Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-16 / 39. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunán \ra: SO fittet napló XXVIII. évfolyam, 39. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1971. február 18.. kedd Izrael jelenlegi célja a Jarring-misszió megtorpedózása Napirenden Baranya kereskedelemfejlesztési terve Állami támogatással épül fel Pécs új áruháza Keserű Jánosné belkereskedelmi miniszterhelyettes látogatása Pécsett Néhány nappal ezelőtt érkezett meg a Belkereskedelmi Minisztérium rangsorolása a IV. ötéves terv időszakában Baranyába tervezett fontosabb kereskedelmi beruházásokról. A rangsorolás szerint a lakosság kereskedelmi ellátásának javítása szempontjából fontos, állami támogatásban részesíthető beruházásoknak nyilvánították a Pécsy belvárosába tervezett hatezer négyzetméter alapterületű, 67 milliós költséggel épülő áruházat, a belvárosba szánt kétezer négyzetméter alapterületű, húszmilliós ABC áruházat, valamint az ugyancsak húszmilliós ráfordítást igénylő, 1960 négyzetméter alapterületű, nagy áteresztőképességű belvárosi önkiszolgáló éttermet. A három beruházásra szánt áll ami támogatás tervezett •mértéke 21,7 millió forint. A lakosság keresikedelmi ellátásának javítása szempontjából fontos, de állami támogatásban nem részesíthető kereskedelmi létesítmények sorába utalták a Pécsre tervezett lakberendezési áruházat, a „H”-terület leendő áruházát, a Megyeri kertvárosban létesítendő ABC áruházat, a kertvárosi ABC áruházat, a Megyeri kertvárosban építendő éttermet, a harkányi és a szigetvári éttermet. A felsorolt létesítmények 10 420 négyzetméter alapterület-bővülést jelentenek, megvalósításukra 83,5 millió forintot irányoztak elő. Amit ezeknél a létesítményeknél kevésbé fontosnak ítélt meg a minisztérium, az a Sallai utcába tervezett, együttesen négyezer négyzetméter alapterületű ruházati, plusz ABC áruház és a szigeti városrészben felépítendő Otthon Áruház. Pécsett 24,5 ezer négyzet- méter alapterülettel növekedne a IV. ötéves terv időszakában a bolthálózat és 7,6 ezer négyzetméterrel bővítenék a vendéglátó hálózatot. A vidék bolthálózata ugyanakkor 12,5 ezer négyzetméterrel, vendéglátó hálózata hatezer négyzetméterrel bővülne. Hétfőn Keserű Jánosné belkereskedelmi miniszterhelyettes személyesen kereste fel a Baranya megyei Tanács vb-vezetőit, hogy tanácskozzék az állami támogatásban részesíthető kereskedelmi beruházásokról, az állami támogatás elveiről, módszereiről. Keserű Jánosnét Palkó Sándor fogadta. A megbeszélésen részt vett dr. Nagy József, a Megyei Pártbizottság titkára. Takács Gyula, a Megyei Tanács vb-elnökhelyet- tese, Papp Imre a Városi Tanács vb-elnökhelyettese, Ja- kabos Zoltánná és Herbst Ferenc kereskedelmi osztályvezetők. A hálózatfejlesztési elképzelésekről Jakabos Zoltánná adott tájékoztatást. A megbeszélés egyik eredménye, hogy a Sallai utcában létesítendő ruházati plusz ABC áruházat, valamint a szigeti városrészben felépítendő Otthon áruházat is a lakosság kereskedelmi ellátásának javítása szempontjából fontos beruházások közé sorolták, azaz megnyerték a minisztériumot ezek erkölcsi támogatására. A másik eredmény, hogy az ellátatlan területek kereskedelmi hálózatának fejlesztésére a három nagyobb pécsi beruházáshoz juttatott támogatáson felül mintegy 3—5 millió forintot kap Baranya. A tegnapi pécsi megbeszéléshez hasonlót tart a Belkereskedelmi Minisztérium minden megyében. Amint a tárgyalások befejeződnek, pályázatokat ír ki a minisztérium az állami támogatással megvalósuló kereskedelmi beruházásokra. A pályázat dönti el, hogy Pécsett a Centrum Áruházak, vagy a MESZÖV építi-e fel a belváros új nagyáruházát. Az előrejelzések szerint ugyanis mindkét cég élni kíván a lehetőséggel. Keserű Jánosné délután Siklósra látogatott, majd visszautazott Budapestre. Kairó: Az Egyesült Arab Köztársaság beható tanulmányozás után végleges formába öntötte és rövidesen eljuttatja New Yorkba a Jarring ENSZ- megbízott legutóbbi emlékiratára adandó válaszát. Az EAK pozitívan reagál Jarring javaslataira — írja a hétfői A1 Ahram —, s ilyen értelemben tájékoztatta a Szovjetunió, Franciaország és Anglia kairói nagyköveteit, illetve az Egyesült Államok érdekképviseletének vezetőjét. Az egyiptomi választ azon a megbeszélésen hagyták jóvá, amelyet Szadat elnök tartott szombaton Mahmud Favzi miniszterelnökkel, s amelybe három miniszterelnök-helyettes és az elnökségi 202 millió tégla ebben az évben Javul az építőanyag-ellátás Megkezdődik a bátaszéki téglagyár építése Próbaüzem 1973 őszén — Van elegendő cement — Kevés a parketta A komlói Zobák-akna ivóvíz-ellátására épül a Magvaregregy előtti völgyben egy új víztározó. A 12 ezer köbméter víz tarozására alkalmas medencét a völgy patakja táplálja. A víztisztítómű üzembehelyezésével átlagosan napi 800 köbméter vizet biztosit Zobák részére a tározó és ezzel tehermentesíti a komlói Vízműveket, ahonnan csak aszályos időben szorul ma id ivóvízre a bánya. A Hőszerelö Vállalat sajnos még mindig nem kezdte meg a tisztítómű szerelését, de remélhetőleg mielőbb megkezdik a munkát a barija jobb vízellátásának érdekében. i Téglaféleségenként is nagyobb mennyiség várható, mint tavaly. A magasított téglából például 11 attSió, a lyukasztott kettős méretűből 12, kisméretű normáltéglából pedig 114 millió készül A B—30-as blokkból 65 milliót ad a vállalat. Néhány probléma viszont adódik. Mivel általában az építők a nyersanyagot — a téglát — már kora tavasszal szeretnék megkapni, hogy hozzákezdhessenek a falazáshoz, általában az első negyedévben jelentkezik az igény-dömping. Erre, mint jó gazdának, fel kell készülni. A vállalatnál nem sikerült. A nyerstéglakészlet —, mely tavalyról maradt — csak 18 millió darab tégla, a tervezett 26 millióval szemben. Ez a mennyiség nem elég. Főleg akkor, ha közel 10 milliós restanciát is fedezni kell ebből, még az első negyedévben. Érdemes megnézni azt is, hogy hogyan alakul a fentebb említett 202 millió tégla elosztása. A belkereskedelem 138 milliót kötött le. Negyvenkétmilliót a két megye — Baranya és Tolna — állami és tanácsi építőipari vállalatai kapnak meg, s ebből kerül még Nyugat-Bácskának is. ahol nincs téglagyár. A többi egyéb megrendelőknek megy. így például az AGRO- KER közel 13 miliőt kap. Ügy néz ki, hogy a termelt meny- nyiség 60 százaléka a lakossági igények kielégítését hivatott, míg a többit állami szektorok kapják — ipar és mezőgazdaság. A vállalat felmérése szerint ez az arány jó, bár mindkét szektor igénye 20—25 százalékkal nagyobb. Ezek szerint — bár több tégla készül mint tavaly — idén is lesz hiány a piacon. Jó hír viszont a bátaszéki gyár építkezésének idei megkezdése, amely márciusban várható. A beruházás összege 350 millió forint. A próbaüzemet már 1973 őszén szeretnék megkezdeni, Ennyit a tégiáhel yzetr51. De mivel a lakosság építkezni ikaró rétegét leginkább foglalkoztató kérdés az építő- | anya^ellátas, néhány szó er- 1 ről is. S mivel a fentebb említett belkereskedelemnek irányuló téglamennyiség — 138 millió — nemcsak Baranya és Tolna megyéé, hanem az ország többi területére is szállítanak belőle, érdemes a Pécs-Szekszárdi TÜZÉP-nél érdeklődni. A kérdés: mit kap ebből Baranya, valamint hogy áll az egyéb építőanyag tekintetében a forgalmazó? A TÜZÉP vezetősége éppen tegnap hagyta jóvá az idei terveket. Az adatok a két megyére vonatkoznak, de az arány hozzávetőlegesen 55:45 megyénk javára. Mindjárt elsőnek a téglakérdés: idén 95 millió darabot forgalmaznak, ötmillióval többet mint tavaly. Ez azonban még az igények alatt marad. Jó hír, hogy cementből nem lesz hiány. Az elmúlt évi 76 ezer tonnával szemben 110 ezer tonnát rögzítettek le a szerződésben. Mész és mészhid- rátból 27 ezer tonna, cserépbői 10 millió darab várja a vevőket. Mindkét mennyiség 20 százalékkal több mint as elmúlt esztendőben. Hullámpalából a tavaly 750 ezer négyzetméter, normál-palából pedig 660 ezer négyzetméter — az elmúlt évi kétszerese — van raktáron. Kevesebb viszont az áthidalógerenda és a VB-gerenda. Az előbbiből 70 ezer folyóméter, az utóbbiból pedig 240 ezer folyóméter az értékesítésre kerülő mennyiség. Legnagyobb probléma a mozaiklapok körül van: a raktáron lévő 230 ezer négyzetméternél jóval nagyobb az igény. Falburkoló csempe 160 ezer négyzetméter van, míg a betongerenda pótlására fa gerendákat szállít az ÉRDÉRT, mintegy ötezer köbméterrel. Nem lesz elegendő parketta: a szükséglet ötödrészét ha ki tudják elégíteni. Ellenben a TÜZÉP dombóvári üzemében százezer négyzetméter hajópadlót készítenek, hogy enyhítsék a feszültséget. A TÜZÉP-nel az idén 810 milliós forgalomra számítanak a tavalyi 725 millió forintossal szemben. Biztató, hogy a különbözetit jórészt az építőanyag értékesítése adja. ügj'ek államminisztere is bekapcsolódott. Az A1 Ahram New York-i jelentése szerint ENSZ diplomaták attól tartanak, hogy a Jarring javaslatokkal szemben kibontakozott izraeli kampány késleltetni fogja az ENSZ-megbízott közvetítő erőfeszítéseit. A diplomaták úgy vélik, hogy Izrael jelenlegi célja: a Jarring-misszió megtorpedózása. Izrael, mint ismeretes, azt állítja, hogy Jarring túllépte az ENSZ főtitkár által meghatározott hatáskörét, amikor konkrét javaslatokat tett a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtására, s csapatvisszavonási ütemterv benyújtására szólította fel az arab területeket megszálló agresszort. U Thant és Sisco amerikai külügyi államtitkár védelmébe vette Jarring kezdeményezését, mondván, hogy az összhangban van a közvetítő missziójával. Bár a Tel Aviv-i kormány vasárnapi ülésén — az egyiptomi válasz megismeréséig — várakozó álláspontra helyezkedett, a nyugati hírügynökségek és az izraeli lapok egybehangzóan úgy értelmezik a Minisztertanács döntését, hogy Izrael elutasítja Jarring javaslatait. Tito Kairóban Tito jugoszláv és Szadat egyiptomi elnök tegnap del-. előtt két és félórás eszmecserét tartottak a Kubben- palotában. A megbeszélésen a két kormánydelegáció is részt vett. Az államfők áttekintettek általánosságban a nemzetközi helyzetet és különös figyelmet szenteltek a közel-keleti konfliktusnak. Szadat kifejtette jugoszláv vendégeinek Egyiptom kezdeményezését, valamint Gunnar Jarring ENSZ-közvetítő javaslatait. A két elnök legközelebb pénteken este találkozik újra. Tito vasárnap érkezett egyhetes látogatásra az EAK-ba, Ás ÉPGÉP pécsi gyárának exportterve Négyéves szerződés osztrák partnerral Autósztrádák építéséhez készítettek az elmúlt esztendőben cementsilókat az ÉPGÉP Nagyberendezések Gyárában. Mind — a közel huszonötmillió forintos tétel — exportra ment az NDK-ba. Tulajdonképpen ez az 1970- es év a bizonyítás éve volt: azt kellett bizonyítani, hogy a pécsi vasszerkezeteket gyártó gyár termékei külföldön is megállják a helyüket, külföldön is keresettek. S bár előtte is folyt exporttermelés — azonban volumenében kevés. Két éve például a gyár nyolcvanmilliós termelési értékének 1,4 százaléka ment csak exportra. A cementsilók viszont sikerültek, s az 1,4 százalék 25,3-re nőtt. Az új esztendő a „nagyberendezések” előnevet adta a pécsieknek, és e névhez híven a gyárban szeretnék a javításokat a minimálisra szorítani, a fémszerkezetgyártást pedig növelni. Míg 1968-ban a bevétel 14.4 százaléka a javításból eredt, addig az elmúlt esztendőben ez már 3,4 százalékra csökkent, Ext a ] programot segítené elő az elmúlt napokban kapott exportigény is. Az Építőgépgyártó Vállalat termékeit exportáló budapesti külkereskedelmi vállalat képviselői megkeresték a gyár vezetőit és feltették a kérdést: vállalnának-e vas- szerkezetű oszlopok gyártását? Évente mintegy 27 millió forintos tételről volna szó — egy osztrák cég a megrendelő. Négy éven keresztül kérnék az oszlopokat, a szerződés, amelyet kötnének, négy évre szólna. Az ajánlatról Futács Kálmán, a gyár igazgatója a következőképpen nyilatkozott: — Számunkra előnyös üzletről van szó, feltétlenül vállaljuk az oszlopok gyártását. Megkaptuk az összes adatot a tételre vonatkozóan: az oszlop méreteit és az árajánlatot. A gyártást a második félévben kezdjük el, és úgy tervezzük, hogy mind a pécsi telepen, mind a barcsin gyártjuk. Azért is jól jött az ajánlat, mert a barcsi tele© második félévi kapacitását még nem sikerült eddig lekötni, s nem jó, egy ilyen kérdőjellel kezdeni az esztendőt. — Az oszlop főbb méretei igencsak a nagyberendezés névvel kapcsolódik: súlya tíz tonna, alapterülete kétszáz- szőr hetven centiméter. Több változata készülne 15 és 18 méter közötti hosszúságban. És még egy adat: a négy év alatt közel 200—240 oszlop készül itt az ÉPGÉP-nél. A tervek és a megrendelés mögött azonban van több olyan tényező, amelyet egyáltalában nem szabad figyelmen kívül hagyni. Így például az oszlopok mindegyikének külön átadási határideje van — a termelést naprakészen kell végezni. Ugyanis a terméket a megrendelő vasúton szállítja el majd, speciális vasúti iratterekkel. S ha egy trailer beáll, azt nyomban rakódni kell. A másik feltétel pedig az a hallatlan precizitás, a mérethűség, amely kissé szokatlan az ilyen robosztus ter- mákfttoéi., Egy már biztos: több tégla készül az idén, mint bármely évben eddig. A Baranya-Tolna megyei Téglaipari Vállalat a tavalyi 183 millióval szemben idén 202 millió darab téglát gyárt. A növekedés 10,4 Százalékos. Ezen belül az üreges tégla arányának emelését is kitűzték. Az elmúlt esztendei 60 millió helyett az idén 83 millió üreges tégla hagyja el a vállalat telephelyeit. Főleg két gyár „állt rá” ez utóbbi fajta készítésére: az új mohácsi«és a görcsönyi.