Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1971-03-21 / 68. szám
Heti jegyzetünk Régi fényben az asztalitenisz E hónap 28-án kezdődik meg Nagoyában az asztalitenisz világbajnokság. Húsz éve már, hogy Sidó Ferenc Európának világbajnoki aranyérmet szerzett, azóta az öreg kontinensről hódító útjára indult „ping-pong” tipikusan ázsiai sportággá vált. Keresték, kutatták az okát, vajon miért? A vádlottak padjára ültették a szivacsütőt — be is tiltották. Jött helyette a soft, azután a szendvics, de az ázsiai hegemónia maradt. Amikor a Kínai Népköztársaság sportolói távolmaradtak a világversenyről, ismét a japánok tündököltek és mint megszállott ütögépek szerezték a győzelmeket a kissé ér- tetlen európaiak fölött. Európa nem győzött csodálkozni. Megpróbálkoztak a tollszárfogassal és kikaptak. Azután elővették a mindig jó) bevált és „objektív” kifogást. Azt, hogy az ázsiaiak testi felépítése és lelki alkata a sikerek igazi titka. De voltak, akik nem hittek ebben, mint ahogy mindig vannak hitetlenek és nekiláttak a munkának, hogy felzárkózzanak Ázsia mögé, vagy ha lehet meg is előzzék. Nagy öröm, hogy a svédek és jugoszlávok után, sőt őket megelőzve, a magyar asztalitenisz-sport ismét ott áll, szinte karnyújtásnyira a csúcstól. Kiampár és Jónyer személyében két olyan versenyzővel rendelkezik már a magyar asztalitenisz-sport, akik Európa legjobbjainak legyőzése után a világ legjobbjainak is méltó ellenfelei lehetnek. Sokat mond, hogy válogatott férfi csapatunknak sikerült legyőznie az exvilágbajnok Kínai Népköztársaság csapatát. Most Európa és a világ a „magyar titok” után fürkészik. Nos, a titok a rengeteg munkában rejlik. A sportág agilis vezetői rájöttek arra, hogy sem a testalkat, sem a lelki alkat, sem a különleges gömbérzék sem vezethet el a sikerig. Csak a munka, a rengeteg munka teremheti meg gyümölcseit aranyérmek képében. Nem titok, hogy asztalitenisz-sportunk reprezentánsai mai edzésmunkája vetekszik a profi ökölvívókéval. Ez bizonyára tanulságos lehet más sportágak versenyzői számára is. Az igazi csúcsok persze még messze vannak. Valamikor az asztalitenisz a legnagyobb tömegsport volt Magyarországon. Kultúrtermekben, külön ping-pong termekben ütötték reggeltől estig a fehér kauesuklabdát. Ebből a hatalmas tömegből nőttek ki olyan világbajnokok, mint Barna, Sós, Sidó. Ma a tömegesítésért lehetne többet tenni. Iskolákban, kultúrotthonok- ban. Jó lenne a sarokba állított zöld asztalokat mindenütt ismét felállítani. Sokat profitálhatna ebből a verseny- sport is. meg a valamennyi ember számára fontos, egyszerű testedzés — divatosan szólva a természetes mozgásigény kielégítése. Végül: mi lesz Nagoyában? Lehet, hogy nem sikerül, vagy éppen nem a magyar asztalitcnisze- zőknek sikerül az ázsiai hegemóniát megtörni. De az nem kétséges, hogy nem keli az alárendelt szerepre kárhoztatottak szerénységével csupán csodálni a „nagyokat”. — K — SPORT ' Veszprémi, pécsi és szombathelyi vívógyozeimek Testnevelés középiskolás fokon? Csak minden második tanuló tud úszni — hpüt a szigetvári tornaterem — Megélénkült az országos bajnokság Hír: Schützenbofer György «egyel testnevelési vezető- szakfelügyelő vette át a Középiskolás Sportbizottság elnöki tisztségét. — Kérhetnénk egy rövid k is program beszédet? — Természetesen — mo- solyodik el. —• Szeretnem elődöm munkáját folytatni, hasonló célkitűzésekkel: tovább emelni a középiskolai sport színvonalát, meg több fiatalt bekapcsolni a tömegsportba, mindent megténni, hogy a tárgyi féltételek — ahogyan az ország, a megye anyagi ereje engedi —• javuljanak. A feladatok ismerősek, hiszén a bizottságnak eddig is tagja voltam. — Milyen témáról tárgyalt utoljára a bizottság? — Márciusi ülésünkön az 508-as Szakmunkásképző Intézet sportmunkáját értékeltük és elismerően nyilatkozhatok, a lelkes szakembergárdának komoly támogatást nyújt az iskola vezetősége. Következő alkalommal azt összegezzük, hogy a diák jelvényszerző versenyek során milyen tapasztalatok születtek, ugyanis országosan a Sellyéi Szakközépiskolát jelölték ki a verseny- rendszer kikísérletezésére. Mi most elsőként jutunk az eredmények birtokába, az ottani észrevételeket figyelembe véve vezetik be az új tanévtől ■ minden magyar iskolába. — Bontsuk az iménti feladatokat részeire. Tömegsport? — A tömegsport foglalkozásain szeretnénk elérni, hogy minden diák hetente egy harmadik testnevelési órán vegyen részt. Tehát törekedni kell, hogy mindenütt nagy részvétellel rendezzék a háziversenyeket, mégpedig legalább öt sportágban. — Versenysport? — Megalakult a megye középfokú iskoláinak harmincadik sportköre, a Szigetvári ITSK. Az iskolai sportkörökben, a fiatalok foglalkoztatásán túl az utánpótlás nevelésén van a fő hangsúly, Innen kerülnek ki a legeredményesebb versenyzők az egyre élénkülő országos középiskolai bajnokságokra. —. Visszanyerte régi rangját? Már hat sportágban találkoznak minden évben áz ország legjobb középiskolás sportolói. Az atlétika, a torna, a kosár- és kézilabda mellé felzárkózott idén a rpplabda — és nagyon örvendetes — a labdarúgás is. Tavaly a pécsi dr, Steinmetz Endre középiskolás kupa olyan kitűnő szakmai sikert hozott, hogy a középiskolás sport szervezői úgy határoztak — kiírják a hivatalos bajnokságot is. — A Steinmetz Kupa döntőjén sajnos nem találkoztunk baranyai résztvevővél! — Ezt idén sem tudjuk ígérni. Az országos döntőt Békéscsabán rendezik majd, a három legjobb csapat utazik. Hogy ki jut oda? Még nem ismeretes, hiszen a küzdelmek még csak a középdöntőnél tartanak. Megyénkből a bajnokság első és második helyezettje indul, vagyis a Vegyipari Gépészeti Technikum és az 500-as ITSK csapatai. A torna és az atlétika területi döntőit itt. Pécsett rendezik, az előbbit áprilisban, az utóbbit júniusban. — Milyen tárgyi adottságok közepette dolgoznak megyénk középfokú iskolái? — A középiskolák közepes, a szakmunkásképzők mostoha körülmények között végzik mindennapos testnevelési és sportmunkájúkat. A Siklósi Szakmunkásképzőben például még az új Ipari tanuló Törvény kívánalmainak sem, tudnak keleget tenni, mely előírja a kötelező testnevelést. Vidékén egyébként egyik intézetnek sincs tornaterme. Ök a hátrányos helyzetű tanulók, hátrányos helyzetű tanulói ! — A középiskolák területéről örömmel számolhatok be, hogy tető alatt van a szigetvári gimnázium új tornaterme, mely a legnagyobb csarnok lesz Baranyában. Reméljük szeptembertől megindulhat ott a testnevelés és természetesen a sportmunka. Még egy érdekes, jellemző adat: az ősszel felmérést végeztünk a megye vidéki középiskoláiban — csak minden második tanuló tud úszni! Szóval, rengeteg még a tennivaló. S. V. Pénteken a késő éjszakai órákban fejeződött be a Steinmetz Endre emlekverseny első versenyszáma, a párbajtőrvívás. A verseny a veszprémi Tiszttartó győzelmét hozta. A nagy esélyes, a pécsi Herzfeld rossz napot fogott ki, de a PEAC többi versenyzője sem remekelt. Igen kellemes meglepetést szerzett a Dózsa versenyzője, Filzy. 2. helyével. A párbajtőrvívás vég- I eredménye: 1. Tiszttartó (Bakony Vegyész) 7 győzelemmel, 2. Filzy (Pécsi Dózsa) 6 győzelemmel. 3. dr. Velther (Bakony ve- I gsész) 6 győzelemmel, 4. Bokzé- , tás (PEAC) 4 győzelemmel, 5. Csele (Pécsi Dózsa) 4 gyózelem- ! mel, 6. Magni (Szombathely) 3 I győzelemmel, 7. Fatalln (Szom- j bathely) 2 győzelemmel, 8. Cson- ! ka (PEAC) 2 győzelemmel. Szombaton reggel 22 női tőrvívó — köztük 12 I. osztályú versenyző — részvételével kezdődtek meg a verseny második napi küzdelmei. Nem sokkal később a férfi tőrvlvok is pasira leptek. Ebben a versertyszam- ban. 34-en indultak, köztük 8 I. osztályú vívó. A női tőr versenyen nem sok babér termett a pécsieknek. A legjobb pécsi, Zitám böki, a középdöntőben elvérzett, a székesfehérváriak is a vártnál gyengébben szerepeltek, a nyolcas döntőbe őt szombathelyi és három veszprémi női vívó került. A verseny végeredménye: 1. Tátrai (Szombathely) 5 győzelemmel, 2. Kovács J. (Veszprém) 5 győzelemmel, 3. Kovács E. (Veszprém) 4 győzelemmel, 4. Bodor (Veszprém) 4 győzelemmel, 5. Király (Szombathely) 3 győzelemmel. 8. Pintér (Szombathely) 3 győzelemmel, 7. Pál (Szombathely) 3 győzelemmel, *. Méry (Szombathely) 1 győzelemmel. A férfi tőrvivóknáj jobban ment a pécsieknek. A döntőbe négy pécsi vívó került, Felsze- ghy, Puskás, Bokrélás és Csonka. A szombathelyi Vajda, Katalin és a veszprémi Pásztor és Szabó részvételével kezdődött meg szombaton a késő délutáni órákban a férfi tórvlvók versenyének döntője. A fiatal Puskás nagyszerű teljesítményt nyújtott, kitűnő vívással megnyerte a versenyt és ezzel I. osztályú minősítést szerzett., A további sorrend: 2. Katalin (Szombathely) 5 győzelemmel, 3. Kelszeghy fPEAC) S győzelemmel, 4. Szabó (Veszprém) 4 győzelemmel, 3. Csonka (PEAC) 3 győzelemmel, 6. Pásztor (Veszprém).. S győzelemmel, 7. Vajda (Szombathely) 2 győzelemmel, 8. Bok- rétés (PEAC) 1 győzelemmel.’ 99A döntetlen számunkra kedvező lenne Egy pont megszerzésében bizakodik a Dunaújváros Még messze van a bajnokság vége, de a kiesés szempontjából nagy jelentőségű ősz* szecsapás lesz a ma délutáni Komló—Dunaújváros mérkőzés. A hazai csapat győzelme esetén megugrana négy ponttal vetélytársátói és valamivel nyu- godtabban készülhetnének a hátralévő mérkőzésekre. De mit szólnak ehhez a dunaújvárosiak? — Nagyon sokat jelenthet számunkra a találkozó — kezdi a beszélgetést Fejes László, a Döntetlenben reménykedik a BVSC Szombati sporteredmények Labdarugó NB III. PVSK—PEAC 2:0 (0:0) Ifjúsági stadion, 300 néző. Vezette: Szerecz. Az első félidőben a széltől támogatva az egyetemisták Irányították a játékot, több biztató helyzetet elügyetlenkedtek. Szünet után a PVSK rákapcsolt, Varga és Gáspár góljával értékes két pontot szerzett. Pécsi Helyiipar—Honvéd Steinmetz SE 2:0 (0:0) Pécsbányatelep, vezette: Snei- der. 200 néző. Változatos mérkőzés, a helyzeteit jobban kihasználó csapat nyert. — Góllövők: Csorbics, Kovács dr. BP. HONVÉD—VIDEOTON 1:0 (1:0) Székesfehérvár, 10 000 néző, v.: Müncz. Góllövő: Puszták A sorozatos hazai támadások után — a 23. percben Vági szögletéből Pusztai fejessel küldte a labdát a kapu jobboldalába (1:0) a gól meghozta a Honvéd önbizalmát, kiegyensúlyozott . lett a játék. Jók: Szűcs, Marosi, Vági, Pusztai, Pintér, illetve Posch, Fejes és Borsányi. ÖZD—BKV ELŐRE 2:0 (2:0) BP. SPARTACUS— MÁV DAC 3:0 (2:0) A Pécsi Bányász vasárnapi vendége, a BVSC együttese szombaton délután a budapesti gyorssal érkezett Pécsre. |Iárom kulcsjátékosának (Sal- cza. Nagy, Takács) eltiltása Miatt nehéz körülmények között kezdte meg a BVSC labdarúgó csapata idei bajnoki szereplését. A debreceni premieren vereséget szenvedett az együttes, a múlt vasárnap viszont Budapesten a Bp. Spartacus ellen sikerült javítani: 2:l-re győzött. — Hosszú hónapok munkája szinte kárbaveszett, mert a három játékos kiválása miatt meg kellett az egész csapat szerkezetét változtatnom — mondta Marosvári Béla, a Csepel egyKosar labda NB L PVSK—Diósgyőr 99:86 (44:44) NB I. férő mérkőzés. Pécs, vezette: Gergely, Mihalovszky. A diósgyőriek sokáig egyenrangú ellenfelei voltak a PVSK- nak. Magas játékosaival megszorították a vasutasokat, három perccel a befejezés előtt még nyílt volt a mérkőzés, a vasutasok a hajrában, nagy harcban végül is maguknak biztosították a győzelmet.. — Legjobb dobók: Naumov 19, Rabb 19, Erdősi 17, illetve Kmeeko 19, Nagy 16. A mezőny legjobbja Naumov volt. kori kitűnő csatára, aki ősz óta dirigálja a vasutas' csapatot. — A tartalékok közül kellett három új játékost beépítenem, s jelenleg az egész NB. I. B-s mezőny legfiatalabb gárdájával rendelkezünk: 23 év az átlagos életkor. Ez egyben azt is, mutatja, még elég rutinta- lan a gárda, tehát évek kellenek, amíg kialakulhat az ütőképes együttes. így idei tervünk nem is lehet más, minthogy „megkapaszkodni” az NB. I. B-ben. A BVSC-ben így is találhatunk nagyon tehetséges játékosokat. akik közül Németh György az ifjúsági válogatott kapusa, 17 évével a mezőny legfiatalabbja. A védő Kovács, a csatár Bazsánt és Kaszás tartozik még a reménységek közé. — Mit vár a pécsi mérkőzéstől? — ősszel 4:2-re győztünk a Szőnyi úton a Bányász ellen, most persze más a helyzet — válaszolta az edző. — Tudjuk, hogy vidéki együttes otthonában nagyszerű eredményekre képes, s reálisan kalkulálva, esélyes. Ha sikerülne döntetlent elérni, feltétlenül elégedett lennék. A vasutas csapat Pécsett, ma a következő összeállításban lép pályára: Németh — Ubranko- vics. Kovács, B. Nagy —• Bo- donczi, Binder — Both, Nagy I., Bazsánt, Zsebeházi, Kaszás. Tartalékok: SzaiTta, Kollár. Maiul ai. Kohász edzője. — Csapatom jó rajtot vett a Videoton ellen, sajnos a folytatás elmaradt. Hazai pályán csak döntetlent értünk el az SBTC ellen. Végig jól játszottunk, de hat nagy gólhelyzetünk .kihasználatlanul maradt. Komlóra a döntetlen reményében érkeztünk. Az egy pont vidéken sokat jelent. Ebben az esetben nem változna a két csapat közti pontkülönbség. Mi egy hét múlva otthon fogadjuk a DVTK csapatát, a Komló pedig az MTK-hoz megy. Ha a papírformát nézem, akkor a jövő héten pontban behozhatjuk a Komlót. A döntetlen ezért lenne számunkra kedvező. Bekapcsolódik a beszélgetésbe Rup pert Mihály, a Kohász balhátvédje is, aki három évvel ezelőtt még a Komlói Bányász játékosa volt. — 1965 és 1968 között játszottam Komlón. ‘Kellemes emlékeim maradtak. A maiak közül csak Lazaridisszel, Csordással és Bordáccsal játszottam együtt. A fiatalabbakat már mint \ ellenfeleket ismerem. Mi játékosok mindent elkövetünk, hogy legalább az egyik pontot hazavigyük. Nagy harcra lesz kilátás, de remélem tervünk sikerül. Befejezésként Fejes edző közölte a Komló ellen pályára lépő csapatot, amely a következő: Papp — Formaggini, Fajt, Ruppert, Nagy E., Nagy F., Simon, Csörgő, Mártha, Somogy- vári, Kovács. A tartalékok: Mohács, Cseh és Somogyi lesznplc. (Lázár) — Megkezdődött, Tüke? — Meg bizony, mester, övig süllyedtem a sárban. Képzelje, mit szólt az anyósom, amikor meglátta a szerelésemet1 — Azt maga kibírta. De mit szóltak a focista feleségek, akik legalább egy győzelmi prém- csit terveztek a bevételi oldalon. — Legyenek belátással a feleségek. Próbálnák meg ök a futkározást az olyan pályán úgy, hogy még a tupírból sem látszana ki semmi a Fehér bácsi „humusza” miatt. — Azért jól szórakoztak a szurkolók. Akár a bajnoki rajt előtti főpróbán. Valaki csettintett a nyelvével, amikor az ellenfél középcsatára egy jó cselt csinált: a 9-es se kutya! mondta a szomszédjának. — Mire a szomszéd? — Ezt felelte: Igaza van, ha kutya lenne, ugatna! Es mi* lyen igaza volt, mester! — Miért, Tüke? —Mert azon a zord vasárnap délutánon sokan bizony „ugatták” a főéit. — Maga ne általánosítsa, smH « nagycsapatoknál látl — Akkor elmondom magának, hogy milyen fura dolgok történtek a kiscsapatok MNK- mérkőzésein. — Csupa fül vagyok. — Az előbb még csupa száj volt. Szóval a Hődör játékvezető, amikor megjelent Szent- dénesen, az ottani intéző rettenetes titokzatosan megkérdezte tőle: Mondja, uram, ismeri ön a szabályokat? — Gondolom, meglepődött a játékvezető. — Játékvezető sosem lepődik meg, ezt ne feledje! Amikor az intéző megkérdezte, hogyan juthatna el csapata a Népstadionba, így felelt: Gyorsvonaton! — Igen ám, de azt a pályán kell kiharcolni, Tüke, — Nem sikerült, mester, simán elsírtak 5:2-re. Hanem a KÖlked—Véménd kupameccsről is feljegyeztem valamit. — Halljuk l — A véméndiek három kocsival megérkeztek Kölkedre, de az a fránya igazolás otthon maradt. Tudja, center, meg szélső nélkül lehet játszani. de igazolás nélkül nem. Valaki elrobogott a dokumentért, de rni- re visszatért, állítólag az előírt várakozáson túl további öt perc eltelt. —• Az MNK-ban <s nem jelent semmit. — Persze, de a Kölked azt mondta, csak barátságost hajlandó már játszani. Jól van, mondta a Véméndjátszunk. — Erre játszottak? — Igen. A félidőben a Kölked 3:l-re vezetett, mire azt mondták, hogy legyen mégis MNK. Jól van, mondta a Véménd, legyen MNK és szünet után 4:3- ra megfordította az eredményt. — Erre a kölkediek? —- Azt mondták, meggondolták magukat, mégis legyen barátságos. Hát nem aranyosak? Ha nekem lesz egy kölkem, azt nem engedem, el Kölkedre! — Nem hiszem, Tüke, magát megértő embernek ismerem. — Mint én a Dózsa-drukkere- két. A szurkoló-ankéton volt ám Miska bácsi lemezesládája! De a válaszok mind kielégítő- ek voltak — Mit kifogásoltak a derék drukkerek? — Hogy a srácok miért nem a kapuralövó erejüket, és miért a hajukat növesztik. Azt mondták, régen volt, amikor a bibliai Sámsonnak a hajában volt az ereje. — Nem ártana időnként egy erős Sámson a csatársor közepén. — Meg a kapu előtti őrhelyen sem. Az ankéton megkérdezték az edzőmestert, hogy miért nem az sepreget tt csapatban, akinek szemetes a háza eleje? — Mit mondott erre a Miska bácsi? — Hogy mindig az sepreget, aki a legjobban és leggyorsabban sepreget. Hogy ideje legyen a támadásokra is. — Na én erre befizetek, Tüke. — Hagyja a forintokat, mester. En a kosárlabdaszövetség illetékeseitől szedném el a kedvem szerint. Hogy ezek megint milyen sorsolást készítettek! — Azt én is észrevettem. — Például a PVSK—Szigetvár rangadót szombaton kora délelőtt kellett játszani, mert másnapra az ország másik végibe kellett utazni a vasutas lányoknak. Az ilyen sokba is kerül, meg elmarad a közönség a szokatlan kezdés miatt. — Miért, hányán nézték végig a mérkőzést, Tüke? — Telt ház volt, mester. Kép- | zelje mi van, ha nem munkaidőben rendezik. — Nem fértek volna be a terembe. — Akkor már értem, a bányászok új edzője miért akikor érkezett a teremkupa mérkőzésre, amikor már folyt a játék. — Miért, Tüke? — Azért, mester, me-rt félt, hogy nem fér be a terembe1 Mai sportműsor Labdarúgás: Komlói Bányász— Dunaújváros, Komló, 15.30, Bp. Vasas—Pécsi Dózsa, Budapest, 15.30. NB I. tartalék mérkőzé- sek: Komlói Bányász—Dunaújváros, Komló, 13.00, Bp. Vasas— Pécsi Dózsa, Budapest, 13.00. — NB I. B mérkőzés: Pécsi Bányász—BVSC, Pécsújíhegy, 14.15. NB n. mérkőzések: Pécsi Ércbányász—Qyőri Dózsa, PVSK edző pálya, 14.30. NB m. mérkőzések: Mohácsi TSZTE—Latlpka SK, Mohács, 15.00. Megyebajnoki mérkőzések: Boly—Szigetvári Cipőgyár; Boly, 15.00. Beremend— Pécsi Dinamó, Beremend, 15.00, Pécsi Kinizsi—István-aknai Bányász Kovács telepi pálya, 9.30, Véménd—Pécsi Gázmű, Véménd, 15.00, Vasas II. Bányász—Má- gocs. Vasas II. Bányatelep, 15.00, Szigetvári Kinizsi—Szászvári Építők, Szigetvár, 15.00, Pécsi Porcelángyár-Siklós, Ifjúsági stadion, 9.30. Asztalitenisz: NB n. mérkőzések; PEAC—Szombathelyi SE, férfiak, Leöwey Gimn., 9.30, Atlétika: Megyei mezei fufcó- bajnokság, Szigeti tanya környékén, 9.00. Birkózás: Területi szabadfogású felnőtt egyéni bajnokság. Fegyveres Erők Klubja, 10.00, területi kötöttfogású Ifjúsági minősítő verseny, PVSK kis-sportcsamok. 10.00. Kosárlabda: NB I. mérkőzések: PVSK—Videoton, nők, PVSK csarnok, 9.30. NB II. mérkőzések; Pécsi Tanárképző—Zalaegerszegi Volán, nők. PVSK csarnok. 12.10, P4csi Ércbányász— Szombathelyi SE, férfiak. Építők úti iskola, 10.00. Tájékozódási futás: Ten kés Kupa idénynyitó verseny, Tenkes hegy, rajt a máriagyűdi templomtól, 9.00. Teke: NB T. mérkőzés: Pécsi Gázmű—Szombathelyi SE. férfiak, Üjmecsekalja. Építők pálya. 11.00. Torna■ Megyei középiskolás bajnokság II. fordulójának versenyei. lányok Közg.. fiúk Gépipari Techn-., 9.00. Vívás: Steinmetz Endre emlék- verseny befejező napja, kardvívás, Egyetemi tornacsarnok. 8.00,