Dunántúli Napló, 1970. december (27. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-25 / 302. szám
1*7*. december 25. DUN ANTÜLI NAPLÓ 9 KÉPESLAPOKON 1970 • geGleím eafkámák neveztek, ft kolleganőim talán megértettek. Legalábbis úgy tettek... Hát, ennyi * A Ida Csillát sokszor megbántják. Először csak kérdezték tőle a többiek gyerekes kíváncsisággal: „Csilla, neked nincs apukád?” Csilla lassan rájött, hogy valami nincs rendben körülötte, hiszen minden gyereknek van apukája, neki nincs. Aztán ő kérdezett, az édesanyjától. És amikor a mama válasz helyett sírvafakadt, Csilla is érezte, hogy valami olyat kérdezett, ami fájdalmat okoz • mamának. Sokszor jön haza könnyektől maszatós arccal, ha a kislányok közül valaki ezzel vet véget a vitának: „Te hallgass, neked apukád sincs...” A gyerekek nem tudatosan keg; 'lenek, a felnőttek talán butaságból vagy számítás' j). Valamelyik felnőtt nyilván elárulta a gyerek- fgntáziát annyira foglalkoztak titkot: miért nincs Csillának édesapja? * Régi iskol atársamrnal futok össze, beugrunk egy kávéra, s az egymásnak szánt tíz perc alatt címszavakban faggatjuk egymást, nem is nagyon titkolva, hogy inkább kötelező udvariasságból. Először jön a család. — Feleséged? — Kösz. — Gyerek? — Ugyan. Azt hiszed megengedhetjük magunknak? — ötéves házasok vagytok ... +~ Igen. És van egy albérletünk meg tízezer forintunk a takarékban. Erre legyen gyerekünk? Nézd csak, mi nem a magunk kényelmét nézzük, de próbálj gondolkozni a gyerek szempontjából ... Mit tudok én nyújtani neki ilyen körülmények között? ömlenek az érvek, hatásosan összeállított, milliós zor hallott frázisok, az önigazolás megkopott díszletei... Ezernyi fényes ablakszem N em is tudom már, mi volt itt. Egy hentesüzletre emlékszem. Kirakatában két cserép virág, meg átlósan keresztül húzott piros szalag, de megfakult a naptól. Aztán egy trafik is, talán ettől a harmadik házban. Két lépcső után lehetett belépni a barna, kopott ajtón. Az idős trafikosmő mindig tejeskávét melegített a kályhán. Aztán a „sarki kocsma” itt a Megyeri út elején, az Aranyfácán. Fűszeres forralt- bort ittunk egyszer piros pöttyös bögrékben és a „kü- lön-terem” ajtajánál támaszkodva figyeltük, hogy egy karavánra való cigány hogyan járta az asztalok között a róka-táncot. A kocsmáro® pipás volt — vagy csak színlelte, de a rendőr azt mondta, hadd ordítsanak, addig nincs velük baj. Hatvanhétben — bontották le az épületet, a romok közül összegörbülve égnek meredt a horpadt cégtábla. A Megyeri úti piac, meg a játszótér egy ideig még üzemelt. Aztán a dózerek elől elvonultak a kofák és a gyerekek is. Ez utóbbi kis népes társaság különösképpen nem vette zokon a szűk kis birodalmuk végét jelző motorok dübörgését, mert a dózerekben, később az égnek nyúló darukban érdekes játékszert véltek felfedezni. A Steinmetz téri szanált házak utolsó makacs lakóját is volt szerencsém megismerni. Egy mérges, alacsony, vállas ember üzent, menjek ki a lakására, pontos címet adott. Akkor már jóformán romokban hevert a tér déli oldala. Csak egy szürke, kétemeletes ház állt még, bár a felső emeletét katonák szedték már le, kiszerelték a hajdani lakások összes ablak- és ajtókeretét is, csak egy ablakban libegő tüllfüg- göny jelezte, hogy az utolsó lakó még itt éd. — Most pereskedjek? — mondta a mérges ember. — Persze, majd csak dönt a bíró, nem? — Mert addig ki nem megyek innét, még ha körül építenek palotákkal, akkor P. Gizella ezerkettőt keres havonta A gyerektartást először vissza akarta utasítani, aztán Csilla érdekében mégis elfogadja. Erről az ösz- szegről pontos könyvelést vezet, szinte mániákus következetességgel minden fillért a kislányra költ. Ha elfogy a pénze, kölcsönkér, a gyerektartás összegéhez nem nyúl. A világ leszűkült erre ft kis szobára. Vagy kitágult? * Leányanyák. Irtózom aszótól, amelyben minden benne van. Először is: megkülönböztet. Közli a világgal, hogy anyáról van szó, de olyan anyáról, akinek valami miatt nem végződik „né”-re a neve. Másodszor oktalanul vádol már maga a kifejezés, hiszen ki tudja, hogy nem éppen az emberség, a gyerek jövője miatti aggódás késztette az anyát arra, hogy érdekeivel ellentétben, egyedül maradjon ... Nem furcsa? Ha felbomlik egy család, elválik két ember útja, — mindenki rendsem. Ami megjár, az megjár. A katonák csákányra támaszkodtak és nevettek. Egy hét múlva már a földszintet bontották. * Hát palotákat ugyan nem, de fürdőszobás, távfűtéses lakásokat, balkonos betonóriásokat építettek Harka Jani bátyám emberei. Nézőpont kérdése az egész. Ha akarom, némely tízemeletest palotának is vélhetem. A napokban — hogy kint jártam — a reggeli ködben félelmetesnek tűntek ezek a „toronyházak”. Tudom, hogy biztos betonalapokon nyugszanak, de mégis, mintha a föld fölött néhány méterrel lebegnének a nagy semmiben, talán imbolyog is a teteje, vagy csak a sűrűsödött úszó köd kelti bennem ezt az érzést. És ez a hosszú szalagház — három panelépület eggyé ragasztva — párhuzamosan a Szigeti úttal. Hány ember lakja? Egy falura való. Ablakokat, erkélyajtókat tárnak. Színes plédeket, paplanokat raknak ki a hideg reggelre, hogy aztán a hűvös december felszippantsa az alvók melegét és álmait. Nehéz most még utcákat megnevezni A Mezőszél utca is csak „volt”, legalábbis a régi, családiházas, kertes formájában. Az Athinay utcából maradt valami, de megbontották a József Attila utca nyugató végén lévő tömböt is, éppen a „kertek alá” húztak fel két panelházat. A kertekhez tartozó családi házakat is lebontják majd, amikor a 6-os főközlekedési útnak meghúzzák itt a vonalát A sok egyéb mellett a gyorsaság jellemző a lakótelepre. A 10-es autóbuszon ül előttem Rácz Sándor, neves pécsi muzsikus. Kinéz az ablakon, azt mondja feleségének: — Ez nem is igaz! Jó másfél esztendei skandináviai turné után jár ismét errefelé, hát joggal lepődik meg a környék gyors váltóién valónak találja a dolgot, azt is, hogy a gyerek valamelyik szülőnél marad, annál, aki jobban tud gondoskodni a kicsiről. Senki sem szólja meg a gyerekét magányosan nevelő elvált asz- szonyt, sőt, sajnálják is, erkölcsileg támogatják, pedig az egyedül maradás okai, a kívülálló számára itt sem ismertek. Ha lányamyáról van szó, rögtön kész erkölcsi ítéletünk, — holott erre gyakran erkölcsi alapunk sincs. A férfiak zavarba jönnek a megszólításkor: vajon illik azt mondani, hogy asszonyom? A gyermeküket maguk nevelő leányanyák egyedül vállalják azt a terhet, amely egy családra lett méretezve. Botlásuk, — ha botlottak — rájuk tartozik, ők viselik a következményeket, ne juttassunk a gyereknek is belőle... Anyák — a szó legtisztább értelmében. Többre tartom őket, mint az AB bizottság előtt sorbanálló, „feddhetetlen erkölcsű” lányokat. D. Kónya József zásán. De az építkezés üteme azoknak is feltűnik, akik naponta utaznak akár itt lent vagy fönt a Szigeti úton. Az építők viszont türelmetlenek. A III/2. építésvezető Wolf István lassúnak tartja a telep kialakulását. — Legszívesebben már felvonulnánk Kertvárosban. Hát az még messze van. Még két esztendő kell, hogy a jelenlegi tervezési elképzelések szerint itt megépüljön a háromezer lakás. A Pécsi Sörgyár és a József Attila utca közötti területen 1296 új lakásban laknak már családok. Az év végére — ha minden jól megy — a beköltözhető lakások száma 1506-ra emelkedik és ez körülbelül összesen négy és félezer embernek jelent új otthont a Szigeti úti lakótelepen. — A panelépítkezés átfutási ideje rövidebb-e a hagyományos technológiánál? — Körülbelül egyharmad idővel rövidebb. De ezt átlagosan kell érteni, mert volt olyan 10 emeletes épületünk, amelyet tizenöt nap alatt felhúztunk, de azért a panelszerelés általában 19— 22 napot vesz igénybe. Sajnos, a szak- illetve szerelőipar munkája tart sokáig. Egyébként ebben az évben — a mi építésvezetőségünk — az ötezeregyedik lakást adja át. — Melyik volt az első pa- nelház? — A négy kísérleti épületet nem számítva, amelyet Schatzlék építettek, az első a Bolgár-kertben, a mai Tarr Imre utcának keleti végén lévő ház. Ott, ahol most a kenyér- és tejbolt álL — Gondolom, ez a , kedvenc” ... — Mondjuk. De egyetlen panelépület nem okozott annyi bajt és gondot nyolc év óta, mint itt a Szigeti úti lakótelepnek a III. kerületi tanács után lévő első tízemeletese. Volt nekünk egy térképünk, amelyen fel volt tüntetve minden pince. A térkép itt viszont nem jelzett semmit. Az épületet alapoztuk, közben egy dömper helyet csinált a darupályának és egyszer csali leszakadt a talaj, a dömper eltűnt Rossz rágondolnd, mi lett volna, ha a dömpert elbírta volna a földréteg és mi ráállítjuk a darut. Wolf István sovány, markáns arcú férfi. — Sokat dohányzik? — Rengeteget. — Mi lesz még itt? — Bölcsődét, óvodát építünk, el is kezdtük, a Mecseki Szénbányák pedig az iskolát építik. Az Aranyfácán helyére kerül majd a 22 emeletes lakótömb, hozzá kereskedelmi egységgel, de ez a másik építésvezetőség feladata. Nem tudom, hogy mikor kezdik a munkát * Horváth Frigyesék lakják a Szigeti út egyik panellakását a II. emeleten. Ismerősök, a beszélgetés kötetlenebb. — Szidják az építőket? — Fene tudja, örülünk, hogy van szép lakásunk. És jó is. Igaz, tavaly abban a nagy hóviharban egyszer a szél bevágta a havat az északi erkélyajtó alatt, de aztán megcsináltattuk. Nem az építők tehetnek arról, hogy a nyers fából készült ajtók vetemednek. Hibát persze mindig lehet találni, de hát kinek a munkájában nem? A „szalagház” alatt garázsok, az épület mögött aszfaltozott autóparkoló. Van egy zöldségespavilon, odébb egy kis élelmiszerbolt, ideiglenes pavilonban, a Pécsi ÁFÉSZ üzemelteti. A legszükségesebb élelmiszer -és háztartási cikkek azért megtalálhatók. Arvainé a boltvezető panaszkodik, hogy a kis „mini-raktár” zsúfolt, egyetlen vállalat nem viszi el a „göngyöleget”, üvegeket, rekeszeket, a szódások nem hajlandók behozni a ládákat az úttestről, mert messze van, kocsival viszont már nem tudnak bejönni, vagy nem akarnak. — Sok ember megfordul itt a boltban. Mit mondanak az új lakók? — Embere válogatja. Mondják, nagy a sár. Mondom nekik: milyen legyen egy félig kész lakótelep? Hiszen látja, az épületek között már tavasszal parkosítanak, a földet előkészítették. Egy férfi múltkor bejön este, azt mondja, adjak neki egy üveg sört, mert kiszárad a torka, míg fölbaktat a tizedik emeletre. — Miért? Nem jó a lift? — De jó. Csak azt mondta, a lift félúton megállt, mert a házban egy lány mindig ott csókolódzik a fiújával, ezért műszak után kénytelen gyalog megtenni az utat a tizedikig. Nevettem csak, jópofák ezek az emberek. Találomra egyik 10 emeletes lakásba csengetek be. Névtábla még nincs az ajtón. Fejkendős idős asszony nyitja az ajtót, szigorúan, gyanakodva néz rám. — Ne lépjen be! A fiam meg a menyem azt mondta, ne engedjek be senkit, mert manapság sok a csavargó. Várjon, az étel odaég ... A mama eltűnik a konyha irányában. a küszöbről látom magam az előszobafalra szerelt nagy tükörben. Hát ami igaz, az igaz, a szél szétfújta a hajamat... — Én csak az ünnepekre jöttem a fiamhoz, januárban megyek haza. — Itt hogyan érzi magát? — Szédülök. Sok az ajtó, minden kicsi, de a fürdőkád jó. Otthon nekem nagy kertem van. Hátul nincs is kerítés, az udvar beleveszik a szántóföldbe. Ott csönd van. Becsukja az ajtót. * Nagyon hamar sötétedik. Az ezernyi fényes ablakiszem — amerre csak elnézek — jelzi az életet a betonkockák között. A fények nem azonos színűek. Sárga, narancssárga, zöld aztán a tévé kékje. Nyáridőben, tárt ablakoknál a lakók élete kiszűrődik a homlokzati falak közé. Most nem. Gyerekeket hoznak ölben, vagy kézenfogva, asszonyok kosarakkal, szatyrokkal, férfiak táskával vagy üresen, a lépcsőházak kapujában házmesterek söpröget- nek, fiúk-lányok trécselnek, iskolából elkódorgó gyerek jön haza táskával este hat körül. Valahol veszekednek, gyerek bőg. rádiót bömböl- tetnek. egy asszony felnevet az emeleti balkonon és a szoba felé társalog, majd bezárja az ajtót és függönyt húz el. Színes, gazdag esti órák köszöntenek az új telep lakóira. Rab Ferenc
