Dunántúli Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-23 / 19. szám

8 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. Január 23. Halálozás Fájdalomtól megtört szívvel tu­datom, hogy szeretett férjem, MEZEI BÉLA, a DEDASZ pécsi Ozemigazgatöja rövid szenvedés után csendesen elhunyt. A központi temető ra­vatalozójából jan. 25-én 2 órakor kísérjük utolsó útjára. Felesége és a gyászoló család. A gyászoló család, valamint a Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat Vezetősége és dolgozói megrendültén tudatják, hogy MEZEI BÉLA, a vállalat pécsi üzemigazgatója, a vállalat, a Villamosenergia- ípar és a Nehézipar Kiváló Dol­gozója, a Jubileumi Emlékérem, a Honvédelmi Érdemérem. a Munkásőrség Szolgálati Érdem­érem tulajdonosa, a Munka­érdemrend ezüst fokozata ki­tüntetettje 1971. január 19-én, éle­tének 58. évében rövid szenve­dés után elhunyt. Az elhunytat a vállalat saját halottjának te­kinti. Felejthetetlen halottunkat 1971. január 25-én, hétfőn 2 óra­kor kísérjük utolsó útjára a pé­csi központi temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, SZAVAI NÁNDOR ▼olt kereskedő 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás után he­lyezzük örök nyugalomra. Gyá­szoló özvegye és családja. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesapánk, após, nagy­apa, SZALAI ISTVÁN ▼olt keszüi lakos 70 éves korá­ban elhunyt. Temetése jan. 25-én, hétfőn 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, testvérünk, nagyapánk, sógo­runk, KALOZDI ERNŐ nyugdíjas 78 éves korában csen­desen elhunyt. Temetése jan. 25-én, hétfőn 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászold család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvé­rünk, SAAGHT AUGUSZTA 73 éves korában rövid szenve­dés után elhunyt. Temetése jan. 25-én, hétfőn fél 1 órakor lesz a temető Szent Mihály kápolná­jából. Minden külön értesítés helyett a gyászoló család. Mindazokkal, kik szerették és ismerték, közöljük, hogy SZER­VENNE, sz. Búzás Ilona elhunyt. Temetése január 25-én, hétfőn fél 4 órakor lesz a központi te­metőben. Járó, dr. Marth, Soós család. Szeretett édesanyánk, testvé­rünk, dolgozónk és munkatár­sunk« ROSENACKER FERENCNÉ honvédségi polgári alkalmazott temetése jan. 27-én, szerdán 4 órakor lesz a pécsi köztemető­ben. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesapánk, testvérem és kedves rokonunk, ZSIRMANN JÓZSEF 93 éves korában hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése jan. 27-én, szerdán fél 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyá­szoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy HONKÖ ANDORNE szül. Székely Adél 49 éves korá­ban elhunyt. Temetése jan. 27- én, szerdán 3 órakor lesz a köz­ponti temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanya, anyós, nagy­mama, dédnagymama, ÖZV. NAGY JANOSNÉ volt hoboli lakos 75 éves korá­ban hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése jan. 27-én, szer­dán fél 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Mindazoknak, akik kedves ha­lottunk, ÖZV. MADY JANOSNE temetésén megjelentek, virágok­kal, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, hálás köszönetét mond a gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik LANGAUER IST­VÁN temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönetét mondunk a ház lakóinak. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, VISZLOI JANOS temetésén részt vettek. Külön köszönetét mondunk a MÁV Vezetőségének, munkatár­saknak, hogy virágok és koszo­rúk küldésével mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyá­szoló család. — Vállalatok, üzemek, kiállító szervek! A Tudomány és Tech­nika Háza kiállító terme 1971. február 1—28., május 15—22., augusztus 4—31. és december 14— 3l. közötti időpontokban kiállí­tások, bemutatók rendezésére rendelkezésre áll. Érdeklődni le­het : Doktor Sándor Művelődési Központ, Pécs, Déryné u. 18. Tel.: 60-50. Ügyintéző: Szelé­nyi. (x) — Az Országos Rendező Iroda jan. 28-án, csütörtökön a Liszt­hangversenyteremben fél 6 és 8 órai kezdettel „Folytassa, Ha- csek!” címmel előadást tart. Fellépnek: Kibédi Ervin, Hlatki László, Dékány Sarolta, Nagy Éva, Echo zenekar. Műsorveze­tő: Dévényi Tibor. Jegyek az Országos Filharmóniánál, Szín­ház tér 2., válthatók. (x) — Üj típusú kombinált gyer­mekkocsi érkezett a „GÓLYA” Áruházba (Pécs, Színház tér), ára 1630 Ft. Mély kocsik nagy választékban kaphatók Í300— —1550 Ft-ig, OTP-re is! (x) — Megkezdődött a zománcozott edényvásár Uránvárosban. Áru­sítás: Hajnóczy u. 23/b. Nyitva: 8—17-ig. Vasárnap 8—13-ig. (x) — Áramszünet lesz jan. 30-ig 7—16 óráig Megyeri u., Móra F. u., Bogár u., Kertész u., Lőtér u., Nyárfa u„ Ág u., Gyulai P. u., Bólyai F. u., Pannónia u. Egres u., Orgona u., Viola u., Tölgyes u. által határolt terüle­ten. (x) — Áramszünetet tartunk háló­zat átépítése miatt Keszü köz­ségben 1971. I. . hó 25—31-ig, va­lamint február egész hónapban 7 órától 16 óráig. (x) A PÉCSI SÜTŐIPARI VÁLLALAT felvételre keres olyan 21. életévét betöltött férfi munkásokat, akik a válla­lat és az autóközlekedési intézet szervezésében in­duló gépjárművezetésben való részvétel után gépjárművezetőként kívánnak dolgozni. A kiképzés ideje alatt segédmunkási bért bizto­sítunk. A GÉPJARMÜ- VEZETÖKÉPZÉS KÖLTSÉGEIT A VÁLLALAT TÉRÍTI. Jelentkezni lehet: 1971. jan. 29-ig. Pécs, Zsolnay Vilmos u. 61. sz. A Mecsek Áruház koníekcióosztályán egyen fazonok és méretek engedményes áron kaphatók Férfi és kamasz öltöny, zakó Női télikabát 330—1000 Ft-ig 500—1200 Ft-ig ELŐZÉKENY, FIGYELMES KISZOLGÁLÁS! alias Műszaki rajzolónő állást keres. ..Precíz” leiigére a Sallal u. hirdetőbe. _______ G yermekgondozást vagy betegápolást vállalna. megbízható hozzáértő asszony a belváros terü­letén. 1971. íebruár 1-től. Ajánlatokat: ..Házhoz jö­vök” jeligére a Hunyadi üti hirdetőbe kérjük. Szakképzett laborasszisz­tensnő nagy gyakorlattal munkahelyet változtatna. Megkeresést: ..2ü00” jel- igére a Bem u. hirdetőbe. Kisgyermek vaev csecsemő gondozását távfűtéses la­kásomon vállalom. Pécs. Móré Fülöo u. 1/c.. föld­szint 1. (Szigeti új lakó­telepen.)_____________________ U ránvárosban. napi há­romórai háztartási mun­kára segítséget keresek Dr Iváncsics. Endresz Gy. u. 7/A. Érdeklődni este 18 óra után lehet.________ T echnikus férfi mellék­állást vállalna. kötetlen munkaidővel vasrv 4 órás munkát. ..Váltómüszak” jeligére a Sallai u. hir­detőbe._____________________ B ejárónőt keresünk heti 3 napra, vagy naponta né­hány órára. Dr. Berki. Megyeri út 12. sz Tele­fon: 43-27.________________ K eresek eev magányos nénit aki távfűtéses la­kásomba gyermekeimet gondozná jelentkezést, le­vélben. pontos címmel kérem Szigeti út 10/A. VIII. em. 1. ajtó Mundli András. lakos figyelem! Tojást minden mennyiségben vásárol a MÉK, Pécs, Bajcsy Zs. u. 6. szám alatti telepe Telefon: 61-32. Két ás félszobás nagymé­retű. kandallos. uranvárosi lakásomat elcserélném egv másfélszobásra és egy garzonra, ráfizetéssel. — ..Nagyméretű” jeligére » Sallai u. Hirdetőbe.______ E lcserélném belvárosi, kél szoba, összkomfortos, föld­szintes lakásomat hasonló­ra vagy nagyobbra. ..Le­het távfűtéses” jeligére a Bem u. hirdetőbe._______ K ét egyetemista lány kü- lönbejaratú. központi fű- téses szobát keres, feb­ruár 15-től. ..Nyugodt ta­nulás” jeligére a Sállá' u. hirdetőbe.____________ __ E lcserélném István-akna 18 1/5. 2 szobás lakáso­mat kisebbre, lenet szoba, konyhás is. Vennék szoba, konyhas la­kást. vaev házrészt Pé­csett vaev vidéken. Aján­latokat a következő cím­re kérek: Torma László. Pécs Kertváros. Bókay Jánoa n 32.____________ E lcserélném dunaújvárosi. IVa szoba összkomfortos, távfűtéses lakásom pé­csire__Telefon: 55-80. K ertvárosi 3 szoba, össz­komfortos szuterinos csa­ládi házamat melléképüle. tekkel. 150 négyszögöl te­rülettel. elcserélném 2V2 szobás vagy 3 szobás, szö­vetkezeti lakásra. ..OTP- kölcsön van” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Pestkörnyéki fogorvosi ál­lásra lakással. elcserél­ném pécsi lakásra — 466-965, délután 5 után. Harkány. víkendtelepen nyaraló fűthető kerttel, berendezéssel több évre. háromhavi előrefizetéssel albérletbe kiadó. Kőmű­vesnek. üzemnek, vállalat­nak előnyös. Pécs Ha­rangöntő u. 1/2. ___________ U ránvárosi másfélszobás. I. emeleti, távfűtéses, szö­vetkezeti lakásomat elcse­rélném meszesi. kétszobás­ra vagy annál nagyobbra, in. emeletig. ..Szigeti rész” jeligére a Bem u. hirdetőbe.__________________ K ét szoba 4- személyzeti szobás, nagyméretű laká­somat elcserélném egy garzon + másfélszobásra. ..Csilla” leiigére a Bem u. hirdetőbe._____________ B elvárosi. nagyméretű, összkomfortos. központi fűtésű lakást elcserélnénk két szoba hallos, táv-, vagy központit ütéses la­kásra. Bajcsy-Zs. út 3. I. 2.________________________ Fonyódligeti nyaralómat kiadnám vállalatnak, kony hahasználattal. Garay u. 4. Czink,__________________ N agymányoki. 2 Ezoba. konyhás. 5 mellékhelyisé­ges. kis kertes tanácsi lakásomat elcserélném, szoba konyhás pécsiért. Esetleg lelép éssel is. — ..Tavasz eleién” ieügére a Sallaj u. hirdetőbe.______ S zoba, konyhát elcserélnék kétszobásért. Garay u. 4. Trafik._____________________ F iatal házaspár eltartana idősebb nénit vagy bácsit lakásért. ..Megértés” jel­igére a Sallai u. hirde­tőbe._______________________ ő sszel beköltözhető. 2 szo­ba összkomfortos, távfű­téses Szigeti úti laká­somat. elcserélném családi házért. ..Kölségtérítés” jel­igére a. Sallai u. hirdető­be. ingatlan Eladó Kisbattyánban. ker­tes. családi ház mellék- épületekkel. Érdeklődni: Kisbattyán 28. szám alatt. Kettő sóba összkomfor­tos. távfűtéses, szövetke­zeti lakásom elcserélném kis házért. házrészért, kerttel. Pécsett. ..Tava­szi csere” jeligére a Sal­lai u. hirdetőbe. __________ M ohács, négy szoba, össz­komfortos. központi fekvé­sű lakásomat háromszobás komfortos pécsire elcserél­ném. Dr. Jáni. Mohács. Kossuth L. 89. Telefon: 153. KÉTSZER 400 NÉGY­SZÖGÖL szőlő eladó. — Víz, villany. jó Út van. Érdeklődni egész nap. Tel.: 60-24 270. Felső bal okány utca, 46. számú három szoba, kony­ha. fürdőszobás családi ház beköltözhetően eladó Érdeklőd ni délután 4 órá­tól: Móricz Zsigmond tér 9 II emelet 14 Keszthelyi vaev 39-es Dandár út 7/b. n emelet Nádor ______ E ladó új kertes családi ház. Vázsnok. Fő u. 34. Épülő társasházban S szo­bás. földszinti lakás el­adó Pécsett ..Hársfa” jeligére a Sallal u. hir­detőbe______________________ H áromszobás, kertes, csa­ládi ház beköltözhetően eladó. Pécs. Tolbuhln út 199. Hősök tere. PÉCS BELVÁROSÁBAN. FŐÚTVONALON FEKVŐ ÜZLETHELYISÉGEK Átadók. Ajánlatokat: „1972. márciusi beköltözés” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. kérjük. Mohácson beköltözhetően eladó. kétszer kétszobás, összkomfortos családi ház. 220 négyszögöl telekkel. Vállalati üdülőnek ia al- kalmas Tompa M. u. 22. Siófokon, vízparttól 20 percre autósztráda mellett háromszor négyszáz négy­szögöl ingatlan, áron alul. sürgősen eladó. Cím: özv, Kadenczky Józséfné. v Si- montornya. Némedi út 2. PÉCS BELVÁROSÁBAN, csendes utcában, körülbelül 190 m3 területen, kívánság szerint kialakítható HELYISÉG 1972. Tnájfljri BEKÖLTÖZÉSSEL ÁTADÓ. „Szolgáltatás” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 2x2 szobás.. kétszintes, családi ház eladó. ..Azon­nal beköltözhető” jeligére a Sallal u. hirdetőbe. 403 négyszögöl szőlő prés­házzal felszereléssel eladó. Pécs m.. Patacs. Patak u. 68. ____________________ 2 x1 szoba, konyhás csa­ládi ház. mellékhelyiségek­kel 180 négyszögöl kerttel eladó. Pécs HE.. Patacs. Patak u 68_______________ B onyhádon. Hoffer Károly u. 2. alatt négy szoba, hallos összkomfortos, csa­ládi ház. 367 négysögöles telken beköltözhetően el­adó._______________________ Vince utca 6. számú, csa­ládi ház eladó 3 szo­ba. mellékhelyiségekkel. áprilisban beköltözhető! Háromszobás összkomfor­tos családi ház beköltöz­hetően eladó. Kovácstelep. Ürögl fasor 28/1, _________ H arkányban, háromszobás. ÚJ családi ház OTP-vel eladó. Érdeklődni: József Attila u. 20.______________ 3 szobás, távfűtéses szö­vetkezeti lakást vennék vagy cserélnék. 2 szobás, hasonló van. .Tóth” jel­igére a Sallai u. hirde­tőbe^________________________ E ladó beköltözhető. S szo­bás családi ház szőlővel. I. Deák Ferenc u. 52. Nagy családi ház. nagy kert melléképülettel eladó. Hlocska 74. Borbálatelepen eladó 500 négyszögöl szántó szőlő és gyümölcsös. lakható épülettel. Esetleg bérbe is kiadó. Érdeklődni délután 4-tŐl a helyszínen. Pécs Előre U—~1, az ám. _____ r eiEiBiBitrá KAGYLÓFOTEL, epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre Is kapható! V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. U. Telefon: 36-75. Csokonyavlsontai fürdő vt_ kendtelepen 66 négyszögöl villatelek átadó. Érdek­lődni: Pécs 15-50/97 rnejlék telefonon. Kovács. Reggel 7—17 óráig.______________ K ert©, családi ház beköl­tözhetően eladó. Magyar­ürögj út 40._______________ Üdülőszálló felett. Sst. László út 8.. kettőszáz- hetvenkilene négyszögöl közműves villatelek eladó. Érdeklődni: Münr.ich Fe- renc u. 16/c„ földszint 1. Kétszintes, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Engels út 20ő. sz. alatt. Eladó eev nagyméretű, va­lódi keleti perzsaszőnyeg — igényesnek. János u. 12.. földszint bal._________ E ladó ÚJ. 80 basszusáé tangoharmónika. Landler Jenő U. 31. Nagy né. A Fée* Búxakaláss” Mg. Tea. ELADÁSRA KÍNÁL 1 DARAB 5 ÉVES VASDERES. HERÉLT HATASLOVAT. Berlinerkendő. nagymére­tű. két darab olaj zöld és fekete színben eladó. Ér­deklődni: Szeremle. Dó­zsa György út. 100. Jakus Dénes.______________________ R észletfizetésre rekamiék. garnitúrák íotelágyak. — Kérjen képes árjegyzéket. Román kárpitos. Budapest, Nagymező utca hatvanhat. Eladó príma női Singer varrógép. József Attila u. 33 szám.__________________ E la tál hízók eladók. Bártfa utca 24/1. Perzsa-darabokat keresek, bundatoldáshoz. Telefon: 43-82. 7 ipizálás miatt olcsón üzemképes SZ—100-as erőgépünket TOLÓLAPPAL EGYÉB _______ _ M UNKAGÉPEKKEL. BARANYA MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI VALLALAT. PÉCS. XAVÉR U. 1«. TEL.: 25-12. Ügyintéző: KLATYEX. Jó állapotban levő Re­mington írógé© eladó. Jó- zsef Attila u. 9. Egyed. Bécsi, kereszthúr os. kör­páncélos zongora olcsón eladó. Pécs Szigeti út 10/a. I. em. 1. ajtó. Bállá.______________________ O lajkályha eladó. Tolbuhln Út 62.______________________ H álógarnitúra eladó. Ér­deklődni: Kalinin út 47.. házfelügyelőnéL 33-as vég­állomáa.___________________ 6 00-as elektromos keltető­gép eladó. Molnár József. Bonyhád. Alkotmány u. 19/a. 170—180 kg-os hízók el­adók Papp György. Pécs. Felszabadulás útja 16. Ré­gi „Sörgyárnál._____________ H ízók eladók 130—160 kg-íg. Helyben levágható, esetleg vágást és beszáll!, tást vállalom. Balatoni Ferenc. Téseny. Szilvia 49. sz. alatt, szívattyúskút 18 m. csővel, ÚJ állapotban eladó. 150 fm. ________________________ R égi kriptát vennék a pé­csi temetőben. Cím: ..Ré­gi” jeligére a Sallai ü. hirdetőbe Egy körpáncélos páncél« tőkés (Fritzon) bécsi zon­gora eladó. Érdeklődni: Csillag u 7. _____________ K önyvszekrény, nagymére­tű. gyerekágy gyereketető szék új állapotban eladó. Pécs. Építők útia 2/d. I. 6, 16-40/771.__________ 20 W-os angol GOOD­MANS hangszóró hangfal, lal eladó Érdeklődni: 32-49 telefonon.__________ O lajUI,Ili. beépíthető für- dókád íróasztal eladó. — Semmelweis u. 32. L. 5« 5 óra után. _______________ E ladó 1 darab hangulat­lámpa NDK gyártmányú. Román garnitúra újszerű állapotban sublót 6 fiókos, férfi bőrkabát nagymé­retű. Megtekinthető 18 óra után. Madách Imre u; 1/C. IV. 14._______________ K ozármisleny. Újtelep,. Toldi u. 29. sz. alatt 300 kg-os hízók eladók. VESZEK VAGY CSERÉ­LEK. 1971. I. félévre visszaigazolt Wartburg" Li­mousin kiutalást veszek, vagy 1972-re visszaigazoltat adok cserébe. ..Marika” leiigére a Hunyadi útá hirdetőbe. ELADÓ 350-ES WELOREX. Pesti festő. Pécsbánya. GARÁZS KIADÓ. Batbé» utca 11. Bővebbet naponta 16 órától. -Szombat. vs= sárnap egész nap. _________ S koda 1000-es MB 51 km-rel eladó. Dr. JánL Mohács.__________________ R enault 16-os újszerű áJi lapotban eladó. Pécs. Ybl Miklós u. 12. H. csL 9. délután 16 órától. 407-e* Moszkvics eladó. Pécs. I.. Bar anyavár tu 1/1. sz.__________________ 4 12-es Moszkvics utalvány sürgősen átadó. ..Színűé^. lasztás” jeligére % Sallal u. hirdetőbe._____________^ C T-* 601-es Trabant el­adó. Pellérdl út 33. Pa*' tacsi buszmegálló._________ N uü kilométeres Polski FIAT eladó. ..1300-as” jel­igére a Sallai u.. hirde­tőbe.__________”_____________' E lcserélném 2 as tava. ga= ranciális új kocsimat. Wartburg, tavaszi utalván nyért vagy 850-ee FIAT-ért. ..Utalvány” jel. igére a Sallai u. hirdet tőbe. vegyes Esküvőre menyasszonyi ée koszorúslányi ruhakülönlew gességek és fehér bundák kölcsönözhetők. Kaposvár. Berzsenyi u., 9. T.eleíop.: 12-601.____________' 2063 négyszögöl szőlő épülettel, közeli vidéken« betegség miatt hozzáértő­nek évekre bérbeadó. ..Jó£ termő” jeligére a Bem ti* hirdetőbe. Nem kell Budapestre utazni! Műszerjavítással forduljon az Órások Szövetkezetéhez! Vállalunk minden bel- és külföldi gyártmányú műszer javítást, legyen az pneumatikus, villamos elven működő. Javítunk gépjármű műszereket, különleges kapcsoló és vezérlő órákat, laboratóriumi és analitikai műszereket, automatikus rendszereket, fordulatmérő és számláló készüléket, terápiás és diagnosztikai műszereket, hőtechnikai szabályzó be rendezéseket, valamint ipari gyémánt szerszámok javítását és készítését U"’ órások Szakszövetkezete: Pécs Zsolnay V. u. 44. sz. alatt, a Balokánynál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom