Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-27 / 123. szám
7971. mójus 27. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 3 Megélhetés Hogyan s miből? Gyüjtsünk, vagy hajtsunk? — A borítékon kívül... A kérdés áltáléban így hangzik : — Mennyi a fizetésed? — Kettőnégy. — És mennyit tudsz keres- n i ? Gyűlnek a forintok Hogyan élünk? Élénken emlékszem még anyám sóhajára úgy hóvégeken, amikor kezdett rövidnek bizonyulni a fizetésszalag: „Hiába fiam, a hasán kell megspórolni az embernek, ha valamit el akar érni ...” Az életszínvonal emelkedése statisztikailag nagyon szépen kimutatható. Imponáló számok tanúsítják, hogy mennyivel jobban élünk — viszont a statisztika nem nagyon győz meg bénáinkét, annyi mindent bebizonyítottak már nekünk a számok segítségével ... A magángépkocsik mór IG-s rendszámmal futnak, fogynak a betűk, s minden betűváltás tízezerrel több kocsit jelent. Ha vendég érkezik Pécsre, félórán belül észreveszi: csinosak, divatosak a pécsi nők, s pécsi ember azzal jön haza Szegedről vagy Debrecenből, hogy bizony csinosak és divatosak az ottani lányok. Szóval, jól öltözöttek az emberek, Pécsett is, Biharnagy- bajomban is. Alig néhány esztendővel ezelőtt egy amerikai csomagban érkezett alig használt „cucc" feltűnést keltett, kapkodtak utána, ma bárki megvásárolhatja az üzletekben a „csodás” nyugati holmikat is. Megvásárolják. Nem olyan régen volt amikor még ötvenen szorongtunk egy „közületi” tv- készülék előtt, hogy megnézhessük a futball rangadót, — most túl vagyunk az egymilliomodik tv-előfizetőn. Az új házak, modern lakótelepek nemcsak kívülről szépek, tízezreket költünk új bútorra, szőnyegre, képre, kerámiára. A szórakozóhelyeken esténként és szombatonként alig lehet helyet találni. Az utazási irodák forgalma évente több- százezer forinttal ugrik. A népszerű hétvégi pihenőhelyeken sorbaállnak a telekért. Az OTP- ben gyűlnek a forintok. Emberi tulajdonság: más gyarapodását könnyebben észrevesszük, jobban figyeljük, mint a magunkét. Ha egy kolléga gépkocsival jelenik meg, vagy arról beszél, hogy valahol telket vásárolt, önkéntelenül feltolu! bennünk a kérdés: „Miből telik neki?” A mellékes Miből élünk? A csalód, a mikro közösség nemcsak hónapokra készít tervet, az egész esztendőre, sőt évekre is. Elosztják a boríték tartalmát, pontosan ki- centizik mire mennyi kell, és a fennmaradó összeget szépen elviszik a takarékba, gyűjtik az alapot egy-egy nagy cél megvalósításához. Igaz, ami igaz, a borítékból nem sokat lehet félretenni, különösen akkor, ha semmit sem akarunk megtagadni magunktól, márpedig a nadrág- szíj-húzásért egyáltalán nem lelkesedünk. Valamivel tehát pótolni kell. Ezért jött divatba a második kérdés: „És mennyit tudsz keresni?” Mert keresni nemcsak a munkahelyen lehet. Keresni lehet félállásban, másodállásban, alkalmi munkával, túlórával, maszekolással — hogy csak a többségre jellemző legális keresetkiegészítő forrásokat említsem... Ismerek lakatost, aki a ledolgozott nyolc óra után és a szabad szombatjain elmegy a maszek kőműves mellé maltert hordani, mérnököt, aki magánkisiparosnál bedolgozó a szabadidejében, főkönyvelőt, aki két- három maszek adminisztációját tartja rendben, népművelőt, aki gombatenyésztéssel foglalkozik, főelőadót, akinek tyúkfarmja van, gépkocsivezetőt, aki délutánonként autószerelővé vedlik át, szobafestőt, aki vasárnaponként parkettcsiszoló ... Ezek a borítékon kívüli plusz forintok, ha valaki becsületesen végzi a munkáját —, többlet energiát is követelnek, elrabolják a szabadidő pihenésre fordítható részét, fáradttá, haj- szolttá teszik az embert. Ha nem, az is rossz, hiszen az óhatatlanul is azt is jelenti, hogy valahol igyekeztünk takarékoskodni a munkaerőnkkel: vagy a munkahelyen, vagy a többletként vállalt hivatalos, — nem hivatalos mellékállásban. Hajtunk, kergetjük a néhány százasnyi többlet-forintot. Ebből élnénk? Dehogy! Az így szerzett pénzt egyáltalán nem a megélhetésre fordítjuk ... Igényeink határa Miért élünk így? Jövedelmünk, ha olykor morgunk is, fedezi a szükségleteinket. Igen, csakhogy mi erőteljesen kitoltuk igényeink határát, nem elégszünk meg a tele gyomorral, a nyomasztó gondok nélküli, közepesen kiegyensúlyozott élettel. Kell a gépkocsi, kell a televízió, kell a hűtőszekrény, kell a szépen berendezett lakás, kell a divatos ruha, és kell a víkendház. Persze, hogy kell, ez minden szép lassan hozzátartozik mindennapi életünkhöz, természetessé válik ... Türelmetlenek vagyunk. Van, aki keserves munka árán megveszi a gépkocsit, csak azért, hogy neki is legyen, és csak minden sátoros ünnepen ‘ asz- nólja, mert különben nem DÍrná a fenntartási költségeket. Női A BEREMENDI CEMENTMÜ GÉPÉSZETI SZERELÉSÉHEZ FELVESZÜNK 18 even felüli lakatos, hegesztő, áes, állványozó szak- és segédmunkásokat Kiemelt nfunkabert, különélés! pótlékot, utazási költséget fizetünk. Háromszori napi étkezést, L osztályú szállást biztosítunk. Minden szombat szabad. Jelentkezés: GÉP ÉS FELVONOSZERELO VÄLLALAT KIRENDELTSÉGÉN. HÉTFŐN DÉLTOL—CSÜTÖRTÖK DÉLIG. SIKLÓS, KOSSUTH TÉR 2. SZ. szabó meséli: megredelőim kö zött nem egy olyan asszony j akad, aki OTP kölcsönt vesz fel, . hogy elsőként a legdivatosabb ruhát viselhesse . . . Valóban, a legjobb az lenne, ha mindenki annyit keresne a munkahelyén, hogy mindezeket i az álmokat, külön munka nélkül, a fizetéséből megvalósít- j hassa — és ez nem is olyan távoli jövő. Indokolt a türelmetlenségünk, szeretnénk minél hamarabb elérni az ideálisnak tűnő állapotot. De ne úgy, hogy közben el felejtünk élni!. D. Kónya József A félmilliomodik látogató a BNV-n Szerdán félidejéhez érkezett az 1971. évi Budapesti Nemzetközi Vásár. A gyors összesítés szerint az első öt és fél nap alatt, szerdán délig kereken félmillióan keresték fel a hazai és külföldi ipar nagy budapesti seregszemléjét; az 500 000. látogató a délelőtti órákban lépett a vásár területére. Az idén igen nagymértékben megnőtt a szakmai napok iránti érdeklődés, a szakmai napok látogatottsága már-már vetekszik a vasárnapi forgalommal. Kedden például mintegy 100 000-en keresték fel a BNV-t. A kiállítási anyag, az új konstrukciók iránti érdeklődés vitathatatlanul jóval nagyobb, mint a korábbi években, valamennyi kiállító hasznos tapasztalatcserékről, üzleti megállapodások előkészítéséről számolhat be. Zalátai jegyzet Vasárnap álljon meg az élet? A síneket ellepte a gaz, az állomásépület eladó. Január elseje óta nem jár vonat a Sellye—zalátai vonalon. Verebek viháncolnak az elhagyott épület ereszén, s pusztul az a salak-út is, melyet a községi tanács építtetett a falu és az állomás között. — Haldokló állomás, haldokló falu — ez az első, ami az ember eszébe jut, de — szerencsére — a tétel nem ilyen egyszerű. A vonatokat felváltották a buszok. Hat járat érinti a községet, s ha egyöntetű is az a vélemény, hogy a busz sohasem tudja teljes egészében Túl a Dunán A sziget — amely ötven kilométer hosszú és húsz széles - mélyen nyúlik párhuzamosan a város alá, mégis itt kezdődik o kompnál, az örökké forgalmas, színes, eleven kikötőnél. A várakozók itt töltik el idejüket a Robi-bárnál, vagyis a kompbüfénél. Becsörgetik a pénzt a kisablakon és „kijönnek” a lángosok, cigarettacsomagok, húspogácsák, féldecik, fröcs- csök, sörök és szörpök. Az italféleség jellege mindig a nap szakától változik, hajnalban inkább a féldeci megy, később a fröccs és a sör, délben a málna és a narancsszörp. * Túloldalról érkezik a komp, a gyalogosok bizonytalanul lépnek ki a durva, macskaköves rámpára, hátra-hátra tekint- getve, nehogy valami autó vagy szekér fellökje őket.- Először a személyautók hajtanok föf I — kiáltja el magát a matrózsapkás kompos. Egy férfi leereszti a kocsi ablakát és kiszól:- Személyautót mondtál, Gyuri, a Trabanttal mehetek?- Gyerünk a kasznival, ne jártasd a szadi A teherautó sofőrök megbámulják a két lányt, akik fehér alsóneműben napoznak a parti bokroknál, aztán unottan tovább hajtanak. A komp-közönség szétárad a szigetet behálózó jobb és rosszabb utakon. Egy jó kilométerre a parttól, Új-Mohácson éppen ott áll az iskola és a klubkönyvtár, ahol ötvenhat március 13-ig még gabonaföld volt. Utána víz. És most egy teljesen új település. Az iskola valamennyi gyereke a víz utón született. Hatalmas, nagytermetű férfi, Hámor András pedagógus.- Nehéz volt az embereket behozni a „szabad” tanyáról, egy zárt településre. Volt ennek adóügyi háttere is. A tanyasiak sok állatot tartottak, de csak a felét vallották be, mert ellenőrizni itt a bevallások hitelességét szinte lehetetlen volt. Hargitai Ottó igazgatóhelyettes :- A tanyasiak csak hitték, hogy „szabad” környezetben élnek. Tulajdonképpen teljesen elzárkóztak a világtól. Volt itt nem egy olyan paraszt, aki soha ki nem tette lábát a szigetről. Készséges, fiatal pedagógus a postát hívja telefonon és adatokat kér: a hatszáz-hét- száz lakosú Új-Mohácson 215 televíziós készüléket és 400 rádiót tartanak nyilván. A tanyákon villany sem volt ... A 400 rádió semmi. Több van. Déli szünetben - a tanári szobában összegyűlt pedegógusok - egyhangúan állítják, hogy a hetedik—nyolcadik osztályosok nyolcvan százalékának van táskarádiója. De kérdezzem meg „Lőrinc bácsit”, a boltost is, hány gyerek „nassol” el reggelente iskolába jövet hat— nyolc-tíz forintot is akár nápolyira, egyebekre. A tanárok évek óta nem láttak szilvalek- vóros kenyeret gyermekkézben. Parizeres, vagy pik-szalámis zsemlyét, kenyeret annál inkább. A tanyasi gyerekek — akik ugyan már felcseperedtek — valamikor mezítláb érkeztek tavasztól kezdve az iskolába (másik iskolába persze, át Mohácsra) és csak a küszöbön húzták fel a cipőt. Ma nincs mezítlábas gyerek, gyakran még szünidőben sincs, vagy ha akad, hát a vízparton. Kissé bizarr tény, de az árvíz „áldásából” a felnőttek is részesülnek. A klubkönyvtár heti programjában külön összejöveteleket szerveznek a nőknek, külön a férfiaknak — a férfiak ultiznak, politizálnak, nemhivatalos tsz-ügyeket tárgyalnak - aztán fotószakkör működik, egészségügyi előadásokat szerveznek. Dr. Vadon Antallal, a Mohácsi Dunavölgye Termelőszövetkezet párttitkórával a tsz fatelepén találkozom. — Ha van siráma a szigeti embereknek, akkor azt a lehetetlen dunai közlekedés okozza és . . . a sziget rossz útjai. Mondok egy példát: a rossz útviszonyok egy teljes millió' forint kárt okoztak gépparkunknak a múlt esztendőben, ami amúgy is eléggé sikertelen év volt a belvíz miatt. Háromezer holdunk került víz alá, a kár 25 millió. De maradjunk csők a dunai átkelésnél. A szövetkezet évente 500 ezer forint kompdíjat fizet. Hirtelenjében nem is tudnék számot adni most arról, hogy naponta hány ember „utazik" át Mohácsról csak szövetkezetünkbe! És amikor a hűvös, nyirkos, ködös ősz beköszönt, fáznak, fagyoskodhatnak, mert a rév váróteremben még kályha sincs. Mindezt saját bőrömön tapasztalom, mert én is a városból járok ki a téeszbe. Mindezek következménye: a múlt esztendőben a termelő- szövetkezet felsőbb szakvezetőinek 25 százaléka megvált Új-Mohácstól. Nem utaznak, nem fagyoskodnak. 1970-ben elment a főagronómus, elment a főkönyvelő és nagyon sok szakmunkás, akik a szövetkezet különböző üzemeiben dolgoztak. Pedig jól kerestek. A szigetiek és persze a mohácsiak is, hídról álmodoznak, de remény sincs arra, hogy valaha megépítik. Ahogy mondják: legalább egymilliárd forintba kerülne. Akkor legalább egy hajót, ami a jégtörők utón átvergődhetne. Ez 12 millió forint. De nincs. Hajó sincs, Mohácson egyre zsugorodik a felparcellázható terület, a várost még jobban széthúzni, amúgy is oktalanság lenne. A szigeten viszont van telek, lehetne építkezni, bővíteni az új településeket. De a bizonytalan kompozástó! mindenki tartózkodik. A sziget térképe folyton változik. A még fellelhető tanyák sokkal szebb környezetben találhatók, mint o fótion, csupasz Alföldön, de itt élni mégsem érdemes. Ezt már felismerték a helybeliek és lassan behúzódnak az új községekbe. A termelőszövetkezet ebben az esztendőben 11 tanyát vásárolt meg. A nem sokat érő épületekért 10—30 ezer forintot adtak. A bontásanyagot felhasználják és a maradéknak nekieresztik a dozerokot. A tanyák helyét bevetik és ezzel vége palesz a furcsa, magányos, raszti világnak. Amikor dr. Vadon Antallal visszatérünk a tsz központjába, kimutat a pártiroda ablakán, a túloldalra: — Nézze csak meg azt a villaszerű családi házat. Varga Jancsié, aki brigádvezető nálunk. Két esztendeje, hogy otthagyták a városi tanyát és beköltöztek egy kis fehér családi házba, amit korábban a termelőszövetkezet építtetett néhány tag számára. Ebből a típusból van több is. Nos, Varga Jancsi most a „régi tsz" portát megtoldotta, rendbehozatta, mondhatnám azt is, hogy „modernizálta” és látja, mi lett belőle. Azért mondom ezt, hogy ma mór az is „elavult”, amit tizenegynéhány esztendővel ezelőtt a szövetkezet épített. De ezen nem is lehet csodálkozni. Amikor hatvan személygépköCsi-tulajdö- nos van a szövetkezetben, akkor már sok minden természetesnek tűnik. Riha, Sáros, Sárhát, Homorúd, Új-Mohács. Szép csengésű nevek. Estefelé Homorúdra megyek át. A fatelepen Kékesi György brigádvezetőtől érdeklődöm a mesterséges dombra épült ház felől, amelyből Homorúdon még találni egyetlen egyet.- Pontosan az én házam mellett van, a Kossuth utcában. A dombos ház Gőzsi Istvánéké, a négyes szám alatt. A homorúdi Kossuth utca egyetlen hosszú házsorból áll. Vele párhuzamosan keskeny kis patakocska csordogál, amelynek partját nagylombú fák, pázsit, illatos bokrok szegélyezik. A tizenhárom éves kis Varga Gyuszi kalaujol el a 4. szám alá. Közbevetőleg: Kékesi György is valóságos „palotát" épített a szomszédba, garázzsal ... Gőzsiék családi háza nagyon régi. Az épület meszelt fala vakítóan fehér, az ablakkeret zöld. És eléggé magasan vágták az ablaknyílást hajdani építői, nyilván a lakótér is vagy másfél méterrel magasabbra esik a szomszédos újkeletű házakénál. Az épület egyébként egy mesterségesen emelt dombra került, így védekeztek az ár ellen. Való igaz, hogy az ötvenhatos árvíz idején a Duna nem tehetett kárt Gőzsiék hajlékában.- Mit tudsz az árvízről?- Amit meséltek. Akkor még nem voltam a világon.- Hol laktatok?- Újfok-tanyán. Nevelőszü- leim mondták, hogy ott el voltak zárva még óz istentől is — mondja Gyuszi komoly tárgyilagossággal.- Ilyen kisfiúk, mint te is, mivel töltik el az időt tanítás után?- Focizunk. Vagy az iskolában pingpongozunk. De vasárnap bemegyek Mohácsra. Este a kompnál ismét nagy tömeg várakozik. Elhagyjuk a szép, csendes, jóillatú szigetvilágot és amikor a túloldalon belépünk Mohácsra, a naptól átfűtött épületek, aszfaltútok poros meleget árasztanak. Rab Ferer»« pótolni a vonatot, a legelkerül- hetetlenebb utazások lebonyolíthatók. Igaz, az esti hazatérés kérdése csak most, a tavasszal oldódott meg, amikoris kaptak egy járatot, mely este fél hétkor indul Zalátáról a vajszlói vasútállomásra, s onnan — esti vonat érkezése után —, visz- sza. A busz nem vonat. A busz szinte mindig zsúfolt, a buszon nem lehet rágyújtani, kihajolni az ablakon, a buszjegy nem 2,20 Sellyéig, hanem 10.80, mindezt azonban — ha megszokni nem is lehet —, tudomásul lehet venni. Azt azonban sem megszokni, sem tudomásulvenni, sem pedig megmagyarázni nem lehet, hogy vasárnaponként egyetlen járat sem érinti a falut. Eltelik a hét, hat kemény, munkával zsúfolt falusi nap, s akkor Zalóta megszűnik ennek a megyének, ennek az országnak a szerves, elérhető része lenni. Eljön o vasárnap, s akkor — a jelek szerint — nincs szüksége se a járásnak, se a megyének, se az országnak a zalótaiakra ... Egy nénike mondja: A kórházba kellett volna mennem, de hát mivel . . .? Én itthon sírtam, az uram meg ott... Egy fiatalember kérdezi: Nekünk nincs jogunk kirándulni? Egy férfi: Hónapok óta szeretnék elmenni a pécsi vásárra. Hát mondja, olyan nagy igény ez? Vasárnap nem jöhetnek vendégek, s ők se mehetnek vendégségbe. Vasárnap nem lehetnek elintézésre váró ügyek, s nem lehetnek vágyak, igények sem. A hétköznapok már úgy ahogy huszadik századiak — vegyszerekkel, korszerű gépekkel^ dolgoznak —, de vasárnap mindezt el kell felejteniük. A vasút elavult volt, az erre közlekedő vonatok ráfizetésesek. Az intézkedés racionális voltát senki sem vitatja. Ahhoz sem fér kétség, hogy az AKÖV lehetőségei korlátozottak. A jószándékot se kérdőjelezném meg, hisz maguk a falusiak mondják: ha sok veszekedés árán is, de a hétköznapi forgalom, úgy ahogy elfogadható lett. A szemlélettel van a baj, s nemcsak az AKÖV szemléletével ... Ha Pécsett egy vasárnap délutáni járat túlzsúfolt, levelet írunk az igazgatónak; ha kimarad egy, aláírásokat gyűjtünk, s ha kell a KPM-ig elmegyünk. Ha valamelyik szőlőhegyi vagy üdülőhelyi járat késik, vagy mocskos, úgy érezzük, emberi méltóságunkban sértettek meg, s mindezt majdnem ilyen komolyan veszik az illetékesek is. De hogy egy községnek, pontosabban: községek tucatjának (mert ha már itt tartunk, ne ragadjunk meg Zalótónól, ez a probléma nem kizárólagosan zalátai) nincs vasárnap egyetlen járata se, az nem bántja emberi méltóságunkat. A falun nőtt ember szereti a falut, jelentős részük mégis el fogja hagyni azt, feltéve ha nem látjuk be időben, hogy ma szinte minden a közlekedésen múlik. Ha valaki egy óra alatt Pécsre ér, ha félóránál nem hosszabb az út a járási székhelyig, miért hagyná el bárki is kényelmes házát, miért adná fel jól jövedelmező háztáji gazdaságát? De ha bezárjuk az embereket, ha mozdulatlanságra kárhoztatjuk, ha megfosztjuk őket attól a lehetőségtől, hogy legalább vasárnap elérhessék mindazt, amit a városiak, ha csak a munkából adjuk ki a részüket, de annak feltételeit már nem teremtjük meg, hogy az örömökből, a szórakozásokból is részesedjenek, akkor ne csodálkozzunk, hogy egyre többen néznek vágyakozó szemmel a városok felé. Békés Sándor A