Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1971-03-05 / 54. szám
1971. március 5. DUNANTÜLI V A PL ö Magnók, iskolamesterek, frekvenciamérők, ipari televízió Miszerkiálüfés ♦ A gyár viszonylag fiatal •— ez évben tölti be huszadik születésnapját. A Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Kísérleti Vállalatáról van szó, s amely egy gyáregységgel rövidesen Pécsre települ. Tegnap délelőtt tizenegy órakor nyílt meg a TIT nagytermében a vállalat termékeinek kiállítása, melyet Kovács Gyula, a vállalat igazgatója ajánlott a megjelent vendégek, köztük Horváth Lajos, Pécs városi Tanács vb-elnöke és Wieder Béla, a Városi Partbizottság titkára figyelmébe. A vállalat termékeinek kilencven százaléka exportra kerül. Skandináv államok. Ausztria, a szocialista országok vásárolják a legtöbb híradástechnikai berendezést. Milyenek ezek a termékek? Az érdeklődők megtekinthetik a „studymas- ter”-t, az „iskolamestert”, amely a nyelvoktatásban nyújthat segítséget hallgatóknak, oktatónak egyaránt, a riporter- és stúdiómagnókat, frekvenciamérőt, a hordozható ipari televízió kamerát. Dr. Fehérvári Antal, a vállalat kereskedelmi főosztályvezetője elmondotta, hogy három év múlva, a teljes felfutáskor mintegy ezerkétszáz munkása lesz a gyárnak Pécsett. Teljes gyártmánysorokat szeretnének Pécsre hozni, a gyártás tehát vertikális lesz, nem része valamely termék előállításának. Jelenleg a Zipernov- szky Károly Gépipari Technikumban, valamint a Széchenyi Gimnáziumban képeznek szakembereket a vállalat részére, — előbbi technikusokat, utóbbi szak- munkásokat képez. A kiállítás a TIT nagytermében március 4-től 10-ig délelőtt tíz órától délután 18 óráig tekinthető meg. Munkatársunk jelentése Győrből 700 éves fennállását ünnepli a város Kovács Gyula igazgató bemutatja a felépítendő pécsi műszergyár makettjét a megnyitó vendégeinek. Kevesebb gyerek, több tanterem jönnek az elsősök Tegnap, március 4-én Pécsett, Baranyában, az egész országban megkezdődött a leendő első osztályosok be- iratása. A születési anyakönyvi adatok, meg a sokéves tapasztalat alapján kiszámították: Pécsett 1600— 1650 kisgyereket iratnak majd be az iskolába, a megyében pedig 4000—4100-at. Ehhez hozzá kell még számítani körülbelül 200 pécsi és 3—400 baranyai kisgyereket, aki sajnos osztályt ismétel. összesen tehát 6100— 6350 elsős lesz majd szeptemberben. A demográfiai hullámvölgy még létezik, hiszen Pécsett tíz évvel ezelőtt 2 és fél ezer elsős volt, s még nyolc évvel ezelőtt is majdnem annyi. Baranyában is hulSaj tó tájékoztató Pécs-Baranya míívelődéséről Baranya megye és Pécs város művelődésügyének időszerű kérdéseiről tartott sajtótájékoztatót tegnap délelőtt a Dunántúli Napló Szerkesztőségében a két tanács művelődésügyi osztályának vezetője: Bernics Ferenc és Gábriel József. A tájékoztatón a Pécsi Rádió, az üzemi lapok és a Dunántúli Napló művelődéssel foglalkozó munkatársai, valamint az MTI és a fővárosi lapok pécsi tudósítói vettek részt. A kérdések száma is igazolta ; megoldást sürget Pécs művelődési épületközpontjának és általában a kulturális létesítményeinek hiánya. A tervezett mintegy 50 milliós megyei művelődési központ építését a tervidőszak második felében kezdik meg. Körülbelül ez időszakban felépül a húszmillió forintos költségű újmecsekaljai fesztiválmozi is, emeleti részén galériával. A művelődési házzal való ellátottság sokfelé hiányos a városban, de legmostohább mégis az új városrész helyzete. Ennek fő okát abban jelölték meg a tájékoztató előadói, hogy a járulékos beruházások között a közművelődési intézmények — voltaképpen kötelező — járulékos normatíváit nem tartják be. Pécs-Mesze- sen felújításokkal enyhítenek a József Attila Művelődési Ház gondjain. Ezenkívül a felépülő 12 tantermes középiskola pedig sokat köny- nyít majd a meszesi diákok helyzetén. Módosult a pécsi játékfilmszemle programja: a továbbiakban a filmek alkotói nevezhetnek be 8—10 már ismert új magyar filmmel. A legfontosabb változás: 5—5 premierfilm is részt vehet a ztiválon. A szemle keretében rendezik meg a szocialista országok filmművészeinek II. konferenciáját is. Siklóson bolgár emlékmúzeumot és állandó kiállítást, Pécsen pedig török múzeumot és kiállítást rendeznek be. Turbókon a török kormány építi fel Szulejmán szultán türbéjét. A Janus Pannonius ünnepségek már ismertetett programjának érdekes, újabb színfoltja a Pécsi Balett 1972 évi tervében szereplő reneszánsz balett műsora. lámvölgyben vannak az első osztályosok — a létszámot illetően. Hiszen még négy évvel korábban is 5772 kisgyerek iratkozott elsőbe. Ez a hullámvölgy várhatóan egy-két évig tart, aztán nagyon lassan emelkedik majd az elsősök száma. Pécsett jó a rosszban, hogy a csökkenő gyereklétszámra több tanterem jut. Év végén mintegy 400-zal több nyolcadikos hagyja el az iskolát, mint ahány elsős elkezdi, de a Szigeti úton felavatnak egy 12 tantermes épületet. Sajnos, sok a gyerekék között a gyógypedagógiai eset. Számuk növekszik, a koraszülések gyakorisága következtében. A tegnapi beiratásokról két fontos körülményt kell még tudni. Az egyik csak Pécsre vonatkozik: az idén nemcsak összeírják, hanem már be is írják a gyerekeket, mégpedig abba az iskolába, ahová lakóhelyük szé- rint tartoznak. Egyik iskoláiéból a másikba történő áthelyezést ’csak később lehet kérni. A másik tudnivaló országos érvényű, és jogszabályban intézkednek felőle: azok a kisgyerekek, akik nem jártak óvodába, ajánlatos, ha iskolai előkészítőbe iratkoznak be. Csak így pótolhatják az óvodások számolási, ének, rajz és egyéb ismereteit, készségeit Ezeket az előkészítőket áprilisban kell mindenütt megszervezni. F. D. Ismét felkerült az elefánt... — Mi az... bivaly...? — Nem a’! Csak egy elefánt. Csaknem mindenki meg- jegyzett valamit, aki tegnap megfordult a Jókai téren. Kis tömeg jelezte az Elefánt Étterem előtt, hogy valami van... A két éve, szilveszterkor, rejtélyes körülmények között eltűnt házcímert rakták vissza. A tü- kék szíve alighanem erőssebben vert, míg az alkalmi látogatók csak élvezték a dolgot... Délfelé már a festést is befejezték. Hogy milyen színű lett? Hát elefántszürke. A mester — Magyar Ferenc — a szomszéd ház boltíves kapualjából figyelte az eseményeket Aztán, mikor hercig lett a dolog, felmászott a létrán, s mégegyszer végigsimította szemével a jószágot. — Már nagyon ette a rozsda, amikor leszedtük. S bár az étterem vezetői nemigen tudtak róla — valami jé heccre gondoltak, s maguk meg is írták — de nem került idegen kezekbe. Csak be a műhelybe. Üj farkat, ormányt, fület kapott... Kis horpadás van még ugyan az oldalán, de nem tudtam hozzányúlni. Nagy úr a rozsda. Nem engedte. Hogy miért készült ilyen soká? Tudja, betegeskedem ..., de most az a lényeg, hogy ott van. Úgy 1700 végén készülhetett. Pontosan, hogy mikor, senki sem tudja. Abban reménykedtek, hogy valahol csak megvan a dátum. Rajta a jószágon. De hiába forgatták. így csak „saccol- ni” lehet. A ház már régóta eleíántos ház. Most meg ismét rajta a címer. — Háriy kiló? — Agyarrál együtt ' harminc. Megállt az úton, egy idősebb úr is. Megtörölte a szemét — tán nem látja jól? — Tudja, így van ez rendjén. Aktán meg magyarázni Nagyságrendben az ország harmadik ipari városa Győr, várossá válásának 700 éves évfordulóját ünnepli ebben az évben. Aki egy-két évvel ezelőtt járt a folyók városában, ma szinte rá sem ismerne. A városi tanács épületével szemben, ahol nemrégiben még földszintes házak éktelenkedtek, most modern, irodaházak emelkednek, amelyek átadására augusztus 20- án kerül sor. Az irodaházak mellett földalatti garázs épül, amely a város szorongató parkírozési gondjait kívánja megoldani. A dinamikus fejlődésről és a jubileumi programról tartott sajtótájékoztatót csütörtökön délelőtt a Városi Tanács épületében dr. Cser- nitzki Gyula, a tanács végrehajtó bizottságának elnöke. A turistát természetesen elsősorban a látvány, az épülő lakótelepek terjeszkedése, a régi városmag megújulása ragadja meg, s kevesen gondolnak arra, hogy a fejlődés alapja Győr ipari bázisa. 1970-ben a város ipari termelése elérte a 15 milliárd forintot, ebből 4 milliárd forint volt az export. A több mint százezer lakosú Győr foglalkoztatottjainak száma 78 000, ebből 60 000 az ipari dolgozók száma. A házgyár évente 4200 lakást készít, ebből Győrött 100Ö—1500 épül fel. A vidéki városok között egyedülálló a szállodai ellátása: több mint 600 személyt tudnak fogadni a győri szállodák. A IV. ötéves terv szolid, de megalapozással számok öt év alaft 1 milliárd 600 millió forint áll majd a költségvetés rendelkezésére. 6 6000 új lakás épül ez idő alatt. Többek között a város központban 40 millió forintos költséggel megépül a vasúti aluljáró. Tervezik egy 80 milliós mozgólépcsőkkel ellátott áruház létrehozását is. A tervek valóban magával ragadóak, de nézzük talán a közelebbi jövőt, az elkövetkező hónapokat, amikor a város a 700 éves évforduló ünnepségeivel lesz elfoglalva. A rendező szervek három szakaszra osztották az ünnepi rendezvények gazdag sorozatát. Az első március 27-:g terjed, ez a bevezető periódus. Március 13-án Budapesten győri napok kezdődnek, amelyek során tudományos szekció ülésekre kerül sor. Március 27-től augusztus 19- ig lezajlanak a jubileum fő rendezvényei. Augusztus 19- én ünnepi tanácsülés lesz, egyben felavatják az új városközpontot, valamint a 700 éves emlékművet, s ipartörténeti karnevált rendeznek. Augusztus 20-tól november elejéig a legkülönbözőbb konferenciákra kerül sor, amelyek közül kiemelkednek a műszaki hónap országos rendezvényei. Ebben az évben Győrött rendezik meg a magyar nyelv hetét, a II. országos zenei nevelési konferenciát és az irodalomtörténeti vándorgyűlést is. Az ünnepi programra meghívják azokat a neves személyiségeket, akiknek a várossal kapcsolatuk volt. A jubileum alkalmából felkért öt fiatal zeneszerző műve a győri Filharmonikus Zenekar előadásában hangzik el a II. országos zenei nevelési konferencián. Győrött járva ma még gyakran találkozik az ember feltört utcákkal, építőanyaggá! körül zsúfolt, félig kész | épületekkel, de a város ve- | zetőinek ígérete szerint au- j gusztusra minden fontos be- I ruházás elkészül. Hazank nyugati kapuja felkészült arra, hogy ne csak áteressze, hanem falai között marasztalja is az átutazó külföldieket. Marafkó László Hanglemez helyett barkochba Komoly zenei klubest a Pécsi Orvostudományi Egyetemen Első ízben rendeztek csütörtökön közös klubestet a POTE, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatói. A rendezvény újdonságnak számít: egyrészt, mert ezidáig nem volt ilyen irányú együttműködés a komolyzenét kedvelő orvostanhallgatók és a főiskolások KISZ-szervezete között, másrészt mert a klubest jellege is megváltozott. A korábbi alkalmakkor hanglemezekről és magnófelvételekről hallgatták az érdeklődők a zeneműveket. Ezúttal a főiskola hangszeres szólistáinak tolmácsolásában szólaltatták meg a különböző zenei korszakok muzsikáit. Hangulatossá tette a klubestet, hogy a műsort rejt- vényszerűen állították össze, s a vetélkedőben minden vendég résztvehetett. Komolyzenei esten először alkalmaztak játékos elemeket, így többek között barkoch- bát. A sikeres rendezvény igazolta: különböző élethivatásra készülő, de azonos érdeklődésű fiataloknak érdemes a jövőben is közös programokat összeállítani. kezdte: — II cégére v ,J purmk idején mindé ' . A Kakas boltnak, a Három varjú ve-d' 11 ön.ek. a Kék fia-’ irt no meg a Szegény ilótásnak is... (kesma) SZÜLETTEK Ripp Zsuzsanna, Recski Tünde, Kovács Mária, Ritecz Zoltán, Hunyadi József, Vágvölgyl László, Réder Gábor, Gárdos Attila, Nagy Hajnalka, Pallós Andrea, Faust Zsuzsanna, Szir- buly Mária, Strung József, Ara- rein Zoltán, Szabó Ildikó, Le- hoezki István, Seháb Bernadett, Fábián Gyöngyi, Litkei László, Fiilöp Tamás, Klempa Robert, Kővári Csilla, Speizer Anita, Drescher Csilla, Kiss László, Földes! László, Árvái Csilla, János Judit, Sztupa Zoltán, Szalma Zoltán, Stautz János, Kutas Attila, Hidegkúti Anikó, Hidegkúti Tibor, Gyarmati Maria, Fekete Andrea, Debreczeni Katalin. Ancil Anita, Albrecht László, Horváth Anikó, Dómján Ildikó, Sztojka József, Laffer- ton Emese, Bujdosó Ferenc, Molnár Agnes, Böjthe Gábor, Osztermayer László, Fenyő Szilvia, Mang Tamás, Stignani Mária. Magyar Ibolya. Fuchs Antal, Rideg Kinga, Csőmé Janos, Huber György, Gadár István. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Juhász Péter és Maros Irén, Radányi Vilmos és Bognár Zsuzsanna, Balogh József és Szabó Anna, Balatoni Imre és Gacs Janka. Petkő Sándor és • Pap Zsuzsanna, Major Sándor és I Dombay Zsuzsanna. Lévai Tibor | és Deák Márta, Németh Zoltán | és Kata Éva, Andorkó István i és Baumgartner Márta, Böröcz 1 Ferenc és Máté Ilona, Horváth István és Megyeri Emilia, Südi Pál és Budán Edit, Temesvári Tibor és Szűcs Erzsébet, Papp János és Fekete Margit. MEGHALTAK Marton Istvánná sz. Gross Mária, Betlehem István, Szajkó József, Rózsa Vendelné sz. Szabó Mária, Görföl Ernő, Kozma Dezső, Molnár István, Radivo- jevics Milán, Dell József, Kovács Sándorné sz. Recsek Teréz, Kntpl János, Koszter A:> talné sz. Rezsonya Mária, Békés Jánosné sz. Krémer Erzsébet, Petri Józsefné sz. Reins- pach Borbála, dr. Nagy László- né sz. Tóth Katalin, Balogh Lajos, Sajnovics Gergelyné sz. Keszler Anna, Túrán Ferencné sz. Molnár Margit, dr. Sigora Lajosné sz. Hillebrandt Margit. Horváth G.yörgyné sz. Olker Mária, Haraszti Dezsőné sz. Klics Mária. Hatay Gyula, Mís- ley Miklósné sz. Rappensberger Mária, Bückert Józsefné sz. Schaffer Erzsébet, Szász Jenő, Schreer Ferencné sz. Jónás Te- | rézia, Csonka István, Kovács i Mátyásné sz. Enderle Teréz, Varga Lajosné sz. Varga Má- I ria, Arató Dezső, Allmacht Fe- j rencné sz. Müller Borbála. KOH1.0 SZÜLETTEK Csonka Anita, Misik Marianna, Borsos Norbert, Pinczehelyi Zsolt, Orsós Éva, Torba Sarolta, Borsos Andrea, Kovácsevics Zoltán, Pojzli Mária, Svigruha József, Üjvári Ibolya, Pekarek Géza, Lakatos László. házasságot kötöttek Rizmajer László és Tollas Ágnes, Tálosi Zoltán és Sibinger Irén, Blum János és Ungár Mária, Radke Erich és Schmal Friderika, Bertus Mihály és Major Klára, Szarvas József és Horváth Erzsébet. MEGHALTAK Lőrincz Sándorné sz. Lakatos Viktória, Schelb Antal, Habler Antalné sz. Mayer Teréz, Tor- dai Jenő, Heil Mátyásné sz. Eininger Valburga. MOHÁCS SZÜLETTEK Apród Adél, Jakab Ákos, Schweiei János, Kovács Szilvia, Kovács Sándor, Auth Anita, Marócsai Gyula, Rosenberger Krisztina, Engert Lídia, Horváth Zsolt, Karai Tímea. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Katona József és Divy . Mária, Kalocsai László és Uglik Mária, Csikor Miklós és Torma Ilona. MEGHALTAK I Viczi Sándor, Bitter Jakab, 1 Endresz Sándor, Gáti Klotild, Lmcze Józsefné sz. Schäffe? Anna, Petro vies Miklósné sS Pallog Katalin, Bubreg Miklós, Reith Ferenc, Dénisch Ferenc* Müller Ádáih.