Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1971-03-07 / 56. szám
1971. március 7. DUNANTÜLF NAPLÓ 7 Tacitus olvasása közben Üléses, vászonkötésű művet tartok a kezemben: Cornelius Tacitus ösz- szes műveinek magyar fordítását, két kötetben. A Magyar Helikon egy antik íróval lepte meg az olvasóközönséget. Már kissé elcsépelt a „hézagpótló" jelző, de ebben az esetben teljesen helytálló. Az egész magyar könyvkiadás dicséretére megállapíthatjuk ugyanis, hogy ez az első teljes Tacitus-mű, legalábbis mai magyar nyelvre átültetve. A kitűnő clas- sica filológus: Borzsák István ugyan csak zárszavának utolsó oldalán jegyzi meg ezt szerényen, de a római irodalom kedvelői régóta érzik a hiányt, amelyet a legnagyobbnak tartott latin történetíró hozzáférhetetlensége jelentett a „be nem avatottak" számára. Szólaltassuk meg most néhány sor erejéig magát a szerzőt, akinek neve „hallgatag"-ot jelent. Saját bevallása szerint harag és kedvezés nélkül (sine ira et studio) kívánja megírni munkáját. De ha elmélyedünk soraiba, azt tapasztaljuk, hogy a fegyelmezett forma mögött izzó, szenvedélyes szellem lappang. Az I, század végén, amikor a római irodalom aranykora hivatalosan már letűnt, az ezüst tompa csillogásával jelenik meg művészete, amely a történetírás tudományát és o legszebb - ugyanakkor legnehezebb - irodalmi prózát egyesíti magában. Tudósít bennünket az elmúlt évtizedek zsarnok császárainak rémtetteiről, a politika útvesztőiről, de éppígy kiérezzük rajongását a római „virtus" iránt, amelyet saját vallomása szerint az ő kora már nem becsül eléggé. Mint említettem, Tacitust eddig magyarul alig olvashattuk (legfeljebb szemelvények formájában); ám ez nem jelenti azt, hogy ismeretlen „auctor" lett volna korábban is hazánkban. Igaz, hogy a középkorban népszerűsége nem vetekedhetett pl. Vergi- liuséval vagy Horatiuséval. Világnézeti, politikai okokból akkor kezdett csillaga felemelkedni, amikor a XVI. századtól kezdődően a Habsburg-el- nyomás veszélyeztette hazánk függetlenségét. A reformáció prédikátoraitól kezdve Zrínyi Miklóson és II. Rákóczi Ferencen keresztül Kölcsey Fe-. rencig megszakítatlan a fonal, amely a szabadságért, az önkényuralom ellen küzdők szellemi fegyverévé tette írónkat. Csak egy példa: a Martinovics-fé- le szövetkezés tagjairól liadtan állapította meg a hírhedt közvádló, hogy mindegyiküknek volt Tacitus-példá- nya. Ugyanez ismétlődött meg a 48- as szabadságharc után az olmützi börtön magyar foglyaival. Tacitus azonban nemcsak politikus, történész és erkölcsbíró, hanem nagy művész is volt. Stílusában gyakran átlépi á nyelvtan és a stílus cicerói szabályait, mégis o klasszikusok közé számítjuk. Tömörsége, sajátos mondatszerkesztése óriási feladatok elé állítja a fordítót. S ha nem költő az illető (márpedig hozzá elsősorban tudósok és történészek közeledtek), akkor nem is tudja visszaadni nyelvének varázsát. Maga Borzsák István is így vélekedik: „A tacitusi nyelvművészet sajátosságai latinul is uíánozhatatlanok, más nyelven elsikkadnak.” Mint történetírót tehát megismerhetjük, de mint művésszel mit kezdhetünk? Ennek a kérdésnek a kapcsán nem óllhatom meg, hogy ki ne mondjak egy gondolatot, amely tudomásom szerint művelődésügyünk irányító szerveit is foglalkoztatja. Latin nyelvi oktatásunk jelenlegi helyzetéről van szó. Köztudomású, hogy a gimnáziumokban is egyre szűkebb méretekre szorul a latin, mind szélességben, mind mélységben. Úgy gondolom, azt felesleges hangsúlyozni, hogy ez a nyelv az európai és egyben a magyar művelődéstörténet egyik fontos kulcsa. Azt is tudjuk, hogy nem csupán a különböző élő idegen nyelvek tanulásához nyújt jó alapot, hanem általában a formális képzésnek olyan eszköze, amelyet a matematika sem tud pótolni. Befejezésül, összegezve az elmondottakat: köszönetét kell mondani azért, hogy Horatius, Ovidius, Vergilius, Livius, Plinius után Tacitust is olvashatja a művelődni vágyó közönség magyar nyelven. De ha az általános műveltség klasszikus elemeit valóban közkinccsé akorjuk tenni, akkor komolyan foglalkozni kell a latin nyelv iskolai oktatásának kibővítésével. Bán Valér Pécsi színész voltam... MÁTHÉ ERZSI Délelőtt 11-kor találkoztunk a televízió büféjében. Előtte megtudtam: aznapra tervezett utószinkron munkájuk elmaradt; az érdekelt színészeket még kora reggel szélnek eresztették. Percnyi pontossággal visszatért. Megjelenése, emberi-művészi megnyilatkozása olyan volt, amilyenre számítottam: egyszerű, közvetlen, őszinte. Máthé Erzsi nem az első azok közt, akik Pécsről a maguk életének szubjektív eseményei, fordulatai tükrében- a lényeget illetően - ugyanazt mondták: sorsdöntő volt... Ha így van, akkor egy időben a magyar színháztörténetben is fontos szerephez jutott a Pécsi Nemzeti Színház,- Nagyszerű érzés visszaidézni azt a néhány esztendőt — mondotta. — És nemcsak azért, mert fiatalságunk legszebb évei voltak. Negyvennyolc- negyvenkilencben, az államosítással a magyar színjátszásban is elkezdődött valami új, friss, felüdítő művészi pezsgés. Én friss diplomásként egy évet töltöttem az akkori Nagymező utcai Víg Színházban. Szendrő igazgató hívására mentem le Pécsre. Kiváló szakembernek ismertem, akivel nagyszerű színházat lehetett csinálni. Ezzel ott, abban a társulatban mindannyian így voltunk. Az életemhez tartozik Pécs, a maga elragadó légkörével, az emlékeimmel, az indulásommal. És — ez már magánjellegű - a házasságommal is. Szendrő Jóska - biztosan hallott róla —, ott kérte meg a kezemet. Képzelheti: egy egetverő nádorbeli muri kellős közepén, a hátam mögött állt, s odahajolt, olyan apropo-formában, hogy „Erzsiké, hát legyél a feleségem” ... Több darabban is játszottunk eg-,-'.A legemlékezetesebb számomra o Jegor Bulicsov, amelyben Szendrő játszotta a címszerepet, én pedig — fiatal kezdőként - Melániát Rendkívül nagy jelentőségű indítás volt ez az időszak. Olyan művészi alap, amelyből ma is élek. A szerepeim? .. . Kamilla a Liliomliban, Lujza az Ármány és szere/emben, Rhédey Eszter az Űri muriban. Mind olyan, ami nagy álma lehet egy fiatal színművésznek. Mindezek miatt ma is nosztalgiát érzek a város után, ahol azóta sem jártam... El tudtam volna képzelni ott az életemet. Bár egy szomorú emlékem is van: egy éves korában Pécsett halt meg a kisfiam. Ott is van eltemetve . .. Azután később a kezdeti jó légkör is megromlott... 1952-ben eljöttünk. Ide, a Nemzetihez. Azóta? Nem panaszkodhatok. Színes az életem, nem vagyok beskatulyázva. Játszottam Go- nerilt (Lear király), Évát (Az ember tragédiája); főszerepet két Lorca-drá- móban: a Bernarda házában és a Vérnászban. Az igazi kiugrást itt, Pesten, az Urbán Ernő-darab, az Uborkafa egyik főszerepe adta meg. Majd Karinthy Ferenc nagysikerű drámája, az Ezerév.- Gyakran láthattuk a tv-ben is. Feltűnt: vonzódással, szeretettel ábrázolja az egyszerű, hétköznapi embereket...- Egyszerű emberek közül jöttem, köztük éltem... Persze, sok minden múlik a tehetségen is. Délután prolinőt, este Gertrudist alakítani ... És ez a skála igen széles.- Szerepformálásainak van egy sajátos vonása! o fanyar, kissé groteszkbe hajló irónia a finom - külsőségekben alig érzékelhető - hangulati-érzelmi változásokban, mélyről jövő belső eszközökkel. Ez vajon a tudatos épitömunka, illetve kimunkálás eredménye?- Nem, ez alkati tulajdonság. Magam is úgy érzem, hogy ez erőteljes látja-érzi, iskolapéldáját nyújtva ezzel egyfajta színészi játéknak. Faludi László kiváló, több évtized után is olyan friss, olyan egyéni, mintha évtizedes színészi eredményei, tapasztalatai egy frissen végzett, lelkes, főiskolás testében lennének. Rövid szerepében a teljesen érett színész remekét nyújtja Péter Gizi, aki pillanatok alatt tud hangulatot teremteni, egyszerre adva szerepét, és annak karikatúráját. Hasonlóan rövid feladata van Holl ,lstvánnnak, aki viszont ebben, a néhány percben a modern színjátszás, sőt, a modern színpad izét kóstoltatja meg a nézőkkel, s ebből a szempontból övé az előadás legjobb alakítása. Egyáltalán nem értékrendként említjük a sor végén Berczeli Tibor nagyon színes, egyéni Jim-jét. Szivler József árnyalt, szép alakítását, Kutas Béta karakterisztikus hajóskapitányát és Mo- nori Ferenc jellegzetes Sam-figuráját. Külön fejezetet kíván Tóth Sándor balettbetéteivel és a balettkar táncaival, Tóth sajátos modern, és sajáOpeietíbemutató a színházban Leányvásár A Pécsi Nemzeti Színház Bál a 5a- voyban-előadása után a Leányvásárban kissé visszafogottabb a revü- szándék. Az előadásra a káprázat helyett inkább a könnyedség jellemző. Valamivel kevesebb pompa, kisebb létszámú tánckor, de ötletes táncbetétek és megragadóbb színészi játék — ez talán a különbség a két bemutató között. Sik Ferenc vaskézzel fogta egységes keretbe a darabot, bátran húzott a szövegből, még a dalokból is, tudta, hogy ezeket ellensúlyozza a korszerű előadásmód, például a sok remek balettbetét. A színészek alárendelték magukat az akaratának és a lehető legjobbat nyújtották. Operettről szólva illő elsőnek a primadonnáról beszélni, hiszen régen sokszor nem a kritikus, hanem még a darab megszületése előtt a szerző is ezzel kezdte, egyszerűen primadonnára írt operettet. Cseh Mária arányos ívű művészi fejlődésének újabb bizonyítéka a Leányvásár. Megjelenéséből, egyéniségéből sugárzó báját meleg, lágy énekhangja fokozza. Ez a hang egyre csiszoltabban, árnyaltabban szól a színpadon. Sziné- szileg is megállja a helyét. Egyáltalán: egész művészi munkáját a finomságra való törekvés jellemzi, minden harsány elem elkerülése. De éppen ezért mindig olyan színpadi ökonómiába kell kerülnie, amely finom egyéniségét segíti érvényre juttatni. Mester István klasszikus felfogásban alakította a bonvivánt, gyakran nagyon határozott eszközökkel keltette életre Tom Migles figuráját. Vári Éva úgy látszik sohasem okoz csalódást, sohasem fáradt, most már több műfajban bizonyítja eddig is kétségtelen tehetségét. Bessy-je most is üde, kellemes alakítás. Próbálkozni kellene vele változatosabb feladatokkal, mert művészi egyénisége sok kellemes meglepetést ígér. A mostani Leányvásár színészi felfogásaira meglehetősen jellemző o karikírozás. Ezt a legnyilvánvalóbban Mendelényi Vilmos teszi, valahogy kívülről szemlélve Fritz alakját. Ennek ellenkezője Galambos György, aki vi- | szont a karikírozott szerepet belülről tos pécsi ízt adott ennek az operettnek, új dimenziót, a mozgás dimenzióját, amelyet országszerte nélkülöznek az operettszinpadok. Amellett koreográfiája nagyon./ találó és jól olvad bele ebbe a sokrétű műfajba. Károly Róbert az előadás változatos jellegének megfelelően dirigálta a zenekart. Pintye Gusztáv jelmezei és díszletei találóck. A maszkmester Léka László ezúttal is mértéktartó munkájával érdemel elismerést. A mostani pécsi Leányvásár kiváló előadás tehát, országszerte — nem túlzás - lehetetlen ilyen operettbemutatót produkálni. Bizonyos tekintetben - például balettbetétek! — még a Fővárosi Operettszínház sem képes erre. Éppen az ilyen lehetőségek engedik meg azt a most már nagyon igényes megállapítást, hogy a Leányvásár színészi felfogásában bizonyos stílustörés érezhető. Általában az énekesek klasszikus értelemben játszanak, nagyon sok művész viszont karikíroz. Persze a maga nemében mindenki szépen valósítja meg felfogását. Elismerés illeti tehát Sik Ferenc rendező nem könnyű munkáját, amivel ezeket a meglehetősen ellentétes felfogásokat egybe tudta ötvözni. Földessy Dénes A nagy leleplezés a II, felvonás végén. Foto: Erb János „vonalam”. De mindig úgy jön, magától, a lényemből, az egyéniségemből . . .- Jelenleg mit tart különösen érdekes színészi feladatának?- Az Uborkafa tv-film változatának most kezdjük az utószinkron munkálatait. Jó 15 éve színpadon játszottam ennek a titkárnő szerepét. Siménfalvi Sándor kivételével az egyedüli vagyok az akkori gárdából . . . Nem tagadom, van bennem szorongás: vajon sikerül-e ugyanazt adnom, ugyanolyan erővel? ■ • . Amikor elbúcsúztunk, ismét Bécset emlegette Hangjában őszinte vágyakozás csengett: jó lenne viszontlátni ezt a várost, ott lenni a jubileumi ünnepségen... Azután elköszönt. Kedvesen, egyszerűen,, amilyennek elképzeltem, és amilyennek megismertem. W, E BORS ÉS Ál ÖRDÖGÖK A múlt vasárnap szép gálaesttel elbúcsúztak tőlünk a világ legjobb mű- korcsolyázói. Beatrix Schuba produkált még egy világbajnoki esést — gyógyító írül a kárörvendőknek, aztán bejelentette a sajtónak, hogy a jövő évi olimpiáig két kilót óhajt fogyni. Al- móssy Zsuzsi bemutató körútra indult a bajnokokkal, róla csak azt közölte a sajtó: jó lenne, ha az idén elkerülné a hízást. Az egész heti műkorcsolyázás a televízió számára felért egy kis tél végi üdüléssel. Az esti szórakoztatás meg volt oldva, az egyéb műsorokkal lehetett kicsit lazsálni, pihenni, erőt gyűjteni. Az elmúlt héten joggal vártunk $ tapasztaltunk is némi élénkülést. A nagyobb lélegzetű vállalkozások közül szerdán kezdődött a közkedvelt Bors új sorozata. Hogy a sorozatot érdemes volt-e folytatni, azt majd csak a végén lehet megítélni. Ha lesz egyáltalán vége. A történet ugyanis akár napjainkig folytatható; nem is lenne érdektelen elképzelni, mit szólna egyhez-máshoz mostanában Bors, a derék veterán. Egyelőre azonban a 20-as években tartunk, Bors még fiatal ember. A Tanácsköztársaság leverése után Bécsbe emigrált, s az illegális kommunista párt tagjaként dolgozik. A Zsokékirály tanúsága szerint semmit sem vesztett korábbi lendületéből, s ezúttal egy lóverseny-futam megnyerésével kápráztatja el a nézőket. A hivatásos zsokék valószínűleg élénken mérgelődnek s képtelenségnek tartják, hogy minden felkészültség nélkül lepipálja a szakmát egy amatőr, de a zsokék bizonyára elenyésző kisebbségben ülnek a képernyő előtt, s tiltakozásukat elnyomja a nem szakmabeliek izgatott szívdobogása. Magam is rettenetesen izgultam, szívből drukkoltam Bors győzelméért, majd szorongva kísértem végig kalandos hazatérését s most várom a folytatást, amely a jelek szerint éppen olyan érdekes lesz majd, mint a korábbi sorozat... * ügyes filmriportot láttunk szerdán este a pécsi színházról o Színházi album műsorában. Ez a műsor egyébként nem túl izgalmas, ez már a jámbor műfajból is következik: hogyan is lehetne egy album izgalmas! Ami hiányzik belőle, a vitatkozás és az értékelő mozzanat, de hát ezt ne kérjük számon tőle. A színházak műsorainak tárgyilagos ismertetése, a változatos interjúk, hol az íróval, hol a rendezővel, az igazgatóval vagy a színművésszel; a néhány perces idézetek a művekből - a maguk nemében érdekesek és hasznosak. Dr. Váradi György igen szimpatikus műsorvezető: kedves is, szerény is, tárgyilagos is egyben. Szerdán külön örültünk az elég részletes pécsi beszámolónak. Az ördögök bemutatója kapcsán nemcsak a drámáról kaphattak képet a nézők, hanem a színház műhelyébe, a kulisszák mögé is bepillanthattak. Megismerkedhettek a rendezővel, a főszerepeket játszó színművészekkel, de emellett az ügyelővel és a súgóval is. A 75. jubileumi évadját ünneplő pécsi színház színvonalas előadásaival megérdemli a televízió fokozottabb érdeklődését. Remélhető, hogy a közelgő jubileumi ünnepségek, az új lllyés-dráma bemutatója sem kerüli el figyelmét. A televízió „előrejelzése” szerint a múlt heti élénkülés utón további csemegék várnak a nézőkre a közeljövőben. A legérdekesebbnek ígérkezik a Vitray vezetésével tizenkét egymást követő héten jelentkező új játékos szellemi torna, a Telitalálat, s Kállai István ön például hogyan folytatná? című havonkénti sorozata. Szederkényi Ervin
