Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-27 / 98. szám
Ma délután a PVSK-pályán SPORT I helyzeteket ki kell használni! Elégedettek a vendégek — Érdekes, izgalmas mérkőzés volt Időnként játék is volt A Magyarország—Franciaország mérkőzés francia és magyar sajtóvisszhangja A magyar—francia válogatott mérkőzés élénken foglalkoztatja a francia sajtót. Számos francia újságíró jött el a francia csapattal Budapestre, akik részletes cikkekben számolnak be olvasóiknak a látottakról. L’HUMANITÉ: Jean-Claude Grivot. A vártnál sokkal izgalmasabb és magasabb színvonalú mérkőzést vívott a francia és a magyar csapat. Mind a két oldalon sok helyzet maradt ki, s ez eléggé sajnálatos. Az azonban annál ör- vendetesebb, hogy időnként játékot is lehetett látni. A franciák és a magyarok is jó úton haladnak igazi válogatottjuk kiépítésében. Saját csapata legjobbjának Carnust, a kapust tartja, a mieink közül elsősorban Kocsist emelte ki. FRANCE FOOTBALL: Robert Vergne. Igazságos döntetlen, annyira igazságos, hogy bármelyik csapat győzhetett volna. A 11-es jogos volt, de szerinte Campos megítélhetett . volna még legalább egyet a magyarok ellen is, az első félidőben. A francia csapatból nagyon hiányzott Mezy, így még inkább dicséretére válik, hogy döntetlent tudott kiharcolni a Népstadionban, örvendetes a játék irama, küzdelmes volta, s mindkét csatársor néhány valóban korszerű, gyors, kevés húzásból felépített támadása. A francia védelmet jobbnak ítélte meg, i mint a magyarokét. Főleg ez I az oka annak, hogy a ma- j gyarok — bármennyire akartak is — ezúttal nem tudtak győzni. Végül megjegyezte, | hogy mind a magyar, mind ) a francia labdarúgás ismét jó csapattal dicsekedhet, de azért — még egyik sem az igazi. L’EQUIOE: Jean Cornu. Nagyon érdekes és izgalmas mérkőzés volt. A magyar csapat sakkal jobb, mint ahogyan azt a rottendami 1:3 és a bécsi 2:0 alkalmával nyújtott játék után várni lehetett volna. Ez mutatja, hogy vannak „jó elemei”, s ha egyenletesen kovácsolódik, újra nagy eredményeket érhet el. Mindenesetre nem volt érdektelen abban a stadionban végignézni ezt a mérkőzést, amelyben a régi nagy magyar együttesnek annyi vi[ lágraszóló eredménye szüle- j tett. Dicsérte Carnust, Le- ! merre-t, Bosquier-t, Lech-t I és Revellit, a mieink közül i | pedig elsősorban Zámbót, aki igazolta a róla elterjedt jó híreket, továbbá Kocsist, Albertet, és a védők közül Juhászt. JOURNAL DU DIMANCHE: Jean Eskenazi. „A legrosszabbat vártuk és most azt mondjuk: Bravó fiúk! Szorongással tekintettünk a budapesti mérkőzés elé, ezért most mindenki nagyon elégedett a döntetlennel. A mérkőzés nagy részében ugyan a magyarok uralták a mezőnyt, de a francia együttes a legnagyobb nyomás idején sem vesztette el a fejét.” A tudósító szerint a magyarok abban kereshetnek mentséget, hogy Camus, a kapus kivételesen jó napot fogott ki, de kifogástalanul működött a francia védelem egész gépezete is. A magyarok elegáns és ravasz taktikájával szemben a védelem egy pillanatra sem vesztette el hidegvérét. „Az a benyomás — írja még a lap, — hogy a francia válogatott végre összekovácsol ód ott és megtalálta egységét”. így látták az illetékesek Vélemények - nyilatkozatok Campos, a mérkőzés portugál játékvezetője Jó szemű bírót ismert meg a közönség a 46 ■ éves portugál Joaquim Camposban, még ha vitatták is több ítéletét. A franciák elsősorban a 11-es megítélését vetették a szemére — Boulogne szövetségi kapitány azt állította, hogy Zámbót senki nem lökte fel, csupán a labdát húzták el előle — magyarázta az esetet a játékvezető. — Másként láttam. A magyar játékos már túljutott a francia védőkön, szabad volt előtte az út, amikor hátulról DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út 11 ■ Tel.- 15-32 15-33. 21-60. 50-00, 50-11 Szerkesztőségi ügyelet 8—20 órate 31-68. 20 óra után 12.80 Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal Pécs Hunyadi út 11 Tel.: 15-32 [ 5-33 21-60. 50-00. «0-11 Telex sz. 2320 Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi „lostahivataioknál és kézbesítőknél előfizetési dii I nőnapra 20,— F* Imdexazám: 25 054. buktatták. Ezért pedig 11-es jár. Volt egy másik vitatott eset is, amikor az első félidőben a magyar kapu előtt Juhász a kitörő Revellit elsodorta. Nem láttam szabálytalanságot, mint ahogy nem járt büntető azért sem, amikor Bene átesett a védők lábán. A mérkőzés nagyon tetszett, a magyarok helyzeteik alapján gólokkal nyerhettek volna. Csatáraik in- diszponáltan játszottak. Kitűnően futballoztak a francia védők, kapusuk egyenesen lenyűgöző volt. Azt hiszem, nem túlzók, ha azt jósolom, hogy ebben a csoportban nagy harcra van kilátás. Hoffer József, magyar szövetségi kapitány: — A közönség izgalmas mérkőzést láthatott. Értékes pontot vesztettünk. A franciák kor- , szerűen, jól játszottak. Mi nem tudtuk helyzeteinket kihasználni. A legfőbb tanulság: biztos mérkőzés nincs és a középpályán nagyon sokat kell javulnunk. Börzsei János, a MLSZ főtitkára: — Lelkesedésünk ellen nem lehet kifogás, győznünk kellett volna. Zala József, a pozsonyi Űj Szó sportszerkesztője: — Igazságos eredmény, a franciák felülmúlták a magyar csapatot labdakezelésben. Sebezhető pontjait hamar észrevették és Noskó oldalán vezették támadásaikat. Egyénileg nekem Zámbó játéka tetszett. Rothermel Adám: — Nagyon akartunk, ki kell köszörülni ezt a csorbát. Zámbó Sándor: A helyzeteket be is kell rúgni. A franciák keményen, sallangmentesen játszottak. Bene Ferenc: — Ha az első percben berúgtam volna azt a helyzetet, most talán más lenne az eredmény. Georges Boulogne, francia szövetségi kapitány: — Mi közelebb álltunk a győzelemhez. Értékes pánttal térünk haza. A játékvezető több tizenegyest nem adott meg. Csapatommal elégedett vagyok, bízom a továbbjutásban. L emerre: — Győzhettünk volna. Campos, portugál játékvezető: — Izgalmas mérkőzés, sportszerű küzdelem, az eredményről az illetékesek beszéljenek. Bakos Ferenc, a zenekar legifjabb tagja, hét éves, a pécsi gyárvárosi iskola első osztályos tanulója: — Ennyi ember előtt még soha nem doboltam, kár, hogy nem győztünk. Nekem Zámbó Sanyi játéka tetszett a legjobban. Színház Nemzeti Színház: Carmen (este 7 órakor), Egressy-bérlet. Gyermekszinház: Csipkerózsika (délután 3 órakor). Hangverseny Liszt-terem: Középiskolai bérlet „C” és „F” sorozat, IV. hangversenye (11.15 és 12.30 órakor). Borsai Pál Beethoven-estje (este fél 8 órakor). Mozi Park: Bűntény a Via Veneton (4, n7, f9). 16 éven felül! Petőfi: Bűntény a Via Veneton (f5, hn7, 9). 16 éven felül! Kossuth: Bűntény a Via Veneton (10, 12). 16 éven felül! Vágta a völgyben (f3, f5). Égi bárány (f7, f9). 16 éven felül! Gyárváros: Kis titkok (6). — Mecsekalja: A nap vége (5, 7). — Pécsszabolcs: Jó estét, Mrs. Campbell! (5, 7). — Vasas I.: Történelmi magánügyek (6). — Boly: Lány a pisztollyal (8). — Harkány: Egy férfi, aki tetszik nekem (7). Mohács: Különös úr (f6, f8). Sellye: En vagyok Jeromos (5, 7). Siklós: A sólyom nyomában (7). Szigetvár: Tájkép csata után (6). Ha ... (8). 16 éven felül! Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Kedvelt régi melóSomogy—lohnt, Baranya—Fejér mérkőzések a megyei ifjúsági válogatottak tornáján A PVSK sporttelepén ma délután két mérkőzést játszanak a megyei ifjúsági válogatottak tornája során. Az ifjúsági labdarúgók idei nagy seregszemléjére a Baranya megyei ifik is jól felkészültek. Lengyel Zoltán szövetségi edző és Papp József szövetségi kapitány 70 —80 játékos közül válogatta ki azt a 17 játékost, akikből ma délután a mérkőzés előtt összeállítják a pályára lépő tizenegyet. A csapat vezetői nem titkolják, szeretnék megismételni az elmúlt évi bravúrt, csoportelsőként akarnak végezni. A játékoskeretben három magyar ifjúsági, egy magyar úttörő válogatott van, de rajtuk kívül egy NB I- ben és egy NB II-ben szereplő labdarúgót is találunk. De a többiek is jólképzett játékosok. A legutóbbi edzőmérkőzés, a főpróba jól sikerült. A BTC ifjúsági csapatát a megyei ifi válogatott 11:1 arányban győzte le. Felépült sérüléséből Gyurina, a csapat rendelkezésére áll A mai mérkőzéseken érA KÉZILABDA NŐI CSAPATOK 1. Bakony V. 3 3 — — 47-23 6 2 Győri T. 3 3 — — 42-20 6 3. FTC 3 3 — — 34-17 6 4. Bp. Spart. 3 3 — — 39-23 6 5. Vasas 3 3 — — 35-22 ti 6. Tatabánya 3 2 — 1 38-38 4 7. Goldberger 3 1 — 2 29-30 2 8. Pécsi B 3 1 — 2 31-39 2 9. Savaria C. 3 1 — 2 22-39 2 10. Csepel 3 — 1 2 28-32 1 11. OGSC 3 — 1 2 27-39 1 12. Ózdi K. 3 — — 3 24-32 — 13. Csornai SE 3 — — 3 25-45 — 14. Békéscsaba 3 — — 3 15-37 — dekes harc várható. Az ifik tudják, hogy a csoportmérkőzésekből az első helyezett jut az országos döntőbe, ezért minden mérkőzésnek megvan a tétje. A találkozók megtekintésére Pécsre érkezik Sárosi László, a magyar ifjúsági válogatott edzője is. Baranya megye csapata a következő keretből kerül ki: kapusok: Kisander (Kesztyűgyár), Cseh (P. Bányász). Hátvédek, beállók: Cser- necki, Gyurina, Kutnyánszky (mindhárom Dózsa), Istóko- vics, Kozarics (mindkettő BTC), Kanyar (Siklós). Középpályások: Wágner (BTC), Konrád III. (Dózsa), Kiss (PVSK). Csatárok: Lingl, Kardos, Kincses III. (mindhárom Dózsa). Orsós (Komló), Csaba (P Bányász) és Kólya (István-aknai B.). A mérkőzéseken azok a játékosok vehetnek részt, akik 1953. VIII. hó 1-e után születtek. A megyei ifjúsági válogatottak tornájának mai két pécsi mérkőzése: Somogy —Tolna, 15.00 óra, Baranya —Fejér, 16.45 óra. NB i. Állasa FÉRFI CSAPATOK 1. Bp. Spart. 3 3 — — 61-36 6 2. Csepel 3 3 — — 65-50 6 3. Bp. Honvéd 3 2 1 — 63-61 5 4. Tatabánya 3 2 — 1 69-47 4 5. Rába ETO 3 2 — 1 58-45 4 6. Szondy SE 3 2 — 1 58-47 4 7. Elektromos 3 2 — 1 50-48 4 Vasas 3 2 — 1 49-47 4 9. FTC 3 1 — 2 40-46 2 Debrecen 3 1 — 2 47-53 2 11. TFSE 3 — 1 2 54-82 1 12. Pécsi B. 3 — — 3 53-65 — 13. U. Dózsa 3 — — 3 47-65 — 14. VM Egyet. 3 — — 3 37-59 — RÖVIDEN ATLÉTIKA. Hiroshimában • nemzetközi versenyen. Rúd: lsaksson (svéd) 540. Kalapács: Murofushi (japán) 70.18, japán csúcs. 100 m női gát: Hayashida (japán) 15.3. Távol: Sghwarz (NSZK) 798. Több versenyt rendeztek a hét végén az Egyesült Államokban. Diszkoszvetésben Silvester 67.16 méteres eredményt ért el, távol: Robinson 813, súly; Matson 20.65, magas: Matzdorf 218, gerely: Munro 81.80. TENISZ. Varsóban Lengyelország Davis kupa csapata barátságos mérkőzésen 5:0 arányban győzött Svájc ellen. Cannes-ban a női egyes döntőjében Peyde (új-zélandi)—Polgár (magyar) 6:3, 3:6, 6:1. BIRKÓZÁS. Janbolban, a Dán Kolov emlékversenyen Szabó második, Rusznyák harmadik súlycsoportjában. VÍVÁS. Münchenben, az NSZK nemzetközi kardvívó bajnokságán Bakonyi dr. győzött s egyben elnyerte a ..Müncheru kard” nevű vándordíját. A magyar kardválogatott — Bakonyi. Kovács T., Móra vésik, Marót — 10:6 arányban győzött az NSZK ellen. BIRKÓZÁS. Budapesten az or~ szágos ifjúsági birkózóbajnok- Ságokon Antal (PVSK) első helye mellett még két helyezést szereztek a pécsiek. Gazdag (Kinizsi) a szabadfogásban az előkelő 2. helyet szerezte meg, Mucsi (PVSK) kötöttfogásban súlycsoportjában 5. volt. BARÁTSÁGOS LABDARÚGÓMERKÖZÉS: Dunaújvárosi Kohász-Komlói Bányász 3:2 (2:0), Dunaújváros. V.: Molnár. Dunaújvárosi Kohász: Papp — For- maggini. Fajt, Ruppert, Somogyi (Ambach). Somogyvári. Szi- macsek (Vajda), Csörgő, Simon, Harangi. Kovács (Bartók). Komlói Bányász: Erdősi — Kótal (Merczel), Csordás. Lazaridisz, Mohácsik, Makray, Bordács, Juhász, Solymosi. Egri, Orsós (Földi). G.: Simon, Szimacsek, Bartók, ill. Mohácsik, Merczel. Jó: Paop, Fajt. Ruppert. Szimacsek, ill. Mohácsik, Merczel. 7 07 Ó 1. Catania—Milan 0:0 V 2. Fiorentina—Varese 1:1 X 3. Foggia—Lanerossi 1:1 X 4. Lazzio—Juventus 2:2 X 5. Napoli—Róma 1:2 2 6. Torino—Cagliari 2:1 1 7. Verona—Bologna 0:0 X 8. Cesena—Perugia 1:0 1 9. Como—Pisa 2:0 1 10. Livorno—Brescia 0:0 X 11. Massesc—Catanzaro 1:1 X 12. Monza—Bari 0:0 X 13. Palermo—AtaJanta 2:0 1 14. Taranto—Novara 1:1 X A 17. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők : 13 találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 125 314 forint. Ebből 13 plusz 1 találatos 3. a nyeremény és jutalom együtt 202 668 forint. 12 találat 74 darab. nyereményük 5645 forint, 11 találat 1130 darab, 370 forint, 10 találat 9915 darab, 63 forint. Kézilabda NB I. női mérkőzés Újhegyen. Bányász—Goldberger 12:11. A pécsi csapat első győzelmét aratta. Képünkön: Fischer beugrásos lövésével veszélyezteti a Goldberger kapuját. diák. 9.60: Harsan a kürtszó! (isrh.). 9.35: Verbunkosok. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Fiatalok stúdiója. 10.25: Zenekari muzsika. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Melódiakoktél. — 13.45: Mandátum és megbízólevél. A képviselő programjából. 14.00: Farkas Antal fúvósműveiből. — 14.15: Az Ifjúsági Rádió Irodalmi önképzőköre. — 14.49: Éneklő ifjúság. — 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Händel: h-moll concerto grosso. — 15.25: Rádióiskola. — 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Három a kislány. Részletek Schubert—Berté operettjéből. 16.31: Az MRT énekkara énekel. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Tallózás a világsajtóban. — 17.20: Népdalokkal egész éven át. 17.35: A legújabb termelőerő. Dokumentumműsor. — 18.00: Könnyűzenei híradó. 18.30: A Szabó család. 19.00: Esti krónika. 19.25: Népdalcsokor. 20.13: Kozmosz. Tudományos magazin. 20.38: Verdi: A végzet hatalma. Négyfelvonásos opera. — Közben 21.04—21.07: Hírek. 22.00: Hírek, időjárás. Kb. 22.15—22.20: Sporthírek. 23.17—23.22: Zene. Versek. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Balettzene. — 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). — 9.00: Barokk zene. 10.00: A zene hullámhosz- szán. Közben 11.00—11.05: Hírek, időjárás. 11.30—11.35: Rádióreklám. 11.45: Mi ez? Fotórejtvény. 12.00: Közvetítés a Fiatal Művészek József Attila Klubjából. A Kamara-beat együttes játszik. — 12.20: Gyurkovics Mária és Losonczy György énekel. — 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Neveljünk együtt! 13.33: Iliev: Zöld felhők — kórusszvút. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Randevú kettőtől hatig. — A Petőfi rádió zenés délutánja. — 14.00: Tánczenei koktél. 14.45: Hírek, körzeti időjárás. 14.50: Találkozás a stúdióban. Közben 15.30 és 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom. Közben 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Riporter kerestetik! VI. elődöntő — Debrecen. — 19.10: Ifjú Zenebarátok Híradója. 19.38: Eltörött a cső, elszakadt a kábel. Riport. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, II. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Szerelem a palackban. Vidám elbeszélés. 20.54: Nótacsokor. — 21.43: Ábécé... Tomkai Judit riportja (ism.). — 22.00: Hanglemezgyűjtők húszperce. 22.20: Esztrádparádé. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Nagy siker volt — hallgassuk meg újra! 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RÁDIÓ 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Nyelvvizsga-előkészítő, 37. lecke. 19.10: Zenei panoráma. 19.24: A dzsessz kedvelőinek. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. AjOtal István zongoraestje. Közben/kb. 20.25: Hírek. Kb. 20.28—20.45: A szegény kisgyermek panaszai (ism.). Kb. 21.35: Operaáriák. — 22.03: Népszerű szimfonikus zene. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — A nap eseményeiről 17.35: Zenélő levelezőlap 17.55: Mit tanultunk az NDKban 18.05: Nagylemezekről: Simándy József énekel 18.20: Bírósági tudósítások 18.25: Három a kislány. Részletek Schubert—Berté operettjéből 18.40: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Az ifjúság hullámhosszán. Zenés ifjúsági műsor 19.30: Német nyelvű műsor. — Hírek, tudósítások. — Kívánsághangverseny. — Magyarsarlóson jártunk 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 8.05: Orosz nyelv (ált. isk. 6. o.) 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 3—4. oszt.) 9.55: Történelem (ált. isk. 5. o.) 11.05: Történelem (ált. isk. 6. o.) 11.55: Filmesztétika (középisk. III. oszt.) 13.10: Orosz nyelv (ism.) 14.00: Környezetismeret (ism.) 14.55: Történelem (ált. isk. 5. o. — ism.) 15.50: Történelem (ált. isk. 6. o. — ism.) 17.28: Műsorismertetés 17.30: Hírek 17.35: Telemagazin 18.15: Harminc perc a porondon. Román kisfilm 18.45: Reklámműsor 18.50: Esti mese 19.05: Parabola 19.25: Szünet 19.30: Tv-híradó 20.00: Mozart: Figaro házassága. Tv-operafilm 22.50: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv. 16.45: Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.40: Kis világ. 18.30: Kulturális örökség. 19.00: Folklór percek. 19.20: Tv-posta. — 20.35: Játékfilm. 22.25: Zenei és zenész portrék: Biserka Cvejic. '*{■■■ *lt ? f i