Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-09 / 108. szám
9 DUNANTÜLI NAPLÓ 1971, május 9. Az arab nacionalizmusról Van-e egységes arab nemzet? Haladó jelleg és harci módszerek Hiány a nagy bőségben . . . így jellemezhetnénk azokat a híreket, kommentárokat, amelyeket az arab- izraeli konfliktusról hallunk. A sajtó valósággal ontja magából az evvel kapcsolatos tudósításokat, s mégis hiányérzetünk van, mert a téma egy sor elvi, ideológiai és történeti vonatkozása sok ember előtt tisztázatlan. Ezért kerestük fel dr. Benke József adjunktust, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Marxizmus—Leninizmus Intézetének munkatársát, aki — mint egy korábbi cikkünkben jeleztük — könyvet ír a zsidókérdésről. Ebből következik, hogy részletesen foglalkozik az arab kérdéssel, közte az arab nacionalizmussal is. — Minden újságolvasó tudja, hogy a nacionalizmus a fejlődő országokban — köztük az arab viiágban — eleven hatóerő. Mi ebben a nacionalizmusban a haladó és mi a ret- 'ográd, a visszahúzó?- Nem az arab—izraeli konfliktus az első olyan történelmi esemény, folyamat, amely válaszadásra kész- ten a nemzetközi munkásmozgalmat. Az elmúlt csaknem száz évben minden marxista munkáspárt programjában az egyik központi helyet foglalta el a nemzeti kérdés. Az egykori gyarmattartó országok — Anglia, Franciaország stb. — munkásmozgalma már a múlt század végén szembekerült avval a kérdéssel: mi legyen az álláspontja a gyarmatosítással, a gyarmati népek felszabadító mozgalmával kapcsolatban? Az olyan soknemzetiségű országok — mint amilyen a cári Oroszország, az Osztrák—Magyar Monarchia volt — marxista pártjai szintén nagyon sokat foglalkoztak a témával, érthető okokból. Lenin részletesen kidolgozta a helyes álláspontot. Eszerint a nacionalizmus reakciós polgári ideológia. De — és ez rendkívül fontos — sohasem lehet tértől és időtől függetlenül vizsgálni ezt a témát. Mindig meg kell nézni, milyen országról, milyen konkrét történelmi helyzetről van szó, hiszen előadódhatnak olyan körülmények is, amikor egy adott ország uralkodó osztályának nacionalizmusában nem a retrográd vonósok dominálnak, hanem a haladók. — Erről van szó a mai arab nacionalizmusnál is?- Igen, pontosan erről I A mai arab nacionalizmusban az antiim- perializmus és cionizmus ellenesség, az ontikolonializmus dominál. Haladó vonása az is, hogy a legtöbb arab ország békés eszközökkel kívánja rendezni az arab—izraeli konfliktust. Egyiptomban, Szíriában, Líbiában például a nemzeti felemelkedésért vívott harc egyik hajtóereje is a nacionalizmus. Ez is rendkívül fontos. Ne felejtsük el ugyanis, hogy a nemzetközi imperializmus, mindenekelőtt az amerikai zsidó nagyburzsoázia óriási támogatásban részesíti Izraelt. A francia Les Temps Modernes - tehát Jean-Paul Sartre folyóiratának - egyik 1967-es számában azt olvashatjuk, hogy — tíz esztendő átlagát tekintve — minden izraeli állampolgárra száz dollár amerikai segély jutott évenként. Tudja, mit jelent ez a 100 dollár? Több olyan arab ország van, ahol az egy főre eső nemzeti jövedelem — ugyancsak tíz év átlagában - nem ért el eny- nyit! Ilyen ismeretek utón aligha szükséges részletezni, mit jelent az orab országok számára a nemzeti felemelkedés I — Az elmondottak kétségtelenné teszik, hogy a mai arab nacionalizmusban a haladó jelleg dominál. Tapasztalatból tudjuk azonban, hogy ez a nacionalizmus kétarcú. Bár nemes célokért küzdenek az arabok, a harc royes módszerei mégis kérdőjeleket k^' ^nrk az emberben. Ilyenek voltak pé'dául a tavalyi repülögéprablások. Nem ugyanolyan eszközöket használ ilyenkor az arab nacionalizmus, mint a cionisták?- Vannak időszakok, amikor pontosan ugyanolyan eszközöket használ. S":nos, ennek már hosszú és véres menye van. Amikor Guernica. Oradour és L!dice nevét emle-. getjü1'. non-toljunk egy arab falu nevére. DVr Yossinra is! E palesztinai falu Inkó’t upymvs egy szélsőséges, jobhn'r'nl: zsidó katonai szervezet tcnici 19*'!. ónrilis 9-én meggyilkolták. Pontoson 254 embert — nagyobb részt nőket és gyermekeket - mészóroltak le, zömében olyan zsidók, akik néhány évvel korábban szabadultak a hitlerista koncentrációs táborokból. Pontosan úgy tettek, mint fasiszta elődeik. Ez is a nacionalizmus retrográd vonósai közé tartozik, bár ha jól meggondoljuk, ezt már nem is nacionalizmusnak meg soviniz- nak — ezt már fajelméletnek kell neveznünk. — De térjünk vissza Deir Yassin- ra! Mint mondottam, 1948. április 9- én történt a faluirtás. Négy nappal később a fegyveres arab osztagok 76 zsidó orvpst, tudóst és ápolónőt öltek meg Jeruzsálemben. — Tudjuk, hogy az arab—izraeli konfliktus békés rendezésének Izrael terűié.hódító, impeiiaJh a politikája a legfőbb akadálya. Bár ez az alapvető és meghatározó ok, úgy tűnik, v mégsem kizárólagos. Nem nehezíti a béke rendezését egyes arab országok magatartása is? — Erre a kérdésre — akárcsak az előzőkre - csak egy kiadós tanulmányban, még inkább egy könyvben iehetne megválaszolni. De kíséreljük meg a lehetetlent! — Az elmúlt hetek, különösen az egyiptomi vezetők pozitív hangú nyilatkozatai azt a reményt keltik, hogy lehetőség nyílik a kibontakozásra. A kibontakozáshoz azonban az is szükséges, hogy az érdekelt arab országok az alapvető dolgokban egységes álláspontot alakítsanak ki. Az arab világban található az az ország, ahol az egy főre eső nemzeti jövedelem növekedésének üteme a leggyorsabb volt az utóbbi tíz évben. Ez Líbia, évi 23 százalékkal. Ez példátlan! Líbia szomszédságában, Algériában viszont az elmúlt tíz esztendőben évről évre csökkent az egy főre eső nemzeti jövedelem — tehát negatív az arányszám. Tegyük még ehhez hozzá azokat a nem is emberi körülményeket, ahogy a palesztinai menekültek élnek, és feltehetjük a kérdést: egységes az arab „nemzet"? Ez a gazdasági alap. Most gondoljunk a tényleges helyzetet józanul felmérő Egyiptomra, azután Szaúd-Arábia és Jordánia reakciós uralkodóira, a szélsőséges nézeteket valló iraki vezetőkre, s a még szélsőségesebb Jasszer Arafatra I Ebből láthatjuk, milyen nehéz feladatot kell megoldani! S mégis egységre van szükség, legalább az alapvető dolgokban. NATO-tervek Európában <zi — Összefoglalva: ml szükséges a békés rendezéshez f — A Biztonsági Tanács 1967-es határozatának végrehajtása. Az, hogy az Egyesült Államok hagyjon fel a közel-keleti politikában tanúsított örökös szószegéseivel. Ha ez megtörténik, Izraelt is könnyebben rá lehet bírni arra a felismerésre: nem lehet korunk politikai kérdéseit eldönteni a fegyverek erejével. Ez dóré vágyálom I De evvel egyidőben az is szükséges, hogy az arab országok ismerjék el Izrael állam függetlenségét és teljes jogát az életre. Magyar László NAöY-BRfTANNSAjxúm suríípa; i 1 r , "Ä “SPV .. X>ftfukÁlLlA A "0 2*>»8»** ,tr* ß ^!***<»% 1Zr x. ÓLA s mi —dó* f R I K A TÖRÖKORSZÁG I f£M£í£- mmm USA miméi .4 | | tnm wtoní U A tp tiifmtpmi A NATO parancsnokságai, katonai támaszpontjai, és a közép-európai hadszíntér berendezése (jobbra fent). „Síkraszáliunk a külföldi katonai támaszpontok felszámolásáért, a fegyveres erük létszámának és a fegyverzet mennyiségének csökkentéséért azokban a térségekben, ahol a katonai szembenállás különösen veszélyes, mindenekelőtt Közép-Európá- ban”. (Részlet Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP XXIV. kongresszusán elhangzott beszámolójából.) A témának nemcsak a NATO-ta- nács közelgő, június első napjaiban megtartandó ülése ad aktualitást, hanem Nixon elnöknek az amerikai kongresszushoz intézett külpolitikai üzenete is, amely - az Európára vonatkozó részében — fenyegető katonapolitikai elemeket éppenúgy tartalmaz, mint az európai biztonsági konferencia késleltetésére irányuló alig leplezett szándékot. Másrészt a téma felvetésének időszerűségét hangsúlyozzák a védelmi jellegű Varsói Szerződés tagállamainak a békés rendezés, a vitás problémák politikai megoldásának irányában tett újabb lépései. Az SZKP XXIV. kongresszusa megerősítette a testvérországok kormányainak egységes álláspontját. hogy kontinensünkön mielőbb fel kell számolni a veszélyekkel terhes katonai szembenállást — a NATO és a Varsói Szerződés egyidejű megszüntetésével. Mindaddig azonban, amíg az atlanti tömb létezik, a szocialista közösség nem csökkentheti védelmi felkészültségét, és egyesített fegyveres erőinek további fejlesztéséről sem mondhat le. „Előretolt stratégia” A számok - még a hadügyekben kevésbé járatosak számára is — önmagukért beszélnek. A tizenöt NA- TO-togállam jelenleg mintegy 6 millió katonát tart fegyverben. Észak- Európóban és a központi hadszíntéren, Közép-Európában 29 hadosztályt, 5200 harckocsit, mintegy 2000 korszerű repülőgépet összpontosítottak több mint 900 ezer fővel. A nyugatnémet hadsereg létszáma megközelíti a félmilliót, az NSZK-ban állomásozó 7. amerikai hadseregé a 275 ezret (ehhez jön még a Földközi-tengeren cirkáló 6. flotta 25 ezer főnyi tengerészével és tengerészgyalogosával). Különösen veszélyessé teszi a helyzetet, hogy jelenleg körülbelül 7000 harcászati-hadműveleti rendeltetésű amerikai atomtöltetet tárolnak titkos nyugat-németországi raktárakban, amelyeknek robbanóereje hozzávetőlegesen 500 megatonnának (1 megatonna = egymillió tonna trinitrotoluol robbanási energiája) felel meg. összehasonlításul: a klasszikusnak mondott „Hi- roshima-bomba” mindössze 20 ezer tonna TNT-vel volt egyenlő. Az erők és eszközök ilyen példátlan koncentrálása — ellentétben a NATO propagandistáinak állításaival — nem védelmi célokat szolgál. Éppen ellenkezőleg: az atlanti tömb integrált hadosztályait az úgynevezett „előretolt stratégia" keretében úgy helyezték el, hogy minél közelebb legyenek — mindössze 80—120 kilométerre — a szocialista országok határaihoz. „X”-nap A NATO katonai tevékenységében egy idő óta kétirányú mozgás figyelhető meg. Az egyik irányzat hívei változatlanul azt vallják — amint ezt az amerikai International Herald Tribune félreérthetetlenül megfogalmazta —, hogy ,,a hetvenes években a legfontosabb probléma továbbra is a nukleáris fegyver marad. Ennek kell dominálnia a különböző hadászati megoldásokban". A NATO-nak a nyilvánosság szeme elől elzárt vezető törzseiben, a nukleáris tervező csoport ülésein nem arról folyik a vita, egyáltalán felhasználják-e az Európában lévő atomtölteteket (ez a kérdés már eleve eldöntött), hanem arról, hogy milyen űrméretű nukleáris harceszközöket vessenek be az „X” napon? A NATO-tanács 1969-es brüsszeli ülésén határozatot hoztak a harcászati atomfegyver alkalmazásáról. Erre már az esetleges konfliktus kezdeti időszakában sor kerülne. Egyes amerikai katonai szakértők — számolván egy esetleges atomháború nemkívánatos következményeivel — a NATO hivatalosan elfogadott „rugalmas reagálási" stratégiája keretében elfogadhatóbbnak tartják a hagyományos (tehát nem atom-) háborúra való felkészülést. Washington ebből a fel- tételezésből kiindulva arra sarkallja atlanti szövetségeseit, vállaljanak még nagyobb fegyverkezési terheket és jelentősen növeljék hagyományos erőiket. Konstruktív javaslat Sok, tisztábban látó nyugat-európai Vezető ma már felismeri, hogy az amerikai uralkodó köröknek a tűzzel folytatott játéka igen veszedelmes. Ebből a felismerésből ered az Egyesült Államok és a NATO-szövetségeseinek egyre élesebbé váló érdekösszeütközése. Az európai enyhülési folyamatban, az NSZK-nak a Szovjetunióval és Lengyelországgal aláírt szerződéseiben már kifejezésre jut a tényleges erőviszonyok kényszerű tudomásul vétele, katonapolitikai konzekvenciáinak levonása. A helyzetet reálisan megítélő államférfiak egyszerűen nem hisznek abban, hogy a Pentagon által nekik ajánlott hagyományos európai háború meghatározott keretek között maradhatna, ha egyszer kirobbanna. Sok egyéb tényező hatására is mind nagyobb tért nyer a kollektív biztonsági rendszer eszméje. A kilátások kedvezőek, noha még igen sok akadályt kell leküzdeniük a szocialista országoknak, a politikai megoldásban érdekelt haladó erőknek. Dr. Serfőző László alezredes Csehszlovákia ünnepe Csehszlovákia népei ma ünnepük hazájuk felszabadulásának évfordulóját. Huszonhat évvel ezelőtt, 1945. május 9-én a szovjet hadsereg alakulatai Prága térségében bekerítették és felszámolták az egymilliós Schörner-hadsereget. Ezzel befejeződött a Csehszlovákia felszabadításáért folytatott harc, s e hadművelet egyúttal a második világháború végét is jelentette Európában. Hat évi hitlerista megszállást élt át Csehszlovákia, a kommunisták és más hazafiak azonban soha nem adták fel a reményt, hogy országuk egyszer ismét szabad és független lesz. Ez a remény táplálta az antifasiszta ellenállási mozgalmat, amely mind a protektorátussá süllyesztett cseh és morva országrészekben, mind az „önálló” Szlovákiában nagy arányokban bontakozott ki. A cseh munkásság szabotázsakciói, a szlovákiai hegyekben a partizánok rajtaütései súlyos károkat okoztak a hitleri hadviselésnek, a Szlovák Nemzeti Felkelés pedig — amelyben egymás mellett harcoltak szlovák, cseh, szovjet, magyar, lengyel, francia és más nemzetiségű antifasiszták — jelentős hitlerista haderőket kötött le. A háború éveiben a Szovjetunióba menekült csehszlovák hazafiak megalakították a Ludvig Svoboda tábornok parancsnoksága alatti hadtestet, amely a szovjet hadsereg kötelékében harcolva vett részt hazája felszabadításában. Miközben az antifasiszta népi erők súlyos vérveszteségek árán járultak hozzá a hitleristák gyengítéséhez, a csehszlovák burzsoázia együttműködött Hitlerrel és gazdagodott a háborún. Jogos és indokolt volt a baloldali erők követelése, hogy a felszabadult és újra egyesített Csehszlovákia csakis a nép állama lehet, amelyben nem lesz helye a burzsoó társadalmi rendszernek, s amelyben nem térhet vissza a dolgozó osztályok kizsákmányolása. A polgári pártok azonban 1945 után gyorsan ösz- szeszedték magukat, átrendezték soraikat és nemcsak hogy részt kértek a hatalomból, hanem válságokat provokálva, kísérletet tettek a baloldal kiszorítására a kormányból. A burzsoázia és a népi erők döntő összecsapására 1948 februárjában került sor, s ez a baloldal teljes győzelmével végződött. Ezzel Csehszlovákiában megnyílt az út az alapvető változások előtt és a csehszlovák nép a szocialista társadalom mellett kötelezte el magát. A szocialista építés nagy sikereket eredményezett. Az ipar termelése több mint a hatszorosára növekedett, új iparágak születtek, szocialista városok, hatalmas kombinátok jöttek létre. A szlovákiai országrészek is soha nem látott fejlődésnek indultak. A Csehszlovák Kommunista Párt, amely a háború éveiben az ellenállást szervezte és vezette. o felszabadulás után bebizonyította, hogy az egyetlen erő, amely képes a szocialista társadalomba elvezetni a csehszlovák népet. A fejlődésben rendkívüli szerepe volt annak is, hogy Csehszlovákia a szocialista népek családjának tagjaként, szilárdan és tervszerűen együttműködött a többi testvéri országgal, elsősorban a Szovjetunióval. A hatvanas években a párt- és állami vezetésben kedvezőtlen jelek mutatkoztak. Megszegték a pórtélét lenini formáit, fokozatosan elszakadtak a néptől, s olyan helyzetet teremtettek, amelyben újra felüthették a fejüket a már megvert osztályellenség maradványai. 1968 januárjában kísérletet tettek a lenini normák helyreállítására, az új pártvezetés azonban nem volt elég erős és elszánt ahhoz, hogy a proletárdiktatúra következetességével lépjen fel az egyre vakmerőbben támadó osztályellenséggel szemben. így került veszélybe a szocializmus léte Csehszlovákiában és vált szükségessé a Varsói Szerződés öt tagállamának 1968 augusztusi akciójára. A nagy forradalmi hagyományokkal rendelkező CSKP azóta megújította önmagát, s helyreállt a szocialista építés rendje az országban. A szocialista Csehszlovákia ismét a dinamikus fejlődés útjára lépett. Felszabadulásának évfordulóján forró elvtársi és baráti üdvözletünket küldjük Csehszlovákia népeinek. Őszinte szívből kívánjuk, hogy maradéktalanul küzdjék le összes nehézségeiket és érjenek el további sikereket országuk építésében, a szocialista népek közösségéhek erősítésében. (T. B) A
