Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-12 / 36. szám

A labdarúgó DFNK résztvevői figyelmébe A labdarúgó DNK mérkd- *ések első fordulójában prob­lémák adódtak a játékosok igazolásaival. A szervező bi­zottság nyomatékosan felhív­ja a csapatvezetők figyelmét a játékosok jól felfogott ér­dekében, csak érvényes sport­orvosi igazolással rendelkező játékosok szerepelhetnek. A sportszerűséggel nem volt baj, a csapatok vezetői, ed­zők azonban igyekezzenek elejét venni a sportszerűtlen jeleneteknek és cseréljék le a magukról megfeledkezett játékosokat. És még egy: ké­szüljenek fel a csapatok is a 11-esek rúgására. A játékve­zetők erre felkészültek. A rendezők gondoskodjanak ar­ról, hogy a 11-esek rúgásakor a nézők a játékteret ne lep­jék el, a szabályok értelmé­ben a 11-es rúgásokra a já­tékosoknak a középső körben kell várniuk. SPORT Érdekes, új kezdeményezés Le a felesleges kilókkal! Egy napon, amikor tükör­be néz az asszony, szomorú­an észleli, hogy csípőjének vonala egy kissé megszélese­dett. Búcsút mondott a sport­nak, megérkezett a gyermek, s amikor újból leül az író­asztal mellé, érzi, hogy hiányzik az életéből az a mozgás, melyet a sportpályá­kon, éveken át megszokott. A másik háztartást vezet. Finom ételekkel várja haza családját és főzés közben állandóan csipeget az ételek­ből és észre sem veszi, hogy idővel a kulcscsontok mel­letti kis gödröcskék megtel­tek, s a tavalyi ruhája szűk­nek bizonyul. A számok tükrében ü Dunántúli Napló Kupa története Az 1956. január 29-i la­punk sportrovatában talál­hatjuk első alkalommal, hogy szerkesztőségünk „Dunántúli Napló Kupa” mérkőzéseket írt ki, labdarúgó csapatok számára. Az első résztvevő csapatok a következők voltak: Pécsi Dózsa II. (a Dózsa első csa­patának MNK kötelezettségei voltak). Pécsi Vasas, Pécs- bányatelepi Bányász és a Pé­csi Vörös Dobogó (PBTC). Érdekessége a kiírásnak, hogy igazolás nélküli (pró­ba) játékosok is szerepelhet­tek. A kupa elnyeréséért a csapatoknak körmérkőzést kellett játszaniuk. Az első „Dunántúli Napló Kupa” mérkőzések végered­ménye: 1. Pécsi Dózsa II. 3 2 — 1 9:3 4 2. Vörös Lobogó 3 2 — 1 7:ff 4 3. Pécsbányatelep 3 1 — 2 6:9 2 4. P. Vasas 3 1 — 2 5:9 2 Tehát első alkalommal a lapunk által kiírt kupát a Dózsa tartalék csapata nyer­te. Három éves kihagyás után 1959-től vált rendszeressé a minden évben sorrakerülő kupa kiírás a megye legjobb labdarúgó csapatai számára. Az 1959-es kiírás érdekes­sége, hogy csak igazolt játé­kosok szerepelhetnek a csa­patokban. A lebonyolítás ku­parendszerben történik (ezt. a későbbiek során több alka­lommal váltogatta a körmér­kőzési forfna). A mérkőzé­sek döntetlenre végződése eset -'n 3—3 tizenegyes rúgás következik, ha ez sem hoz döntést, sorsolnak. Az 1960-as kiírásban már 5—5 tizenegyes rúgás szere­pel és azok elvégzését az a csapat kezdi, mely a mérkő­zést is kezdte. Néhány érde­kesebb epizód a régebbi ku­padöntőkről. 1959 Pécsi Dó­zsa—Pécsi Bányász 2:2. A 3—3 tizenegyest Hegyi (Dó­zsa), illetve Kovács (a Bá­nyász kapusa) értékesítette. A sorsolás a Dózsának ked­vezett. 1961. Pécsi Dózsa— Komló 1:1, a tizenegyeseket Garami (Dózsa) és Kanizsai (Komló) rúgta. Kanizsai egyet elhibázott, így a Dózsáé lett kupa. 1965-ben a kupadöntőnek két jugoszláv résztvevője is volt. A végeredmény a kö­vetkező lett: 1. Komló 2. p. Dózsa 3. Vojvodina 4. Slavonia S 2--------6:4 4 2 1— 14:3 2 1 1 — 1 4:4 2 2 ----2 3:6— 1966. Pécsi Dózsa—Komló 0:0. Ismét a tizenegyesek döntöttek. Lazaridisz 5-ből 3-rhat, Rapp 5-ből 4-et érté­kesített. Tehát a Dózsának sikerült megnyerni a kupát. Az eddig lebonyolított „Du­nántúli Napló Kupa” küzde­lemben a következő tizenhat csapat szerepelt: Pécsi Dózsa I. és Dózsa II., Pécsi BTC (Vörös Lobogó), Pécsi Bányász (Pécsbánya- telepi -Bányász), Pécsi Vasas, PVSK, Komlói Bányász, PEAC, Növi Sad-i Vojvodina, Eszéki Slavonia, Pécsi Érc­bányász, Mohács, Pécsi Helyi­ipari, Szigetvári ZMSE, Hon­véd Steinmetz SE és a Pécsi Volán SK. Eddig tizenhá­romszor talált gazdára a la­punk által kiírt kupa. Az éremtáblázat eddig a következő képet mutatja: Baranyai labdarúgót* külföldi túrája A Dózsa Ausztriába, a Komló és a Pécsi Bányász Jugoszláviába utazik A tavaszi bajnoki rajt előtt labdarúgó csapataink nemzetközi mérkőzéseket vívnak. A Dózsa február 21-én Bécsben a Wiener SC ellen lép pályára. A Pécsi Bányász labdarúgói a jövő héten indúlnak Jugoszláviába és Umag- ban, a tengerparton készülnek 12 napon keresztül a tava­szi rajtra. A Komlói Bányász labdarúgói bárom mérkőzést játszanak Jugoszláviában. Az együttes február 20-án indul és 28-án érkezik haza. A csapat első mérkőzésére február 21-én Vinkovciban kerül sor, majd Borovon lép pályára a Bányász és megmérkőzik Tuzla csapatával is. Éz utóbbi együttes a jugoszláv NB I-ben szerepel. Az edzőmérkőzé­sek mellett rendszeresen tartanak edzéseket is jugoszláviai útjuk alkalmával a Komlói Bányász labdarúgói. A Nagy Lajos gimnázium tornatermében szakember irányítása mellett kedden és csütörtökön este 13—19 óráig, pergő ritmusú órák kereté­ben kezdik ledolgozni a fe­lesleges kilókat, elűzni a napi egyhelyben ülés pety- hüdtségét és kielégíteni a szervezet mozgáséhségét. Kivétel nélkül mosolygó­sak és jókedvűen végzik gya­korlataikat. Gyenei Tivadamé háztar­tást vezet. Két fia a birkózó­szőnyegen gyűjtögeti az aranyérmeket a Pécsi Bá­nyászban. — Férjem olvasta az új­sághirdetést és rábeszélt, hogy jöjjek el — mondotta. — Ügy érzem, hogy ez a kis mozgás most már a minden­napi életemhez tartozik. Ott­hon is gimpasztikázom, sú­lyozok, kötelezek, de ez még­is más. Ezt sokkal nagyobb kedvvel csinálom. Hómann Jenőné, a vízügyi igazgatóság munkaügyi elő­adója a következőket mon­dotta: — Október óta rendszere­sen járok ide. Szervezetem igényli ezt a mozgást. Ügy vélem sokáig abba sem ha­gyom. Még az idegeim is sokkal pihentebbek a torna utáni napon. Természetesen az sem közömbös, hogy az­óta két kilót fogytam. Bizonyára sokan nem tud­nak az asszonytorna nagy­szerű lehetőségéről. Széle­sebb körben elterjedve való­színű, hogy hamarosan tért hódít. Az asszonytopna szük­ségességét a sportorvos vé­leménye is alátámasztja a következőképpen: — A háztartási, vagy egyéb fizikai munka nyomán elhangzó „eleget mozogtam egész nap” nem azonosítható egy ilyen célszérű mozgás­sal, mely előzetes orvosi vizs­gálat után, szakszerű irányí­tással folyik. Várósunk fe­dett sportlétesítményekben köztudottan szegény és csak örömmel lehet üdvözölni egy ilyen irányú törekvést, me­lyet nemcsak az asszonyok­nak, hanem a férfiaknak is ajánljuk, különösen azoknak, akik korábban sportoltak. Ez a torna a test edzése mellett örömélményt is nyújt. Baksa László DUNÄNTÜLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: Boez József Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi úti) Tel.: 15-32 15-33. 21-60. 50-00. 60-1J Belpolitikai rovat: 31-68 Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs Hunyadi út 13 Tel.: 16-32. 15-33 21-60. 50-00. 60-U Telex sz. 2320 PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs Munkácsy Mihály u. 10. az. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi Indexszám: 25 054. postahivataloknál es kézbesítőknél ! Előfizetési díj 1 hónapra 2(j, __ Ft J E s\ fiatal sportás syökeret ver Önálló szövetségei dolgoznak a tájékozódási futók Az északi államokból in­dult hódító útjára és ma világszerte sok tízezren tar­toznak táborába. A legna­gyobb : népszerűségnek a skandináv államokban ör­vend, ahol az egyes verse­nyeken nem ritkaság a több­ezer induló, A tájékozódási futás nép­szerűségét bizonyítja az is, hogy évenként Európa- és Világbajnokságokat rendez­nek. Az északi államok spor­tolóinak hegemóniáját még nem sikerült megtörni. A legutóbbi VB-én a norvég versenyzők taroltak. A ma­gyarok előkelő helyet fog­lalnak el a sportág élvonalá­ban, Monspart Sarolta sze­mélyében a világbajnoki címre is esélyes versenyző­vel rendelkezünk. A magyar női váltó az 1970. évi Euró­pa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, Pécsett hamar gyökeret vert a tájékozódási futás. Nem csoda, a Mecsek kitűhő „pályát” biztosít a versenyek rendezéséhez. A sportág első pécsi úttörői az ifjúság köré­ben népszerűsítették és szép számú versenyzőt toboroztak, öt szakosztály működik vá­rosunkban, a PVSK férfi együttese, az OB I., az Orvos EU SK női csapata az OB II-ben szerepel. A PEAC női és férfi gárdája, az Ércbá­nyász és Vörös Meteor férfi szakosztályai megyei szinten versenyeznek. A természet- járásból kialakult tájékozó­dási futásnak önálló megyei szakszövetsége van Baranyá­ban, elnöke Medovárszky László, titkára dr. Tihanyi László. A legeredményesebb pécsi versenyző Ijjász István, már a válogatottnak is tagja volt. Dr. Kovács, dr. Tihanyi, Bodnár, Zimmer és az ifjú­sági válogatottság váromá­nyosa, Bódog nem egy or­szágos versenyen hivta ma­gára a figyelmet. A társa­dalmi sportkörökön kívül eredményes munka folyik a MŰM 500-as pécsi taninté­zetében is, ahol már eddig is több tehetség bukkant fel. Innen került ki a két aranyjelvényes ifjúsági futó, Bódog József és Inhoff Pé­ter, az ezüstjelvényes Ter- nyák Zoltán, akik a jövőben a PVSK csapatát erősítik. A sportág eredményes művelése nagy fizikai erőt és szellemi igénybevételt kö­vetel. A versenyzők a rajt időpontjában kapják kézhez a térképet, melyekre a ver­senyző a saját maga által megválasztott útvonalon sor­rendben érinti az ellenőrző pontokat, amit bélyegzéssel igazol. A versenyek távja változó. A pécsi tájékozódási futók előtt ebben az évben sok nagy verseny áll. EDZÖMÉRKŐZÉS Kaposvári Dózsa—Pécsi Dózsa 1:1 (1:0), vezette: Szíl- vási, 400 néző. A Dózsa állandóan roha­mozott, a csatároknak sok helyzete akadt, de a keskeny salakos pályán a jól tömö­rülő hazai védelem mindig menteni tudott. A Dózsából egyedül Kocsis erőtől duzza­dó játéka érdemel dicsére­tet. I. h. m. 1. Pécsi Dózsa I. 9 2 1 2. Komlói Bányász 3 5 3 3. Pécsi Dózsa II. 1 — — 4. Pécsi BTC — 2 2 5. Pécsi Ércbányász — 2 — 6. Pécsi VSK — 1 4 7. Pécsi Bányász — 1 3 8. Vojvodina — — 1 Ha az első hat helyezést pontokkal jutalmazzuk (I. 6 pont. II. 5 pont, III. 4 pont, IV. 3 pont. V. 2 pont. VI. 1 pont) a következő tábláza­tot kapjuk: 1. Pécsi Dózsa 02) I II. III. IV. V. VI. pont 9 2 I — —­— 68 2. 3. Komiói Bányász (11) 3 5 3 — — — 55 Pécsi VSK (12) — 1 4 4 1 2 37 4. Pécsi BTC (12) — 2 2 5 l — 3ö 5. Pécsi Bányász (10) — 1 3 2 2 2 29 6. Pécsi Ércbányász (4) — 2 ■— — 1 1 13 7. Pécsi Dózsa II (1) 1 — T­— — (J 8. PEAC (7) —' — *— 2 2 2 6 9. Voj vódina (1) —r — 1 — — — 4 10. Pécsi Vasas (1) — — — 1 — — 3 Slavonia (l) — — — 1 — — 3 Megjegyzés: A csapatok ne­vei után zárójelben lévő szá­mok azt mutatják, hogy me­lyik hányadszor indult a kupában. Melyik csapat hány száza­lékos teljesítményt nyújtott részvétele során eddig a DNK-ban a következő táb­BJRKOZAS: A Pécsi Bányász területi serdülő szabadfogású bir- kúzóversenyt rendezett. Győzte­sek : Gyenei (Bányász). Csorosz (Bár -i Lakkos (Marcali), Lény-- (Hányás/.), . Szarvas (Marcal:). Kormos (Kinizsi). Cse- lényi (Kinizsi). Bodor (Bányász). Alniasi (Kinizsi). Hegedűs (Dom- fcovar) lázat mutatja: (csak a jelen­leg versenyben lévő csapa­tokat vettük figyelembe.) 1. Pécsi Dózsa 80.26 % 2. Komlói Bányász 80.00 % 3. Pécsi Ércbányász 60.52 % 4. Pécsi Bányász 55.88 % 5. Pécsi VSK 45.12% 6. Pécsi BTC 38.46% 7. PEAC 27.58 % 8. Helyiipari SK 25.00 % Megjegyzés: A százalékos kimutatás világosan mutatja, hogy a Dózsa több alkalom­mal csak szerencsével (sor­solás, 11-es rúgás) nyerte el a kupát. Lehel Jené Színház Nemzeti Színház: Nyomozás (du. 3 órakor), Csiky Gergely-bérlet i (este 7 órakor), József Attila- ! bérlet. Tájszínház: Balettest (délután fél 6 órakor), Baja. Mozi Park: Olsen bandája (4, 6, 3). Petőfi: Tájkép csata után (4, n7, f 9). Kossuth: Ne búsúlj! (10. 12, f3, f5). Tájkép csata után (hn7). Gyárváros: Elkésett virágok (6). Mecsekalja: A neretvai csata (5 —. dupla helyárral!). — Pécs- szabolcs: Éjszakai razzia (5, 7). Ságvári Ro.: Szép magyar ko­média (í6). Vasas I.: My fair Dady (6 — dupla helyárral!). Vasas II., Petőfi Ko.: Szerelem, ó! (f6). 16 éven felülieknek! — Boly: Bruno, a vasárnapi gye­rek (f7). Harkány: Halálos té­vedés <7). Mohács: Felszabadítás (£6 — másfél helyarral!). Sásd: Őfelsége, herceg elvtárs (7) — Sellye: A bűntény majdnem si­került (5, 7). Siklós: A gyilkos a házban van (7). Szigetvár: A veréb is madár (6, 8). 16 éven | felülieknek Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Haj- ; naltóí reggelig, közben kb, 6.15 \ és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: \ Mit főzzünk? A Lányok, asszo­nyok' főzési tanácsadója. — 8.00: j Hírek, időjárás. 8.05: Műsoris­mertetés. — 8.20: Aranyhangok I (isin.). Közben 9.04—9.25: A kék | dosszié, XH. rész. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Nyitnikék. 'Kis­iskolások műsora, — 10.40: Édes 1 anyanyelvűnk. — 10.45: Kodály: [ Kilenc epigramma. 10.59: Lottó. I 11.00: Hol történt? 11.10: Két vo­nósnégyes. 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Tánc­zenei koktél. 13.15: Színes népi muzsika. 14.00: Róka Móka báb­színháza. A Gyermekrádió mű­sora. 14.25: Iskolarádió. — 15.00: Hírek, időjárás. — 15.20: Eötvös József élete és művészete, XIX. rész. — .15.40: Pásztorqk tanyáin Svédországban. 16.00: A világ­éi" íaság hírei. 16.05: így élünk, nr: csányi dinyések. Riport. — 16.53: Hallgatóink figyelmébe! — 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Kül­politikai figyelő. 17.20: Mozart: B-dúr hegedűverseny. — 17.45: Mikrofórum. — 18.00: A Berlini Rádió énekkara romantikus kó­rusműveket énekel. — 18.12: A csodatevő. Rádiójáték. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti krónika. 19.25: Sporthíradó. 19.35: Operetthangverseny a Hil- versumi Rádióban. Közben 20.14: Versek. 20.50: A tartalékok kon­tinense. Forgács Katalin írása. 21.00: Hírek. 21.03: Bartók: VI. vonósnégyes. 21.32: Láttuk, hal­lottuk. — 21.52: Daróczi Bárdos Tamás: Harangjáték — népdal- rondó. 22.00: Hírek, időjárás. — 22.20: Szólistaparádé. 22.50: Me­ditáció. 23.00: Szimfonikus zene. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Camelot. Részletek Loewe zenés játékából. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. Köz­ben 7.15—7.30: Az izraelita fele­kezet negyedórája. 8.05: A Hon­védelmi Minisztérium központi fúvószenekara játszik. — 8.25: Verbunkosok, népdalok. — 0.50: Időszerű nemzetközi kérdések (ism.). 9.00—10.00: Ezeregy dél­előtt. A Qyermekrádió órája. 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. — Közben 10.59: Lottó. 11.00—11.05: Híreid időjárás, 11.45: Száguldó nyugtalanság. Kende Sándor írá­sa. 12.00: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Ba- jazzók. — Részletek Leoncavallo operájából. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Min­denki kedvére kettőtől hatig. — 14.00: Rivaldafényben. — Közben 14.30—14.35: Hírek, körzeti idő­járás. 14.50: Üzenetek. 15.33: Ri­valdafényben, II. Közben 16.30— 16.33: Hírek. 17.00: ötórai tea. Közben 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Zoológia Fantastica. Szuhay Havas Ervin írása. 18.25: Nótacsokor. 19.07: Üj könyvek. 19.10: Jó estét, gyere­kek! 19.15: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Falvai Sándor zongora­estje. — Közben kb. 20.00-20.20: Esti krónika, II. — 20.55: Rádió- színház. Az éjszakai portás Rá­diójáték. 21.57: Muzsikáról fiata­loknak. 22.30: Holnap közvetít­jük. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Esti hangulatban. Könnyűzene. 24.00— 0.10: Hírek, időjárás. URH RADIO 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Orosz nyelvvizsga-előkészítő. — 19.10: Az ismeretlen Beethoven. XXVüI. rész. 20.14: A dzsessz kedvelőinek. 20.40: Hírek. 20.43: Barlay Zsuzsa és Bódy József énekel. 21.13: Schubert: d-moll vonósnégyes. 21.50: Bach-művek. 23.00- 23.20: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Híres énekesek, népszerű dalla- mbk 17.50: Reklám 18.00: Farsangi népszokásokról 18.15: Operettrészletek 18.30: Iiarmincmilliárd tá rsada­lombiztosításra. Benyács Kornél nyilatkozata 18.35: Könnyű melódiák 18*45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Fiatalos ritmusban. — A szerb­horvát gimnázium 25 éve, II. rész. Hanglemeztárunk újdonsá­gai. Mozaik 19.30: Német nyelvű műsor. — Kulturális magazin. A Jókai téri könyvesboltban láttuk. Egy este Herger Pállal. Fúvósok 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 8.25: Orosz nyelv (középisk. HL. oszt.) 9.55: Fizika (ált. isk. 7. oszt.) 11.55: Francia nyelv (középisk. HI—IV. oszt.) 14.55: Fizika (ism.) 15.20: Galgóczi Erzsébet: Akna­mező. Tévéjáték (ism.) 17.23: Műsorismertetés 17.25: Hírek 17.30: Rólad van szó! 17.55: A negyvenedik tél 18.15: A kisfilmek kedvelőinek 19.05: Reklámműsor 19.25: Szünet 19.30: Tv-híradó 20.00: India felfedezése. A mo­gulok legendás Indiája 21.00: Sanzonról sanzonra. Ven­dégünk Hana Hegerova 21.30: Rumra cserélt feleség. — Tévéjáték. 16 éven felülieknek! 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. 1 Jugoszláv Tv 9.35: Iskolatévé. — 11.00: Angol nyelv. 14.30: A Veléz labdarúgó- tornája. 16.15: Az általános okta­tás alapjai. 16.45: Tévékrúnika magyarul. 17.00: Tévészemle al­bánul. 17.25: Műsorismertetés. — 17.30: Hírek. 17.35: Nagyok és kicsik. 18.15: Hírek, események. 18.30: Zenés szórakoztató műsor. 18.45: Tévévarieté. 19.00: Pénte­ken 19.00 órakor. 19.50: Reklám.. 20.00: Híradó. 20.28: Reklám. —‘ j 20.35: Mindent bele. Kvizmüsor Zágrábból. — 21.45: Bosszúállók, Sorozatfilm. 22.35: Híradó. 22.55: Nyitott egyetem, 23.25: Műsor- zárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom