Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-17 / 141. szám
6 DUNÁNTÚLI NAPLÓ <971. június 17. Kölked a Duna védőgyürüjében A tavaszi árvizek idején a Duna menti falvak lakossága már évszázadok óta félve tekint az ilyenkor zavarosan hömpölygő hullámok felé. Ennek a félelemnek főleg akkor volt reális alapja, amikor még a védelmi rendszer nem volt így kiépülve, mint ma. Volt idő azonban, amikor a nagy víz védelmet nyújtott egyes falvak lakóinak. Köztudomású, hogy a török hadiét Eszéken keresztül vezetett, és a seregek legtöbbször Mohácson át vonultak észak felé. Érdekes viszont az, hogy e hadiét közvetlen szomszédságában levő Kölked minden esetben átvészelte a portyázó, rabló hadak fosztogatásait. Mi lehet ennek a magyarázata? Aki ma a falu határában jár, síkságot, szántóföldet talál és csak pár kilométerre délre húzódik az erdő, valamint mocsaras és vizes területek. Nyilvánvaló, hogy ez valamikor lényegesen nagyobb területre terjedt ki. A faluban élő idősebbek tudni vélik azt, hogy 30—40 éve még víz volt egyes házak mellett és a Duna egyik ága a falu széléig húzódott el. Brodarics, a mohácsi csatával kapcsolatban megjegyzi: ,,Az a hely, ahol a hadsereget felállították, Mohácstól egy, a Dunától fél mérföldnyire volt. Amint már fentebb is mondtuk, nagy, széles síkság terült itt el, amelyet sem erdők, sem bozótok, sem folyóvizek, sem dombok nem szakítottak meg, csupán balra, ezen hely és a Duna között volt egy mocsaras és iszapos víz, sűrű náddal és sással telve, melyben később sokan lelték halálukat." A szövegben két dolog figyelemreméltó; a Duna fél mérföld- nyíre van, illetve a mocsaras, iszapos, sűrű náddal és sással telített víz. Nyilvánvaló, hogy a csata után a menekülők Kölked felé nem futhattak, mivel a mocsár útjukat állta, s akik arra is menekültek, elvesztek a süppedékben. De ugyanakkor az üldözők, valamint portyázó, rabló, fosztogatók sem mehettek erre. Nincs kizárva tehát az, hogy a falu átvészelte ezt a nehéz időt. Esetleg megtalálták a törökök a faluba vezető száraz utat, és felgyújtották a holószkunyhó- kat, de ezek a főleg fonott sövénykunyhók rövidesen, szinte napok alatt újjáépültek. A lakosság megmenekült, feltehetően a nádasba bújva. Erre utal az is, hogy a mohácsi nahié fejadódefterében 1554- ben Kölked 26 házzal szerepel. Régi térképek tanúsága szerint az ártérben levő falunak közvetlenül a határában kanyarodott a Duna. A folyó felől észrevehetetlenek voltak a nádas közé bújt apró halász- kunyhók. A mohácsi síkság felől — mint Brodarics írja, szintén nád és ingovány védte. A Baranya Vármegyei Levéltár birtokában lévő 1838-ból való megyei térképén Mohács félő1 is mocsaras rész terült el. mintegy 2—3 km szélességben. Valójában tehát a múlt szó zad közepéig, csak a helyiek által ismert, szinte áthatolhatatlan mocsár között feküdt a falu. A Duna minden áradásától mentes volt, mivel a házak A mélységek kémei Ai „IKS—500” típusú fúróállvány, melyet egy kanadai cég gyárt, — a világ legkönnyebb ilyen gépeinek egyike: súlya tartozékaival együtt összesen 1600 kilogramm. Ez a körülmény nagyjelentőségű azoknak a geológusoknak a számára, okik a legnehezebben hozzáférhető helyeken vezetik a föld mélyének kutatását: egy ilyen fúrótornyot el lehet szállítani terepjáró gépkocsival, könnyű repülőgép kabinjában, vagy helikopterrel. A fúrótorony energetikai „szivét" egy sokféle üzemanyagra alkalmas, 500 lóerős teljesítményű belső-égésű motor alkotja, mely a hidraulikus áttétellel és a vezérlőpulttal együtt könnyű szónokra van szerelve. A fúró- szerkezet keretét oldalra erősítik fel, a forgató mechanizmus segítségével, mely lehetővé teszi különhöző szögek alatt való beállítását. Az ilyen megoldás j nemcsak ferdefuratok készitésé- I re ad lehetőséget, de könnyíti a szállítást is. Gépjárművillamossági szerelői FELVÉTELRE KERESÜNK. Jelentkezés: PÉCSI KÖZTISZTASÁGI ÉS ÚTKARBANTARTÓ V. Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. két, egymással szemközt fekvő dombon épültek. A csaknem kizárólag halászattal foglalkozó kölkediek csónakokon közlekedtek a két említett domb között, valamint a harmadik, legnagyobb, az ún. Várdomb irányába is, ahol szőlő, gyümölcsös, méhes és még szántóföldek is voltak. Ezek mellett még egyéb adatok is bizonyítják a falu mocsarak közti elszigeteltségét, védettségét. 1808-ban a kölkedi református eklézsia papja részére megállapították a jobbágyok szolgáltatásait, amelyben 12 öl keményfa mellett gyűjteni kellett a falusiaknak még; „füttenivaló nádat. . . öszvesen 240 kévét.” Arra a tényre, hogy a falu a két említett dombon épült, utal Sebestyén falurendezési terv- javaslata is 1856-ból, melyben megemlíti, hogy az „egész helységünk lakóházai oly sűrűén, rendszertelenül, felette keskeny utcákra van épülve, hogy sok helyt egyik ház fedele a másikat éri." Az ok nyilvánvaló. A háztelkeket a lakosság növekedésével tpvább kellett aprózni, s a vizenyős, mocsaras terület miatt csak a két dombon lehetett összezsúfolni a lakosságot. Az 1857-58. évi összeíráson a falu területének a felsorolásakor több név utal a vizes, mocsaras múltra, illetve a Duna hajdani közelségére; lapos legelő, Duna ásás, Forgó rét (a régi Duna éles fordulójánál a víz állítólag tele volt örvényekkel, forgókkal. Ma is így hívják az ún. Kölkedi Duna — a hajdani nagy Duna éles fordulója melletti legelőt.) Használhatatlan területnek jelöli meg az összeírás a „kaszólló közti nád”, „legelő közti tavak", „ó és új Duna" menti területeket. A magasabban fekvő területekre utal a Várdomb, Vásártető, Hátas legelő elnevezések. Még az 1872 úrbéri térképen is észrevehető a templom és a temető közt húzódó mély, vizenyős árok. A Duna kanyarónak átvágása után lassan kezdett visz- szahúzódni a mocsár, a templomdomb és a temetődomb között töltésutat emeltek, majd a falu körben kiszabadult a víz és a mocsár gyűrűjéből — bár az alacsonyabban fekvő házak pincéjéből még ma is fel-feltör a talajvíz, a két domb között egy helyen még ma is posványos terület látható, de a Duna már messze folyik és a forgós-örvényes kanyar félméteres, iszapos holtággá szelídült, mely esőtlen, aszályos időben egyre gyakrabban kezd kiszáradni. Az emberek régen elfelejtették azt már, hogy hajdan a nagy víznek, áthatolhatatlan mocsárnak köszönhették fennmaradásukat. Bezerédy Győző ■ levéltáros A Pénzes pénzei A SIKLÓSI ÁFÉSZ o havi 240 ezei forint forgalmú máriagvűdi vegyesboltjába azonnali belépéssel szakképzett boltvezetőt, esetleg házaspárt keres. Jelentkezés csak személyesen o Szövetkezet központjában. SZÉCHENYI UTCA 10. Bizony, nem mindennapi öröm volt az, amikor 1945 januárjá- , ban a pápai Honvédkórház fo- ! lyosóján két pécsi egymásra is- [ mert. Szavaik nyomán, mint va- ] lami varózsigékre, a légó-lámpa | halványkék égboltja alatt egy- I szercsak a folyosó fehér falára | súlyosodott a Mecsek sötét tömbje, s ezer szentjánosbogár j rezgő fényével elébük lebegett i a város. — Hát akkor neked mégiscsak sikerült Pápáról ... én csak később, az angol fogságból tudtam hazaszökni. De talán nehezebb is volt a helyzetem: közvetlenül a hadtest parancsnok' ságához voltam beosztva, s ! már 50 éves is elmúltam, amii kor horvát-szerb, német és cseh tolmácsként ide kaptam a behívóparancsot . . . Nem is hiszem el, hogy már a 77.-ben vagyok. Pedig az írásos adatok ezt mondják. — Nem maradtam kint, pedig olyan papírjaim voltak Hamburgból, Frankfurt ám Mainból, Berlinből, ahol dolgoztam, hogy szívesen láttak volna újra. De hazajöttem . . . 47-ben a Pécsi Őszi Vásáron már arany ér- ■ met kaptam — az első 36-ból j származik, — s ugyancsak 47- ! ben egy oklevéllel is kitüntettek. Itt van, nézzed I „Az Ipartestületek Országos | Központjának elnöksége, választmánya és közgyűlése — olvasom a nyomdaipari remeket i — Pénzes József rézművesmes- ! tért, aki .úgy saját mesterségé- ! nek, mint a magyar kézműves- j ipar általános színvonalának emelése, hírnevének gyarapító- : sa, érdekeinek elörevitele terén , és az iparos közéletben kifejtett odaadó és eredményes működé- | sével kiváló érdemeket szerzett és ezzel a jövő iparosnemzedék elé követésre méltó példát állított, elismerő oklevelünkkel tüntettük ki, s azt neki eredetiben kiadtuk." — Tudom, a négy szakmája után hol ezért, hol azért kapott elismerést, oklevelet, még horvót nyelvűt is, kitapétázhatná velük az egész előszobáját, de ez, amit most itt — régi-régi | ember a drága papirusz-te- j kerccsel! — vigyázó, szertartá- : sós ősi mozdulatokkal göngyöl- get vissza, valóban nem min- ! dennapos dolog. Életében j ugyancsak kevés embernek mondják, vagy adják még írásba is, hogy ő a jövő nemzedék 1 követésre méltó példája! — Eszékről három mesterle- j vél lel települtem 1920-ban Pécs- j re. Itt Romeisz-gyárban negyedikként a rézöntést is kitanultam. Kevesen írhatták ki a cégI, táblájukra azt, amit én: „Vas-, f Réz- és Fémipari Vállalat". De nem csupán ennek a városnak j dolgoztam. Munkám Tolnában, i Somogybán, Baranyában min- | denütt megtalálható a sörgyár, \ a cukorgyár, a tejcsarnokok, : szeszfőzdék berendezéseiben, a kórházak, a klinikák ■ műszer-, kötszer-, sterilizátorain, desztil- ; láló készülékein, ahol nagy szerepet játszanak a vas, réz, alu- I minium csövek hajlításai, a ke- j meny forrasztások, hegesztések, a vegytiszta angol ónnal történő ónozások. Szabadalmam eg; biztosítókészülék, ami nélkül a szeszfőzdéket ma már nem is hitelesítik. Aztán a deflegmá- tornak a páracsőbe történő bekapcsolása szintén az én találmányom. Nagyon szerettem a szakmámat. Mind a négyet csak így egyssszámban mondom. 10 éves garanciával dolgoztam. Volt nevem. Elnyertem a közbizalmat, s ez minden pénznél többet ért nekem. így lettem igazán pénzes Pénzes... Közbizalom, közmegbecsülés... vajon akadnak-e ma olyan iparosok, különösen a fiatalok közül, akik törődnek ilyesmivel is? — tűnődöm s eszembe jut egy jelenet, aminek egyszer véletlenül tanúja voltam. Pénzes mester és Méhes Gyula profesz- szor az egyetem Gyógyszertani Intézetében egy' készülék hibáiról, megjavításának módjairól beszélgettek. Tegezték egymást. — Aztán az is jó eset volt — hallom a jelenbe visszazökkentő hangokat — ami a 40-es évek elején történt! A KÖJÁL megállapította, hogy a vágóhídról naponta elfolyó kb. 650 liter vér a Dráváig fertőzéssel veszélyezteti a vidéket, s ezért szigorúan felszólította a várost, haladéktalanul szüntesse meg ezt az ál- laootot. Ekkor megterveztem egy készüléket és árajánlattal benyújtottam a városnak. Garantáltam, hogy a fertőzést megszüntetem, de méghozzá úgy, hogy a 650 liter vért 10 óra alatt lisztté teszem, s ez a városnak még hasznot is fog hozni. Mindig pénteki napon volt a városnál a műszaki értekezlet. Itt az egyik mérnöknek az volt a véleménye, hoqy a Pénzest a Rét utcába kellene küldeni: vizsgálják meg az elméjét, mert az ő tervét, különösen az általa megadott csekély összegből megvalósítani lehetetlen. Amikor ez tudomásomra jutott, a városi hivatalban visszakértem a költségvetést, s a gépírókisasz- szonnya! még 2 pontot írattam az ajánlatomra. Az egyik az volt, hogy mindaddig, amíg a munkám nem felel meg, s nem oldja meg a berendezés a feladatot, egyetlen fillért sem kérek. A másik pedig úgy szólt, hogy az is legyen ott a készülék átadásánál, aki azt a legjobban ellenzi. Üqy is történt. Minden nagyszerűen bevált. Egy kiló vérliszt két és fél kiló búza táperejének felel meg. Mosolyog. Elégedett. Az öregség hava éppen csak lehullott rá. — Aztán hatodmagammal 1951-ben megalapítottuk a Pécsi Bádogos és Szerelő Kisipari Termelő Szövetkezetét, s ennek 61-ig, nyugdíjba vonulásomig ellenőrző bizottsági elnöke is voltam . . . — Tavaly egy újsághír nagyon felkavart — a Népszabadság egy példányát teszi elém. „A Láng Gépgyár — olvasom — turbinaszerelő műhelyének dolgozói a többi üzemrésszel közösen felszabadulásunk 25. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy a Gagarin Hőerőmű részére készülő 200 megawattos turbinát három hónappal a határidő előtt elkészítik. A csaknem 22 méter hosszú óriás turbina az első ilyen hatalmas gép, amely Magyarországon készül.” Felpillantok, értetlenül nézek rá. — Most megmutatok néhány levelet. Pilzenből írták a felső- steierországi Trofaiachba. Nézd a dátumot: 1918. szeptember 5. Olvasd csak! — A Skoda gyár pilzeni igazgatósága Josef Penzes főszerelőnek néhány alkatrészre vonatkozó utasítást ad a lőporgyári 200 megawattos turbina szerelésével kapcsolatban ... Most már mindent megértek. — Látod, a Monarchia legnagyobb gépgyára nem mást bízott meg a szerelés vezetésével, mint egy fiatal magyart. Ugye megbecsülés ez? 52 évvel ezelőtt... Minden szóba került már, csak a lényeg nem. Érzem, mintha el is akarná terelni a figyelmemet, pedig tudom: egész életében egy nagy gondolatot hordozott magában. 1933-ban már el is készített egy prototípust, s ezt most a két találmányával tökéletesítette, s így — rajzban — végre el is készült a nagy mű. Most, amikor valóságos szilva- és barackerdők nőnek, az ügy egyre időszerűbb, egyre sürgetőbb. Az idő is megérett a találmány bevezetésére. — Csak annyit: találmányom forradalmasítja a szeszfőzést: gépem, akár a cséplőgép, bármilyen szurdokon a helyszínre megy, s ott gyártja a szeszt. A készüléken természetesen rajta van a szeszóra, amin megállapítható a hektó és fok, ami utón az adó fizetendő. Mennyi fuvar-, munka-, idő-megtakarítást jelent ez! S mennyi gyümölcs nem megy így majd pocsékba! A Pénzes sok-sok pénzt adna ezzel a dologgal az államnak, a társadalomnak . . . Szelíden keringenek felettünk a Széchenyi tér galambjai. Béke van, itthon vagyunk és egy találmány sorsáért aggódunk ... Harcos Ottó Az ókori tudomány rejtélyei A csoda v. Pirenne hasonló értelemben ír: „Mialatt Al- só-Egyiptomban kialakult a városi műveltség, az Indus deltáját és alsó völgyét városok lepték el, melyek i. e. 3400 körül oly magas szintre hágtak . . ., hogy mór ettől a korszaktól fogva egy igen régi gazdasági és társadalmi fejlődés tetőfokát reprezentálták.” De hogy hol ment végbe ez a fejlődés, nem tudható; a chalkolitikum kezdetének felvett időhatár (i. e. IV. évezred) után „fél ezredévvel az Indus völgyében egy oly városi civilizáció kibontakozását látjuk, amely részben talán a régi falukultúrán alapul, de egészében tekintve teljesen új és egyéni jellegű” —, írja Fürer-Hai- mendorf. Feltűnése ellentmond az összes szabálynak: „Minden nagykultúra hosszú fejlődés eredménye. Erről a fejlődésről a Harappo-kultú- ránál alig van ismeretünk. Mikor kezdődött, az emberi történelemnek minő mélységeibe nyúlik vissza?" — kérdi Siegfried Oertwig. Az egész jelenség érthetetlen: „Fölfedezése olyan volt, mint egy kinyilatkoztatás, mint valami teljességgel váratlan dolog: kultúrát találtak, mely megfoghatatlanul és minden kapcsolat híján az előtte járó és utána következő időkkel, felbukkant a föld alól." (H. Kühn.) Nos, az idézett és még sok nem idézett kutató sztereotip megállapításait így foglalhatjuk ösz- sze egyetlen mondatba: Hogy vajon -az Indus, a Folyamköz és a Nílus völgyének első foglalása és a markáns arculatú nagykultúrák hirtelenváratlan megjelenése közt mennyi idő telt el, kívülesik ismereteinken, s tisztázatlan kérdés, milyen eredetű népek, s honnan hozták magukkal készen, kidolgozott formában. Ügy érezzük, nem kel! nagy merészség hozzá, hogy szembeforduljunk e megállapítások némelyikével. Itt, sajnos, nem sorolhatjuk fel a bizonyítékok változatos seregét, melyek arról tanúskodnak, hogy e kultúrák az Atlanti- és az Indiaióceán eltűnt, víz alá merült földségein születtek s nőttek fel, onnan hozták „készen, kidolgozott formában”, markáns egyéni jeleikkel a mégmenekült néptöredékek. De műveik: a folyami, öntözéses kultúrák teljesítményei ismeretesek előttünk, tudjuk, hogy mily magasra hágtak csillagászati és mérnöki tudományaik, hogy tőlük származik a földi és az égi tér beosztása, a naptár, az óralap, az aritmetika, az algebra, a tér- mértan alapvetése, hogy ők állították fel Pütha- gorasz és Euklídész tételeit évezredekkel a görög tudósok előtt. Röviden: megteremtették a mai embernek olyannyira, talán egyedül imponáló természettudományokat. S épp e tudományokban elért eredményeik nyújthatnak néhány megbízható, szabatos adatot arra nézve, mily „történet előtti” időkbe nyúlik vissza e nagykultúrák eredete, vagy legalábbis némely teljesítménye. folytatása a jövő csütörtöki számban. Várkonyi Nándor
