Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-28 / 50. szám
2 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. február 28. Letartóztattak egy személyt ] Michael Luhmer hétéves kisfiú elrablásával kapcsolatban és a rendőrség egy másik gyanúsított nyomában van, — jelentették be szombat reggel Bonnban. A letartóztatott nevét nem hozták nyilvánosságra. A kisfiút Till Burger müncheni ügyvéd péntek este a 200 ezer márka váltságdíj kifizetése után hozta vissza szüleihez. A Ids Michaelt kórházba szállították, mert a kiállott izgalmak hatására átmenetileg elvesztette emlékezőképességét. Brexsnyev— Tepavac találkozó Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára szombaton fogadta Mirko Tepavacot, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnökségi tagját, Jugoszlávia külügyminiszterét, aki hivatalos látogatáson van a Szovjetunióban. Mint Moszkvában közölték, a baráti beszélgetésben érintették a kölcsönös érdeklődésre számottartó kérdéseket. A beszélgetésben részt vett Andrej Grómiko szovjet külügyminiszter, Vlagyimir Sztyepakov, a Szovjetunió belgrádi nagykövete és Velj- ko Micsunov Jugoszlávia moszkvai nagykövete. Izraeli válasz a Jarring-| a vasiatokra Fernande] meghalt Tekoah izraeli ENSZ-kül- dött pénteken este felkereste Jarringot, az ENSZ főtitkárának közel-keleti megbízottját, és átnyújtotta neki a svéd diplomata javaslataira adott hivatalos Tel Aviv-i választ. Az izraeli ENSZ-kópviselet vezetője több mint egyórás tanácskozást folytatott Jar- ringgal, de ennek részleteiről, valamint a válaszjegyzék tartalmáról ném nyilatkozott Mindössze azt jelentette ki, hogy a válasz „lehetővé teszi Izrael és Egyiptom számára, hogy hozzáfogjanak a békeszerződés-tervezet részleteinek kidolgozásához”. Izrael megítélése szerint a tárgyaié„Védelmező bekerítés” Laoszban 4 MOSZKVA: A Szovjetunió olajipari dolgozói elérték a napi 1 millió tonnás termelési eredményt Ez tízszerese az 1950. évi napi olajtermelésnek. I A Szovjetunió- világviszonylatban leggyorsabb ütem bem növelte kőolaj- termelését. 4 DÜSSELDORF: A sauer- landi Lündenscheidben néhány hónapon belül beköltözhetnek a Néniét Szövetségi Köztársaság első „műanyaggá rosánák” lakói „próbalakásaikba’’. ötvenezer négyzet- méter alapterületen előreláthatóan több mint 20 „műanyagházat” építenek fel az KA 71" elnevezésű 1. nemzetközi müanyagkiállítis céljaira. E házakban öt évig tájékozódhatnak az érdeklődők a „jövő otthonának” előnyeiről és hátrányairól. 4 MOSZKVA: A moszkvai utcákon kipróbálták a szovjet villamosautó első példányát. Az Emó—1 elnevezésű korszerű szovjet villamosgépkocsi elérte a maximális 80 kilométer sebességet és akkumulátorainak újbóli feltöltése nélkül 200 kilométer utat tett meg. Az akkumulátorok fel töltése — a „tankolás” egyébként a legközelebbi 22Ó voltos konnektorba kapcsolással történik és egy óra hosszat tart 4 RIO DE JANEIRO: ítéletidő tombolt pénteken Sao Paulában és Rio de Janetró- ban, Brazília két legnagyobb városában, özönvíz szerű esőzés támadt és ez hamarosan megdúzzasztotta a patakokat, folyókat. Először Sao Paulo felett dühöngött a vihar, aztán észak-keletnek fordult, Rio felé, ahol több száz ember maradt hajléktalan, elvágva külvilágtól. A szombat reggel érkezett adatok szerint összesen 30 halálos áldozata van az ítéletidőnek. A Rio de Janelró-i rádió arról tájékoztatott legutóbb, hogy 100 embert nyilvánítottak eltűntnek. A sebesültek számát is körülbelül 100-ra teszik. 4 KAIRÓ: Egyiptomi kormánykörökben közölték, hogy a Palesztinái Nemzeti Tanács vasárnap délután, az Arab Liga kairói székhazában kezdődő ülését Anvar Szadat egyiptomi elnök nyitja meg. Ezzel a gesztussal a hivatalos Kairó ismét hangsúlyozza, hogy az EAK felelősséget érez a palssztinai nép iránt, feltétlen diplomáciai támogatást nyújt a Palesztinái mozgalomnak a közel-keleti békés rendezéssel kapcsolatos vélemény-különbségek ellenére is. 4 SAN ANTONIO: Tűz pusztított pénteken a texasi San Antonióban, a Volkswagen Művek kirendeltségének alkatrész-raktárában. A tűz elpusztított egy komputerüzemegységet is. összesen 9 millió dolláros kár keletkezett 4 MILANO: A milánói dóm, Európa egyik legszebb gótikus katedrálisa, süllyed — közölte a városi tanács. Az épületet acéltámasztékokkal kellett megerősíteni. A veszélyt az idézte elő, hogy fokozódott a vízfogyasztás és ezáltal csökkent a vízszint, s a dóm körül a nagy forgalom állandó talajmenti rezgéseket idéz elő. 4 TEL AVIV: A rendőrség vizsgálatot indított; miután Meir Schlesinger Tel- Aviv-i lakos címére Izrael minden < .részéből pénzküldemények futottak bet Kiderült, hogy a' 23- éves fiatalember hirdetést tett be az újságba, ezzel a szöveggel: „Aki sok pénzt akar keresni, küldjön egy fontot”. Hamarosan a bíróság dönti el, joga volt-e Sehlesingemek a következő szövegű nyugtákat visszaküldeni : „Aki sok pénzt akar keresni, menjen és dolgozzék meg érte!” 4 PÁRIZS: Szombaton reggel véres incidens történt Párizs egyik elővárosában, Puteauxban: választási plakátokat ragasztó munkásokat felfegyverzett suhan- cok megtámadtak. Előbb verekedés támadt, majd később a suhancok gépkocsival visz- szatértek s revolverekből és puskából több lövőét adtak le a plakátragasztókra: az egyik munkás belehalt sérülésébe, hatan pedig megsebesültek. „Védelmező bekerítés” — ézt a legújabb műkifejezést a Pentagon pénteken hozta először forgalomba, előre vetítve amerikai szárazföldi erők esetleges bevetését Laasz területén. Amerikai Lapjelentések szerint a Pentagon egy meg nem nevezhető magasrangú szóvivője újságírók kérdéseire válaszolva , .háttérmagyarázatként” kifejtette, hogy ameny- nyiben a Laosz fölött lelőtt amerikai helikopterek személyzetének kimentésére küldött újabb helikopterek „biztosításához” ez szükségesnek mutatkozik, akkor amerikai katonákat fognak földre tenni, hogy „védelmező bekerítéssel” fedezzék a „mentőakciót”. . A hadügyminisztérium szóvivője szerint ez nem jelentené az amerikai szárazföldi erők, .illetve tanácsadók laoszi bevetését megtiltó kongresszusi határozat megsértését, mivel nem „kombat- táns” feladatta] küldenek amerikai katonákat Laoszba. hanem „amerikai életek megmentését célzó védelmi feladattal”. Washingtoni megfigyelők a Laoszba behatolt dél-vietnami csapatok napról napra súlyosbodó helyzetével hozzák összefüggésbe a Pentagonnak azt a kísérletét, hogy ismét az „amerikai életek megmentésére” hivatkozva — előkészítsék a közvéleményt amerikai szárazföldi egységek laoszi bevetésére. sok a közeljövőben legnehezebb, ugyanakkor legtöbb eredménnyel kecsegtető szakaszukba lépnek. Ez a hivatalos Tei Aviv-i optimizmus tájékozott körök szerint megalapozatlannak látszik, mivel a válasz, bár a jeruzsálemi kabinet múlt vasárnapi üléséről kiadott közleménynél „gondosabban fogalmazott”, hivatalosan és kategorikusan visszautasítja azt a követelést, hogy Izrael vonuljon vissza valamennyi megszáltl arab területről. ENSZ-körökben úgy tudják, hogy a jegyzékben Izrael „hajlandóságot mutat arra, hogy területi kérdésekről tárgyalásokba bocsátkozzék”. Mindez arra utal, hogy a válasz fő vonalaiban a vasárnapi kormányközlemény megfogalmazásait követi, és ezzel negatív választ ad a Jarring-féle javaslatokra. Egy tonna kábítószer Az angol vámőrség lefoglalt egy teljes torma kábító-, szert A hatalmas fogás angol országos rekord. A londoni repülőtéren a nyomozó- szervek előzőleg figyelmesek lettek' egy ugandai szállítmányra, amely konzervdobozokat tartalmazott, bennük — a felirat szerint — papain nevű „húspuhítóval”. Próbaképpen, még titokban, 4 JOHANNESBURG: Dél- Afrika Orange tartományában pénteken súlyos bányaszerencsétlenség történt A Virginia aranybányában metánrobbanás következtében 20 munkás életét vesztette, 24-en megsebesültek. felnyitották az egyik konzervdobozt A dobozban alul és felül, külön kis tartályban, valóban ártalmatlan vegyszert .találtak, de ahol a tartály végződött, ott kezdődött a marijuana. A csempész-rakomány feketepiaci értéke 750 000 fontsterling. A Heathrovi vámosok formailag átengedték a szállítmányt, de titokban követték az Észak-London felé tartó „húspuhítós” teherutókat. — Willesdenbe, egy jómódú észak-londoni negyedbe vezettek a szálak, ugyanis a küldeményen szereplő feladó és címzett neve természetesen hamis volt Két tanzániai diákot állítottak szombaton rendőrbíró elé, períelvételi tárgyalásra. Modernizálják a NATO hírközlő rendszerét Nyugat-Németország negyven százalékot vállal a NATO modernizálásával járó költségekből, Anglia részesedése pedig körülbelül 18 százalék lesz — közli a Frankfurter Rundschau című nyugatnémet lap. Az észak-atlanti tömb nyugat-európai katonai rendszerének korszerűsítéséről szólva a lap megállapítja, bogy a NATO brüsszeli főhadiszállásán kidolgozott tervek mindenekelőtt modern hírközlő rendszer kiépítésére és a nyugat-európai NATO repülőtereken állomásozó harci gépek „védelmi berendezéseinek” kialakítására vonatkoznak. Fernandel elhunyt —'jelentették szombaton délelőtt Párizsból. A filmvilág egyik legnagyobb nevette tó jenek eredeti neve Fernand Contandin volt Hatvanhét éves korában, párizsi otthonában érte utol a hálák A hivatalos közlemény szerint elhunytát hosz- szú szenvedés előzte meg. Barátai ügy tudják, hogy tüdőrákban szenvedett. Az első roham 1970 júniusában, itáliai forgatás közben tört rá. Ekkor félbe kellett hagyni a Don Camillo-sorozathoz tartozó film felvételeit és Fer- nandel többé nem lépett a felvevőgép elé. Fernandel 40 év óta játszott filmszerepeket, már 1930-ban betört az élvonalba. Magyarországon is sok filmjét mutatták be. Magánéletét igen egyszerűnek mondják. Legszívesebben -Carryle-Rouet-ban, ahol villája volt, horgászott szabadidejében. Családjuknál a koldulások Pénteken végleg feloldották az Apolló 14. asztronautáinak vesztegzárát a houstoni kísérleti központban. A karantént a tervezettnél fél nappal előbb szüntették meg, mert egy arvosbizottság megállapította, hogy az űrutasok — Alan B. Shepard, Stuart A. Roosa és Edgar Mitchell — teljesen egészségesekk éppen úgy nem hurcoltak be a Földre ismeretlen kórokozót, mint előzőleg a többi holdutas sem. Megszüntették természetesen azt a vesztegzárt is, amely Nancy Klein 22 éves labo- ránsnőt „sújtotta”, miután (tÜTfíVILÁGHIRADÓ HÉTFŐ: Budapestre érkezett Strougal csehszlovák miniszterelnök Franciaországban megkezdődött a választási kampány KEDD: Kekkonen tton államfő, Illetve Tepavac Jugoszláv külügyminiszter Moszkvában megkezdte tárgyalásait SZERDA: Algéria államosította a francia olajtársaságokat Willi Stoph levele a nyugat-berlini kormányzópolgármesterhez CSÜTÖRTÖK: Nixon üzenete a kongresszushoz az USA külpoUtlkáJárói A szovjet kormány nyilatkozatban ítélte el a laoszi agressziót PÉNTEK: Péter János befejezte koppenhágai hivatalos látogatását ÜJabb Kohl—Bahr találkozó Bonnban SZOMBAT: Súlyos harcok az Indokínai frontokon A héten számos olyan hírt hoz- ] tak a távírógépek, amelyek az olajra — ennek a fontos energia- hordozónak, stratégiai nyersanyagnak a kitermelésére, értékesítésére — vonatkoznak. Magyarán arra: kié legyen az olaj és haszna? j Amiről eddig viszonylag keveset hallottunk, olvastunk, most a vietnami háború egy esetleges gazdasági tétjéről is szó esett a 1 héten. Egyes nyugati lapok egykét hónapja kezdik emlegetni, hogy a szinte titoknak — miért is terjeszti ki az Egyesült Államok az indokínai háborút? — talán „fekete aranyból” van a kulcsa.., Azaz meglehet, hogy az amerikai tőkések olajérdekel diktálnák a hadszíntér bővülését, az Egyesült Államok hadseregének és a salgonl bábrendszer csapatainak újabb katonai erőfeszítéseit. Emlékeztettek ezek » nyugati források arra, hogy korábban Washingtonban esak a kommunizmus ázsiai terjedésének megállításáról, beszéltek, a „dominó-elmélettel” hozakodtak elő, mondván, hogy Délkclei- Azsia államai egymás meUé állított dominókhoz hasonlítanak, a ha ezek közül egy — a délvietnami dominó — eldől, bukásával feldönti a többit is Laosziéi Thaiföldig. Most az egyelőre ellenőrizhetetlen hírek szerint Indokína országaiban, méginkább pedig a félsziget partjainál olajmezőket fedeztek le’. A legbizakodébb jelentések úgy tudják, hogy nem kevesebb mint öt esztendőn belül eljuthatnak Itt — a Thaiföldtől Indonéziáig a partok mentén húzódé lelőhelyek feltárása révén — a 400 millió barrel olaj évenkénti kitermeléséig. (7 barrel egyenlő hozzávetőleg egy tonnával.) Felvetik egyesek a kérdést: vajon nem az történt-e, hogy a washingtoni kormányzat új garanciákat adott a tőkés olajkar- tellnak, nyugodtan beruházhatja az új olajmezők kiaknázásához szükséges száz- és százmillió dollárokat, az USA katonailag gondoskodik arról, hogy ezek a területek mindenkor amerikai befolyás alatt maradjanak... A vietnamízálás sokba kerül az amerikai kincstárnak. Lehetséges, hogy az Indokínai háborút bosszú távra — az olaj miatt — mégis kifizetődőnek tartanák Washingtonban? Az olaj-vllághelyzet leglátványosabb fordulatát ezen a héten Algéria kormánya Idézte elő: Al- j gírban bejelentették, hogy klsa- | játitják az országban működő francia olajtársaság részványei- i nek 51 százalékát, államosítják a földgáz kitermelését, állami kézbe veszik az olaj- és a gáz- 1 vezetékeket is» amelyeken a Szahara e két ktnea« a Földközstenger partján lévő finomítókba és a kikötőkbe jut. Már a múlt év második telében megkezdődtek a kemény alkudozások Algír és Párizs között az olaj és a gáz ára, az algériai kincstárnak járó adó és részesedés körük Ezenkívül Bumedien ezredes kormánya megpróbálta rászorítani a francia tűkés társaságokat, hogy profiljukat ne vigyék ki az országból, hanem Algériában ruházzák be, Így teremtve munkaalkalmat a még mindig egynéhány millió (!) munkanélkülinek az országban. A francia fél már-már engedett, amikor Párizs megtudta, hogy a nagy olajfogyasztók nyomást akarnak kifejteni az olajtermelő és -exportáló országokra. A francia kormány nyomban hajlandónak mutatkozott felsorakozni a nyugati egységfrontba... Megszakította hát a tárgyalásokat az algériai kormánnyal. Háromhetes várakozás után aztán Bumedien elnök „robbantotta a politikai bombát”: bejelentette kormányának egyoldalú döntését, a francia társaságok részvénytöbbségének megszerzését, az olajvezetékek Algéria nem AD egyedül • Franciaországgal szembeni gazdasági küzdelemben. Ugyancsak ezen a héten lépett döntő szakaszába a líbiai Tripolibaa egy másik nagy, nemzetközi olajtárgyalás. Ezen Algéria mellett Líbia, Szaud-Arábla és Kuwait van az egyik oldalon, velük szemben a nagy tőkés olajtársaságok ... (A négy arab ország lSSé-ben a vlág olajának majdnem egynegyedét szolgáltatta!) Trlpoliban keményen tartják magukat az arab országok képviselői. Az ottani alkudozás kimenetele számottevően befolyásolja majd a francia—algériai olaj vitát. holdporos tűvel megsértette az ujját. Pénteken este a három holdutas már együtt lehetett családjával. Szombaton visz- sza tértek az űrközpontba, ahol ünnepséget rendeznek tiszteletükre. Hétfőn az asztronauták feleségükkel együtt Washingtonba repülnek, sajtóértekezletet tartanak, kormánytisztviselőkkel találkoznak, este pedig Nixon elnökkel és családjával vacsoráznak. Kedden a törvényhozásba látogatnak. A 30 napos karantén-időszak alatt egyébként megállapították,, hogy a 9 napos nagy kaland leginkább Roosa űrhajóst viselte meg. (Tudvalevőleg ő volt az; aki az űrhajóban keringett, mialatt bajtársai a Holdon jártak.) Roosa — közölte Charles Berry orvos, az orvoscsoport igazgatója — kevesebbet evett, kevesebbet ivott társainál, 10 fontot fogyott, és a földre való visszatérés első 24 órájában kevesebb energiája volt, mint társainak. A másik két űrhajós céltudatosabban törekedett erejének megőrzésére. Mitchell csak egy fontot fogyott, sőt, Shepard egy fontért, hízott az űrben, ami még sohasem fordult élői. 4 PÁRIZS: A francia kormány elhatározta, hogy még a jövő év vége előtt megkezdik három új atomerőmű építését A terv az, hogy 1975-ig nyolcezer megawattra fokozzák a polgári célokat szolgáló atomenergia- termelést Kormánykörökben hangsúlyozzák, hogy az atomenergiaprogram meggyorsításával függetlenebbé Igyekeznek tenni a francia ipar energia ellátását a külföldi energiaforrásoktól és ezzel kapcsolatban elsősorban ' a kőolajellátás terén mutatkozó fokozódó nehézségeim« utalnak.