Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-11 / 86. szám
mi. április II. D r v A N t r LI V \ P l 0 1 Dékány Kálmán: Margit nem várhat A lányok nagy izgalommal fogadták :- Hát megjöttél?- Láttuk, amikor este 'eszá11tál a buszról! — Mesélj! A diák most kissé felülről nézte őket. Szinte sugárzott. — Ebből mindent megtudtok - tett az asztalra egy bőrkötéses, ..zürke albumot. Tele volt fényképpel. — Köszönöm a levelezőlapot - húzta ki a széket maga mellől a feketehajú lány.- A képeslapom Itáliából. - A diák odaült. Egyedül neki írta, a fekete- hajúnak, a másik kettőről meg sem emlékezett. Tenger, pálmafák. Terra- cinából küldte a lapot. igézet. Tény. A diák fénynek nevezte. Mindenütt ott van. A tudásvágyban, a világlátásban. Mindenütt. S az arcához simuló haj érintéséből érezte, hogy belül, legbelül már egyek, bármi lesz is még ezután. A lányok képzeletében megelevenedett a mese. Pergett a film: a diák szavai pergették. A széken térdeplő lány a foga között feledte a kisujjót, ahogy a fiút hallgatta. Muzsikált a hangja, mint a zenélőóra ünnepnapokon. Hétköznap a közönséges óra jár, az csak ketyeg, meg csörög, amikor ébredezni kell. Az édes mama órája. Terveit a ketyegése mellett szövögette. Magdus eljegyzése a tanítóval ma már befejezett tény: az etonfrizurásA fényok összedugták a fejüket az album fölött. A diák felütötte a fedőlapot. Egy híd boltívén át kis'folyó látszott, a part mentén paloták.- Saját felvételem, tizennyolcszor- huszonnégyes nagyítás - kezdte magyarázni.- De mit ábrázol? - térdepelt föl a székre a fekete lány, haja a diák orcához ért, szinte cirógatta.- Ez itt Velence, a vizek városa. A képen a Canale Grande, Velence legnagyobb csatornája. Az egyik híd alól fényképeztem. Ezt a palotát, itt ezt a csipkéset, régen a dozsék lakták. Tovább lapozott.- Jé, gondola! - kiáltott fel a szőke, hármójuk közül a legidősebb. A kis tanító komoly szándékkal udvarolt neki. A diák bólintott. Nem fűzött hozzá bővebb magyarázatot. Üjabb kép:- Ez itt a Lidó. Fürdőváros a tengerben. Most megy le a nap. Látjátok, hogy tükröződik a vizen? Mi egy magas épület teraszáról nézzük. Ez vagyok én. Ez, aki könyököl a párkányon. De ezt is én fényképez'em. Állványról, önkioldóval ... Ez itt a ba- záros. Ezt tőle vettem - halászott elő egy pici bronzszobrot a zsebéből. - A capitoliumi farkas, amint a két csecsemőt szoptatja. Romulust és Re- must. A monda szerint ők alapították Rómát, az örök várost. A kis szobor kézről-kézre járt, s mire visszakerült hozzá, harmatos lett a lányok tenyerétől.- Mi ez a fölírás rajta? - húzta végig ujját talapzatán a feketehajú. — Te el tudod olvasni, Laci?- Semmi az - legyintett a diók. - Ricordi di Roma. Emlék Rómából. Aztán újra az albumot nézték. Göndörhajú kisfiú guggol, galambok között, amelyek a kezéből esznek. Némelyik a hajóra is fe’száll. Mindenféle galambok. Ügy ellepték a Szent Márk teret, hogy a kövezet se látszott tőlük.- Irtó édesek — dugta ki nyelve hegyét a legkisebb lány. A-cát szögletesre nyírt etonfrizura keretezte. — Hozzád is ilyen közel merészkedtek, Laci?- Ugyanilyen közel! A galambok nem tesznek különbséget, Jó volt ott lenni ... - Beszélt, beszélt, ki nem fogyva a szóból. Egyszerre úgy tűnt föl neki, mintha ez a lány, aki a széken térdepel, Itáliában is mellette 'élt volna. Együtt csodálták a Lookoont, meg az örök romokat. Ezzel a lánynyal és — ezért a lányért. Alkonyodott. Homály borult a szobára. Már csak a szemek világítottak. Legfényesebben a térdeplő lány szeme, Egész ifjúságuk benne ragyogott. A gyermekkori vonzalom és ez az új nők kiszemelte a tanácstitkárt; o középső feketével sem várhat tovább. Már túl sokáig tartogatta a diáknak. Oldalán nagy jövőt remélt a lánya számára. De a fiú évekig távol lesz még. Jövőre érettségizik, azután egyetemre megy. Csak évek múlva lesz kész férfi. Margit nem várhat addig. A három közül ő a legszebb. Nem gu- bózhat be. Akkor a legkisebb se mehetne férjhez, nem illik megelőznie a nővérét. Kopogtattak. Az asztal körül fölri- odtak. A szoba sarkában hangosan ketyegett az óra. Szinte fájt most ez az ébredés. Hosszú, szemüveges férfi lépett be az ajtón. Le kellett hajolnia, hogy fejét be ne verje a szemöldökfába. Nyomában az édes mama:- Hozta isten, Béla. Foglaljon helyet, Béla! — tessékelte befelé kövér mosollyal. - Lányok, a villanyt! Mit vakoskodtok? Nem kell takarékoskodni az árammal. Tudja, Béla - hunyorgott a kigyulladó fényben — az én lányoim mind spórolósak!- Nem kellett most villany, édes mama - mászott le a székről o feketehajú. - Laci mesélt. Észre sem vettük, hogy jön valaki.- Magdusom, terítsél meg, kislányom - mondta gyorsan, buzgólkod- vo a mama. - Mindjárt kész lesz a vacsora.- Ó, kézit csókolom - szabadkozott a hosszú.- Maga csak ne tiltakozzon, Béla. Magányos fiatalembernek mindig jól jön egy kis vacsora, családi körben. A diák elnémult. Hiába próbálkozott a társalgással a jövevény, nem' tudott többé beszélni. Ez nem a tanító, se nem a tanácstitkár, hanem az új állatorvos. Faluszerte beszélték, hogy Margit miatt jár a házhoz, de ő nem hitte. Most szemtől-szemben meggyőződött a valóságról. A találkozás szíven ütötte. Egyszerre megértette, hogy neki itt már nincs keresnivalója. Kijátszotta őt az édes mama. Hóna alá csapta az albumot és elköszönt. Marasztalták, de ö ment. Margit kikísérte. Ki, egészen a kapuig- Eljössz holnap? - nyújtotta oda a kezét és sokáig otthagyta a tenyerében.- Lehet, nem biztos - engedte el a kezét a diák, Elsietett. Tudta, nem jön el többé. Még egy hétig maradt a faluban. Vánszorogva teltek a napok. Elromlott a vakációja. Elszürkültek a világjáró élmények is. Látni sem akarta a lányt. Még a házuk táját is elkerülte. Egyszer, véletlenül mégis találkoztak. De nem a faluban, hanem messze kint, a régi töltésen. Hová röpül a páva? Előbb a lány vette észre a diákot. A kerekező lány. A diák előtte nyargalt a folyó felé. Kék mackónadtág- ban volt, felül csupasz, háta szinte villogott a napsütésben. A lány belehajtott Be akarta érni a futó; A távolság gyorsan fogyott. Már látta a futó hátán gyöngyöző verítéket, meg a harmamkázó lapockákat. Kezében a gombóccá gyűrt atlétatrikó. Azt mondta neki egyszer a diák, özé t szereti a fi tást, mert elveri vele a falusi utak unclmát. Kerékpárja nincs, hát futva teszi meg az utat Beérte a fiút. Elsurrant mellette. Aztán fékezett és szorosan az olalá- nál kerekezett. Szoknyája oda-odalib- bent a futó váilához. A fiú megremegett. A lány közelsége az izmaiba villanyozott. Felfrissült, mintha csak most kezdte volna a futást. Intett a lánynak, hajtson csak, bírja még ó az iramot. Nagyobb iramot is elbír. Nem beszélt, csak vágtatott. Köny- nyedén, egyenletesen, nyújtott lábbal. A földet is alig érezte. Szinte szárnyat adott a büszke gondolat: Tudja meg ez a lány! Hadd tudja meg, ki az, akit elcserélt! Tudja meg - utoljára! » A lány szeme rátapadt. Már nem az utat nézte, hanem csak a futót, ahogy kerékpárján mellette száguldott. Fogta a látvány. Magas homlok, lüktető nyak, széles váll, keskeny derék. S ez az egész nyúlánk futás. Különös ízt érzett az ínyén. Ismeretlen, tiltott gyümölcsök ízét Titkos erő húzta, egyre közelebb húzta a fiúhoz. Feléje dőlt a vázon, combja a vállához súrlódott, ahogy pedálozott. Szilaj fellobbanás gyorsította a kerekező iramát, ö meg a fiú, együtt. Együtt menni mindenhová. Gyűjteni a színeket, az emlékeket. Mindig együtt. — Hogy futsz! — tört ki belőle. — Hogy tudsz te futni, Laci! Fény, káprázat. A nyár tüzes melege. Zengő mezei sürgönypóznák. Zengő szárnyalás. De a rádöbbenés a futóra sújt. Elviszik! - rándult görcsbe egy izom a combjában. Elviszi ezt a lányt, akinek csupán az idő az előnye. A lábikra felé kúszó éles csavarodás. Lankadó lendület. A levegőt tá- togva szedte. ' A lány még egyre repült, egyedül száguldott tovább, amikor a diák már leszakadt tőle. Futni már nem bírt. Bicegve kocogott. Azután megállt. Csak nézte, ahogy távolodik, szökik tőle a lány, kis szoknyája kacéron repked a szélben. Még egy villanás, aztán setomit sem látott már belőle. Másfél évvel ezelőtt, a Televízió által meghirdetett felszabadulási népdaléneklési versennyel új szakaszába lépett a magyar népdaléneklés ügye, A céltudatos népdalmentés kiváló magyar élrnunkásainak, Vikár Bélának, Kodály Zoltánnak, Bartók Bélának és sok-sok követőjének fáradozása nyomán először borult igazán virágba a magyar népzene fája, és milliók gyönyörködtek benne. Számosán nemcsak élvezői voltak az eseménynek, hanem gazdagítói is, eddig nem ismert népdalok kökinccsé adásával. Boldogan szemléltük, hogy a tömeges népdaléneklés hajdani elindítóinak, Adóm Jenőnek, Bárdos Lajosnak, Kerenyi Györgynek úttörő munkája nem volt hiábavaló. A verseny során egyre szaporodott, és azóta szinte divatossá vált (hasznos divattá') a közös népdaléneklés. Fölszállott tehát a széptollú páva valamennyiünk örömére, de hová, merre röpül most? Nemrég egy tanácskozáson vettem részt Budapesten, ahol a ,,Röpülj páva” mozgalom eredményeiről és jövőjéről esett szó. A hozzászólók - különösen Észak-Magyarországról - szép eredményekről számoltak be. Sok községben, kis falvakban nemcsak felnőtt körök alakultak, hanem gyermek népdalkörök is, Egy-egy kör támogatására szoros szövetség jött létre a termelőszövetkezetek és a művelődési otthonok között. — Arról is hallottunk, hogy milyen népszerűek lettek a gyári munkások körében is • népdalműsorok. Augusztus 20-án a Pest megyei Tanács megszervezi a „Röpülj páva 1 körök országos találkozóját, amelyre eddig negyvenhat ún. pávakör nevezett be. A rendező szerv a találkozóval a mozgalom további terebélyesedését kívánja elősegíteni. A tanácskozáson Faragó Laura. Dévai Nagy Kamilla és a Fővárosi Művelődési Ház ifjúsági póvakö.ének három tehetséges, ú] utakat kereső triója (Ferenczi Éva ének, Halmos Béla gitár, Sebő Ferenc citera) is fellépett, megerősítve azt a tényt, hogy népzenénk forrása kiapadhatatlan, csak bátran kell meríteni belőle... Bátrabban, mint eddig! És ez elsősorban szűkebb hazánkra, Baranyára vonatkozik, ahol a magyar mellett a nemzetiségek néozenéje is meglelhető és kamatoztatható. Sajnos, nálunk mintha a páva szárnyalása alábbhagyott volna. Hiányzik népművelőinkből és szakembereinkből a kezdeményező kedv, az ügy iránti odaadó lelkesedés. Nem érezzük eléggé a pávakörökben rejlő, közösséget formáló és összetartó erőt. Ne hagyjuk elrepülni a pávát, mert nemcsak testet-lelket megnyugtató szépségű hcgyei-völgyei és kristály- tiszta forrásai vannak Baranyában, hanem szép számmal élnek itt olyan emberek is, akik szívest-örömest kapcsolódnának be e szép és nemes mozgalomba! * Várnai Ferenc SURANYI ÉVA: IFJÚSÁG . Midiié, behlkbúl Nem tudom, ismerik-e Pécsett ezt a tenyérnyi kis teret? A Káptalan utca végén húzódik meg. Lent a Janus Pannonius utca, fent a Rózsakért magasan futó vaskerítése, meg a székesegyházi plébánia épülete határolja. Nincs neve a térnek. Nem is tudom, joggal mondhatom-e annak? Közepén a két hajdani pécsi muzsikus emlékoszlopa áll; körülötte virágok, bokrok, Iák, padok. Olykor megáll egy autó. Idegenek szállnak ki. Szemükhöz emelik a fényképezőgépet. Rövid kattanás. Aztán mennek tovább ... Más semmi mozgás. Talán legcsöndesebb zuga a városnak. Néha keresztülbaktatok a téren, ügyet se vetve rá. Legutóbb aztán valami megállított. Tavasz van... Feketerigók tartanak hangpróbát az ágak között. A padokon fiatalok sültetik az arcukat. Mézsárga fény csorog a tetőkről. A Iák árnyéka éles foltokat metsz ki a járdából. De nem ezt látom, nem ezt hallom. Ami a szememet fogva tartja, fehér krétával húzott vonalak. Egy rajz. A tér északi oldalán, az egyik ház falán. Az épületet nemrég műemlékesek kalapácsa kopogtatta végig. Széles sávokban hiányzik a vakolat. A téglák között faragott kőcsonkok látszanak. Az épület hajdani szépségét, barokk tagolását sejtetik. Egyszer még, gondolom, leveti vakolat-ruháját a ház, és akkor majd csodálkozva állunk meg előtte. De a tekintet most nem ezt a jövőt kutatja. A ház oldalán derékmagasságban, a kopott vakolaton, fehér krétarajzok futnak végig. Ugye mindenki ismeri az efféle rajzokat? Szabadon hagyott házfelületek, északi tűzfalak díszei, málló falú lépcsőházak és modern bérházak dekorációi, kényes ház- tulajdonosok és morc házfelügyelők örök bosszontái. Vakolatba vésett üzenetek, vallomások, indulatok. Falra irt szerelmek, szivek, monogramok telei annak, hogy a lakók végérvényesen biitokukba vették a házat, otthonuknak érzik a falakkal határolt teret Ezek a rajzok is. éppen ilyenek. De van közöttük egy, ami szemvillanásnál többre érdemes. Egy malac, betűkből kirakva, összelapitott nägy O az állat teste. Az oldalához ragasztott fekvő S a kunkori farka. Két W - etek a malac lábai. Felül egy M jelenti a fülét. A nagy O mások oldoláhóz egy kissé megnyomorított nagy E kapcsolódik: ez a malac leje... Mindössze öt-hat betű, s megadja az állat élethű rajzát. Amíg az ákom-bákom gyerekrajzot nézem, elgondolkozom. Micsoda absztrakciói Mennyi ötlet, mennyi játékosság! Hát van képzelet, mely nemcsak rajztáblának nézi a házfalat, hanem a betűbe alakot, formát is lát? Hajdanán az ember a természeti jelenségek rajzából, a képirásbói elvonatkoztatta a betűket. S most jön egy kisfiú a Káptalan utcáffól, aki az absztrakt betűkből ösz- szerak egy természeti alakot. Nem naturálison rajzolja le az állatot, hanem a betűk alkotóelemeiből megteremt egy új formát. Az alkotás, a teremtés apró emberi mozdulatával találkoztam a Káptalan utcai ház falán. Mivelhogy a játék - a dolgok legmélyebb összefüggése okán - rokona a művészetnek. A játékban - akárcsak a művészetben - mindent szabad. De minden játéknak - akárcsak a művészetnek - szabályai vannak. Addig van fülünk és szemünk a művészetre, amig meg tudjuk őrizni magunkban a iátszani tudó gyereket. Amig játszani tudunk, oddig a művészettel sem veszítettük el belső kapcsolatunkat. A játék nem megmosolyogni és leinteni való Csőké- vénye, gyerekbetegsége az életnek. A iátéknak nem az ész, a felnőtt értelem az ellentéte. Játék és művészet, képzelet és okosság nem zárja ki egymást. Inkább föltételezi. A játéknak a szemráncdó gorombaság, a fantázia-szegény szigor, az álmokat is megrendszabátyozni akaró erőszak az ellentéte Néhány nap/a újból a Káptalan utcában jártam. Egy kifiút láttam a napfényben fürdő fal előtt. Krétacsonk volt a kezében, és elmélyülten rajzolt. Tavaszi nagy- takarítás, gondoltam A téli kopást pótolja a restauráló kéz. A déli ragyogásban egy férh állt meg o kisfiú mögött. Egy nagyon komoly, felnőtt fé.li Kamoósbotióvo a falra bökött:- Mit csinálsz te itt? Miért pistkítod be ezt a házat! Haszontalan fráter... Hallottam, amikor a betűk leugráltak a ház faláról, és visitvó-röfögve szertefutottak. lu'JÍu^ k 1 A
