Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-21 / 44. szám
6 DUNANTÜLI NAPLÓ 1971. február 21. Utazás Baltikumba RIGA - SZALASZPILSZ—JURMALA Nagyszerű benyomásokkal vettem búcsút a szovjet Észtország fővárosától, a kedves Tallinntól. Utam második állomása Riga, a lett Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa. A két város között repülővel egy óra az út, ami nagyon hamar eltelik. Az időt arra használtam fel, hogy kutassak emlékezetemben, mit is tudok erről a városról, a lett emberekről. Nos, Rigát a történelem már a XIII. század elején említi. A város a XIII. és a XV. században a német lovagrendek hatalmi vetélkedésének színtere, egyben virágzó Hanzaváros, mindenekelőtt kedvező földrajzi fekvése folytán. Ahogy az ember tovább kutat emlékezete mélyén, eszébe jutnak a lett munkásosztálynak, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom oldalán harcoló lett lövészeknek hervadhatatlan érdemei. Lettország ma a Baltikum iparilag legfejlettebb országa: nálunk is közkedveltek a rigai , gyárak elektrotechnikai cikkei. Riga egyben a Baltikum legnagyobb városa, megközelítően 700 000 lakossal. A város a nyugati Dvina torkolatában fekszik, a folyó két részre tagolja. A balparton az ipari negyed, a jobb- oarto.n pedig a tulajdonképpeni város. XV. századbeli rigai kereskedőhöz Az utóbbi ágy hat, mint egy stílustörténeti múzeum. Megtaláljuk itt a román építészet és a gótika elemeit éppúgy, mint a reneszánszot, vagy a barokk-ot, a klasszicista épületeket és századunk modern irányzatait, Személyes benyomásom alapján azonban mégis a századeleji építkezési stílus a meghatározó. Valószínű, hogy Riga is, — akárcsak Budapest belső kerületei — a kapitalizmus gyors fejlődésérvel egy- időben, nagyjában, egészében hasonló Az élet és halál határa a szalaszpilszi halaltabor kapujának helyén stílusban épült. Riga belvárosának építkezési stílusára, akárcsak a budapesti Nagykörűtra - a szecesszió a jellemző. * Riga egykori Hanza város mivoltáról árulkodnak a belvárosban, a várkörnyéki keskeny utcákban emelkedő XIV—XV. századbeli kereskedőházak, raktárépületek. Építési stílusuk hasonló az amszterdami kereskedőházakhoz. Homlokzatuk csúcsán mindenütt megtaláljuk a csigasor helyét, amelynek segítségével a többszintes épületek ajtajain, vagy ablakain beemelték az árut. Ezeket a régi házakat, rendre- sorra tatarozzák, hogy visszavarázsolják eredeti szépségüket. A külföldi vendégeknek a rigaiak gyakran azt tanácsolják, látogassanak el Szalaszpilszbe. Ahogy elhagyjuk Rigát, a Daugavpilszki országúton haladva a 17-es kilométerkőnél földút ágazik el az erdő irányába. Valamikor itt katonai lőtér volt. A német megszállás idején élő emberek szolgáltak itt célpontul. Az egykori haláltábor kapuja helyén 100 méter hosszú, 12 és fél méter magas monumentális betonfal szimbolizálja az élet és a halál határát. A betonfalon litván nyelvű felirat: „E kapuk mögött zokog a föld". Jártam már Auschwitzban. Láttam a halálfalat, a krematóriumokat, ahol százezerszámra égették el az embereket. Láttam az auschwitzi múzeum hatalmas vitrinéiben tonnányi emberi hajat, több tízezer, szemüveget és gyerekcipőt. A szalaszpilszi tábor helyén nem találkozunk ilyen brutálisan az emberi borzalmakkal, inkább az itt emelt monumentális képzőművészeti alkotások hatása az, ami felkorbácsolja az ember érzéseit, A száz méter hosszú betonfal tetejéről jól látható az emlékmű valamennyi szobra és a foglyok által épített úgynevezett Szenvedések útja. Az út mellett csipkebokorral jelölték meg a barakkok heiyét, s teret, ahol minden esztendőben a megemlékezést tartják, kétfelől fenyőfákkal övezték. Egyrészüket még annak idején a foglyok ültették. Innen vezet az út az erdőbe, erre vitték az embereket a kivégzéshez. Az utazó, a szovjet repülőterek várótermeiben kedvére válogathat a színes és ízléses, több nyelvű prospektusok között. Ezek közül talán az egyik legszebb kiállítású a sokszínű rigai. A prospektust böngészve, egészoldalas, nagyszerű színes képen csodálhattam meg a tengerpart szépségét, az aranysárga homokfövenyt, a partot övező fenyőket. Már a kép láttán elhatároztam, hogy mindenképpen ellátogatok a rigai tengerpartra, a Jurma- lára. Lettül a jura — ténger. A Jurmala a Rigai-öböl partján 15 kilométer hosszú, három kilométer széles. Ebben a dünékkel és fenyvesekkel borított övezetben szanatóriumok, vízgyógyintézetek, penziók, üdülők, úttörő-táborok és kis nyaralók sorakoznak. Évenként ötszázezren keresnek itt üdülést és gyógyulást. Ügy mondják, a Jurmala éghajlata különösen a magas vérnyomásban szenvedők számára rendkívül jóhatásű. A késő ősz ellenére a parton sok száz ember sétált, beszélgetett, gyönyörködve a tenger szépségében, s felüdülve a tenger felől érkező, sós, jódos levegőben. A sétálóknak én csak hangjukat hallottam, lépteiket elnyelte a nedves homokföveny. Boros Béla A „fekete földrész" problémái Megoldások keresése Afrikában Az lllusztrated London News című folyóirat egyik legutóbbi számának lapjain Godfrey Morrison közli gondolatait Afrikáról. Az afrikai problémák angol szakértője nyíltan panaszkodik a fekete kontinens eseményeinek „túlságosan gyors”, egyre gyorsabb ütemben leforgatott filmszalagra emlékeztető pergésére. Valóban, Afrikában jóval gyorsabban mennek végbe o változások, mint azt a múltat sirató nyugati stratégiák szeretnék, 1960-ban 17 afrikai állam vívta ki a függetlenséget. Azóta még 15 alkalommal csendültek fel az áj nemzeti himnuszok és kúsztak le a zászlórudakról a gyarmatosító hatalmak zászlói. Jelenleg az Afrikai Egységszervezet 41 szuverén ofrikai országot egyesít, összesen több mint 250 millió lakossal. Afrikát gyakran emlegetik az ellentétek kontinenseként. Talán a világ egyetlen részében sincs ilyen ellentmondás a természeti kincsek gazdagsága, a fejlődés potenciális lehetőségei és a lakosság szegénysége, a gazdasági elmaradottság, a korszerű infrastruktúra hiánya között. Nézzük meg a szavaknál is ékes- szólóbb számokat; Afrika adja az egész kapitalista világ aranytermelésének 79,4 százalékát; a mangánérc 52,8 százalékát; a kobalt 9,2 százalékát; a gyémánt 98,4 százalékát; az uránium 18,2 százalékát; a réz 26,7 százalékát; a tantál 56,4 százalékát; a kőolaj 10 százalékát. Ennek ellenére bolygónknak gazdasági szempontból legelmaradottabb földrésze. Afrika évi bruttó termelése a tőkés világ teljes termelésének csupán 2 százalékát teszi ki, az egy főre eső nemzeti jövedelem sok afrikai országban jóval a létminimum alatt van. A nyílt gyarmati rablás és kifosztás politikája az új körülmények között átalakult neokolonialista politikává. Igyekeznek kapitalista rendszerek kialakítását elősegíteni a kontinensen, a mesterségesen létrehozott mezőgazdasági monokultúrát felhasználva, igyekeznek a korábbiakhoz hasonlóan ezeket az országokat saját iparosodott gazdaságuk nyersanyagtermelő függvényeiként megtartani, továbbra is megőrizni szabad hozzáférésüket természeti kincseikhez. Végigtekintve az elmúlt év eseményein, a nigériai 30 hónapos polgár- háború januári befejezését a legfontosabbak közé kell sorolnunk. A jövendő történésznek nem kell sokáig keresnie a nigériai földön lezajlott tragikus események forrásait. Az úgynevezett szeparatista „Biafrai Köztársaság”, amelyet a lázadók „az ibo nép államának" neveztek, valójában a nigériai kőolajra áhítozó hatalmas nyugati monopóliumok hídfőállása volt. Az egész Afrika szempontjából komoly megpróbáltatást jelentő nigériai válság ugyanakkor megmutatta Afrika megnövekedett politikai érettségét, az Afrikai Egységszervezet megerősítésére irányuló törekvést. Az Afrikai Egységszervezet aktív szerepet játszik az új Afrikában kialakuló kapcsolatok megteremtésében és fejlesztésében, elősegíti a felmerülő konfliktusok rehdezé- sét, az afrikai és a nemzetközi politika legfontosabb problémáiban az egyeztetett közös álláspont kialakítását. Az Afrikai Egységszervezet javára írható az algériai-marokkói területi vita megoldásának elősegítése, az etiópiai—Szomáliái és kenyai—Szomáliái határviszályok megszüntetése, a Kongói Népi Köztársaság (Brazzaville) és a Kongói Demokratikus Köztársaság (Kinshasa) közötti jó szomszédi kapcsolat megteremtése. Az Afrikai Egységszervezet Addis—Abeba-i ülésén jelentették be az annakidején Biafrát elismerő Zambia, Tanzánia, Gabon, Elefántcsontpart és Nigéria közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállítását. Az objektív tapasztalatok alapján az afrikaiak egyre jobban meggyőződnek arról, hogy a kapitalista gazdálkodási rendszer nem alkalmas a fiatal afrikai országok előtt álló feladatok gyors megoldására. Egy sor afrikai állam meghirdette a fejlődés nem kapitalista útját, a szocialista alternatíva mellett foglalt állást. Természetesen ebben a kérdésben néhány afrikai közéleti személyiség nézetei néha következetlenek és ellentmondásosak. Azonban más a lényeg: afrikaiak milliói egyre világosabban felismerik, hogy a nem kapitalista út, a szocialista orientáció teremti meg a haladás legszilárdabb előfeltételeit. A nemzetközi reakció erői nem véletlenül irányítják Afrikában legerősebb támadásaikat éppen azok ellen az országok ellen, amelyek a haladás élvonalában haladnak, aktív antiimpe- rialista és antikolonialista politikát folytatnak. Jellemző volt ezekben az esetekben Afrika ellenségeinek az a törekvése, hogy megállítsák a progresszív fejlődést a fiatal, független országokban, visszafordítsák őket a kapitalista útra. Az új Afrika azonban megállíthatatlanul megy előre a halddás útján. A nemzeti felszabadító mozgalom ko- , moly sikerei a kontinensen a szudáni, Szomáliái és líbiai forradalmi események, ahol felszámolták a gyarmatosítókkal együttműködő rendszereket. Az ezen országok vezetői által meghirdetett belső átalakítási programok, az antiimperialista, antikolonialista harc kérdéseiben elfoglalt aktív pozíciók, szuverenitásuk megvédése (emlékeztetünk ezzel kapcsolatban Afrika legnagyobb angol és amerikai támaszpontjainak felszámolására Líbiában) Szudánt, Szomáliát és Líbiát azoknak az afrikoi országoknak a táborába állították, amelyek ma az új Afrika élcsapatát képezik. Az új évtizedben, amelynek alapvető tartalma minden jel szerint a kolonia- lizmus és a fajüldözés felszámolásáért folytatott harc, Afrika a nemzeti felszabadító mozgalom tapasztalataival gazdagodva hozzálátott az új társadalom felépítéséhez. A kontinens népei tudják, hogy az ő oldalukon áll a Szovjetunió és a többi szocialista ország, az egész haladó emberiség szimpátiája és támogatása. Demoralizálódó amerikaiak Vietnamban Vendel 5. Merlek, aki az U. S. News and World Report című hetilapnak tudósított a vietnami háborúról, majdnem a kezdete óta, meglátogatta a harcteret, hogy tudósítást készítsen egy harcos alakulat személyi állományának mindennapos életéröl. Az amerikai katonáknak Dél-Viet- namban a jelek szerint jelenleg egyik legkonokabb ellensége az unalom. Furcsán közömbös állapot alakult ki, s a parancsnokok új problémákkal néznek szembe: jelentősen csökkent a csapatok harci szelleme, megnövekedett a kábítószerek és az alkohol fogyasztása, kiéleződtek az ellentétek a fekete és fehér katonák között. Az 1. USA légídeszant hadosztálynál a katonákat felbőszíti, hogy harcba küldik őket egy olyan háborúban, amelyet egyetlen amerikainak sincs szándékában megnyerni. A cikk közvetlenül beszámol az 1. légídeszant hadosztály néhány beosztottjának napi életéről, és bepillantást nyújt abba, hogy tulajdonképpen milyen is az amerikaiak számára a második évtizedébe lépő vietnami háború. Feltételeznénk, hogy bőségesen adódik harctevékenység egy tüzérségi tüz- támogató támaszponton - az egyik távoleső tüzérségi előőrsnél, amely támogatást nyújt az USA földi járőröknek, vagypedig tűzcsapást mér a feltételezett kommunista állásokra. De a Saigontól északra levő Green tűztámogató támaszponton ritkán keríti sor harcokra. A katonák ácsorognak,, esznek, fegyvert tisztítanak, leveleket írnak, olvasnak, beszélgetnek, kártyáznak, vagy lefeküsznek. Közben őrséget állnak a szabadságharcosok támadásainak elhárítására — amelyek igen ritkán következnek be — vagypedig tüzérségi tűzcsapásokat mérnek a láthatatlan ellenségre. Az egyhangúságot időnként „a repülő kantin" érkezése töri meg, ez egy szükségleti és minimális luxuscikkeket szállító helikopter. Ennek szállítmányai hozzájárulnak ahhoz, hogy elviselhetőbbé tegyék az előőrsön az életet. Anthony Labrozzi alezredes 40 éves Erie (Pennsylvania) lakos végzi a szokásos napi húsz órás parancsnoki teendőit, mint a 7. légídeszant ezred 1. zászlóaljának parancsnoka. Törzse a Green tüzérségi támaszponton települt. Délután két óra, Labrozzi alezredes parancsnoki helikopterén útban van egy rádiórelé-állomás felé, amelyet egy sűrű dzsungeles hegygerincen létesítettek, körülbelül két mérföldre a Green tüzérségi támaszponttól. A rádió recseg..John Linch hadnagy segítséget kér. Szakaszával már 19 napja hajt végre járőrözést a D háborús zóna legsűrűbb részében. Linch hadnagy rádión közli: „Az egyik beosztottam erős napszúrást kapott. El tudják őt szállítani? 15 perccel ezelőtt kértem, hogy küldjenek érte egy repülőgépet, de az még nem jelentkezett". Labrozzi alezredes rádiókészülékén egy másik csatornára vált. Mi késlelteti a sebesültszállító helikoptert, és kísérőit, a két másik helikoptert? Megtudja, hogy a helikopterek már útban vannak és hogy 10 percen belül a helyszínre érkeznek. A parancsnokok korábban nem veszélyeztették volna a harctevékenységet egyetlen ember megmentéséért. De most új fejezet kezdődött a háborúban. A hadosztály egyik rádiórelé-állo- másán vagyunk, amelynek személyzetét a B század két híradósa és 12 beosztottja képezi. Ugyancsak itt tartózkodik az A század 21 fős őrjárata. A járőrök tíz napig tartózkodtak a dzsungelben. KÉRDÉS: Nehéz az élet a dzsungelben? Gerald E. Morris 29 éves zömök, vöröshajú őrmester válaszol: „Hát bizony nem piknik. De még mindig jobb, mint ott a . . . támaszponton. És az idő is gyorsabban telik." A társalgás nem a kábítószerekre összpontosul, de nem hagyja azokat figyelmen kívül. ,,A harctér nem alkalmas hety marihuana szívására - mondja az egyik katona. — Mindannyian tudjuk, hogy ébernek kell lennünk, különben a Vietcong elintéz minket. Ezért állandóan figyeljük egymást, amikor kint járőrözünk. Most, hogy visszatérünk a támaszpontra ..." Egy másik katona közbeszól és kijelenti: „A fiúk dolga, hogy mit csinálnak, amikor nem tartoznak felelősséggel a társaik iránt. De itt kint a többiek természetesen lecsapnak arra, aki hülyéskedne.” A faji feszültség. Nem beszélnek nyíltan a faji pbolémákról. De a faji feszültség létezik és akárcsak egyetlen dühös, vagy gúnyos megjegyzés verekedést válthat ki bármelyik támaszponton. A harctéren azonban úgy tűnik, hogy alig van, vagy egyáltalán nincs súrlódás a feketék és fehérek között, amikor közös harci feladatot kapnak. Az egyik tiszt azonban elismeri: „Ahol sör, whisky, vagy kábítószer található és feketék és fehérek vannak jelen, mindig számítani lehet összetűzésekre. Azt azonban nem lehet tudni, hogy melyik hat elsőnek: dz ital, a kábítószer, vagypedig a faji egyenetlenség". KÉRDÉS: Van valaki a fiúk között, aki a hadseregben marad? VALASZ: Ugyan, ne nevettesse ki magát öregem. Még 90 napom van hátra és egyenként számolom azokat. Ronald Carlile 24 éves őrmester a reléállomás parancsnoka. Nézi. amint az A század beosztottjai felszerelnek és eltűnnek a lombozat között, hogy o dzsungelben cél nélkül újabb öt napot •I töltsenek. „Mi a fő probléma egy magányos előőrsön, áhol a katonák egyszerre két hetet töltenek?” „A harci szellem - válaszolja Carlile. Miután ezek a fiúk azt gondolják, hogy a háborúnak vége, a harci szellemnek befellegzett." Visszaérkeztünk Green tüzérségi támaszpontra. Labrozzi alezredes a következőkről tájékoztat: „Hat olyan beosztottam van, akikkel komoly problémák vannak a kábítószerfogyasztás miatt. Vagyis, úgy vélem, hogy ismerem, ki ez a hat ember. Valószínűleg lényegesen többen vannak. Ki tudja? Nem olyan könnyű kideríteni." A támaszpont egyik egészségügyi beosztottja elismeri, hogy sújyos problémát jelent a kábítószer. Ugyanakkor azt állítja, hogy a felülvizsgálások eltúlozzák a pröblémát, hozzáteszi viszont: Vannak, akik valóban a kábítószerek rabjai - ezek bizony súlyos problémát jelentenek. „Túl nagy ügyet csinálnak a marihuánából" — mondja Joung őrmester. — Igaz ugyan, hogy a fiúk marihuánát szívnak, és vannak, akik egész nap szívják. Az unalom a legrosszabb dolog a világon." A kívülállóknak határozottan úgy tűnik, hogy a katonák, hallgatásba burkolóznak a kábítószerek problémájával kapcsolatban. Senki sem akarja beórulni bajtársát - feltéve, ha nem veszélyezteti mások életét. (U, S. News and World Repoit)
