Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-06 / 132. szám
t«n. Június 1 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 7 HÄNDEL: A MESSIÁS A Liszt Ferenc Kórus hangversenyéről RIPORTER KERESTETIK Hatalmas mű hatalmas erőfeszítéseket igénylő előadásával ért véget ez idei hangversenyévad. A Messiás pécsi előadása, a szólistákat leszámítva kizárólag helyi erőkből, hangversenytörténeti eseményünk. Méltó folytatása és betetőzése a barokk oratorikus művek pécsi megszólaltatásai sorozatának. Antal György és a Liszt Ferenc Kórus jóvoltából másfél évtized alatt a hetedik Hőn- del-oratórlumot hallhattuk ezúttal. Az eredetileg angol szövegre készült mű, tekintettel a lipcsei, hallei szólistákra, német nyelvű változatában hangzott el. A stílushű előadás feledtette azt az igényünket, hogy szöveges zene lehetőleg a köznöség anyanyelvén hangozzék el. Igaz, hogy egy zenemű igazi értékét nem a szöveg adja meg, nem is az, hogy mennyire fejezi ki a zene a szöveg tartalmát, alaphangulatát, hanem a zenei gondolatok és a zenei megformálás szépsége, valamint az az emberi mondandó és érzelmi kifejezés, amelyet a zene gyakorol a hallgatóra. Ezek megértésében azonban segti a szöveg követése. A Messiós-nak nincs olyan értelemben vett cselekménye, mint a legtöbb oratóriumnak. Lfrai képek sorozata, amelyek a bibliai Messiás eljövetelére, életére, szenvedéseire utalnak, de amelyek egyben minden idők emberéhez szólnak. Melyik nép, társadalmi osztály nem várta, bizakodva, a szabadítót, a szabadulást? Ki nem élt még át szenvedést? Ki nem ismeri az öröm szűnni nem akaró uj- jongását? — Az ember életét, érzelmi világának teljességét ábrázolja Händel megrázó erővel, kivételesen szép zenei eszközökkel. A kórus a közösség hangját képviseli. A közösség várakozását, együttérzését, bizakodását, önfeledt boldogságát. Három nagyszabású, gyönyörű kórusfuga és jónéhány hatalmos tömbökből faragott, akkordikusan épített szám mellett a kórustételek többségére e két szerkesztésmód szuggesz- tiv erejű, sajátosan höndeli egyesítése jellemző. A szólisták éneke az egyén érzelmeK hordozza. A gyakran olaA ttt a mosogatódézsa előtt, s mint minden nap, vigyázott, bele ne bukjon a lébe. Tizenöt éves koráig a tanyán dolgozott. Azután behozták a szövőgyárba. Negyven év alatt kilencvenhatezer kilométert futott le a gépe mellett. Kétszer is körülsétólta volna a földet, mégse látott belőle mást, mint Nyergespusztát, Budapestet és egyszer a Balatont, 1958-ban, szakszervezeti beutalóval. A férje nem jött vissza a háborúból. Talán meghalt, vagy szerzett magának valahol egy kövér, vidámabb feleséget. A három gyereket azért felnevelte, úgy-ahogy, egyedül. öt éve nyugdíjas. Most a Maca lányára főz, mos, takarít. Délutánonkint labdákat vorr egy szövetkezetnek. Éjjel nem tud aludni. Forog az ágyban, mint a búgócsiga. — Eridj innen... menjetek a szobába! - kiáltott az ikrekre, s fenyegető, csosszanó mozdulatot tett a lábával. Hamar abbahagyta, mert lüktetett a püffedt talpa. Dudus és Dodi nevetve hömpölyögtek kifelé.- A macskát is! - szólt utánuk szigorúan. - Azt a dögöt is vigyétek, ha már anyátok megtűri... A macskára fröccsente« a mosogatóvízből. Az róvicsorított és kirohant. Az ajtó persze nyitva maradt. „Huzat van - gondolta -, a huzat árt nekem.” De nem mozdult. Sikálta a lábas fenekét, csak úgy csi- korgott a kefe. Maca megint moziba ment. Mozgó figurák. Mire jó? Ez a szutykos konyha. Kókadt petrezselyem, vízbe áztatva. A szomszédban megint leégett a hagymás rántás. Émelyítő, kibírhatatlan szagok. Ha nyitva van az ablak, megfullad az ember a bűztől. Ha meg becsukja, nincs levegő. És menynyi edény! A tűzhelyre pislogott. Tejeskávé. *De feltétlenül megegyé, máma .. szosan dallamos és formált áriák szépségéhez nagy kifejező erejük is hozzájárul. Különösen kifejezők az áriákat bevezető recitativók, ezeket általában csak kontinuo-basszus kíséri, de a legexponáltabb helyeken a teljes zenekar átveszi a kíséret szerepét. önálló zenekari tételeket Is hallunk: a nagyszabású, kétrészes nyitányt, amely bevezet az egész mű alaphangulatába és egy csodálatosan szép, elringató olasz karácsonyi pásztorzenét. Az előadásról szólva, külön kell választanunk a vasárnap délelőtti Liszttermi hangversenyt és a hétfő esti előadást, amelyet az egyetemi aulában tartottak. Ez utóbbi hangverseny ugyanis nem alkalmas a valós megítélésre. Szerfelett sajnálatos, hogy i „különben” minden igényt kielégítő aula akusztikai viszonyai mennyire kedvezőtlenek. A hosszú teremben a közönség csak az első sorokban hall megfelelően, de az előadók is alig hallják egymást. Csak ezzel magyarázható — az előző napi nagyszerű hangverseny utáni - az az általános bizonytalanság, amely a hétfői hangversenyt jellemezte. Az utóbbi évtized egyik kiemelkedő teljesítményével ünnepelte húszéves fennállását a Liszt Ferenc Kórus vasárnap délelőtt. Az egész éves felkészülés eredményeként pontosan, meggyőző erővel, árnyalt dinamikával, szinte hibátlan intonációval énekelt a kitűnő pécsi énekkar. Jól sikerült a hallatlanul nehéz, koloratúrákkal díszített szólamok előadása. Ki kell emelnünk az egységes, szép hangszf- nű, nagy teherbírású szoprán szólamot, de a tömör, megbízható basszus is a kórus erősségei közé tartozik. Változatlanul gond a tenor megerősítése, de a nagylétszámú alttól is többet várunk színben, hangszépségben. A Pécsi Filharmonikus Zenekor a szép előadás egyik megbízható pillére volt, a vonóskar játékának egységessége, színe elismerést érdemel. Több ritmushiba és ritmustalanság zavarta azonban az összképet,« különösen a Mintha az olyan egyszerű lenne. Valami mellékize van, és a zsömlye se olyan, mint régen. A délutáni nap elérte az ablakot. Besütött, egyenesen a dézsába. így még undorítóbb. Ételmaradékok, zsíros mócsingok. A sarokban rongyok, meg a tű. „Minek csinálja, mama ., .V Valamit csak kell csinálni. Ha már nem jó sem a kávé, sem a túrós bukta. A tévé a legidegesítőbb. Túl gyors a hang, a kép is összefolyik. Mit lehet ezen élvezni, ezen az egészen? Az unokák! Két vadember. Ez már betegség. Most is nevetnek. Ennyit tudnak csak, hároméves korukra, „Azért nekem is lehetne - gondolta sóváran és belecsapta a szivacsot a mocskos lébe - nekem Is lehetne egyszer, egy szép délutánom.” összekulcsolta göbös ujjait a dézsa fenekén. — Egy szép délutánt, uram — mondta félhangosan, meggyőződés nélkül. „Maga folyton nyűgösködik. Art se tudja már, mit akar...” - hallotta Maca fölényes, ingerült hangját. „Egy szép délutánt. Nekem is kijár." „Magának semmi se jó. Karácsonykor sír, szilveszterkor veszekszik. Nyáron melege van, télen az Ízülete szaggat, tavasszal a feje fáj, és ősszel mit tudom én ...“ Talán nincsenek is szép délutánok. Boldog fiatalság. Derűs öregség. A könyvekben, „Könyvet nekerti ne adjatok. Nem szeretem a hülyeségeket." tételek kezdésénél és lezárásánál nem volt teljes az összhang zenekar és karmester között. A Liszt-teremben a zenekar hangzása gyakran fedte mind a szólisták, mind pedig a kórus énekét. Antal György legjelentősebb, legsikeresebb hangversenyei közé soroljuk a vasárnapi előadást. A barokk- és a Höndel-stílusban kiváltképpen elmélyedt muzsikus nagy alapossággal és ügyszeretettel készítette elő s vitte sikerre o nagyszerű művet. Felfogásában e zene mozgalmassága, életszerűsége dominált. A zene súlyossága, barokk pompája, nyugalma, ünnepélyessége némileg háttérbe szorult a gyorsabb tempóvételek folytán, de éppen ezért különösen hatottak a halk. lassú részek. Jó gondolatnak bizonyult a német szólisták szerepeltetése. Bár a nemzeti-díjas szoprán Elisabeth Breul kivételével nem rendelkeznek kiemelkedő hangi adottságokkal, Käthe Röschke (alt) és Johanes Künzel (basszus) is példát mutattak a stílushű Höndel- éneklésből. Előadásmódjuk kifejező, technikailag biztos, Ismeretlen náluk a magyar énekeseknél gyakori ritmus- és intonációs pongyolaság. Az előadás erőssége volt az ezúttal is remeklő Réti József, Külön emlékezetes az e- moll tenoráriát megelőző, a szenvedésről szóló, meghökkentő modulációkban gazdag recitatívónak szívhez szóló előadása. Egyedülállóan hatalmas mű a Messiás! Nem csupán méreteire gondolunk (a kényszerű tételrövidítések és elhagyások ellenére jóval tovább tartott o hangverseny a manapság szokásosnál), részleteiben-egészében olyan mély benyomást gyakorolt a hallgatóságra, amelyre zenemű csak kivételes esetben képes. A Messiás valós, színes megjelenítése, emberközelségbe hozása, mély élményt keltése az előadógórda jelentős érdeme és az évad méltó befejezése. Szesztay Zsolt Hónapok óta folyik már a Rádió és a Televízió közös ifjúsági vetélkedője — változó sikerrel, népszerűséggel, s változatos kritikai visszhanggal. Még az elődöntők során fellángolt némi vita is a műsor körül; voltak vélemények, amelyek a vetélkedő egész jelenlegi formáját kifogásolták,- mások a Rádió és Televízió közös vállalkozásának helyességét vitatták, ismét mások a színvonallal nem voltak megelégedve. Pedig alapjában véve nagyon tisztességes, értelmes és hasznos ez a vetélkedő. Az ötlet nem kirakatosan új, évekkel ezelőtt már láthattuk előzményeit. Az akkori vetélkedőn felbukkant nem egy riporter azóta „befutott”, s ez élő bizonyíték a hasznosság mellett. Igaz. hogy a „lemarad- takat” nem tartja szómon a krónika, s azt is nehéz lenne mérni, kinek mennyi és milyen sérülést okozhat a korán szerzett s folytatás nélkül maradó „népszerűség”. Ez a veszély azonban minden vetélkedő jellegű műsornál fennáll, a kockázatot vállalni kell, az esetleges hátrányos következményeket pedig megfelelő tapintatos játékvezetéssel, az egész vetélkedő erkölcsi súlyának és légkörének „megválasztásával” csökkenteni lehet. A súllyal és a légkörrel kapcsolatban megnyugtatónak látszik, hogy a vetélkedő mértékletes' és szolid keretek között maradt, nem törekedett a televízió értéken és mértéken felül propagálni, hisztériás feltűnést kelteni körülötte; a közönség szerepe is normális keretek között maradt. A vetélkedő belső tartalmának és színvonalának biztosítósa alighanem tiszteletre méltóan nehéz feladat, amelyet lehetetlen egyenletes sikerrel megvalósítani. Látszólag a nyilvánosság kizárásával, a képernyő „mögött” talán könnyebb és egyszerűbb lenne riportereket válogatni, Valójában a riporter erényeinek és gyengeségeinek felmérésében óriási segítség a nyilvánosság felelőssége, minden látszat ellenére ez a „természetes közeg", amely reálisabb értékeléshez vezethet Igaz ugyanakkor, hogy a vetélkedő formának vannak hátrányai is, amelyek csökkentik az „eredmény” realitását. A hátrányok közé tartoznak, pontosabban az előnyök mellett hátrányos oldala is van a feladatoknak, amelyeknek nem csupán a riporter kiválasztásának elsődleges szempontjával kell számolniuk, hanem ugyanakkor a képernyő előtt ülő nézővel is, akinek műsort és szórakozást kell nyújtani A két szempont összehangolása nem egymást kizáró feladat, de ebből is származnak egyenetlenségek, a néző szórakoztatása miatt néha erőltetetté, lényegtelenné válnak ezek a feladatok az eredeti cél szempontjából. A végső eredményt most, a középdöntők időszakában még nem lehet megjósolni. Kétségtelen előnye azonban ennek a „fogyasztásos" rendszerű vetélkedőnek, hogy a döntő felé közeledve természetszerűen egyre magasabbá válik a színvonal. Legalábbis a versenyzők színvonala. A kiválasztódás folyamatában egyre felelősségteljesebbé válik a zsűri feladata is, amelynek tevékenysége ellen — úgy érzem — általánosságban, az egész verseny szempontjából nem lehet kifogás. Az egyes részletértékelésekkel persze lehet vitatkozni, a részlet-indokolásokkal még Inkább, ezek az apróságok azonban nem összegződnek az eredmény realitását veszélyeztető hibává. Vértessy Sándor ideális műsorvezetőnek bizonyult: szerény, kedves, rokonszenves egyénisége a legalkalmasabb olyan vetélkedőben, ahol a „profi" riporternek a lehetőségig háttérben kell maradnia az amatőr riporter-aspiránsok mellett. Nála finomabban aligha tudná más kellő színvonalon biztosítani, hogy mindig a versenyzők maradjanak a középpontban. A Riporter kerestetik! nem szorul védelemre a korábbi kritikákkal szemben. Hibátlan, támadhatatlan, vetélkedő aligha létezik, ez sem hibátlan, de színvonalas, jó műsor, érdemes megnézni,,. Szederkényi Ervin „Érdekes. A víznek is van Itlata - gondolta s ezen elcsodálkozott. Babrált a petrezselyemmel. - És milyen friss ez a petrezselyem. Milyen tiszta növény ..." Ujjait a napfénybe tartotta, jeleket húzott. „Hihetetlen. Nagyszerű” - suttogta, mintha felfedezett volna valami rendkívülit. A nyitott ablakon besurrant a macska. De nem a régi. Nem a gyűlölt tejivó. Fekete, lüktető életdarab. S ahogy elhullámzott mellette, meleg áramot sugárzott. Enyhén szédült. Úgyis olyan puhq a kő, lefeküdt rá. A macska melléállt, nézte, vibráló karikákkal a szemében. „Igazi szép délután” — gondolta elégedetten, s mosolygott. Hagyma- és jácintszag borult az arca fölé. Élvezettel beszívta. Kicsit szúrta a koponyáját a színek káprázatos ragyogása, ezért félig leeresztette pilláit. De azért látta még őket együtt, békésen remegve a fényben: a macskát, a petrezselymet és az üveg poharat. H allotta a nevetést is. Milyen édesen nevetnek! Nevetett ő is, ugyanúgy. Azután kellemes sötétség jött, és két egyre növekvő tűz- karika. Ámulva figyelte csukott szemhéja mögött. A karikák egymásbako- paszkodtak, majd rángatták őket jobbra-balra, hogy finoman belerendült a teste, De ez is megoldódott. Egyszerre — mint a bűvészkarikák — egy lehelet, és szétváltak puhán, zajtalanul^ Lehet, hogy még látott utána valamit. Az ikrek — amíg anyjuk haza nem jött — hintáztak a kilincsen, JÓKAI ANNA: Szép délután Végzett a mosogatással. Megtörölte a kezét a konyharuhában. Gyanakodva a kávé fölé hajolt. — Ha ez a dög megint belefetyelt ... egyszer úgyis agyonütöm. Tizenkét tányér ragyogott egymáson. Fogta őket, emelte á legfelső pálcra. Akkor a két karján végigfutottak a láthotalan kések, átvágták az izmokat Egy pillanatig még tartotta a fehér tányérokat maga előtt, mint az ostyát útfelmutatáskor, azután kinyíltak az ujjal. Az óriás csörömpölésben, a bal füle mellett, ferdén, fejébe hasított a szokott fejszecsapás. Csak egy kicsivel erősebben, mint máskor. De elmúlt ö meg állt a cseréphalom között. — No - motyogta. — Nono ,.. Nem tudta, mi ez. Mintha kiment volna az ajtón és letett volna oda- künn valamit. Hitetlenül oldalt leb- bentette kezét, félkörben forgatta fejét. Majd a bordóihoz kapott, nyomkodta őket a hüvelykujjával. Nincs többé fájdalom. Az asrtallap műanyag-burkolata hirtelen harsogó kéken megfényese- dett. Tágranyitotta szemét. A sárga sugarakat nézte, a rubinpirot mázat az edények oldalán. A zöld üvegpo- harakot, szivárványcsíkkal hasukon. Az aranybarna fényben remegő ajtóküszöböt. A cukortartóban a millió kristályszemet. Ilyet még sohase látott. Miféle színek? Miféle világ? Átlépett a cserepeken. Óvatosan tette egymás mellé a lábát, de mintha vajra lépett volna, lágy volt a kő a talpa alatt. A szekrényhez ment, tört a cipóból. A székhez vitte, leült. A falatot a szájába tette. Micsoda ízek! Külön-külön érezte: ez a só. ez meg a búza... Ivott egy korty vizet, izgatottan, az üvegpohárból.
