Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

1971-03-23 / 69. szám

Haiá’ozás . h#it fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. BUMPOK ISTVANNÉ 15 éves korában hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése már­cius 24-én, szerdán fél 2 órakor lesz á központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. SZAVATHY GYULÁNÉ 58 éves korában elhunyt. Teme­tése március 24-én, szerdán 4 órakor lesz a központi temető­ben. A gyászoló család. Drága halottunk, HARASZTI DEZSÖNÉ sz. Klics Mária hamvait március 24-én, szerdán délelőtt 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a pécsi köztemető kolumbáriumá- ba. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk) hogy drága jó férjem, édesapám, após, nagyapa, testvér és kedves rokon, PETRI GYULA ny. KISOSZ titkár 76 éves kora- ban csendesen elhunyt. Temeté­se március 24-én, szerdán l óra­kor lesz a temető Szt. Mihály kápolnájából. A gyászoló csalad. Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HITRE LAJOS szaporcai lakos temetése már­cius 24-én, szerdán l órakor lesz a szaporcai temetőben. A gyá­szoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, anyós, nagymama, dédmama, testvér, sógornő, MÜLLER LAJOSNÉ 59 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése március 24-én, szerdán fél 3 órakor lesz a köz­ponti temetőben. A gyászoló csa­lád. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon, BERECZKIJÓZSEF a Cemenáruipari V. nyugdíjasa 76 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése március 24-én, szerdán fél 4 órakor lesz a köz­ponti temetőben. A gyászoló csa­lád. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. SCHVÄREZVÄLDER JÄNOSNE szül. TISZTL ANNA pécsváradl lakos hosszú betegség utáp; 83 éves korában elhunyt. Temetése március 23-án, kedden du. 4 órakor lesz a pécsváradi temetőben. A gyászoló család. Mélyen megrendült szívvel tu­datjuk, hogy drága jó édesapám, apósom és nagyapám, DR. GEDEON MÁTYÁS gyémánt okleveles tanár, nyu­galmazott volt polgári iskolai igazgató, 84 éves korában el­hunyt. Felejthetetlen halottunkat március 24-én, szerdán 2 órakor kísérjük utolsó útjára a központi temető Szt. Mihály' kápolnájá­ból. Részvétlátogatások mellőzé­sét kérjük. A gyászoló család. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett ha- J lőttünk, TÓTH FERENC i temetésén részt vettek, koszo- ! rúkkal, virágokkal tájdalmunkat j enyhíteni igyekeztek. Külön kö­szönetét mondunk a Sopiana Gépgyár dolgozóinak és a Szü­lészeti Klinika dolgozóinak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot- I tunk, özv. TRIESZ MÁRTONNE temetésén megjelentek, koszorúk, I virágok küldésével, fájdalmun- kát enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Ezúton mondunk közsönetet, akik ÖZV. RIEGEL LAJOSNÉ temetésén megjelentek, koszo­rúkkal fájdalmunkat enyhítem igyekeztek. Külön mondunk kö­szönetét a MÉSZÖV dolgozóinak i és a ház lakóinak. A gyászoló j család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, LOVAS MIHÁLY ' temetésén jelenlétükkel, koszo* f rúk és virágok küldésével fáj- * dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az elhunyt munkatársainak és a komlói Vízmű összes dolgozójá­nak segítségükért és részvevő jóindulatukért. A gyászoló csa­lád. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk, KOVÁCS JÓZSEF temeté­sén részt vettek. Koszorúkkal, virágokká fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Köszönetét mondok mindazok­nak, akik édesanyám, DR. DIR- NER MIKLÖSNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkat részvé­tükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk az isme­rősöknek, szomszédoknak, akik GABOR SÁNDOR temetésén részt vettek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Dolgozókat GYAKORLOTT gyors- és gép­írót azonnal felveszünk. Jelent­kezés: Baranyaker Vállalat, áru­forgalmi főosztály. (575) CSERKÜT PLATÓRA őröket felveszünk. Jelentkezés a Me­csek Áruházban, Króm kartárs- nái. (576) AZ AKKUMULÁTORGYÁR pé­csi telepe férfi dolgozókat fel­vesz. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 105. (577) ÉLELMISZER-KERESKEDELMI szakmában jártas eladókat, pé­csi munkahelyre gépírót, ellen­őrzési osztályunkra felveszünk. Jelentkezés: B. m. Élelmiszer- kereskedelmi Vállalat, munka­ügyi osztály'. Pécs, Kuiich Gyu­la u. 15. sz. (578) TAKARÍTÓNŐKET felveszünk. Pécsi Vegyesipari Vállalat. Pécs, Lotz Károly utca 2. (579) TAKARÍTÓNŐKET és konyha­lányt állandó munkalehetőséggel felveszünk. Kisegítő Iskola, Ku­lich Gyula ü. 1. (1376) PÉCS VÁROSI TANÁCS EGYE­SÍTETT EGÉSZSÉGÜGYI IN­TÉZMÉNYEK KÖRHAZA pá­lyázatot nirdet 1 fő szakképzett műtősnői, 2 fő ápolónői és 2 fő beteghordói állásra. Nővérszál­láson lakást biztosítunk. Jelent­kezés a kórház igazgatójánál. (557) A „STEINMETZ MIKLÓS” Művelődési Otthon 4 órás el­foglaltsággal takarítónőt keres. Jelentkezni ehet a Művelődési Otthon vezetőjénél. Pécs. Megye u. 20. sz. alatt. (1364) DUNÁNTÚLI Talajjavító Vál­lalat felvételre keres útépítési felmérésben és kitűzésben gyakorlott dolgozót. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Pécs, Szilágyi Dezső u. 18. szám. (560) A TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA Gyakorló Általános Iskolája két I takarítónőt keres felvételre. Je- 1 lentkezés az igazgatóságon. (559) | GÉPKÖCSISZERELÖ szak­munkást felvételre keres a Pé­csi Sütőipari Vállalat, Zsolnay Vilmos utca 61. (565) A SZIGETVÁRI Konzervgyár 4—5 éves gyakorlattal rendelke­ző kazánházi lakatosokat keres felvételre. Jelentkezni lehet a gyár üzemgazdasági osztályán, illetve a műszaki osztályon. (517) NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT fel­vételre keres a Pécsi Sütőipari Vállalat Pécs, Zsolnay V, u. 61. (566) AZ A FIT XIV. sz. Autójavító Vállalat korszerű nagyjavítójába esztergályosokat, karosszéria-la­katosokat és hálózati villanysze­relőt felvesz. Jelentkezés a ter­melési osztályon. Pécs. Bolgár Néphadsereg u. 33- (261702) A MAGY AR Pamut ipar - Bp., IV. kér. (Újpest). Erkel u. 30. — felvesz 15. életévüket betöltött láncokat szövő, fonó, cérnázó. csévélő betanuló nak. Jelentkezés szémély'csen vagy levélben a %yéx munkaügyi osztályán. (970) felveszünk VILLANYSZERELŐIPARI Vál­lalat beremendi munkahely­re azonnal felvesz villanyszere­lőket, segédmunkásokat. Jelent­kezés: Beremendi Cementmű VÍV kirendeltség, Villanyszerelő- ipari Vállalat 2. sz. Szerelőipari Üzem. Bp. VIL Síp u. 23. Vas- nénál. (668) HAJÓSLEGLNYEKET, uszály­kormányosokat, gépészekét, gé­pésztechnikusokat és érettségi­zett fiatalokat hajós munkára felveszünk. Jelenkezés: Folyam- szabályzó és Kavicskotró Vál­lalat Dunai Kirendeltségén, Bu­dapest XIII., Cserhalom u. 2. (4280) HÖKÖZPONTKEZELŐT vizsgá­val, továbbá göngyölegmozgatás­hoz férfi vagy női dolgozókat felveszünk. — Jelentkezés: Bor- palackozó, Batthyány u. 2. Gön­gyölegtelep, Légszeszgyár u. 32. (580) GÉPKOCSIVEZETŐKET felve­szünk. MÉH Vállalat, Pécs, Dok­tor S. u. 14. (581) FAIPARI gépre betanított munkásnak férfi és női munka­erőt felveszünk. Jelentkezés: Fatömegcikk és Járműjavító Ktsz Pécs, Irányi Dániel tér 1. (261709) A PÉCSI DOHÁNYGYÁR fel­vételre keres gyakorlott gép- és gyorsírót, valamint géplakatos szakmunkásokat cigarettagyártó gépek üzemeltetéséhez. Jelent­kezés a munkaügyi osztályon. (261708) GYORS- ÉS GÉPlRONOT azon­nal felveszünk. — Ajánlatokat „Perfekt” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. (261756) KIVITELEZŐI vagy több éves műszaki gyakorlattal rendelkező j építészmérnököt vagy technikust önálló beruházást lebonyolító munkakörbe felveszünk. Fizetés megállapodás szerint. Jelentke­zés a titkárságon. 5-ös ÉPFU, Pécs, Megyeri út 50. (261721) FELVESZÜNK: 1 fő karosszé­rialakatost, valamint tehergép­kocsivezetőt gyakorlattal. Jelent­kezés: Műszaki Erdészet, Pécs, Megyeri út 20. (252468) ÁRUKÍSÉRŐKET, rakodókat és kereskedősegédeket felveszünk. Élelmiszer és Vegyiáru Nagyker. fiókja, Pécs, Koller u. 7. (261716) GYAKORLOTT gyors- és gép­írókat és érettségizett adminiszt­rátorokat felveszünk. Élelmiszer és Vegyiáru Nagyker. Pécs, Kossuth L. u. 21. (261717) GÖRÖSGALI AG. felvesz két gépkocsivezetőt, 3 fő rakodót. Szigetvári, vagy környéki lak­hellyel. Érdeklődni: Görösgal, Szállítá* vezető (261710) VILLANY SZERELŐ technikust | felveszünk. Pécsi Építő és Ta­tarozó Vállalat Pécs. Tímár ut- i ca. 23. (252352) ( I ÖLTÖZŐŐRT felvételre kere- I sünk. 5-ös EIT U. Pécs, Megyeri i I Ut S«. (261706) i Közülelek figyelmébe! IPARI MŰANYAGBÓL MINDEN IGÉNYT KIELÉGÍT a Baranya Kereskedelmi Válla at 60. számú műanyagboltja Pécs, Szalai András utca 16. (nagypiacnál) — Telefon: 55-71 Szilárd hő- és hangszigetelő Nike-Cell., lágy poliuretán habszivacs, különböző méretű táblákban, hulladék áron! Tetőlemez, PVC zsákok, ponyvák, kemény és lágy csövek, padlók, műbőrök különféle minőségben és színben, dekorit lemezek, komplett hajtatóházak nagy választékban. Ápolásra szorult idős né­nihez vagy idős házas­párhoz elmenne Kvártély­ba középkorú tisztviselőnő. ..Kölcsönös segítség” jel­igére a Sallai u. hirde­tőbe.________________________ Gyermek felügyeletét vál­lalom vidéken is. Választ: ..Gondos” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. _____________ Ny ugdíjas nő elmenne nem nagybeteg nő mellé, fél napra felügyelni rá, koszt és egy kis fize­tésért. Címeket: ..Becsü­letes. megbízható” jeligére a Sallai u. hirdetőbe ké­rek;_________________________ Gy ermeket is ellátó ház­tartási alkalmazottat ke­resek. Dr. Somody. Sem­melweis^. 4._n.______ Ke rti munkához értő dol­gozókat felveszünk. Pécs, Pipacs u. 12.____________ Eg y komoly családhoz elmennék pótmamának vagy családtagnak. özv. Löki Józsefné. Szentlőrinc, Vasút u. 4._______________ ön álló villanyszerelő hét­éves gyakorlattal és admi_ nisztrátor hétéves gyakor­lattal állást változtatna, házaspár. ..Lakás szüksé­ges” jeligére a Bem u. hirdetőbe. lakas Elcserélném Kórház tér­nél, nagy szoba, konyhás lakásomat kisebbre. I.. II. kerületben. Garai u. 10. szám jobbról első ajtó, nem hegyen. _____________ Kü lönbejáratú. üres albér­leti szobát keresek, udva- ; ri bejárattal. ..Udvari be- j járat” jeligére a Sállá! ' Különbejáratú, üres, vagy nem teljesen bútorozott, ( albérleti szobát keres egyedülálló dolgozó nő, I sürgősen. .,Anna” jeligére { a Sallai u. hirdetőbe. Belvárosi. földszinti, egy szobámat elcserélném két_ szobás. komfortosra. — ,,Mielőbb 71” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Kettöszobás. nem össz­komfortos öröklakásomat elcserélném. nagyobb ház­ra. nagy , .Udvar legyen” jeligére a Sallai u. hir­detőbe kérem.__________ Ko moly házaspár eltarta­na egy idős házaspárt, vagy magányos. falusi férfit házért. ..Idősek” jeligére a Sallai u. hir­detőbe. ____________ El cserélném belvárosi, 2 szoba összkomfortomat belvárosi I. emeleti más- j fél szobásért. „Semélyze- tis” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ____________ Eg v szoba, összkomfortos, Petőfi utcai. I. emeleti lakásomat elcserélném na­gyobbra. „Hangulat” jel­igére a Sallai u. hirde­tőbe.________________________ Be lvárosi, egy szoba, konyha, spájzos lakásom elcserélném másfél-; vagy kettőszobásra. „Nagyobb­ra” jeligére a Sallai n. hirdetőbe.__________________ El cserélném dunaújvárosi másfélszobás, összkomfor­tomat pécsire. Kalász, Pécs Petőfi u. 48/B. Magántulajdonban levő alagsori szoba. konyhás, régibérű lakásomat, na- g> óbbért elcserélném. — Különbözeiét térítek.' — „Kertváros” jeligére ' a Sallaj u. hirdetőbe. Szoba. konyhás lakást cserélnék olyan személy- lyel, aki házat épít vagy vidékre költözik. Költséget téritek. Címeket: Pécs, József Attila u. 32. Ko­vács Lajosné,______________ Kü lönbejáratú. bútorozott szobába, fürdőszoba hasz­nálattal egy fiatal lány szobatársat azonnal felven­nék. Telefon: 16-78. Elcserélném Münnich Fe­renc utcai másfélszobás, távfűtéses II. emeleti, i szövetkezeti lakásomat bel. városi, 1 szoba, összkom- J foltos, utcai lakásra. — „Zsuzsa” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.______________ j Fi atal házaspár különbé- ( járatú, bútorozott albérleti j szobát keres május 1-ével. I Kossuth L. u. 40. Lom- I bosi.________________________ El cserélném uránvárosi, ! két szoba, összkomfortos, I távfűtéses és belvárosi, I két szoba. félkomfortos I lakásunkat háromszobás, összkomfortos lakásért. — „összeköltözünk” jeligére j a Sallai u. hirdetőbe. j Házaspár egy kis gyér- j mekkel különbejáratú, al­bérleti, bútorozott szobát | keres, konyha, fürdőszoba j használattal. nagyállomás közelében. „Volán” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.__ El cserélném pécsi uránvá­rosi 2 szobás lakásomat harkányi kis telken épült, télen is lakható víkend- házért. Érd.: Bánki Danát u. 17.. házfelügyelőnél. Különbejáratú, albérletet keresek a belvárosban. — „Ápolónő” jeligére a Sal­lal u. hirdetőbe. ________ Fi atal házaspár üres al­bérleti szobát keres Pé­csett a ül kerületben. „Közeljövőben” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. tires szoba, konyhás, al­bérletet keresek Pécsett, I vagy Siklóson. április 1-ével. „Siklósi előnyben” jeligére a Sallai u. hir­detőbe^_____________________ Sz oba, konyhás lakásom elcserélném másfélszoba, összkomfortosra, esetleg egyszobásra. „Megegye­zünk” jeligére a Bem u. hirdetőbe. ________________ MB 1000-es Skodát adnék kétszobás, OTP vagy szö­vetkezeti lakásért meg­egyezéssel. , „Jól jár” jel- igére a Bem u. hirdetőbe. Elcserélném kétszobás, komfortos utcai lakásomat egy szoba, komfortosra. „Április—május” jeligére a Bem u. hrldetőbe. Egy szoba, hallos komfor­tos emeleti lakásomat el­cserélném lehetőleg belvá­rosi. másfélszobás, távfűté­sesre II. emeletig. „Allo_ máshoz közel” jeligéire a Bem u. hirdetőbe. Különbejáratú szoba 2 diáknak vagy házaspárnak kiadó II. Antal u. 20. Elcserélném 2 szobás, összkomfortos lakásomat Szilvási egyszobás. köz­ponti fütésesre. Megegye­zés szerint. Komló. Ken­deröld Arány János u. 6. ' I. em. 4. Eladó 1 darab kijáró, 7 éves bor j as tehén. 18—20 j liter tej hozammal.' Kővá- , gószöllős, Ady Endre u. 6. Igen jó állapotban levő cseh sportkocsi eladó. Ér. deklődní: délelőtt. Pécs, Készül út 32. ____________ El adó egy sötét „Mecsek” háló ágybetéttel. 96 basszusos tangóharmónika és egy villanyvasút. Tele- fon: 16-40 /951-es mellék. Modern, keveset használt, mély gyermekkocsi eladó. Móra Ferenc u. 13. Kert­város; ___________ Ke veset használt, két cse­répkályha eladó. Telefon: 15-50/576. ____________ __ Gá ztűzhelyt palackkal együtt sürgősein vennék. «»Gázpalack” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.__ Ki fogástalan gyermekkocsi (kombinált) eladó. Ér- deklődni: 42-80 telefonon. Világos hálószoba bútor, sodronnyal. matracokkal, olcsón eladó. Erzsébettelep, Kun u. 7/4.______________ Bo ntott cserépkáíyhát vennék. ..Kifogástalan” jeligére a Bem u. hirde­tőbe. KAGYLOFOTfcl apedaiugos agybetei módéin garnituici ;5 db 3950 fonnttolj részletre is kapható: VAJ I A kárpitos Pécs. Déryné u u Telefon: Sfi-75 Kombinálható gyerekko­csi és gyerekágy eladó. Mártírok útja 60. ________ Al ig használt hallásjavitó készülék eladó. „Halló­szemüveg” jeligére a Sal­laj u. hirdetőbe._________ He gesztő transzformátor igényesnek eiaaó. .220 Voltra 4-es pálcáig he­geszt. ’ „Szabályozható” jeligére a Sallai u. hirde­tőbe.________________________ Eladó 100 q csöves tengeri Botos László Vajszló. Eladók székek, asztalok, szekrények és egy nagy lavór. Szigeti út 52., ud­varban_____________^______ Ma gnetofon-Calips© jó ál­lapotban. kétezer forintért eladó. Lombos. Újvilág u. 12. sz,____________________ Ga rnitúrák heverők, sez- lonok és mindennemű kár­pitos munkák javítását, áthúzását vállalom. 1000.— forinton felül részletre is. Kisgyörgy kárpitos. Várady A u. 7/1._________________ Tö rzskönyves magyar ku­vasz 2 éves anya és köly- kei eladók. Pécs Kardos úti erdészház, Barkó. Vennék használt táskaíró_ gépet. Oláh Gábor, Pécs, Szigeti út 186.____________ Ez üstrókagallér hagy és kisebb jutányosán eladó. „Ezüstróka” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ÓRiASGiUMOLlStí szentendrei egree és nagy* gyümölcsű hollandi piros fekete ríblzketöVek kap­hatók darabonként 8.— forintért Toronyi kertész­nél. Békéscsaba, Sztraka u. 27. ingatlan Víkendtelek 264 négy­szögöl eladó. Nagydein- dol 29. Eladó beköltözhető havi 1000.— Ft. jövedelmet biztosító nagy családi ház kerttel, garázslehe­tőséggel. Pécs. Szilágyi Dezső u. 11. szám. 1971-ben épülő harkányi társasüdülőben lakrészemet áta/Jnám. Címet: „Nyara­lunk” jeligére kérjük a Sallai u. hirdetőbe. Szőkéden két szoba, kony- hás családi ház, gazdasági épülettel és nagy kerttel, Széchenyi u. 21, sz. alatti ház eladó._________ Pé cshez közeli községben asztalosmühelynek helyisé­get. házat keresek bérbe, vagy megvételre. ,, Fedezék van” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.__________________ Ba latonmáriafürdőn 200 négyszögöl telek eladó. — „Fürdőhely” jeligére a Sal_ lal u. hirdetőbe._________ Gy ümölcsös. fiatal. 350 négy szögól.' kúttal. a Ko­vácstelep mellett eladó. Érdeklődni: Bibicsár Antal, Uránváros Alpári Gyula u. 14.. középső lépcső. ..Mini” cukrászdával szem­ben. Családi, udvari. kertes ház a Ledinán eladó. End­re u 6._________________ Egry p alatetős pajta lebon­tásra eladó, — Személy, Damjanich u, 8,________ Sz entmiklóson 750 négy­szögöl szőlő franciabarackkal 1 telepítve présházzal, fel- [ szereléssel eladó. „Meg- j osztva is” jeligére a Sal­laj u. hirdetőbe.__________ El adó egy szoba, konyhás házrész, amely 228 négy­szögöl területen fekszik, udvari világítással ellátva. Bakonya Kültelek 5. sz. alatt. Ára: 30 000 forint. IPARVALLALAT könyvelő! ] adminisztratív munkakörbe női | munkaerőt keres felvételre. „Iparvállalat” jeligére Hunyadi úti hirdetőbe. (567) 1 VASIPARI szakmunkás-bizo- f nyítvánnyal rendelkező autogén- és villamos hegesztőket alkal­maz a Pécsi Gázmű. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. — Pécs, Felszabadulás u. 107. (261701) SZERVIZ segédmunkást, kony­hatakarítónőt, vizsgázott kazán­fűtőt felvételre keresünk. — 5-ös EPFU, Pécs, Megyeri út 50. (252224) A VOLÁN 12. sz. Vállalni fel­vesz bádogos és hűtőbádogos szakmunkásokat. Bér megegye­zés szerint. Jelentkezés: Pécs. Bacsó Béla u. €. (112200) A H. SZ. BELKLINIKA azon­nali belépésre takarítónőt keres. (252504) A PÉCSI Gőzmalom (Felsza­badulás u. 2.) női és férfi rak­tári munkásokat keres. (252491) A PÉCSI Orvostudományi Egye­tem lakatos szakmunkásokat és betanított munkásokat alkalmaz. Jelentkezés a munkaügyi cso­portnál. Honvéd u. 5. (261725) RÖVID IDŐRE nyugdíjast ta­karítónőnek felveszünk. Jelent­kezni : Pécs, Diósi üt 51. Postai Gépjármű Szállítási Üzem üzem­vezetőjénél. (261751) AZONNALI felvételre kere­künk olajtüzelésű kazánkezelő­ket. vízvezetékszerelőket. — Mc- csekvidéki Vendéglátó vállalat. I Pécs, Peresei u. 8« (261724) Ürög-alsóhegyen 212 négy­szögöl szőlő, új szoba, konyha. teraszos. pince, présházas épülettel eladó. Érdeklődni: Szigeti út 23- III, 1. Lukács. 250 négyszögöl telek lak­ható épülettel. épület­anyaggal eladó. Nagy La­jos. Bor bála telep. Vete­rán u. 2. Vennék 2 szobás, szövet­kezeti vagy öröklakást. Százezer készpénz + hav* ezer forint részlet + OTP. „Egyszobás földszinti la. kast adok pár évre” jel­igére a Sallai u. hirde­tőbb ________________________ Sü rgősen vennék 3 szobás házat házrészt 120 ezer kp.-vei. szoba, konyhás. PIK-lakásom van. A többlettérítést ez évben egyenlítem „Kocsibejárat” jeligére a Sallai u. hir­detőbe._____ El adó kettő szoba, össz­komfortos ház. Vasas H. C. u. 19. Molnár._______ Be költözhető, három szo­ba, személyzetis, magas­földszintes eladó. Bíró, Semmelweis u. 2. Csütör. töktől—vasárnapig 1—4-ig. Balatonmáriafürdőn 18° i négyszögöl villatelek el­adó. Schneider Ernő, Pécs, Újvilág u. 54. ___ El adó 250 négyszögöl sző­lő. gyümölcsössel, és szét­szedhető fa vikendházzal. Érdeklődni; Szigeti út 8/B. VI. T. Kántor. Vennék Pécsett, kertes családi házat. Landler u. 14^2.________________________ Pé csi másfél, vagy 2 ket­tőszobás szövetkezeti lakást átvennék. „József” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Szoba, konyhás házrész eladó Ürögi fasor 8. sz. alatt. Érdeklődni este 6 óra után. Koroknaiéknál. Harkányban, fürdőhöz kö­zel több szobás lakóház, 400 négyszögöl telekkel el­adó Közület részére is megfelelő. Érdeklődni: Zrínyi u, 2. ___________ Há zhely eladó, Pécs. Má- lomi műúton Érdeklődni: Pécs. Petőfi út 70. 11. ajtó;________________________ Ép ülő müút szélén levő, 260 négyszögöl építésre és telepítésre alkalmas térti- lét négyszögölenként 80,— forintért eladó. „Érték” jeligére a Sallai u. hir­detőbb _____________________ 514 négyszögöl szőlő, szo­ba konyhás lakható épü­lettel eladó a szabolcsi tsz mellett. Kút az udvar­ban. Érdeklődni: TolbuhiD út 149.___________________ Há romszobás ház nagy te­lekkel beköltözhetően el- adó. Ba-ksa, Kossuth u. 26. Kis családi ház. Baksa, Szabadság út 3.. olcsón eladó_______________'_________ Sz oba, konyhás éléskamrás házrészt keresek, július 1. utánra. Azonnal fizetem. „Lakás” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Sürgősen vennék új. más- félszobás, szövetkezeti, táv­fűtéses lakást. Belvárosi cserelakás van. Rózsa Fe- renc u. 23. Sípos. Budapesti, belterületi la­kást cserélek Pécs belte­rületén levő kisebb családi házra. „Sürgős 23 686” jeligére. Budapest, Felsza­badulás téri hirdetőbe. 260 négyszögöl szőlő. 260 négyszögöl szántó. Vasason 6-os út felett eladó. Ér- > c:k:öom: Marx út 58. Szoba, konyhás házrész mellékhelyiséggel beköltöz­hetően eladó. Pécs. I„ Erzsébettelep. Török u. 91. Balatonmáriafürdőn. tó­parti ikervillatelek eladó. Kálmán, Kaposvár. Bér­zsenyi u. 32.____________ Ro sszúheténybcn szőlő, be­tegség miatt sürgősen el­adó. Érdeklődni: Komló, Vioía u. 19 Aradiné, na­ponta 16—20 óráig. Tele. fon: 17-96.________________ Fo nyód-Bélatelepen, a Si­rály szálló felett ikerház építésére is alkalmas, 276 négyszögöl nagyságú telek eladó. Levélcím; Dr. Piát- sek Kaposvár Berzsenyi u__21____________________ OT P-« családi házat, Vét és fél- vagy háromszobás, szövetkezeti vagy örökla­kásért elcserélem. Cím: Komló. Székely Bertalan U. _50;______________________ Eladó kertes családi ház. Magyaregregy. József At­tila u 7 Molnár._________ 2— 3 szobás házért örök­lakásért egyszobás, kom­fortos házrészt és életjá­radékot adnék. „Komfort” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe, __________________ Ny íl utca 29. számú ház beköltözhetően, sürgősen eladó. gépjármű Kovácstelep. Ujmecsekalja területén garázst bérelnék. Telefon: 16-40/951-es mel­750-es FIAT-hoz új olasz főtengely, csapágyakkal eladó. Érdeklődni: Bat­thyány u. 7. 16 óráig Telefon: 13-62. Garázs kiadó. „Bokor ut­ca” jeligére a Sallai u, hirdetőbe.__________________ Má sodik félévre visszaiga­zolt Trabant Combi utal­ványomat elcserélném bár­milyen első félévire. „Várom” jeligére a Sallaj utcai hirdetőbe.___________ IB-s. 750-es Zastawa el- eladó, 9000 km-rel. Ér­deklődni 16 óra után. Rá- kóczi út 32. Fehér. 500-its Trabant jó álla­potban olcsón eladó. Pécs, Tompa Mihály u. 26. Wartburg de Luxe-t ven­nék. Délután 6 után. Uj­vllág u. 48. sz.__________ 50 0-as Trabant Combi, 24 000-ért eladó. Limousin érdekel. Drávapalkonya, Vegyesbolt. _________________ 40 7-es Moszkvics. 408-as motorral eladó Bartók B. u. 53. Bony ár.____________ F.O-s Pannónia és Simson Moped eladó. Kodály u. 15. Frick. 850-es FIAT vagy Zapo- rozsecet garanciálisát ke­resek kp. Felsővámház u. 14. szám. Újszerű állapotban levő Skodát vennék. 10 000 km- ig. „Skoda” jeligére a Bem u. hirdetőbe.________ Sk oda Octávia Super el­adó. Megtekinthető: Pető­fi u. 53. sz. Belső István, házfelügyelő, délután 5 órától. ' Skoda 1000-es garanciális eladó. „ID rendszám” jel­igére a Bem u. hirde- tóbe. Eladó CH 1000-es de Lux Wartburg. Érdeklődni min­dennap 3-tól. Pécs. Urán­város. Körösi Csorna Sán„ dór u. 3/A. II. em. 3. Kiss József. 1000-es Wartburg garan­ciális eladó. Vasas n., Nevelők u. 7._____________ 0 k m-es. 1500-as Polski FIÁT eladó. Veszek 500-as, 0 km-es FIAT-ot vagy Trabantot, esetleg garan­ciálist. Pécs. Bartók Béla u. 64. Telefon: 60-40. 857 mellék._____________________ 72 /73 évi Skoda utalvá­nyomat^ elcserélném közel. Jövőben átvehető Skoda, Wartburg utalványra vagy átveszem. Zaporozsecet is. 601-eg Trabant motorhoz tető eladó. Kisnagy. Te­lefon: 18-64._________' Skoda Octávia Super sür­gősen eladó. 29 ezerért. Cím: Puskás József, Komló. Akácfa u. 4. FIAT 850-es 32 000 km­rel eladó. Érdeklődni: Komló. Hóvirág u. 8., földszint 3. 14 órától. vegyes 800 n-ölir ezőlót, vagy gyümölcsöst bérbe vennék. Boros János, Pécs, Las kő u. 8. _____ Ál talános iskolások orosz korrepetálását vállalom. „Főiskolás” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe. DÜNANTÜLI NAPLÓ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Boez József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Te!.: 15-32, 15-33, 21-60, 50-00, 60-11. Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11 Tel.: 15-32, 15-33, 21-60, 50-00, 60-11. Telex sz. 2320. SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. u. 10. F. v.: Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Indexszám: 25 054 SEX SÜL LINK naposcsibe megrendelhető az uraiüjfalui Állami gazdaságnál, Uraiújfalu Araink: Jércc csibe 13.— Et/db Vegyesivarú csibe í,— Et/db 500 darabon felüli megrendelés házhoz szállítását vállaljuk! RÖVID KATARIDON BELÜL SZÁLLÍTJUK! Megrendelést 1972-re Is felveszünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom