Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-27 / 123. szám

7971. mójus 27. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 3 Megélhetés Hogyan s miből? Gyüjtsünk, vagy hajtsunk? — A borítékon kívül... A kérdés áltáléban így hang­zik : — Mennyi a fizetésed? — Kettőnégy. — És mennyit tudsz keres- n i ? Gyűlnek a forintok Hogyan élünk? Élénken em­lékszem még anyám sóhajára úgy hóvégeken, amikor kezdett rövidnek bizonyulni a fizetés­szalag: „Hiába fiam, a hasán kell megspórolni az embernek, ha valamit el akar érni ...” Az életszínvonal emelkedése statisztikailag nagyon szépen kimutatható. Imponáló számok tanúsítják, hogy mennyivel job­ban élünk — viszont a statiszti­ka nem nagyon győz meg bén­áinkét, annyi mindent bebizo­nyítottak már nekünk a számok segítségével ... A magángépkocsik mór IG-s rendszámmal futnak, fogynak a betűk, s minden betűváltás tíz­ezerrel több kocsit jelent. Ha vendég érkezik Pécsre, félórán belül észreveszi: csinosak, diva­tosak a pécsi nők, s pécsi em­ber azzal jön haza Szegedről vagy Debrecenből, hogy bizony csinosak és divatosak az ottani lányok. Szóval, jól öltözöttek az emberek, Pécsett is, Biharnagy- bajomban is. Alig néhány esz­tendővel ezelőtt egy amerikai csomagban érkezett alig hasz­nált „cucc" feltűnést keltett, kapkodtak utána, ma bárki meg­vásárolhatja az üzletekben a „csodás” nyugati holmikat is. Megvásárolják. Nem olyan ré­gen volt amikor még ötvenen szorongtunk egy „közületi” tv- készülék előtt, hogy megnézhes­sük a futball rangadót, — most túl vagyunk az egymilliomodik tv-előfizetőn. Az új házak, mo­dern lakótelepek nemcsak kívül­ről szépek, tízezreket költünk új bútorra, szőnyegre, képre, ke­rámiára. A szórakozóhelyeken esténként és szombatonként alig lehet helyet találni. Az utazási irodák forgalma évente több- százezer forinttal ugrik. A nép­szerű hétvégi pihenőhelyeken sorbaállnak a telekért. Az OTP- ben gyűlnek a forintok. Emberi tulajdonság: más gya­rapodását könnyebben észre­vesszük, jobban figyeljük, mint a magunkét. Ha egy kolléga gépkocsival jelenik meg, vagy arról beszél, hogy valahol telket vásárolt, önkéntelenül feltolu! bennünk a kérdés: „Miből telik neki?” A mellékes Miből élünk? A csalód, a mik­ro közösség nemcsak hónapok­ra készít tervet, az egész eszten­dőre, sőt évekre is. Elosztják a boríték tartalmát, pontosan ki- centizik mire mennyi kell, és a fennmaradó összeget szépen el­viszik a takarékba, gyűjtik az alapot egy-egy nagy cél meg­valósításához. Igaz, ami igaz, a borítékból nem sokat lehet félre­tenni, különösen akkor, ha sem­mit sem akarunk megtagadni magunktól, márpedig a nadrág- szíj-húzásért egyáltalán nem lel­kesedünk. Valamivel tehát pó­tolni kell. Ezért jött divatba a második kérdés: „És mennyit tudsz keresni?” Mert keresni nemcsak a munkahelyen lehet. Keresni lehet félállásban, má­sodállásban, alkalmi munkával, túlórával, maszekolással — hogy csak a többségre jellemző legá­lis keresetkiegészítő forrásokat említsem... Ismerek lakatost, aki a ledol­gozott nyolc óra után és a sza­bad szombatjain elmegy a ma­szek kőműves mellé maltert hor­dani, mérnököt, aki magánkis­iparosnál bedolgozó a szabad­idejében, főkönyvelőt, aki két- három maszek adminisztációját tartja rendben, népművelőt, aki gombatenyésztéssel foglalkozik, főelőadót, akinek tyúkfarmja van, gépkocsivezetőt, aki dél­utánonként autószerelővé ved­lik át, szobafestőt, aki vasárna­ponként parkettcsiszoló ... Ezek a borítékon kívüli plusz forintok, ha valaki becsületesen végzi a munkáját —, többlet energiát is követelnek, elrabol­ják a szabadidő pihenésre for­dítható részét, fáradttá, haj- szolttá teszik az embert. Ha nem, az is rossz, hiszen az óha­tatlanul is azt is jelenti, hogy valahol igyekeztünk takarékos­kodni a munkaerőnkkel: vagy a munkahelyen, vagy a többlet­ként vállalt hivatalos, — nem hivatalos mellékállásban. Hajtunk, kergetjük a néhány százasnyi többlet-forintot. Ebből élnénk? Dehogy! Az így szerzett pénzt egyáltalán nem a megél­hetésre fordítjuk ... Igényeink határa Miért élünk így? Jövedelmünk, ha olykor morgunk is, fedezi a szükségleteinket. Igen, csakhogy mi erőteljesen kitoltuk igényeink határát, nem elégszünk meg a tele gyomorral, a nyomasztó gondok nélküli, közepesen ki­egyensúlyozott élettel. Kell a gépkocsi, kell a televízió, kell a hűtőszekrény, kell a szépen be­rendezett lakás, kell a divatos ruha, és kell a víkendház. Per­sze, hogy kell, ez minden szép lassan hozzátartozik mindenna­pi életünkhöz, természetessé vá­lik ... Türelmetlenek vagyunk. Van, aki keserves munka árán meg­veszi a gépkocsit, csak azért, hogy neki is legyen, és csak minden sátoros ünnepen ‘ asz- nólja, mert különben nem DÍrná a fenntartási költségeket. Női A BEREMENDI CEMENTMÜ GÉPÉSZETI SZERELÉSÉHEZ FELVESZÜNK 18 even felüli lakatos, hegesztő, áes, állványozó szak- és segédmunkásokat Kiemelt nfunkabert, különélés! pótlékot, uta­zási költséget fizetünk. Háromszori napi étke­zést, L osztályú szállást biztosítunk. Minden szombat szabad. Jelentkezés: GÉP ÉS FELVONOSZERELO VÄLLALAT KIRENDELTSÉGÉN. HÉTFŐN DÉLTOL—CSÜTÖRTÖK DÉLIG. SIKLÓS, KOSSUTH TÉR 2. SZ. szabó meséli: megredelőim kö zött nem egy olyan asszony j akad, aki OTP kölcsönt vesz fel, . hogy elsőként a legdivatosabb ruhát viselhesse . . . Valóban, a legjobb az lenne, ha mindenki annyit keresne a munkahelyén, hogy mindezeket i az álmokat, külön munka nél­kül, a fizetéséből megvalósít- j hassa — és ez nem is olyan tá­voli jövő. Indokolt a türelmetlenségünk, szeretnénk minél hamarabb el­érni az ideálisnak tűnő állapo­tot. De ne úgy, hogy közben el felejtünk élni!. D. Kónya József A félmilliomodik látogató a BNV-n Szerdán félidejéhez érkezett az 1971. évi Budapesti Nem­zetközi Vásár. A gyors összesí­tés szerint az első öt és fél nap alatt, szerdán délig kere­ken félmillióan keresték fel a hazai és külföldi ipar nagy budapesti seregszemléjét; az 500 000. látogató a délelőtti órákban lépett a vásár terüle­tére. Az idén igen nagymérték­ben megnőtt a szakmai napok iránti érdeklődés, a szakmai napok látogatottsága már-már vetekszik a vasárnapi forgalom­mal. Kedden például mintegy 100 000-en keresték fel a BNV-t. A kiállítási anyag, az új konstrukciók iránti érdeklődés vitathatatlanul jóval nagyobb, mint a korábbi években, vala­mennyi kiállító hasznos tapasz­talatcserékről, üzleti megállapo­dások előkészítéséről számol­hat be. Zalátai jegyzet Vasárnap álljon meg az élet? A síneket ellepte a gaz, az állomásépület eladó. Január elseje óta nem jár vonat a Sellye—zalátai vonalon. Vere­bek viháncolnak az elhagyott épület ereszén, s pusztul az a salak-út is, melyet a községi ta­nács építtetett a falu és az állomás között. — Haldokló ál­lomás, haldokló falu — ez az első, ami az ember eszébe jut, de — szerencsére — a tétel nem ilyen egyszerű. A vonatokat felváltották a buszok. Hat járat érinti a köz­séget, s ha egyöntetű is az a vélemény, hogy a busz soha­sem tudja teljes egészében Túl a Dunán A sziget — amely ötven kilo­méter hosszú és húsz széles - mélyen nyúlik párhuzamosan a város alá, mégis itt kezdődik o kompnál, az örökké forgalmas, színes, eleven kikötőnél. A vá­rakozók itt töltik el idejüket a Robi-bárnál, vagyis a komp­büfénél. Becsörgetik a pénzt a kisablakon és „kijönnek” a lángosok, cigarettacsomagok, húspogácsák, féldecik, fröcs- csök, sörök és szörpök. Az ital­féleség jellege mindig a nap szakától változik, hajnalban in­kább a féldeci megy, később a fröccs és a sör, délben a málna és a narancsszörp. * Túloldalról érkezik a komp, a gyalogosok bizonytalanul lép­nek ki a durva, macskaköves rámpára, hátra-hátra tekint- getve, nehogy valami autó vagy szekér fellökje őket.- Először a személyautók hajtanok föf I — kiáltja el magát a matrózsapkás kompos. Egy férfi leereszti a kocsi ablakát és kiszól:- Személyautót mondtál, Gyuri, a Trabanttal mehetek?- Gyerünk a kasznival, ne jártasd a szadi A teherautó sofőrök megbá­mulják a két lányt, akik fehér alsóneműben napoznak a parti bokroknál, aztán unottan to­vább hajtanak. A komp-közön­ség szétárad a szigetet behá­lózó jobb és rosszabb utakon. Egy jó kilométerre a parttól, Új-Mohácson éppen ott áll az iskola és a klubkönyvtár, ahol ötvenhat március 13-ig még ga­bonaföld volt. Utána víz. És most egy teljesen új település. Az iskola valamennyi gyereke a víz utón született. Hatalmas, nagytermetű férfi, Hámor And­rás pedagógus.- Nehéz volt az embereket behozni a „szabad” tanyáról, egy zárt településre. Volt ennek adóügyi háttere is. A tanyasiak sok állatot tartottak, de csak a felét vallották be, mert ellen­őrizni itt a bevallások hiteles­ségét szinte lehetetlen volt. Hargitai Ottó igazgatóhe­lyettes :- A tanyasiak csak hitték, hogy „szabad” környezetben élnek. Tulajdonképpen teljesen elzárkóztak a világtól. Volt itt nem egy olyan paraszt, aki so­ha ki nem tette lábát a sziget­ről. Készséges, fiatal pedagógus a postát hívja telefonon és adatokat kér: a hatszáz-hét- száz lakosú Új-Mohácson 215 televíziós készüléket és 400 rá­diót tartanak nyilván. A tanyá­kon villany sem volt ... A 400 rádió semmi. Több van. Déli szünetben - a tanári szobá­ban összegyűlt pedegógusok - egyhangúan állítják, hogy a hetedik—nyolcadik osztályosok nyolcvan százalékának van tás­karádiója. De kérdezzem meg „Lőrinc bácsit”, a boltost is, hány gyerek „nassol” el reg­gelente iskolába jövet hat— nyolc-tíz forintot is akár nápo­lyira, egyebekre. A tanárok évek óta nem láttak szilvalek- vóros kenyeret gyermekkézben. Parizeres, vagy pik-szalámis zsemlyét, kenyeret annál in­kább. A tanyasi gyerekek — akik ugyan már felcseperedtek — valamikor mezítláb érkeztek tavasztól kezdve az iskolába (másik iskolába persze, át Mo­hácsra) és csak a küszöbön húzták fel a cipőt. Ma nincs mezítlábas gyerek, gyakran még szünidőben sincs, vagy ha akad, hát a vízparton. Kissé bizarr tény, de az ár­víz „áldásából” a felnőttek is részesülnek. A klubkönyvtár heti programjában külön össze­jöveteleket szerveznek a nők­nek, külön a férfiaknak — a férfiak ultiznak, politizálnak, nemhivatalos tsz-ügyeket tár­gyalnak - aztán fotószakkör működik, egészségügyi elő­adásokat szerveznek. Dr. Vadon Antallal, a Mo­hácsi Dunavölgye Termelőszö­vetkezet párttitkórával a tsz fatelepén találkozom. — Ha van siráma a szigeti embereknek, akkor azt a le­hetetlen dunai közlekedés okozza és . . . a sziget rossz útjai. Mondok egy példát: a rossz útviszonyok egy teljes millió' forint kárt okoztak gép­parkunknak a múlt esztendő­ben, ami amúgy is eléggé si­kertelen év volt a belvíz miatt. Háromezer holdunk került víz alá, a kár 25 millió. De marad­junk csők a dunai átkelésnél. A szövetkezet évente 500 ezer forint kompdíjat fizet. Hirtelen­jében nem is tudnék számot adni most arról, hogy naponta hány ember „utazik" át Mo­hácsról csak szövetkezetünkbe! És amikor a hűvös, nyirkos, ködös ősz beköszönt, fáznak, fagyoskodhatnak, mert a rév váróteremben még kályha sincs. Mindezt saját bőrömön tapasz­talom, mert én is a városból járok ki a téeszbe. Mindezek következménye: a múlt esztendőben a termelő- szövetkezet felsőbb szakveze­tőinek 25 százaléka megvált Új-Mohácstól. Nem utaznak, nem fagyoskodnak. 1970-ben elment a főagronómus, elment a főkönyvelő és nagyon sok szakmunkás, akik a szövetkezet különböző üzemeiben dolgoz­tak. Pedig jól kerestek. A szi­getiek és persze a mohácsiak is, hídról álmodoznak, de re­mény sincs arra, hogy valaha megépítik. Ahogy mondják: legalább egymilliárd forintba kerülne. Akkor legalább egy hajót, ami a jégtörők utón át­vergődhetne. Ez 12 millió forint. De nincs. Hajó sincs, Mohácson egyre zsugorodik a felparcellázható terület, a várost még jobban széthúzni, amúgy is oktalanság lenne. A szigeten viszont van telek, le­hetne építkezni, bővíteni az új településeket. De a bizonytalan kompozástó! mindenki tartóz­kodik. A sziget térképe folyton vál­tozik. A még fellelhető tanyák sokkal szebb környezetben ta­lálhatók, mint o fótion, csu­pasz Alföldön, de itt élni még­sem érdemes. Ezt már felismer­ték a helybeliek és lassan be­húzódnak az új községekbe. A termelőszövetkezet ebben az esztendőben 11 tanyát vásárolt meg. A nem sokat érő épüle­tekért 10—30 ezer forintot ad­tak. A bontásanyagot felhasz­nálják és a maradéknak neki­eresztik a dozerokot. A tanyák helyét bevetik és ezzel vége pa­lesz a furcsa, magányos, raszti világnak. Amikor dr. Vadon Antallal visszatérünk a tsz központjába, kimutat a pártiroda ablakán, a túloldalra: — Nézze csak meg azt a villaszerű családi házat. Varga Jancsié, aki brigádvezető ná­lunk. Két esztendeje, hogy ott­hagyták a városi tanyát és be­költöztek egy kis fehér családi házba, amit korábban a ter­melőszövetkezet építtetett né­hány tag számára. Ebből a típusból van több is. Nos, Varga Jancsi most a „régi tsz" portát megtoldotta, rendbeho­zatta, mondhatnám azt is, hogy „modernizálta” és látja, mi lett belőle. Azért mondom ezt, hogy ma mór az is „el­avult”, amit tizenegynéhány esztendővel ezelőtt a szövet­kezet épített. De ezen nem is lehet csodálkozni. Amikor hat­van személygépköCsi-tulajdö- nos van a szövetkezetben, ak­kor már sok minden természe­tesnek tűnik. Riha, Sáros, Sárhát, Homo­rúd, Új-Mohács. Szép csengé­sű nevek. Estefelé Homorúdra megyek át. A fatelepen Kékesi György brigádvezetőtől érdek­lődöm a mesterséges dombra épült ház felől, amelyből Ho­morúdon még találni egyetlen egyet.- Pontosan az én házam mellett van, a Kossuth utcában. A dombos ház Gőzsi Istvánéké, a négyes szám alatt. A homorúdi Kossuth utca egyetlen hosszú házsorból áll. Vele párhuzamosan keskeny kis patakocska csordogál, amelynek partját nagylombú fák, pázsit, illatos bokrok sze­gélyezik. A tizenhárom éves kis Varga Gyuszi kalaujol el a 4. szám alá. Közbevetőleg: Ké­kesi György is valóságos „pa­lotát" épített a szomszédba, garázzsal ... Gőzsiék családi háza nagyon régi. Az épület meszelt fala vakítóan fehér, az ablakkeret zöld. És eléggé ma­gasan vágták az ablaknyílást hajdani építői, nyilván a lakó­tér is vagy másfél méterrel ma­gasabbra esik a szomszédos újkeletű házakénál. Az épület egyébként egy mesterségesen emelt dombra került, így véde­keztek az ár ellen. Való igaz, hogy az ötvenhatos árvíz ide­jén a Duna nem tehetett kárt Gőzsiék hajlékában.- Mit tudsz az árvízről?- Amit meséltek. Akkor még nem voltam a világon.- Hol laktatok?- Újfok-tanyán. Nevelőszü- leim mondták, hogy ott el vol­tak zárva még óz istentől is — mondja Gyuszi komoly tárgyila­gossággal.- Ilyen kisfiúk, mint te is, mivel töltik el az időt tanítás után?- Focizunk. Vagy az iskolá­ban pingpongozunk. De vasár­nap bemegyek Mohácsra. Este a kompnál ismét nagy tömeg várakozik. Elhagyjuk a szép, csendes, jóillatú sziget­világot és amikor a túloldalon belépünk Mohácsra, a naptól átfűtött épületek, aszfaltútok poros meleget árasztanak. Rab Ferer»« pótolni a vonatot, a legelkerül- hetetlenebb utazások lebonyolít­hatók. Igaz, az esti hazatérés kérdése csak most, a tavasszal oldódott meg, amikoris kaptak egy járatot, mely este fél hét­kor indul Zalátáról a vajszlói vasútállomásra, s onnan — esti vonat érkezése után —, visz- sza. A busz nem vonat. A busz szinte mindig zsúfolt, a buszon nem lehet rágyújtani, kihajolni az ablakon, a buszjegy nem 2,20 Sellyéig, hanem 10.80, mindezt azonban — ha meg­szokni nem is lehet —, tudo­másul lehet venni. Azt azon­ban sem megszokni, sem tudo­másulvenni, sem pedig meg­magyarázni nem lehet, hogy va­sárnaponként egyetlen járat sem érinti a falut. Eltelik a hét, hat kemény, munkával zsúfolt falusi nap, s akkor Zalóta meg­szűnik ennek a megyének, en­nek az országnak a szerves, elérhető része lenni. Eljön o va­sárnap, s akkor — a jelek sze­rint — nincs szüksége se a já­rásnak, se a megyének, se az országnak a zalótaiakra ... Egy nénike mondja: A kór­házba kellett volna mennem, de hát mivel . . .? Én itthon sírtam, az uram meg ott... Egy fiatalember kérdezi: Ne­künk nincs jogunk kirándulni? Egy férfi: Hónapok óta sze­retnék elmenni a pécsi vásárra. Hát mondja, olyan nagy igény ez? Vasárnap nem jöhetnek ven­dégek, s ők se mehetnek ven­dégségbe. Vasárnap nem le­hetnek elintézésre váró ügyek, s nem lehetnek vágyak, igények sem. A hétköznapok már úgy ahogy huszadik századiak — vegyszerekkel, korszerű gépekkel^ dolgoznak —, de vasárnap mindezt el kell felejteniük. A vasút elavult volt, az erre közlekedő vonatok ráfizetése­sek. Az intézkedés racionális voltát senki sem vitatja. Ahhoz sem fér kétség, hogy az AKÖV lehetőségei korlátozottak. A jó­szándékot se kérdőjelezném meg, hisz maguk a falusiak mondják: ha sok veszekedés árán is, de a hétköznapi for­galom, úgy ahogy elfogadható lett. A szemlélettel van a baj, s nemcsak az AKÖV szemlé­letével ... Ha Pécsett egy vasárnap dél­utáni járat túlzsúfolt, levelet írunk az igazgatónak; ha ki­marad egy, aláírásokat gyűj­tünk, s ha kell a KPM-ig elme­gyünk. Ha valamelyik szőlőhegyi vagy üdülőhelyi járat késik, vagy mocskos, úgy érezzük, em­beri méltóságunkban sértettek meg, s mindezt majdnem ilyen komolyan veszik az illetékesek is. De hogy egy községnek, pon­tosabban: községek tucatjának (mert ha már itt tartunk, ne ragadjunk meg Zalótónól, ez a probléma nem kizárólagosan zalátai) nincs vasárnap egyet­len járata se, az nem bántja emberi méltóságunkat. A falun nőtt ember szereti a falut, jelentős részük mégis el fogja hagyni azt, feltéve ha nem látjuk be időben, hogy ma szinte minden a közlekedésen múlik. Ha valaki egy óra alatt Pécsre ér, ha félóránál nem hosszabb az út a járási szék­helyig, miért hagyná el bárki is kényelmes házát, miért adná fel jól jövedelmező háztáji gaz­daságát? De ha bezárjuk az embereket, ha mozdulatlanság­ra kárhoztatjuk, ha megfosztjuk őket attól a lehetőségtől, hogy legalább vasárnap elérhessék mindazt, amit a városiak, ha csak a munkából adjuk ki a részüket, de annak feltételeit már nem teremtjük meg, hogy az örömökből, a szórakozások­ból is részesedjenek, akkor ne csodálkozzunk, hogy egyre töb­ben néznek vágyakozó szemmel a városok felé. Békés Sándor A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom