Dunántúli Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-07 / 5. szám

Ara ■ 80 filllf Viliág proletárja!, egyesüljetek I Dunántúlt napló isxvm.évfolyam,5.«ám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja um. január 7., csütörtök Űj szolgáltatások 1971-ben Patyolat-akció — Vevőszolgálat a Diósi úton Segítség Újmecsekalja lakóinak Kyikolaj Podgornij vezetésével Szovjet párt- és kormányküldöttség utazik az EAK-ba h RDK külgazdasági delegációja Budapesten Horst SőUé-nek, az NDK Ml gazdasági miniszterének vezetésével szerdán küldött­ség érkezett Budapestre. A delegáció tagja Gerhard Nitzsehke miniszterhelyettes és a Külgazdasági Miniszté­rium több vezető beosztású munkatársa. A látogatás célja, hogy alá­írják az 1971—75. évekre szóló éj hosszú lejáratú árucsere­forgalmi egyezményt, és a két ország 1971. évi forgal­mát szabályozó, a múlt év decemberében már parafáit Jegyzőkönyvet A delegációt a Ferihegyi repülőtéren dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes fogadta. Ott volt dr. Herbert Glaschke, a Német Demokratikus Köz­társaság budapesti nagyköve­te. A magyar és az NDK de­legáció tárgyalásai szerdán délután megkezdődtek a Kül­kereskedelmi Minisztérium­ban. A Pécs városban rendezen­dő kiállítások egyeztetésére alakult bizottság elvégezte munkáját, s összeállította az 1971. évi kiállítások tervét. A program értelmében több képzőművészeti, iparművésze­ti, ismeretterjesztő és más kiállítás lesz ezévben Pécs — még mindig nem túlságo­san nagyszámú — kiállítási helyiségében, mindenekelőtt a Technika Háza nagytermé­ben. Itt a március hónap tel­jes egészében foglalt: ekkor rendezik ugyanis a hagyo­mányos műszaki propaganda hónapot, azaz annak köz­ponti kiállítását. Ezt követi április 4 és 18 között a dél­dunántúli képzőművészek te­rületi kiállítása, majd a hó­nap végén Bizse János egyé­ni kiállítása. Az úttörőmoz­galom 25 éves történetét be­mutató kiállítást május vé­gén rendezi meg a KISZ Ba­ranya megyei Bizottsága, majd a pedagógus képzőmű­vészek kiállítása következik. Június második felében a Technika Házában Gábor Jenő emlékkiállítás nyílik, szeptember 5-től a III. Kis­plasztikái Biennálé anyaga látható majd a teremben, ok­tóberben ugyanitt a szabad­kai képzőművészek falisző­nyeg- és tértextil-bemutatója lesz. Végül Fürtös György egyéni tárlata után egy di­daktikai kiállítás zárja az idei programot. A Janus Pannonius Mú­zeum Képtárában Barcsay Jenő, Rátonyi József, Bálint Endre és Keserű Ilona kiál­lításait rendezik meg ezidén. E másutt élő képzőművészek mellett két fiatal pécsi mű­vész, Pattantyús József és Bérezés Gábor is bemutat­koznak, az ő tárlatuk a Nép­rajzi Osztály kiállítótermében lesz. Több más között a József Attila Művelődési Ház is vál­lalta néhány kiállítás meg­rendezését, így például a Művészeti Szakközépiskola hallgatóinak bemutatóját. A Hírlapolvasó kiállításai is terv szerint történnek ebben az évben. Helyet kapnak itt A Patyolat Mosoda Válla- I lat új szolgáltatással — az | ágynemű bérkölcsönzéssel — lepi meg a lakosságot feb­ruár 15-től. Ez a szolgáltatás országos viszonylatban is új kezdeményezés: közel három és fél ezer garnitúra várja az igénylőket. A garnitúra egy lepedőből, egy paplan- és egy párna­huzatból áll. Pécs város te­rületén a Rákóczi úti, az Irányi Dániel téri és az Ybl Miklós utcai fióküzletekben lehet majd ágyneműt kölcsö­nözni. Az üdülőszezonban — márciustól — Harkányban is bérelhető ágynemű. A távo­labbi tervek szerint a Bala­ton somogyi oldalán szintén nyitnak kölcsönzőket. Gépkocsiszerviz Elméletben már egy éve, de gyakorlatban csak az idén indult az Autó- és Motor­javító Ktsz vevőszolgálata. Az összes szocialista orszá­gok által gyártott gépkocsi­márkák garanciális javítását végzik — Skodától a Zapo- rozsecig. Vállalják mind a 10 ' Kolbe Mihály grafikái, Kelle Sándor és Pinczehelyi Sándor reklámgrafikái, Török János kerámiái, Hoós Elvira, Ker- tes-Kollmann Jenő, Korda Béla, Takács Dezső, Varga Antal és Kardos István kis- grafikái, az építőművészek közül Köves Emil, Tillai Er­nő, Gettó József és Erdélyi Zoltán állítanak ki egy-egy alkalommal, a Mecseki Foto- klub rendez egy kiállítást az első negyedévben és az épí­tési fotopályázatok anyagából lesz egy bemutató az év má­sodik felében. Ezúttal dísz- ! let- és jelmeztervezők is sze­repelnek a kiállítási tervek­ben: Vata Emi!, Pintye Gusz­táv díszleteiből, azaz Kalmár Katalin és Vágó Nelli jel­mezeiből rendeznek kamara­kiállítást az év folyamán. Ugyancsak a Hírlapolvasóban rendezik meg Lantos Fe­renc festőművész és Lantos Miklós fotóművész közös ki­állítását is. ezer kilométeres, mind az egy éves garanciális javításokat, a porlasztó beállítástól a mo­torcseréig. A kötelező vizs­gálatkor teljes mosást és olajcserét adnak. S mivel a gépkocsitulajdo­nosok legfőbb óhaja, hogy szem előtt tartsák járművü­ket, amikor a javítóműhely­be beviszik, ezt is megtérhetik. Problémájukat helyben el­mondhatják, végignézhetik a szerelést. Űj üzem A Villamosipari és Gép­javító Ktsz ismert szolgálta­tásai a háztartási gépek ja­vítása, rádiók, tévék javítása, valamint a felvonók karban­tartása. Ebben az évben je­lentősen előre akarnak lép­ni, azon túl, hogy közel 20 százalékos kapacitásnövelést terveznek. Bővítik a szerző­déses javításokat. Több ven­déglátó egységgel kötnek karbantartási és üzemeltetési szerződést a vendéglátóipari gépek tekintetében. A felvonógépek felújítása külön tervezést kíván — ezt saját tervezőgárdával oldják meg. Dunaújvárostól Zala­egerszegig vállalnak garan­ciális javításokat. Ehhez a munkához korszerű berende­zésekre, műszerekre van szükség, amire a nyolcmillió forintos költséggel felépült új üzemben mód van. Fehérnemű- ja vító — tetőfedés Űjmecsekalja lakóinak régi problémáját oldja meg az idén a Tempó Ktsz. A Haj­Laird Párizsban Laird amerikai hadügymi­niszter szerdán délelőtt Pá­rizsban a vietnami megbeszé­léseken résztvevő amerikai és saigoni küldöttséggel ta­nácskozott. Az amerikai hadügyminisz­ter este folytatta útját Dél- kelet-Ázsiába, ahol Thaiföld­re, Dél-Vietnamba látogat, majd a Hawaii-szigetekre re­pül. nóczy utcában január végén átadják új részlegüket, ahol a háztartási gépek javítását, játékok, táskák, fehérneműk javítását, szemfelszedést vál­lalnak. Az építő részleg fejleszté­sével még egy új szolgálta­tással rukkolnak elő. Vállal­ják a lakáskarbantartás min­den munkáját a tetőfedéstől a parkettázásig. És végül a gázolaj házhoz szántásával segítenek sokat különösen most télen. Három teherautó­val járják a várost, napi ti­zenkétezer liter gázolajat visznek házhoz Mohácson egy teherautóval állnak a la- lakosság rendelkezésére. I New York : Az újból beinduló Jarring- misszió első napját „nyu­godt diplomácia”, de kevés eredmény jellemezte. Kedden Gunnar Jarring - nál elsőként Tekoah, izraeli, majd El-Zajjat egyiptomi, s végül El-Farra jordániai ENSZ-fődelegátus járt. Egé­szen bizonyos, hogy érdemi kérdésekbe egyelőre nem bo­csátkoztak, s ennek oka ab­ban keresendő, hogy Izrael minél tartósabban szeretne ügyrendi kérdésekről tár­gyalni. Források szerint Tel Avív még mindig nem állt el attól a követelésétől, hogy a tárgyalásokat külügymi­niszteri szinten tartsák. Ér­vényben lévőnek tekinti to­vábbá azt a javaslatát is, hogy Jarring keresse fel az érintett fővárosokat, Kairót, Ammant és Jeruzsálemet, s ott tanácskozzék a tárgyaló országok vezetőivel. Az ENSZ-ben úgy tudják, hogy kedden Tekoah ezt a két kérdést adta elő Gunnar Jarringnak. Az arab felek álláspontja ezzel szemben az, hogy az érdemi tárgyalásokat hala­déktalanul meg kell kezdeni. El-Zajjat egyiptomi delegá­tus értésre adta, nem akar­ja Jarring idejét azzal ra­bolni, hogy a svéd közvetí­tő diplomatát Kairó és New York között utaztassa. Nyikolaj Podgornij, a Szov- i jetunió Legfelső Tanácsa El- | nökségének elnöke párt- és j kormányküldöttség élén ha- ] marosan az Egyesült Arab Köztársaságba látogat — je­lentette szerdán a kairói A1 Ahram. A félhivatalos lap szerint a szovjet küldöttség megbeszé­léseket tart az egyiptomi ve­zetőkkel, s részt vesz a múlt év júliusában befejezett asz­Izrael képviselője az ügy­rendi kérdéseket illetően nem mondhatott túlságosan biztató dolgokat Jarringnak, mivel El-Zajjat, távozóban az első megbeszélés színhe­lyéről, kijelentette: „kevés­bé vagyok optimista, mint amikor beléptem”. Az egyip­tomi delegátus hangoztatta: nem lát komoly szándékot Izrael részéről a tárgyalá­sokra. Mindazonáltal El-Zajjat kilátásba helyezte, hogy szerdán ismét találkozik Jar­szuáni gát ünnepélyes fel­avatásán. A gát építése szovjet se­gítséggel folyt, és 10 évig tartott. Költségei elérték a 400 millió fontot. A szovjet küldöttség érke­zésének időpontját a lap nem közölte, korábban azonban bejelentés történt arról, hogy az asszuáni ünnepségre ja­nuár 15-én kerül sor. ringgal. Ami Tekoaht illeti, ő csupán annyit közölt, hogy továbbra is „elérhető ma­rad”. összegezve: az első nap után ENSZ-körökben ko­rántsem honol az az opti­mizmus, amely a Jarring- féle tárgyalások első szaka­sza előtti időszakot, 1970 augusztusának első heteit jellemezte. Az egyébként meglehetősen hallgatag Jar­ring ekkor még olyan kije­lentéseket tett, hogy a tár­gyalások ..bevonulnak a tör­ténelembe”. Izrael egyszerűen nem akarja a közvetett tárgyalá­sokat. Minden alkalmat meg­ragad, hogy pesszimizmusát juttassa kifejezésre az érint­kezésnek ezzel a formájával szemben. A Jarring-misszió újrafelvételének első napján, kedden. Eban izraeli külügy­miniszter a parlament kül­ügyi bizottsága előtt azt fej­tegette, hogy ezek a tárgya­lások „korlátozottak” s hogy ő nem optimista a távlato­kat illetően. Ezenfelül egye­lőre nem léteznek a négy­hatalmi irányelvek, amelye­ken az Eg}’es ült Államok, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió képviselői hosz- szú hónapok óta dolgoznak, s amelyek Jarring tevékeny­ségének irányát hivatottak megszabni. London. Mahmud Riad, az EAK külügyminisztere szerdán Londonból Párizsba utazott. A brit fővárosban Riad két napon át tárgyalt Heath mi­niszterelnökkel. Douglas- Home külügyminiszterrel, Joseph Godber külügyi ál­lam iniszterrel és más hivata­los személyisegekkel, Teljes létszámmal, 400 fővel dolgoznak a Baranya megyei Építőipari Vállalat III-as föépítésvezetőségének munkahelyein: az Északi körúti, a Szigeti úti, valamint az Építők útja alatti laka: építkezéseken. Az Északi körúton gőzölés segítségével folyik a panelszerc’és, a Szigeti úton alapozás, illetve a romépületek maradványainak eltakarítása. A szakipari munkákon mintegy 200 szerelő dolgozik, egyrészt a hiányokat pótolják kulcsátadáshoz, másrészt nyílászáró szerkezeteket, vezetékeket szerelik. A képen: a Szigeti úti építkezésen helyet csinálnak a felépítendő új házaknak. Efb Janos fei vetet® Elkészült a pécsi kiállítások programja Kérés eredmény jellemezte a Jarring-misszió első munkanapját Az egyiptomi delegátus nem lát komoly szándékot Izrael részéről JARRING FOGADTA AZ EAK KÉPVISELŐJÉT: Képünkön Jarring (jobbról) az egyiptomi ENSZ-kiildöttel, Mohamed El-Zajjattal folytat eszmecserét

Next

/
Oldalképek
Tartalom