Dunántúli Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-05 / 3. szám

*

6

DUNÁNTÚLI NAPLÓ

li, 11. január 5.

Megszurkáita

feleségét

Nyolcévi börtön

Megdöbbentő bűn cselek - mény történt 1970. szeptember 4-én délelőtt Pécsett, a Szabadság út 19-es számú házban. Mihovies István, 37 éves, Semmelweis utca 17 szám alatti lakos felkereste albérletben lakó, tőle törvényesen elvált feleségét és zsebkésével megszurkálta. A négy szúrás létfontosságú szerveket ért, köztük három egyenként is halált okozhatott volna. A kétgyermekes családanya életét csak azonnali műtétekkel sikerült megmenteni.

Az ügy előzményeinek tisztázására és az ítélethozatalra tegnap délelőtt került sor a Pécsi Megyei Bíróságon, Mi- hovics 1962-ben kötött házasságot N. Terézzel, s együttélésükből két gyermek született. Házasságuk 1969-ben romlott meg, ami végül váláshoz vezetett. A bíróság az anyának és a két gyermeknek ítélte a lakást, a férj ennek ’ ellenére nem költözött el. Nem tudta elviselni, hogy elvált felesége dolgaiba nem szólhat bele, nem vonhatja felelősségre. A viszony any- nvira megromlott közöttük, hogy a fiatalasszony albérletbe költözött, s úgy próbálta rendezni a helyzetet, hogy kétszobás lakásukért két külön lakást keresett, nymodon a férj is főbérleti lakást kapott volna. A lakáscsere lebonyolításával kapcsolatban levelet írt Mihovicsnak, hogy beszélni kíván vele. Bár a találkozót délutánra kérte az asszony, Mihovies már dél előtt odament, kijelentvén, hogy a .lakás az övé, mert ő dolgozott érte. Veszekedtek, kölcsönösen sértegették egymást. Mihovies, elkeseredéseben. hogy a felesége időközben egyik közeli rokonnal került kapcsolatba, valamint, hogy a válás miatt anyagilag is nehéz helyzetbe került, elhatározta, megöli. Zsebkésé vei négyszer megszúrta az asszonyt, aki azonnal összerogyott, életveszélyes állapotban került kórházba, és azóta sem épült fel teljesen.

A bíróság bűnösnek mon dotta ki a vádlottat emberölés kísérletében és nyolc évi Szabadságvesztésre ítélte. Az indokolásban a bíróság hangsúlyozta a cselekmény rendkívüli társadalmi veszélyességét, azt, hogy a hasonló jellegű esetek nagyon elszaporodtak az utóbbi időben.

—■ 364 ezer par divatos női cipót szállít ebben az esztendőben a Pécsi Cipész Ktez európai, valamint tengerentúli megrendelőinek.

ÖRDÖC/ A SAROQLYÄBAN

Nem tudom lemondanék-e, a városi élet szépségéről és rondaságáról, megszoknám-e a gyönyörű — tizenötezer hektáros sellyei rezervátum mozgalmas „csendjét”, de j hogy most mennyire jól ér- i zem magam az erdő tneg- j nyugtató világában, azt elmondani eléggé nehéz. Má- í sodszor járok itt. Múlt esz- j lendő telén a bogdásal posta I előtt nyuvasztottuk, kínoztuk I a kocsit, beragadtunk a hóba, de a jó két kilométerre lévő Körcsönye pusztai va- ; dászlakig egyébként sein jutottunk volna el autóval, út nem lévén. Havas szántón, j árkon-bolcron át utaztunk ki lovasszánon, romantikus ér- I zéseket keltve az emberben.

De romantika ide, vagy oda,

) a nyár végére elkészült a bekötőút a Mecseki Erdőgaz- J daság jóvoltából, így aztán a lovasfogatot délután vettük igénybe, amikor vaddisznólesre indultunk a fővadász.- szal, Prucsi Nándorral.

A cserépkandalló jól át- j melegítette a vendégszobát, i Kellemes helyiség, heverők- ! kel, jókora ebédlőasztallal, az éjjeliszekrényén még egy pakli kártya is kikészítve j unaloműzőnek. Amíg Pista I bácsi szekér elé fogja a lovakat, megnézzük a fácántelepet. Gondozójuk a mini- 1 szoknyás, csinos fiatalasz- szonyka, Zákányi Jánosné.

— Ezer fácánt eresztet- ; tünk ki augusztusban, ennyi volt a szaporulat, amit most ' lát, ez a törzsállomány —

1 mondja a fövadász.

Körülbelül kétszáz fácán, a vöröses mongol, a íehér- | narancssárga formózai és a j fekete-zöld angol fajta. Az | erdőgazdaság nagyon nagy gonddal szaporítja a termé- • szetes állományt, mert még I a rezervátumban is sok ellensége van a fácánnak, többek között a vaddisznó, amely megeszi a tojásokat, de még a napos-fácánt is. Felnevelési költsége egy fácánnak 30—35 forint, a lőtt fácán ára már 60 forint, de I a különbséget eléggé fel- | emészti a pusztulási arány, így hát fenenagy haszna a j gazdaságnak nincs a fácánon. Mégis kell, mert igazi vadvilag fácán nélkül nincs,

■ mint ahogy a sok kárt okozó vaddisznó nélkül sincs.

Hirsch mann — a bajor véreb — a szekér mellől elzavarja a magyar vizslákat és helyetfoglal a saroglyábán. A Hajós-domb felé tartunk, itt a fiatalosban meg pillantjuk az első szarvas csoportot, később egy gyönyörű Lornbardot, ebből kevés van, de egyet-egyet Volt szerencsénk látni tavaly is. Elhaladunk a vadetetők mellett: szénát, kukoricát hordanak ki naponta már október közepe óta a vadaknak. Három—négyszáz mázsa pillangóst és ugyanannyi ne- mestakarmányt fogyasztanak el egy télen, de a vadvédelem ezzel még nem merült lú. Az erdőt szabályos négy zetekre felosztó nyiladékokat hóekékkel tisztítják, hogy az állatoknak jó járásuk legyen.

Szekérrel jó órányi az úl még a marócsai sarokig, ahol esti szürkületkor 4 és negyed 5 körül bújnak elő vaddisznók. A Nagy-vágás melletti tölgyesben két szép szarvasbikát látunk, a fővadász egyiket 5, másikat 8 esztendősnek saccolja.

— Mit „esznek” a külföldiek annyira ezen a sellyei rezervátumon? — kérdem a fővadászt. — Egyáltalán: mi vonza őket a magyarországi vadászterületekre ?

— A hazai éghajlati és terepviszonyok mindig is kedveztek a vadállománynak. Mondjuk Nyugat-Németországban már nagy dolog egy hét—nyolc kilós agancsú bika, nálunk viszont nein is jegyzik. A gemenci erdőben több a szarvas, mint itt nálunk, de szerintem a mi állományunk jobb. Tavaly például egy nyugatnémet hölgy itt nálunk lőtt meg egy páratlan, 26-os, 14.25 kilogrammos agancs-súlyú bikát. Ezt az aranyérmes trófeát majd viszontlátjuk a Vadászati világkiállításon.

— De mégis, mi „javítja” fel a sellyei állományt?

—r- Most nem. beszélek a rendszeres — egyébként költséges — etetésről, ezt az ország más rezervátumában Is megteszik. Hanem hazai viszonylatban is jobb itt az éghajlat, általában enyhébbek a telek, itt az erdőnek kitűnő aljnövényzete van, sok a cserje, amely védi az állatot az időjárás viszontagságai ellen. Egyébként még a más megyéből idetévelygő szarvasokat is meg lehet különböztetni. Általában vadabbak, kistestűek és sötétszó- rűek. A rezervátum szarvas- tehene nagytestű, erős csontozató, hosszúfejű és ezeket a jótulajdonságokat az utódok is öröklik.

*

Egy nyiladék-keresztező- désnel elhagyjuk a szekeret és gyalog vágunk át a magaslesig. Óvatosan kapaszkodunk fel az erdő létráján. Kicsi a hely, keresztben egy deszka ülőke, ketten elférünk rajta.

— Látod azt a két feltúrt területet? Oda szórtunk ki kukoricát, ha szerencsénk lesz, négy óra körül jönnek.

Fél négy. Az erdőben hamar, sötétedik. Balról vezet egy út alattunk, szemtől szemben szintén egy nyiladék, amelynek innenső végén van a földtúrás, aztán a jobboldali nyiladékon szintén.

IN eh ez így mozdulatlanul ülni. Hirtelen vakarózdnom is kellene, de nem lehet. Köhögnöm kene, azt sem lehet. Es cigarettázni? Na még csak az hiányzik! A vaddisznó meglehetősen rosszul lát. de szaglása kitűnő. Átrepül fölültünk egy fekete harkály. Elég ritka madár erre felé. Aztán egy másik madár ugrál egyik törpefáról a másikra.

— Mi ez?

— Szajkó. Kedves madár, de bosszantja a vadászokat. Az erdő spiclijének is nevezik, triert ha embert lát, „kiabál” és a vadak „veszik a lapot”, tudják, hogy veszély fenyegeti őket. A „spicli” mindenesetre minket nem vett észre.

Várakozunk még egy ideig. Aztán a fővadász óvatosan a könyökével jelt ad:

— Nézze a komát! Megérkezett. Ott a másik is!

Négy óra lesz öt perc múlva. Hirtelen a pécsi buszok jutnak eszembe ...

Kicsit ijesztő a két vaddisznó. A mesevilág ördögeihez hasonlítanak, ahogy így szemtól-szemben látom nagy fejüket, sörényes hátukat a távcsövön át. A fővadász oldalra fordul, céloz.

— Tegye a karját a hönam alá, hogy támaszkodni tudjak —■ súgja. tgy is lesz, másik kézzel a távcsövet helyezem a szemem elé. Egész délután elfogott izgalmas várakozásom most visszájára fordult. Nem is mertem megmondani később sem. de most nem bánnám, ha a két ördög olajra lépne. Amikor a fővadász elsüti a puskát, természetesen a távcsővel abban a pillanatban semmit nem láttam, de szabad szemmel annál inkább. Az egyik ottmaradt, felvágta a sarát, aztán nem mozdult.

— Megvagy! Szép lövés volt, Nándi 1 — jutalmazza magát a fővadász, aztán pillanatok alatt lecsúszik a lesről és fut a vad felé, puskáját az égnek tartva, rázo- gatva, mint a „vivátot” kiáltozó győztes harcosok. Öröme leírhatatlan. Én meg csodálkozom. Prucsi Nándor? Aki évente meglövi a hatvan—hetven vadat, és még mindig elfogja a vadászélet szép öröme, a fárasztó cser- készés utáni beteljesüles?

— Hogy van ez?

— Ez a szép ebben

Sugárzik az arca. Kalap- j

jat hol előre, hol hátra lölu j fején, mát jól hazafelé . tartunk, még mindig hátra- j hátra kérdez.

— No mit szól? Szép lövés | volt?! Mi?!

Szép hát. Az „ördög” itt nyúlik el hátunk mögött a saroglyaban, Hirschmann meg ráfeküdt, melegszik hazáig és közben morog, vicsorít, elég szemtelenül, hiszen a zsákmányban semmi szerepe,

Rab Ferenc

Beismerő vallomások

Közel 40 százalékkal több közúti balesetet tárgyait a bírt »ág

Egy markológép 15—20 kilométeres sebességgel vonult Beremendrő! a következő munkahelyére. A vezető egykedvűen ült a kormánynál, csak akkor figyelt féJ és ál lította meg járművét, amikor többen kiabáltak hozzá.

— Mi az, mi történt? — kérdezte.

— Még magú kérdi? Elütött egy biciklist, ott fekszik, nem látja? — kiabáltak.

Egy kerekpár mellett valóban egy idős férfi feküdt az úttesten. A gépjármű vezetője megállt mellette és csak egyre hajtogatta:

— Én ütöttem el? Lehetetlen .., lehetetlen . .,

— A bíróság előtt a tár gyaluson sem tudott mással védekezni a markológép vezetője, rnint azzal, hogy ő semmiről sem tudott semmit, ő nem látta az előtte haladó kerékpárost, pedig fényes nappal volt — mondja dr. Kamaras István, a Pécsi Járásbíróság elnökhelyettese. — Az említett történet nagyon kirívó —, de egyik példája a figyelmetlen, gondatlan vezetésnek.

— A megyei bíróság statisztikája azt bizonyítja, hogy 1970 első félévében az 1969 es év hasonló időszakához képest a bíróságra mintegy 35—40 százalékkal több közlekedési ügy került. Mi az oka a legtöbb balesetnek?

— A figyelmetlen, gondatlan vezetés — mondja az el- , nökhelyettes. — De eléggé je- j lentős az ittas vezetők száma is,

— A vádlottak beismerik, vagy tagadják’ a tettüket általában?

— Az esetek többségében beismerik: kérem, figyelmetlen voltam valóban, gondatlanul vezettem. De, hogy miért — arra nem tudnak mit válaszolni, csak annyit: figyelmetlen voltam. Akik már nem először állnak itt a bíróság előtt, azok csak részben ismerik el bűnösségüket — hivatkoznak mindenre, időjárástól kezdve az útviszonyokig.

— •MUy.cn büntetéseket ró ki a bíróság a körúti balesetek, büntették ügyében?.

— Annái a balesetnél, ahol nincs sérülés, illetve a sérülés 8 napon belül gyógyuló — I hónaptól ,3 évig terjedhet a/, ítélet tartama, A 8 napon túl gyógyuló sérülés esetén ti hónaptól 5 évig, otl pedig, ahol halál is bekövetkezett 2 évtől 8 évig terjedhet az ítélet.

— Hoznak ítéletet: foglalkozás körében elkövetett gon-» dalian veszélyeztetésért és foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésért. A szándékos cselekményt hogyan értelmezzük?

— Úgy, hogy a gépjármű vezetője a KRESZ szabályait szándékosai! sérti meg. Például ittasan vezet. Ha ilyen állapotban okoz balesetet és következik be halál — akkor az ítélet a 12 évet is elérheti.

— Mint tanácsvezető bírónak milyen jellegű tapasztalatai vannak a közlekedés

terén ?

— A leglényegesebbről szólnék: az udvariasságról. Az természetes, hogy a KRESZ szabályait be kell tartani. Ott kezdődik az egész. De sem a közutakon, sen? a tárgyalóteremben nem találkozom olyanokkal, akik ismernék, vagy a gyakorlatban is alkalmaznák az udvariasságot a forgalomban. Lehet, hogy egy gépjárművezető valami ok miatt nehéz helyzetbe került a forgalomban, Ahelyett, hogy segítenének neki kikerülni onnan, udvariasak lennének vele szemben, csak hajtanak, mert „nekem van elsőbbségem”. Számos baleset megelőzhető lett volna, ha az udvariasság • közutakon is gyakrabban érvényesülne. A másik: az útburkolati. jeleknek télen is látszaniuk kellene! Gyalogátkelőnek, stopvonaílnak... Nem egy baleset adódott már az útburkolati jelek lát- | hatatlanságábói

G. F

Komolytalan ro >aí

ÖNGÓL

"f ] ltunk sorban az orvosi I ' rendelőben. Hirtelen j megszólalt a kis ütődött fiú j mellett az öregasszony.

— Magának mi a baja?

Szemügyre vettük. Kedves j

asszony volt, kerekarcú, fe- ' ketebaju.

A kis ütődött fiú vidáman — mindig vidám volt — ] megnyugtatta. Semmi baja. ’ csak bizonyítványt kér arról, í hogy- okos.

— Minek az magáriak? j Tudja, hogy’ mennyi ideig él j még?

Elhúlve figyelek. Váratta- j mil felkacagott. melegen, j szívből:

' i— Itt — ■ mutatott a fiú j fejére ■— nem fáj néha?

Fájt. Az öregasszony még- | egyszer felkacagott és a következő történetet adta elő:

.— Volt egy unokatestvé- ! rém. Kőműves volt az isten- ! adta. Délelőtt lekiáltott az I állványról az egyik lánynak: [ „Mit nyavalyog azzal a láda- j \7al?l Nem tudja megemelni?.., I Na majd én lemegyrek!” És i

ahogy én nem mentem fel az állványra, többé ő sem. Tudja mi történt vele?

Megborzongtunk, amikor kimondta:

— Meghalt!

Ronda kis történet volt. Mindenki dermedten figyelt, Ö meg tovább kínozta a kis lükét, mire az reszketni kezdett,

— Lássa, most reszket! Egyik testvérem is így járt. Egyszer csak azt mondja neki a felesége: Reszketsz János? Az szegény csak any- nyit tudott mondani: „Vess ágyat!” ... Ez volt az utolsó szava... Kinn van a sírja a kápolna melletti parcellában. Nagyon szép követ állított neki a felesége. Meg is érdemelte, jó ember volt. Isten nyugosztalja!

Hát ez még rondább történet volt. Az öregasszony meg újabb áldozat után nézett. Egy epebajost pécézett ki:

— Hallom az epéjével van baj?... Itt ezen az oldalon?

Rögtön meg Is nyugtatta: )

— Azt hiszem már késő. 1 Volt az uramnak egy barátja. Az is egyszer azt mondja: „Te Zoltán! Valami van az epémmel”. „Menj el orvoshoz!” — mondja az uram. De csak húzódozott. Mintha előre érezte volna szegény. Végre mégis csak bejött ide az SZTK-ba és először röntgenre ment. Az orvos csak csó- válgatta a fejét és hátraszólt valamit latinul. Azért latinul, hogy meg ne értse. Aztán ki-. J küldték. Ugye magát is kiküldték?

— Ki — hebegte az epes.

—■ Na látja!... Szegény,

az sem tudta, miért várakoztatják, csak a halála után mondta meg a tanár, hogy ilyen még nem volt, mióta | ez az épület fennáll, elrohadt j az epéje. *

Az epebajos ezzel kész is j volt és utána a vlszeres kö- I vetkezett. Lelkiismeretesen ! rábeszélte egy halálosvégű , trombózisra, majd rámvágó- I dott: I

— A kezével van baj? ■— érdeklődött angyali, zenélő hangon. Mutassa.

Vesztemre, biadallai fölordított:

— Vérmérgezés!

A tüneteket még felsorolta, de az már nem sokat rontott. Addigra volt már egy trombózisom, rothadt epém és úgy éreztem magam, mint a kőműves, aki nem ment fel többé az állványra. Isten nyugosztalja szegényt!

Mint a partravetett roncs, hevertünk ott, míg az öregasszony szemlátomást ki- virulti

Nem hagyhattam annyiban. Ha már úgyis pusztulnunk kell. .

— Magának néni mi a baja?

— Semmiség az egész — legyintett — nincs étvágyam és egy kis étvágygerjesztőre lenne szükségem.

— Nincs étvágya? Szóval nem igen van kedve enni? .., Hm... Hm...

>— Mit hümmöget? — támadott nekem.

— És mondja, nem szokott néha erős íz feljönni?

— De — mondta megdöbbentem

— Hm... És amikor sört Iszik, nem kell gyakran ki- mennie?

— Nincs nekem semmi bajom! — tört ki mérgesen.

— Csak hiszi! Lehet azt tudni?; Volt egy nagybátyám. Még minden foga megvolt. Mindig azt mondta az orvosnak: „Engem aztán ti nem tesztek el láb alól!” Egyszer csak elvesztette az étvágyát. Tudja mi lett vele?

Örömmel láttam, hogy már nem olyan vidám, A színe is halványabb lett és határozottan töpörödött.

— Mi? — kérdezte jóval nagyobb tisztelettel, mint előbb.

— Meghalt!... Későn jött. Rákja volt. . Borzasztó az a rák! Meg az orvosok is! Mikor már operálni sem lehet, akkor azt mondják a betegnek, hogy semmi baja. Rendelnek valami étvágygerjesztőt. A beteg meg azon veszi észre magát, hogy meghalt! Hiába, nem mondhatják meg, esküt tettek rá.:. Magának mit mondtak a röntgennél?

I

— Hogy nincs semmi bajom.

—- Na látja! Nem lehet bennük megbízni! Most mehet haza ilyen, állapotban! , ., És mondja, mikor lefekszik, mindjárt elalszik?

— Ügy alszom, mint a tej ! — mondta diadalmasan.

— Na, na! — mondtam magamban ilyen olcsón nem úszód meg, nekem is többe van!

— Látja, ez az! Volt egy sógornőm. Az ura a vasútnál dolgozott. Képzelje, ez az asszony, ahogy lefeküdt, máris aludt. Tudja mi történt vele?

Nem kerdezte, csak nézett rám kidülledt szemmel. Azért megvigasztal tarn :

—- Meghalt! Kinn fekszik a Surányiban.

Elszórakoztattam meg néhány halálesettel és miután megkapta az étvágygerjesztőt kórusban biztosítottuk arról, hogy még elélhet né: hány hónapig. Elvánszorgott. Még ránk nézett." könyörgő őzszemrnel, de rank ugyan nézegethetett Ahogy balls’ gott lefelé, észrevettük,- hob- elmúlott minden bajunk.

Sikerült átadnunk neki, Szöllőssy Kálmán