Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-15 / 139. szám
4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. június 15. r HÍREK 1971. JÚNIUS 15 KEDD Szextettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VID nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 3.46, nyugszik 19.43 érakor. - A Hold kil 23.40. ^ nyugszik 10.57 órakor. Újjáalakult a pécsi fúvósötös Hosszú évek óto nem hallatott magáról a Pécsi Fúvósötös kitűnő kamaraegyüttese. Pedig jelentős művészi eredményeket értek el, helyük volt a pécsi zenei életben. Helyüket és szerepüket azóta a mellettük megalakult és egyre fejlődő Mecsek Fúvósötös vette át. örömmel értesültünk róla, hogy újból dolgozik a Pécsi Fúvósötös, Barth István (fuvola) és Kircsi László (oboa) vezetésével, még náluknál is fiatalabb társakkal, az egyéves tanár klarinétos Horváth Győzővel, a most végzős fagottos Hegedűs Kálmánnal és a még főiskolás Duha Júliával, aki alighanem az egyetlen magyar női kürtjátékos, állandó kamaraegyüttesben. Érdekes ötlet nyomón, vonzó környezetben mutatkoztak be. A Tettye feletti hegyoldalban, egy zárt udvarban, rózsabokrok között játszott az öt muzsikus. A kamarakoncert közönsége is kamara-méretű volt: családtagok, meghívott muzsikus-barátok, művésztársak. Az ideális környezetben, baráti hangulatban, igazi kamaramuzsikálást hallottunk. Haydn F-dúr kvintettjében csiszolt, kiegyenlített hangzásuknak, árnyalt dinamikájuknak, szép for- mólókészségüknek örvend- tünk. Előadóink igozi területe a modern zene: ilyen ritmikus tartással, ötletgazdagsággal kell és érdemes Hindemith-et, Bridge-et játszani. Humorérzéküket Souris Rengaines (Elcsépelt nóták) c. művében érzékeltük. A Pécsi II. Fúvósötös további munkájához kitartást és sok sikert kívánunk. Az a várható nemes vetélkedés, amely a Mecsek Fúvósötös és közöttük kialakul, mindkét együttesre serkentőleg fog hatni és ez csak javára válhat a pécsi zenei életnek. Szesztay Zsolt — Mosi vásároljon hűtőgépet a Rákóczi út 53 sz. alatti műszaki boltban. Kapható 60 125, 150, 175, 200 és 230 literes Lehel hűtőszekrény. Ideál 220 literes 5 éves garanciával. OTP ügyintézés helyben. (x) Az Eszperantó Világszövetség kezdeményezésére Magyar—jugoszláv találkozó Mohácson Az Eszperantó Világszövetség kezdeményezésére az országhatár mentén élő magyar és jugoszláv eszperantisták — a népek közötti barátság elmélyítésére — úgynevezett szomszédsági találkozót rendeztek Mohácson. A háromnapos baráti összejövetel — eszperantó nyelven: Hungara—Jugoslava najbareca renkonto — vasárnap ért véget. A dél-dunántúli és a vajdasági eszperantisták megismerkedtek a történelmi múltú város nevezetességeivel, hajó- kirándulást tettek a Dunán és megtekintették a mohácsi Bartók Béla Művelődési Házban a tiszteletükre tartott folklor-műsort. A két szomszédos ország eszperantistái elhatározták, hogy ezentúl minden évben megrendezik a szomszédsági találkozót, mégpedig felváltva magyar, illetve jugoszláv területen. A következő najbareca renkonto Újvidéken lesz 1972 nyarán. — Az NSZK-beli soest-i nemzetközi szerigráfiai szimpozion anyagából Fajó János festő, a találkozó magyar résztvevője 12 lapos válogatást juttatott el a pécsi Modern Magyar Képtár részére. — A Zsolnay-gyárból Helsinkibe. E héten szállítják el a pécsi Porcelángyárból azt a kerámia szobrot, amelyet az elmúlt két hónap során Ortutay Tamás készített a Helsinki Operához részére. Az alkotás témáját a művész a Kalevalából merítette. A szobrot a magyar állam ajándékozza a Helsinki Operaháznak. — Kertvendéglő Deindolban. A hajdani, jónevű Kelemen-féle vendéglő megvásárlásáról tárgyalt a közelmúltban a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat. Elképzelésük szerint az épületet átalakítják, magyaros, illetve vadász-szobát rendeznek be, autóparkolót építtetnek. Ha a szükséges támogatást megkapják a tanácsi szervektől, akkor jövőre egy új vendéglátóipari színfolttal gazdagodik, a városnak eme szép környéke. — Művésztelep Velencén. Művésztelepet létesített Velencén a Fejér megyei Tanács végrehajtó bizottsága. A festői környezetben az idén nyáron 25 amatőr festő- és szobrászművész tölt hosszabb-rövidebb időt. ♦ Pécsi orvosok kitüntetése Három pécsi orvos nyugdíjba vonulása alkalmából magas kitüntetésben részesült. Dr. Russzkó btelka, Pécs megyei Város Tanácsa egyesített egészségügyi intézményeinek főorvosa 23 évi egyetemi oktató és tudományos munkája, valamint 21 évi rendelőintézeti gyógyító tevékenység elismeréseként: dr. Ratkóczy Károly, a városi KÖJÁL igazgató főorvosa, Érdemes orvos, 42 évi szolgálat eredményes munkájának elismeréséül: továbbá dr. Kovács Sándor, az egészségügyi felvilágosítás csoportvezető főorvosa az egészségügy és a Magyar Vöröskereszt kiváló dolgozója, Érdemes orvos, 41 éves kiemelkedő orvosi munkájának elismeréseként vette át szombaton a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetést. Az érdemrendeket dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter adta át. Közúti balesetek Az utóbbi három napban hét közúti baleset történt, közöttük egy halálos volt. Tegnap a délutáni órákban Kari Antal, 1893-as születésű férfi féktávolságon belül lépett a Lukács Jenő által vezetett motorkerékpár elé. Kari Antal a helyszínen meghalt. Lukács Jenő motorkerékpárvezető horzsolásos' sérülést és agyrázkódást szenvedett. Öccse, Ferenc sérülést nem szenvedett. A halálos kimenetelű baleset a pécsváradi strandfürdőnél lévő elágazásnál történt. * A vasasi elágazásban Vasas II. irányába akart kanyarodni Kajdon Tibor, 25 éves, kővágószöllősi lakos személygépkocsijával s összeütközött Gerencsér István pécsi lakos motor- kerékpárjával. A motor utasa, Nyári Etelka pécsi lakos könnyű sérülést szenvedett. Az anyagi kár — becslés szerint —- hatezer forint. Ittasan vezette személygépkocsiját Farkas László 25 éves pécsi lakos, amikor az Engels úton Pécs belterülete irányába hajtott. Az italtól bódult ember elvesztette uralmát a jármű felett és az Engels út 26. számú ház előtti villanyoszlopnak ütközött. Farkas László és a gépkocsiban ülő felesége súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. Az anyagi kár 20 ezer forint. * Imre Csaba 25 éves budapesti lakos Pécsről Budapest irányába hajtott személygépkocsijával. Mecsekná- dasd előtt az első viadukton előzte Rozgonyi Miklós fővárosi lakos sze- ) mélygépkocsiját. Imre Csaba az e!ö- I zést a hídon nem akarta befejezni, i s az előtte haladó gépjármű mögé I akart sorolni, miközben összeütkö- j zött Rozgonyi gépkocsijával, amely a jobboldali vaskorlátnak ütközött. Rozgonyi Miklós sérülése nem súlyos, az anyagi kár viszont megközelíti a 20 ezer forintot. & Féktávolságon belül egy motorkerékpár elé lépett Fekete Zsuzsanna 17 éves pécsi lány, a Szőlőskert vendéglő előtt. Fekete Zsuzsanna nyo'c napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. •k Zsemberovszki János 24 éves aszódi lakos személygépkocsijával Budapestről Pécsre jött. Csokoládépusztánál elütötte az előtte s vele egyirányban motorkerékpárt toló Molnár József 38 éves Diós-dűlői és Peczelák László 50 éves György-telepi lakost. A két gyalogos könnyű sérülést szenvedett. * Ittasan bandukolt Pécsről Árpád- J tető irányába Nagy Sándor, Pécs, j árpádtetöi lakos. Az illuminált ember j menet közben egy személygépkocsi 1 elé lépett, a jármű elütötte. Nagy Sándor súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. — Május hónapban elvesztettem fekete zipzáros tokban lévő foncso- rozott 8—10 dioptriás napszemüvegemet, valószínű Uránvárosban. Kérem a becsületes megtalálót szíveskedjen leadni az 506-os szakmunkásképző intézetben. Takács István névre. (x) — 10-én, csütörtökön éjiéi elvesztettem a 10-es, 20-as buszvonalán, valamelyik megállónál műanyag szatyromat, amiben fontos irataim voltak. Kérem a becsületes megtalálót jutalom ellenében csak az iratokat küldje vissza. Czakó Sándor, Pécs, Jókai út 21. (x) Utrakész állapotban a legyártott nyolc darab borsótöltőgép, melyet az NDK-ba, Lengyelországba, Csehszlovákiába, Bulgáriába exportál a Sopiana Gépgyár. A képen: az utolsó ellenőrzés a gépeken. Fotó; Rácz József Óvoda Felsőszentmártonban Iskola Kémesen örömmel fogadták Felsó- szentmórtonban a hírt: a Megyei Tanács a tartalékból 800 ezer forintot biztosított a fel - sőszentmártoni óvoda felépítéséhez. A község már évek óta gyűjti a pénzt, félmillió forint jött össze, — a volt járási tanács is adott 150 ezer forintot, — így a közel másfélmillió forintba kerülő 50 férőhelyes óvoda létesítésének nincs akadálya. A község lakossága nemcsak várta a központi segítséget, hanem társadalmi munkájával hozzájárult, hogy mielőbb átadhassák rendeltetésének a kicsik „otthonát": elvégezték a tereprendezési munkákat, vasárnap pedig ugyancsak társadalmi munkában 2 vagon palát raktak ki. Az óvodát a tervek sierint szeptemberben elfoglalhatják lakóik. Ugyancsak a Megyei Tanács tartalékalapja segíti Kémest is, ahova 1 millió 700 ezer forintot juttattak egy új, 4 tantermes iskola felépítéséhez. A községi tanács közel félmillió forintot tartalékolt az iskola létesítésére. A központi segítség jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy hozzákezdhetnek az általános iskola felépítéséhez. — Lakásrendelet. A helyi lakásrendeleteket tartalmazó füzetek 1971. június 14-től 3 forintos áron kaphatók a dohányárudákban. — Rákóczi út 53. sx. alatti műszaki boltba olaj és villany bojlerek és olaj kályhák érkeztek. Fali vízmelegítők is kaphatók. Telefon: 44-01. (x) — Maskarák a tettyei estéken. A budapesti Sámán pantomim-együttes Maskarák című műsorával kezdődnek meg az idei tettyei esték, június 21-én a jövő hétfőn este 8 órakor. Az együttes tagjai Kárpáthy Zoltán, Kárpáthy Marianne és Pisztray Bálint pantomim művészek. Az első adást rossz idő esetén a Doktor Sándor Művelődési Központban tartják meg. Gépkocsik előjegyzési sorszámai Az elmúlt héten 882 gépkocsit adott ki a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 242-t Skoda 100 típusból adtak ki. A gépkocsik e heti előjegyzési sorszámai a következők: Trabant Limousine Trabant Combi Trabant Hycomat Wartburg Limousine Wartburg de Luxe Wartburg Tourist Skoda 100 Moszkvics 412 Polski FIAT 1300 Polski FIAT 1500 Zastava FIAT 500 FIAT 850 FIAT Sport Coupé Volkswagen Renault 4-es Zaporozsec Zsiguli B Zsiguli D 35 87» 3 802 519 15 904 11 599 1 368 22 117 23 642 7 236 2 102 2 106 2 480 8 783 596 3 266 1 273 2 200 152 109 — Munkaruházati szakűzlet. Pécs, Sallai u. 8 A Centrum Áruház kezelésében. (x) — Mozsgói juniális. Régi hagyományt elevenítenek föl Mozs- gón vasárnap, június 20-án. Itt rendezik meg a baranyai Zselic almásmenti juniálisát. A Magyar Autóklub szigetvári csoportja KRESZ ügyességi versenyt rendez. Délután pedig népi szórakoztató játékokat és eredeti mozsgói népszokásokat elevenítenek föl, majd bállal fejeződik be a mozsgói juniális. — Pécsiek Donyeckben. Ezen a héten rendezik meg a szovjetunióbeli Donyeckben a nemzetközi bányabiztonságtechnikai konferenciát, amelyen a Mecseki Szénbányák és a Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség is képviselteti magát. — Mérsékelt mennyiségben Nylprint, Interprint, Triprint és egyéb jersey anyagok érkeztek a Hal téri ruházati boltba. (x) Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: fű* | ként nappalt felhőképződés, néhány helyen záporeső; zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli, dél- nyugati szél. Tovább melegszik az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legmagasabb nappali hőmérséklet 21—25 fok kő- i zött. Már reggel hatkor felvonul a vendéglátóipar A Tűké Parádé 71. rendező- bizottsága megbeszélést tartott a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat vezetőivel, a vállalat egységeinek felvonulásával kapcsolatosan. Görcs Károly igazgató o következőket mondotta:- A múlt évi SZUR-on szinte az utolsó félóráig kitartottunk sörrel és üdítőitallal. Van most már tapasztalatunk is, így aztán minden bizonnyal sikerül idei rendezvényünk, még jobban, mint tavaly. Alapos „haditervet'' dolgoztunk ki vasárnapra, hogy a várható tizenötezer főnyi közönség és a mintegy százötven közreműködő művész és játékos ellátását biztosíthassuk.- Mennyi elárusító „standot" állítanak fel?- A stadion területén mintegy nyolc helyen árusítunk, és még egy egységünk dolgozik a pálya előtt, a Verseny utcában.- Milyen létszámmal?- Hatvan-hetven főnyi személyzetet viszünk ki, közöttük mintegy húsz mozgóárus lesz. A mozgóárusok egyenruhát kopnak és ellátjuk őket vállra akasztós villámzáras táskával, amelyben a kávés termoszokat helyezik el. Ezeket a „kellékeket” egyébként már tavaly, külön a SZÚR alkalmával szereztük be.- Lesz-e elegendő áru?- A tavalyi szükséglet - ha jól emlékszem 18 ezer üveg üdítőital és vagy 12 ezer üveg sör volt. Pontosabban: ez el is fogyott, mert mondom, az utolsó félórában már kimerült a készlet. Az idén nyilvánvaló, hogy emelnünk kell a mennyiséget, persze ... ehhez várjuk a sörgyár támogatását is, arról nem is beszélve, hogy Pepsi-Colát is szeretnénk árusítani. A héten, szombaton még egy utolsó megbeszélést tartunk vállalaton belül és vasárnap reggel már 6 órakor megindulnak az áruval megrakott gépkocsik a pályára. ♦ — Agynemükülönlegességek érkeztek az „Aronypille" Mintaboltba, Pécz, Kossuth L. u. 1. Oyúrtelenített lepedő 139 Ft. Pamutiepedő 75 Ft Szóló paplan- és dunnahuzatok, párnahuzatok. Paplongarnitúro 339 Ft. Damasztkülönlegességek méterben, díszdobozos zsebkendők. Az ,,Arany- pille" védjegy minőséget jelent, vásároljon mintaboltunkban! (x) — A Baranya megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya kéri, hogy tanúkénfi meghallgatás végett jelentkezzen az a Javra motorkerékpárvezető, aki 1971. május 30-ón 15 óra 30 perckor Harkányban, a kórháztól kivezető út és a Siklóst út kereszteződésénél szemtanúja volt a kerékpáros kislány elütésének és a helyszínről elhajtó személygépkocsi után ment, annak forgalmi rendszámát leolvasta. Továbbá jelentkezzenek azok a személyek, akik a balesetről tudnak és ez ideig nem lettek meghallgatva. Jelentkezni lehet: Pécs, Kilián György u. 3. II. e. 100- os szobában, vagy a 14-60-as telefonon. — Áramszünet lesz 30-ig 7—16 őréig Borostyán u,, Árvácska u., Boronyai u., j Monostor u., Liliom u., Pálma u., H6- : virág u., Levendula u., Rozmaring u„ I Jácint u„ Jázmin u., Szarkaláb u„ Százszorszép u., őszirózsa u„ ürögr ; fasor, Mályva a., Hajnalka u. által határolt területen. — 17-én és 18-án j 7—16 óráig Kopács u., Laskó u., Ver- I seny u. területén. (x) 54. De Edgar Hoower szigorú utasítást adott, hogy a filmre vett anyagot meg kell semmisíteni, mégpedig úgy. hogy a telefonbeszélgetés után nyomban ki kell venni a filmet a gépből egy világos szobában . .. A filmet megsemmisítették. Csak amikor már megtörtént a katasztrófa, Pearl Harbort ízzé-porrá bombázták a japánok, akkor derült ki, hogy minderről az amerikaiak jóval előbb tudhattak volna, ha előhívják a filmet és lefordítják a japán szöveget. Ugyanis 1942 nyarán az Egyesült Államokban elfoqtak eqy japán üqy- nökc't. ck'rő1 kiderült, hogy a hadba lépés'n a konzulátuson dolgozott, majd ezt követően nevet változtatott, illegalitásba ment, és elköltözött eqy tengerparti japán halászkolóniára. Ez « ügynök elmondta, hogy a Los Angeles-i konzulátus sifreszobájában, a falba épített kis páncélszekrényben már 1941 szeptembere óta őrizték az Egyesült Államok tengeri felvonulási tervét, összevonási rendszerét, azt a tervezetet, amely az 1941. november 25. és 30. közötti Pearl Harbor-i ösz- szevonósi műveletet tartalmazta. De az amerikaiak nemcsak itt követtek el hibát. Ha nem lett volna ez a rivalizálás a fegyvernemek és az FBI között, akkor körülbelül ugyan ebben az időben egy másik vonalon — sőt, egy harmadikon is — tudomást szerezhettek volna arról, mire készülnek a japánok Pearl Harborban. A másik ilyen ostoba eset Singa- pore-ban játszódott le. Ezerki lencszáznegyveneqy októberét írták, s a háborús feszültség a nagy angol tengeri támaszponton, Singa- pore-ban is napról napra fokozódott Itt már sokan olvastak különböző jelekből, s ezekből világosan kivehet- ték, hogy a japánok rövidesen újabb vállalkozásba kezdenek a Csendesóceánon. Ez pedig Singapore-t válságos helyzetbe hozhatja, mert bármit beszéljenek is a támaszpont védelmének áttörhetetlenségéről, akik ott voltak, nagyon jól tudták, milyen gyenge lesz ez a védelem. A kívülálló úgy gondolhatja, hogy ilyen jelek birtokában csak fokozták a biztosági intézkedéseket, és megszegésükért a legsúlyosabb büntetéseket szabták ki. Mégis, az angol tisztek, — akiknek különösen tisztában kellett volna lenniük a helyzettel - sorra- rendre követték el az ilyen jellegű vétségeket, főleg az angol tiszti klubban. A tiszti klub állandóan tele volt angol és itt „vendégeskedő" amerikai tengerésztisztekkel. Október utolsó napjaiban egy fiatal amerikai tengerésztiszt, bizonyos Anderson kapitány éppen erről vitatkozott angol kollégájával, Ross őrnagy- gyal. Miután megbeszélték a világ- politikai helyzetet, Anderson elmondta, hogy rövidesen Pearl Harborba indul. Fenn is akadt az angol tiszt szeme, fecsegő amerikai kollégája szavain. Meg is korholta ezért, aztán a beszélgetés átcsapott arra, hogy mennyi hír szivárog ki az angol és az amerikai haderőtől.- Fecsegnek, nagyon fecsegnek az emberek - szögezte le Ross őrnagy.- S az imént ön is vétett, mert tudomásomra hozta, hogy hová készülődik csatahajójával .. . Ha én most hírszerző lennék, könnyen megállapíthatnám, hogy innen, Singapore- ból nem véletlenül rendelik át az önök egységét Pearl Harborba, ami nem kis távolság . . . Az amerikai tiszt meghökkent az őrnagy szavain, de elismerte, hibázott.- Tényleg nem szabad fecsegni... — mondta ő is.- Különösen itt . . . - folytatta Ross őrnagy. — Ha én lennék a japán kémfőnök, egyszerűen beépítenék egy jó kémet ebbe a klubba. Biztosra veszem, hogy minden katonai vagy tengerészeti eseményről értesülne . . . Anderson kapitány, már jó néhány hete Singapore-ban állomásozott, s nem volt nap, hogy be ne tért volna az angol tiszti klubba. így aztán nemcsak sok tisztet ismert meg, hanem jó néhányat az itteni alkalmazottak közül is. Most, hogy az őrnagy felhívta erre a figyelmét, körülnézett. Csendes és ügyes szolgák suhantak az asztalok között. Valamennyien malájok, kínaiak, illetve japánok voltak .. . Anderson egyetértőén bólintott: — Igaza van. Ez jó terep lehet a japánok számára . . . Tudja, kit gyanúsítanék elsősorban? A főnöküket, Shawant. Túlságosan szolgálatkész...- Ó, az teljesen kizárt dolog! - mondta Ross. - Ezzel az eggyel nem értek egyet ... Én is azt hiszem, hogy valaki dolgozik itt o japánoknak, de semmiképpen sem Shawan .. . Már évek óta itt van.. . Szerintem, ha nem lenne itt, a klub talán már nem is működne. Nagypbb angolbarát, mint én magam — nevetett az őrnagy -, és rendkívül használható!- ő foqadja fel a szolgákat, igaz? — szólt közbe Anderson kapitány. — Igen ... Ö itt a főnök . . . Rendkívül vigyáz, hogy senkit se csapjanak be a számlával, és szinte becsületbeli kötelességének tekinti, hogy mindig legyen elég skót whisky a raktárban. (Folytatása következik)