Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
8 DUNANTÜLI napló 1971. február 14. UTAZÁS BALTIKUMBA TAANI LINN —TALLINN Az erőszak terjedése az Egyesült Államokban Hosszú Hermann, Toompea egyik legremekebb építészeti emléke. A rossz idő beálltát már az is jelzi, hogy a repülővel utazók többet várakoznak a légikikötőkben. A gépek rendre késnek. Amikor az ember nagy- nehezen felszállhat, majd mindig történik valami érdekes, ami eloszlatja rossz kedvét. A moszkvai járat utasainak egy része még tülekedik az ablak melletti jobb helyekért, amikor egy sportszatyor mélyéről, ahonnan egyébként egy skót whisky nyaka is kikandikál, kétségbeesett csirkehangok hallatszanak. A baromfi gazdája vörös lesz, mint a rák, s ha tehetné, bizonyára letérdelne a derék szárnyas előtt, hogy csendre bírja. Seremetyevóról átutazunk a vnuko- vói repülőtérre, onnan indul a tallinni járat: vastag a ködtakaró és vigasztalanul esik. A hangosanbeszéló félóránként közli, hogy a tallinni gép egy óra múlva indul. Az egy órából hat lesz, míg végül útnak indulunk. Tal- linnban napsütéses, friss idő fogad. A kellemetlen ősznek se híre, se hamva. A landoló repülőgép itt is, akárcsak a koppenhágai repülőtéren, szinte a tengerre száll. Rövid út vezet a városba. Az utcán rengeteg az ember, belecseppentünk Tallinn kora esti csúcsforgalmának kellős közepébe. Az első, ami szembe- ötlik: szinte kivétel nélkül minden nő kalapot visel, méghozzá az itt divatos bolyhos anyagból készült kalapot. A hotel ablakából nagyszerű a kilátás a tallinni várra. Olyan, mintha egy mesefilmet nézne az ember, s aztán egy pillantás az ablakom alá, ahol a hatalmas aszfaltózó monstrum előtt nők terítik a fekete szurkot. Alighogy jobban szemreveszem őket, összeszedik szeiszámaikat, úgylátszik vége a műszaknak. Levetik munkásruhájukat. Bizonyára ők is, akárcsak a többi tallinni asszony, a szemközti villamosmegállóban kalapra cserélik kendőjüket. Csavarok egyet a rádió gombján, szeretném hallani miként hangzik a finnugor nyelvcsalódhoz tartozó és a finn ágon tőlünk bizony elég távol eső észt nyelv. Bármennyire is hegyeztem fülem — hangsúlyozom, nem vagyok nyelvész - alig vélek felfedezni némi hasonlóságot a mi nyelvünkkel. Ahogy az már ilyenkor történik, az ember előveszi a bédekert, megnézi mit illik tudni erről a városról. A 300 000 lakosú Tallinn jelentős kikötő^ és nemcsak a Baltikum, hanem az egész Szovjetunió legpatinásabb városa. Az első írásos emlékek 1154-ben tesznek említést Koluvanról, illetve Tallinnról. Koluvan valószínűleg Kalev- nek. az észt nemzeti eposz hősének nevéből származtatható. A Tallinn elnevezés a dán hódoltság idejéből való. Taani linn - „dán város” mondták az észtek, akik 200 éven át nem fogadták el a dán, majd a német hódítók által adományozott harmadik városnevet. A középkori Tallinn tulajdonképpen két városból állt, a Toompeából - a várból, és az úgynevezett Alsóvárosból. A hegytetőre épült fellegvár, a feudális hatalom jelképe és központja volt. A kereskedelem és a kézművesség az Alsóvárosban összpontosult. A várost körülvevő fal határt szabott oz építkezéseknek, s így a házak rendkívül összezsúfolódtak. A fennmaradt műemlékek a XV. századi Tallinn fénykorából származnak, az észt gótika remekei. A II. világháború után gyors ütemben indult meg a város újjáépítése. A mai Tallinn két háború előtti Tallinn-nal ér fel, s most épül a harmadik. A szállodában sok a finn, telve velük az étterem és a drink bár. A Finnöböl parti kikötőváros 65 kilométerre van Helsinkitől, ami a komphajónak két órai út. Ha nem felhős, vagy párás az idő, ide látszanak Helsinki fényei. A szállodából elindulva, hogy a város centrumába jussak, meg kell másznom a Harju dombot. A domb kedves sétányának végében csúcsos, pirostetejű bástya magasodik, a Kiek-inde Kök. Ez magyarra fordítva kissé szokatlanul hangzik, Kukkants a konyhába. Amikor az 1470-es évek közepén Tallinn kiépült, ez nemcsak a város egyik legerősebb őrtornya, hanem egyben a házak, illetve a város fölé magasodó egyik legmagasabb építménye volt. Ormáról a harcosok beláthattak konyháikba, hogy hitvesük elkészült-e már az ebéddel. A lőportoronytól kissé jobbra magasodik a vár, amely napjainkban az észt minisztertanács épülete. A várral szemben pravoszláv hagymakupolák. Az Alexander Nyevszkij székesegyház Észtországnak az Orosz Birodalomhoz való csatlakozása emlékére épült. A várfal mentén még egy testes bástya emelkedik, a Hosszú Hermann, ezt látom szállodai szobám ablakából reggel és este, csúcsán az észt nemzeti lobogóval. Tallinn belvárosa, a valamikori Alsóváros girbe-gurba utcácskáival, öreg házaival, amolyan tabáni hangulatot áraszt. Szó ami szó, ma mór bizony nem lehet valami kényelmes és kellemes ott az élet. Érthető tehát a város vezetőségének döntése, úgy tervezik, hogy a jövőben a régi negyedben csak múzeumok és közhivatalok lesznek. Az ittlakó embereket pedig az új városrészekbe költöztetik. A hajdani Alsóváros és a modern Tallinn találkozásának határán most egy hipermodem 20 emeletes szálloda épül a megnövekedett idegenforgalom igényeinek kielégítésére: Tallinnban rendkívül sok a turista. Amikor elfáradtam a sok új látnivalótól, betértem egy kávébázba. Tallinnban, ugyanis, ellentétben más szovjet köztársaságok városaival, sok a kávéház. Azt mondják, hogy a lakosok naponta legalább egyszer megfordulnak valamelyik általuk kedvelt kávéházban, hogy felhörpintsék az itt szokásos tejes-kávét, és egyenek hozzá egy-két rendkívül ízes, házi vajassüteményt. Az észtek, akárcsak a Baltikum többi népei, rendkívüli gonddal őrzik kultúrájukat, mindenekelőtt a népdalokat és a népművészetet. Rövid tartózkodásom alatt alkalmam volt megtekinteni a tengerparti városszélen egy szabadtéri színpadot, amelyet dombok ölelnek körül. Az elmúlt évben is itt rendezték meg a hagyományos kórusfesztivólt. Jellemző a színpad méreteire, hogy 35 000 énekesnek adott helyet, a nézőtér pedig 200 000 nézőt fogadott be. Bizonyára rendkívül pompázatos látvány lehet a színes észt népviseletbe öltözött kórustagokkal, és a részint népviseletbe öltözött nézőkkel a domboldalon. Amikor ott jártam, a színpad és a nézőtér üres volt, már előkészítették a télre. Még a repülőn egy gyönyörű, színes mélynyomású prospektust kaptam, s jól emlékezetembe véstem a kórusfesztivál képét. Nem volt nehéz azt újra magam elé képzelni. Megérte hát a fáradságot, hogy kisétáljak a tengerpartra. Hátam mögött örökzöld fenyők, előttem pedig a nyugodt, hatalmas víztükör. Ez mindig áhítattal tölt el, mint afféle kontinens belsejében élő városlakót. Az én szakmám jelenleg valóban egyedülálló a maga nemében. A Le- nin-centenárium évében, ötéves tervünk utolsó esztendejében született meg. Úgy érzem, ebben van valami szimbolikus . . . Munkáscsaládból származom. Apám ácsmester volt, aki önállóan dolgozott és mestersége titkaiba sok fiatalt bevezetett. Három nővérem és a bátyám a mérnöki pályát választotta. Én a kazányi repülőiskola elvégzése utón egy tervezőirodában helyezkedtem el. Kezdetben a kőolajipar számára készülő telemetrikus berendezések tervezésében vettem részt. Egy idő utón örömmel fogadtam azt a javaslatot, hogy műholdak számára dolgozzak ki új rádiórendszereket. A „holdpályára" teljesen váratlanul kerültem. Az egész a Lunohod—1-gyel kapcsolatos megrendelésekkel kezdődött. Többször megfordultam abban az üzemben, ahol a holdkocsit szerelték, s igyekeztem eligazodni valamennyi bonyolult részletében, megmagyarázni a rendszerek működését. Egyszer azt ajánlották, hogy vegyek részt a hold- kocsivezetők számára kiírt sajátos versenyen. Természetesen azonnal belementem. Hamarosan valamennyiünket szigorú orvosi vizsgálatnak vetettek alá, A lap mottója: Fegyveres erők, elektronikus riasztás, különféle új biztonsági intézkedések... Az amerikaiak újfajta módszerekkel igyekeznek visszaszorítani a terrorizmust. Az Egyesült Államok nyugtalankodik a bel- és külföldi terrorizmus fokozódása miatt és szigorú ellenőrzés alatt álló országgá fejlődik. A kormány és az ipar egyaránt a háborús időkre emlékeztető biztonsági rendszabályokat hoz. Az elmúlt hónapokban sűrűsödő robbanásoktól és endőrgyilkosságoktól való félelemhez legutóbb az emberrablástól való félelem is- járult. Ezért Kanadában nemrég statáriumot vezettek be. A csatolt áttekintés megmutatja, hogy az USA hogyan védekezik Washingtonban és országszerte. ŐRZIK A KAPUKAT A középületek kezelősége október 21-én tudatta valamennyi hivatallal, hogy fényképes személyazonossági igazolványt kell adnia minden alkalmazottjának, amilyen gyorsan csak lehet. A Fehér Ház valóságos erőddé vált. Fokozták az eddig is erős ellenőrzést. Minden kapu előtt tucatnyi faköpönyeg áll. Hatalmas reflektorok és elektronikus riasztóberendezések az egész környékre kiterjednek. A Fehér Ház rendőri erejét és a titkosszolgálat egyenruhásait a köz- igazgatás védelmi szolgálatává szervezték át s működését kiterjesztették a Fehér Házról a 110 washingtoni nagykövetségre és külképviseletre is. AZ ELNÖK BIZTONSAGA A Fehér Ház veterán tudósítói azt mondják, hogy még sohasem hoztak olyan szigorú biztonsági intézkedéseket, mint most, valahányszor Nixon elnök útra kel. Még az újságíróknak és a Fehér Ház alkalmazottainak is meg kell mutatniuk csomagjaikat, mielőtt beszállnak az elnöki repülőgépbe. A kongresszus rövidesen elfogadja azt a törvényjavaslatot, amely még fokozottabb biztosítást ír elő az elnöknek távol a Fehér Háztól. Egy másik, még függőben levő törvényjavaslat a szövetségi bíróságok hatáskörébe tartozó cselekménynek minősíti, ha a kongresszus, vagy valamelyik képviselőtestület tagját elrabolják vagy megölik. Miután a tárgyalótermekben sorozatosan erőszakos cselekedetekre került sor, a bíróságokat országszerte felszólították, hogy erősítsék meg biztonsági rendszerüket. Az állami és a helyi bíróságok ennek érdekében több városban lépéseket tettek. KÖLTSÉGES VÉDEKEZÉS Los Angelesben a központi törvényszéki terem ablakaira dróthálót szereltek, hogy kívülről se lehessen bombákat bedobni. A Los Angeles-i őrszobákba nem léphet be idegen, s a tisztviselők is csak szolgálati jelvénynyel: az újságíróknak fel kell mutatniuk sajtóigazolványukat. Edward M. Davis, Los Angeles-i rendőrfőnök legutóbb bejelentette a és elküldték a kozmikus távközlési központba. Amikor megérkeztünk, a holdi viszonyokat imitáló gyakorlótér már csaknem készen állt. A jelenlegi holdterepjáró prototípusának érkezését is várták már. Hosszú és nehéz edzés kezdődött. „Házi” gyakorlópályánkon az instruktor egy kis botot szúrt le, azt kellett úgy „körbejárnunk”, hogy ne érintsük. Kezdetben mindannyian hatszor, tizenkétszer is kidöntöttük, míg egyszer sikerült szerencsésen megtenni az utat. Mi ugyanis a Lunohod—1 prototípusával dolgoztunk monitoron, a készülék pedig „holdkésleltetéssel" működött. Ha meghúztuk a fogantyút, a terepjáró csak 3 másodperc múlva indult el útjára. Bár a sebesség kezdetben nem is volt nagy, nem volt könnyű megszokni. Egy idő után megszereztük a jártasságot. A második, megnövelt sebességnél olyan nyaktörő útvonalakon kellett cikáznunk, amelyek óriási mű- lesikló pályára emlékeztettek. Sikeresen átkeltünk a krátereken, megkerültük a sziklákat, azaz a nyolckerekű berendezés irányítása automatikussá vált. Eleinte elég volt, ha egyikünk a vezérlőpultnál megfogta a fogantyút, a többiek máris az ablakhoz rohantak, A tallinni Alsóváros panorámája (A szerző felvételei) Boros Béla Foglalkozása: holdkocsivezető kongresszus tagjainak: a város évi 3 millió dollárt költ arra, hogy „lezárjon minden fontos intézményt, ugyanazon az alapon, amelyen az összes hadiipari üzemeket éveken át lezárva tartották.” New York Cityben a rendőrfőkapi- tónyság ellen júniusban intézett bombatámadás óta fegyveres őrökkel és különleges jelzőberendezésekkel védik a kapitányságokat és a 78 külvárosi őrszobát. Intézkedéseket hoztak több állami, megyei és városi középület védelmére. Lansingben (Michigan) szeptemberben az államrendőrség vette át a városháza és a környező épületek védelmét. A törvényben előírt védelmi rendszer évente félmillió dollárba kerül az államnak. A légikikötőkben hónapok óta ellenőrzik, hogy az utasok ne vihessenek magukkal bombákat, vagy fegyvereket s a repülőterek fokozzák óvintézkedéseiket a repülőgépeken és az épületekben egyaránt. A washingtoni légikikötőben használaton kívül helyezték az összes csomagraktárakat, hogy ott ne lehessen bombákat elrejteni. IPARI RENDSZABÁLYOK Magánvállalatok és középületek egyaránt erősítik védelmi berendezéseiket. Példák: — A The New York Times székházában két fegyveres őr teljesít szolgálatot az előcsarnokban. A látogatónak igazolnia kell magát, mielőtt belép a felvonóba. — Az U. S. News and World Report szerkesztőségének egyik tagja a közelmúltban meglátogatta egyik jóbarátját New York város telefonközpontjában. Egyenruhás őrök megállították és tájékoztatták, hogy az első emeleten belépési engedélyt kéll kérnie, minthogy néhány héttel ezelőtt bomba robbant oz épületben. JÚ ÜZLET A BIZTONSÁG A védőszolgálatok megszervezés» országszerte jó üzletnek bizonyult. „New Yorkban az öSszes testületek és vállalatok új eljárásokot kezdeményeznek, hogy szembeszálljanak a bombatámadás veszélyével” - mondotta Paul J. Fitzpatrick, a William J. Burns nemzetközi nyomozóiroda alel- nöke. „Kétszer annyi esetben hívnak bennünket segítségül, mint korábban” — mondotta Curtis Rogers, a chichagói ADF Security Service vezérigazgatója. Az új biztonsági intézkedések költségessége és kényelmetlenségei ellenére nincs különösebb változás az üzleti életben és a közigazgatásban. Továbbra is csoportosan viszik a turistákat a Capitoliumba és a Fehér Házba. A tisztviselők belátják, hogy az Egyesült Államokhoz hasonló „nyílt társadalomban" nem lehet a teljes biztonságot garantálni a terroristákkal szemben. Az általános elképzelést a közhivatalok főfelügyeletének képviselője, Richard Vawter a következőképpen foglalta össze: — „Mindenesetre arra törekszünk, hogy annak, aki erőszakos cselekedetekre készül, nagyobb kockázattal kelljen számolnia.” (U. S. News and World Report) hogy nézzék a „holdat". De az izgalmakat hamarosan felváltották a hétköznapok és minden ment a maga útján. Én különösen akkor éreztem nagy, elfojthatatlan izgalmat, amikor parancsnokunk megengedte, hogy a Lu- nohod-1-et végigvezessem a Luna-17 űrállomás speciális csapóhídjain. E művelet közben pulzusom percenként 120-at vert. Az első holdutazás előkészületei kielégítőnek bizonyultak. Csupán a második holdnap végén került a holdkocsi olyan körzetbe, ahol a bonyolult terepviszonyok és az irányítás nehézségei az edzések során tapasztalt szabványos helyzetekre emlékeztettek. Csak elismeréssel szólhatok a tudósok munkájáról: a leszállás helyét igen jól számították ki. A Lunohod-1 tudományos műszereinek ellenőrzése is az én feladatom. Közvetlenül részt kell vennem a fizikusok, topográfusok, geológusok és rádiósok munkájában. Ma még a bolygójáró irányítása a legritkább szakmák egyike. A jövőben azonban új emberek kellenek ebbe a ma még igen fiatal szakmába. Mielőtt expedíciót küldenénk valamelyik bolygóra, szükséges, hogy automatikus berendezések segítségével jó előre gondosan tanulmányozzuk e bolygó felületét. Ennyit mondhatnék röviden az én szakmámról.
