Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-23 / 146. szám
1971. június 23. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Premier Ajkán DON PASQUALE A Varázsfuvola a Győri Víziszínpadon - Szerződések Bajától Veszprémig A nagyszínházát tatarozzák, szerelik a villanyvezetékét, a prózai színészek, az operettgárda nyári szabadságon van, az operatársulat, a Pécsi Balett és persze a nehéz, s mégsem látványos munkát végző műszakiak azonban tovább dolgoznak. Méghozzá premierre készültek; tegnap este az Ajkai Művelődési Központban bemutatták Donizetti: Don Pasquale című három felvonásos vígoperáját. Ezt a művet három évvel ezelőtt játszották a Pécsi Nemzeti Színházban. Most, miután e színház kapta meg Dunántúlt, hogy lássa el operaelőadásokkal, felújították Donizetti operáját. A címszerepet Marciit Demeter énekli, Norinát Ágoston Edit, Malatestát Bolla Tibor, Ernestot kettős szereposztásban Wagner lóisei és Gursz- ky János, a jegyzőt pedig Ber- czeli Tibor. A tegnapi ajkai bemutatón Wagner József alakította Ernestót. A jelmezeket Fekete Mária tervezte, karigazgató Károly Róbert, vezényelt Gunde Péter, a rendező pedig Horváth Zoltán volt. A maszkokat Léka László, a díszletet Pintye Gusztáv tervezte. Ajkán egyébként már harmadszor vendégszerepei a Pécsi Nemzeti Színház. A művelődési központ hatszáz személyes színháztermében az ősszel mutatták be a Varázsfuvolát, majdnem telt ház előtt. Utána a Pécsi Balett szerepelt Ajkán nagy sikerrel. A Don Pasqualet június 26-án Tamásiban, 29-én pedig Veszprémben mutatják be. De ez után sem pihen az operatársulat, mert július 5-én Győrbe utazik, ahol az alapításának 700 éves jubileumát ünneplő város víziszínpadán Mozart: Varázsfuvola című operáját adja elő, s ezt az előadást ugyanott július 10-én megismétlik. Közben a Pécsi Balett július 9-én a Siófoki SzaJelenet a Don Pasquale című operából (Norina: Ágoston Edit és Ernesto: Wágner József) Irodalomtanítási napok Megkezdődött az irodalomtanárok találkozója Pécsett Három napon át az ország különböző területeiről érkezett mintegy 150 irodalomtanár találkozójának helye Pécs. Az immár hagyományosnak számító találkozót tegnap délelőtt 9 órakor nyitották meg a Doktor Sándor Művelődési Központ nagytermében. Bernics Ferenc, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője megnyitó szavaiban utalt az idei tanácskozások központi témájának, a korszerű műelemzés kérdéseinek jelentőségére, s üdvözölte a megjelent vendégeket, akik között ott volt többek között Takács Gyula, a Megyei Tanács elnökhelyettese, Komár Pálné, az Országos Pedagógiai Intézet tanszékvezetője, Szabolcsi Miklós egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, Hankiss Elemér, az irodalom- tudományok kandidátusa, az MTA tudományos munkatársa, Halász Előd egyetemi tanár, oz irodalomtudományok kandidátusa és Herczeg János író, a jugoszláviai Zomborból. A háromnapos találkozót ezután Kálmán György, a Művelődés- ügyi Minisztérium Közoktatás- ügyi Főosztályának vezetője nyitotta meg. Bevezetőben a vendéglátó megyének köszönte meg, hogy már 1968 óta ottbadtéri Színpadon lép fel. Bemutatja Eck Imre négy koreográfiáját: a Couperin: Etűdök No 2., Szőlőssy András: Oly korban éltem... Bach—Rácz: Francia szvit és Rossini: Nyitány című zenéjére írott balettet. A Pécsi Nemzeti Színház gördülő részlegeinek évadzárója tehát csak júliusban lesz a Győri Víziszínpadon. De már készülnek az őszi „gördülések- re” is: a Don Pasqulét Kaposváron, Keszthelyen, Baján, Nagyatádon és Szekszárdon kötötték le ezidáig szerződésben. Blzenyflvánvoszlás a pécsi szociológiai tanfolyamon Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága szervezésében február közepén megindult szociológiai tanfolyamon tegnap délelőtt megtartották a záró foglalkozást. Ezt követően a hallgatók részt vettek a tanfolyam értékelésén. Elmondták a 18 foglalkozáson szerzett tapasztalataikat és javaslataikat. Általános véleményként hangzott el: a tanfolyam — különös tekintettel a marxista szociológia mind nagyobb jelentőségére - hasznosnak bizonyult. A mai valóság kutatása fejlődő társa dalműnk, mai életünk vala mennyi területén egyre fonto sabb gyakorlati szerephez jut Ebben a tudományágban sze reztek némi jártosságot, öt hó nap alatt a szociológiai tanfo lyam hallgatói. Dr. Tóth József, igazgató búcsúzóul elmondotta, hogy a tanfolyam a Megyei Pártbizottság támogatásával kísérletképpen folyt. Magán viselte a kezdet nehézségeit, mégis bevált, eredményesnek bizonyult. A hallgatók ízelítőt kaptak a szociológia tudományából; közhasznú felmérő munkát végeztek a marxizmus—leninizmus alapozó oktatási formáinak vizsgálatában. Az anyag feldolgozásától impulzusokat várnak országosan is fölvetődő oktatásmódszertani problémák megoldásához. A tanfolyam hallgatói pártmunkások, politikai munkások, .népművelők. Munkájukban közvetlenül és közvetve — a szociológiai szemléletmód terjesztésével — is hasznosíthatják új ismereteiket. Később pedig nagyobb megyei felmérő munkákban is számítanak a részvételükre. Ezután 50 hallgatónak kiosztották a tanfolyam elvégzését igazoló vörös kötésű bizonyítványt A szociológiai tanfolyam speciális továbbképzés volt. Baranyában először oktattak szervezetten ilyen témájú szakismereteket. A tapasztalatok birtokában jobb, és alaposabb szervezéssel az öthónapos tanfolyamot 1972 januárjában újra elindítják. — Nagyobb mennyiségű import takarmány érkezett a napokban Baranyába, a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat keverő üzemeinek ellátására. A 100 vagont kitevő kukorica francia, a 250 vagon árpa pedig részben francia, részben szovjet import Ez az abrak mennyiség a meglévő készlet mellett — lehetővé teszi a keverő üzemek folyamatos három műszakos üzemelését és a zavartalan tápellátást ©sfromállapoi a XlV-esnél Az AFIT XIV. Autójavító Vállalat Munkácsy utcai telepének az amúgy is szűkös udvara, mely csak jóindulattal mondható egy ,,service”-udvarnak, nemrégiben két szeméttároló csille alatt beszakadt. A két csille eltűnt „vidáman és frissen". Közben majdnem kiesett a pénztár oldalfala. Rögtön aládúcolták — s most üresen áll. Aztán a pince nyílott meg: kútszerű üregében a minap a | televízió munkatársai is felderítő útra indulhattak. Jómagam is megnéztem óvatos távolból: azt mondják, hogy eddig kétszintes rejtett üreg volt, most meg a természet által feltárt van alatta. Gregor Sándor művezető a mosdó felé kalauzol: — Egyszer csak levegőben maradt a gázboyler. Ezért ki kellett mindent hordanunk és rövid időn belül elzártuk a melegvizet is. A mosdó közepén egy dúc tartja a mennyezetet, s az irónia: tíz centivel lejjebb szakadt a fundamentum is. így hát nehéz eldönteni: mi tartja a dúcot? — Akármelyik pillanatban eltűnhet az egész szociális komplexum. Egyelőre kegyes hozzánk: naponta csak három centit süllyed. így aztán csak egy csap és a hideg víz maradt. A telep 64 dolgozója, a hét ipari tanuló és a húsz politechnikás diák tisztálkodása így meglehetősen „korlátozott”. Persze! A víz- lefolyó egyszerűen leblokkolt. amikor az udvar alábbszáll! Pont az akna mellett történt az eset, s elnyírta a vezetéket. így a WC is funkcióját hagyta: dísszé vált. Egyelőre a telep alatt húzódó üreg gyűjti a csapadékot. — Nem lehet ezt autójavítónak nevezni — Barkó Ferenc dühösen kifakad. - Egy Polski százezerbe kerül. S ha holnap egy személykocsit nyel el a föld? Vagy a szerelők tisztálkodó csoportját? Ki felel azért? Más szerint jól jött ez a természeti csapás. Hisz amúgy is a kőkorszak előtti állapotok voltak itt, s hogy most nem lehet az alsó mosót megközelíteni, s hogy a felső mosót meg elvezető miatt nem lehet használni, az nem is olyan nagy baj . . . Tizennégyezer gépkocsi izervizét elvégezni itt.,.? Nevetséges .. .- Nagyon jó szerelők vannak itt — de nekik is vannak idegeik. Holnap jön a KÖJÁL, s feltehetően pontot tesz az ügy végére. Megesik, hogy bezár a szerviz. Mi lesz akkor? Benovics Károly üzemvezetőhelyettes véleménye — a közösség véleménye is.- Felszámolni az egészet. Aztán gyorsan - nem 1974- ben(!) - felépíteni egy újat. Higgyé el, én nem akarom megfúrni a vidéki szervizállomás-építések tervét. Csakhát - előbb kellene itt, Pécsett megoldani ezt a kérdést. Most, az életveszélyes állapotok miatt nem jöhetnek be a kocsitulajdonosok a telep területére. Joggal aggódnak tehát a kocsijukért. És mit szóljunk, mi akik itt dolgozunk . . .? Kozma Ferenc hont biztosít ezeknek a fontos találkozásoknak, otthont abban az értelemben is, hogy a résztvevőket mindig színvonalas, a témához kapcsolódó programok várják. (így már a megnyitó ülés közönsége is a teremben kiállított Martyn-illusztrációk stílusos társaságában foglalt helyet.) Fontos az is, hogy évről évre az irodalomtanítás egy-egy súlyponti kérdése áll a tanácskozások középpontjában, így az irodalomtanítás modern szemlélete, majd a maiság problémái után idén a korszerű műelemzés kérdései, különös tekintettel a kortárs irodalomra. Ez utóbbi kérdés mostanában is sok vitát kavar, írók, irodalomtörténészek és irodalomíaná. rok ilyen találkozása és eszmecseréje tehát nemcsak indokolt, hanem nagyon időszerű is. A tanterv ad lehetőséget a kortárs irodalom tanulmányozására, a tanulók figyelmének felkeltésére, a mai magyar irodalomban való eligazításuk segítésére, a rendelkezésre bocsátott órakeret kitöltése azonban mára tanárok dolga. A most Pécsett jelenlévő tanárok az általános iskolától az érettségiig az egész magyar tanuló ifjúságot átfogják, ezidén a szakmunkásképző intézetek tanárait is meghívták —, ilymódon az itt szerzett tapasztalatok, gondolatok, ötletek birtokában minden bizonynyal jobb munkát végeznek majd, s újabb lépést tesznek a komplex irodalomtanítás, a művészetek szeretetére és az olvasásra nevelés terén. Kálmán György megnyitója után megkezdődtek a tegnapi előadások. Elsőként Szabolcsi Miklós beszélt a műelemzésben használt modern módsze* rekről, majd Hankiss Elemér tartott előadást A modern műelemző eljárások alkalmazása a kortárs irodalom lírai alkotásainak vizsgálatában címmel. Délután a kortárs irodalom tanításának metodikai problémáiról kezdődött vita, a közép- és szakmunkásképző iskolai tanárok vitáját Megy er Szabolcs szakfelügyelő, az általános iskolai tanárok vitáját Brósz Róbertné szak- felügyelő vezette. Este 7 órakor került sor a mai magyar írók és költők műveiből rendezett irodalmi estre, Keres Emil Kossuth-díjas színművész közreműködésével, Szederkényi Ervinnek, a Jelenkor főszerkesztőjének bevezetőjével. Ma, a találkozó második napján folytatódnak az előadások, s a résztvevők siklósi és villányi tanulmányúton vesznek részt, megtekintik a szoborpor- köt, az alkotóházat és a várban látható kerámiakiállítást. Elismerés Csehszlovákiában Az Ércbányász{úvószenekar Hóiban Kedden este a késő esti órákban hazaérkezett a csehszlovákiai kolini nemzetközi fúvószene- kari fesztiválról a Mecseki Érc- bányászati Vállalat fúvószenekara. A világhírű cseh fúvószene köz- p^itja, Kolin hatvan kilométerre feleszik Prágától. Itt rendezik meg éyenként, Frantisek Kmoch emlékére a cseh fúvószenekarok országos fesztiválját, több más országbeli fúvószenekar részvételével. Ezen a fesztiválon képviselte első alkalommal a magyar fúvószenekarokat a pécsi ércbányász fúvószenekar — Decleva László vezetésével. Sokféle zene hangzott el ezen a fesztiválon. Lehár-művektől a különböző cseh dalokon át a Karaván című táncszámig. Az idősebb korosztály kedvenc melódiái keltek életre itt. Érthetően, hisz a közönség nyolcvan százaléka belőlük tevődött össze. ^ A fiatalok távolmaradásának okára nem nehéz következtetni. Elgondolkoztató produkciókat hallottunk a már felsorolt külföldi zenekaroktól. Négy dolog volt jellemző szereplésükre: a látványosságra törekvés (öltözködésben, felvonulásban), az olcsó sikerhajhászás, az igénytelen és az igényes műsorválasztás. A Mecseki Ércbányászati Vállalat fú- vószenekara az utóbbi csoporthoz sorolható, annak is az élére. A holland zenekar sorakozott fel melléje hasonló törekvésekkel, a látványosságra törekvés megtartásával. A jó képességű svájci együttes a dzsessz-zene szving korszakából való és fúvószenekarra áthangszerelt számokkal kívánt népszerű lenni. A pécsi ércbányász zenekar négy esetben adott hosszabb-rövidebb műsort Erkel, Berlioz, Bartók, Kodály, Weiner és ma élő magyar zene- ( szerzők műveiből. Ilyen rangos szerzőktől más zenekarok nem játszottak müveket. Ez önmagában is sokat mond! De nemcsak műsorválasztásuk volt igényes, hanem a művek tolmácsolása is jól sikerült. Komolyan vették küldetésüket. Nemcsak a szakmabeliek gratulációiból, hanem a körönség reagálásából is lehetett érezni, hogy a pécsi zenekar produkciói elismerést arattak, ha azok hangzása számukra újszerűnek is tűnt. A pécsi zenekar szereplése azt is bizonyította, hogy a magyar fúvószenekari mozgalom helyes úton jár, és a magyar „aranylantos1' zenekarok me^áMíák a helyüket külföldi fesztiválokon is. 0 polgári védelmi munka értékelése A Magyar Vöröskereszt Baranya megyei vezetősége tegnap délelőtt megtárgyalta a polgári védelmi munka eddigi eredményeit, értékelte a félévet. Az ülést dr. Kóbor József megyei főorvos nyitotta meg, majd Horváth Sándor a megyei vörös- kereszt polgári védelmi felelőse tartott tájékoztatót. Elmondotta, hogy jelenleg megyénkben 155 egészségügyi szakasz van - ez mintegy 5300 főt jelént. A szakaszokat orvoskörzetenként hozták létre — felkészítésük sikerült. A szakaszok tagiai és vezetői polgári védelmi kötelezettség alatt álló állampolgárok Idén a személyi állomány fiatalodott - átlagos életkoruk 39 esztendő — és nőtt a férfiak számának aránya is. HAZAÉRKEZTEK A PÉCSI SZAKEMBEREK A DONYECKI NEMZETKÖZI BÁNYABIZTONSÁGI KONFERENCIÁRÓL 18 ország, mintegy 500, bányabiztonsággal foglalkozó szakembere vett részt június 15. és 19. között a Szovjetunióbeli Donyeckben tartott IX. Nemzetközi Bányabiztonsági Konferencián. A kutatók megbeszélték o bányabiztonsági kutatások eredményeit, időszerű kérdéseit, s szervezettebbé, összehangoltab- bá tették a nemzetközi kutatást. A 24 tagú magyar delegáció tagjaként részt vett a konferencián Major János, a komlói Kossuth-bánya biztonsági főmérnöke, dr. Bánhegyi Mihály, a Mecseki Szénbányák kutatási osztálya robbanás és tűzveszély vizsgáló állomásának munkatársa, valamint Jolsvai Alfonz, a pécsi Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség munkatársa. Várnai Ferenc MEGINDULT PÉCSRŐL A KÖZVETLEN AUTÓBUSZ- JARAT A JUGOSZLÁV TENGERPARTRA A Volán Tröszt 12-es vállalata ebben az esztendőben is megindította o nagysikerű közvetlen autóbuszjáratot a jugoszláv tengerpartra. Az idei első járat tegnap este 19.40-kor indult Pécsről, s ma délelőtt 10 óra 10 perckor érkezik a festői tengerparti városkába Biográd- ha. A tavalyi gyakorlattal szemben, ebben az évben a járat nem áll meg éjszakára Zágrábban, így olcsóbb is, gyorsabb is az utazás, s az utasok hajnalban már a Plitvicai tavaknál gyönyörködhetnek a napfelkel tében. Az Ikarus 55-ös Lux autóbusz csütörtökön 15 órák indul vissza Biográdból, nie állás nélkül teszi meg az utr s pénteken reggel érkezik Pécs re. A nyári szezonban a járatot minden héten egyszer indítják. < Bezár a szerviz?