplálják a kom­puterbe, amely kiszámítja, mi­lyen építőanyagokra van szük­ség. Ezt egybeveti a téglagyár kapacitásával, majd közli a megrendelővel: mikor, milyen és mennyi építőianyagot tud adni, hogyan kell átvenni, mennyi az A szentlőrinci téglaégetö óra és így tovább. Vagyis el­látja a kereskedelem, részben a tervezők munkáját, elkészíti a szállítás programozását, admi­nisztratív és pénzügyi lebonyo­lítását. Természetesen magát a téglagyártást is komputer vezér­li. Minden automatizált, odakint tombolhatnak az elemek. Rá kellene már nekünk is lépni erre az útra. Miklósvári Zoltán T oronynézőben több takarmány fogy A Gabonafelvásárló és -feldolgozó Vállalat nem győzi Fejleszteni kell az üzemi keverőkapacitást! Tavaly még kilencezer vagon keveréktakarmányt forgalmazod a Baranya megyei Gabonafe1- vásárló és Feldolgozó Vállalat, ez a mennyiség azonban az idén már nem elég. Erre az évre 11 ezer vagon takarmány- táp leszállítására kötött szer- ződést a vállalat q mezőgazda- sági üzemekkel, mintegy 77 ta- karmánytáp-féleség forgalma­zására. De ez sem bizonyult elegendőnek, hisz már az év első felében 50 százalékkal több keverék fogyott el, mint ta­valy, s úiabb 2000 vagon szerző­désen felüli igénylés érkezett be a vállalathoz. Tehát a szük­ségelt négyezer vagonnal több a tavalyinál — összesen 13 ezer vagon. Ennek teljesítése — te­kintettel arra, hogy a keverő­kapacitás lényegesen nem ja­vult tavaly óta - igen feszített tempót kíván a keverő üzemek-, tői, amelyek csak állandó több­műszakos üzemeléssel tudnak a kívánalomnak eleget tenni. Az ellátás még ilyen feszített ütem mellett sem mondható teljesnek. A mezőgazdasági nagyüzemeket nagyjából kielé­gítik, de az állati termékek je­lentős hányadát előállító kis­üzem — a háztáji és egyéni ter­melők ellátása nem zavartalan. Sem menyiségben, sem válasz­tékban nem jut annyi takar­mánytáp a háztájiba, amennyi elfogyna. E téren bizonyos visz- szaesés is tapasztalható, ami­nek az oka a háztáji állatállo­mány nagyarányú létszámfel­futása, a kisüzemi sertéstartás szinte ugrásszerű fellendülése. A tsz-ekben kihasználatlan a keverőkapacitás // Hiánycikk" a piros. Most már sokat mutat ma­gából a torony: a karcsú csúcs piros-fehér festése még jobban kiemeli magasságát, a „gallérokon” fent vannak a korlátok is, s a panoráma presszó küllemét is sejteni le­het a beépített alumínium keretekből. A keretekbe üveg is kellene, — a speciális üveglapok azonban még nem érkeztek meg. Igaz, hosszú az út, — Hollandiából érkezik az üveg — de már itt kelle­ne lennie, hogy a munkások elkezdhessék az eszpresszó belső burkolását... Persze a burkolás se men­ne símán, — legalábbis egye­lőre. A szórakozóhely pad­lózata süttői márványból lesz, a kávébarna márványlapok már ott állnak a torony mel­lett, de mindegyik szabályos négyzet alakú, — azzal pedig elég körülményes egy szabá­lyos kör alakú helyiséget be­fedni. Az ívnek megfelelően faragott szélek egyelőre még hiányoznak ... A torony közelében épülő étterem munkáinál is hiány­zott valami: a betontartó, a BH elem. A szállításra hiába vártak, kénytelenek voltak há­zilagos módszerrel maguk pó­tolni a hiányzó idomokat, — mert anélkül megállt volna a tudomány, — de legalább­is a munka. így folytatódhat az építkezés, a leendő étte­rem alapjai máris készen állnak. Egyelőre csak a csúcs pl- roslik, de ilyen „nyakravalót” kap majd az öt méteres henger is. Hogy mikor? Erre nehéz lenne válaszolni, elégedjünk meg ennyivel: ha lesz festék. Mert pillanatnyilag nincs, el- fpgyott, az új szállítmány pe­dig nem érkezett meg. Pedig jóideje várják ... A látványos munkának vé­ge, most mór főként a to­rony belsejében dolgoznak. Egy „mutatvány” azonban még hátra van: a torony csú­csát megkoronázó antenna felrakása. Időpontot egyelőre nem tudnak mondani, sőt még az sem dőlt el, hogy milyen módon végezzék el ezt az izgalmasnak ígérkező mun­kát... A most épülő sertéskombiná- tok üzembeállításával a korsze­rű táptakarmányok iránti igény tovább fokozódik, és ezzel az ellátásban tapasztalható feszült­ség is nő. A Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat kapaci­tásában jelentős javulás esek 1973-ban várható, amikor üzem­behelyezik a most épülő évi 4 ezer vagonos mohácsi takar­mánykeverőt. Félő azonban, hogy a növekvő gondokat az. sem oldja meg, ezzel a prob­lémával a vállalat egyedül nem képes megbirkózni. A megoldást az üzemi takar­mánykeverő kapacitás fejlesz­tésében kell keresni. E téren Baranya előnyös helyzetben van, hisz az elmúlt évek során ha a vállalatihoz nem is ha­sonlítható, de egy igen jelen­tős üzemi kapacitás jött létre. Ma már 68 termelőszövetkezet­nek és csaknem minden állami gazdaságnak van saját takar­mánykeverője, ahol a megadott receptúrák alapján egy sor táp­féleség gyártható. A tsz-ek kez­detben örültek, hogy függetle­níthetik magukat a vállalati el­látástól. A kezdeti lelkesedés azonban egy idő után alább­hagyott s az önállósult tsz-ek egy része visszatért a tápvósár- lók táborába. Ez vonatkozott az állami gazdaságokra is, még a legnagyobb tópfelhasználó Bolyi Állami Gazdaság — amely­nek egyébként hat saját keve­rőüzeme van -, is bezárta két esztendőre a keverőit, hogy az évi több, mint ezer vagon szük­ségletét a vállalattól szerezze be. Bánya, bánya Csupa olyan dolog, amire senki sem számított: a pécsbá- nyoiak néhány esztendeje még azt hitték, talán néhány hóna­pig él az üzem, s bezárják az aknakaput. Ezt látszott erősíteni az az intézkedés is, amikor jó- néhány nagylétszómú, kiváló csapatat áthelyeztek Vasas-bá­nyára, illetve Zobákra. Most pe­dig az egyik legjobb szabolcsi fejtési csapat, közel 100 tagjá­val Pécsbányóra jár dolgozni, igaz csak vendégségben, de már ez is naay szó egy olyan bányaüzemben, ahol a létszám néhány év alatt felére csök­kent. Horváth János sem számított arra, hogy valaha is más üzem­ben dolgozzék, mint Istvón-ak- na. Az idén éppen két évtizede, hogy Szabolcson — első munka­helye — dolgozik. Az történt, hogy a pécsbá- nyai és szabolcsi bányaüzemek egyesítése után Horváthék munkahelye . elmeddült, Pécs- bónyán pedig fejtésre előkészí­tett területek voltak, csak ember nem, aki dolgozzék rajta. Mi sem volt természetesebb, mint a néhány év óta kiváló ered­ményeket produkáló Horváth csapatot ideiglenesen áthelyez­ni. Az akna előtt találkoztam a kiszálló csapattal. Batvin Fe­renc harmadvezető aknász - ő is Szabolcsról jár át - el­mondta: hamar megszokták az új környezetet Pécsbónyán. Horváthék új munkahelyen Horváth János csapatvezető érkezik. — Féltünk Pécsbónyától. Az utazástól legjobban. De ami­korra a szabolcsiak kiszállnak, mi is a fürdőben vagyunk — most is még csak háromnegyed kettő, húsz perc alatt átérünk István-aknára. Talán csak az a nehéz, hogy sokat kell gyalo­golni, míg az aknától a munka­helyre érünk. Az ötödik déii jó két és fél kilométerre van. Na­pi öt kilométer gyaloglás — egy óra kiesés. Nagyon jól kell menni a munkának, hogy a mű­szakonkénti 300 csille meg le­gyen. Batvin Ferenc: — Pedig rövidesen áttérünk a ciklusos termelésre, egy pász­tó délelőtt, egy délután, éjsza­ka pedig omlasztás lesz. Ennek mennie kell. Horváthék előtt ez nem is le­het megoldhatatlan feladat. En­nél már többet is csináltak, pe­dig az Istvón-aknai 2-es számú telep keményebb, mint amiben most dolgoznak. Azt mondják: a levegő tisztasága is jobb Pécsbányán - elég sok körtük az idős bányász, nekik különö­sen fontos, hogy friss levegőben dolgozhassanak. Somlai György 26 évig dol­gozott Szabolcson, neki is ez az első idegén bánya. — Csak a pénz legyen egy ki­csit több, mert a hűségjutalom kifizetése után megint elmegy egy csomó fiatal — ránk ma­rod a munka neheze. — Olyan sok már nem mehet el, mert nincs is sok — mondja Horváth János. — A munkahely? , — Hát én már dolgoztom Va­sason is — szól közbe Schvarcz- felder János — így most már valamennyi pécsi bányát lát­tam. Vasason szén volt, igazi fekete szén. Szabolcson az utób­bi időben bizony sok követ ter­meltünk. Itt? Ami a kettő kö­zött van. Persze csak tréfából mondom, de azért von benne • igazság is. Horváth János: — Bánya, bánya. Itt is dol­gozni kell, másutt is. Csak az a bajom, hogy a váltással nem tudok találkozni. Éppen úton vannak Pécsbányóra, amikor ml Istvón-akna felé tartunk. Pedig időnként jó lenne megbeszélni a problémáinkat, mert azért a bányában bőven akad, akár Szabolcson, akár Pécsbányán van a munkahely. Lombosi Jenő A tsz-ek egy része is egy­nél több keverőüzemmel rendel­kezik — Sombereknek például három keverője van — a fent említett 68 tsz közül azonban csak 55 — üzemelteti a keve- rőjét, 13 tsz bezárta az üzemi keverőt és úgy vásárolja a tá­pot. Nem működik például a beremendi, a dunafalvi, a bok­sái, a véméndi, a vókányi, a pellérdi és a sásdi tsz takar­mánykeverője. Dunafalván csak megépült, de egy napot sem üzemelt, Sásdon érthető, hogy veszik a keveréket, mivel hely­ben működik a Gabonafeldol­gozó Vállalat keverője, csak az nem érthető, hogy akkor a tsz minek építette meg? Legfőbb gond a készletezés De olyan tsz-ek is leállítot­ták a keverőüzemeiket, amely­nek messziről kell szállítaniok a tápot. Ennek számos magyará­zatát adják. Előnyösebb szá­mukra — ezt a szolgáltatást tíz tsz veszi igénybe — az ömlesz­tett szállítás, amely a Gabona- felvásárló és Feldolgozó Válla­latnak egy kétségtelenül ked­vező szolgáltatása. Sok tsz az akadozó alapanyag ellátásra hivatkozik, bizonyos receptú- rákhoz gyakran nem kapnak megfelelő koncentrátumot. A legfőbb és legáltalánosabb probléma azonban az, hogy egy keverőüzem működtetéséhez nagy mennyiségű abraktakar­mányt, növényi és állati fehér­je takarmányt kell készletezni — a Gabonafelvásárló Vállalat­nak állandóan fél évi gyártás­hoz elegendő alapanyaga van raktáron. A készletekben lekö­tött pénzösszeg — ami nagyobb üzemeknél milliókra rúg - hi­ányzik a forgóalapból. Ez a legfőbb akadálya az üzemi ke­verő kapacitás jobb kihaszná­lásának, illetve bővítésének. Új lehetőség a bővítésre Az 1972-től kilátásba helye­zett 50 százalékos állami támo­gatás, amely új üzemi takar­mánykeverők építésére ösztö­nöz, most a megyénkben is a saját keverékgyórtás helyzeté­re irányította a figyelmet. Fel­merül azonban a kérdés: mi­nek újakat építeni, ha a ré­giek sincsenek kihasználva? E probléma megoldására tanácsot adni pillanatnyilag nem lehet, legfeljebb jelezni, hogy van, s bizonyára nem csak baranyai specialitás. Új kapacitásra természetesen szüksége lesz a megyének, még akkor is, ha a jelenlegit száz százalékban kihasználják. Az állami gazdaságok már felvet­ték a kapcsolatot a Gabonafel­vásárló és Feldolgozó Vállalat megyei vezetőivel, hogy haj­landók társulni közös keverő­üzemek létesítésére, esetleg a tsz-ek bevonásával is. A rende­let csak jövőre lép életbe, de nem árt, ha a termelőszövetke­zetek Is már most megvizsgál­ják keverék gyártással kapcsola­tos problémáikat, felmérik igé­nyeiket és kapacitásukat, s nem tévesztik szem elől az új ked­vezmény adta lehetőségeket, — Rné —

Next

/
Oldalképek
Tartalom