Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-13 / 138. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. június IS. Negyvenötmilliós épület Felhőkarcoló” beköltözés előtt 45 millióba került (tessék kiszámítani egy lakás árát: megdöbbentően sok!), de végre beköltözhető állapotban van. Az építők az utóbbi hetekben, hónapokban derekas hajrát vágtak le, hogy a lakók még a „bűvös” július 1-e előtt beköltözhessenek Pécs legmagasabb lakóházába, az újmecsek- aljai tizenhétemeletesbe. Napok óta folyik már az átadás, a műszaki ellenőrök nagyobb hibát sehol sem fedeztek fel. Az alagsorban és a földszinten még dolgoznak, most állványozzák az épület déli homlokzatából kiugró tűzlépcső-hózat, a burkolás és a nyílászárók elhelyezése végett, de ez már senkit sem zavar. A beköltözést a jövő hét második felében az alsó szinteken kezdik meg, addig elvégzik a lakásokban a hiánypótlást. S ahogy megtörténik a felsőbb szintek átadása és a hibák kijavítása, úgy vehetik birtokukba új lakásukat a bérlők a magasabb emeleteken is, A „felhőkarcoló” költözésre kész és várja a 102 lakót egészen a tizenhetedikig. Milyenek a lakások? Egy-, két- és háramszobásak, ellátva minden kényelemmel. A szobák padlóját szép, kellemes színű szőnyegek borítják, bár egyikmásik erre ténfergő lakójelölt fanyalogva jegyzi meg: ő más színt szeretett volna. Felszerelték a lakásokban a kaputelefont és mindenütt szerelésre kész a városi telefonvonal is, de ennek természetesen az új központ a feltétele. Sok beépített szekrény van, a konyha is teljesen bútorozott, csak éppen a hűtőszekrényeknek nincs helyük. Azokat vagy az egyébként sem tágas étkszőfülkébe kell tenni, vagy bedúgni valamelyik tágasabb szekrénybe. És ha már furcsaságokról szálunk, ne hagyjuk említetienüi a legszembetűnőbbet sem. Minden erkélyszekcióból vékony cső nyúlik ki a csapadékvíz levezetésére. Az építők is tűnődtek rajta, tűnődjünk most mi is velük: mi lesz egy-egy kiadósabb eső alkalmával, ha a szél beveri a vizet? Tizenhét emeletről folyik majd le az esővíz egyik erkélyről a másikon át egészen a földszintig. Szép látvány lesz! Nem dőlt el még véglegesen a felvonók sorsa. Egy teher- és egy személylift van — remélhetőleg egy mindig működik majd közülük —, s mivel új, úgynevezett gyűjtőrendszerű felvonókról van szó, felvetődött a liftkezelő alkalmazásának gondolata. Ez esetben minden menetet meg kellene fizetni (már a tarifáról is tárgyaltak), ami meglehetősen fura dolog lenne. Egy ilyen „felhőkarcolóban" elképzelhetetlen a lakók élete a lift nélkül, mivel ez esetben már nem beszélhetünk kényelmi szempontokról. S egy alapvetően szükséges szolgáltatást esetenként fizettetni? Folyik már az építési törmelék, hulladék elszállítása és a napokban megkezdik a terep- rendezést is, hogy mire az első költözködő járművek megjelennek, a tajaj egyenetlenségei eltűnjenek. Lvovi Kamsiomo!kiildöttség Pécsen A Bogdán Kotik első titkár vezette lvovi Komszomol-kül- döttség tegnap Petőházi Szilveszternek, a KISZ Baranya megyei Bizottsága. első titkárának társaságában - az MSZMP Baranya megyei Bizottságára látogatott, ahol a vendégeket No- vics János, a pártbizottság titkára fogadta. A szombati program következő állomása Szigetvár volt. Itt a városi és járási pártbizottság és a helyi KISZ- szervezet vezetői társaságában megtekintették a várban rendezett kiállítást. Ebéd utón a ka- posszekcsöi termelőszövetkezetbe látogattak. Pénteken a Pécsi Orvostudományi Egyetemen dr. Boros Béla rektorral, dr. Tényi Jenővel, a POTE pártbizottságának titkárával és dr. Rúzsa Csabával, a KISZ-bizottság titkárával beszélgettek a POTE és a lvovi orvosegyetem hallgatóinak nyári szakmai cseréjének lehetőségeiről. Megalakultak a felvételi bizottságok Minisztériumi vélemény az egységes elbírálásról Június 28-án országszerte megkezdődnek a felvétel vizsgák a felsőoktatási intéz mények nappali, esti és le velező tagozatain. Az írásbei vizsgákat 28-án a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egye temre, a gazdasági főiskolákra a felsőfokú külkereskedelm szakiskolára, valamint az orvos tudományi egyetemekre jelent kezók kezdik. Másnap írásbeliz nek a műszaki egyetemekre, tudományegyetemek természet tudományi karaira, a műszak főiskolákra és a felsőfokú tech nikumokra pályázók. A tudó mányegyetemek bölcsészettudo mányi karain június 30-án tart ják az írásbeliket. Az írásbe! vizsgák utolsó napja július 1 lesz, amikor a tudományegyete mek állami- és jogtudományi karain adnak számot tudásuk ról a jelöltek. Az írásbeli pót vizsga időpontja azok számára, akik kivételes indok miatt nem tudtak a kijelölt időpontban megjelenni, egységesen, július 7-én lesz Az írásbelit követően Háromnapos etikai konferencia 71 IV, országos húsipari technológiai gépészeti ankét Pécsett Négymillióról forint húsipari beruházásra 130 milliós rekonstrukció a pécsi vágóhídon Kilenc év után ismét Pécsett rendezték meg az országos húsipari technológiai gépészeti ankétot. A MÉTE húsipari szakosztálya, a GTE élelmiszeripari és hűtőipari szakosztályának húsipari gépészeti szakbizottsága, valamint a GTE pécsi szakosztálya közös rendezésében a Technika Házában jöttek össze pénteken az ország húsipari, élelmiszergyártó, tervező vállalatainak gazdasági és műszaki vezetői és a húsipari állatorvosi ellenőrző szolgálat képviselői, hogy megvitassák a negyedik ötéves terv húsiparral kapcsolatos legfontosabb kérdéseit. Pécs nagyon alkalmas ilyen jellegű ankét megrendezésére, hiszen a pécsi vágóhíd éppen hatalmas méretű fejlesztés alatt áll - a következő években 130 milliót fordítanak erre a célra — másrészt a vágóhídon kívül a Sopiana gépgyár is számos látnivalót ígér az ankét résztvevőinek. A negyedik ötéves tervben a húsipar ötször akkora beruházást valósít meg - 4 milliárd forint — m:nt az előző tervidőszakban. Ez csak a tervezők, gépgyártók és a húsipari vállalatok összehangolt munkájával valósítható meg. Az előadások többsége is az említett célt szo'^álta. Renos Eó'n, at AHatforgalmi és HVoari Tröszt műszaki igazgatója a húsipar műszaki fejlesztéséről, Tornán Zoltán, az Országos Húsipari Kutató Intézet igazgatója a technológ:ai és aéoészeti kannásokról, Lukács Pét", az f'-'r-er'oari Terve' T V- "j! ■; e- "•■ •a otője az új húsipari H’ ' vek technológiai megoldásáról tartott előadást. Ezenkívül ismertették a vágóhídi és húsfeldolgozó gépék fejlesztésének terveit, az állategészségügyi, hús- és higiénés igényeket az új és a rekonstruált húsipari létesítményekben. Az előadások után a résztvevők megtekintették az építést a pécsi vágóhídon és látogatást tettek a Sopiana gépgyárban. Három napon át — június 16 és 18 között — országos etikai konferencia lesz Pécsett az Orvostudományi Egyetemen az ország felsőoktatási intézményeiben etikát oktatók részvételével. A konferenciát a Művelődésügyi Minisztérium marxiz- mus-leninizmus oktatási főosztálya mellett működő etikai oktatási bizottság szervezi. Ilyen jellegű konferencia először 1963-ban volt Pécsett, majd ezt követte Szegeden 1967-ben az etika oktatók második találkozója. A tudományág kutatásának fejlődése ismét szükségessé tette a tudomány oktatóinak továbbképzés jellegű találkozását, s egyben kijelölte a legfontosabb megvitatásra váró kérdéseket is. A konferencián az első nap megnyitóval kezdődik, majd valamennyi ittlévó oktató részvételével előadások következnek. Elsőként Kiss István, a POTE marxizmus—leninizmus tanszékének vezetője foglalja össze a marxista etika oktatásának legfőbb problémáit, majd előadás foglalkozik az egységes etika jegyzet- és program- tervezettel, a szocialista erkölcs fogalmával és “ jellemzőivel. Azután szekciókra oszlik a konferencia, tudományegyetemi, orvosegyetemi, jogtudományi és főiskolai szekcióra, s az első nap a szekcióülésekkel zárul. A LOCOMOTIV GT együttes Interjú a LOCOMOTIV GT együttessel Megjelent a pécsi SZÚR lapja Mint már korábban közöltük, a TOKÉ Parádé ’71 rendező bizottsága több ízben tárgyalt a nemrégiben megalakult LOCOMOTIV GT együttessel, hogy az országban először a pécsi közönség előtt lépjenek dobogóra. Két sikeres beugrás Felfedezés a Pécsi Balettben? Koroncroy László Alkalom szüli — a művészt. Egy betegség lehetőséget nyújthat arra, hogy színész, táncos, énekes megmutassa mit tud, és attól kezdve odafigyeljenek rá. E héten két — mondhatni szenzáció számba menő beugrás volt a Pécsi Balettegyüttesben. De beszéljen a két sikeres beugró: — Ciifó Ferenc kénytelen volt lemondani a héten or előadásokat — mondja Koronczay László — helyette csütörtökön én táncoltam a Carmen duettjét Uhrik Dórával, s én táncolom vasárnap este is. Lényegesen könnyebbnek találtam, mint ahogy nézőként láttam. Nagyobb helyet képzeltem ehhez, főleg az asztalraugráshoz, de látom, ez is elég. Kuli Ferenc: — Tóth Sándor hívott az együttesbe szeptemberben. Kedden délben szóltak, hogy Csitó Feri helyett eltáncolnám-e a Róka fiút a Lajtha—Eck: Kötelékek cimű balettben. Elvállaltam. Természetesen sokkal nagyobb koncentrációt kívánt, mintha folyamatos próbákkal készültem volna. Azt mondják: sikerült, jólesett, hogy izgult értem az együttes, jólesett az elismerés és afféle pálya eleji kilométerkőnek érzem ezt a beugrást. De mit mond Tóth Sándor a be let’.iqazgató? — Kuli Ferenc kitűnő adottságokkal rendelkezik, ha uralkodni tud meglévő és kiküszöbölhető hibáin, könnyen lehet Kuli Ferenc belőle o Pécsi Balett egyik nagy ígérete. Vonósnégyesre kellett táncolnia, s ez még a próbákon, amikor magnó kisért, akkor is sok problémát vetett fel. Kuli Ferenc egyszerűen benne élt a darabban és megoldotta. Koronczay László nem új felfedezés, de beugrása nagy fejlődést bizonyít és nagyon örülünk a sikerének. F. D. Kik is a tagjai a LOCOMOTIV GT együttesnek? Az OME- GA-ból: Presser Gábor (orgona) és Louz Tamás (dob), a Hungáriából: Barta Tamás (szólógitár) és a Metróból: Frenreisz Károly (basszusgitár) alkotják az új együttest. Az együttes tagjai szívesen vállalkoztak arra, hogy fellépjenek a TÖKE Parádé ’71 műsorában, de az idő rövidsége ezt nem teszi lehetővé, mivel június 20-ig nem tudják a szükséges hangszereket beszerezni. De a színészek—újságírók pécsi találkozóján ennek ellenére részt vesznek. A műsor összeállítói megállapodtak velük, hogy dr. Hegedűs János, a találkozó konferansziéja rövid, nyilvános interjút készít velük, bemutatja őket a pécsi közönségnek. A LOCOMOTIV GT arra is ígéretet tett, hogy ameny- nyiben hangszereiket mégis beszerzik, akkor néhány zeneszómmal is bemutatkoznak. Tegnap reggel megjelent a pécsi SZÚR lapja, a TÖKE Parádé ’71, kapható a megye valamennyi hírlapárusánál, posta- hivotalaiban. A tízoldalas újság részletesen közli a színészek és újságírók június 20-i találkozójának műsorát, melyre délelőtt 10 órai kezdettel a PVSK stadionban kerül sor. Beszámol a lap tudósítással és képekkel a budapesti SZÚR sikeréről, melynek műsorát néhány változtatással a pécsi közönség előzetes véleményeit figyelembe véve, mutatják majd be a PVSK stadionban.' A legnagyobb mealepetésnek a műsoros SZUR-vonat ígérkezik, a futópályát körbehaladva egy mozdony kis színpadokat vontat majd és minden megállónál elhangzik egy-egy műsorszám. egy-két napon belül valamennyi tagozaton megkezdődnek a szóbeli felvételik, s általában július közepéig, de legkésőbb 31- ig befejeződnek. A több tízezer jelentkező tudósának, alkalmasságának és rátermettségének elbírálására országszerte megalakultak a felvételi bizottságok. A felvételekkel kapcsolatban a művelődésügyi minisztériumban elmondották: — Az eddigi felvételi rendszer bevált alapelvein változtatni nem kell. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az egyetemi és főiskolai felvételeknél mind döntőbb tényezőként jut szerephez a pályázók felkészültsége, tehetsége, rátermettsége és magatartása. — Általános az az igény — s ezt kérjük a felvételi bizottságoktól —. hogy a felvételek elbírálásakor a jelöltek felkészültségét, tehetségét, rátermettségét és erkölcsi-politikai magatartását együttesen vegyék figyelembe. Ezek a tényezők azonban nem értékelhetők egyenlő mértékben. A felkészültség viszonylag objektiven mérhető a középiskolai osztályzatok és a felvételi vizsga alapján. A jelentkezők erkölcsi-politikai magatartását illetően hatékonyabban támaszkodunk a középiskolák és a KlSZ-szer- vezetek jellemzéseire. Nagyobb gond a pályára való alkalmasság, rátermettség megállapítása : éppen ezért ki kell dolgoznunk az egyes pályaterületek követelményrendszerét, amely tartalmazza majd a szükséges általános képességek felsorolását, színvonalának mértékét, továbbá a készségek, tulajdonságok meghatározását. — A felvételi bizottságok általában három-öt tagúak. A társadalmi ellenőrzés biztosítására az oktatókon kívül helyet kapnak bennük a pártszervezetek és az ifjúság képviselői is. A bizottságok tagjaival csak közvetlenül a szóbelik megkezdése előtt közlik, hogy kiket fél- vételiztetnek; sem a jelöltek, sem az oktatók nem ismerik előre tehát egymás személyét. A felvételi vizsgákat a tanácsok illetékes osztályainak megbízottai megfigyelőként látogatják, s a minisztériumok munkatársai, vezetői is ellenőrzik. — Szombaton megnyitották a gemenci vadrezervótum Szekszárd közelében iévő ke- selyűsi központjában helyreállított műemlék vadászkastélyt, és a vadászati világkiállítás előkészítése jegyében rendezett trófeakiállítást. — A Pélpusztai Állami Gazdaság homokbányájában egy öt méter széles, 3 méter magas homokfal munka közben ráom- lott a 28 esztendős Magosi Jánosra, aki sérüléseibe belehalt. Ml MOS1 IS IDŐBEN ajánljuk A H—68-AS típusú hőcső vés szekszárdi olajkályha most zavartalanul beszerezhető boltunkban. A megvásárolt olajkályhát Pécsett díjmentesen házhoz szállítjuk. 55. SZ GAZ KÉSZÜLÉKBOLT PÉCS, SALLAI UTCA 38. SZÁM. Telefon: 27-4 0.