Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-04 / 29. szám
Ara W Mllér Világ proletárjai, egyesüljetek ! Dunántúlt napló XfkVIII. évfolyam, 29. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1971. február 4.. csütörtök Egykedvűen Óva intem gyakran jóma- ^tmat is a hétköznapi bosz- ■niságok fölötti önuralomra Hozzátehetem — nehezen. Mondják, mindenkinek megvan a maga „keresztje”, amelyet teherként viselhet, hát persze hogy felhorkan, ha ezt a terhet még tetézik, ha nem is kllónyi súlyokkal, de apróságnak tűnő megnem- értéssel, akár a közlekedési vagy kereskedelmi hálózatban, esetleg az ügyfélt fogadó hivatalokban. De lám, már e felsorolás is jelzi a munkaterületek sajátos jellegét, azt, hogy éppen ezeken a helyeken fordul meg naponta a legnagyobb tömeg. Nem csoda, hogy már e puszta tény is merő súrlódási felület a fogyasztó és az eladó, az ügyfél és a hivatalnok viszonyában. Azonban a* erőviszonyok mégsem azonosak, hiszen — maradjunk a kereskedelemnél — egy eladóra naponta többezer vásárló jut, s elég, ha csak minden századik fogyasztó rigolyás... És közülük is csak egyetlen egy forduljon vélt vagy való igazával a sajtóhoz, rádióhoz, ÁKF-hez, vagy a tanácsi szervekhez, máris elindul a lavina: kivizsgálás, jegyzőkönyvezés, esetleg szidás, fenyítés és ... a szerencsétlen eladónak bizony főhet a feje. Ezért mellőzöm most az alábbi néhány példa pontos megjelölését, bár hiteles esetekről van szó. Ugyanis a, példák csak igazolják azt a magatartásbeli furcsaságot, amely tapasztalható sajnos elég sok kereskedelmi dolgozónál: ez pedig a személytelenség. Elmennek az udvariasságnak egy bizonyos — mondjuk a vállalati ügyrendben előírt — határáig, azontúl egy tapodtat sem. Sem- - miképpen sem a túlzottan nyájas, szinte megalázkodó magatartást hiányoljuk, hiszen az eladó — ahogy nemrég egy kereskedelmi szakember mondotta — kiszolgálója és nem „szolgálója” a vevőnek. Inkább a kereskedői készséget várná el az ember, ami nem azonos az eladói funkcióval. Pécs belvárosának egyik élelmiszer- boltjában péksüteményt vásárolt a vevő. Tasakba csomagolva meg is kapta, de észrevette, hogy az egyik kifli gyanúsan kisméretű. Kérte, cseréljék ki. Az üzletvezetőnő (!) — meg kell hagyni, udvariasan ugyan — közölte a vásárlóval, hogy ő is darabszám vette át a sütőipar emberétől, ezért nem cserélheti ki. A kifli — ami egyébként itt van az íróasztalomban — friss állapotban is két deka volt. Ahogy mondani szokás: nem vágja „földhöz” a vásárlót a 40 fillér, ez igaz, de gondolom az üzletvezetőt sem... És akkor sem történt volna baj, ha visszaküldi a sütőiparnak, bizonyára nem sértődtek volna meg, elvégre a gép is gyárthat selejtet. Ez a vásárló többet be nem teszi a lábát az említett boltba, erre megesküdött. Mondhatnánk azt, egy vevővel több-kevesebb, nem dől össze a világ. Csakhogy a bolt hírnevén már csorba esett... A megye egyik jónevű szállodájának éttermében langyos sört árusítanak. Nem is egy alkalommal. Amikor a vendég szóváteszi, a felszolgáló — szintén udvariasan — arra hivatkozik, hogy nem jó a hűtőtér... Közbevetőleg azokban a napokban mínuszt mutatott a hőmérő, tehát akár az ablakban is lehűthették volna a sört, de hát istenem, a hűtőtér ugye... Lapunkban már nem először tettük szóvá, hogy egyes vendéglátóipari „egységekben” nem sok gondot fordítanak bizonyos italok hűtésére. Márpedig a bizonyos italok, mint például a sör, továbbá a különböző colák és egyéb üdítő készítmények csak hűtve viselhetők el, nem nyáron, de még télen is. Erre egyébként a gyártó üzemek is szigorúan felhívják a kereskedelem figyelmét. Sajnos, amíg a sörgyárak nem tudnak lépést tartani az igényekkel, addig a fogyasztónak is számolnia kell azzal, hogy néha hűtetlen, tehát csökkent minőségű italt kap az eladó egykedvű statisztá- lása mellett. Az egykedvűség, a személytelenség tapasztalható másutt is. Bonyolult tortúra zajlott le nemrég a belváros egyik rádiójavító részlegénél is. Középiskolai tanár ismerősöm B4—Tesla típusú magnetofont ad be javításra. Kifizeti, hazaviszi, kiderül, hogy a hiba változatlanul fönnáll. Ismét megjavítják, de a helyszínen nem tudják kipróbálni, - mert a javítórészlegnél nem találnak kábelt(l), amely a próbához szükséges... Otthon derül ki, hogy az orsófedél három foga közül mindhárom letörött... Ez az orsófedél egyébként hiánycikk. És furcsa, hogy egyszerre, egyidőben — a bekapcsolás után — a fogak letörtek és csak az egyiket találta meg a tulajdonos. Mindebből vita kerekedett és közölték vele — hozzáteszem: igazán udvariasan —, hogy írhat panaszlevelet, de hát úgy sem... Magyarán mondva, úgy sem tud bizonyítani. És ha mondjuk a tisztelt fogyasztó esetleg bizonyítani tud valamit? Nem minden esetben kap orvoslást. Nagylétszámú pécsi intézmény büféjében egy dekával többet mutat üres állapotban a mérleg. A vevők hosszú ideig elnézően mosolyognak, végül is egyetlen dekáról van szó. De valaki mégis szóvá teszi és erre egészen furcsa választ kap: „Napi nyolc-tíz órát dolgozom itt havi ezer- hatszáz forintért. Mit gondol, meg lehet abból élni?” Meg persze. Csak rosszul. De menlevél lehet-e ez a szomorú tény a csalásra? Baranyában több mint tízezer kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozó van. Remélhetően, „akinek nem ing- je”-alapon, nem veszik magukra némely társuk tévelygését. De a kereskedelmi élet átlagmorálját mégis ronthatja az a kevés, aki ludas az említett esetekben. Mindenki tudja, hogy a szakma sok türelmet, áldozatot kíván. Tegyük hozzá: jó idegeket is. De hát aki ezt a pályát választotta, annak a kötelező udvariasságon túl foglalkoznia is kell a fogyasztóval. Rab Ferene Indokína lángokban Szélesedik a laoszi agresszió —Tanácskozások Nixonnál Magyar—román c?gazdasági együttműködés Hatodik napja tart a hivatalos hírzárlat a Laosz ellen indított hadműveletekkel kapcsolatban, s Washingtonban óráról órára növekszik a feszültség és zavarodottság a kormány indokínai lépéseit és szándékait illetően. A CBS Pentagon-beli tudósítója szerint a feszültség már a kormánykörök idegeit is kikezdte, s a színfalak mögött dühöshangú szóváltás folyik a hadügyminisztérium és a külügyminisztérium képviselői között. A tudósító egy magasrangú külügyi tisztviselőt idéz, aki kijelentette, hogy a Pentagon hallgatása már az ostobasággal határos. Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadót, Rogers külügyminisztert, Laird hadügyminisztert, Richard Helmet, a CIA igazgatóját és Thomas Moorer tengernagyot, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét. Saigoni kormánycsapatok nagyarányú akciót indítottak a Kambodzsában lévő „ellenséges támaszpontok és menedékhelyek felszámolására” — közölték hivatalosan szerdán a dél-vietnami fővárosban. Az amerikai légierő maximális támogatásban részesíti a saigoni kormánycsapatok akcióját. Vietnami jelentések szerint szerdán hajnalban nemcsak Nuong Suoi városa került a népi erők kezére, hanem öt másik megerősített támaszpont is, így Luang Prabang körzetében is több állás. Az AFP vientianei tudósítója szerint kedden este a laoszi főváros repülőtere körül korábban soha nem tapasztalt erősségű katonai csa- patössze vonásokat hajtottak végre, miután a laoszi nad- vezetőségnek állítólag tudomására jutott, hogy a partizánok támadásra készülnek a repülőtér ellen. Szerdán Bukarestben aláírták a Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság 1971—75-ös időszakára vonatkozó tervkoordinációs jegyzőkönyvét. A megállapodás értelmében az 1971—75-ös időszakban a kölcsönös áruszállítások volumene mintegy hetven százalékkal növekszik az 1956—70-es időszakhoz képest. A két ország gazdasági együttműködésének legdina - mikusabban fejlődő terület* a fenti időszakban a gépipar. Bocsássák szabadon Angela Davist! Pécsi fiatalok nagygyűlése Eddig a kormánypárt részéről Hugh Scott, a szenátus republikánus pártcsoportjának vezére ment a legmesszebb a hírek közzétételében. Scott, aki a jelek szerint külön tájékoztatást kapott a Fehér Háztól, a laoszi invázióról érkező hírekkel kapcsolatban kijelentette: a hadműveletek a megkezdésük időpontjától számított 7—10 napig fognak tartani. Amikor befejeződtek, akkor majd közzé lehet tenni a róluk szóló tájékoztatást — hangoztatta Scott szenátor. A Fehér Ház szóvivője szerdán nem volt hajlandó megjegyzéseket fűzni az AFP- nek ahhoz a jelentéséhez, hogy Dél-Vietnam belső területeiről helikopterek kíséretében óriási katonai konvojok indultak Laosz felé. Továbbra is válasz nélkül marad a Kyodo japán hír- ügynökségnek az az értesülése is, amely szerint amerikai repülőgépek 4000 saigoni ejtőernyőst dobtak laoszi területekre. Sajtókörökben nagy érdeklődést keltett Ronald Ziegler- nek, a Fehér Ház szóvivőjének az a bejelentése, hogy Nixon elnök kedd után szerdán is magához rendelte Tavaly október 14-én tartóztatták le az FBI nyomozói. Nem volt könnyű nyomára jutni: az egyébként Amerika-szerte ismert Angela Davis alaposan elváltoztatta a külsejét. 1970. augusztusig a radikális néger polgárjogi mozgalmak egyik nagytekintélyű szónokát és vezetőjét, afrikai divat szerinti („afrolook”) hajviseletéről is meg lehetett ismerni; hatalmas hajkoronáját külön tupiroztatta is a szegény szí- nesbőrűek iránti szimpátia jegyében. Hajviselete politikai állásfoglalásának szimbóluma. A most 27 éves Angela Davis, a kommunista néger filozófus Kalifornia egyik börtönében ül. Gyilkosságban való közreműködéssel vádolják. A kaliforniai bíróság ezért halállal vagy életfogy- tiglanig terjedő büntetéssel sújthatja. A vád koholt, hisz bizonyíték nincs ellene. Ennek ellenére az életéről, vagy haláláról van szó. Életéért, kiszabadításáért emelt szót tegnap Pécsett 1200 fiatal a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában rendezett ifjúsági tiltakozó nagygyűlésen. Orvostanhallgatók, joghallgatók, tanárképző főiskolások, középiskolások, üzemi munkásfiatalok előtt Szabó Piroska TV. éves joghallgató ismertette a néger polgárjogi harcos életét és küzdelmét az amerikai fajüldözés ellen. — Elítéljük a koholt várakat — mondotta a fiatal jogászlány — és óriási taps közepette követelte: bocsássák szabadon Angela Davist! A pécsi városi ifjúsági nagygyűlés resztvevői táviratot küldtek az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének. A távirat szövege: „Mi, pécsi fiatalok mélységesen elítéljük az Amerikai Egyesült Államokban Angela Davis ellen folyó bírósági komédiát, és aggódó együttérzéssel figyeljük, mi lesz a sorsa a haladó néger filozófusnőnek. Meggyőződésünk, hogy Angela Davis az ellene felhozott vádpontokban ártatlan, azok csak ürügyül szolgálnak a kommunista meggyőződésű tanárnő perbefogásához. Angela Davis harca, a kommunista forradalmár harca az igazságtalanság, az erőszak, a fajgyűlölet ellen. Küzdelme az emberi haladást szolgálja. Éppen ezért, meg kell mentenünk Angélát a gázkamrától! Követeljük szabadon bocsátását. Angela Davisnak ki kell szabadulnia börtönéből 1” A távirat szövegét Marton Ilona, a Tanárképző Főiskola hallgatója ismertette, majd Vörös Csaba, a Pécsi Bőrgyár KISZ-szervezete és ifjú kommunistái nevében felhívással fordult a város KlSZ-szerve- zeteihez, hogy az ifjúsági nagygyűlés tiltakozását terjesszék ki Angela életének megmentéséért. Kérte Pécs város fiataljait, tartsanak röpgyüléseket. Küldjenek tiltakozó táviratokat, tiltakozó leveleket az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagy- követségének Az ifjúsági tiltakozó nagy- j gyűlés a DiysZ-induló hangjaival fejeződött be, Új üt, parcellázás, nyári tábor Idén tovább fejlődik Sikonda Az elmúlt ősszel elkészült 1 Sikondán a második tó is. A Mecseki Szénbányák segítsé- ; gével megépítették a töltést és üzemképes állapotban várta a csapadékosra forduló időjárást az árapasztó zsilip- rendszer is. A téli csapadékvizet fel ■ is fogta az új tó. A kedvelt üdülő és kirándulóhely továbbfejlesztése idén is szerepel a Komlói Tanács programjában, részben az előző évről áthúzódó munkák befejezése, részben újabb munkák indítása formájában. A turistaháztól a kaposvári út közelében épülő új szennyvízderítőtelepig megépítették már a szennyvízcsatorna gerincvezetékét. A tervek szerint májusig üzembe akarják helyezni a derítőtelepet, amelynek ösz- szes költsége 2,2 millió forint lesz. Ezzel a két tó mellett létesített víkendtelep házainak csatornazása megoldódik. A terület vízellátását már korábban megoldották. Ugyancsak az idei programban szerepel ezen a részen a csapadékvíz levezeté- l íré szolgáló útmenti árkok j burkolása is, Ez a szennyvíz- ! csatornától teljesen független rendszer és ebbe ürítik a strandfürdő vizét is, amely a csapadékkal együtt a tavakba kerül. Szerepel még a tervek között a tavak északi oldalán a vadásztanyától a műútig vezető új út építése, aminek előmunkálatai valószínűleg még ebben az esztendőben megkezdődnek. Változatlanul nagy az érdeklődés — főleg a komlóiak részéről — a hétvégi telkek iránt. A tavak melletti közművesített telkek már csaknem teljes egészében elkeltek, és fogytán vannak már a telkek a komlói út melletti telepen is. Ezért a Tanács most újabb parcellázást tervez a strandtól délkeletre eső területen. Itt közművesítés nélküli telkek kerülnek eladásra az igények szerint már ez ev első felétől kezdve. Befejeződik idén a sikondai KISZ-vezetőképző tábor építése és a Komlói Tanács ebben az évben meg akarja L oldani Sikondán az úttörők nyári tartózkodásának és foglalkoztatásának problémáját napközi tábor formájában.