Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

1971-03-16 / 63. szám

mi. március 16. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Acélt terem a kukoricaföld Kép 1951-ből. Előtérben: épül az első kémény HUSZONEGY ÉVE szüle­tett meg a határozat: egy új kohászati kombinátot kell lé­tesíteni. A tervek készítésé­vel a GIPROMEZ és a GIPRCKOKSZ szovjet ter­vezőintézeteket bízták meg. Az új mű telepítésének he­lyét az akkor még lakatlan területen, a Duna partján fekvő Dunapentele nevű kis falu mellett jelölték ki. Ez azt jelentette, hogy nemcsak J kohászati kombinátot, hanem új várost is kellett tervezni — és építeni. A Dunai Vasmű távlati fejlesztési osztályának veze­tőjével, Réti Vilmossal pró­báltuk a mű múltját, jelenét és jövőjét idézni. — Az ország minden vidé­kéről jöttek ide az emberek. Borsodtól Zaláig. Ma talán úgy neveznék, hogy amolyan „hurrá-munka” volt. Lelke­sedtünk, s tudtuk miért. A sárdagasztást már 1951-ben, az első üzem — az öntöde .és a gépgyár — megindulása­kor feledni kezdtük. S bár a teljes felépítés még ma sem fejeződött be, a hőskor­szak már messze van ... Ti­zenháromezer ember mutat­ja fel naponta belépőjét a kapuknál, s Dunaújvárosból kapja az ország az acélter­melés egyharmadát: évi egy­millió tonnát... A vasérc a Szovjetunióból', Krivoj-Rogból érkezik. Két­ezer kilométeres víziút után naponta háromezer tonná­nyit fogad a kikötő. A tá­volság egy kicsit messzinek tűnik, azonban hasonló hely­zetű kohászati kombinát ren­geteg van már a világon. Ja­pán például nyolcezer kilo­méterről kapja a nyersanya­got. s majdnem hasonló hely­zetben van Hollandia cs Olaszország is ... S Japán acéltermelése az évi 67 mil­lió tonnával a harmadik he­lyen áll a világon, az USA és a Szovjetunió mögött. A kokszgyártáshoz szüksé­ges szén — évi 1,2 millió tonna — hetven százalékát a mecseki szénmedence ad­ja. a többit a Szovjetunió­ból. Lengyelországból és Csehszlovákiából importál­ják. Az elektromos energia nyolcv,an százalékát a kom­binát saját erőműve termeli, a többit az országos hálózat­ról kapják. Évente négyszáz- ezer MW-óra energiára van szüksége a vállalatnak, s eh­hez jön még a víz. A két szivattyútelep naponta száz­húszezer tonna vizet emel ki a Dunából. Ez a mennyi­ség Pécs város összes — ipa­ri- és ivóvíz-fogyasztásának kétszerese. A méretek . . .? A kombinát nagyságára jellemző, hogy alapterülete iiOO hektár, .50 kilométeres közúti, valamint 1.05 kilomé­teres vasúti hálózata van. Telefonközpontja nagyobb, mint a városé... A két hét­száz köbméteres nagyolvasz­tóból évente 750 ezer tonna nyersvasat csapolnak, míg a négy Siemens—Martin-ke­mence egymillió tonna nyers­acélt ad. Hat és fél milliárd forint termelési értékével a mű, a nemzeti jövedelem 3— 3.5 százalékát adja. Az álló­eszköz-értékük közel tízmii- liárd forint. A termelés 30 százaléka exportra megy — Ázsia, Afrika és Európa or­szágaiba —, s az elmúlt esz­tendőben 20 millió dollárt, 6.5 millió rubelt hozott. A távlati tervekről^ Réti Vilmos a következőké* mon­dotta : — A vállalat célja: növel­ni a hengerlési kapacitást. Sok új termelő berendezés létesítése szerepel a prog­ramban. így a folyamatos acélöntőmű. - a második hi- deghéngermű, az elektroliti- kus ónozósor, a horganyzó üzem és egy új csőgyár, to­vábbá a jelenlegi hengermű rekonstrukciója és a már meglévő vasszerkezeti üzem bővítése. Ha minden megva­lósul, akkor újabb kétmil­liárd forinttal emelkedik a termelési érték. A VAROS MA csaknem ötvenezer ember otthona. Hogy szép-e? A vendég jo­ga, hogy eldöntse. De mind­ezt másként látja az, aid a hőskor sárdagasztó gumicsiz­májában és vattakabátjában megjárta ezeket az utcákat. Sokan emlékeznek még az első késdobálóra, a zsúfolt barakkszáilókra, a pálinkás­üvegekre ... Közel tizenöt­ezer építőmunkás dolgozott itt az állványokon és kubik- gödrökben. Pen tele. A név régi. A mai Ifjúság szigetére a tizedik században görög apácákat hoztak. A monostor védő­szentje a görögkeleti egyház katona-szentje, Pantaleon volt. Időszámításunk előtti év­századokban kelták lak Iák a város területét. A leletek ar­ra mutatnak, hogy ismerték a vaskohászatot... A vélet­lenek furcsa játéka ez. Eb­ből az időből származik az a 330 ezüst tetradrachmából álló kincslelet is. melyet a vasmű kohókapujának köze­lében találtak. Később ró­maiak települtek meg e ter­mékeny vidéken. Az Öreg­hegyen az építkezések során tárták fel az Intercisa Cast­rum maradványait, amely Aquincumitól 46 mérföldnyi- re hirdette a nagy római bi­rodalom határát. Pentelétől délre, a mai vasbetongyár helvén számos Árpád-kori sírt találtak és feltárták Cse- ténv falu templomát. - ame­lyet 1242-ben a tatárok pusz­títottak el a faluval együtt. Ügy, hogy többé soha sem épült fel... A KOMBINÁT ÉPÍTÉSÉT két szakaszban tervezték. A rossz gazdaságpolitikai idő­szak. amely 1953-tól 1957-ig tartott, azonban némi meg­torpanást eredményezett. Öt- venhét után — a második nekirugaszkodás időszakában — épült fel a második kok­szolóblokk, 1960-ban a me­leghengermű, majd öt évvel később átadták az új hideg- hengerművet is. A vasmű termékeit nehéz lenne felsorolni, csupán né­hányat ízelítőnek. Kohókoksz, valamint nyersvas és nyers­acél. Aztán melegen és hi­degen hengerelt lemezek, nyitott és zárt profilacélok, vasszerkezetek. csövek, le­mezradiátorok, ónozott fi­nomlemezek ... A vállalat dolgozóinak 81 százaléka munkás, s májdnem 10 szá­zaléka műszaki. Kevés a se­gédmunkás, mivel az anyag- mozgatás gépesített. Hogy bejárjuk a vasmű­vet, taxit fogadtunk. Meg­álltunk az Erzsébet előtt — daru, amelyik az Erzsébet- híd építésénél segédkezett—, s a hideghengermű új gép­sorának szerelését is meg­néztük. Itt készül — és az új gépsoron is készül majd — a Barátság 2. kőolajveze­ték hegesztett spirálcsöve. Több munkást megkérdez­tem, hogy miként került ide, s hogy szeret-e itt lenni. A fiatalok majdnem mind du­naújvárosi születésűek. Sze­retik a vasművet. Az „öre­gek” a világ minden pén­zéért sem hagynák el. Fia­talságuk egy-egv téglája, la­pát földje van itt egymásra rakva ... A hős szovjet pilóta. Me- reszjev volt talán a kombi­nát első illusztris vendége. Sok államfő megfordult már itt. Az Iráni sah. Georghiu- Dej, Tito. A világ első űr­hajósa ... Malinovszkij mar­sall ajándéka, egy lánctal­pas önhordó rakéta makett­je a múzeumban van. Poór I Bertalan tiszteletbeli brigád- I tag volt... A vasmű és a város szoro­san összetartozik. Egyidősek. , Egyik sem születhetett volna ] meg a másik nélkül. S. hogy . : milyen fiatal a pentelei ! ; fennsík a második újjászüle- I téstől, azt mi sem bizonyít- j J ja jobban, mint az, hogy a ! város lakóinak átlagéletkora t harminc esztendő. Természe-': I tes az is, hogy sok az egy- í forma ház, típusépület, hisz j I a húsz év alatt parancsoló igény volt a sok lakás ... ! I Dunaújváros azonban még- i ! sem vált a mértanilag elren- ! i dezett „skatulyák” városává. J I A régi barakkokkal pedig j maga a természet végzett, j 1 1964 tavaszán a várostól j délre egy kilométer hosszú- I ságban megcsúszott a lössz- I fal, több százezer köbméter j földet zúdítva a városépítés | első ideiglenes településére, : a fabódékra — a Radarra. Lezárva ezzel a pentelei j fennsík hőskorát. Kozma Ferenc Létrejött az üzlet: a golgo­tái barakklakásokat az Érc­bánya Vállalattól megvásá­rolta a Baranya megyei Me­zőgazdasági' Vállalat. Már megkezdték a munkaiatokat, a hajdani lakásokat átalakít­ják. hogy az új lakók, a százezernyi pulyka mielőbb beköltözhessen. A Mezőgazdasági Vállalat boldogasszonyfai telepe veszi át az angliai Mathews cégtől érkező, néhány napos pulyka­bébiket, amelyek később nagyszülő párok lesznek. Utódaik, a szülőpárok, évente pedig átlagosan százezer da­rab pulyka kerül majd a golgotái továbbtenyésztő te­lepre. Végtermék a harmadik ge­neráció. Az Angliából érkező hat-hétezer nagyszülő uno­káinak a száma eléri a két. két és fél milliót. A golgotái telep azonban még a teljes kapacitása esetén is mindösz- sze egymillió darab végter­: méket. azaz hibrid pulykát | produkál majd. A többihez, | így a szülőpár tartásához is, | társvállalatokat keresnek. El- í sősorban az alföldi termel ö- . szövetkezetek érdeklődnek, s I Győrből ' jött már rendelés. ; A Mezőgazdasági Vállalat J szakemberei egyébként- díj- i mentesen megtanítják a gaz- ! dóságok pulykatenyésztőit a | helyes technológiai előírások- i ra, rendszeres tanácsadást | tartanak. I Az utóbbi időben a pulyka- j kivitel állandóan növekszik, j a külföldi rendeléseknek nem í tud mindig eleget tenni a j vállalat. Kilónként hatvan I dollár-centért veszik át, éven­te négy-ötmillió dollárt ke­resünk jelenleg a pqlykáq, de kereshetnénk többet is. Csak éppen még mindig ke­vés a pulykatelepek kapaci­tása. s á golgotái tenyészet sem tudja majd kielégíteni a rohamosan növekvő igénye­ket. SEGÉDMUNKÁSOK í. — Józsi, hozd fel a deszkát! — Arra gondoltam, hogy ... — Te csak hozd a deszkát! Itt engem fizetnek azért, hogy gondolkodjak... A párbeszéd egy építkezé­sen hangzott el, a szereplő­ket nem nehéz felismerni: a deszkacipelésre utasítást adó a kőműves, s a fejét társa­dalmi munkában használó társa nyilván a segédmunkás. Van valami igazság ebben a kedélyes-nyersen megfogal­mazott véleményben. A se­gédmunkást izomerejéért fi­zetik. Cipel, rakodik, hoz-visz, tulajdonképpen egy egyszerű gépet helyettesít. Gondolatai­val maga gazdálkodik, erre nem tartanak igényt a mun­káltatók. Pontosan olyan fontosak mint a szakmunkások. Nél­külük áll a munka, vagy szakmunkások végzik az ő feladatukat, — ami egyálta­lán nem olcsó mulatság, és szakmunkásokból sincs éppen „túltermelés”... A hirdetések ezernyi munkaalkalmat kí­nálnak, segédmunkásra min­dig, mindenütt és mindenkor szükség van, — fizetésük las­san felfelé megy. a kínálat­kereslet törvényei alapján. Kevés a segédmunkás. A faluról jött áramlás, amely a folyamatos utánpótlást biz­tosította. a termelőszövetke­zetek megerősödésével, a melléküzemágak elszaporodá­sával, — megállt. A mező- gazdasági nagyüzemek szak­mákat „termeltek”, s a szak­ma-szerzés lehetősége éppen azt a réteget csábította ahonnan az utánpótlást várja az ipar. A segédmunkások túlnyo­mó többsége nem végezte el az általános iskolát. 2. Van alja munka, és van elegáns munka. A segédmun­kások körében eszerint ala­kultak ki a kasztok. Egy rak­tári segédmunkás majd fél órán keresztül bizonygatta, hogy őt egy napon se lehet említeni az építőiparban dol­gozókkal. „annak ellenére, hogy nekem is „sm” van a személyi igazolványomban. Mert ugye a raktárban pon­tosan tudni kell mi hol van, meg egyébként is tiszta mun­ka, de maltert hordani azt bárki tud ...” A kasztokat komolyan ve­szik. Az anyagmozgatással foglalkozó segédmunkás egy kicsit lenézi az udvarost, a rakodó a kőműves mellett dolgozó munkást, az pedig többre tartja magát az út­építésen dolgozó segédmun­kásoknál. Egyébként ezt tart­ják a munkák aljának, az út­építéshez elég nehéz használ­ható embereket fogni. Segédmunkát általában az vállal, aki megfelelő iskolai végzettség hiányában nem tanulhat szakmát, — vagy családi okok, — az általános, iskola elvégzése után rögtön szükség van a keresőre — késztetik arra, hogy semmi­lyen kvalitást nem igénylő munkahelyen dolgozzon. Ez a második rétegeződés, — az esetek többségében a kény­szerű okokból munkát válla­lók előbb-utóbb szakmunká­sok lesznek... Van egy harmadik réteg is: a „nehezek”, akik igen ko­moly fizikai munkát végez­nek, — de egy átlag segéd­munkás fizetésének három­szorosát is megkeresik. Külön kaszt, a lehető legheterogé­nebb összetételű. Míg például az építőiparban ritka a nyolc általánost végzett segédmun­kás. a „nehezek” között szép számmal találni érettségizet­tet, diplomást is ... A segédmunkás kifejezés „hímnemben” ismeretes. Erőt igénylő, kifejezetten fizikai munkáról lévén szó, ez ért­hető is, — de ha mégis akad női munkaalkalofn. a vállala­tok külön kiemelik: „női se­gédmunkásokat 'keresünk”. ment. Ebből gyakran konflik­tus is fakad. Ä fiatal, frissen végzett szakmunkás; — szak­mája válogatja —, de nem nagyon tud 1600—1700 forint­nál többet keresni az első időben. Ilyenkor könnyen oda vágják: „mi értelme volt szakmát tanulni, ha a kézén? alatt dolgozó segédmunkás, a beosztottam többet keres?” Panaszkodnak a vállalatveze­tőnek, panaszkodnak a KISZ- nek, és ha, nem sikerül zöld­ágra vergődni, veszik a ka­lapjukat. Bármennyire is igaznak tűnik az érvelés, mégis egy kicsit torz: a kva­lifikáltabb munkát végző fia­tal szakmunkás csak nagyon rövid ideig, — olykor két- három hónapig — keres ke­vesebbet, később pedig bére igen jelentősen meghaladja a segédmunkásét. A segédmun­kásé viszont marad, -r'.jMefc ve jóval lassabban emelkedik. Márpedig a segédmunkát, is meg kell fizetni, — s ahogy csökken a kínálat egyre job­ban meg kell fizetni... Ez a dolog anyagi része. Ami az erkölcsi megbecsü­lést illeti már korántsem ilyen egyértelmű. Az igaz­gatóval csevegve feketéző se­gédmunkás csak a vicclapok­ban létezik. A sörért szaladó, minden további nélkül lete­gezett segédmunkás már in­kább közelít a valósághoz ... 4. 3. A vasmű mai lálképe Jó pénzért mindent meg lehet csinálni, — tartja az újkeletű közmondás, de va­jon „jó-e” az a pénz amiért a segédmunkások dolgoznak? A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat segédmun­kásai, — ők foglalkoztatják talán a legtöbb szakképzetlen munkaerőt, jelenleg is hat­száznál több segédmunkásuk van — az elmúlt esztendő­ben átlag 18 ezer 700 forin­tot kerestek. Pontosabban szólva ennyi volt az átlag- fizetésük. az építőiparban jer lentékeny kiegészítések és pótlékok nélkül. így is 1600 forint körüli az az összeg amit havonta megkerestek, a „sallangokkal". — durván számolva — kétezer fölé is Alacsony képzettségük. — hem ritka az egy-két osztályt végzett segédmunkás — egy­re inkább gondot okoz. A gé­pesítés, a munkafolyamatok korszerűsödése fokozatosan többet., nagyobb műveltségi szintet követel. Ugyanez a folyamat viszont lassan, — nagyon lassan — de kiszorít­ja majd őket a munkahelyek­ről. Az anyagmozgatás gépe­sítése, ésszerűbb munkaszer­vezés sok segédmunkaerőt szabadít fel. Tanulni kellene, elvégezni az általános iskola hiányzó osztályait, hogy lehetőségük legyen a szakma elsajátítá­sára. Különösen a fiatalok­nak fontos ez, hiszen a vál­tozás elsősorban őket érinti majd. Tanulni kellene, mert szakmunkásokból is kevés van. — de ki (lz a vállalat- vezető. aki repesve várja a tanulásra jelentkező segéd­munkást? Szíve szerint senki sem. hiszen ha a segédmun­kás szakmát tanul, lámpással kell keresni helyette valakit, aki elvégzi majd a segéd­munkát. — éppen a kereslet túlsúlya miatt. Mégis, örömmel kell fo­gadni a tanulni vágyókat. A munkakövetelmények nőnek, a segédmunka fogalma is tartalmi változáson megy át. Képzett. — például az anyag- mozgató gépek kezelésére is alkalmazható. — emberekre lesz szükség. I), Kónya József / Barakklakásokkóí pulykaszállás

Next

/
Oldalképek
Tartalom