Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-21 / 170. szám

WI.JfflteM.-íl DUNÁNTÚLI NAPLÓ 7 Baranyai művésztelepek­Nemrégib en zajlott I« Sikló- •oa a lassan hagyományossá váló nemzetközi szobrász szim- poziorv, s hétfőn megnyílt a siklósi kerámia szimpozion is. Mindkét művésztelepünk — a .villányi" néven ismert. Gyi- móthy-villabeli szobrász, vala­mint a siklósi kerámia alkotó­ház — meglehetős sok vitát vál­tott már ki eddig is, és bizo­nyára vált ki a jövőben is. Fej­lődésük nem nyílegyenes vonal­ban haladt, de nem is halad­hatott volna úgy, hiszen olyan kezdeményezések nyomán szü­letett meg a .siklósi példa” (ahogyan az országos sajtó egy Ideje emlegető, amelyeknek nem voltak hazai előzményeik, következésképp nem is támasz­kodhattak sem példákra, sem határozott, kimunkált alapel­vekre. Támaszkodhattak viszont példát teremtő vezetőkre, a közigazgatás olyan munkásai­ra, akik komolyan vették fel­adatukat: gazdának lenni egy területen, legyen az egy község, vagy egy megye akár - és ta­lán egyelőre még szokatlan mó­don, de a „gazda” feladatkö­rébe tartozónak tekintették az élő, ható művészetek ügyét is. Támaszkodhattak ezenfelül a művésztelepek magukra a mű­vészekre, mégpedig abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy az igazi művész egyet akar, de art nagyon: dolgozni. A fejlődés gonddal jár Lényegükre lecsontozva a té­nyeket, azért bocsájtottuk mind­ezt előre, hogy tisztázzuk a dolgok alapvető összetevőit. Egyes nézetekből és vélekedé­sekből ugyanis az sugárzik elő, hogy a siklósi művésztelepekkel valami baj van, valami szervi betegség. A múltkoriban is azt írta egyik központi napilapunk egyébként jó szándékú — bár kevésbé jó informáltságú — cikke, hogy ideje lenne orszá­gosan is szót ejteni a szimpo- zionok kérdéséről (mivel Siklóst már néhány más hazai szimpo­zion is követi), s hogy a Kép­zőművészek Szövetségével és a minisztériummal közösen ideje lenne megfogalmazni a művész­telep működési rendjét, jogait. Nos, bizonyára nélkülözhetetlen az említett két szervvel való jó kapcsolat és célszerű együtt­működés, mint ahogy ez eddig sem hiányzott. Más kérdés azonban a működési rend és a jogok leszögezésének kérdése. Tudnivaló, hogy működési sza­bályzata az első pillanattól kezdve van mindkét művészte­lepnek. Tudnivaló továbbá, hogy - mint az előbb említet­tük — az elmúlt öt év (ebből négy volt valódi munkaév) szá­mos problémát hozott felszínre, számos új gondot vetett fel, s ezek közepette változott az ere­deti elképzelés, a működés megannyi feltétele, szervezeti kerete is. A fejlődéssel járó konfliktusok voltak ezek, s bi­zonyítható, hogy több fontos kérdés máris megoldott, vagy most van a megoldás útján. A kezdetben „rendezvénynek” szá­mító művésztelepek ma már az intézményesedés útján halad­nak, költségvetésük van, újab­ban függetlenített ügyintézőjük, már gépkocsijuk is (ha egyéb okok miatt még mindig nem áll is rendelkezésre), a kerámia szimpozion előkészítését szak­mabeli (keramikus) végezte el megbízatás alapján, a villányi házban megoldották a helyben főzést, s számos új eszközt, szerszámot, berendezési tárgyat kaptak a telepek. Közös tennivalók Mindebből talán kitűnik, hogy a telepek szervezeti körvonalai o kibontakozásnak éppen ab­ban a stádiumában vannak, amikor napirendre lehet és kell tűzni egy újabb ügyrend kiala­kítását. A megyei tanács a töb­bi szervekkel egyetértésben ősz- *zel készül ezt megtenni, fel­használva az idei nyár értékes tapasztalatait is. Az alapelvek nem változnak: a mecénás és a művészek kapcsolata alap­jaiban fennmarad, a követel­mények és a jogok lényegében ugyancsak nem szorulnak vál­toztatásra. Változtatásra szorul egynémely apró, de hatásában kellemetlen vagy azzá válható ügyintézés, jogkör pontos tisz­tázása, a feladatok rendezése. A mecénás szervek közti együtt­működés, feladatmegoszlás márcsak a tanácsi átszervezé­sek következményeinek szem­pontjából is tisztázásra szorul. Mindez azonban — ismételjük — alapjaiban nem jelent vál­toztatást, mindössze finomítást és rendezést. És semmi esetre sem jelenti azt, hogy felvetőd­hetne az a kérdés, hogy ki a szimpozionok gazdája. A bara­nyai szimpozionok gazdája a Baranya megyei Tanács és Sik­lós község tanácsa — és maguk a művészek. A művészek önmagukból vá­lasztották a szimpozionok veze­tőségét. A vezetőség feladata, hogy javaslatokat tegyen a fenntartó szerveknek, hiszen a döntés joga azé, akinek mód­jában áll — vagy nem áll mód­jában — teljesíteni a jogos igé­nyeket. Az eddigi együttes be­szélgetések, vezetőségi ülések eredményes vitái és nem egy­szer forró hangulatú „összecsa­pásai” bizonyítják, hogy meg­felelő ez a forma. Más kérdés, hogy bármilyen szépek is a cé­lok, a realitások olykor meg­szabják a határokat. Több jo­gos kritika hangzott el eddig is, az idén is az ellátás, a mun­kafeltételek miatt. Egy részüket megoldották, más részüket még nem. Nem oldották még meg például a villányi kőbánya ügyét, hogy ott, az alakuló sza­badtéri szoborpark mellett ne történjenek robbantások. Ugyanitt elkelne néhány szer­szám, ami megkönnyítené, meg­gyorsítaná a szobrászok mun­káját. A döntő azonban: sza­porodnak a jó alkotások, s ezek jelentik a bizonyítékot a művésztelepek jövőjét illetően. A mecénásoknak is sok ten­nivalójuk van még, de a mű­vészekre is vár egy tisztább, vi­lágosabb cél, egy határozot­tabb koncepció kialakítása. Külső kapcsolatok Világszerte vannak szimpo­zionok, s bár működésük, fel­tételeik, sőt, a szimpozionokról alkotott felfogás is különböző, néhány dolog adott: a mecé­nások valamilyen (több-kevés- bé adott) téma vagy anyag meghatározásával felkérik a művészeket a munkára, ők vi­szont elképzeléseiket, teljes al­kotókészségüket adják a mun­kalehetőség és a megbízás fe­jében, ingyen vagy eszmei dí­jért. Az ösztönző ajánlat a lé­nyeg ebben a folyamatban és a teljes művészi szabadság, ami rendszerint izgalmas kísér­leti műhelyekké, a korszerű mű­vészetek erjesztőivé avatja a művésztelepeket. Mexikó, Cseh­szlovákia, Jugoszlávia - az idei szobrász szimpozionon több jó példa is szóba került. Sik­lós, adottságait és jelenlegi fel­tételeit tekintve nemzetközileg is jó közepes helyet foglalhatna el egy nemlétező ranglistán. Ahol azonban még sokat vár­nak a szakemberek mindkét siklósi művészteleptöl, az a profil, a művészi húzóerő, az egyéni teljesítményekből fakadó közös szellem megtalálása. A tisztulási folyamatra jellemző, hogy a monumentális kőszobrá­szat kivívta magának a „profil­alkotás” jogát a szobrász mű­vésztelepen. A művészi színvo­nal és a fokozódó igények (s az ezekből adódó jobb felté­telek) kölcsönösen hatnak egy­másra — s ilymódon Siklós perspektívája szinte végtelen. Ha azonban már a nemzet­közi elismerésnél tartunk, meg kell említeni, hogy a szimpo­zionoknak nincsen nemzetközi szervezetük. Tavaly Siklóson is járt egy szakember, aki — má­sokkal együtt - egy ilyen, az UNESCO keretében elképzelt nemzetközi szervezet kidolgozá­sán dolgozik. Mind a mai na­pig nincs meg ez a szerve­zet, de az igények iránta egy­re fokozódnak. Siklós ettől füg­getlenül elnyerte a következő nyárra az UNESCO erkölcsi és — részben — anyagi támogatá­sát, s így a jövő évi kerámia szimpozion UNESCO védnökség alatt fut majd. Azok a nemzet­közi kapcsolatok, amelyek az idén szimpozion-vezetők és mű­vészek révén Siklóson tovább erősödtek, önmagukért beszél­nek, s ugyancsak a perspektí­vák mellett szólnak. Nincs „szervi baj“ Mindent egybevetve: Sikló­son a helyi hozzáállás, a me­gye áldozatkészsége, a művé­szek alkotó és munkakedve, va­lamint egy tapintható-erősödő igény hívta létre a művészte­lepeket. Fejlődésükhöz az érin­tetteknek tovább kell közeled­niük egymáshoz, s mindenki­nek a maga területén kell még többet nyújtania. S szükség van természetesen országos szervek elvi támogatására, s végső so­ron szükség van a nemzetközi vérkeringésbe való erőteljesebb bekapcsolódásra is. összegé­szében azonban' a siklósi mű­vésztelepekkel nincsen semmi „szervi baj”. Annál is inkább fel kellene eleveníteni a mecseknádasdi alkotótelep kérdését, amely a szép tervek ellenére két okból nem jöhetett létre: o mecena­túrát elvállaló pécsi járási ta­nács nem hozta rendbe az épü­letet, s a Művészeti Alap nem adta meg a várt segítséget a legszükségesebb berendezések­re. Másoknak kell átvenniük, magukra vállalniuk az ügyet, ami megérné a fáradságot. Egy tervezett murális művész­telep teljessé és vonzóvá ten­né a baranyai művésztelepek bontakozó körét. Hallama Erzsébet Az életképtelen falvakról Nemzetközi földrajzi szimpozion Pécsett Fennállásának 100. évforduló­ját ünnepli a Magyar Földrajzi Társaság. Ebből az alkalomból az Európai Földrajzi Unió Bu­dapesten renderi meg európa' területi konferenciáját augusz­tus 9—14. között. A konferencia előtt és utána szimpozionakra kerül sor az ország más váro­saiban, így Pécsett is. Augusztus 17—19 között Pé­csett a falusi települések föld­rajzi problémáit és az életkép­telen falvak kérdését tárgyal- j jók meg a szakemberek a ba­ranyai körzetesítési eredmények alapján.' A szimpoziont a Ma­gyar Földrajzi Társaság Dél- Dunántúli Osztálya rendezi a Dunántúli Tudományos Intézel földrajzi osztályának, valamint a Fécsi Tanárképző Főiskola földrajz tanszékének közremű­ködésével. Eddig 30 országból 167 szakember jelentette be ér­kezését, köztük számos tenge­rentúli födrajztudós is. A tervek szerint 20 előadás hangzik el, de helyszíni bejárások is szere­pelnek a programban. Jegyzetek a nevelésről Nevelés, oktatás, képzés Nem szeretnék egymástól független vizsgálni a címben foglalt pedagógiai fogalmakat, mert elméletileg szorosan egy­befonódtak. Ha mégis önálló tényezőként kezelnénk, oldjon fel ezalól a mindennapi élet iskolai gyakorlata. A cím egy­úttal fontossági sorrendet is tükröz, melyből kiderül, hogy a nevelés minden társadalomban elsődleges szerepet tölt be. így a társadalom által meghatáro­zott tudatos, tervszerű, szerve­zett tevékenység, amelynek alá van rendelve az oktatás és a képzés is. Amikor nevelésre gondolunk, nem egyszerűen a nevelés mindenkori szerepe jut eszünkbe, hanem éppen a meg­növekedett szerepe, a célja s feladata. A nevelés — amely­ben benne van az oktatás és képzés is — az egész ember ki­alakulásának segítését jelenti. Feladatát a társadalom igé­nye határozza meg, s arra tö­rekszik, hogy a felnövekvő nemzedék nem pusztán tárgya legyen ebben a tevékenység­ben, hanem saját maga is részt vegyen benne, alanya is legyen önnön formálásának. Az iskola, a család pedagógiai felelős­ségében osztozik a társadalom is. Ügy tűnik, mintha ez az A megye legjobb együttese A -láágocsi irodalmi színpad sífllj^tok, szép szavak, 1971. Az országos zsűri szakvélemé­nyéből: „Előadásuk legfőbb eré­nye az eleven, ironikus humor, lói érzik a modern pódiumjá­ték jelzett stílusát, ebben or­szágos színvonalon állnak. Be­szédtechnikában még sok a ja­vítani való, de a produkció ér­tékei alapján országos talál­kozóra is meghívjuk őket..." Az előadás: Peter Weiss Mockinpot úr ... című groteszk­ironikus komédiája. (A kispol- gáriság ellen, a kispolgár kü­lönböző típusainak szatirikus ábrázolásával íródott.) Az együttes pedig a mágocsi mű­velődési ház irodalmi színpada. Tíz-tizenkét mai fiatal. Talán kettő kivételével mindannyian kétkezi dolgozók, Csutora Ferenc autószerelő Komlón, Kincses Já­nos KISZ-titkár, Németh Júlia adminisztrátor: s az egyetlen alapító tag, Neuberger Margit gyógyszertári asszisztens. Négy­öt éve találkoztak össze a pó­diumon, a művelődési házban. Vezetőjük, Bagossy László, az intézmény igazgatója, sovány, szőke fiatalember. Halk szavú, de minden gondolatában szen­vedély izzik: — Annak van értelme, ami felkavarja, felizgatja az embe­reket, ami közüggyé válhat. . Ezért esett a választás legutóbb Peter Weiss darabjára. Olyan embereket ábrázol benne — a szatíra nagyítóján keresztül —. akiket jól ismerünk: a környeze­tünkben, a Faluban, a környé­ken. Ezeket a vonásokat meg kell rajzolni. Harsogva, hangsú­lyozva, hogy ráismerjünk, hogy mások legyünk .,, Különös örömöt és megbe­csülést éreztem irántuk ezért már előadásukon is, amelynek felfogása, mondanivalója erre az előbbi gondolatra utal. Pe­dig ott még nem tudtam, kik és milyen messziről indultak néhány éve, ezek a fiatalok. Új utakon, szakítva a falus1 színjátszó hagyományokkal és vállalva a régi, „hagyományos” ízlés értetlenségét, támadásait, közönyét is. Ez az út mégis föl­felé ívelt. A fiatal igazgató így emlékezett rá. — Bécsy Tamás irodalmi szín­padában, Pécsett értek az első hatások. Tőle kaptam a legtöbb segítséget. Sokat köszönhetek neki, abban, hogy sikerült idáig eljutni. 1966 óta vagyok nép­művelő Mágocson. Akkor ala­pítottuk meg az irodalmi szín­padot: ipari tanuló fiatalok­kal. Albumot nézegetünk, az első szereplések emlékeivel. Képek Petőfi A helység kalapácsa pó­diumszínpadi előadásáról, Me­zei András Rózsák a temetőből című oratóriumjótékáról, majd a felszabadulási műsorról, Babits dramatizált Jónás könyvéről. Ez is alapos vitákat váltott ki, hi­szen ez is eltért a megszokott, jól bevált formáktól. Bagossy László megjegyezte: — Szívesen vitatkozom bárki­vel, szeretek vitatkozni. Kivéve, amikor valaki nem tekint a partnerének. Mert ilyen is elő­fordult már itt. Persze találko­zunk a megbecsülés jeleivel is ... Farkas Adóm helyi tanácsel­nök meleghangú levelét mu­tatja örömmel. Akkor kapták, amikor Baranyából ők jutottak tovább a „Szóljatok szép sza­vak” területi döntőjére. Beszél­getésünk újra visszakanyarodik ehhez a valóban kimagasló si­kerhez. A megye legjobb együt­tese cím: rádiószereplés, ka­posvári különdíj, országos elis­merés fűződik hozzá. Csaknem egy évig készültek rá, nem egy­szer éjfélekbe nyúló próbák­kal. Rendkívüli akaraterővel, tanulni és tudni akarással, zok­szó nélkül. A csoport egyik má­sik lánytagja olykor sírva fa­kadt a kimerültség, a megfe­szített munka miatt. Ám a si­ker nem maradt el... A maguk erejéből küzdötték ki. Véletlenül tudom: a maguk — és a művelődési ház — anyagi erejéből is. Ma sincs fenntartó illetve patronáló üzemük, válla­latuk, ahogyan másutt, sok mű­kedvelő csoport működését gaz­dasági üzemek támogatják. Sze­repléskor a tsz vagy a gépállo­más esetenként járművel segíti őket. A fenntartáshoz, a műkö­déshez szükséges összeget azonban a művelődési ház költ­ségvetéséből kell - némi akro­batamutatványokkal - „kisuly­kolni". Pedig négy-öt év alatt bizo­nyítottak. Országos megbecsü­lést, elismerést szereztek, a köz­ségnek. Néhány éve megszűnt a má gocsi ÁFÉSZ Kodály-kórusa. Vajon az arra szánt összeg egy részével nem lehetne támogatni ezt a tehetséges, 10—12 tagú együttest? Ezúton, vagy más forrásból; mindenképpen megérdemelnék. W. E, osztozkodási folyamat egy ki­csit lelassult volna. Társadal­munk magasabb szintű beren­dezkedése és ideológiája elle­nére a közömbösséget még nem tudtuk száműzni. Valóságo­san az emberek tudatában még az él, hogy az iskola — ha a nevelése eredményes — úgy is elvezeti a tanulókat céljukhoz, s ha nem, akkor szárnyuk- szegetten vagy csalódottan tö­rődnek bele abba, ami elé a felnőttek társadalma őket állít­ja. A nevelési tevékenységen be­lül napjainkban forradalmaso- dik az oktatás is. Ezzel kapcso­latban helyes az a törekvés, hogy az ifjúság minél több tudásanyaghoz jusson, gondol­kodása minél magasabb szintet érjen el, minél több olyan mód­szert ismerjen meg, amellyel tudását fejlesztheti. Ez így he­lyes is, hiszen a gondolkodás, a megismerés terén végbement fejlődés az egész személyiség­re hatást gyakorol. Az oktatási anyag, a tudásmennyiség meg­nőtt, .erőink egy részét ez köti le, s a nevelésre Fordított ener­gia valóságban ellankad. Nap­jainkban nem a nevelés kíséri haza a tanulót az iskolából, hanem a megtömött, megduz­zadt táska és az oktatás. A szülői házban nem a nevelés köti le a gyereket, hanem az oktatásba beleszőtt túlterhelés. E tény az iskolát, a szülői házat, a társadalmat is nehéz feladatok megoldása elé állít­ja. Bármennyire, bármilyen mó­don is nevel a társadalom o maga megbízottjain keresztül, ami szép és felemelő érzést jelent. A tanítás, a tanulás mégis nehéz. Az, hogy a ne­velés során hová kell eljutni a felnövekvő nemzedéknek: a cél világos. Az oktatási anyaggal kapcsolatos szelektálás viszont még várat magára ... Az oktatáson kívül a képzés is a szocialista nevelés jellem­ző törekvése, amivel — meg­valósítva az oktatás és a ter­melőmunka szorosabb kapcso­latát — jelentős mértékben hozzájárul a személyiség fej­lesztéséhez. A képzés, az álta­lános képzés, az életre nevelés­sel, a munkára neveléssel, a korszerű általános műveltség­gel függ össze. Ezért a neve­lési tevékenységen belül az is­kolák nagy olvasztó tégelyeiben az oktatással és képzési ténye­zőkkel együtt alakítjuk, formál­juk az ifjúság arculatát, eddig is ezt tettük, a társadalom és a szakemberek is ezt tették, és ez mindenképpen több, mint egy mesterség űzése ... Pály Gábor tanár Mohácson járlak a nyári egyetem vendégei Kedden Mohácson jártak a „Népek barátsága" nyári egye­tem vendégei. A közelgő füg­getlenségi évforduló jegyében a lengyel vendégek a gimnázi­um előtti parkban megkoszo­rúzták a csata lengyel résztve­vőinek állított emlékművet. Ezt követte a Kanizsai Dorottya Múzeum megtekintése. A ven­dégek a híres mohácsi népszo­kásokkal és népművészettel is ismerkedtek. Ellátogattak a fa­zekasokhoz, megtekintették a Busójárás c. filmet, s a Kóló téren megnézték a busó-szob­rot. Ma Mecseknádasdra, Pécs- váradra és Zengővárkonyba lá­togatnak el a résztvevők. Me- cseknádasdon találkoznak a nemzetiségi művészegyütesseL Az érdeklődők részére óbányai kirándulást is szerveztek a ven­déglátók.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom