Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-25 / 97. szám
s DUNANTÜL1 NAPLÓ 1971. április 25. Kairótól Asszuánig Éjféltájt Athénben szálltunk le, és rövid pihenő után folytattuk utunkat a Földközi-tenger fölött. Babiloni sötétségben közelíthettük meg Kairót. A tiszta éjszakai égbolton egy másik kontinens csillagai és a nílusi hold ragyogtak. A repülőtér tompán kék fényei éppen, hogy eligazítják a pilótát. Csendesen, szinte hang nélkül ereszkedünk alá. Közben keletre figyelünk, felvillanó fényekre vadászunk. Tőlünk nem egészen 150 kilométerre, a csatorna partján a fegyverek szembenéznek. Fény sehol, az éjszaka oly mesésen nyugodt, hogy i \ NUBIA PEREMÉN Szállodánk ablakából itt is a Ni- . tusra látni. Mint eddig mindenhol. A Nílus nem hagyott el bennünket, és mi sem szándékozunk elhagyni őt. De itt mar keskenyebb a folyó, ^szirtesebb a táj és feketébbek az emberek. Mondják, valahol itt kezdődik Nubia. Az igazi Afrika. A ,,New Cattaract" az új gátrendszer, vagyis a nagy asszuáni gát, amelyért csoportunk idejött, bármily nagy is, számunkra nem látható. És nem is lesz. ,,A mi körülményeink” Kairói részlet az AI Azhar mecsettel talán egy lehetne az ezerégyből. A hajnal bársonyszárnyain, mint óriás, halkan zümmögő szitakötő óvatosan érünk földet a repülőtér pálmái között. A bejáratnál homályosan világító neon-betűk: EL KAHIRA. Kairó. A hőmérséklet plusz 12 fok. Hajnali 3 óra 30. EZEREGY REGGEL... Éjszakai autóbuszutunk a repülőtérről alig több, mint harminc perc az egyiptomi főváros fehér villanegyedein, belvárosi utcáin át. Szállodánk neve: HOTEL CLEOPATRA. Kilencedik emeleti szobám ablakából figyelem az ébredő Kairót, az éjszaka függönye mögül pasztellzöld páradíszben felvillanó Nílust. Az utca mozgását, amint lendületbe jön, egy csacsifogatot, az újságárus mozdulatait, a posztját elfoglaló feketeruhás rendőrt. Aztán még egy pillantás a TAHIRA térre és máris otthon érzem magam. Megjelennek az itt is kék IKARUSZ autóbuszok, csuklós és szimpla változatban. Majd a fekete-fehér taxik tömege. Taxi minden mennyiségben. Tíz autóból legalább öt a taxi. Kairó felébredt. Ha Kairó szép épületeit egy csoportba gyűjtenék, valószínűleg a világ legszebb fővárosa lenne. De ilyen nincs. Ez a város is olyan, ahogy alakult, az új, a modern mellett régi negyedeivel, sikátoraival, külvárosaival. A városnak jelenleg ötmillió lakosa van, de lehet, hogy hatmillió. Ez is csak tegnap estig érvényes. Ma már a hatmillióért se vállalna felelősséget, minthogy napkelte óta senki sem tartott népszámlálást. A zsúfoltságnak természetesen a háború qz oka. A csatornától, a frontközelből ide özönlött és özönlik ma is a nép. És tekintet nélkül a háborúra, minden kairói, még az is, aki csak reggel telepedett meg a fővárosban, — enni kér, s fedelet szeretne a feje felett. Ez - természetesen -. lehetetlen. De ha éiszakai utunkra gondolunk a repülőtértől a szállodáig, azt kell hinnünk, hogy ez mégis lehetséges. Több, mint lehetséges: ez a valóság. Ha AMON-RA, a Napisten mélyberántja óriási csillagát, egyetlen lélek az utcán nem alszik. Még nagyon kevés időt töltöttünk ahhoz Egyiptom földjén, hogy ezt megértsük. Hogy bármit is megértsünk . . . — mondják mentegetőzve a helyi illetékesek. Szomorúan nyugtázzuk, hogy számunkra csak az „Old Catta- ract” Szálló látványa marad, szomszédságunkban. A körülmények látható jelei pedig' Asszuán horizontján lebegnek a levegőben. Légelhárító gömbök. S bár a város legalább 800 kilométerre fekszik a fronttól, mégis itt érezhető leginkább, hogy a csatorna táján háború van. A gátrendszer az ország neuralgikus pontja, a Nílust szabályozó asszuáni vízmű lét- fontosságú az ország számára. A védelem itt különlegesen erős lehet. S ez mindenképpen indokolt. Aki még nem járt Asszuán tóján, az csak nehezen tudja elképzelni, milyen súlyos valóságot takar itt ez a fogalom: a víz. Soha még folyó így nem bizonyította, hogy partjai között maga az élet folyik. Szinte varázslattal határos, ahogy a Nubiai-sivatag kénsárga homokjából, tehát a semmiből lesz egyszerre minden. Szomorúságunkért, a körülmények következtében láthatatlan gátak miatt kárpótolja csoportunkat az asz- szuáni táj egyik, és a világon talán egyedülálló látványossága, a folyó közepén természetalkotta, elefántcsordákat formázó, fekete bazaltból vájt kőszirt-csoport, s a szomszédos sziget botanikája, Asszuán „Margit szigete", amely, szinte „minta-trópusként" simul az amúgy is trópusi tájba. Vitorláson igyekszünk vissza a szigetről hűs szálláshelyünkre, mert már negyven fokot mutat a hőmérő és még alig múlt tíz óra. Útközben meggondoltuk magunkat, és úgy véltük, hogy talán enyhülést és menekülést találunk, ha útközben kikötünk az utunkba eső nubiai falucskában. Enyhülést ugyan nem találtunk, de még mérsékeltövi szervezetünk is hajlamos volt arra, hogy megfeledkezzék a gyilkos sugarakról, a kis falu egzotikuma láttán. Nubia ugyanis valahol itt kezdődik Asszuánnál és tart innen délre 350 kilométeren át egészen a szudáni hatráig és azon túl is. Ez már „bennszülött" falu, a szónak legalábbis abban az értelmében, ahogy az annak idején olvasott útleírásokból még emlékezetünkben él. Bennszülött falu ez, fallal körülvett udvaraival, kecskéivel, orrukban arany jelvényt hordó vénasszonyaival, vihogó és olykor megdöbbentően szép csokiarcú lányaival, Unalmukban kockajátékot űző férfiúival, vízipipát szívó véneivel, ' törpe, kacsaszerű szárnyasaival és visongó gyerekeivel, akik ma is úgy menekülnek . a fényképezőgép elől,’ mint ahogy évszázadokkal ezelőtt menekültek, ha a falu vénjei közül is a legvénebb, a nagy hazug, a varázsló hírül adta,, hogy megérkezett a szem mel rontó gonosz szellem. Ezek mo- mi voltunk, a nyakunkban lógó í; képezőgéppel. Tekintetünket még csak valahogy elviselték, de a fényképezőgép üveg'ericséiétől megrémültek Benéztem a „falu bírája” hivatalába. Bútorzata: gyékény a földön. A legszegényebb házak egyikében a falon, városból küldött fényképét találjam. Az egyetemista fiú küldte Kairóból. A leggazdagabb ház ablakán be'esve épp a véletlenül nyitott ruhásszekrénybe láttam: színes tüllru- hák sora. Mint utóbb kiderült tiszteletünkre nyílt meg a szekrény, de gondolom azért is, hogy időnként a falu hölgyei is lássák. Az a gyanúm, hogy a ruhák tulajdonosa így dik- tál-a a divatot ebben falucskában. A nubiai kaland és illúziók után, hogy most aztán igazán Afrikában járjunk, hamar következtek a kijózanodás percei. A falutól úgyszólván csők negyedóra a város maga, Asz- szuán, járőreivel, a vadászgépek zúgásától és forróságtól remegő levegőjével, modern, bár katonásan kopár utcáival. Ezen már csak a függönyként alázuhanó trópusi est változtatott. S utunk során talán sehol annyira, mint itt, ahol csaknem teljes a légvédelmi elsötétítés. Reggelig szerencsénkre sem a front, sem a mi helyzetünk nem változott. Természetesnek találtuk, hogy szirénák helyett a légkondicionáló zúgására ébredtünk. S még mielőtt a nap felforralta volna a város levegőjét, a „Magari"-n elrobogtunk Asszuánból, vissza északra, a Nílus mentén. Mindig csak a Nílus mentén .. . Fel Alexandriába! A MEDITERRAN GYÖNGYE Alexandria, két és félmilliós metropolis. Már odaérkezésünk első estéjén megszólaltak a légvédelmi szirénák. Egy a térre és a tengerre egyaránt néző szobám ablakából lehettem tanúja, ahogy kihunytak a város fényei, a maguk előtt csak méternyi világosságot terítve cammogó autókat fölszippantják a sötét utcák. Az autóbusz- és villamosmegállóban zsibongó nagy csoportok reménykedve várakoznak, hátha az utolsó pillanatban még jön egy jármű, amely a hold és néhány kék lámpa derengő fényénél elszállítja őket. És jött. A tömeg azonban nem oszlott el teljesen. Jó néhányon ottmaradtak, s meglepetésünkre a légvédelemnek — nem túlságosan eredményes, de sajátos egyiptomi módját választották. Leborultak és homlokukkal a földet érintve, teljes lelkinyugalommal átadták magukat az imádkozásnak. Minek elmenni? Allah úgyis tudja, hogy mi lesz. És az lesz, amit Allah tud. Már szállodánk fölött zúgtak a motorok és én még mindig az ablakban álltam. A közeli mecsetek egyikében megszólalt a müezzin, de a sötétben láthatatlan maradt. Gondoltam, meghúzódik valahol a toronyban, nem kíván élő célpontul szolgálni. Tévedtem. Mint később megtudtam, a technikai forradalom jóvoltából már a müezzin sem személyesen hirdeti ötször napjában az idők múlását . . Magnóról szól az imára hívó hang. Males - véltem . . . Mindegy. így is olt honnan lelkierőt merítenem. Csak 'enéztem a térre, amely előttem szabadtéri-' mecsetté alakult a háború -a jótól magukat mit sem zavartató vjzulmánokkal. Ha számukra Allah ■dja, hogy mi lesz, akkor számomra hiszen itt vagyok közöttük. Feleztem a holdsütötte egre, a robogó notorok irányába. Be kellene vallanom, hogy izgalmam nem csökkent, amikor fejem felett megláttam a kitágított helikoptereket, fényükkel va- ázsszőnycaet terítve az alexandriai égboltra, hogy azon szánjanak vágyaink szerinti céljuk, a béke felé. Csak próbariadó volt. Háborús ezeregyéjszaka. Nem kívánok politikai helyzetképet adni. nem volt módom, hogy politikusokkal találkozzam és véleményüket tolmácsoljam. A hangulat és a magam tapasztalatai alapján mondhatom, hogy nem túloznak azok a kommentárok, akik robbanásveszélyről beszélnek a Közel-Keleten. Ne ámítsuk magunkat, ingatag itt a fegyvernyugvás és lehetséges a háború. Az emberek nagyon is tudatában vannak e lehetőségnek. A közvélemény nem ismer kompromisszumot területi kérdésekben, de megítélésem szerint lényegesen nyugodtabban várja és fogadja a tárgyalások eredményeiről szóló híreket, mint ahogy azt egyes lapok ideges kommentárjai sejtetik. S csak részben igaz, hogy a nyugalmat az iszlám sugallja. Az embereknek számos tény áll rendelkezésükre és az között árut szállítanak le és fel a keskeny víziúton. Ezúttal nem a széltől hajtva. Turbános fellahok kötélen vontatták hojóikat. A vízparton teve és szamárkaravánok vonultak, o csacsik fürge léptekkel igyekeztek a méltóságteljesen lomha járású „sivatagi hajók” nyomába lépni. A szántóföldek időnként már kertszerűen gondos művelése még azoknak az útitársaknak is feltűnt, akiknek egyébként messze esik szakmája a mező- gazdaságtól. A földeken - bármerre is tekinthetünk — o fellahok, az egyiptomi parasztok sűrű csapatai szorgalmasan végezték munkájukat, cáfolva minden hiedelmet és előítéletet, amely általában az arabok munkakészségéről él bennünk. Nem kell hozzá magyarázat, ilyen paradicsomot teremteni csak ott lehet, ahol szeretik a földet. És Egyiptomban szeretik. Ritka kincs a föld. Az ország egymillió négyzetkilométeres területéből, mindössze 3,3 százalék művelhető. A forradalom után, a földosztás során kétmillió fellah kapott földet. A művelhető terület jelentős részén termelőszövetkezeti társulások működnek. A Nílus-delta elénk táruló gazdag panorámája arról tanúskodik, hogy a föld értékét illetően semmit sem változott szemléletük azzal, hogy most szövetkezetekben dolgoznak. Itt valóban kincs minden talpalatnyi hely, akárcsak minden csepp víz, amely az égből nem hullván, a Nílus csatornáiból táplálja a tájat, érleli legalább kétszer évente a gabonát, a gyümölcsöt. Most már egyes egyedül ez. A Nílus ugyanis már nem önt ki. Mióta megépült az asszuáni gátrendszer, attól északra a folyó engedelmes eszA New Cattaract Szálló Asszuánban a meggyőződésük, hogy a következő háború aligha 6 napig fog tartani . .. A FELLAHOK VILÁGÁBAN Alexandria feledhetetlen látványával telve autóbuszra szállt csoportunk. Irány: vissza Kairóba. Mint vezetőnk közölte, nem a sivatagi betonon — talán a háború miatt - hanem a „mezőgazdasági" úton. Kissé csalódottan vettük tudomásul. Azt hittük mellékutakon fogunk dülöngélni, dupla menetidőben. Tévedtünk. Négysávos sztrádán robogott velünk a busz, városinak is beillő országúti forgalomban. Szerencsénk volt, hogy erre az útvonalra irányítottak bennünket. Feltárult előttünk a Nilus-vidék pontosabban a Nílus-delta — kánaán- ja. Kitűnően megművelt gabonaföldek, kertek, és gyümölcsligetek között suhantunk, pálmák alatt. A Níius-csa- tornán vitorlások. Alexandria és Kairó köze a technika akaratánaV. Mondhatnám, szelíden hömpölyög ,,a minden vizek anyja" a tenger felé. így van ez most már Asszuántól Alexand- riáig, ezen az 1200 kilométeres sávon. A Nílus menti táj — a ma világát érteni kívánók szemében is változatlanul azt a benyomást kelti, hogy a teremtő ember akarata, a föld népe a Nílus mentén most is változatlan elszántsággal és egységesen dolgozik az ország felvirágoztatásán. A Nílus- delta ma is Egyiptom éléstára és kincseskamrája. Tapasztalataink alapján azt is elmondhatjuk, hogy nemcsak szorgos fellahok, hanem egyben rendkívüli jó szándékú, szelíd lelkű emberek művelik ezt a nílusi csodát, amelyen a közel-keleti háború egyiptomi „hét csapása" sem változtathatott, sem szándékban, sem eredményekben. Kerekes Imre Az Arab Köztársaságok Szövetsége 1971. április 17-én Benghaziban a tripoli egyezményhez tartozó EAK, Líbia, Szíria egyesülésével létrejött az arab egység magvát képező Arab Köztársaságok Szövetsége. Szudán, a tripoli egyezményhez tartozó negyedik ország a felmerült belpolitikai nehézségek megoldása után csatlakozik az államszövetséghez, A föderáció 2,9 millió km2 területre terjed ki és 40,2 millió lakost, az arab népek 40 százalékát egyesíti. A szövetség elsődleges célja az izraeli annexiós tervek megakadályozása, és a megszállt arab területek felszabadítása a nyugati és az északi front egyesítése által. Az államszövetség a szeptember 1-én megtartandó népszavazást követően lép életbe. Vezető szerve a tagországok elnökeiből megalakuló közös elnöki tanács, fővárosa pedig valószínűleg a központi helyzetű Kairó, az arab világ legnagyobb városa lesz. Az egységet a közös zászló, címer és himnusz is kifejezi, viszont a nemzetközi szervezetekben — így az ENSZ-ben — a tagországok külön, külön megtartják tagságukat. I 1 4
